Vivo

Vivo, vagyis élek.
Gyakran gondoltam azt, hogy az életem unalmas, szürke, meg hasonlók. Nos, ez így is volt. Otthon tényleg szürke és unalmas vagyok, mert begubózom a saját kis világomba. Mintha két életem lenne. A régi, amit otthon töltök és az új, amit a fővárosban.
Sokan kérdezik tőlem, hogy bírom Pestet. Ismerőseim többsége ugyanis szabályosan irtózik még a gondolatától is, hogy huzamosabb időt töltsön el ott. Én azonban csak mosolygok és annyit mondok, szeretem. Tényleg szeretem, annak ellenére, hogy egy igazi betondzsungel, rossz a levegő, a tömegközlekedés drága és reggel igazi horror és alig várom a hétvégét, amit otthon tölthetek. De megvan a maga varázsa is. Budapest él, folyton változik, mindig történik valami és nem engedi, hogy az ember eltunyuljon. Ezt szeretem benne, na meg a szép kilátást, a régi épületeket és hogy segített felnőni. Tökéletes hely tapasztalatszerzésre.
Ezt most azért írtam le, mert meg akarok osztani néhány apróságot, amitől az életem érdekes és cseppet sem unalmas.
Időm nagy részét egyetem, koli és könyvtár között ingázva töltöm. Nem sokat járok bámészkodni, ami nagy hiba. Bár nemrég Puccaval sétálgattunk, bejártuk a Margitszigetet és kellemesen hulla fáradtak lettünk a végére. Ezen kívül azonban tényleg nem turistáskodtam. Mégsem unatkozom. Elég, ha elmegyek ebédelni és máris történik valami érdekes.
Felszálltam a villamosra, elég sokan voltak. Elnéztem balra és majdnem fél percig csak bámultam, mivel megtaláltam a magyar David Boreanazt. Nagyon hasonlított rá, persze még fiatalabb korából. Az arcformája, de főleg a tekintete volt kísértetiesen hasonló. Persze, nem bámultam közvetlen a képébe, az elég zavarba ejtő lett volna, de jól megnéztem magamnak.
Amúgy David Boreanaz főleg sorozatokból ismert, mint a Buffy, a vámpírok réme, Angel, vagy Bones. Filmekben még nem találkoztam vele, bár szerepelt jó néhányban. De mivel a Buffy és Angel volt anno a kedvenc sorozatom, egész jól ismerem már, így nyugodt szívvel állíthatom, hogy tényleg van egy magyar hasonmása. Vajon tudja, hogy ennyire hasonlít egy színészre? Mondták már neki? Csak egy kósza ötlet volt, hogy majd én megmondom neki, amit gyorsan el is vetettem és leszálltam a villamosról, miközben vigyorogtam. Feldobta a napomat.
Aztán, miután megebédeltem, sétáltam visszafelé a villamoshoz, hogy órára menjek, mikor megállított egy nő. Mivel az mp3 lejátszóm mindig a fülemben van, kell néhány másodperc, míg felfogom, mit akarnak tőle. Ez alatt gondolatban felsóhajtottam: "Na, vajon téríteni akar, árul valamit, vagy eltévedt?" Tippjeim azonban nem jöttek be, mivel csak azt kérdezte meg, hol vettem a pulcsimat, mert nagyon tetszik neki. Ilyen se volt még soha! Jót tett az egomnak. ^^ (A szóban forgó pulcsi egy cipzáros, kapucnis, fehér alapon rajzolt gésa és cseresznyefavirág mintás darab, amit nagyon szeretek.)
Ezért nem unatkozik az ember a fővárosban. Mindig megtalálja valaki, egy régen nem látott ismerős, akivel nem hitted volna, hogy összefutsz, néhány hittérítő, szórólapos, koldus, természetvédő aktivista, vagy eltévedt turista. Sajnos, a legutóbbi kínai vagy japán turista párt nem tudtam rendesen útba igazítani, mert lövésem nem volt, hogyan lehet eljutni a Mátyás templomhoz. De most már tudom, úgyhogy lehet engem leszólítani az utcán, ha valaki eltévedt.
Ha már Budapest és nevezetességei, le kell írnom tegnapi napom legérdekesebb részét. Egyik szemináriumomra dolgozatot kell készítenem, amihez a tanár megadta, hogy milyen könyveket kell kötelezően felhasználni és ezek csak az OSZK-ban (Országos Széchényi Könyvtár) érhetők el. Így nem volt más választásom, mint felbattyogni a várba és beiratkozni nem csekély összegért.
Szóval tegnap fogtuk magunkat Puccaval, bojkottáltuk a legutolsó óránkat, keringtünk kicsit a megfelelő buszt keresve, majd sikeresen megérkeztünk. Utunkat azonban egy rendőr állta, mivel le volt zárva a Sándor palota. Mikor mondtuk neki, hogy csak a könyvtárba igyekszünk és semmi merényletet nem tervezünk a sötétített luxusautókban ülő fejesek ellen, megkérdezte, ott dolgozunk e. Újabb pozitívum az egomnak, hogy eltévedt turistakislány helyett dolgozó nőnek tartott. Aztán utunkra engedett, csak azt kérte kerüljünk kicsit. Sikeresen megérkeztünk a könyvtárba és beiratkoztunk. Drága az igaz, de cserébe az ember kap egy csinos plasztik, fényképpel ellátott olvasókártyát. Nagyon tetszik. Lecuccoltunk a ruhatárba és felfedeztük belülről is az épületet. Vörös szőnyeg a lépcsőn, vonalkódos beléptető, szintén vonalkódos fotocellás ajtó és tágas terek fogadtak. Nekem nagyon tetszett. Modern, mégis van benn valami régies elegancia. Szép könyvtár, kedves személyzet és sok-sok könyv. Nem volt olyan bonyolult a kikérés sem, csak bele kell jönni és sokkal jobban kiigazodok az ottani szabadpolcokon, mint mondjuk a kari könyvtárban. Még egy köröm biztosan lesz ott, mivel nem végeztem a jegyzeteléssel, de szép könyvtár ide, vagy oda, ha nem muszáj nem megyek túl sűrűn, mert ott egy-két óra nem elég, én meg a gyors megoldások híve vagyok.
Ha már személyes tapasztalatok és friss események, akkor le kell írnom fellobbanó könyvszenvedélyem. A Vágy és vezeklés egyszerűen csodálatos, de majd szentelek neki egy külön bejegyzést, amiben felmagasztalom a kedvenc könyveim közé, amint befejezem. Egy könyv azonban nem könyv mostanában. Folyton belebotlok valami újba, ami iránt leküzdhetetlen vágyta érzek. Sok macera után hétfőn átvehettem az eredetileg tervezett és megrendelt könyvemet: Tanamera. (A másik sajnos elfogyott, de nem bánom annyira.) Több mint ezer oldal és igen olcsón csupán egy ezresért jutottam hozzá az eredeti hatezres ár helyett. Szóval nagyon megérte. Amint végzek a Vágy és vezekléssel, nekiugrok és igyekszem kiolvasni még a tavaszi szünetben, mert szünet után durván sok tanulnivalóm lesz és semmi szabadidőm. Ráadásul végre a boltokba került az Üvegváros, amit két héten belül be is szerzek és bizonyára nem fogom megállni, hogy bele ne olvassak. Ehhez hozzájön még egy újabb könyvakció, ami a legújabb kiszemeltemet kínálja nagyon kedvező áron. Szóval költségekbe vertem magam, bár egyik könyvet sem teljes áron vettem/veszek meg, hanem akciósan, mégsem tartható hosszútávon ez a vásárlási hullám, hiába a nagy csábítás újabb és újabb kötetek iránt. Erősnek kell lennem és különben nincs annyi szabadidőm, hogy a beszerzett könyveket azonnal el is olvashassam. Csak gyűlnek és gyűlnek, hogy tovább kísértsenek, míg a kötelező olvasmányokkal szenvedek.
Nem mentem meg napi szinten a világot, nem harcolok magasztos célokért és néha több időt töltök egy könyv világában, mint a valóságban, mégsem unalmas az életem. Az apróságok, amikbe belebotlok a véletlenek vagy épp a sors folytán, az újabb és újabb kihívások érdekessé és változatossá teszik. Én így látom, míg mások tarthatják szürkének, nem igazán érdekel.
Egy idézettel zárok Laurell K. Hamilton tollából:

"Ha az ember az ösztöneire hallgat, tovább él. Csak annyi hiányosságuk van, mármint az ösztönöknek, hogy nem fejtik ki a sejtéseiket, nem magyarázzák el, mit miért szeretnének. Így aztán csak a bizonytalanban való óvakodás marad."