Kóborok

Kedvelem a vagány nőket, akik erősek, magabiztosak és a saját kezükbe veszik a sorsukat. Épp ezért éreztem úgy, hogy ez a könyv kell nekem. Egy vagány nőstény vérmacska csak jó lehet, nem? Hát...

No, de mielőtt kifejteném nézeteimet a főhősről, illetve a cselekményről, előbb néhány szó a külsőségekről.

A kötet a Vörös Pöttyös könyvektől már megszokott köntöst mutat. Szép, eredeti borító és majdnem 500 oldal, amibe a köszönetnyilvánításon kívül semmi pluszt nem tettek, így ígéretesnek tűnt. Akadt ugyan néhány elgépelés, de ezen már nem akadok fenn. (Muszáj volt följebb tolnom az ingerküszöbömet korábbi tapasztalataim alapján.) Viszont a párbeszédek tördelésével akadtak gondjaim. Itt-ott zavarták a beszélő kilétét.

Ennyit a formaságokról. Fülszöveg:

"Már csak nyolc fogamzóképes nőstény vérmacska van. És én vagyok az egyik. Éppen úgy nézek ki, mint akármelyik amerikai egyetemi hallgató. De vérmacska vagyok; alakváltó, két világ lakója. Bár a családom és a falkám rossz szemmel nézte, elszöktem a kényszer elől, hogy továbbvigyem a fajt, és kialakítottam magamnak egy saját életet. Amíg egy este az a kóbor meg nem támadott. Tudtam a kóborokról – a falka nélküli vérmacskákról – akik állandóan hozzám hasonlókat keresnek: csinos, termékeny nőket. Ezt a példány elkergettem, de aztán megtudtam, hogy két másik nőstény eltűnt. A veszélyből ennyi is elég volt, hogy a falkám hazahívjon a saját védelmem érdekében. Persze. Csakhogy én nem vagyok ijedős kiscica. Bárkivel vagy bármivel megküzdök, ha kell, hogy megtaláljam a barátnőimet. Vigyázzatok, kóborok – karmaim vannak, és nem félek használni őket!"

Vagánynak és  pörgősnek tűnik? Én is azt hittem, ám erre hamar rácáfolt az írónő.

Akcióval indul, amihez Faythe humoros megjegyzései tökéletesen passzoltak. Aztán megjelent Marc a férfi főhős, aki könnyedén megnyert magának, ahogy egyre jobban megismertem a "vagány" macskalányt.

Aztán következett kétszáz oldalnyi nyafogás, szájtépés és semmi, ismétlem semmi érdemleges. Nos, itt jöttem rá, hogy Faythe nem egy erős nő, hanem a hisztis liba kicsit agresszívebb változata.

Idegesített, sőt néha egyenesen dühített főleg az, ahogy a fiúkkal viselkedett és ahogy az anyjával bánt. Elég feminista nézeteket vallok, szeretem az egyenlőséget és engem is bosszant, ha kis mimózának néznek, aki nem képes megtenni dolgokat. Mégsem beszélek lenézően a háziasszonyokról, nem helyezem magam a nagymamáim főlé, azért mert ők életük nagy részét gyerekneveléssel, főzéssel és gondoskodással töltötték. 

Faythe kívánságai akkor is szánalmasak lettek volna, ha ezt a feleségellenességet kihagyja belőle, mivel nonszensz az, amit el akar érni. Hiszen a családja visszautasításával megtagadja önmagát is. Nem is beszélve a tényről, hogy mindeközben fájdalmat okoz a szüleinek, testvéreinek és a szerelmének.

A könyv háromszázadik oldala környékén azonban beindul a cselekmény. Az olvasó kap egy valóban vagány és erős lányt Abby személyében, meg egy kis akciót. No, ez már tetszett, bár féltem, hogy Mary-Sue  válik főhősünkből, ám szerencsére ezt megúsztuk.

A karakterek számomra két táborra oszlottak: szimpatikus és utálom. Utóbbiba a rossz fiúk, illetve egy-egy megmozdulása alkalmával Faythe tartozott, míg az előbbibe az összes többi vérmacsek.

Amúgy talán a szerelmi szál bosszantott a leginkább, mivel az Anita Blake - Richard felállásra emlékeztetett és én nagy Richard rajongó vagyok. Épp ezért kedveltem Marc karakterét. 

Nos, muszáj írnom a korhatárról is. Lehet, hogy le vagyok maradva, de a 16-os karika nem ezért díszeleg a borítón, hogy az erotikát és a véres jelenteket visszatartsa? Én legalábbis ebben a hitben voltam, így meglepett a nyílt ágyjelenet és kibelezés. No, nem mintha beletaposott volna a pici lelkembe, ami amúgy is sötétlila és nem igazán lehet neki újat mondani, ahhoz elég 18-as könyvet olvastam. Csak valahogy meglepett, mivel nem számítottam rá. Mázli, hogy a nemi erőszakot nem nyomták teljesen az arcomba, mert húztam volna a számat rendesen. Oké, nem panaszkodom, én szeretem a naturalista ábrázolást és a valódi veszélyt, ettől lesz igazán hiteles, csak tudom, hogy a pöttyös rajongók többsége nem épp ehhez van szokva, így kicsit fura volt.

A vége kellően lezárt, de persze hagy még nyitott kaput a folytatásnak, ami lesz is, mivel az írónő 6 kötetet tervezett ebből a sorozatból. Beszerzem-e a folytatást? Nem valószínű, de ki tudja, mit hoz a jövő.

Összegezve ez egy langyosan izgalmas könyv, egyedi világgal (A vérmacskák hierarchiája és életvitele nagyon tetszett.) a korhatárhoz képest cseppet sok erotikával és vérrel, egy bosszantó főhőssel és sok felesleges nyavalygással. Azoknak ajánlom, akik valami újra (nem vámpírra, nem vérfarkasra) vágynak, kedvelik a macskákat és elviselik a főhős hisztijeit.

Kis kiegészítés:

Fiona Apple - Criminal című száma Faythe csengőhangja. Na, ez már stílusos, meg amúgy is elég egyedi hangzása van Fiona számainak.

Illene még írnom az írónő többi könyvéről is.

Rachel Vincent két regénysorozatot írt. Az első, a Kóborokkal indító 6 kötetes vérmacskás sorozat, ami már 2010 óta befejezett. A második rész, Logue/Latrok úgy egy éven belül megjelenik hazánkban is.

A másik sorozata a Lélektolvajok, szintén 6 kötetre rúg, aminek befejező része idén fog megjelenni az államokban. Az első kötet ebből a sorozatból is elérhető már magyarul Első sikoly címmel és elég kifejező borítóval. Ám, míg a Kóborok magyar változatát a Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetjük, a sikolyokat a Jaffa boltjában kell keresni.

Hogy mi ez a vonzódás a hatos szám iránt, azt nem tudom. Amúgy ha a többi könyv is olyan, mint a fent boncolgatott Kóborok, bőven elég lett volna 3-3 kötet. Szerintem, jót tett volna a cselekménynek egy kis sűrítés.