Egy kifejezetten szórakoztató manhwa sorozat befejező kötete. Előző hat részről írtam külön-külön bejegyzéseket és mindegyiket remeknek találtam. Épp ezért nagyon kíváncsi voltam, hogyan ér véget a gyermeteg démonnagyúr és bolondokból álló udvartartásának története. Különösen a 6. kötet miatt, ami gyakorlatilag pontot tett a fő konfliktushelyzetre.
A borítóra ezúttal Raenef és Eclipse párosa került egy tipikus helyzetben, ami jó választásnak tűnik a történet lezárásához.
Vastagsága a megszokott, 176 oldal, gyorsan végig lehet lapozni.
Fülszöveg:
"Egyszer minden rossz jóra fordul… Kiképzés alatt álló démonnagyúrként Raenef hihetetlen dolgokat élt át. Számtalan ellenséggel harcolt, barátokat szerzett, valamint erős érzelmi kötelék alakult ki közte és tanára, Eclipse között. Szétszórtsága ellenére valahogy mégis okosabb, érettebb lett… és ez egyszerre mind köddé vált! Az utolsó kötetben Raenef újra az utcán találja magát, tátongó lyukakkal az emlékezetében, a tárcájában és a szívében. Tényleg ez a sors rendeltetett a világ legimádnivalóbb démonnagyurának?"
Szereplők a régiek, akad benne humoros jelenet abszurd helyzetekből és megjegyzésekből adódóan és a rajzolása is a megszokott, mégsem voltam megelégedve vele.
Úgy érzem, ez a rész teljesen felesleges volt. Egy felesleges problémával indít, aminek nem sok értelmét látom, és ami gyorsan meg is oldódik, mintha muszáj lett volna még egy picike kalandot írni/rajzolni a végére.
Ezt a kalandot pedig teljesen érdektelen epilógus történetek követik.
Bármennyire is szórakoztató Krayon vonzalma Erutis iránt, kifejezetten untam ezt a kis történetet a történetben. Lényegében nem történt benne semmi és a humora sem hatott úgy, mint mikor ez a szál a fő cselekményvonalban elrejtve bukkant fel. Erőltetettnek éreztem.
A másik epilógus, aminek akár "házimunka hadművelet" címet is adhatnánk, szintén hasonlóan felesleges és érdektelen volt. Mintha a kötetek végén felbukkanó extra képkockákat nyújtották volna túlságosan hosszúra.
Mikor a képregény végére értem, úgy éreztem, ezúttal teljesen feleslegesen olvastam el valamit. A hetedik kötet ugyanis nem ad semmit, sem a történethez, sem a karakterekhez. Felesleges elnyújtás semmi több, csak hogy a szerző kiadhasson még egy kötetet. A hatodik kötettel be kellett volna fejezni ezt az amúgy remek történetet. Ha az pár oldallal vastagabb lett volna egy gyors epilógussal, sokkal jobban járt volna mindenki.
Szóval csalódtam a hetedik részben, ettől függetlenül azonban olvassa csak el mindenki, aki már végiglapozta az előző részeket. Magas elvárásai viszont senkinek se legyenek, mert ez a sorozat leggyengébb pontja.
Aki pedig nem ismerné a Démonnaplókat és bohókás és kalandos képregényre vágyik, az csapjon le az első kötetre. A lezárástól függetlenül érdemes elolvasni ezt a történetet.
Ez a könyv jelenleg Molyon az 51. legjobb romantikus könyv és több pozitív véleményt hallottam róla, mint negatívat. Ennyi mentség elég is, miért nem bírtam ellenállni neki és a szép borítójának.
Nekem nagyon tetszik ez a copfos lány, mintha a főhősnő, Camryn elevenedne meg. Azonban van vele egy picike gond, egy másik könyvnek (Rebecca Hamilton: Az örökéletű) ugyanilyen lett a magyar borítója. Megesik az ilyesmi, mégis bosszantó, mert az olvasókat megzavarhatja. Szóval az ember jobban teszi, ha nem csupán a borítót nézi meg, hanem a címet és a fülszöveget is, mielőtt választ.
506 oldal, bár az utolsó lapokat reklám foglalja el. Találtam benne pár elgépelési hibát, de nem annyit, hogy bosszantson.
Fülszöveg:
"Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re. A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?"
Ez a könyv egy romantikus regény csipetnyi erotikával fűszerezve.
Nem tudom pontosan, mire számítottam, mikor elkezdtem, de elégedetten csuktam be, mert végül pont azt kaptam, amit akartam. Egy kis kalandos romantikát, egy kis életfilozófiát, amin rágódhat az olvasó, nagyon sok jó zenét (amivel tele is pakolom a bejegyzést) és szerethető karaktereket. Élveztem az utazást, még akkor is, ha nekem nem volt teljesen spontán, mivel pontosan kitaláltam, hol lesz az a bizonyos végállomás.
Szerintem mindenkinek megfordult már a fejében, milyen lenne, ha felkapná a hátizsákot és menne, amerre a lába viszi. Milyen lehet végcél nélkül utazni, csupán a helyváltoztatás öröméért, hátra hagyni kicsit mindent, a szürke hétköznapokat, a problémákat és szabadnak lenni, mint a madár.
Camryn nem csupán gondol rá, hanem meg is teszi és ezzel belevág élete legnagyobb kalandjába, amiért irigyeltem. Főleg mert tudom, hogy én nem tehetem meg és nem csak azért, mert nem tartana tovább egyetlen napnál, míg átszelem az országot, vagy mert nincs annyi megtakarított pénzem, hogy hetekig céltalanul utazzak, hanem mert túlságosan ragaszkodom a megszokott életemhez, hogy ilyesmibe belevágjak. Ettől függetlenül szeretnék egyszer elmenni a semmi közepére, hogy ott bolyongjak kicsit egyedül és élvezzem csak a füvet a talpam alatt és a kék eget a fejem fölött.
A könyv egyik bája tehát az, hogy elrepíti az olvasót egy remek utazásra.
Ez az utazás ráadásul tele van olyan kalanddal, amiről csak álmodni lehet. Aki sokat utazik, az bizonyára ismeri az érzést, mikor leül az ember mellé valaki és meglepően jó társaságnak bizonyul. Sajnos, többször fordul elő az ellentéte. (Épp ezért szoktam általában fülhallgatóval egy könyvbe temetkezni.)
Cam azonban szerencsés és nem csupán jó társaságot kap, hanem tökéletest. Most komolyan, mennyi az esélye, hogy életed szerelme fog mögéd ülni a buszon és még meg is szólít? Nem sok...
Camryn kedvelhető főhősnő. Vannak problémái, amik elől menekül és bár nem biztos, hogy mindenki olyan súlyosnak érzi őket, nem is ez a lényeg. Cam menekül, ahogy sokan szeretnének és nem egyszerűen önmagát keresi, hanem az életét, azt, amitől érzi, hogy igazán él. Ezt pedig szerintem minden olvasó könnyedén megértheti, így azonosulni lehet a főhőssel.
Andrew tökéletes kiegészítése és útitársa Camnek. Természetesen helyes srác, de szerencsére nem merül ki ennyiben. Van stílusa, pimasz, pont annyira, hogy szexi legyen és jó a zenei ízlése. Tetszett, ahogy nyugodtan, ám határozottan vonta bele a lányt mindenbe, amitől pont azt adta neki, amire vágyott, igazi életet. Egyedül a verekedős hajlama volt picit sok nekem, de ettől függetlenül nagyon megkedveltem. Meg tudtam érteni, miért szeretett bele Cam és cseppet sem bánnám, ha egy hasonló kaliberű fiú, legközelebb mellém ülne a vonaton.
A szereplőkre tehát nem lehet panasz, bár Natalie kicsit sok volt nekem.
A cselekmény, ahogy már írtam, lényegében egy utazás annak minden részletével, és mivel amerikai államokat átszelő utazásról van szó, jó néhány napot felölel. Ez pedig kicsit hitelesebbé teszi a hihetetlen megismerkedés után a szereplők kapcsolatát. Nagyon tetszett, hogy fokozatosan közeledtek egymáshoz és lépésről lépésre mélyedt el a kapcsolatuk.
Itt kell megemlítenem a már említett fűszert, az erotikát. Mindig tartok kicsit tőle, mert nagyon el tudja rontani a cselekményt, megakaszthatja és elhúzhatja egész más irányba, mint ahogy indult. Itt viszont tényleg csupán fűszerként szerepel a szókimondó szereplők ellenére is. Akad tehát a könyvben ágyjelenet részletes leírással, ez mégis olyan szépen belesimul az utazás többi eseményébe, hogy nem eshet rá panasz. Piros pont érte.
Cam indokai az utazásra a kezdetőktől fogva világosak, míg Andrew okai kissé homályosak. Ez adja a cselekmény titokzatosságágát, bár egy idő után könnyedén ki lehet találni, mi áll a háttérben. A vége pedig csavarrá fejleszti ezt a kis titkot, ami szerintem remek, bár átláttam rajta.
Összességében tehát tetszett. Nagyon élveztem ezt az utazást, Andrew társaságát és a sok zenét.
Azoknak ajánlom, akik már kacérkodtak a gondolattal, milyen lenne elindulni az orruk után, illetve mindenkinek, aki egy romantikus mesére vágyik, mert álmodozni jó.
Cam és Andrew dala:
Kiegészítés:
Az írónő, J. A. Redmerski nem elégedett meg egyetlen könyvvel, így írt hozzá folytatást Az örökké határa címmel, ami pár nap múlva fog megjelenni a magyar könyvesboltokban.
Nem értem, miért kellett még egy könyv. Olyan szépen lezárta a történetet, hogy a folytatást teljesen feleslegesnek érzem. Már most tudom, mi lesz benne, pedig csak a fülszöveget olvastam el. Egyáltalán nem érzem a késztetést, hogy elolvassam. Nekem ez a történet így, egyetlen könyvben volt kerek és egész, nem vágyom többre.
Ez a könyv a Tökéletes kémia folytatása, bár önálló kötetnek is tekinthető.
Az első könyvtől nem ájultam el, nem is szándékoztam foglalkozni a folytatással, azonban olyan sokan és olyan nagyra dicsérték, hogy felpiszkálta a kíváncsiságomat. Szóval adtam neki egy esélyt, úgyis könnyed olvasmányra vágytam.
A borító a történet egyik kiragadott jelenetét eleveníti meg, nekem mégsem tetszik annyira, de ez ízlés dolga. Vastagságra szokásos vörös pöttyös 364 oldalával, amiből az utolsó húsz oldalba belefért egy kis előzetes a következő kötetből. A lábjegyzetekért hatalmas piros pont jár a kiadónak.
Fülszöveg:
"Carlos Fuentes úgy érezte, hogy elárulták. Istenített bátyja, Alex kilépett a Latin Vérből, hogy bebiztosíthassa jövőjét gringa csajával, Brittanyvel. Ami még ennél is bosszantóbb: Alex rákényszeríti Carlost, hogy térjen vissza Mexikóból, és próbáljon meg hozzá hasonlóan tisztességes életet élni. A gond csak ott van, hogy Carlos imádja a veszélyt. Ráadásul annak ellenére sem sikerül minden szálat elvágnia mexikói bandájától, hogy Alex egyetemi tanárához költözik Colorádóba. Carlos nem találja a helyét a kertvárosban. Vendéglátója lánya, Kiara iránt érezett szerelme teljesen felkavarja, hiszen a lány egyáltalán nem hasonlít azokhoz a vad chicákhoz, akikkel eddig randizott. De Carlos és Kiara hamarosan rádöbbennek, hogy szívügyekben a vonzás szabályai felülírják a társadalmi különbségeket, és átívelnek azokon a nehézségeken, amelyek szétválasztanák a szerelmeseket."
Ez a könyv szinte pont olyan, mint az előző. Más szereplőkkel és körítéssel, de ugyanaz a történet. A mexikói rosszfiú beleszeret egy fehér lányba és jó útra tér. Ennyiben pedig ki is merül a cselekmény. Mégis érzek egy kis különbséget a Tökéletes kémiához képest, az jobb volt. Alex és Brittany kapcsolata a felhasznált sablonok ellenére is újnak és érdekesnek hatott. Ezt pedig a második könyvről nem lehet elmondani, mivel már mindenki jól ismeri a felállást.
Carlos engem cseppet sem bűvölt el, inkább bosszantott. Nem attól lesz vagány, hogy cifrán tud káromkodni - bár némelyik pimasz megjegyzése hatásos volt -, és nem is attól, hogy folyton elsírja, milyen szívás csóró mexikóinak lenni. A vagányság alapja a határozottság, amiből nála egy szikrát sem éreztem. Csak sodródott az árral, néha nyafogott máskor meg megpróbálta eljátszani a mártírt, ami nem állt jól neki. Épp ezért volt, amikor jobban szerettem Kiara fejezeteit olvasni.
Kiara érdekes lány, tetszett a lezser, fiús viselkedése és a dadogás csak egy kis pluszt adott a személyiségéhez. Valami mégis meggátolt benne, hogy igazán megkedveljem. Talán az, hogy ő is olyan határozatlan és néha hormonoktól meghülyült lányként viselkedett. Azonban senki sem tökéletes, nem róhatom fel neki, hogy emberi módon hibázott.
A kedvenc karakterem tehát nem a főhősök közül került ki, hanem a legkisebb mellékszereplő lett, Kiara öccse, Brandon. Haláli a kiskölyök, olyan aranyos és micsoda szövege van a kora ellenére. Na, ha ő felnő, igazi vagány srác lesz belőle, akiről szívesen olvasnék.
A többi szereplő nem sok vizet zavart. Alex és Brittany csak a rajongók kedvéért tűnt fel, Tuck túlságosan tipikus elem volt (bár kifejezetten szórakoztatónak találtam), a negatív szereplők meghúzták magukat a háttérben, így cseppet sem tűntek veszélyesnek, Kiara szülei pedig túl tökéletesek voltak.
Ha már szóba kerültek a negatív szereplők, muszáj néhány sort írnom Carlos balhéiról. Simone Elkeles még mindig nem jött bele az akciójelenetek megírásába. A verekedés inkább fura és kusza volt, mint izgalmas és a végén, a nagy finálé elég erőltetett és picit hatásvadász lett. Mintha muszáj lett volna beleírnia egy kis gengszteres szálat, ezzel még jobban hasonulva az előző könyvhöz. Viszont a könyv végén elmaradt a nyáltenger, aminek örültem. Ezt azonban a cukormázas epilógus pótolta. Nem értem, miért kell ennyire édes és ragadós epilógust írni. Falra mászom tőlük.
Összefoglalva tehát ez a könyv a Tökéletes kémia vérszegényebb változata. Könnyed, romantikus délutáni limonádé, semmi több.
Azoknak ajánlom, akiknek nagyon tetszett az első könyv, ők nem fognak csalódni. Azok viszont, akik nem találták tökéletesnek a kémiát, nem fognak vonzódni a szabályokhoz sem.
Kiegészítés:
Van még egy Fuentes srác, Luis, szóval neki is kellett egy külön könyv a nagy szerelemről. Láncreakció címmel már elérhető magyarul. Nem várok sokat tőle, csak egy újabb bőrt a történet csontvázáról.
Valahol megértem a könyvek nagy népszerűségét. Kamasz lányoknak íródtak, akik bizonyára értékelik a szerelem mindent legyőz meséket. A rossz fiúk mindig vonzók, de vigyázat, ezekben a könyvekben csak játsszák a rosszat, amit érdemes észben tartani.
A tűz és jég dala sorozat ötödik kötete meglehetősen vaskos darab. 1152 oldal, ami olvasás szempontjából nem a legkényelmesebb akár az apró betűméretet, akár a kézbevehetőséget nézi az ember.
A könyv végéről ezúttal sem hiányoznak a családok összefoglalásai, nehogy valaki elvesszen a nevek között. A borító pedig szintén passzol az előző négy kötethez és a Varjak lakomája után visszatér a visszafogottabb színvilághoz.
Fülszöveg:
"Közeleg a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az Öt Király háborúja után a túlélőknek most az éhínséggel kell szembenézniük. Az emberek birodalmát védelmező Fal ifjú parancsnoka, Havas Jon a Mások elleni reménytelen küzdelemre próbálja felkészíteni a szétzüllött Éjjeli Őrséget, ám rá kell döbbennie, hogy ellenségei jóval közelebb vannak hozzá, mint gondolná. Stannis Baratheon Észak uralmáért vív elkeseredett harcot a Boltonokkal, miközben Királyvárban a Lannister-ház próbálja megerősíteni Tommen, a gyermekkirály törékeny uralmát a kivérzett Hét Királyság fölött. A Keskeny-tenger másik oldalán Tyrion Lannister, a megvetett és üldözött rokongyilkos sárkányvadászatra indul, ám útja veszélyekkel és váratlan kitérőkkel teli. A világ eközben az ősi városra, Meereenre figyel, ahol Viharbanszületett Daeneryst, Westeros jog szerinti uralkodóját minden oldalról szorongatják ellenségei. Hogy arathat diadalt a Sárkányok Anyja, ha három gyermekére sem számíthat? A végkifejlet csak tűz és vér lehet, ám ki éli túl a sárkányok táncát?"
George R. R. Martin hozza a megszokott formáját. Lassan és aprólékosan szövi tovább pókhálóit és újabb csavarokkal dúsítja a nem épp egyszerű felállást. Mintha mindegyik könyv egy teljesen átrendezett sakktábla lenne. Épp ezért a cselekményről nem szeretnék szólni, járjon mindenki utána, hanem csupán az észrevételeimet írnám le és persze véleményemet a karakterekről.
Ha az előző könyvek tanulsága az, hogy mindenki meghalhat, akkor ennek a kötetnek az, hogy bárki visszatérhet. Több szereplő bukkant ugyanis fel a halálból, általában csupán költői értelemben, míg néhányszor gyakorlatilag is. Martin bácsi tehát nem csupán öl, hanem jól át is ver. Épp ezért tartom magam a fantasy könyvekből megtanult szabályhoz: csak akkor halott valaki, ha látod meghalni, megrugdosod, elégeted, szétszórod a hamvait és vársz pár napot, hogy nem kaparja-e össze magát. Én jobban szeretem, ha a halott halott is marad, de ebben a sorozatban a szereplőgárda rohamos ritkítása mellett, nem róhatom fel ezeket a visszatéréseket.
A kötet második tanulsága: minden jövendőmondó vak. A szereplők ugyanis tele vannak jóslatokkal, amik mind zavarosak és néha többet ártanak, mint használnak, mégis megpróbálják ezt a "tudást" felhasználni. Nem valami bölcs dolog...
A karakterek még mindig remekül vannak felépítve, mind nagyon emberi. A főbb szereplők pedig változnak, fejlődnek, vagy épp elveszítik pozíciójukat. Akadnak izgalmasabb alakok és kevésbé érdekes figurák, ettől lesz a könyv az olvasó számára még hosszabb.
Sokáig tartott, mire átrágtam magam rajta, mert amikor megpillantottam egy olyan szereplő nevét a fejezet elején, akit nem szívesen olvastam (általában ezek a Greyjoyok voltak) le-letettem kicsit pihenni a könyvet, míg amikor szívemnek kedvesebb neveket láttam, faltam a lapokat. A kötet végére pedig már mindegy volt, kiről olvasok, mert mint minden könyvben, itt is felpörögtek az események.
A karakterek többsége tehát hozta a megszokott formáját, ám volt, aki meglepett mind negatív, mind pozitív irányba.
Drogon Hát nem édes?
Daenerys nagy csalódást okozott. A könyv teljes világát belengi egy nőellenes légkör, ami ellen heves lázadó kedvem támad olvasás közben, így könnyebben drukkolok a női szereplőknek. Dany volt az egyik kedvenc harcos hölgyem, így nagyon szomorúvá tett. Nem elég, hogy képtelen határozott királynőként viselkedni (hiába hangoztatja, hogy az) és nem látja át a köré szőtt intrikákat, még a sárkányait is elhanyagolja. Van három gyönyörű sárkánya és mit tesz? Semmit. Nem foglalkozik velük, mert csak az ideiglenes trónja és a lehetetlen szerelmi élete érdekli. Pedig a sárkányok törődést igényelnek. Figyelni kell rájuk, nevelni őket, vagy legalább napi pár órára látogatni, amit Dany mióta kinőtték a vállon üldögélő kort elmulaszt. Ennek fényében pedig nem csoda, hogy a nagyra nőtt, neveletlen ragadozók cseppet ijesztővé váltak. Nem érdemli meg őket, akár a sárkány vére, akár nem...
Pozitívan csalódtam viszont Melisandre szerepében. Nem kedvelem a vörös boszit, meg úgy általában minden lökött tűzimádót, mégis kezdem megérteni. Mágia és lángok, ő akkor is ugyanolyan ember, mint a többi és a hatalma sem olyan korlátlan, mint amilyennek mutatja.
Nagyon tetszett még Bran és a háromszemű holló alakulása. Egész másra számítottam, ám így sokkal több potenciál van ebben a szálban. Bran a kulcs a múlthoz, ami újra és újra feltűnik néhány bekezdésre, hogy felcsigázza az olvasó kíváncsiságát. Remélem ki lesz használva.
Még egy szereplőről kell szót ejtenem, Havas Jonról. Ő a szívem egyik csücske és nagyon örültem megnövekedett szerepének és annak, hogy beletanult az Őrség vezetésébe. Egy dologban azonban nagy hibát követett el a könyv végén, aminek úgy tűnik, meg is fizeti az árát.
A Sárkányok tánca vége természetesen óriási és kínzó függővég. Mi lesz Jonnal? Mi lesz Jaime-vel? Mi a fenét fog tenni Dany? Kimászik-e a bajból Cersei? És még sorolhatnám a kérdéseimet, a válaszokra azonban még rengeteget kell várnom. A türelem viszont jelen esetben sárkányokat, lángokat, telet, vért és újabb fordulatokat terem.
Összességében tehát jó könyv ez is, mint az előzőek. Érdemes továbbra is olvasni a sorozatot.
A folytatás megjelenéséig pedig ott a filmsorozat, hogy a rajongók rágódhassanak valamin, míg Martin bácsi alkot.
Valahányszor valaki megkérdezi tőlem: "Mennyi van még hátra a következő könyvig"... Megölök egy Starkot
Januárban hat filmet sikerült megnéznem és mivel akadt köztük remek nem is egy, úgy érzem sikeres hónapot zártam, már ami a filmeket illeti.
A magányos lovas
"A magányos lovas egy izgalmas akcióval és sok humorral fűszerezett kalandfilm, melyben a hírhedt maszkos hőst, friss mai szemlélettel keltik életre az alkotók. Tonto, az amerikai bennszülött lélekharcos (Johnny Depp) számba veszi a korábban elmondatlan történeteket, amelyek a törvény emberét, John Reidet (Armie Hammer) az igazság jelképévé tették, miközben a nézők, mintha nagy meglepetések és humoros zsörtölődések elszabadult vonatán ülnének, szemtanúi lehetnek annak, ahogy a két valószínűtlen hős megtanul együtt dolgozni a kapzsiság és a korrupció elleni küzdelmük során."
Miért néztem meg? Johnny Depp. Van még kérdés?
Ez tipikusan olyan film, amit a színészek miatt néz meg az ember. Lényegében egy western paródia, ami önmagát sem veszi komolyan. Tele van lehetetlenül abszurd poénokkal és hajmeresztő vonatos üldözéssel. Valahol mégis szórakoztató, én legalábbis jókat kuncogtam a legértelmesebb szereplőn, a fehér lovon. Aki szereti a paródia jellegű filmeket, amiben ellőnek minden műfaji klisét és felnagyítják a dolgokat, az nézze meg nyugodtam. Döglött madárkalap ide vagy oda, Johnny Depp az mégis Johnny Depp. Bár adhatnának neki valami jobb filmet is mostanában...
Időről időre
"21 éves korában Tim Lake rájön, hogy képes az időutazásra...Egy újabb gyászos szilveszteri buli után Tim apja közli a fiával, hogy a család férfitagjai mindig is képesek voltak utazni az időben. Tim nem írhatja át a történelmet, de változtathat azon, ami a saját életében történt és történni fog. Így hát úgy dönt, jobbá teszi a világot... azzal, hogy szerez egy barátnőt. Sajnos kiderül, hogy ez nem is olyan könnyű, mint hinnénk."
Az ismertetőt önkényesen megvágtam, mert jobb, ha az ember nem tud semmit a cselekményről. Ez a film ugyanis zseniális.
Régen láttam már ennyire aranyos, humoros (mert tele van az élet apróságaiból merített kedves humorral) filmet, aminek még mondanivalója is van.
Nagyon tetszett és bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kedves és értelmes filmre vágyik. Nem kell több szót ejteni róla, mert ezt látni kell és kész.
Férj és feleség
"A népszerű szerelmi szakértő, Dr. Emma Lloyd (Uma Thurman) egy rádiós műsorban tartott tanácsadása során akarva-akaratlanul bekavar Patrick (Jeffrey Dean Morgan) és Sofia (Justina Machado) románcába. A felrúgott esküvő miatt az elkeseredett Patrick sajátos módon áll bosszút. Barátjával feltörik az adatbázist, és Emma férjeként regisztrálja magát. Emma persze a technika ördögét okolja. Természetesen leendő vőlegénye, Richard (Colin Firth) sem veszi jónéven a dolgot, ezért Emma kétségbeesetten próbálja meggyőzni ismeretlen férjét, hogy váljanak el. Patrick azonban ahelyett, hogy megkönnyítené a dolgot, alaposan befűt a párnak."
Tipikus amerikai romantikus vígjáték.
A főszereplő csajszi férjhez akar menni, aztán jön pár romantikus csavar és véletlen és ráébred, mást szeret. Ennyi és nem több. Közben akad néhány vicces jelenet és a rózsaszín lelkű nézők biztosan bele tudják élni magukat a filmbe, nekem viszont nem adott sokat. Könnyed délutáni kikapcsolódás. Láttál már ilyen filmet, de nem lesz baj, ha nézel még párat.
(Emmát amúgy a könyvével csaptam volna agyon, amennyi sületlenséget összehordott benne meg a rádióban...)
A varázskard - Camelot legendája
"Ruber, a gátlástalan lovag elhatározza, hogy megszerzi Arthur király varázserejű kardját, az Excaliburt. A gonosz Griffmadár el is rabolja a fegyvert, ám az a Tiltott Rengeteg fölött kihullik karmaiból. Garret, a lovászlegény, Kayley - aki lány létére lovag szeretne lenni - meg a mókás kétfejű sárkány indulnak visszaszerezni a bűvös kardot..."
Ez a mese kilóg a sorból, mivel nem most néztem meg először.
Mikor általános alsóba jártam, az egyik rokonom moziban dolgozott és valahányszor rajzfilmet vetítettek, ingyen beengedett. A kedves büfés nénitől néha még potya kukoricát is kaptam. Akkor láttam először ezt a mesét és azóta imádom.
Remekül van összerakva, a grafika szép, a karakterek eszméletlenül jók, a szöveg meg lehengerlő. Egyedi, nem hasonlít semmi máshoz. Hol máshol lehetne vagány lány, vak srác és sziámi sárkányok kalandjairól hallani? A magyar szinkron pedig tökéletes. Annyira hiányoznak nekem ezek a régi jó mesék. Sajnos egyre ritkábban készítenek hasonlót.
Csak ajánlani tudom kicsiknek és nagyoknak, mert ez olyan rajzfilm, amit a felnőttek is garantáltan szeretni fognak.
Jégvarázs
"Amikor egy gonosz varázslatnak köszönhetően a királyság az örök tél fogságába esik, Anna, a félelmet nem ismerő optimista összeáll az extrém hegyi emberrel, Kristoffal és az ő hűséges rénszarvasával, Sven-nel, hogy közösen megtalálják Anna testvérét, Elsát, a Hókirálynőt és véget vessenek fagyos varázslatának. Az Everesthez hasonlítható körülmények közt, titokzatos trollokkal és a lenyűgöző és igazán vicces Olaf nevű hóemberrel is találkoznak. Annának és Kristoffnak mágikus kalandokkal kísért útjukon a természet erőivel kell dacolniuk, hogy megmentsék a királyságot a teljes pusztulástól."
Azért a mai mesék között is lehet kincsre bukkanni, a Jégvarázs pont ilyen.
A látvány gyönyörű, a karakterek szerethetők és az egész történet úgy aranyos, ahogy van. Lehet rajta nevetni, izgulni a szereplőkért és a végén van tanulság is, hogy a kicsik pozitív üzenettel zárják a napot.
Tettszett, nem bánom, hogy megnéztem és csak ajánlani tudom. Viszont, ellentétben A varázskarddal, ez tényleg a fiatalabb korosztálynak készült inkább, így csak mesekedvelő felnőtteknek fog tetszeni.
Őrülten hiányzol
"Az angol Anna az egyik amerikai egyetemen tanul. A brit egyetemista végzetesen beleszeret az osztálytársába, az amerikai Jacobba. Szerelme nem marad viszonzatlan, az első igazi szerelmet egyszerre izgalmas és mámorító szenvedélyként élik meg, amely megváltoztatja az életüket. Ám Anna és Jacob kapcsolata nem várt próbatétel elé kerül. A lánynak ugyanis lejár a vízuma, és el kell hagynia az Egyesült Államokat. A nagy kihívás, hogy kapcsolatuk vajon kiállja-e az idő és a hatalmas távolság próbáját?"
Ez egy romantikus dráma a lassú fajtából. Csak az érzelmekre, azok változására építkezik és tele van csenddel, képekkel, amik többet mondanak néha, mint maguk a szereplők.
Egy bonyolult távkapcsolatot mutat be és nem ad semmi támpontot sem arra, hol a hiba (ami amúgy egyértelműen ott van, hogy a lökött csak elcseszi a vízumot, mert nyafka kislány) és hogy hol a megoldás. Szerelmesek? Igen. A néző is szerelmes lesz tőle? Nagyon nem. Több benne az árnyék, mint a fény.
Maga a történet nem igazán tetszett, de ahogy filmre vették az nagyon. Kifejező volt, amit értékelek.
Csak azoknak ajánlom, akik szeretik a lassú, eltöprengős drámákat, mindenki más unni fogja.
Értékelés:
Időről időre -> 10
A varázskard -> 10
Jégvarázs -> 10
Férj és feleség -> 7
A magányos lovas -> 7
Őrülten hiányzol -> 7
Végére hoztam egy kis cukiságot, mert ez a jelent úgy édes, ahogy van. :)
2014-ben is folytatom a könyves rovatokat, így elérkezett az ideje a várólistám összefoglalásának.
Jelenleg 11 könyv csücsül a polcomon olvasásra várva, amiből két kötet saját tulajdonban van. Ez a kettő hirtelen felindulásból elkövetett könyvvásárlás és ellenállhatatlan akció következménye. A legutóbbi kívánságlistás bejegyzésem végén említett könyvutalványt még nem váltottam be. A jelöltek viszont már megvannak, mivel két könyvet néztem ki, de egyelőre legyen titok. Velük még bővülhet a várólistám sora.
Saját könyvek:
J. A. Redmerski - A soha határa
Ez a könyv már szerepelt a kívánságlista rovatban is. Azóta fúrta az oldalamat a kíváncsiság, főleg a lelkes olvasóközönség hatására, akik többnyire dicsérték. Épp ezért, mikor a kiadó kihagyhatatlan akciót (Hogy anyukám szavaival éljek: "még a hülyének is megéri".) hirdetett rá, hirtelen felindulásból lecsaptam rá. Remélem, nem fogok csalódni és nekem is tetszeni fog.
Aimee Bender - A citromtorta különös szomorúsága
Hosszú ideje sóvárgok már utána. Még a kívánságlista rovat legelső bejegyzésében írtam róla és azóta figyelem a könyvesboltokban. Sajnos nem mindegyik boltban kapható már, mert régebbi kiadás és mindig elterelte a figyelmemet valami más, mikor könyvvásárlásra került sor. Múlt héten azonban akciót hirdettek rá a Libriben és nem bírtam ellenállni neki. Még úgy is megrendeltem, hogy jelenleg nem vagyok a fővárosban (az ország nyugati felében meg érthetetlen okból egyetlen Libri sincs...) és kénytelen voltam unokatestvéremet ugrasztani érte. Elvileg már nála csücsül a könyvecském jó kezekben, míg érte nem megyek. Rettentő kíváncsi vagyok erre a könyvre!
Könyvtári könyvek:
Ma délelőtt könyvtárt fosztogattam. Visszavittem öt kötetet és mivel egy sem maradt otthon, bátran bogarászhattam a polcok között. Nem én voltam azonban az egyetlen, aki kirabolta, mert a friss megjelenésű könyvek közül, alig láttam néhányat. Ennek ellenére bőven tudtam választani 9-et és ha már a kortárs irodalom megfogyatkozott, a klasszikusok felé fordultam. Úgyis egyre csak gyűlnek a címek az illene elolvasni listámon...
George Orwell - Állatfarm
Ma reggel úgy keltem fel, hogy Orwell könyvre van szükségem. Eddig csak az 1984-hez volt szerencsém a szerzőtől, ami nagyon tetszett, így szeretnék mást is megismerni a tollából. Az Állatfarm kézenfekvőnek tűnt, nem is haboztam kivenni.
Johann Wolfgang Goethe - Faust
Gimiben nekem kimaradt ez a könyv és nem azért, mert bojkottáltam volna az elolvasását, hanem mert nem igazán beszéltünk róla. Szóval nem tették kötelezővé, hogy elolvassam és néha érzem ennek a hiányát. Túlságosan sokat hivatkoznak rá itt is, ott is és úgy érzem, nem elég, hogy ismerem a cselekmény lényegét. Már egy ideje minden könyvtárlátogatásomkor szemeztem vele, aztán valahogy alulmaradt a kortárs és fantasy irodalommal szemben. Most viszont elhatároztam, nem hagyom lebeszélni magam róla. Hamarosan neki is ugrom.
William Golding - A Legyek Ura
Ezzel a könyvvel is nagyon régóta szeretnék megismerkedni, pontosabban évek óta, mivel a kedvenc könyvemet, a Battle Royale-t összefüggésbe hozták vele. Ő is klasszikus műnek számít és nagyon kíváncsi vagyok rá, no meg persze arra is, mennyi hasonlóság akad a két könyv között.
Brent Weeks - A tökéletes Árnyék
Nagyon szeretem az Éjangyal trilógiát (Az árnyak útján, Az árnyékvilág peremén, Túl az árnyakon) itt csücsül mellettem a könyvespolcomon. Mikor pedig meghallottam, hogy a hozzá tartozó kiegészítő novellát is kiadják magyarul, nagyon megörültem neki. Durzo Blint a szívem csücske foghagyma ide, vagy oda. Meg is simogattam a boltban, mikor a polcokra került, ám kissé soknak találtam az árát ahhoz képest, hogy csak egy 76 oldalas novella az egész. Ennek fényében majdnem táncra perdültem örömömben, mikor megpillantottam a könyvtár legújabb könyvei között. Hamar be fogom falni, hamm.
Kara - Démonnapló 7.
Végre sikerült levadásznom a sorozat utolsó kötetét. Már kezdtek mangaelvonási tüneteim lenni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan végződik a lökött, vajszívű démonnagyúr és különc, nem kevésbé lökött csapatának sorsa. Jó kis sorozat ez.
Jun Mi-Kjong - A vízisten menyasszonya 6.
Másik szeretett képregénysorozatom következő részére is sikerült lecsapnom. Jó lesz ismét belemerülni a gyönyörűen rajzolt világába.
Ally Carter - Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek
Csupa jót hallottam erről a könyvről. Szórakoztató, kifejezetten humoros olvasmánynak tűnik, ami ideális kikapcsolódás lesz. Csak azt sajnálom, hogy egy olyan sorozat első része, ami nem éri meg a folytatást. A második kötet után ugyanis a Kelly Kiadó felfüggesztette. Szóval, ha nekem is annyira tetszeni fog, mint sok más olvasónak, szomorú leszek, hogy nem érhetek a történet legvégére...
Simone Elkeles - A vonzás szabályai
Az első könyvet, Tökéletes kémia olvastam és bár nem estem hasra tőle, mint sokan mások, úgy gondoltam, adok egy esélyt a folytatásnak. Ha ennyien oda meg vissza vannak érte, csak nem lehet rossz, nem igaz? Hát, majd meglátjuk...
Fiona Paul - Méreg
Ezt teljesen a pillanat hevében csaptam hozzá a könyvkupachoz. A reneszánsz Velence ígérete azonnal elcsábított. Friss megjelenésű könyv és egy újabb sorozat kezdő kötete, ez azonban most nem riasztott vissza. Előzetesen semmit sem hallottam róla, így mindenféle elvárások nélkül fogom olvasni.
Ahogy látszik, van bőven olvasnivalóm. A sok új könyvnek azonban akad hátránya is, elvonják a figyelmet a megkezdett olvasmányokról. Már nagyon régóta tologatom asztalomon a Sárkányok táncát, pedig már majdnem a felénél járok és az angol nyelvű könyvemet, The Hungry Ghosts. Nem mintha nem tetszenének, egyszerűen csak elcsábulok a friss szerzemények láttán. Ráadásul a pillanatnyi hangulatom is jócskán befolyásolja, melyik könyvet veszem épp a kezembe. Azért igyekszem nem engedni, hogy továbbra is háttérbe szoruljanak, ideje az utolsó lapjukra érnem...
