A színes borító illik a történethez, a tukán és a kék gerinc miatt nekem kifejezetten tetszik. 352 lapjával átlagos terjedelmű olvasmány.
A szerzői név, Christina Lauren két írónőt takar, ám ez egyáltalán nem érződik a szövegen.
Fülszöveg:
"Olive és Ami ikrek. Ami mindent bezsákol, Olive-nak viszont folyton pechje van, és ezt már meg is szokta. Kettejük közt vitathatatlanul Ami a bajnok… még a lakodalma is szinte ingyen van a különböző akcióknak és nyereményeknek köszönhetően. Olive-ot csak egy dolog zavarja a pechszériájánál is jobban: Ami esküvőjén az egész napot a vőféllyel kell együtt töltenie, aki nem más, mint Olive ősellensége, Ethan Thomas.
Olive megacélozza magát a pokoli nap előtt, elhatározza, bátor képet vág hozzá, és az egészet átvészeli. De a komplett násznép ételmérgezést kap, Olive és Ethan kivételével, így aztán átmenetileg muszáj nekik fegyverszünetet kötniük, hogy Hawaiira utazhassanak. Végül is tíz felhőtlen nap megéri, hogy az ember belebújjon a friss házasok bőrébe, nem igaz?
De furcsa módon Olive mintha nem is bánná, hogy bele kell helyezkednie a szerepbe. Mintha minél inkább tettetné, hogy ő a legszerencsésebb nő a világon, annál inkább úgy érezné, hogy tényleg ez az igazság."
Ahogy a fülszöveg is mutatja, ez egy tipikusnak mondható romantikus könyv. Két ember, akik nem kedvelik egymást együtt töltenek néhány napot, és senkit sem fog meglepni a végkifejlet. Úgyhogy nem is maga a cselekmény itt az, ami számít, hanem a kivitelezés.
A történet kellemesen indul egy tipikusan "szerencsétlen" főszereplő bemutatásával és egy rosszul végződött esküvővel. Illetve azonnal képbe kerül a férfi főhős is, mint maga az ellenség. A felvezetés tehát épp olyan volt, mint számítottam rá, könnyed, komolytalan helyenként vicces. A nászúton pedig ezek az előre kiszámítható humorforrásnak számító jelenetek - mint a páros masszázs és az ismerősök felbukkanása - hasonlóan könnyed mederben görgette tovább a cselekményt.
Tetszett, hogy bár elég sokat bámulták egymás fizikai adottságait, szűken volt mérve az erotika, és inkább az érzelmekre próbáltak nagyobb hangsúlyt fektetni. Nagy kár, hogy nem teljesen sükerült nekik. Ettől függetlenül az utazás, ami a történet gerincét adta, kellemes olvasási élményt nyújtott. A vége azonban már nem annyira, úgyhogy itt kell megemlítenem, miért nem éreztem teljesen szórakoztatónak ezt a kötetet.
A két főhős kapcsolata rettentően erőltetettnek hatott. Semmi természtesség nem volt a viselkedésükben, mindent egy cél miatt tettek, hogy összejöjjenek, majd szétmenjenek feszültségkeltés okán, és végül mégis egymás karjaiban kössenek ki. Ez nem lett volna feltétlenül probléma, hiszen az olvasó már az első oldalon tudja, hogy ez lesz a történet menete, mégis zavart a hiteltelenségük.
Egyrészt az utáljuk egymást kiindulás rémesen vérszegény volt. Oké, félreértésen alapult (ami persze senkit sem lepett meg), ám annyira átlátszó és esetlen maradt, mintha két óvodás csipkelődését néznénk egy homokozóban. Másrészt ez váltott át nagy szerelemre, és mivel a testiséget szerencsére szűk marokkal mérték, elvileg érzelmeken, egymás megismerésén kellett volna alapulnia. Csakhogy a két szereplő alig beszélgetett egymással, mert vagy az óvodai stílusú flörtölést ismételték újra és újra, vagy a testvéreik szerelmi életéről csevegtek. Nem éreztem, hogy kicsit is megismerték volna egymást. Harmadrészt ez az egész szerelmi kapcsolat lényegében nem az ő érzelmeiken alapult, hanem a testvéreik iránti hűségesség kérdésén. Bár a történet teljes mértékben kiszámítható, azért jelzem, innentől egy kis spoiler!
Amint a szereplők hazatértek, és kiderült, amit az olvasó eddig is sejtett, hogy a friss férj egy görény, a kötet utolsó negyede átment fárasztóba. A nagy egymásra találás azon múlt, hogy megegyeztek, nem beszélnek a testvéreik szerelmi életéről, majd mikor mégis megtették, rögtön össze is vesztek. Konkrétan több érzelmet mutattak a tesók felé, mint egymás iránt. Ettől pedig a kapcsolatuk nem hogy ingatag lábakon állt, hanem épp olyan hiteltelen lett, mint a kezdeti ellenséges viselkedésük. Ráadásul ez az egész tépelődés, hogy jaj, nem akarok negatív lenni, de mégis el kellene mondani a nővéremnek, hogy átverték, borzasztóan fárasztott. Ez az egész "szerencsés vagyok, avagy szerencsétlen" dolog teljesen túl volt gondolva. Értem én, hogy szerettek volna egy kis fejlődést a főhősnő karakterében, de ehhez talán értelmes mondatokat kellett volna a szájába adni, vagy tennie kellett volna valamit ezen a tépelődésen kívül. De nem, végül csak összeszedte a bátorságot, hogy közölje a nővérével, megcsalja a férje, és emiatt dobta a szerelmét is, ez a nagy fejlődés, és innentől ő már nem szerencsétlen, hanem szerencsés. Csak én érzem úgy, hogy a szerzőpáros minden fantáziáját elhasználta az utazásos romantikus fordulatokra, és a kötet végére már nem jutott semmi?
Spoiler vége!
Összességében tehát ez a történet egy kellemesen tipikus romantikus mesének indul, egy továbbra is tipikusnak mondható, de még mindig kellemes utazással folytatódik egy nem épp mély szerelmi kapcsolatot bemutatva, hogy a végére egy fárasztó konfliktussal megkoronázza az egészet. Ja, és van még egy epilógus, ami rettentően cukormázas és érthetetlen okból a férfi főhős szemszögéből íródott. (Szóval indokolatlan nézőpontváltás is pipa a tipikusan romantikus könyvek eszközkészletéből.)
Nem mondom, hogy rossz ez a könyv, mert csak egy romantikus történet, azonban én nem éreztem annyira szórakoztatónak, mint vártam. Hiába indult jól, a végére teljesen eluntam. Azoknak ajánlom, akik kifejezetten kedvelik a romantikus történeteket, és nem zavarja őket, ha a szerelmi szál megmarad felszínesnek. Aki viszont puszta szórakozásra vágyik, és nem szeretne beleszuszakolt, erőltetett konfliktusokat, amelyek inkább fárasztóak, mint kacagtatóak, óvatosan kezdjen bele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése