2012 könyves értékelése

"Jobban szeretem a könyveket, mint az embereket."

Nem szoktam fogadalmakat tenni az új évre, nem szoktam átgondolni, mit tettem jól vagy rosszul az elmúlt esztendőben, mivel sosem éreztem szükségét. Amit meg akarok tenni, azt úgyis megteszem mindenféle ígéret nélkül is. Az elmúlt 365 nap eseményei pedig átgondolás nélkül is ott lapulnak az emlékeim között és amit meg kellett belőlük tanulnom, azt már megtanultam akkor. 

Most mégis éves összefoglalást írok, ám kizárólag 2012-es olvasmányaimból.

A könyvek dobogós helyet foglalnak el a szívemben. Szeretem őket, mert igazi barátok. Mindig ott vannak, ha szükségem van rájuk, megnyugtatnak, ha a való világ hullámai összecsapnak a fejem fölött és mindig jó tanácsokkal látnak el. Szeretem őket.

Épp ezért akarom áttekinteni, mennyi új könyvbarátra tettem szert az elmúlt évben, mennyi élményt éltem át a lapokon és mennyi titok rejlett a nyomtatott szavakban. 

Sorra veszem néhány szempont szerint, a legfontosabbakat kiemelve, hogy milyen könyvek kerültek mostanában a kezembe.

Először egy kis statisztika:

59 könyvet olvastam

20292 oldalt (+ kb. ennyi tankönyvlapot)

18 kiadótól a következő bontás szerint:

Könyvmolyképző          22
Fumax, Ulpius-ház         5
Agave, Vad Virágok      4
Kelly , Egmont               3
Ciceró, Európa              2
Főnix, Pongrác, Móra, Nyitott Könyvműhely, Kalandor, Kairosz, eMentor Media Hungary, Trivium, Victoria            1

ebből 5 képregény, a többi regény

Lehet, hogy így számszerűsítve kicsit soknak tűnik, ám én olvasás közben nem éreztem annak. 

"Az élet rövid, olvass gyorsan"

Az elolvasott 59 könyv összegző értékelése:

Melyik volt a leghosszabb?

Brent Weeks - Túl az árnyakon, ami 688 oldalnyi kemény akció, izgalom és meglepetés volt sok-sok fantasy elemmel fűszerezve.

2012-es olvasmányaim /1

Melyik volt a legrövidebb?

Lakatos István - Lencsilány, csupán 58 oldalnyi keserédes művészet.

Melyik tetszett a legjobban?

Idén két új kedvenc könyvet avattam, az egyik az első pontban már emlegetett Túl az árnyakon, míg a másik Gayle Forman - Ha maradnék című könyve. Ha választanom kell, az utóbbit mondanám 2012 legjobb könyvének. 

Melyik tetszett a legkevésbé?

Brian Scott Marshall - Lélekvesztő, mert annyira unalmas és jellegtelen volt, hogy még egy kis dühöt sem váltott ki belőlem, ellentétben a többi citromdíjra esélyes alkotással. 

Melyik olvasása tartott a leghosszabb ideig?

Romain Gary - Lady L. hiába aprócska könyv, nekem hosszú ideig tartott, mire átrágtam magam rajta. Pontosan 2011 október 23-tól 2012 május 31-ig.

2012-es olvasmányaim /2

Melyik olvasása tartott a legrövidebb ideig?

Kara - Démonnapló 1 olyan vékonyka képregény, hogy reggel elvittem magammal az egyetemre és mire véget értek az óráim, már az utolsó lapnál jártam. 

Melyiket szeretném a legkorábban újraolvasni?

Sok könyvet szeretnék újraolvasni, ám oly kevés a szabadidő és olyan sok az új könyv, hogy erre nem mindig van lehetőségem. 2012-es olvasmányaim közül, talán Kerstin Gier - Rubinvörös című könyvét mondanám. Jó lenne még egyszer átlapozni, mielőtt megnézem a filmadaptációját. 

Hány könyv volt könyvtári?

29 könyvet vettem ki a könyvtárból. Szeretem a könyvtárakat. 

2012-es olvasmányaim /3

Melyik volt kölcsönkapott könyv?

A korábban már említett Lady L.-t Pucca barátom adta kölcsön. A szintén megemlített Lélekvesztőt Mr. A. kölcsönözte nekem, bár valójában az egyik barátjáé volt. (Csúnya dolog kölcsönkapott könyvet továbbadni, kivéve, ha a tulajdonos jóváhagyja.) A Rubinvörös folytatását, Zafírkéket pedig Kristennek köszönhettem. 

Milyen könyveket adtam kölcsön az idén?

F. barátomnak Az éhezők viadalát, Szobatársnak Coelho könyvemet (Veronika meg akar halni), Pucca-nak A Barlangi Medve népét, igaz ezt még 2011-ben adtam oda neki, de csak most szolgáltatta vissza. Megbízható embereknek szívesen adok kölcsön. A fő és végtagvesztés terhe természetesen áll, ha kárt tesznek a kicsikéimben. ^^

Melyik könyv volt a legvidámabb?

Imre Viktória Anna - Kísértés Rt. talán ezen a könyvön nevettem a legtöbbet. Határozottan szórakoztató.

2012-es olvasmányaim /4

Melyik könyv volt a legszomorúbb?

Alkyoni Papadaki - A Hold színe volt a legszomorúbb a legelkeseredettebb és a legmegrendítőbb. Mégis nagyon tetszett.

Melyik volt a legizgalmasabb?

Brent Weeks - Az árnyékvilág peremén volt a legpörgősebb, főleg hogy kellemesen meglepett a fordulatos szálakkal és a sok akcióval.  

Melyik volt a legromantikusabb?

Sarah Addison Allen - A csodálatos Waverley-kert és nem csupán az aranyos szerelmi szál miatt, hanem a minden lapját átható kellemesen romantikus hangulatért is.

2012-es olvasmányaim /5

Hány könyvet vettem?

Az elolvasott 59 kötetből csupán 20 kötetre adtam ki pénz, amik a polcaimat díszítik. Igaz ebből 5 vagy 6 könyvet még 2011-ben vásároltam meg, csak 2012 elején kerültek olvasásra. 

Hány könyvet kaptam ajándékba?

3 kötet jött ingyen innen-onnan, amiknek nagyon örültem.

Hány könyvet olvastam magyar szerzőtől?

4 kötetet olvastam hazai szerzők tollából. 

Nos, kifogytam a további szempontokból. Azért így is látszik, hogy 2012 olvasásban termékeny év volt és szeretném ezt tartani az új évben is. Ha több év távlatában nézem, akkor erre minden esély megvan, hiszen a 2011-es olvasmányaim számát pontosan 30 könyvvel növeltem meg. 

2012-es olvasmányaim /6

Az elmúlt év minden olvasmánya megtekinthető a mellékelt képeken és értékelésük is elolvasható az archív bejegyzéseim között, vagy szerzők szerint szűrve, kinek hogyan tetszik.

Fogadalmat nem teszek, csak jelzem, hogy továbbra is írni fogom könyves véleményeimet legújabb olvasmányaimról. Remélem, az erre tévedő, hozzám hasonló könyvfalók érdekesnek és talán hasznosnak találják majd, mikor új olvasnivalót keresnek.

Könyves kívánságlista IV.

December utolsó napja van, így esedékes a Könyves kívánságlista rovatom újabb bejegyzése.

Ezúttal rövid lesz, mivel most volt Karácsony, ami gazdag könyves termést produkált a fa alá csökkentve kívánságaim hosszú sorát. No, meg túlságosan sok könyvet vásároltam mostanában és nem akarok újabb költekezésbe esni, így jól megfontolom mi az, ami tényleg kellene.

Szóval most csak két könyv iránt érzek heves vágyat, íme:

Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek

Frissen megjelent könyv, ami nagyon jó értékelést kapott molyocskáktól. A történet komoly, ha be kellene skatulyáznom, azt mondanám, lélektani dráma. Szeretem az elgondolkodtató történeteket, így tennék vele egy próbát. 

Gayle Forman - Hová tűntél?

Legújabb kedvenc könyvem, Ha maradnék folytatása, vagyis inkább kiegészítő kötete. Továbbviszi a történetet néhány évvel később és annyira beleszerettem annak a könyvek a hangulatába és úgy megkedveltem a szereplőket, hogy nem bírok ellenállni neki. Bár ilyenkor mindig van bennem egy kis félsz, hogy nem lesz annyira ütős, mint az előző, ebben az esetben elfojtom. Kell és kész.

Jelenleg ez a két könyv piszkálja a fantáziámat. Rajtuk kívül azonban sok könyv van még, amit elolvasnék és még több, amibe majd belefutok itt-ott. 

Éppen ezért írok most egy gyors listát is azokról, amik a könyvtár polcain vannak elrejtve, és amiket biztosan hazahozok majd magammal, amint elfogytak saját könyveim.

Könyvtárban vadászom rá:

Suzanne Collins - A kiválasztott

Trilógia befejező kötete és mivel már az első két részt olvastam (Az éhezők viadala, Futótűz) rettentő kíváncsi vagyok rá. 

Böszörményi Gyula - 6...5...4...

Rémálom trilógia második része. Elsőt (9...8...7...) olvastam, határozottan tetszett, így folytatni akarom a sorozatot, amint időm engedi.

Sarah Dessen - Altatódal

Már olvastam az írónőtől, tetszett a stílusa, így szívesen olvasnám ezt a könyvét is. Benn is van a könyvtárba, de olyan vaskos darab, hogy csak megfelelő mennyiségű szabadidő esetén merek nekivágni. Nem az a cipelgetős fajta.

Scott Westerfeld - Szépek

Ez is egy trilógia második kötete. Az első rész, Csúfok nagyon tetszett és izgalmasnak ígérkezik a folytatás is. Csakhogy valaki már jó ideje ücsörög rajta és nem hozza vissza a könyvtárba...

Andrea Cremer - A keresők

Szintén trilógia második része. (Idén elég sok sorozatba kaptam bele.) Első kötetet (Az őrzők) természetesen itt is olvastam, ezért érdekel a folytatás.

Lauren Oliver - Delírium

Olvastam már az írónő tollából, méghozzá egy nagyszerű könyvet, így bátran vágok majd bele ebbe a trilógiába. Legutóbbi könyvtárazásom során szúrtam ki a polcon, de akkor már nem vehettem ki több könyvet időhiány miatt. Sürgősen pótolnom kell.

"A könyvtár az elme kórháza."

Kami Garcia - Lenyűgöző teremtmények

Egyszer láttam a könyvtár polcán, azóta viszont hiába kerestem. Biztosan ezen is ücsörög valaki... Nemsokára mozifilm is lesz belőle és én jobban szeretem előbb olvasni, aztán megnézni a dolgokat. A film megvár, csak méltóztassák végre visszahozni ezt a könyvet.

Becca Fitzpatrick - Csitt, csitt

Trilógia első része, amiről hallottam már hideget és meleget. Szeretem magam megtudni, mi is az igazság, így el akarom olvasni. Második részbe egyszer belefutottam a könyvtárban, így ennek is ott kell lennie valahol, vagy inkább valakinél. 

Johann Wolfgang Goethe - Faust

Vannak bizonyos könyvet, amiket illik ismerni és ez is azok közé tartozik. Igyekszem bepótolni a kimaradt klasszikusokat és mostanában a Faust felé hajlok elsősorban. Szélesíteni akarom irodalmi látókörömet. 

Most hogy fejben végigjártam kedvenc könyvtáramat, még vagy egy tucat könyv ugrott be, de most itt leállok a listázással. A kölcsönzés legnagyobb hátránya ugyanis az, hogy sosem tudhatod, mit vettek ki épp előtted. Meg amúgy is a szívem sugallatára szoktam választani.

No, de a fenti listából jól látszik, hogy van bőven olvasmány, ami érdekel, szóval nem fogok unatkozni 2013-ban sem.

Malackák

Malac-pogácsa

Nem vagyok egy konyhatündér, vígan elélek hideg koszton napokig, lustaságom pedig határtalan, ha ételekről van szó. Azonban szívesen csinálok mindent, ami kreatív.

Ezúttal szilveszteri finomságra bukkantam az interneten és azonnal megragadtam az alkalmat, hogy kipróbáljam. Tegnap délelőtt így szilveszteri malackákat sütöttem.

Annyira aranyosak és nem mellesleg finomak, hogy muszáj megosztanom, hátha mások is kedvet kapnak hozzá. Szóval recept következik.

Hozzávalók:

25 dkg liszt, 25 dkg puha vaj, 25 dkg túró, 25 dkg főtt, áttört burgonya és két kiskanál só + egy felvert egész tojás pici sóval ízesítve lekenni a malacokat, hogy aranybarnára süljenek, illetve egész fekete bors a szemeknek

Elkészítés:

sütésre kész malackák

A hozzávalókat keverd össze és gyúrj belőle laza tésztát. (Könnyedén összeáll.) Aztán tedd hűtőbe és pihentesd úgy egy órát. Ezután nyújtsd ki a tésztát 1-1,5 cm vastagra. (Minél vastagabb, annál jobban kiadja sütés után a formát, úgyhogy ne legyen vékony.) Pogácsaszaggatóval (ebből a normál vagy egy kicsit nagyobb méretűt használd) szaggasd ki a tésztát, kend le tojássárgájával, majd jöhet a korongok megformázása.

A korong tetejét éles késsel függőlegesen vágd be és a kettévált részt hajtsd vissza füleknek. A korong alsó részét csippentsd fel és formálj belőle kerek, duci orrot. (A tészta laza, könnyedén alakítható és az orr minél nagyobb, annál jobban megmarad sütés után.)

Tedd a malackákat sütőpapírral kibélelt tepsibe, kenj még egy kis tojássárgáját a fülekre és az orrokra, illetve adj nekik szemet fekete borsból. 

Előmelegített sütőben (220 C°-on) kb. 15 percig süsd, míg aranybarna nem lesz. Nem baj, ha az alja sötétebbre sül, csak ropogós lesz.

elkészült malackák

Én nagyon jól szórakoztam, míg készültek és olyan kis helyesek voltak mikor a sütőbe mentek. Az orrok formázásába a második tepsinél jöttem bele igazán és így utólag vastagabbra is hagyhattam volna a tésztát, mivel a sütőben megdagadva veszítettek formájukból. 

Ám még így is tüneményesek és nagyon finomak. Én mondjuk nem rajongok a krumplis pogácsáért, de ez kifejezetten ízletesre sikerült, talán a túró miatt és másnapra sem száradt össze, hanem megmaradt puha és finom.

Ajánlom mindenkinek  aki egy kis kreatív sütésre vágyik, vagy szilveszteri bulit tart és meg akarja lepni a vendégeket. Garantált sikert fog velük aratni.

Ha már szilveszter meg év vége, akkor megosztom az egyik molyos kihívást.

Tervezek ugyan egy nagy éves könyves összefoglaló bejegyzést, majd január elején, ám ízelítőnek a következő szempontok jók lesznek. A kihívásért Teetee molyocskát illeti a köszönet. 

Milyen volt 2012? (Könyves értékelős ankét)

1. Az év könyvélménye

Gayle Forman – Ha maradnék, ez a könyv ragadott magával idén a legjobban. Olyan mély hatást tett rám, amit csak az igazán jó könyvek tudnak elérni, ezért be is került a szívem csücskébe a kedvenceim közé.

2. Az év felfedezettje

Kerstin Gier – Rubinvörös, amiről nem gondoltam volna hogy tényleg tetszeni fog, ám néhány oldal után megvett kilóra. Olyan jól van összerakva, átgondolt a cselekmény, akad benne fordulat bőven és szerethetők a karakterek, hogy nem tudtam nem szeretni a folytatásaival együtt.

3. Az év csalódása

Rachel Vincent – Kóborok, mert jónak tűnt, vagány, végre nem tinikönyvnek, erre kaptam egy idegesítő főszereplőt, aki még nem nőtt ki a kamaszkorból, sok-sok felesleges körítést és idegtépő szerelmi civódásokat. Kicsit sem vagány, így csalódtam.

4. Az év újraolvasása

Sajnos nem nagyon volt időm újraolvasni, mivel mindig várt rám jó néhány új könyv a polcon, amit meg újraolvasnék, az megvár, nem kell visszavinni a könyvtárba vagy visszaadni barátoknak. Egy könyvecskét mégis sikerült újra fellapoznom, ami nem más, mint Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg. Nagyon szeretem.

5. Az év könyves inspirációja (tettél valamit könyv hatására?)

Ha a tömeges almafogyasztás annak számít, akkor igen. 5-6 almát majszoltam el Sarah Addison Allen – A csodálatos Waverley kert olvasása közben. A jövőmet persze nem láttam meg (Szerencsére!), de így is nagyon hangulatos volt.

6. Az év találkozása (egy íróval vagy mollyal)

Sokat járok könyvbemutatókra, dedikálásokra és voltam Moly-szülinapon is, így volt alkalmam találkozni írókkal és molyokkal bőven. Ha ki kellene emelni közülük egyet, akkor Gail Carrigert mondanám, vele nem valószínű, hogy összefutok még egyszer.

Nagyon aranyos volt, mikor dedikálta a Lélektelen című könyvét, meg is jegyezte, hogy milyen szép cetlit hoztam a nevemmel. (Sárga post-it-re rajzoltam fel a nevemet narancsszínű filctollal, hogy ne okozzon fejtörést a furcsa magyar név.) Az ékezettel így is megküzdött, először rossz helyre húzta, de amint észrevette, átnyilazta. :)

7. Az év könyvvel kapcsolatos sztorija (lehet vicces, szomorú, megható stb.)

Fogós kérdés. Most hirtelen csak az jut eszembe, hogy karácsonyi könyvvásárlás alkalmával egy kedves nőt rádumáltam A szél árnyékára. Megkérdezte, hogy olvastam-e, mire én nagy lelkesen ecsetelni kezdtem, hogy mennyire tetszett. Végül megvette. :)

A boszorka városa

Muszáj egy interjúval és egy kis összefoglalással kezdenem.

Tehát a Bíborhajú trilógia befejező kötetéről lesz szó. (Elvileg befejező, gyakorlatban nem egészen, de erről majd a bejegyzés végén.) Az előző két részről, A Boszorka fénye és A Boszorka démona, már írtam korábban. Mivel velük alkot egységet a trilógia időnként vissza fogok utalni rájuk, így az előzményekre spoileres lehet mondanivalóm, ám ezt muszáj vállalnom, mivel szeretem kontextusban látni a dolgokat.

Könyvbemutatón szereztem be, vagyis a lehető legfrissebben. Erről is írtam külön beszámolót, amit a következő interjú fényében ajánlok minden olvasóm figyelmébe.

Néhány napja került fel a netre egy karácsonyi interjú az írónővel. Úgy évente egyszer támadja le az ózdi tévé, mindig a legújabb könyveivel kapcsolatban. Meg szoktam nézni őket, mivel mindig érdekesnek találom, ha az író mesél a könyvéről, hiszen ő az, aki a legteljesebben átlát mindent. Ezúttal sem volt másképp, most viszont alig jutottam túl az első három percen, mivel sikongatásban és hangos nevetésben törtem ki.

No, nem kell megijedni, senki sem bakizott, csak tudatosult bennem micsoda elvetemült egy alak vagyok a jó értelemben. Még sosem említettek nyilvánosan, pláne nem a tévében, hát most megtörtént.

Benina könyvbemutatós összefoglalásában én vagyok az, akit kiemelt. Én dedikáltattam a fülbevalómat és hogy ez ennyire maradandó volt, igazán feldobta a napomat. (Kép a dedikált fülbevalóról a könyvbemutatós bejegyzésemben látható.)

Íme a beharangozott interjú és Szellem első lépése a világhírnév felé, muhahaha:

A borító szerintem ismét gyönyörűre sikerült, passzol az előző két részhez. Vastagsága is ideális közel három és félszáz oldalával, bár az előző részekhez viszonyítva a legsoványabb kötet. Az utolsó jó néhány lap pedig függelék.

A köszönetnyilvánítás mellett illusztrációk is kerültek a könyvbe, amik nagyon tetszettek. Benina igazán tehetséges. (Ráadásul az egyik rajz eredetiben is megvan a szobám falán lógva.) Sajnos a papírpazarlós olvasói véleményeket ismét nem úsztuk meg. Még mindig teljesen feleslegesnek találom őket.

A külső tehát rendben van, nézzük a belsőt, ám előbb fülszöveg:

"Méltó vagy rá?  

Kellan Black a Sellők átkának hála beléphet a boszorkák ősi városába, Moldomusba. Az ok, amiért vállalja a megalázó szerepet, hogy kivívja a Méltóságot, mellyel elnyerheti szerelme, az egyik Utolsó, Bíborhajú Boszorka, Claire White kezét.  

Világok sorsáról dönthetsz, és megváltoztathatod a jövőt.  

Claire Moldomusba menekül legnagyobb ellensége, az apja támadásai elől. Hamarosan rá kell döbbennie, hogy a csodálatosan tiszta városban minden más, mint aminek első látásra gondolta. Az új bonyodalmak régi ellensége karjába kergetik, és onnantól kezdve kőkemény döntéseket kénytelen meghozni. 

 Belehaltam, kiürültem, állattá váltam nem bírtam érezni többé.  

Victoria Cat, akit Boszorkák védelmére teremtettek mindenét elveszíti, amikor egy Testőr életét előbbre helyezi egy Bíborhajúnál. A több mint négyezer éves szolgalelkű lény története életre kel a lapokon. A Bíborhajú trilógia befejező része feltárja a mágia rejtekeit, elfújja a homályt, és beavat a titkaiba.  

Figyelj! Nehogy szem elől téveszd a sárkányt!"

Benina még mindig jól ír. Könnyed stílusa van, jól csavarja a szavakat és hosszú, tartalmas fejezeteket ír.

Bevallom, kicsit tartottam ettől a résztől, mivel a befejező részek mindig rizikósak kicsit. Először is túl kell szárnyalni az előzményeket, másodszor pedig minden szálat megfelelően lezárni. Feleslegesen aggódtam, mivel többé-kevésbé hozta elvárásaimat.

Tetszett, önmagában tökéletesen megállja a helyét, a sorozatban értékelve viszont számomra csak második lehet.

Egy nagy problémám van a trilógiával, hullámzik a hangulata.

Mindegyik könyvet más hangulat és aura vesz körbe, ami tekintve hogy mindegyik más világban játszódik, nem feltétlenül probléma, engem azonban zavart. Az első rész annyira bűbájos volt, nem tudom megmagyarázni mitől, hogy mindig azt szerettem volna érezni a folytatásban is. Ez sajnálatomra nem teljesült.

Én a második kötetet érzem a leggyengébbnek, szintén a hangulat miatt, mivel ott éles volt a váltás, így került A Boszorka városa ezüstérmes helyezésre a szívemben. Ennek a hangulata inkább A Boszorka démonára hajazott, ám sokkal letisztultabb, átgondoltabb volt. Az írónő fantasy vénája érezhetően sokat fejlődött.

A cselekmény pörög, a 100-150. oldaltól pedig egyre inkább tapad az olvasó kezéhez és egyre nehezebb letenni.

Nem volt különösebb problémám a főszál történetvezetésével, engem mégis Vicky mellékszála fogott meg jobban. Az ő történetének külön atmoszférája volt, ami nekem nagyon tetszett.

A boszorkák világa érdekes, bár nem különösebben rajongok a sellőkért. A sárkányokat ellenben imádom és bár a fülszöveg sárkányt ígért, nem olvadtam a cipőmbe. 

Mániákus sárkány rajongó vagyok, így számomra kétféle változat létezik belőlük, már ami a külsőségeket illeti. A hagyományos európai pikkelyes hüllő nagy szárnyakkal, négy lábbal és hosszú farkincával, vagy a kínai változat, ami szintén pikkelyes hüllő, ám inkább kígyóra hasonlít. Nos épp ezért az itt megjelent "sárkány" nekem nem sárkány. (Megjegyzem, a Végtelen történet "sárkánya" szerintem egy nagyon hosszú kutya, ennyire ragaszkodom a jól bevált sémához hüllőtémában.)

Amúgy elvártam volna valami magyarázatot, hogy mitől nőtt meg a kis aranyos ilyen behemótra. 

Ha már problémák, még egy dolog bökte a csőrömet, méghozzá a fő romantikus szál.

Oké, köztudottan nem vagyok rózsaszín lelkivilágú, mégsem a befejezés romantikus töltete okozta számomra a szemöldökhúzogatást, az tetszett, hanem Claire és Kellan sziámi-szindrómája. Én elhiszem, hogy nagyon szeretik egymást, elhiszem, hogy Kellan védelmezni akarja, de miért nem bírnak ki akár csak egyetlen napnyi távolságot, mikor nincsenek összenőve. 

Kedves molyocskától kapott finom teával jó csak igazán az olvasás

Ami a karaktereket illeti, Cameron végig a szívem csücske volt, így sajnáltam, hogy ennyit kellett szenvednie. Lucas és Vicky tökéletesen kibontakozott, míg Claire maradt szimpatikus, ahogy megismertem. Milan nem sok vizet zavart eddig, ám itt ő is kimutatta, mi minden lakozik a jégpáncél mögött, erről azonban később. Hannah-t pedig végig kedveltem.

Kellan vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Egyrészt csípem a beszólásait és a forró fejét, másrészt egyre jobban hiányzik az "eredeti" Kellan. Ez van, nálam A Boszorka fénye a csúcs, ám ahogy a hangulat sem talált vissza a kezdetekhez, úgy a főszereplő úriember személyisége sem. (Igen, tudom mi az a karakterfejlődés  itt viszont nem fejlődés történt, hanem éles váltás, így nehezen emésztettem meg.)

Mielőtt azonban úgy tűnne, hogy csak negatív dolgokat tudok írni, meg kell jegyeznem, hogy minden fenti problémám ellenére igen is tetszett a könyv. A cselekmény csavaros, a csatajelenetek már sokkal jobbak, a finálé ütközete pedig messze a legjobb volt egyszerű, de nagyszerű megoldásával. 

Tetszett, hogy az írónő nem félt tragédiát vinni a könyvbe és hogy ennyire szemléletesen bemutatta, mit tehet a gyász az emberrel. Tetszett, hogy ismét volt mondanivaló, ahogy azt már megszokhattam.

Szóval összességében méltó befejezése a trilógiának. Aki olvasta és szerette az első két kötetet, az nem fog csalódni, aki pedig még nem, annak ajánlom figyelmébe A Boszorka fényét. Mágia- és romantikakedvelők előnyben.

Örülök, hogy mindhárom kötetet a polcomon tudhatom (főleg hogy dedikálva vannak) és biztosan elolvasom még néhányszor, ahogy időm engedi. 

Kiegészítés:

A boszorkányok története még nem ért véget. A trilógia befejeződött ugyan, ám lesz egy ráadás kötet, ami a harmadik rész cselekményeit göngyölíti tovább Milan főszereplésével.

Mikor először hallottam róla, nem csigázott fel. Milan valahogy közömbös volt számomra, nem sok vizet zavart és inkább a többi mellékszereplőre irányult a figyelmem. Meg kell jegyeznem, hogy Regina is így járt. Aztán ebben a részben felcsigázott kicsit és mivel bár a fő konfliktushelyzet megoldódott, akadt még bőven galiba a boszik háza táján, ami mind a fagyos Utolsóra zúdult. A könyv epilógusa pedig maradéktalanul meggyőzött, hogy igen, az a könyv is kell majd nekem.

A címe amúgy, ha információim helyesek, Az Iudex végzete lesz. 

És nem bírom megállni, hogy ne kössek bele, úgy látszik ma szurkálódó kedvemben vagyok. 

A Bíborhajúban akadnak bőven varázsigék, amik latin szavakra építkeznek. A iudex is latin akar lenni, ami azt jelenti, hogy hibás a névelő. A latin nyelvben ugyanis az iu betűkapcsolatot j-nek ejtik, vagyis kiejtve helyesen judex, így pedig a kellene és nem az.

Tudom, tudom, szőrszálhasogató boszorka vagyok...

Karácsonyi meglepik

A Karácsony nekem mindig fontos ünnep volt. Nem azért, mert ilyenkor kötelezően szeretni kell mindenkit, vagy mert ajándékot kapok, hanem azért, mert nyugodt, fenyőfa és mézeskalács illatú hangulata van, mert forró teát szürcsölök a szobában, míg kint jeges vagy havas a táj, és mert ilyenkor csupa olyan személy vesz körbe, akik tényleg fontosak nekem.

Nálunk is megvan az ünnepi rutin, a mézeskalács készítés és a fenyőfa öltöztetés rituáléja. Mikor küldök képeslapot és mikor csomagolok ajándékot. Hánykor ülünk le az ünnepi menü mellé és hánykor jönnek át a rokonok. December 24-25-26 tehát mindig menetrendszerűen zajlik, mégsem lehet megunni. Minden éveben van valami, ami változtat a terven és ez így van jól. Az apró meglepetések kellenek, ettől telik meg élettel.

Idén is sütöttem mézeskalácsot, ahogy a mellékelt képen látszik, itt is kijött belőlem a könyvmoly. (A Shiver hangulata igazán passzolt a télhez.) 

Idén is küldtem képeslapot távoli, vagy kevésbé távoli barátoknak és idén is vásároltam, vagy készítettem ajándékokat. Én abba a kategóriába tartozom, aki jobban izgul, mikor az általa elkészített csomagot bontogatják, mint mikor ő tépi szét a papírt. Tényleg igazi öröm nekem, ha adhatok. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szeretek ajándékot kapni, sőt, mindig meglepődöm, milyen jól eltalálják, mivel lehet nekem kedveskedni.

Nos, ezt a bejegyzést ezeknek a karácsonyi meglepetéseknek szánom, hogy egy kicsit eldicsekedjek, milyen kreatív és aranyos embereket ismerek. 

Képeslapok

Molyon volt egy esemény, amiben a részvetők meghatározott számú, random molyocskának küldtek karácsonyi képeslapot. Mivel a könyvek mellett a képeslapok a fő szenvedélyeim, nem haboztam jelentkezni rá.

Képeslapok molyocskáktól

Három molyocskának küldtem képeslapot (no meg egy kis meglepit) vörös borítékban. Cserébe én is kaptam három másik molytól három meseszép lapot, amik jelenleg is a hűtőszekrényt díszítik.

Mivel decemberben még vizsgáim voltak, épp az ünnepekre értem haza, így őket kézbe véve alapozódott meg karácsonyi hangulatom.

Nagyon szeretek képeslapot kapni, nem csupán a lap szépsége miatt, hanem azért a pár kedves sorért, amit ráírnak. Mikor elolvasom, tudom, hogy abban a néhány percben, míg papírra vetette őket, az illető még ismeretlenül is rám gondolt és ez igazi öröm.

Egyik kedves molyocska ráadásul egy finom teával is meglepett. Teaimádó vagyok, így nagy hasznát veszem majd egy jó könyv mellett.

Néhány barátommal is szoktam karácsonyi lapot cserélni. Tőlük is épp akkora öröm ez a pár sor.

Ribizly egy csinos, hosszúkás, sötétkék lappal lepett meg. 

A zöld sapkás kutyás lapot egy másik kedves régi ismerősömtől kaptam, akivel gimi óta együtt koptatjuk az iskolapadot. 

Az alsó kettőt pedig Applequeen barátomnak köszönhetem. Igen, fura hogy kettőt küldött, de idén úgy elkapta a karácsonyi hangulat, hogy túlzásokba esett. A bal oldali mikulásos lap amúgy zenél és világít, ha kinyitom. Ez életem első zenélő képeslapja, így vigyorogva játszottam vele és nagy becsben fogom tartani. 

Őket a szobám polcain helyeztem el a könyvek előtt. 

Meglepetések

Ajándékozni már évek óta családon belül szoktam. Barátoknak vagy képeslapot küldök, vagy sms-t, esetleg beülök velük valahová egy ünnepi forrócsokira. Épp ezért lepődtem meg mikor hárman is kisebb-nagyobb meglepit nyomtak a kezembe.

Az első Kristen volt, akivel karácsonyi vasárban nézelődve alapoztunk az ünnepekre. Igaz, én is készültem neki egy aprósággal, mégis meglepett, mikor elővarázsolta a nevemre szóló hógömböt.

Szeretem a hógömböket, gyerekkoromban volt is egy, ami azóta elveszett, így vígan rázogattam új szerzeményemet. 

Jelenleg épp a karácsonyfa egyik ágán lóg, miután a családom körében is sikert aratott. Pont passzol a fehér díszek mellé.

Pár napra rá Applequeen is meglepett, sőt inkább megdöbbentett egy hatalmas csomaggal. Nem szoktunk ajándékozni, így nem is értettem, mi ütött belé, hogy ennyi mindennel elhalmozott az idén. 

A két szép képeslap mellé ugyanis kaptam egy csomagot, benne csupa lila holmival. Fura, de csak később esett le, hogy minden lila. Szobatárs persze egyből megjegyezte, mit csodálkozom ezen, mikor a lila a kedvenc színem. Nos, valóban.

A lila körömlakk, a körömreszelő és az illatos gyertya még lazán belefért a meglepetésbe, ám a felsőt már túlzásnak éreztem. Természetesen nagyon tetszik és még a méret is stimmel, mégis annyira zavarba hozott vele, hogy még most sem tudtam megemészteni. 

Aranyos gesztus, tudom, hogy nem vár el cserébe semmit, csak örömet akart szerezni, mégis rosszul érzem magam, hogy én ellenben csak egy apróságot adtam neki Karácsony címszó alatt. Applequeen, dinka vagy! 

A harmadik személy, aki meglepett F. volt. Igaz, neki előre beharangoztam, hogy kap tőlem mézeskalácsot, mégis kikerekedett a szemem, mikor egy kék, szaloncukor formájú csomagot nyomott a kezembe.

Szerencsére ő nem esett túlzásokba és egy igazán ötletes és aranyos ajándékkal lepett meg.

Kaptam tőle egy illatos füzért, ami igazi ünnepi atmoszférát varázsolt a szobámba, mikor felakasztottam a csilláromra. 

Van benne minden, narancs, csipkebogyó, vaníliarúd, paprika és más orrnak kedves dolgok. 

Az ötletet a karácsonyi vasár ihlette, ahol állt egy külön stand csupa illatos füzérnek. Én is megszimatoltam ott a dolgokat, ám meg kell jegyeznem, hogy F. barátom füzére sokkal jobb. Itt nem csupán a fenséges aromákat érzem, hanem a barátságát is, a törődést és kedvességet, amivel madzagra fűzte őket. Tökéletes meglepi.

Mindig nagyra értékelem a saját készítésű holmikat és magam is jobban szeretek ilyen dolgokkal kedveskedni.

A fa alatt

Természetesen a karácsonyfa árnyékában is bukkantam kincsekre, bár ezek nem értek váratlanul.

Nálunk a könyv már olyan rutinajándéknak számít, mint a zokni. Biztos, hogy lapul belőle egy-kettő a csomagokban.

Unokatestvérem, mikor épp a fát öltöztettem és betoppant egy kis mézeskalácsra, megkérdezte anyukámat, mit kapok karácsonyra. Hiába voltam én is jelen, nem zavartatta magát. Mire anyukám visszakérdezett: "Szerinted?" Erre unokatestvérem vigyorogva: "Ja, persze, tizenöt könyvet!"

Hiába, ismernek már jól, de nem tizenötöt kaptam, hanem csak ötöt.

Ebből egy (A mamutvadászok) nem is csupán az enyém, hanem anyukámmal közösen osztozunk rajta. Én vettem neki meglepetésnek, ami kifejezetten jól sikerült, ám az én polcomra kerül majd az előző részek mellé.

A hajnalra várva szintén saját zsebből ment, magamat leptem meg vele, így még a csomagolást is megúszta.

A maradék három (A herceg, Csodák kora, Angyali játszma) sem volt igazi meglepetés, mivel bár hivatalosan karácsonyra kaptam Jézuskától, gyakorlatban én vadásztam és rendeltem meg őket, illetve cipeltem haza. 

Egy könyvmolynak azonban csak az számít, hogy frissen nyomott oldalakat lapozhat, a hogyan és a kitől csupán részletkérdés. 

Ezúton szeretnék, egy kicsit ugyan megkésve, Boldog Karácsonyt kívánni minden rendszeres és alkalmi olvasómnak, illetve az erre tévedő kíváncsi egyéneknek. :)

Remélem, nálatok is járt a Jézuska/Angyalka/Mikulás/Jótét egyén és békés családi idillben teltek a napok bejgli, süteményhegyek és ünnepi menük mellett.

Tövisek hercege

Béke és szeretet ünnepe van, én meg vértől csöpögő könyvet olvasok. Na, ja, ezért sötétlila a lelkem.

Mentségemre szolgáljon, hogy a karácsonyfa már áll, a sütemények elkészültek, ajándékok becsomagolva, az ünnepi vacsora meg nem az én feladatom (a világ nagy örömére), szóval van egy kis időm olvasni, illetve blogolni. Ezt a könyvet pedig már egy jó ideje, október óta bújom, így ideje volt már a végére érnem.

Megismerkedésem vele úgy kezdődött, hogy bedőltem az ajánlásnak. Brent Weeks Éjangyal trilógiája után valami hasonlóan sötét fantasyra vágytam. El is kezdtem szemezgetni a Tövisek hercegével és sokáig rágódtam a gondolaton. Aztán végül elhatároztam, teszek vele egy próbát.

Kedves molyocskától vásároltam meg igazán jó áron. Mikor pedig átvettem, megjegyezte: "Nem olyan jó könyv, mert a főszereplő gonosz." Ettől azonban nem csappant lelkesedésem, sőt, egyre kíváncsibb lettem. Mikor pedig elegem lett a romantikából, a cukorszirupos izékből és a semmitmondó történetekből, rávetettem magam, mint éhező a kenyérmorzsára. Be is váltotta sötétség és vér iránti vágyaimat és kirántott a rózsaszín kátyúból. 

Fumax Kiadónak köszönhető a magyar változat, akiktől mostanában meglehetősen sok könyvet lapozgatok, így örömmel jelenthetem, igényes munkát végeznek. 

Kemény borítós, ami szerintem kifejezőre sikerült, és több, mint 300 oldal. A betűméret azonban elég nagy, míg a fejezetek rövidkék, néhány soros bevezetéssekkel közöttük, így gyorsan lehet haladni vele. Feltéve, ha az olvasó bírja a tömény erőszakot és szívesen cipeli magával a nem épp vékony kötetet. Én csupán azért ültem rajta két hónapig, mert nem fért bele a bőröndömbe (mindig cipelek magammal néhány könyvet, néha többet is, mint feltétlen szükséges), így csak két-három hetente lapozhattam bele.

Fülszöveg:

"Óvakodj a Tövisek Hercegétől…
Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.
Tizenöt évesen király akar lenni…
Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.
Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?"

Mielőtt belemennék a részletekbe, meg kell jegyeznem, hogy ez a könyv egy trilógia, A széthullott birodalom nyitó kötete.

Ütős és sötét fantasyként harangozták be, ennek megfelelő elvárásaim voltak, amiket azonban nem teljesített maradéktalanul.

Sötétnek sötét, hiszen szinte tocsog a vérben, belsőségekben és gonoszságban. Jorg valóban nem egy vajszínű főhős, hanem egy igazán kegyetlen, kemény és céltudatos alak. Kedvelem a negatív szereplőket, ha jól vannak felépítve, így az ő jellemével sem voltak kifejezett problémáim. Azonban akadt egy-két apróság, ami tövisként böködött egészen az utolsó oldalakig. 

Szóval, mivel vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, sorra veszem, mi tetszett és mi nem.

Kezdjük a jó dolgokkal:

Jorg sötét, szarkasztikus természete tetszetős volt. Bírtam, hogy hosszú monológok nélkül gyilkolt és hogy mindig mindent jól átgondolt.

Volt két kedvenc mellékszereplőm. Az egyik Makin, a rossz útra tért lovag, akinek bírtam a humorát és becsültem a hűségét, ugyanakkor az esze is jól vágott, nem csak a kardja. A másik a Núbai, aki bár alig beszélt, ha megszólalt, bebizonyította, hogy értelmesebb az egész szedett-vetett társaságnál. Volt mélység a karakterében, így könnyen a szívemhez nőtt.

A megfogalmazás nagyon szép, bár az, amit megfogalmaz, már kevésbé. Jó volt naturalisztikusan, ám igényesen megírt sorokban olvasni a sok feketét és vérvöröset.

Tetszett, hogy a fantasy elemek szépen lassan bontakoztak ki. Itt egy kis lápi szellemecske, ott egy kis mágus, amott meg egy seregnyi holt. Nem zúdult az egész mágikus katyvasz az olvasó nyakába, hanem szépen lassan lepte el, mint a futóhomok. Piros pont érte.

A cselekmény, bár néhol nem látszott teljesen összeszedettnek, fel volt építve és meglepő fordulatokat produkált. Nem lehetett előre tudni, ki éli túl az újabb csatát és ki nem, ami kifejezetten tetszetős az öldöklős, harcolós könyvekben. A visszaemlékezések pedig segítettek összerakni a dolgokat és szerencsére nem nyomták el a jelen eseményeit.

Az érem másik oldala, avagy azok a fránya tövisek:

Nem tudtam teljesen megkedvelni Jorgot, mivel nem stimmelt a kora. Rémes gyerekkori trauma és fekete mágia ide, vagy oda, egy gyerek nem így viselkedik, nem így gondolkodik. 10 évesen senki sem hidegvérű gyilkos, még az elfajzott pszichopaták sem. 14 évesen pedig tapasztalatok nélkül, pusztán könyvek alapján nem lehet megnyerni egy csatát. Szóval a karakter jó, de egyáltalán nem hiteles. Még a gondolkodása és a beszédstílusa is rikítóan idősebb volt, mint beállították. Értem én, hogy fiatal főhőst szeretett volna az író, hogy ütősebb legyen, de ha még egy-két évet hozzáad a korához, akkor is taknyosnak számít a felnőttek világában, viszont könnyebben emészthető lett volna.

Írói stílus, mint már mondtam tetszett, ám elviseltem volna egy kicsivel több leírást a világról. Először fiktív környezetnek tűnt, aztán itt-ott felbukkant néhány helyszín (Róma) vagy név (ókori görög szerzők) akik a való világhoz húztak. Mindezt középkori köntösben tálalva, kezdtem belőni, hol is vagyok, mikor bumm úgy kólintott fejbe a poszt-apokaliptikus vonatkozás, mint egy csatabárd. Lehet elhallgatni dolgokat, de egy ilyen alap információt nem. Ez nem meglepetés, ez szándékos összezavarás. 

A romantikus cérnafoszlány nagyon nem tetszett. Nem értettem, minek bele, simán ki lehetett volna hagyni, valahogy nem illett a hangulathoz.

A végkifejlet, bár tetszett a háttérben lapuló ellenség kiléte, szánalmasan egyszerűen lett lecsapva, igaz, máshogy nem is lehetett volna megoldani. Ezt elnézem.

Van azonban valami, ami felett nem tudok elsiklani, a legmakacsabb, leghegyesebb tövis, ami sajnos spoileres, de muszáj kiadnom magamból.

Spoiler veszély! Folytatás csak saját felelősségre!

A könyv hullámzóan volt elmegy és jó kategória. Aztán felpörögtek az események és a 200. oldal körül jártam, mikor elkezdtem szeretni a könyvet, de aztán jött egy fejezet, ami romba döntött mindent. Miért, ó miért kellett beletenni egy számítógépet? Nem szeretem a sci-fi műfaját és főleg nem szeretem, ha belerondít a fantasyba. Erre itt, a mágia közepén, egy lezárt ajtó mellett mit találnak a főhősök? Egy nyamvadt számítógépet, ami nemcsak beszél, hanem önálló döntéseket is hoz. Ettől pedig olyan dühös lettem, hogy becsuktam a könyvet és elvonultam valami mást csinálni. 

Na, ezért kellett volna már az elején leszögezni, hogy egy alternatív jövőképpel van dolgunk. Lehet, hogy bele sem kezdtem volna. Fantasyt akartam, tömény mágiát, varázslatos lényeket és nem napalmot és beszélő notebookot. 

Spoiler vége!

Tehát vegyes érzelmeim vannak ezzel a könyvvel. Tetszett, mert sötét és pont ilyenre volt szükségem a sok felszínes cukormázas történet mellett, ugyanakkor a negatív pontok felett nem tudok elsiklani, belém akaszkodtak, mint a horgos tövisek. 

Folytatom-e a trilógiát? Fogalmam sincs, előbb meg kell emésztenem és átgondolnom ezt a részt. Az idő majd eldönti.

Azoknak ajánlom, akik kifejezetten sötét kötetre vágynak, nem riadnak vissza az erőszaktól és nem zavarja őket, ha véres foltok száradnak a főhős lelkén. A műfaj megtévesztő lehet, egy csipet mágia, egy csipet racionalizmus, egy csipet középkori hangulat, így ebből a szempontból a kardcsaták, páncélok és antiutópiák kedvelőinek figyelmébe ajánlanám.  

Kiegészítés:

Mark Lawrence brit író diadalmenetben vonult be a könyvpiacra ezzel a kötettel. Neves díjakra jelölték és szépen felmagasztalták. Egyedi és hangulatos világot alkotott és szépen is ír, így értem az okát. 

A trilógia második része, King of Thorns (Tövisek királya) idén jelent meg, míg a befejező kötet, Emperor of Thorns (Tövisek császára) 2013 augusztusára van kiírva.

Ami a magyar megjelenést illeti, nincsenek pontos információim az időpontokat illetően, ám a Fumax Kiadó bizonyára nem feledkezik meg róla és előbb vagy utóbb eljut a magyar olvasókhoz is.