2023. július 24., hétfő

Bronzváros

Még egy fantasy sorozat, ami régóta érdekelt, csak a terjedelme miatt tartottam tőle. Ezt az évet azonban az "ugorjunk fejest minél több hosszú fantasy történetbe" jelmondat jegyzi számomra, ezért döntöttem úgy, belevágok ebbe is.
A borító mutatós, 528 oldalával valóban terjedelmes olvasmány, és egy trilógia nyitó kötete.
Fülszöveg:
"Nahri ​sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket.
De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen kötelék fűzi.
Dévábád bűbájokkal átitatott díszes bronzfalai és a hat dzsinntörzs kapui mögött régi ellentétek húzódnak. Amikor Nahri úgy dönt, hogy belép ebbe a világba, az érkezése egy évszázadok óta fortyogó háború kirobbanásával fenyeget. Nahri hamarosan kénytelen megtanulni, hogy az igazi hatalom kegyetlen és könyörtelen. Még a mágia sem védheti meg a nemesi intrikák veszélyes hálójától, és a legagyafúrtabb cselszövések is végzetes következményekkel járhatnak."
Ennél a történetnél a háttér volt számomra igazán vonzó. Kezd kicsit unalmassá válni a középkori háttérrel rendelkező fantasy történetek tömege. Oké, helyenként előfordulnak későbbi századokat idéző történetek is, ám ez a ritkább eset. Illetve bármennyire is oda és vissza vagyok a sárkányokért és egyéb európai mitikus lényekért, jólesik néha valami újról is olvasni. Ez a kötet pedig épp ezt adta nekem.
A történet a Közel-Keleten játszódik, így az ottani mondavilágból merít. Elsősorban a dzsinnek és a hozzájuk köthető mágia  áll a középpontban, ez van a leginkább kifejtje, megalapozva, de felbukkannak egyéb keleti elemek. Eddig még nem olvastam ilyen hátterű történetet, úgyhogy kifejezetten üdítőnek találtam. A szöveg egyébként jól adagolja a kulturális elemeket, idegen kifejezéseket és a mágiát is. Könnyedén fel lehet tehát venni a ritmust, ám aki segítségre szorulna, annak ott a kötet végén található szószedet. Abban minden össze van foglalva a mitikus lényektől a ruhadarabokon át a különféle titulusokig.
A világfelépítésre tehát nem eshet panasz, a szerző széles körben mozog, kellemes tempóban adja az információkat és kifejezetten összeszedett. Kell is ez az összeszedettség a századokon át ívelő rokoni kapcsolatok miatt. A könyv ugyanis harmadában egy családtörténet. Pontosabban családok története, mert az említett szálak miatt időről-időre összefutnak a karakterek és leszármazottak. Bizony, a ki kinek az ellensége vagy épp rokona egy kifejezetten szerves és érdekes része ennek a történetnek.
A cselekmény két szálon, két szereplő nézőpontjából íródott. Egyrészt Nahri, a mindennel épp csak ismerkedő lány szemszögéből, másrészt Ali, a politikai intrikák közepében egyensúlyozó herceg szemszögéből. Ez a két szál remek módon kiegészítette egymást. Az olvasó egyszerre kapott kívülről és belülről is magyarázatot a világról, a szereplőkről és az elsődleges konfliktusról. Illetve a két nézőpont egyensúlya is megfelelő volt. Egyik sem nyomta el a másikat, se izgalom, se kíváncsiság tekintetében. Persze ettől még az olvasó foglalhat állás egyik vagy épp másik szereplő szimpátiája szerint, de mindenképpen jól kiegészítették egymást.
A karakterek felépítettsége a háttérvilág kidolgozottságának szintjén áll. Összetett és érdekes figurák, akik ha nem is tűnnek kifejezetten szimpatikusnak vagy érdekesnek, akkor is tartogatnak némi meglepetést. Tetszett, hogy a szerző pártatlan maradt. Nem állította be egyik oldalt se jónak, se rossznak, csak mindegyikről elmondta, amit kell, az olvasó meg döntse el maga, kinek szurkol. Ez a döntés pedig egyáltalán nem könnyű, mert hiába mágikus lények, itt bizony mindenki emberi. Esendőek, hibáznak, a jó cél, vagy jónak vélt cél érdekében követnek el rossz dolgokat, ítélkezni felettük ezért nem egy egyszerű faladat. De szerencsére nem is kell, mert mindig jön egy új elem a kirakóshoz, hogy árnyalja a képet, és a szerző érezhetően tartogat még bőven meglepetéseket.
A szerelmi szál is egy összetett csomó ebben a történetben. Hiába volt már a kötet elején borítékolható, ki ki után mutat majd érdeklődést, és hiába irtózom a szerelmi sokszögektől, kellemesen kusza lett az összhatás. Van itt minden a tiltott-tól a viszonzatlanon át az elfojtott érzelmekig. Ez pedig jóval érdekesebbé tette ezt a vonalat.
Volt még egy elem a kötetben, ami kifejezetten tetszett, a múlt és emlékezet kezelése. Tetszett, hogy a szerző okosan kezelte a mi lenne, ha a múltbéli legenda éltre kelne és elmondaná a saját nézőpontját kérdéskört. Ez igazi mélységet adott a történet hátterének és a szereplőinek is.
Összességében tehát egy kifejezetten kellemes meglepetés volt ez a könyv. Nagyon tetszett a felépítettsége, üdítő volt benne a sok új elem, a cselekmény végig izgalmas maradt és a szereplők is érdekesek. Szuper olvasási élményt nyújtott, amit jól mutat, hogy terjedelme ellenére nem egészen egy hét alatt befaltam ezt a könyvet.
Bátran ajánlom minden fantasyt kedvelő olvasónak, és különösen azoknak, akik valami újra vágynak. Nyári hőségben sivatagról szívesen olvasók előnyben.

Kiegészítés:
Mivel trilógiáról van szó, van még két kötete. Szerencsére mindegyik elérhető magyarul, így hamarosan kézbe fogom venni a második részt (Rézkirályság), és ha az is tartja a színvonalat, remélhetőleg még idén sort kerítek a befejezésre (Aranybirodalom) is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése