2013. március 2., szombat

Az öt legenda

Új kedvenc mesét avathatok, ami nem más, mint Az öt legenda. Ez az animációs film zseniális.
2012 végén került a mozikba és még most is játsszák, aki fürge még el is csípheti széles vásznon.
Nagyon szeretem a meséket, a régi rajzoltakat és a modern animációsat egyaránt, bár inkább az előbbi felé hajlok. Szóval sok mesét láttam már életemben, ám nem mostanában találkoztam ennyire jól összerakottal. 
A régi Disney rajzfilmeket imádom igazán, mint Az oroszlánkirály, Szépség és a Szörnyeteg, Aladin meg hasonlók. Nekik olyan varázsuk van, ami kicsit és nagyot egyaránt magával ragad. Persze nem vetem meg a modernebbeket sem, mint mondjuk Az aranyhaj volt, mégsem nyűgöznek le annyira. Ez a mese viszont megtette, ugyanúgy elvarázsolt, mint a régi kedvenceim.
Mielőtt azonban tovább áradoznék róla, íme a történet:
"Vajon van Húsvéti Nyuszi? És Mikulás? És Fogtündér? És Homokember?Hát persze! Vannak, amíg van gyermek, aki hisz bennük. Igen ám, de a gonosz Szurok azt szeretné, ha a gyermekek csak benne hinnének. Vagyis a mumusban. Ezért aztán az álmokból rémálmokat csinál, az örömből félelmet, a fényből sötétséget. Így az "őrzők", a gyermekálmok védelmezői nagy veszélybe kerülnek. Ám akad egy új segítségük, egy új őrző, Dér Jankó, az ötödik legenda."
Ebben a filmben a gyerekek képzeletének minden kedves lénye felbukkan.
Van egy Mikulás némi orosz beütéssel, jeti segítőkkel, tetoválással és karddal. Van egy laza Húsvéti Nyúl, aki a harcművészetek mestere és nem mellesleg jól bánik a bumeránggal. Van egy fogmániás Fogtündér, aki leginkább egy kolibrire hasonlít. És végül, de nem utolsó sorban van egy Homokember (magyar viszonylatban az álommanónak felel meg), aki kedves, néma figura. Hozzájuk csapódik Jankó, ám róla majd később.
Tehát a régi mesék új feldolgozást kaptak, modernizálódtak kicsit, mégis megőrizték eredeti bájukat. 
A grafika nagyon szép, különösen a jégvirágok és a homokból szőtt álmok. Minden karakter szerethető, nekem még Szurok is szimpatikus volt és a Herkules rajzfilmből Hadesra emlékeztetett. 
A zene tökéletesen passzol a képi világhoz, de mit is várhat az ember egy olyan nagyszerű zeneszerzőtől, mint Alexandre Desplat?  A kivitelezésre tehát egyáltalán nem lehet panasz.
A történet pedig szépen össze lett rakva. Tetszett, hogy a hősök küzdelmét a gyerekek jelenetei törték meg időnként. Jamie és a húga nagyon aranyosak voltak, főleg mikor a kislány elkalandozott.
Tetszett, hogy sok volt a háttér információ. A Mikulás munkájáról, otthonáról már nagyon sok filmben, mesében részletes leírást lehetett kapni, itt viszont nem csak ő volt fontos, hanem a többiek is. Nem emlékszem, hogy hallottam volna bármit arról, miért gyűjti össze a Fogtündér a fogakat, vagy hogyan festi és rejti el a tojásokat a Húsvéti Nyuszi. Kicsit közelebb hozta őket, illetve az ünnepüket is. Mert ki az, aki nem osztja a Mikulás nézetét, mi szerint a karácsony fontosabb, mint a húsvét? Én is így gondoltam, ám most elbizonytalanodtam, a húsvét igen is fontos.
A felnőtt néző tehát kaphat sok-sok újat az öt legendáról és a fontosságukról, míg a kicsik azt kapják, amit egy igazi mesének nyújtania kell: hitet.
Az egész történet a hit köré épül fel, arra van kihegyezve, hogy a gyerekek és persze mindenki más is, higgyen. Higgyen a Mikulásban, a Fogtündérben és a többiekben, higgyen a csodában, és higgye, hogy a hitnek különleges ereje van, legyőzi a sötétséget.
Szerintem az az igazán jó mese, ami ilyen szép üzenetet közvetít és ez a film megtette.
Kalandokban és humoros szövegben nincs hiány, ám nem is esik túlzásokba. Pont annyi humor és annyi dráma van benne, amennyi kell és egy hópihével sem több.
Apropó hópihe, kell még szólnom néhány szót Dér Jankóról. Hogy kicsoda, micsoda, annak mindenki járjon utána. Én inkább a rám tett benyomásáról írok.
Jankó egy vagány srác (kicsit Pán Péter stílusa van) és egy nagyon szerethető jellem. Igazi főszereplő típus, aki az elején még csak belecsöppen a dolgokba, ám a végére megtalálja magában az erőt. Imádom a pulcsiját! Nagyon menő a botja és a kócos fehér haja. Belopta magát a szívembe a srác és ezzel nem vagyok egyedül. Rengeteg rajongó rajzolta le, vagy bújt a bőrébe egy kis cosplay erejéig. Jankó tehát hódít és egy kis zúzmarával olvasztja a szíveket.
Összegezve ez a mese zseniális. Nekem nagyon tetszett és csak ajánlani tudom mindenkinek.
Kicsiknek kötelező! Érdemes megnézetni velük, mert valóban nekik készült, hozzájuk szól, nekik adja azt a pluszt, ami az igazán jó mesék velejárója. 
Ugyanakkor bátran ajánlom nagyoknak is, ha van még bennük egy kis gyermek, ha szeretik a kedves és varázslatos történeteket, ha képesek hinni a csodákban, illetve akkor is, ha nem. Talán ez a film visszaadja azt, ami a felnőtté válás során elveszett. 
Végül már csak annyit tudok mondani:
Maradj nyugodt és higgy Dér Jankóban!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése