2018. január 18., csütörtök

Tükörlelkek

Két okom (mentségem) van arra, hogy bár cseppet sem tartozom a célközönségébe, kézbe vettem ezt a könyvet. Az első, hogy idén szeretnék több magyar szerzőjű könyvet elolvasni, ezzel is támogatva a hazai kötetek kiadását. A másik, hogy Pucca barátom ismeri az írónőt, így felkeltette a kíváncsiságomat.
A borító ötletes, a cím hangzatos, ám kissé félrevezető. 388 oldal, ami nem tűnik soknak, én mégis túl hosszúnak éreztem.
Fülszöveg:
"Kriszti és Orsi nem is lehetnének különbözőbbek. A végzős Péterfi Krisztina mintadiák. Színötös mindenből, illemtudó, népszerű lány, a szülei szeme fénye. Legalábbis kívülről ez látszik. Olyan titkai és gondolatai vannak, amelyeket még önmagának sem mer bevallani, nemhogy a szüleinek vagy a környezetében bárkinek is. De, mint tudjuk, a titkok egyfolytában azért küzdenek, hogy előbb-utóbb felszínre kerülhessenek…
Fekete Orsolyát úgy becézik: Tragédia. Ő az a lány, aki a saját rettenetes, kibírhatatlan stílusába és az üvöltő metálzenébe menekül a problémái elől. A lány, akinek mindenki ismeri a titkát, de a teljes igazságot csak ő és a legjobb barátja, Eszter tudja. A lány, aki verekszik, cigizik, káromkodik, és úgy általában háborúban áll az egész világgal, és aki hosszú évek óta küszködik az egyszerű emberi kapcsolatokkal. De ez változhat, csak kell valaki, aki segít neki ebben…"
Ismételten le kell szögeznem, nem én vagyok a célközönség. Ez egy tinikönyv tiniknek, se több, se kevesebb. Ettől függetlenül azonban megfogalmazódott bennem egy személyes vélemény, ami kikívánkozik.
A fülszöveg és a cím rettentően félrevezető. Azt gondoltam, hogy ez a könyv két lányról fog szólni, akik különbözőek, ám mégis van bennük némi hasonlóság és ez a kettősség alakul, formálódik közöttük. Hát, távolról sem, mivel a két főhős fél kezemen meg tudom számolni, hány szót váltott ezen 388 oldal alatt. Szóval nem értem a koncepciót. 
Van két lány, két nézőpont, amelyek néhol fedik egymást, de ennyi és nem több. Nem igazán értem tehát, hogy az írónő miért így rakta össze a könyvet. Megírhatta volna a két lány történetét külön-külön (Igaz, az úgy kevés, bár így együtt is elég vérszegénynek bizonyultak...) vagy akár melléjük tehette volna még egy-két szereplő nézőpontját, bár kapcsolatok nélkül még úgy sem láttam volna benne koncepciót. A helyzet ugyanis az, hogy nincs kapcsolat a főhősök között. (Nem, az hogy gúnynevet adtak egymásnak és egy iskolába járnak, nem kapcsolat.) Kapcsolat híján pedig nem értem, miért lennének együtt, egy kötetbe zárva érdekesek.
Ez tehát két különálló történet valamiért egybefűzve. Nem igazán értem, de legyen, ettől még lehet jó egy történet, már ha van történet, az azonban itt szintén hiánycikk.
A könyvnek nincs cselekménye, mert az hogy egy diák éli a megszokott iskolai rutinját dolgozatokkal, szülőkkel és szabadidős tevékenységekkel és közben beszerez magának egy pasit, nem mondható cselekménynek. A cselekményhez konfliktushelyzet kell, az pedig kimaradt ebből a kötetből. (Nem, Orsi vitái nem konfliktushelyzetek, de erről majd később.) A könyv ezért lassú, kissé mókuskerék ízű és bár az írónő stílusa nem rossz (leszámítva a műegyetemisták iránti imádatát), így olvastatja magát, rendkívül felejtős. Hiába vezette szépen a félév (Igen, ez a majdnem négyszáz oldal egy iskolai félévet mesél el csupán.) hónapjait, teljesen elvesztem a napokban, mert mind ugyanolyan hétköznapi volt.
A cselekmény hiánya azonban még mindig lehet mentséges, mert láttam már rá példát, ha a könyv összességében élvezetes és itt jönnek a képbe a karakterek.
