Atonement / Vágy és Vezeklés

Épp most fejeztem be egy nagyszerű filmet és késztetést érzek megosztására.
A címe, csakúgy, mint bejegyzésemnek, Vágy és vezeklés (Atonement). Véletlenül bukkantam rá egy a filmből készült rövid videóra, ami a bejegyzés címére kattintva megtekinthető. Kicsit utána olvastam és úgy gondoltam, unaloműzésnek jó lesz. A vélemények megoszlottak róla. Volt, aki dicsérte, míg mások unalmasnak találták. Megnézése mellett szólt mégis a színészi gárda. A főszereplő Keira Knightley és Saoirse Ronan, aki szintén főszereplője a történetnek, eddig még nem okozott nekem csalódást, így belekezdtem.
Rövid ismertető:

"A film története 1935 legforróbb napján kezdődik Angliában. A II. világháború fenyegető árnyékából még mit sem érez Briony Tallis, amikor gazdag családja összegyűlik a hétvégére hatalmas, viktoriánus kastélyukba. A rekkenő hőség és az elnyomott érzelmek felfokozzák az élénk fantáziájú, írói szárnyait próbálgató kamaszlány veszélyérzetét. Egy sor katasztrofális félreértés folytán megvádolja Robbie Turnert, a házvezetőnő fiát és Cecilia nővére szerelmét egy bűnnel, amit a fiatalember nem követett el. Ez a vád tönkreteszi Robbie és Cecilia bimbózó kapcsolatát és drámaian megváltoztatja mindannyiuk életét."

A történet cselekményéről nem szeretnék többet írni, mivel bár az ismertető alapján nem számít túl nagy meglepetésre az ember, mégis, ha bármit írnék, azzal elrontanám az igen is nagy meglepetések sorozatát. Szóval inkább az érzésekről írók, amiket kiváltott belőlem.
Először kedves kis történetnek indul és bár cseppet vontatottnak tűnik, egyáltalán nem unalmas. A több szál és az események két szempontból történő bemutatása pedig koncentrációt igényel. Először bele sem gondolunk, mit indít el egy apróság, csak miután eltelt jó néhány perc a filmből és egyre drámaibb fordulatot vesznek az események. Egyetlen rossz szavam sem lehet rá. Van mondanivalója, méghozzá nem is sablonos semmiség. Utána elgondolkozik az ember, hogy vajon ő mennyi ilyen apró kis döntést hozott és változtatta meg a körülötte élők életét, jövőjét. Mennyire befolyásolnak minket mások cselekedetei és vajon mi is ilyen hatásokkal vagyunk másokra? Ilyen nagy súlya van tetteinknek és képesek lennénk e együtt élni a következmények súlyával? A véletlenek tényleg csak véletlenek, vagy mi alakítjuk őket annak akarva, akaratlanul?
Elgondolkodtató film és az utolsó néhány perc csak felteszi rá a koronát. Számomra váratlan fordulatot hozott. Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám rá: gyönyörű. Ritka kincs azt ilyen szépen összeszedett és megalkotott film, bár könyvadaptációról van szó, így az elismerés az írót illeti.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti az elgondolkodtató és valósághű műveket. Mivel a történet a második világháború idején játszódik, szerepet kap a háború borzalma is, ám csak kisebb mennyiségben. Ez a néhány képkocka mégis jól szemlélteti azt, amit mi fel sem tudunk fogni és ezért hálát adhatunk az égnek illetve tetszőleges istennek vallástól függően.

Itt szeretnék egy kis kitérőt tenni és elszakadni a filmtől.
Nem szeretem a háborús filmeket. Sőt egyenesen kiakaszt, hogy milyen sokat foglalkoznak mostanában a második világháborúval. Az első persze senkit sem érdekel, pedig az is épp olyan szörnyű volt annak, aki kénytelen volt átélni. Azokat az embereket pedig, akik büszkén verik a mellüket, mondván simán lerendeznék ők a dolgot a fene nagy "hazafiasságukban", vagy épp mások iránti ok nélküli gyűlöletükben, csak szánni tudom. El sem tudják képzelni, milyen az, ha rettegésben kell élni, mások életét kioltani csupán azért, mert valaki azt mondja. Ha bármikor szó szerint darabokra hullhat a világ körülötted és soha többet nem láthatod családtagjaidat, barátaidat, ismerőseidet. Fogalmuk sincs a valódi reménytelenségről. De persze ők azt hiszik, annyira okosak és ügyesek... Bár talán jobb lenne a világ, ha mindenki belegondolna saját tettei következményeibe, mielőtt cselekszik, vagy ha nem tette, akkor legalább vállalná érte a felelősséget és tanulna a hibáiból, átélve a csupán kimondott dolgokat, mégis tiszta szívből kívánom, hogy soha ne kelljen megtapasztalniuk. Maradjanak inkább tudatlanságban és békében.
A dolgok mindig lélekben dőlnek el. Szívünk választ és lelkiismeretünk gyötör. Ez alól pedig nincs kivétel. Hatással vagyunk egymásra és jobb, ha ezt minél előbb az eszünkbe véssük. Ez az élet, kihívás, nehézségekkel megtöltve és nem lesz könnyebb, ha homokba dugjuk fejünket. Viszont van lehetőségünk támaszt nyújtani másoknak és így mi magunk is kapunk némi segítséget. Erre azonban meg kell találni a megfelelő embert, ami rettentő nehéz.
Késő van és túl sok dolog kavarog a fejemben, így most be is fejezem egy idevágó idézettel.

"Ebben a pillanatban 6.470.818.671 ember él a világon. Vannak, akik félnek, vannak, akik hazatérnek, vannak, akik hazudnak, hogy túléljék a hétköznapokat, mások éppen most szembesülnek az igazsággal. Vannak ördögi emberek, akik háborúskodásra születtek, mások meg arra, hogy az ördöggel viaskodjanak. Több mint 6 milliárd ember él a földön, több mint 6 milliárd lélek, és néha csak egyetlen-egyre lenne szükségünk."