2019. május 24., péntek

Éjszárny

Olyan szép ez a borító, hogy muszáj volt belekezdenem a A holló jele sorozatba. Meggyőzött a madár és a finom tapintású kötése, de egyébként is szerettem volna fantasy történetet olvasni.
Sokat tehát nem tudtam a könyvről, mikor belekezdtem, leszámítva azt, hogy 336 lapjával, kellemes vastagságú olvasmánynak tűnt.
Fülszöveg:
"A ​széttört és szenvedő égbolt alatt terül el a Kárhozat végtelen és fertőzött sivataga, a halhatatlan Mély Királyai ellen vívott könyörtelen háború sötét mementója. A féktelen pusztítás lassan száz éve ért véget, amikor a Birodalom bevetette a Nall-gépezetet, az ismert világ leghatalmasabb fegyverét. Legyőzni azonban nem sikerült vele a királyokat, csupán kordában tartani – a mostanra romlott mágiával és vérszomjas démonokkal teli pusztaságban a halhatatlan uralkodók nagyon is éberek. Csak a megfelelő pillanatra várnak.
A fejvadász Ryhalt Galharrow jól ismeri a Kárhozatot. Amikor a hollót ábrázoló tetoválása életre kel, hogy előadja sürgető üzenetét, Galharrow az Éjszárnyakként ismert csatlósaival egy titokzatos nemesasszony keresésére indul az egyik távoli helyőrségbe. Egyikük sincs azonban felkészülve arra, amit ott találnak: a Mély Királyai nem félik többé a Nall-gépezetet, és óriási seregükkel megindulnak a Birodalom felé. Az egyetlen reményt egy rég halott varázsló öröksége jelentheti, ám az Éjszárnyak ideje fogytán van."
Ez a könyv egy fantasy sorozat első része, vagyis az olvasó nagy dózisban kap egy teljesen új világot, teljesen új szókészlettel.  Ed McDonald szépen építkezik világ- és atmoszférateremtés szempontjából, az olvasónak azonban kell egy kis idő, míg belerázódik. Ehhez mondjuk nagy segítséget nyújt a fordító, Benkő Ferenc kreativitása, mert gyanítom, hogy a fonó, a fecsér, a vil és egyéb regénybeli kifejezések miatta nem voltak teljesen idegenek a magyar olvasóktól.
A világ egyébként tipikus középkori fantasy lovakkal, karddal, mágusokkal és erődökkel. A Kárhozat, a Királyok és Névtelenek azonban árnyaltabbá teszik. Az ötlet tehát rendben van és sorozatnyitóként fokozatosan adagolja a részleteket, ahogyan azt kell.
Szerencsére az író nem elégedett meg egy jó háttérrel, hanem írt hozzá egy könnyen megkedvelhető főhőst és egy pörgős cselekményt. Egyik kaland követi a másikat és ez cseppet sem hat mesterkéltnek. Nem éreztem úgy, hogy szándékos bukkanók és gödrök vannak a főszereplő útjába állítva, hanem természetesnek tűnt a bajok sorozata. Így jár az, aki egy ármánykodás közepébe csöppen...
Egyébként az ármánykodás is kellemes volt. Kellő mennyiségű kétes alakkal, szükségszerű árulókkal és nagyobbacska meglepetésekkel. Mert nem elég, hogy valaki kifejezetten gyanús, valami teljesen más dologban ludas. Ez pedig, bár nem fogtam padlót a csavaroktól, fenntartotta a cselekmény izgalmi faktorát.
Azonban úgy gondolom, hogy nem kifejezetten a sztori vitte el a vállán ezt a könyvet, hanem a narráció. A történetet a főhős meséli el, aki egy könnyen megkedvelhető, kissé sötét humorú figura. A gondolatai gördülékenyek voltak, szórakoztatóak és kellő mértékben sötétek ehhez a nem épp vérmentes világhoz. Van valami bájos a marcona katonákban.
Ízelítőnek:
"A tűzhalál csúnya vég, de az együttérzésemet csakis árvákra és kiskutyákra tartogattam, a gyújtogatók és a faszfejek a sereghajtók között voltak."
Összességében ez egy szórakoztató, olvasmányos történet. Egyedül a szerelmi szál volt az, amire húztam a számat (Valamiért bosszantónak találom az amúgy nem jutna eszünkbe, de ha már világvége van, akkor szexeljünk klisét.) Számomra a könyv enélkül is megállta volna a helyét.
Nem mondom, hogy ez a legjobb fantasy történet a világon, de a piacon mindenképpen megállja a helyét. Tetszett, tudom ajánlani a műfaj kedvelőinek.

Kiegészítés:
A sorozat jelenleg három kötetre rúg és gyanítom, hogy lesz még negyedik rész is. Magyarul a következő rész, Hollóvér is elérhető és a kiadó már a harmadik kötet megjelenését is kezdi beharangozni. Nagyon remélem, hogy ez a sorozat nem jut a félbemaradt sorozatok méltatlan sorsára, mert szívesen olvasnám tovább.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése