Fülszöveg:
"Miért engedhetjük meg magunknak, hogy megbántsuk azokat, akiket a legjobban szeretünk?
Amikor Marilyn Connolly és David Sorenson egymásba szeretnek a hetvenes években, még mit sem sejtenek arról, mi minden vár rájuk az életben. Négy lányuk születik, akik semmiben sem hasonlítanak, csak abban, hogy 2016-ban mindannyian nehéz élethelyzetbe kerülnek.
Amikor felbukkan Jonah Bendt – a fiú, akit az egyik lány tizenöt évvel korábban örökbe adott –, a Sorenson család tagjai kénytelenek számot vetni sűrű, eseménydús múltjukkal: a kamaszkori szorongásról, hűtlenségről, sérelmekről szóló évekkel és a boldogság tiszta pillanataival, amik értelmet adnak az életnek."
Lényegében azt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam, ám az olvasási élményem meglehetősen hullámzó volt. Egyrészt nem szívesen cipeltem magammal ezt a vaskos kötetet, így csak esténként, illetve hétvégén vettem kézbe, ami néha kevés volt, hogy elmerüljek benne. Másrészt nagyon sok a szereplő, és lényegében két idősíkon, ám szakaszosan zajlik a cselekmény, ami némi odafigyelést igényel az olvasótól. (Ezzel nem volt gondom, kifejezetten kedvelem a két idősíkon játszódó történeteket.) Illetve elkerülhetetlen, hogy egy-egy szereplő vagy időpont kedvesebbé váljon, mint a többi, ettől a könyv hangulata is hullámzónak mondható.
Ez egy családtörténet, így a szereplőkön, azok kapcsolatán van a hangsúly és nem a konkrét eseményeken. A cselekmény lassú, inkább töprengős, mint eseménydús. Bár elvileg a család van a főszerepben, elég erőteljes elbillenés figyelhető meg az erőviszonyokban néhány családtag felé. A történet nagy része ugyanis négy emberről szól, a többiek, hiába egyenrangú családtagok, bizony mellékszereplő státuszba kerültek. Hogy ez probléma-e azt döntse el az olvasó maga, számomra érthető volt, mert még néhány részlet a többiekről és hipp-hopp ezer oldal lesz ez a könyv. Szóval, lehet akár tudatos is a dolog, és bár volt egy karakter, akiről olvastam volna még többet is, nekem nem volt zavaró.
A cselekményről a fent vázoltak miatt nem szeretnék írni, inkább nézzük meg a könyvet a karakterek szempontjából. Mivel sokan vannak, párosával vegyük őket sorra.
Az első egyértelmű főhőspáros az anyuka és apuka karaktere, vagyis Marilyn és David. Róluk szól a könyv legnagyobb része, hiszen a történet jelenében és múltjában is ugyanolyan arányban vannak jelen. Ráadásul ők alapítják azt a családot, amiről ez az egész könyv mesél, így jogos a hangsúlyos szerepük. Nem csupán a jelenlétük érdekes és meghatározó, hanem kettejük kapcsolata is. Ők adják a boldog házasság mintáját (és a címet adó mondat is tőlük származik), és egy egészséges párkapcsolat történetét. Szívesen olvastam róluk, mert tetszett, hogy jól működött közöttük a kommunikáció, mindketten pozitív jellemek voltak, és könnyű volt megérteni a motivációikat. Egy jó házasság példáját mutatták be, de nem problémamentesen. Így az egyetlen dolog, ami velük kapcsolatban nem tetszett, az a gyerekeik viselkedése volt. Konkrétan mind a négy lányuk a szemükre vetette, hogy azért rossz neki, mert túl jó, már-már elérhetetlen példát támasztottak eléjük. Az ilyen típusú nyafogást pedig nehezen viselem, így minden szülők ellen irányult gonosz megjegyzést rosszul tűrtem. Hisztis, elkényeztetett libák.
Mielőtt rátérnék a lányokra, szeretném megjegyezni, hogy egyke vagyok, így a testvéri dinamikát nem tudom saját tapasztalattal összevetni. Viszont az én nézőpontomból az jött le, hogy négy gyerek egy családban túl sok.
Wendy és Violet a két legidősebb nővér és a szülők mellett a másik két főszereplő. A könyv nagy része a kapcsolatukat és a személyes problémáikat taglalja egész eddigi életük során. Több szempontból különbözőek, ám van néhány dolog, amiben olyan egyformák, hogy akár ikrek is lehetnének. Egyrészt mindkettő önző, aki szereti a kontrollt és csak egy másik emberrel összehasonlítva tud létezni. Egymást kívánták felülmúlni az életük során, és nálam ez nagyjából működött is. Míg a gyerekkorba visszapillantva Wendy volt a legtaszítóbb a családban, úgy körözte le őt Violet felnőve. Egyikőjük sem volt nekem szimpatikus, egyáltalán nem tudtam megérteni a motivációikat, és csak azért nem okoztak teljesen rossz élményt, mert kettejük szála volt az, ami előre vitte a cselekményt. Wendy egyébként az anyjával viselkedett kifejezetten undorító módon, míg Violet minden szemétségét legidősebb fiának tartogatta. Ha az ő kapcsolatuk egy átlagos testvéri kötelék, akkor igazán örülök, hogy ebből én kimaradtam.
Liza és Grace a két kis testvér, akik között épp olyan párhuzam vonható, mint idősebb nővéreik között. Mindketten komplexusokkal küzdenek, amelyet igyekeznek kompenzálni, ezért hazugságokba bonyolódnak. Liza magának hazudik, míg Grace mindenki másnak. Ők amolyan önsorsrontó személyiségek, ráadásul a felelősséget nem restek másra, általában hozzájuk közel álló személyekre hárítani. Természetesen ők is a szüleiket okolják a saját nyomoruk miatt, amit egyébként maguknak okoztak, ám azért mégis csak elfogadják a segítségüket. Számomra ők sem voltak szimpatikusak, bár lényegesen kevesebb szerepet kaptak, mint nővéreik. Mondjuk ez nem is baj, nem hiányzott a hosszúra nyújtott szenvedésük.
Jonah az a mellékszerepbe kényszerített főhős, akiről viszont nagyon szívesen olvastam volna többet. Szimpatikus és érthető karakter, és nagyon sajnáltam, hogy míg a többiek múltja részletesen ki volt fejtve, addig az ő előtörténete, bár érthető okokból, meglehetősen kurta lett. Kedveltem a srácot, sokkal több figyelmet érdemelt volna.
A kötet további szereplői, mint a lányok párjai, legyen férj vagy csak bimbózó románc, egyértelműen mellékszereplők voltak, ám ezzel nem is volt baj. A szükséges szerepüket tökéletesen betöltötték.
Összességében tehát ez egy bő lére eresztett családtörténet nagyon sok szereplővel. Bár nem kedveltem benne minden karaktert, és voltak problémáim néhány eseménnyel, kellemes olvasási élményt nyújtott. Hétköznapi volt, egyszerű, mégis érdekes, így tudom ajánlani azoknak, akik kedvelik a családtörténeteket. Ha valaki egy egészséges és jó házasságról szeretne olvasni, mindenképpen vágjon bele. Viszont, ha valakinek fenntartásai vannak az önző, önmagukra és másokra is bajt hozó karakterekkel szemben, óvatosan kezdjen bele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése