Caraval

Erről a könyvről sok jót hallottam. Izgalmas történetnek tűnt, ám sokáig csak kerülgettem. A cirkuszos történetek ugyanis valamiért nem vonzanak. Sosem akartam gyerekként beállni egy társulatba, és korábbi olvasmányaimban sem fogott meg ez a téma. Ideális esetben itt jön az, hogy megjegyzem, milyen kár volt halogatni a könyv elolvasását. Csakhogy ez nem egy ideális eset, korán sem az.

A borító egyébként mutatós, tetszik a színvilága és 470 oldalával nem egy szélsőséges terjedelmű olvasmány.

Fülszöveg:

"Scarlett ​Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat.Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja.
Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból."

A fülszöveg kicsit sokat elárul a történetből, ám ez engem most cseppet sem érdekel. A helyzet ugyanis az, hogy ez a könyv nem csupán csalódást okozott, hanem kicsit fel is bosszantott, mert lehetett volna belőle egy kifejezetten jó történet.

Először is a Caraval, ami nem cirkusz, hanem egy színházi előadás összevonva a nézők kincskeresésével, hatalmas nagy csalódás volt. Számomra egy olcsó cirkuszi trükk volt és nem egy színdarab. Mintha végig egy elvarázsolt kastély termeiben rohangáltak volna a szereplők, no de nem a nyomok után, hanem épp amerre a lábuk vitte őket. Kaotikus volt az egész, pedig a könyv legeleje kellemes kalandregényt ígért. Csakhogy ez a fura cirkuszba illő világ, ahol máshogy telik az idő, eltűnnek, feltűnnek dolgok, mozognak a hidak, nagy a város, ám mégis kicsi, mert ez csak a színpad, nem varázsolt el, hanem inkább taszított. Több sebből vézett a díszlet, a statisztákról nem is beszélve. Ráadásul a mágia is valami önfejű rendszer szerint működött, aminek szintén nem volt se füle, se farka. Szóval a háttér kidolgozatlan tele lyukakkal, és nem, ez nem misztikus, ez bosszantó és szánalmas.

No, de ha megbarátkoztam volna ezzel az érthetetlen díszlettel, akkor sem nőtt volna a szememben a könyv, mert a kalandregény nagyon gyorsan átcsapott egy cukrozott szerelmi történetbe. Néhol komolyan émelyegtem, annyira nyálasra sikerült egy-egy jelenet. Így jár az ember, ha ripacs módon játszó színészeket néz egy béna díszlet előtt... Semmi mélység nem volt ebben a románcban, így nem is értettem, hogy alig négy nap alatt, hogy sikerült ennyire egymásba habarodni, mikor alig csináltak együtt valamit (spoiler: az együtt meghalunk egy napra dolgon kívül).

A karakterek is hasonlóan bontakoztak ki. Kész káosz volt ez a sok, érthetetlen módon vislekedő szereplő. A főhősnő idegesen rohangált, mint pók a falon, és nem, az hogy egyik csapdából sétál bele a másikba, nem nevezhető jellemfejlődésnek. A főhős úr csak azért volt, hogy néhány romantikus jelenethez csinos pofit adjon. A húg rém idegesítő volt, az apa indokolatlanul gonosz, míg a többiek ripacsok. Legendet meg inkább hagyjuk, inkább nem érdekel.

Számomra az egész könyv hiteltelen volt. Hiteltelen történet, hiteltelen világ, hiteltelen varázslat, hiteltelen karakterek, és a történet végére csak forgattam a szememet. Egyszerre volt nagyon kiszámítható és valószínütlenül szirupos. Pedig tényleg lehetett volna egy jó történet ebből az ötletből. Ha a háttér rendes keretek között ki lett volna dolgozva, ha nem a pár napos örök szerelem került volna a középpontba, ha a karaktereknek lettek volna motivációik, ha a kincskeresés nyomai valódi nyomok lettek volna, illetve ha a szerző leírta volna a kalandosabb részeket rendesen. 

Nos, igen, a nyelvezettel is akadtak gondjaim. Egyrészt a szerző szépen érzékeltette a színeket (kifejezetten tetszett, hogy a főhősnő minden érzelmet színekben látott), másrészt viszont néha azt se tudtam, hol a szereplő, nem hogy mit csinál éppen. Mondok egy példát: a főhősök menekülnek, de a következő pillanatban a lány már fogoly, a fiút meg épp sakkban tartja a másik gonosz szereplő. Ö, oké, és a kettő között mégis mi történt? Hogy érték utol, hogy kapták el, és mi a bánatnak nem próbáltak meg küzdeni? És ez csak egy az ilyen hiányos jelenetek közül. Pedig az írónőnek a romantikus részeknél gondja volt arra, hogy úgy tűnjön, a főhős úrnak három keze van, azért tudja egyszerre három helyen is cirógatni a pihegő főhősnőt... Ezt bezzeg részletesen le tudta írni egy teljes oldalon keresztül...

Ez a történet tehát a káosz maga minden szempontból, ami egy regényben fontos lehet. Nem tetszett a világ, nem tetszett a cselekmény (már ha az összevissza rohangalást és indokolatlan szerelembe esést annak lehet nevezni), nem kedveltem meg a szereplőket és még az írásmód is bossznatott. Pedig az alapötletben volt potenciál, ami még bosszantóbbá teszi ezt a könyvet.

Kizárólag azoknak ajánlom, akik Alice Csodaországban-féle betépett szaladgálásra vágynak, és kellően romantikus lelkűek, hogy ha az arcukba tolják a nagy szerelmet mindenféle alap nélkül, akkor ne hőköljenek hátra idegesen rángatózva. Ha pedig valaki egy jó kalandregényre vágyik, nos keresse máshol, mert ez nem az.

Kiegészítés:

Persze, hogy nincs még vége ennek a cirkusznak, mert a Caraval trilógiává nőtte ki magát. A második részben, Legendary az idegesítő húg kerül a középpontba. Gondolom, hogy ő is megkaphassa a csinos hercegét fehér lovon egy rózsaszín habcsókokkal szegélyezett hasonlóan kusza történetben. Az utolsó részben, Finale pedig valószínűleg viharfelhők jönnek a románcokra. Nos, bárhogy is alkul, engem cseppet sem érdekel. Nekem ebből a játékból egy kötet alapján bőven elegem lett.