2019. augusztus 10., szombat

Közlekedési útmutató Kínához

Úgy érzem, ez a téma megér egy külön bejegyzést. A Kínában töltött két hét alatt annyi kalandunk volt az utcán és a tömegközlekedésen, hogy akad bőven mit mesélni.
Szóval ez most amolyan útmutató lesz kis anekdotákkal arról, hogyan lehet és érdemes közlekedni Kínában és mi az, amire nagyon kell figyelni.

1 szabály: Mindig légy résen!
úthálózat egymás alatt és fölött
Kínában is van KRESZ és persze vannak táblák és lámpák is, európai szemmel a közlekedésük mégis kaotikus és időnként életveszélyes. Épp ezért Kínának csupán két nagyvárosában vezethet külföldi állampolgár és kizárólag akkor, ha erre külön engedélyt kapott a reptéren és nem hagyja el a város területét. Szerintem ez egy okos gondolat és ha valaki eltölt egy napot bármelyik nagyvárosban, rájön, hogy nem, nem akar itt vezetni. Bőven elég neki túlélnie gyalogosként.
Hatalmas városokban fordultunk meg, mint Sanghaj, ahol többsávos úthálózat keresztezi egymást és rengeteg az alul- és felüljáró. Helyszűkére tehát senki sem panaszkodhat, mégsem igazán akarnak elférni itt az emberek. Egyrészt az autók nem tartják a sávokat (Xi'anban legalábbis senki sem tartotta), bármerről előzhetnek és manővereznek a többi jármű között. Irányjelzést nem használnak, ellenben előszeretettel dudálnak, mert ezzel jelzik, hogy jönnek, a többiek meg oldják meg, hogy eltűnjenek az útból.
az első kínai taxis, akivel találkoztunk
Ahogy gyalogosan, úgy járműben ülve sem érzékelik a személyes tér fogalmát, így olyan közel húzódnak a másik járműhöz, amennyire lehet. Ezért volt többször a taxi hátsó ülésén olyan érzésem, hogy Na, most tuti nekünk jönnek!, mert a busz is képes volt merőlegesen ránk kanyarodni és épp csak pár centiméter híja volt, hogy nem súrolt minket.
Autóban ülni mégis biztonságosabb, vagy legalábbis a taxisofőrök be vannak biztosítva, az utas meg reménykedhet, hogy az illető, aki épp dudálva besorol egy hatsávos út tömegébe, tudja mit csinál.
Már az első taxiutunk is izgalmas volt:
Kis csapatunk csak hat taxiba fért be a sok csomag miatt, így San Diegoval édes kettesben taxiztunk. A harmadik vagy a negyedik kocsit fogtuk ki és ahogy kihajtottunk a többiek után és elértünk egy lámpát, meglepődve tapasztaltuk, hogy ellentétben a többiekkel, akik haladtak tovább egyenesen, mi lekanyarodtunk balra. Ez azért volt izgalmas, mert a taxis csak kínaiul beszélt; csak reméltük, hogy jól értette a címet; még nem volt kínai telefonszámunk, se internetünk, így a telefonos segítségkérés kiesett és szembesülve Sanghaj méreteivel elég hamar elvesztettük a fonalat, hogy hol a fenében járunk. Nevetve meg is jegyeztem San Diegonak, hogy megszívtuk, ha kifogtunk egy sorozatgyilkost. Bár a vezetőülést körbevevő pajzs láttán valószínűbbnek tűnt, hogy ő jobban fél tőlünk, mint mi tőle. Aztán megérkeztünk a hotelhez és kiderült, hogy sofőrünk tudott egy gyorsabb utat, mert mi értünk oda elsőnek.
Az első pozitív tapasztalat után már kevésbé voltunk előítéletesek. Pedig második taxisunk az út kétharmadát végigtelefonálta, persze kézben tartva a telefont. Aztán, mikor egy kis időre letette és nem hívták többet, kiderült róla, hogy ő a helyi Schumacher, mert úgy kilőtt a taxival mint egy rakéta.
kis család robogón
Nekünk személy szerint nem volt problémánk a taxisokkal, a luoyangi sofőrünk ráadásul olyan nyugodtan és dudálás mentesen vezetett, hogy azt hittük rá, külföldi, de azért mindig kalandos volt autóba ülni.
Kínában azonban az elsődleges közlekedési eszköz a robogó, rájuk kell a legjobban figyelni. Egyrészt a szmog miatt, már csak elektromos robogók mászkálnak a városokban, így csendesen ütik el az embert, másrészt rájuk semmilyen szabály nem vonatkozik.
Több helyen van külön sáv a robogók számára, ám ezeket a sávokat mindkét irányba használják és nem igazán érdekli őket, ha gyalogosok kerülnek közéjük. Az sem hatja meg őket, ha autók és buszok között kell cikázniuk és a lámpák sem különösen késztetik fékezésre őket. Hatsávos kereszteződésben többször láttam a pirosnál keresztben átvágó robogóst... Ráadásul ezeken a járműveken nincs létszámkorlát. Lehet rajtuk egyszerre egy komplett család vagy utazhatnak csecsemővel. Nem vicc, egy nő a pár hetes csecsemőjét vitte a karjában a férje mögött ülve. Bukósisakot pedig csak a futárok használnak, valószínűleg azért, mert ők már estek el robogóval és rájöttek, hogy nem jó lefejelni az aszfaltot.
Ha tehát valaki gyalogosként közlekedik Kína utcáin, legyen résen! Figyeljen a robogókra és a kanyarodó autókra, mert volt már olyan helyzet, hogy majdnem elütöttek minket.

2. szabály: Tudd, hová akarsz menni!
metróvonalak
Kínában a legegyszerűbb és a leggyorsabb közlekedési forma a metró. Rengeteget utaztunk metróval és bár Budapesten is napi szinten közlekedem vele, itt Ribizly nélkül nem igazodtam volna ki.
A hatalmas méretű városokat teljesen átszövik a metróvonalak, szóval jó, ha az ember előre felkészül, hová is szeretne kilyukadni. Jegyet automatákból lehet venni, ahol pontosan meg kell adni hová mész, akkor is, ha az két átszállással jár, mert az utat fizeted és nem a metróhasználatot. Az automata csak 1 jüanos érmét (Értehertelen okból 1 jüanból van érméjük és papír változatuk is...) vagy 5 vagy 10 jüan címletű papírpénzt fogad el. Nagyobbat nem, kisebbet nem, papír 1 jüant sem, tehát mindig legyen nálad megfelelő apró!
A jegy egy kis kártya, amit miután átjutottál a biztonsági ellenőrzésen (erről bővebben majd egy másik bejegyzésben), le kell olvasni egy automata kapunál. Aztán már utazhatsz is keresztül-kasul annyi átszállással, amennyivel szeretnél. Mikor pedig megérkezel, a kijáratnál a kártyát be kell dugni az automata kapuba, mert azt újrahasznosítják. Ribizly ezért a kijáratoknál mindig felhívta kis csapatunk figyelmét, hogy "Etetés van!" adjuk oda a gépnek a kártyát.
kínai metró
Persze időnként előfordul, hogy a kártya nem működik (a folytonos újrahasznosítás során elhasználódik) vagy a kapu rossz, de az ilyen szituációkat a metró személyzete mindig kezeli. Azért nem árt, ha van valaki az emberrel, aki szót is ért velük.
Egyébként a kínai metró tiszta, gyors és biztonságos. A peronokon üvegfallal van elválasztva a sín, nehogy valaki beessen. Minden megállóban van nyilvános vécé, a metrón enni és inni nem szabad és bár tényleg sokan vannak, Budapesten is akad ennyi ember csúcsidőben, így nem volt vészes. Az egyedüli furcsaság a mobiljukba temetkező emberhad volt, mert tényleg minden kínai a telefonját bújta, legyen idős vagy fiatal. Cseppet kocka a lakosság...
A metróhasználatot tehát javaslom, de érdemes előre felkészülni belőle.

3. szabály: Utazz vonattal!
kínai vonat
Kínában a leggyakoribb közlekedési eszköz a robogó, a legpraktikusabb a metró, ám szerintem a legjobb a vonat.
Oké, alapból szeretek vonatozni (Buszozni ellenben utálok, kínai buszon meg főleg, mert koszos és büdös és épp olyan őrülten megy mint egy taxi.), de a kínai vonatok elképesztően menők! San Diego, aki nem rajong a vonatokért, a Budapest - Bécs távolságot végignyafogja, elég ideges volt, mikor megtudta, hogy cirka 6-7 órát fogunk vonatozni. Jobban félt ettől, mint a repülőúttól, de utunk végére ő is egyetértett velem, hogy a vonat a legkényelmesebb tömegközlekedési eszköz.
A kínai vasútállomás olyan, mint egy reptér és nagyjából úgy is kell felszállni rá, mint egy repülőre.
Külföldi csak útlevéllel válthat rá jegyet és az állomásra megérkezve (ami egyébként gyakran van helyi reptér szomszédságában) át kell menni egy biztonsági ellenőrzésen, majd megkeresni a megfelelő peron megfelelő kapuját. Ez fel van tüntetve a jegyen. A vonatok ugyanis olyan hosszúak, hogy nem mindegy melyik végénél mész le a peronra. Apropó peron, oda bizony csak kapunyitáskor engednek le balesetvédelmi okokból.
kínai vasútállomás
Szóval tényleg olyan, mint egy reptér, időben kell érkezni és várni és várni a kapunyitásra.
Szerencsére vannak székek és boltok és éttermek, ahol el lehet ütni az időt.
Az állomás egyébként a sínek fölött van, így kapunyitáskor le kell húzni a vonatjegyet az automata kapunál (ezt kifelé menet is meg kell tenni), majd le kell menni egy lépcsőn a peronhoz, ahová már beállt a vonat. A felszállás így elég gyorsan és gördülékenyen zajlik, leszámítva a sorban állást.
"sorban" állás
Egy tény: A kínaiak nem tudnak sorba állni. Komolyan nem tudnak. Cirka 10 perccel kapunyitás előtt elkezd kialakulni egy sorszerűség az automata kapuk előtt. Csakhogy, amint elkezdik beengedni az embereket és a tömeg haladna, jobbról és balról is jönnek a kínaiak csapatosan bőrönddel együtt és úgy ellöknek a kapu előtt és befurakodnak eléd mint a pinty. Az egyik ilyen "sorban" a következő beszélgetés zajlott le:
Ribizly: Ne hagyjátok magatokat! Furakodjatok ti is!
San Diego: Inkább mutassunk nekik jó példát nevelő célzattal.
Ribizly: Négy éve próbálom őket megnevelni. Feladtam. Furakodj, ha jót akarsz magadnak!
No, de ha valaki átjutott a tömegen és felszállt a vonatra, megnyugodhat.
a vonaton
A vonat tiszta, tágas, kényelmes és olyan csendesen siklik, mint az álom. Imádtam! Komolyan, a világ végére is szívesen elmennék, ha ilyen körülmények között kellene utaznom.
Az ülések között van bőven hely az ember lábának. Van lábtartó és az ülés hátradönthető, ha valaki aludni szeretne. Igazán kényelmes és nagyok az ablakok. A takarítónéni minden megálló után felmos és gyakran körbejár összeszedni a szemetet, amit az előtted lévő ülés háttámláján található papírzacskóba gyűjthetsz. Van étkezőkocsi, de csinos hölgyek, mint repülőn a légiutas-kísérők gyakran körbejárnak egy kis kocsival ételt és italt kínálva. Az előtted lévő ülésről lehajthatsz egy tálcát, mint a repülőn és nyugodtan megebédelhetsz. A kocsikhoz tartozik forróvíz automata, így az úton készíthetsz magadnak teát vagy levest.
sebességmérő a vonaton
Ó, és majdnem elfelejtettem a legfontosabbat, a vonat 305 km/h sebességgel megy.
A Sanghaj - Xi'an távolságot, ami úgy 1400 km, mindössze 7 óra alatt tettük meg. Bizony, a kínai vonat irtózatosan menő!
A vonat sebességét és hogy éppen hol jár, na meg persze a pontos időt mindig kiírják a kocsik végén. Ez azért jó, mert elég király figyelni, hogyan pörögnek a számok, amikor elhagyjuk a megállót. Ahhoz képest egyébként, hogy milyen sebességgel halad a vonat, alig érezni valamit a mozgásából és a fékezéséből, ahogy lassít a megállók előtt, és nagyon csendes. Szívem szerint vonattal jöttem volna haza...
parti avokádó
Oké, azért 7 óra utazás elég hosszú tud lenni, na de repül az idő, ha az ember lánya jól szórakozik.
A kocsi egyik oldalán hármas, míg a másik felén kettes ülések vannak. Én a hármas oldalon ültem San Diegoval és Ribizlyvel. Na, és mi voltunk a bulicsapat. Vagyis mi lányok azok voltunk, San Diego meg próbált elviselni minket.
Hülyéskedtünk, nevettünk, kártyáztunk, videókat és képeket nézegettünk és persze beszélgettünk. Olyan érzés volt, mintha megint gimisek lennénk egy kiránduláson. Valószínűleg a közelünkben ülők agyára mehetett a két lökött külföldi csaj, de talán megbocsátják, hogy nem bánom, mert remekül szórakoztunk. Ribizly nővérének plüss avokádója bizonyára egyetért velem.
Szóval ha Kínában jársz és utazni akarsz, menj vonattal! Nagyon buli!

4. szabály: Nincs lehetetlen!
Közlekedés közben megtanultuk, hogy Kínában nincs lehetetlen. Ehhez ismét van egy rövid történetem.
Xi'anból utaztunk tovább Luoyangba. (Erről a városról majd a következő bejegyzésben mesélek.) Az utat, ami nagyjából 500 km, ismét vonattal tettük meg, így utolsó esténken Ribizly előrelátóan szólt a hotel recepcióján távozásunk módjáról. A beszélgetés a következőképpen nézhetett ki:
Ribizly: Holnap reggelre szeretnék hat taxit kérni.
Recepciós: Hatot?
Ribizly: Igen, hatot. 13-an vagyunk 24 bőrönddel.
Recepciós: Nem szeretnél inkább egy buszt?
Befértünk!
Igen, lett egy buszunk.
Reggelre meg is érkezett a nagyjából 14-15 fő szállítására alkalmas kisbusz. Olcsóbb is volt, mint a taxi. Csakhogy a 24 bőrönd elhelyezése nem volt épp egyszerű.
A vezető melletti és mögötti ülést telepakoltuk bőröndökkel, majd beszálltunk és sofőrünk az üléseink közé begurította a maradék bőröndöket. Szerintem ez a busz még sosem volt így tele. Nem volt épp szabályos, de ez se a sofőrt, se az úton közlekedő többi embert nem zavarta. Valószínűleg csak elkönyvelték, hogy a buta európaik minek utaznak ilyen sok cuccal.
Ugyanezt a bőrönd origamit egyébként eljátszottuk taxikkal is, mert következő állomásunkon a taxik alap felszereltségéhez tartozott egy nagy gázpalack a csomagtartóban és egy fém vödör, amit inkább nem akarok tudni, mire használtak. Autómosásra egyébként biztosan nem, mert a busz után a taxi volt a legkoszosabb közlekedési eszköz.
Ha tehát a kínai azt mondja neked, befér a cucc, akkor higgy neki, mert bőrönd szempontjából náluk tényleg nincs lehetetlen.

Zárszónak egy gyors járműösszefoglaló:
Robogó és elektromos bicikli - Életveszély! Mindig figyeld őket!
Busz - Csoportos utazáshoz ajánlott, nagyon olcsó, de nem kényelmes.
Metró - Ideális, nem drága és kényelmes.
Taxi - Praktikus, közepes árkategória távol a luxustól.
Vonat - Drága, de tökéletes választás. Megéri!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése