2011. június 18., szombat

The Covenant / A testvériség

Igen, már ki is olvastam az Üvegvárost. Mégsem erről fogok írni ma, mivel az élmény még túl friss és olyan sok dolgot kell még megemésztenem, átgondolnom, természetesen jó értelemben. Fantasztikus könyv volt, de erről majd egy másik alkalommal.
Mostani bejegyzésem mégis kapcsolódik az árnyvadászokhoz, legalábbis egy picikét.
Néztem egy rajongói videót, amiben különböző filmeket összevágva próbálták képileg életre kelteni Jace, Alec és Isabelle trióját. Egész jól sikerült kis videó volt. Ebben pedig Alec szerepére Chace Crawfordot osztotta be a készítő. Ő nekem a Gossip Girlből ismert és kíváncsivá tett. Vajon milyen lehet más filmben? Így utánakerestem és rábukkantam bejegyzésem címadójára, A Testvériség című filmre. Ebben ugyan Chace csupán mellékszereplő, mégis megfogott.
No, de akkor jöjjön a rövid ismertető:
"A Spenser Akadémia tanulói mind egyetértenek abban, hogy az "ispwitchi fiúk" az egyetemi negyed legkeményebb srácai. Azonban ez csak a felszín, a négy jó barát ugyanis 300 éves titkot őriz: varázslók ők, akik egy XVII. századbeli boszorkányközösség leszármazottaiként mágikus erővel bírnak. Mikor felbukkan Ipswitch ötödik ivadéka, akit évszázadokkal ezelőtt száműztek, és a legkegyetlenebb eszközöktől sem riad vissza, hogy visszanyerje a hatalmát, a fiúknak fel kell venniük vele a harcot, mielőtt a Testvériség megsemmisül."

Varázslat, igazán jó téma. Szeretem a természetfelettit és üdítő néha vámpírmentes dolgokra bukkanni. Boszorkánysrácokról szóló történet pedig nem terem minden bokorban.
A film alapja nem túl egyedi és nem is túl fordulatos, de nem is vágytam ma ilyenre. Csak egy kis kikapcsolódást szerettem volna, amit meg is kaptam. Nekem a képi világa nagyon tetszett. Semmi műnek ható szörnyecske, semmi vérszívó, csak mágia csodálatos kivitelezésben. Jó, a folyton szakadó eső, égzengés meg villámok a kastélyra emlékeztető kollégiummal elég sablonos, de a sablon nem mindig rossz. Ettől eltekintve, köze nincs a horror műfajhoz. Semmi vér, még akkor sem mikor a főszereplő srácot hozzávágták a fürdőszobatükörhöz... Kis izgalom, hogy vajon hogyan győzik le a gonoszt, amit igazából mindenki sejt. Persze, a végső csata nagyon gyengére sikeredett. A hosszú percekig nyújtott bunyó, ami engem shounen animékre emlékeztetett, kiváltott némi szemforgatást nálam, de elviseltem. Úgyis tudtam, hogy a főszereplő a legerősebb, legokosabb és ronggyá fogja verni a rossz fiút és megmenti a lányt. De talán pont ezért néztem. A kiszámíthatóság is jó tud lenni. Plusz, a képi élvezetek a csodás háttértől eltekintve is adva voltak a női nézőknek. Erről a boszorkánysrácok gondoskodtak. Azért örültem volna, ha Chace kicsit több szerepet kap.
De mielőtt rátérnék erre a megnyerő fiúra, ejtek néhány szót a többi, szintén pozitív vonásokkal rendelkező kollégáról.
A főszereplő, Steven Strait kellemes jelenség és a filmben kellemes jellem is. A sötét haj nálam amúgy is nyerő. Most viszont, hogy utána is jártam, rájöttem, volt már hozzá szerencsém korábban is. Ő játszott az I.e. 10000 című filmben is. Nekem tetszett és kedveltem benne Stevent is bár nagyon meglepő volt először, hogy az ott megismert raszta, szakállas, bennszülött és a most látott fiatal boszorkány egy és ugyanaz. /Egy kis érdekesség, hogy a Twilight rajongók, még a film szereplőválogatása előtt, őt nevezték ki a nem hivatalos Jacobnak./
A másik csinos kolléga pedig Taylor Kitsch, akihez ugyan eddig még nem volt szerencsém. Neki is a haja tetszik. Ez van, hajmániás vagyok. Érdekes, hogy ő játszotta az X-men Mágusát. Úgy látszik bejött neki a varázslószerep.
Ez a szereplőgárda már egy amolyan idősebb nemzedéknek számít, hiszen Chace is betöltötte már a huszonötöt. Persze ez csak annyit jelent, hogy több filmben csodálhatjuk őket és talán már komolyabb szerepeket is kaptak, a szokásos tinédzserek eljátszásánál.
No, de Chace érdemel még néhány sort.
Először is reagálnék egy méltatlan kritikára, ami őt érte és amire az interneten böngészve bukkantam rá.
I. Egyáltalán nem nyálas. Aki ilyet állít, az még nem találkozott nyálas színésszel, ami szerintem csodának számít. Különben is, főleg a karakter nyálas és nem maga a színész. Például Ian minden csak nem nyálas, mégis már szinte elfolyt a Vámpírnaplók 2. évadjának végén. Ezt hívják színészetnek és ezért kapják a fizetésüket.
II. Ebből egyből következik, hogy nem, nem a szép arca miatt kapta meg a szerepeket. Kétség kívül, nagyon helyes és minél többet nézem, annál jobban tetszik. De nem csak ezért kedvelem. Talán a kritika írója lusta volt utánanézni, én azonban végeztem egy kis kutatást a karrierje kibontakozásáról. Chace nem színészi családba született, nem modellkedett fiatalon, hanem kijárta a gimit és főiskolára ment. Újságírónak tanult és az édesanyja biztatására próbálkozott meg a színészettel. Lám, milyen jól tette. Egyből felfigyeltek rá és hangsúlyozom, a tehetségére és nem a külsejére.
III. És végül Chace egy igazán helyes srác. Nem kisfiús, bár valóban fiatalabbnak látszik a koránál. És attól, hogy nincs felfújva látszatizmokkal és lágyabbak a vonásai, még férfias. Láttam már lányos fiúkat és nem is hasonlítottak rá. Persze a borotválkozás, vagy épp annak hiánya sokat számít. Borostásan idősebbnek néz ki és akkor a kritika írója sem nevezné lányosnak. De persze mindenkinek magánügye a saját ízlése...
Összességében, egész jó kis film volt ez és azoknak ajánlom, akik mágikus kikapcsolódásra vágynak könnyed romantikával, vagy csak jó pasikat szeretnének bámulni.
Chace Crawford pedig nálam jelesre vizsgázott. Igaz, a szép szem a gyengém és neki gyönyörű kék szemei vannak... Erről pedig mindenki meggyőződhet a képeken.
Ami pedig a rajongói videó szereposztását illeti, el tudnám képzelni Alec bőrében, mégsem lenne túl okos választás. Olyan fölénnyel utasítaná maga mögé Jamie-t (akit Jace szerepére választottak ki), hogy csak pislognának a rajongók. Ezzel pedig csak rontana a helyzeten, mivel bár Alec is vonzó, mégis Jace-nek kellene lennie a legdögösebb pasinak a filmben is... Persze amint látjuk, az elmélet és a gyakorlat nem mindig fedi egymást. Sajnos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése