2012. július 31., kedd

9... 8... 7...

Mindig nagy lelkesedéssel olvasok magyar szerzőktől és ez nem volt másképp most sem.
Bevallom, azért volt bennem némi kétkedés a korhatár miatt. A tizennégy éves kortól ajánlott könyvek egy részéhez már öreg vagyok. Ettől eltekintve azonban valóban belső sugallatból fakadó kíváncsi izgalommal vágtam neki a visszaszámlálásnak. Mielőtt azonban ítéletet mondanék, jöjjenek a szokásos dolgok.
Könyvtárból szereztem be, így nagyon örültem a kemény kötésnek. Hiába vigyáz ugyanis az olvasók többsége ezen közkincsekre, mikor már az ötvenedik olvasó lapozza, elkerülhetetlen néhány sérülés.
A borító figyelemfelkeltő és kellően komor, ami passzol a cselekményhez. A címadás ötletes és megkapó. Könnyű tehát kiszúrni a polcon. Vastagsága a Könyvmolyképző Kiadótól (Igen, ők adták ki, pöttyöt viszont nem kapott.) már megszokott átlag 300 oldalra rúg.
Fülszöveg:
"A gruftik másként látják a világot, talán, mert feketére festik a szemhéjukat. Hihetőbb azonban, ha azt mondjuk: a gruftik azért festik feketére a szemhéjukat, hogy jelezzék: ők látják a köztünk-bennünk élő démonokat!
2007. Budapest. Rohamosan fejlődő, olykor forrongó európai nagyváros, melynek lakói számos olyan démont hordoznak önmagukban, melyről még a felnőttek sem szoktak beszélni. Különösen gyerekek előtt nem. Szeretnék hinni, hogy a gyerekek örökké megmaradnak tisztának, gondtalannak és mesésen naivnak. Szeretnék hinni, hogy ehhez nem kell más, csupán elhallgatni előttük a felnőttekben lakó démonok létezését."
A magyar szerzőn és a borítón kívül még egy dolog csábított olvasásra, a hazai terep. Olyan ritkán találni Magyarország területén játszódó történeteket. Sajnos a magyar szerzők körében divat az idegen, elsősorban amerikai környezet alkalmazása. Talán mert ezt tekintik megszokottnak. Én mégis úgy vagyok vele, hogy a külföldi legyen egzotikus, az otthonos és hétköznapi pedig az, ami valóban körbevesz minket. Budapestnek is lehet épp akkora varázsa egy magyar olvasó számára, ha nem több, mint például New Yorknak.
A történet tehát itthon játszódik, ám ne gondoljon senki a jól ismert városképre, hiszen fantasy regényről van szó. Itt pedig az utcanevek ugyan egyeznek, ám BKV helyett gőzbuszok koptatják az utcákat, bor helyett lávalöttyöt árulnak és a sarki kisboltban mindig kapható néhány Exi démonűzés céljából.
Már az első oldalon mosolyogtam, ahogy az agyam önkéntelenül is megrágott minden egyes mondatot meglátva benne a való világot. Ez pedig megnyert magának, annyira, hogy vittem magammal a könyvet még állásinterjúra is és bár tudom, hogy cseppet köz és önveszélyes, sétálás közben is bújtam a sorokat.
Nekem tetszett ez a világ a steampunkos hangulatától, a démonokon át, a ködgruftuk fekete szemfestékéig. Van egy saját kis borongós aurája, ami észrevétlenül beburkolja az olvasót.
A főszereplő, Lilith szimpatikus lány, hiszen mindenki átélte már azt, amit ő. Az útkeresés sosem könnyű. Salamon tanár úr pedig tökéletesen megfogalmazza ezt:
"Valahova muszáj tartozni. Legalábbis ez a te korodban létszükségletnek tűnik, mivel a falka megvéd. Később majd rájössz, hogy különbözni, egyéniségnek lenni sokkal fontosabb..."
Így végig drukkoltam a főhősnek, hiába csinált néha butaságot, nem vesztett karaktere bájából.
A környezetében élők szintén hiteles jellemeket kaptak. Tomaso a rámenős, menő srác, Synerella a lázadó és Salamon a titokzatos. 
A cselekmény egyik pillanatról a másikra változik. Amilyen megfontoltan indul, olyan gyorsan vált maximum fokozatra a végén. Tudom, illett volna nagyon meglepődnöm a csavarokon és, bár nem láttam mindent előre, mégsem tudtam. Először ugyanis kissé keserűnek éreztem azt, mikor az arcomba lett vágva az első oldalon érzett bizsergő érzés. Nekem épp az tetszett, hogy nem tudtam eldönteni, mit tekintsek valóságnak. Szerencsémre azonban a könyv másik nagy csavarja megoldotta a dolgot és visszaterelte kezdeti lelkesedésemet. A történetre így nem lehet panaszom, szépen felépített, hangulatos és izgalmas. Csupán az utolsó előtti fejezet ismétlései bosszantottak kicsit, de ezt elnézem.
Ami még nagyon tetszett az a varázslat. Szeretem, ha latin szavakra, vagy esetleg mondatokra bukkanok egy-egy könyvben. Ilyenkor mindig megpróbálom magamtól lefordítani és csak utána nézek a lábjegyzetre. Itt pedig akadt néhány, mégsem ők arattak sikert. Amúgy is kezd unalmassá válni, hogy ha varázsige, akkor latin. Böszörményi szerencsére ebben sem hasonlít más írókhoz és egy új nyelvhez nyúlt, a romához. Bár én jobban örültem volna, ha cigányként hivatkoznak rá. Félreértés ne essék, nem tulajdonítok a szónak negatív töltetet, csak autentikusabb és kevésbé összekeverhető. (Van egy olyan sanda gyanúm, hogy az olvasók egy része, legyen az bármilyen csekély, akaratlanul is tévesen a román nyelvre asszociált.)
A varázslatok mellett pedig a mitológia és kellő hangsúlyt kap, ami nem csekély utánajárásról és fantáziáról árulkodik.
Összességében egy igényes, jól felépített, gördülékeny fantasy, amiben ott lapul a számomra oly fontos mögöttes tartalom is. Fiataloknak éjszakai olvasmányként, idősebbeknek elgondolkodtató, szemfelnyitó könyvként tökéletesen funkcionál. Gruftiknak és démonoknak egyaránt javallott. "Exi ab seo!"

Néhány idézet, mert nem bírom megállni:
"Vedd észre, hogy a démonok, ha rejtve is, de ott nyüzsögnek a Városban mindenhol." 
"A szitkozódás ugyanis nem más, mint a lélekben összegyűlt salakanyag. A testünk is elválasztja a tápanyagtól a szennyet, aztán a slozin megszabadulunk tőle. A lélek szintén táplálkozik: szavakkal, érzésekkel, indulatokkal. Magába szívja azokat, elválasztja a hasznosat, és ami mérgező, azt acsarkodó káromkodással löki ki magából.
Aki szitokszavakkal árasztja el a környezetét, akár üvöltve, akár „poénos" kötőszóként használva azokat, olyan, mint a hasmenéses kutya: egyfolytában, mindent, mindenhol bemocskol, amerre jár."
"A halottak jó fejek. Csendesek."
Kiegészítés:
Ahogy a borítón is szerepel "Rémálom könyvek" vagyis több kötetről van szó. A visszaszámlálás tehát folytatódik trilógiát alkotva. A másik két kötet (6... 5... 4... és 3... 2... 1...) már elérhető és az első rész befejezéséből ítélve tartogat még sok-sok izgalmas fordulatot. Sőt, szerintem most kezd csak igazán kibontakozni. 
Mindenképp el szeretném olvasni őket és nagyon remélem, hogy a könyvtár ezúttal is társnak bizonyul benne. 

Ráadás:
Könyves várólista rovatomban már írtam erről a kötetről, így ahhoz fűznék kiegészítő gondolatot. 
A ködgruftik által nem kerültem közelebb a gótokhoz. Persze kétség kívül ők adták az alapötletet, a stílusuk és talán a felfogásuk lecsupaszított váza is egyezik, mégsem ugyanaz a kettő. Igaz, erről egy gót nyilatkozata hitelesebb lenne. Én mindenesetre kíváncsi lennék rá. Ha akad olvasóim között gót, kérem, ne habozzon nézeteit megosztani. :)
A könyv végén feltett kérdésre pedig válaszom a következő: egyértelműen Lilith.

4 megjegyzés:

  1. Az utolsó előtti fejezet ismétlési éppen a könyv különlegességéből, a dupla befejezésből adódnak. Így láttatja a szerző, mennyire kicsi a különbség egy hétköznapi és egy fantasy történet között. A két Zéró fejezet tulajdonképpen megegyezik, csak a színezésük más. :)
    N

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, értem én, mi volt a célja vele. Csak nekem jobban tetszett, míg mindezt csupán sejtette és az olvasó saját fantáziájára bízta az összehasonlítást. :)

      Törlés
  2. Köszönöm! Remek írás. Nem szoktál hivatalos kritikákat írni, hivatalos oldalakra? Érdemes volna. Böszörményi Gy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, most kicsit megilletődtem. :) Köszönöm a dicséretet!
      Csak ezen a blogon szoktam megosztani kritikáimat, illetve az Ulpius-ház Kiadónak küldtem el véleményemet néhány könyvükről, pár fel is került a blogjukra, de ez minden.
      Szívesen írnék hivatalos oldalakra is, csak nem tudom, ennek mi a módja.

      Törlés