Ezek a szereplők rettentően sarkítottak. A pozitív karakterek annyira cukrosak, hogy émelyegtem tőlük, míg a negatívak vagy tipikusak, mint a megszokott rosszindulatú csaj a suliból, vagy harmatgyengék, mert rosszak és punktum. Igen, ebből következik, hogy egyik szereplőt sem tudtam megkedvelni és ez itt az igazi hiba, amiért keserű szájízzel csuktam be a könyvet.
A két főhős pont olyan, mint amilyennek mások látják őket és nem is változnak a történet során. Kriszti bizony tökéletes kisasszony a javából, néha még ő is el van telve önnön tökéletességétől és olyan nagy titkot őriz, mint egy hobbi és olyan problémái vannak, mint a továbbtanulás. Közben pedig kissé nebáncsvirág a szentem, mert könnyen a szívére veszi a legjobb barátját (akiről csak az írónő tudja, hogy fiú-e vagy lány) ért minden sérelmet. No, de jön a hős műegyetemista (fáj még leírni is, annyiszor kellett elolvasnom ezt a szót...) lovag, aki megmenti és megvédi őt mindettől. Igen, Kriszti nézőpontja adja a könyv romantikus vonalát, amivel nincsen semmi baj, csak én nem vagyok romantikus alkat.
Orsi már egy fokkal trükkösebb karakter. Nála reméltem, hogy lesz egy kis fejlődés, változás, érdekesség, tücsök, bogár, akármi. Sajnos csalódnom kellett. Orsi a hisztis buta liba mintapéldánya. Ő lett volna a könyv drámai vonala, ám míg a másik főhős cukrosan és rózsaszín vattapamacsosan hozta a romantikát, addig ez a hölgy a sarokba rugdalta a drámát, megtaposta és hamuvá égette. Rettentő távol áll tőlem ez a karakter, sorra is veszem miért.
1. Gyenge jellem, mert attól nem lesz erős valaki, hogy bárkivel képes ordibálni. Egyszerűen mindenen kiakad, felhúzza magát, légzési nehézsége támad tőle és képes minden hibát és gondot rákenni bárkire.
2. Önző dög. Önző a családjával szemben, mert úgy beszél az anyjával, akinek egyetlen hibája, hogy nem áll le veszekedni a lányával, ahogy egyetlen gyermeknek sem lenne szabad függetlenül a szülő természetétől és tetteitől. Ráadásul a nagy, gonosz farkasnak beállított mostohaapajelölt is csak azért rossz, mert eszik paradicsomot és nem csuk be egy ajtót. Ráadásul az összes vitát Orsi kezdeményezi a már említett hangnemével.
3. Önző dög a négyzeten. Aki a frusztrációit egy másik emberen vezeti le és magasról tesz rá, hogy ez hogyan érinti az illetőt, az bizony a szememben mérhetetlenül önző jellem. Nem, nem a kiabálásaira és ajtócsapkodására gondoltam, hanem arra a szerencsétlen srácra, aki számomra érthetetlen okból összeállt vele.
4. Nyafka. Panaszkodik, hogy neki milyen rossz, mennyi problémája van, ám nem tesz azért, hogy ez változzon. Ráadásul önzőségéből adódóan teljesen hidegen hagyja, hogy esetleg másnak, mondjuk a legjobb barátnőjének, a fiújának vagy akár az anyjának is lehetnek gondjai, amelyeket inkább nem kellene tetézni a hisztirohamaival.
Bizony, Orsi nem lett a szívem csücske, bár a többi szereplő sem.
No, de mielőtt úgy tűnne, hogy csak rosszat tudok írni erről a könyvről, mondok néhány pozitívumot. Magyar szerző, magyar nevek, magyar helyszínek, vagyis minden rendkívül otthonos. Megvan benne az a kis kényelem, amelyet csak a hazai könyvek tudnak nyújtani. Plusz sok benne a zenei utalás, amiben szintén a hazai felhozatal részesül előnyben. (Bár az említett dalok távol állnak az ízlésemtől.)
Összességében tehát nem tetszett ez a könyv, mert nem vagyok tinilány és nekem egy cselekmény nélküli történet nem állja meg a helyét, főleg ha ellenszenvesnek találom a szereplőket. Ebből következik, hogy nem fogom elolvasni a folytatást, mert nekem ennyi elég volt Kriszti rózsaszín buborékából és Orsi kiállhatatlan személyiségéből. 388 oldal alatt nem mutattak karakterfejlődést, így nem hiszem, hogy még egyszer ennyi lapon tudnának ezen változtatni. Ettől függetlenül mégsem egészen bánom, hogy végiglapoztam, mert a hazai, mégis csak hazai.
Kizárólag tizenéveseknek ajánlom, nekik valószínűleg befogadhatóbb lesz ez a sok kamaszrutin.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése