2011. június 2., csütörtök

Aranyhaj

Muszáj kicsit blogolnom, mert annyi minden kavarog a fejemben, a jó értelemben.
Tegnap Applequeennel töltöttem a napot. Csajos napnak indult és kétszemélyes házibuli lett belőle a macskát nem számítva. Nagyon jól éreztem magam és az ilyen alkalmakkor érzem azt, hogy élem a saját életemet. Bármennyire is óvodásan viselkedtünk néha, ahogy igyekeztük nem magunkra csepegtetni a jégkrémet, vihogtunk össze vissza, mikor a felfelé haladó mozgólépcsőn akartunk véletlenül lemenni, mégis a koromnak megfelelően éreztem magam, vagyis függetlennek és felnőttnek. A beszélgetés nem ment át pletykálásba, mint mások társaságában tapasztalhattam. Igaz, szinte az egész délutánt filmezéssel töltöttük, amiben három filmet is lenyomtunk zsinórban. A Másnaposok 2-vel indítottunk, Aranyhajjal folytattuk és Harry Potter 5-el fejeztük be. Kész kis dvd maraton.
Az Aranyhaj és a nagy gubanc pedig megérdemli, hogy részletesebben is írjak róla.
Előbb az ismertető:
"A királyság legkeresettebb és egyben legsármosabb körözött banditája, Flynn Rider egy titokzatos toronyban próbál menedéket találni üldözői elől, ahol fogságba ejti 21 méteres mágikus aranyhajával a torony lakója, a gyönyörű és bátor Aranyhaj. Flynn felettébb kíváncsi fogvatartója eddig csak a megfelelő alkalomra várt, hogy az éveken át tartó rabságból szabadulhasson, és ez az alkalom, úgy tűnik, eljött. Alkut köt hát a jóképű tolvajjal, így kezdetét veszi egy kalandokkal teli utazás, melyen a furcsa párost elkíséri egy minden bajtól óva intő, túlságosan aggodalmaskodó kaméleon, egy szuperzsaru ló, és a mogorva-goromba kocsmagengszeterek bandája."

Imádom a meséket. Ez pedig egy igazán jól megalkotott mese mind a történet, mind a kivitelezés szempontjából. Annyira aranyos szereplőket alkottak és pont a megfelelő mennyiségben fűszereztek humorral, ahogyan kell. Végig nevettük az egész filmet és a végén megvolt a Disney filmekből már ismerős tökéletes befejezés. Kell a "boldogan éltek amíg meg nem haltak" az igazán jó mesék végére. Hiába tudod, hogy a végén győz a jó, mégis végigizgulod az összes kalandot és legbelül összeszorított ujjakkal drukkolsz a főszereplőnek.
Aranyhaj a szerethető főhősnő kategóriába tartozik, aki nem egy nebáncsvirág, ha kell egy serpenyővel szembeszáll bárkivel, mégsem megy át Mary-Sue-ba. Flynn pedig a tipikus jó útra tért rossz fiú, akiért bomlanak a csajok, mégis fülig belehabarodik egy szeleburdi szöszibe. A megunhatatlan párosítás.
Az állatok sem hiányozhatnak a szereplők közül. Itt egy kaméleon és egy ló tölti be a szerepet nem kis sikerrel. Mindegyiket nagyon bírom.
Összességében ez egy igazán remek mese és csak ajánlani tudom mindenkinek.

Tegnap reggel szinte sokként ért a hír, ahogy a reggeli teámat szürcsölgetve megnéztem Twitteren, mi hír a világban.
Ezennel hivatalosan is kijelenthetem, megvan a Csontváros moziváltozatának Jace-e. Sokat kellett rá várni, de csak meglett.
Nos, a szerepet Jamie Campbell Bower nyerte el.
Őszintén szólva, nem repestem az örömtől, mivel nekem túl nyálasnak és kisfiúsnak tűnik. Vicces, hogy a rajongók nagy kedvence, Alex két évvel fiatalabb Jamie-nél, mégis ő inkább néz ki férfinek, míg Jamie külsőre csak egy fiú.
Emésztettem a hírt, átgondoltam újra és újra, aztán a következőre jutottam.
Jace csupán tizenhét éves, így tényleg jobb ha egy fiatalabbnak látszó színész eleveníti meg. Személy szerint nincs Jamie munkája ellen kifogásom. Egyedül az alkonyatos vámpírszerepben láttam, de abban a filmben mindenki nagyon műnek és röhejesnek hat. Talán meg kellene néznem Artúrként, hogyan állta meg a helyét.
Nem tudom, hogy a magnézium, a tegnapi élmények, vagy valami más hatására, de a szokottnál is jobban rá vagyok hangolódva az empátiára. Amint elolvastam Cassandra Clare véleményét az üggyel kapcsolatban, heves bólogatásba kezdtem. Nagyon igaza van. Nem lehet mindenkinek a kedvében járni és a lényeg mindig a színészi játék és nem a külső. Ha pedig Lily és Jamie között működik a dolog, az már fél siker. Clare szerint nagyon is működik...
Tehát álláspontom a következő:
Kíváncsian várom, mit tud kihozni Jamie ebből a nagy lehetőségből, na meg, hogy a sminkesek, fodrászok, mit hoznak ki belőle. Azért remélem, kap egy jó fodrászt, eltünteti a fülbevalóját és nekiáll gyúrni. Jace testalkata a számomra ideális, arányosan izmos, amit sportos életvitellel ért el és nem délutánokkal a konditeremben, meg gyanús löttyökkel. A természetesség híve vagyok és hideg futkos a hátamon a felfújt pasiktól, akik többet méregetik magukat a mérlegem meg a tükör előtt, mint egy hiú lány. Szóval Jamie, a lecke adva van, már csak teljesíteni kell.
Mellékelek róla egy képet és izgatottan várom a többi szereplő válogatásáról szóló híreket.

1 megjegyzés:

  1. Végre! Valami amit én is láttam. XD S igen, egyetértek, jópofa mese. :D

    VálaszTörlés