2010. augusztus 4., szerda

Somewhere over the rainbow...


Tegnap este, mikor kinéztem az ablakon, észrevettem egy szivárványt. Oda vagyok minden természeti jelenségért az esőcseppektől a villámokig. Úgyhogy felkaptam a fényképezőgépet és kisiettem az udvarra. Csodálatos látványban volt részem. Ezen a pici képen nem látszik, de teljes volt a szivárvány. (Twitterre több képet is feltettem.) Egybe le sem tudtam fényképezni a tökéletes boltív alakot, ami egy hatalmas égi kapuként nyújtózkodott az utca felett összekötve a szemközti házakat. Gyönyörű volt. Sajnos csupán pár percig csodálhattam, mivel kezdett elhalványodni, majd mire ismét az ablaküvegen keresztül akartam tovább bámulni, el is tűnt teljesen. Én azonban nem bánom. Pont ez a szivárvány varázsa, hogy csupán ritkán és rövid időre mutatja meg magát. Ha gyakrabban terpeszkedne az égen, ugyanolyan hétköznapi lenne, mint a felhők és a sorsukra jutna. A felhők is nagyon szépek, mégse nézik őket az emberek csodálattal. Csupán néha felpillantanak és nyugtázzák, hogy ismét ott lebegnek magasan a fehér labdacsok, mint megannyi puha vattacukor.
Csodálatos a természet...

Mostanában kicsit rossz kedvem van. Inkább fásultnak mondanám magam. A kedvindexem zuhanásának oka pedig Csikoszozni barátnőm nem túl jól alakuló tanulmányi ügyei. Sajnos átsorolták fizetősre, így pedig nem biztos, hogy folytatni tudja. Önző vagyok, beismerem. Az a problémám ugyanis, hogy nem láthatom, ha nem folytatja az egyetemet. Az ország túlsó felén lakik és Budapest volt a közös középpontunk, ahol megismertük egymást és szoros barátságot kötöttünk. A távolság viszont elválasztó is lehet, ezt tapasztalatból tudom. Épp ezért aggódom és ezért van rossz kedvem is. Nem szeretném elveszíteni az egyik legjobb barátomat...
Ha pedig ő nem lesz Pesten, illetve a koliban, mert végre tudtunk volna egy szobába is költözni, akkor kicsit borúsabbak a kilátások. Jó persze van még néhány barátom és szerencsére az egyikkel lesz néhány közös előadásom is. Szeptemberben mégis mindent előröl kell kezdenem, ami jó és cseppet nehéz is. Új rendszer, új épületek, új koli és szobatársak, új emberek. És persze új órák és sok sok utazás, de ezt már megszoktam. Kezdetei izgatottságom, így némi aggodalommal társul. De igyekszem magabiztos lenni és eddig minden akadályt sikerült valahogy bevennem, szóval reménykedem.
Egy idevágó idézet:
"A múlt talán egy horgony, amely visszahúz. Talán el kell engedned azt, aki voltál, hogy azzá válj, akivé leszel."

A kedvem pedig kihat mindenre. Jobban mondva megsínylem a hiányát. Épp ezért ragadtam kicsit le az írásban. Tegnap éjjel viszont visszatért az ihletem és most rengeteg jó ötlet futkározik elmémben, ha eszembe jut egy szó: revulsion.
Most mégis inkább blogot írok és nem a fejezeteimen ügyködöm, mivel ez is jót tesz. Gyakorlásnak megfelel, és ahogy Laurell K. Hamilton is mondta, aki írni szeretne az írjon sokat és még többet, akármiről, akárhol.
Ha már írás, akkor egy kis észrevétel. Azok az igazán jó történetek, amiken az írójuk szívvel dolgozik, saját magának is örömet okozva. Persze fontos a mások öröme is, de ha nem tölt el boldogsággal a leírt szavaid elolvasása, akár hetvenegyedszerre, akkor ott valami baj van. Hogy tetsszen másoknak, ha neked nem tetszik? Épp ezért nem értem azokat, akik a történetükben észrevett hibákra (elgépelés, apró vesszőhibák, vagy bármi más) azzal reagálnak, hogy ők nem szokták visszaolvasni, amit leírtak. Miért? Ha nem szeretik elolvasni művüket, akkor hogy tarthatják olyan jónak, hogy másokkal megosszák és hogyan várhatják el, hogy a többieknek tetsszen? Ezt egyszerűen nem bírom megérteni. Vagyis, inkább nem akarom megérteni, bár tudom az okot. Csupán a dicséret miatt csinálják, hogy mások kicsit hátraveregessék őket, amiért ilyen jó dolgot hoztak létre. Az alapszitu viszont az, ha te nem vagy elégedett valamivel, akkor ne várd el másoktól, hogy ő pedig azért is elégedett legyen vele. Persze tudom én, hogy a kritika olyan mint a drog, hamar függő lesz az ember és egyre több és több kell neki. De legyen már bennünk ennyi önkritika és ha alkotásra adod a fejedet, legyen az bármiféle, akkor törekedj a legjobbra.
Én igyekszem mindenből a legtöbbet kihozni, bár maximalista az alaptermészetem, így van egy kis előnyöm.

Ha már egyszer alkotás, akkor meg kell említenem, hogy fülbevalókat készítek és árulok. Majd itt is közzé fogom tenni a részletekkel együtt, de még várok vele egy kicsit. Előbb szűkebb környezetem reakcióját figyelem meg, aztán terjesztem ki a boltot, ha lesz rá igény. Eddig egy vevőm van és két érdeklődőm. Remélem lesz több is. ^^ Ha esetleg valaki olvasná ezt és még érdekelné is néhány egyedi (csak én készítek ilyet és máshol nem lehet kapni) fülbevaló, akkor az jelezzen megjegyzésben, vagy akár a chaten, ami mostanában olyan kihalt, mint egy temető a déli sarkon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése