Annyira király vagy! 2.

Li Jong-Hi bohókás manhwa sorozatának második kötete. Az első részről már írtam korábban, azzal ajánlott kezdeni az olvasást. 

Ezúttal is színes, kissé csicsás borítóba öltöztették (most is megbámultak vele az utcán, de cseppet sem bántam) és tartja a 200 körüli oldalszámot. Ennyit a külsőségekről.

Fülszöveg:

"Nanu nagy bajban van… Szung-Ha úgy döntött, hogy a saját szórakozására szigorúan a markában fogja tartani újdonsült “barátnőjét”. De ha csak ennyi az egész, miért vicsorog azzal a ragyogóan fehér, tökéletes fogsorával Cshan-Kjura, aki még mindig vonzódik Nanuhoz, és szeretné megszerezni magának?"

Bár a fenti összefoglaló szerelmi háromszöget ígér, csupán néhány oldalon bukkan fel ez az elem és sejtéseim szerint, majd a következő részben fog igazán kibontakozni.

A történet halad tovább, Nanu kénytelen elviselni a szívdöglesztő, ám szívtelen fiúja változó hangulatait és megpróbálja kezelni a helyzetet. Az azonban, hogy minden gonoszsága ellenére nem próbál szabadulni tőle foggal-körömmel, sőt a kötet végén még aggodalmat is mutat irányába, sugall valamit.

Ebben a részben végre be lehet látni Szung-Ha álarca mögé. Az olvasó megismerheti a családját és még néhány gondolatmorzsát is a részéről. Kezd kibontakozni, mégis miért ilyen bunkó, ami határozottan jót tett a karakterének. 

A főszereplő páros így továbbra is szerethető (a könyvtárban játszódó részt különösen szerettem) minden botladozásuk ellenére. Én drukkolok, hogy Nanu tényleg olyan hatással legyen a fiúra, amire szüksége van.

A kötet másik cselekményvonala, Dzsei élete is tetszetősen alakul. Néhány képkockán különösen lányosnak hatott (főleg mikor cicfarokba fogta a haját), azonban ő is egy szerethető szereplő. Na, meg pont olyan ügyetlen, mint Nanu ezzel pedig ad egy bohókásan bájos vonalat bimbózó kapcsolatába egy hosszú hajú úriemberrel. A boys love irány még mindig az élvezhető kategóriába tartozik, ahogy sugallat szintjén marad.

A cselekmény a kötet végére felpörgött kicsit és igazi csattanóval zárult. (Miért kínoz mostanában minden író függővéggel? Mit vétetem?)

Ami a rajzolást illeti, tartja  színvonalat. A fejezeteket elválasztó egész oldalas képek pedig különösen mutatósra sikerültek.    

Bosszúból a függővég miatt, nem bírom megállni, hogy bele ne kössek egy aprócska rajzolási hibába. Késő este volt, mikor a könyvtárban játszódó részhez értem, mikor pedig fáradt vagyok, könnyebben kiszúrok bizonyos dolgokat. Szóval Szung-Ha órát visel a bal csuklóján, amit előző részek némelyikében már lehetett látni. Itt viszont az óra vándorol. Hol átkerül a jobb csuklójára, hol köddé válik, mindezt egymást követő képkockákon. Vagy Houdini órájáról van szó, vagy a szerző nem figyelt eléggé, valószínűleg az utóbbi. Ejnye! (Tudom, tudom, gonosz boszorkány vagyok...)

Ettől a bakitól eltekintve tetszett ez a rész. A karakterek kezdenek kibontakozni, a cselekmény meg bonyolódik és már alig várom, mikor szövődnek össze a szálak. 

Amúgy a kötet végén van egy rövid karácsonyi szösszenet, amolyan kedveskedés a szerzőtől. Aranyosnak aranyos, de engem ott, a függővég bosszantó hatása, miatt nem tudott meghatni. A szokásos szerzői hírek sem maradtak el, ezeket ellenben feleslegesnek érzem. 

Ajánlom mindenkinek, aki az első részt már olvasta. Érdemes folytatni.

Biztosan lecsapok majd a harmadik részre, amint engedélyezem magamnak a könyvtárazást. 

Hogyan dobjuk fel unalmas jegyzeteinket

Egyelőre nem szabad könyvtárt fosztogatnom, mivel van bőven saját olvasásra váró könyvem és eltemetnek a vizsgaanyagok. Életemet sanyarú módon jegyzetek és tankönyvek fogságában tengetem, és hogy miért? Erre majd január végén válaszolok...

No, de mindig vannak apró örömök az életben. Ilyen az, ha átlapozva a jegyzeteimet lapszéli firkáimra bukkanok. Gyakran rajzolgatok az unalmas órákon és ezek mindig jobb kedvre derítenek később is. 

A képen látható firkálmányt akkortájt készítettem, mikor a Moly-szülinapra kihirdették a könyvjelzőtervező pályázatot. Nem, nem állt szándékomban jelentkezni (fényévekre vagyok egy igazi művésztől), mégis megihletett. Most pedig olyan jó volt újra találkozni velük. 

A bagoly nem lett a legjobb, de a kis könyvmoly manó a könyvkupacon szerintem igazán aranyosra sikerült. (Tudom, tudom, borzalmasan rondán írok. A rajzokat tessék figyelni és ne az írásképemet!)

A hajnalra várva

Gyors összefoglalással és egy csipetnyi statisztikával kell kezdenem, hogy teljesen érthető legyen, miről írok és mire fel a nagy lelkesedés.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy könyvmoly szellem (azaz én), akit kíváncsivá tett egy könyvsorozat körüli felhajtás, ezért elhatározta, utánajár a dolognak. Így botlott bele Karen Marie Moning Tündérkrónikáiba. Néhány Seelie vagy Unseelie pedig elbűvölte, mivel kétség kívül átmosták az agyát, úgy belezuhant MacKayla Lane világába. Vége. Vagyis dehogyis, még csak most kezdődik!

A sorozat első két részéről már írtam korábban. A Keserű ébredés nem igazán nyert meg magának. Valamit hiányoltam belőle. Ez a valami azonban benne volt a második részben (Álom és valóság) és maradéktalanul a folytatás pártjára állított. Egyre jobban értem már a nagy rajongótábor okát. 

Molyon elég előkelő helyen szerepelnek a krónikák. (Leszámítva az első részt, mert az még gyengécske.) 

Az Álom és valóság molyocskák értékelése szerint jelenleg a 39. legjobb fantasy könyv, illetve a 64. legjobb kortárs könyv. Szép teljesítmény, a bejegyzésnek címet adó harmadik rész azonban jóval fölülmúlja. A hajnalra várva ugyanis már a 11. legjobb fantasy és a 22. legjobb kortárs könyv lett. A diadalmenet pedig itt még nem ér véget.

Nem kétséges tehát, hogy mindenképp a végére érek ennek a sorozatnak. A következő lépést, vagyis a harmadik rész beszerzését, már meg is tettem. Karácsonyra leptem meg magam vele és cseppet sem bántam meg. 

Akinek esetleg felkeltettem az érdeklődését a sorozat iránt, az az első kötettel kezdje az olvasást. Most pedig belemerülök a harmadik rész világába, szó szerint Deep...

Ez a rész még mindig a Kelly Kiadó munkája és meg kell hagyni, igazán jól dolgoztak. 

A borító ismételten gyönyörű, bár kicsit sajnálom, hogy a gerincét nem igazították az első két részhez.

Picivel több, mint 300 oldal, így ideális vastagságú és most sem hiányoznak belőle a kiegészítések. Ezúttal is van hátul glosszárium és kiejtési útmutató, valamint néhány sor az olvasóhoz. Utóbbi stílusosan lehetett volna egy "Muhahaha!" is az írónő részéről. Szinte hallottam ördögi kacaját, mikor becsuktam a könyvet. Most pedig remélem csuklik vagy tüsszög, mert ilyen kegyetlenség után igazán megérdemelné. Egyszerre gyűlölöm és szeretem a függővégeket...

Fülszöveg:

„És mutatok neked valamit, ami egészen más,
Mint árnyad, amely reggel lép mögötted,
Vagy árnyad, amely este kél előtted:
Egy marék porban az iszonyatot megmutatom neked.” 

MacKayla Lane már nem az a naiv, idealista, divatbolond lány, aki Írország földjére tette gondosan pedikűrözött lábát. A Dublinban töltött néhány hónap megváltoztatta, de még mindig hajtja a bosszúvágy. Tudja, hogy a nővére gyilkosa közel van, de a gonosz még közelebb.
Macnek van egy nagy előnye. Tudja, hogyan találhatja meg a Sinsar Dubh-t, amelyért
tündérek és emberek egyaránt készek gyilkolni, de ez az ősi, mágikus könyv annyira gonosz, hogy mindenkit megront, aki csak hozzáér.
Az árulás légkörében már nem tudni, ki az ellenség és ki a barát. Veszélyes háromszög alakul ki Mac, egy kielégíthetetlen étvágyú, halált hozó szextündér és a titokzatos Jericho Barrons között.
Barrons megtanítja használni újonnan felfedezett adottságát: látja a tündéreket, sőt akár megölni is képes a máskülönben halhatatlan lényeket, megérzi a varázserejű tündérrelikviák közelségét, köztük az egymillió éves Sötét Könyvét, a Sinsar Dubh-ét, amelynek tulajdonosa kezében tartja a világ sorsát. Dublinban eluralkodik a káosz , az idő egyre fogy. Közeledik az év világos és sötét felét elválasztó nap, amikor a legkönnyebben lehet közlekedni a világok között. Halloween őrületes éjszakáján Dublinban elszabadul a pokol, Mac pedig ezúttal teljesen magára marad a sötét erőkkel szemben…

Az a baj a könyvsorozatokkal, hogy nem mindegyik író tudja tartani a színvonalat és nem mindegyik tudja fokozni. Vagy ha mégis, egy idő után elveszíti ezt a képességét, ami természetes dolog, hiszen semmit sem lehet a végtelenségig növelni, lásd a bibliai Bábel tornya. Nos, Moning azon kevesek közé tartozik, aki kötetről kötetre egyre jobb és jobb lesz. Ahogy írtam a bevezetőben, az első rész nem tetszett, a második annál inkább és ez a harmadik is megüti ezt a szintet. Csak így tovább!

A stílus a második rész tendenciáját követi, vagyis könnyed, borongós és humoros. Az akció jelentek sincsenek megkerülve, akad benne néhány éles helyzet.

A könyv legnagyobb pozitívuma mégis szerintem inkább a szereplőkben rejlik, no meg a sok háttérben húzódó titokban.

Mac megnyert magának. Amennyire idegesített az első kötetben, annyira szeretem most. Olyan jó látni a fejlődését, ahogy levetkőzi magáról a rózsaszín burkot, a sarkára áll és nem hátrál meg. Tetszettek a kis magánakciói, még a felügyelő ellen elkövetett merénylet is egy nem túl kedves, de okos húzás volt. No, de mit tehet az ember lánya, mikor számító, vérszomjas és szexi férfiak veszik körül?

Apropó férfiak, Barrons is végérvényesen bekúszott a szívembe. Nagyon szeretem a gúnyos megjegyzéseit, a sok verbális párbajt, sőt még azt is, mikor elveszíti a hidegvérét. Olyankor mindig árgus tekintettel figyelem, hátha rájövök, mi is valójában. Elméleteim persze vannak bőven, csak elég rozoga lábakon állnak. 

"Barrons erőteljes, elgondolkodtatóan jóképű, eszementen gazdag, rémisztően intelligens férfi. Kitűnő ízlése van, nem is említve kemény testét, amely állandóan valamiféle vonzerőt sugároz. A lényeg, hogy az a fajta ember, akiből hősök lesznek. És elmebeteg gyilkosok."

Ami a másik úriembert, V'lane-t illeti, őt is megkedveltem kicsit. Egyre többet árul el magáról és a tündérek világáról. Már cseppet sem bántam, mikor feltűnt, főleg ha Barrons is a közelben volt. A tesztoszterontól fülledt jelenteken mindig jól szórakoztam. 

"Miért, ó, miért a legveszélyesebb, legtiltottabb férfiakhoz vonzódunk leginkább?"

Ennyiben azonban még nem merült ki a jóképű férfiak repertoárja, hiszen ott van Christian és a gyanús álmodozó tekintetű srác is. Női olvasók gondolhatnák, milyen jó dolga van a főhősnőnek, ám mikor mindegyik durr bele stílusban érdeklődik, legutóbb kivel volt intim viszonya, már nem is olyan jó ennyi egocentrikus férfi között.  

Mielőtt azonban úgy tűnne, hogy tipikus "női főhős sok szép férfi között őrlődik" típusú könyv lenne, meg kell jegyeznem, hogy a női karakterek is jól eltaláltak. Dani nagyon szerethető a kissé mocskos szája ellenére. Illetve ott van a tény, hogy ennyi nemek közti feszültség, meg szextündér herceg, az erotika mégis a megfelelő mértékben van jelen, vagyis csak fűszerezi a cselekményt.

A cselekmény pedig egyre jobban kibontakozik, néhány dologra fény derül, más dolgok még mindig a homályba vesznek, míg újabb megoldásra váró kérdések bukkannak fel.

Tetszett, hogy az ellenség megfontoltan és jól felépítette következő lépését, hogy a veszély egyre csak fokozódott, hogy a tündértörténelemről is akadt néhány morzsa. Egyre jobban összeáll a világ, amiért nagy piros pont jár.

Szeretem, hogy a könyvnek van néhány burkolt üzenete. Határozottan jó, építő jellegű gondolatok bújnak meg a sorokban. Ezt sugallja Mac fejlődése is, hogy nem szabad feladni, szembe kell szállni a nehézségekkel és kitartani a végsőkig, sőt ha szükséges, még azon túl is.

"A depresszió nem vezet sehova, csak kiszorítja a szuszt az emberből."

A fő konfliktushelyzet persze még korán sem oldódott meg és még mindig nem derült fény Alina halálának pontos körülményeire. Pedig már furdal a kíváncsiság és a sok kérdés csak úgy zsong a fejemben.  Ezen pedig nem segített a könyv hatalmas függővége. Már megszoktam a függővégeket, ám ilyen kínzással nem találkozni minden nap. Ha azt mondom, pont a legjobb résznél hagyta abba, meg sem közelítem a valóságot. Kell nekem a folytatás, méghozzá sürgősen!

Összefoglalva tehát nagyon tetszett ez a rész, cseppet sem okozott csalódást és csak ajánlani tudom azoknak, akik már olvasták az előző két kötetet. Csak egy jó tanács: Legyen betárazva a polcon a negyedik rész, Rossz hold kelt fel, ha nem akarod a falat kaparni a várakozás miatt!

Amúgy a sorozatot urbanfantasy kedvelőknek ajánlom, akik szeretik a vagány főhősnőket. Hiába írtam sokat férfiakról, nem romantikus történet, inkább egy ütős, nyomozós sztori sok veszélyes misztikummal.

Ebben a könyvben megemlítettek néhány dalt és bandát, amikből kedvemre csemegéztem. Ezek közé tartozik a Nine Inch Nails is, akiktől két számot is hoztam, mert tetszik és mert passzol a könyvhöz. 

Amint lehet, beszerzem a sorozat utolsó két kötetét is. Most azonban bőven elég olvasásra váró könyv csücsül a polcomon és még mindig nincs rájuk elég szabadidőm, úgyhogy egyelőre várnom kell, míg rossz hold kel fel...

Csodák kora

Mostanában megnőtt a kereslet az utópiák iránt. Kicsit talán többeket foglalkoztat a téma, ami cseppet sem baj, hiszen minden utópiának világnézetet formáló hatása is van. Ettől pedig az olvasó szélesíti nézőpontját, ami jót tesz társadalmi szinten is. 

Szeretem az utópiákat, abból is elsősorban a klasszikus fajtákat. Klasszikus alatt egy éppen aktuális téma nem túlságosan távoli jövőbe vetítését értem, mint Orwell 1984 című könyve. 

A Csodák kora is ebbe a kategóriába tartozik, aktuális problémákat vet fel, közeli jövőben játszódik és olyan valóságos, hogy az olvasó beleborzong. 

A borító csodálatos, sokkal szebb, mint az eredeti amerikai. Szinte előrevetíti a könyv hangulatát, amihez a hátsó borító képe mélységet is ad. Gyönyörű! Még a tapintása is egyedi.

Az alcímmel: "Káprázatos látomás egy eltűnőben lévő világról" teljesen egyetértek. Három és félszáz oldalával kellemes vastagságú és a rövid fejezetek szépen tagolják a cselekményt.

Fülszöveg:

"Amikor a Föld forgása lassulni kezdett, még sokáig nem lehetett érzékelni a napok peremén domborodó plusz időt. Egyre csak gyűlt, mint a rejtett daganat. Eleinte még nem látszottak a következményei: a felerősödő gravitáció, a sötét és világos napszakok meghosszabbodása, mely a növények kipusztulásához vezetett, vagy hogy a bolygót védő mágneses mező gyengülése felerősítette a napkitörések káros hatásait. De lassacskán már a kevésbé egyértelmű következményekkel is szembe kellett nézniük az embereknek. Családok estek szét, és új, lázas szerelmek szövődtek. Barátságok lettek semmivé, és sokan teljesen magukra maradtak.

Lehet, hogy annak, ami Juliával és a családjával történt, semmi köze nem volt a lassuláshoz. Ám a tizenegy éves lánynak hirtelen muszáj volt felnőnie és megtalálnia a túlélés lehetőségét egy pusztuló világban."

Ez a könyv zseniális! Legszívesebben mindenki orra alá odadugnám, hogy "Nézd, ezt olvasd el! Olvasd el és megtanulod értékelni a világot."

Az írónő stílusa könnyed és szép. Szép, mert olyan apró részletességgel ír le minden részletet, mintha egy kamera lencséjén keresztül néznénk a zoom gombot nyomogatva. Szeretem az ilyesmit.

A cselekmény lassú mederben csordogál, ám egyetlen rész sincs benne, ami unalmasnak mondható. Egy fiatal lány szemszögéből nyomon követni egy egész bolygó pusztulását nem lehet unalmas, nem lehet túl lassú és nem maradhat érzéketlenül. 

Minden mondatát, a pozitívat és a negatívat is, áthatja a szorongás. Míg olvastam, állandó fezsültségben volt a szívem, hogy mit hoz a következő nap, mi lesz, ha ismét lebukik a nap, és mi lesz, ha újra felkel. Végig aggódtam, nem csak Julia vagy a szülei miatt, hanem a macskákért, a csigákért, még a fűszálakért is. Ez pedig egy egyedi atmoszférát adott a könyvnek, ami teljesen beszippantott.

Egyértelműen negatív jövőkép, mégis tele van pozitív üzenettel. A sorokat áthatja a világ szeretete, az élet apró örömei, mint a napfény simogatása a bőrön, az eper édes íze, vagy a fűszálak cirógatása. Julia látja az élet szépségét, szeret élni az egyre növekvő nehézségek között is.

A mondanivaló azonban nem merül ki ebben, mivel a könyv aktuális problémákat boncolgat. A természet pusztulása, az élelemhiány, a földrengések, erdőtüzek, az óceánok áramlatainak megváltozása, mind-mind a napi hírek között szerepel. Ezeket azonban már úgy megszoktuk, hogy többnyire csak legyintünk rá, ami hiba. Jobban oda kellene figyelnünk a környezetünkre, jobban megbecsülni a bolygót.

Mielőtt radikálisan zöldnek tűnne a könyv, meg kell jegyeznem, hogy nem az. Nem óhajt állást foglalni a kérdésben, csak felvonultatja az érveket és ellenérveket. Ott vannak a valósidősök, akik mint a világban elszórtan élő "hagyományos" életmódot folytató kolóniák, itt is megpróbálják kivonni magukat a társadalomból. Közben az emberek többsége az óraidő szerint él, kiélezve a két fél közötti ellentéteket.

Be kell mutatni minden szempontot, hogy teljes legyen a kép. Épp ezt szolgálja Julia környezetének sokszínű vallásossága is. Akadnak zsidók, mormonok, katolikusok és ateisták, akik hitüknek megfelelően másképp reagálnak az új helyzetre. Ez pedig nagyon életszerű, ahogy a könyv egésze is. Az ember akaratlanul is eltöpreng, ő vajon melyik táborhoz csatlakozna. 

Itt rejlik a könyv legnagyobb értéke, a valósághűség. Minden egyes sora akár igaz is lehetne, ami további borzongást kelt az olvasóban.

A karakterek jól illenek a világba. Julia szeretni való főhős, tipikus tizenegy éves lány tipikus gondokkal. Az ő problémái és a szülei dolgai megnyugtatóan hagyományosak voltak a maguk módján, ha levesszük róluk a lassulás következményeit. Ez pedig kellett bele, kellett egy kis hétköznapi. 

(Megjegyzés: Julia mellett Seth volt a kedvenc szereplőm.)

A könyv tehát jól fel lett építve, amire az utolsó oldal teszi fel a koronát. Az utolsó ötven lapnál az olvasó már csak a szorongást érzi, ahogy egyre kevesebb dolog tompítja a radikális változásokat. Aztán elérkezik az utolsó laphoz és a szorongásból keserű bizonyosság, csipetnyi megkönnyebbülés és tompa fájdalom lesz a szív környékén. Az utolsó bekezdés, az utolsó két mondat szívfacsaró. (Nehogy valaki hátralapozzon! Ez csak akkor üt, ha már az előző 350 oldalt végigolvasta az ember.)

Nekem tehát nagyon tetszett a könyv és csak ajánlani tudom mindenkinek.

Néhány kedvenc idézet:

"A művészet a legbizonytalanabb időkben virágzik igazán." 

"A halál néha csak az élet bizonyítéka. A pusztulás olykor egyfajta lendületet is hoz magával."

"Végül sosem az következik be, ami miatt leginkább aggódik az ember. Az igazi katasztrófák mindig teljesen másmilyenek: elképzelhetetlenek, ismeretlenek, nem lehet rájuk felkészülni."

Egy kis muzsika:

Lehet, hogy egy kissé kusza lett a fenti összefoglaló. Nem akartam semmi fontos mozzanatot elárulni a könyvből és talán túlságosan sok érzés és gondolat szaladgál a fejemben. Tegnap este, miután befejeztem a könyvet, hosszú percekig csak néztem magam elé és próbáltam összeszedni a gondolatokat és érzelmeket, amint látszik, kevés sikerrel. Ezt még emészteni fogom egy ideig. Hatásos egy könyv.

Azonban akad bőven új olvasnivalóm, el is dicsekszem velük.

Még decemberben rendeltem meg a képen látható szépségeket. Gyakorlatilag előre elköltöttem a karácsonyi ajándékomat (mindig akad rokon, aki bankjegyekkel lep meg), ám erre jó mentségem volt az akció és két kupon formájában. Négy könyvet vettem két könyv árán, ez pedig határozottan nem rossz üzlet.

Tudom, tudom menthetetlen vagyok, amiért nem bírtam nem megvenni az Időtlen szerelem trilógiát. Muszáj volt a polcomon tudni, annyira szépek és biztosan el fogom még olvasni néhányszor. 

Szóval jelenleg hét saját kötet vár arra, hogy kézbe vegyem, amihez, ha minden jól megy, holnap csatlakozik még egy könyvecske. Könyvek terén határozottan jól kezdem az évet. Remélem a tendencia marad és átterjed életem más részeire is. 

Mozgóképek IV.

Ahogy filmes rovatom előző bejegyzésében is említettem, szabadidőm jelentősen megcsappant. A kikapcsolódásra szánt órákat pedig inkább olvasással töltöm, mint filmezéssel. Még az Odaát részekkel is le vagyok maradva, pedig az az egyetlen sorozat, amit rendszeresen követek.

Ennek fényében most csak két filmről tudok íni, ám igyekszem a részletességgel ellensúlyozni a mennyiséget. 

Csillagpor 

"Hősünk, Tristan Thorn el akarja nyerni a gyönyörűséges Victoria szívét. Ezért útra kel egy varázslatos, mitikus világba, mert megígérte választottjának, hogy elhozza neki a hullócsillagot, mely a bűvös birodalomban ért földet. Ám mielőtt folytatnánk, tisztáznunk kell valamit. Amikor egy hullócsillag földet ér, emberi formát ölt. A mi hullócsillagunk, Yvaine a gyönyörű Claire Danesben ölt testet. Útja során Tristan találkozik Lamiával, a gonosz boszorkánnyal, aki egyébiránt nem más, mint a lenyűgöző Michelle Pfeiffer, aki szintén a hullócsillagot keresi, hogy nővéreivel kivághassák a szívét, nem másért, mint hogy megegyék, és ezáltal visszanyerjék szépségüket és fiatalságukat. Lamia gonosz karmai elől menekülve Yvaine és Tristan a karizmatikus Shakespeare kapitány fogságába esnek. A Robert De Niro által briliánsan megformált kalóz nem csak szó szerint ejti őket rabul "léghajója" fedélzetén. Az üldözéshez még más fura figurák is csatlakoznak, például az álnok szívű Septimus herceg, vagy Ferdy, az orgazda, és mindenkinek jó oka van a hullócsillag megkaparintására. Amint Tristan és Yvaine egyik kalandból a másikba csöppen, csillag és csillagász egyre közelebb kerül egymáshoz, mígnem... talán valami románc van a levegőben?"

Ez a film Neil Gaiman azonos című könyve alapján készült. Már egy ideje szeretnék olvasni az író tollából, mivel sokszor botlom a könyveibe. Ezt hamarosan teljesítem is, mert a kedvenc könyvtáram polcain is láttam. De, most a filmről van szó.

Először még a gimiben hallottam róla, ami nem mostanában volt. Ha nem csal az emlékezetem, Karácsony környékén meg is néztük, vagyis ment háttérzajként a teremben, mi meg vagy figyeltünk rá, vagy nem. Én csak félig, mert közben a szokásos beszélgetésbe merültem környezetemmel. Igazán jó volt a "sarkunk".

Tehát nem hagyott mély nyomot bennem, csak arra emlékeztem, hogy nem tetszett annyira, mint a többieknek. Néhány napja pedig újra megnéztem, immár teljes figyelmemet nekiszentelve.

Hát, most sem győzött meg. Szeretem a meséket, szeretem a fantasyt, a kalandos romantikával sincs semmi bajom, de ez nagyon gyenge volt.

Paródiának elment volna a sok nonszensz logikai baki, de ők valóban komolyan gondolták. Hatásvadásznak éreztem és nem tudtam elmerülni benne. Pedig a színészek igyekeztek mindent beleadni Robert De Niroval az élen. 

Néztem a filmet és folyton egy jelző jutott eszembe róla, gagyi. Olyan kis semmilyen, nem igazán izgalmas, nem igazán vicces, nem igazán romantikus. Mindegyikből egy kicsi és mégsem igazán. Pedig én tényleg szeretni szoktam az ilyen filmeket, ez azonban nem tetszett.

Mesekedvelőknek ajánlom.

Upside Down

"Az Upside Down egy, vagyis két olyan világban játszódik, melyek egymás alatt/felett helyezkednek el, miközben egymással szembe néznek, köszönhetően ellentétes irányú gravitációs mezejüknek. A történet egy fiúról és egy lányról szól, egyikük az alsó, másikuk a felső világban él, és sorsuk menthetetlenül összefonódik. Csakhogy ezt sokan nem nézik jó szemmel."

Romantikus fantasy, ha be akarom skatulyázni, némi drámai elemmel. Az előzetese nagyon tetszett és felpiszkálta kíváncsiságomat.

Ez egy tipikus gazdag lány és szegény fiú románc meglepően új köntösben. A két világ egymással szemben helyezkedik el és külön gravitáció hat rájuk. Adam világa az alsó, a szegény, ami romokban és nyomorban tengődik, míg Eden világa gazdag és virágzó. Aki lent él, felfele vágyik, ez azonban lehetetlen és nem mellesleg törvénybe is ütközik. Aki pedig megszegi, az életével fizet.

A film elején a narrátor elmondja a film fő fizikai törvényeit, hogy a néző képbe kerüljön. Ezeket a szabályokat végig igyekeznek tartani. Én is csak azért zavarodtam néha kicsit össze, mert a képi világ a mellékelt képhez hasonló és néha nem tudtam eldönteni, hol van fent és hol van lent. No, meg akadt benne néhány logikai baki, de ezt elnézem.

Jó volt látni, ahogy Adam mindent megtett, hogy felmehessen és együtt töltsön legalább néhány percet szerelmével. Drukkoltam neki és izgultam érte, mikor a lebukás fenyegette.

A látvány ütősre sikerült, csak meg kell szokni a tükörszerű képet. Aki gyerekkorában játszott már olyat, hogy egy tükrön keresztül próbált tájékozódva haladni, annak talán könnyebb alkalmazkodni. 

Az alapötlet nekem nagyon tetszett, a két világ felépítése is jól összerakott, csak egy picit túlságosan romantikus. Ám most olyan hangulatban voltam, hogy elnéztem neki a talán kicsit sablonná vált "a szerelem mindent legyőz" figurát. 

Egyetlen gondom csak a hatóságok gyengesége volt. Mindenki félt tőlük, ők mégis olyan lazán vették a kihágást és tutyimutyi módon léptek fel ellene.

A színészek jól el lettek találva, Kirsten Dunst (Pókember, Marie Antoinette, Interjú a vámpírral stb.) és Jim Sturgess (Egy nap stb.) játékára nem lehet panasz. 

Összességében tetszett, már a látványért és a hangulatért (amiben jelentős szerepe van a zenének) megérte megnézni. 

Azoknak ajánlom, akik nem hétköznapi szerelmi történetre vágynak. 

Értékelés 10-es pontozással:

Upside Down       ->       8

Csillagpor             ->       6

Az Upside Down miatt fedeztem fel az Audiomachine számait. Íme egy kis ízelítő:

A herceg (Clockwork Prince)

2013 első könyvértékelését Cassandra Clare kötettel kezdem. Nos, ez már szinte hagyománnyá vált, mivel 2010 Szilveszterét Hamuvárosban, 2011 utolsó napját a Bukott angyalok városában, míg a legutóbbi évbúcsúztatót a viktoriánus Angliában töltöttem. Szóval már három éve, hogy bojkottálom a szilvesztereket és inkább egy jó könyv társaságát választom. Az már csupán a véletlen műve, hogy ez mindig egy Clare kötet.

Szóval Pokoli szerkezetek trilógia második része.

Az elsőről már írtam korábban (Az angyal), azzal ajánlott kezdeni az olvasást. Külsőségekben ez is hasonló, ismét gyönyörű a borító és  terjedelemben ismét megközelíti az 500 oldalt. A hátsó borító pedig különösen tetszik, mivel végre lemaradtak a hatásvadász reklámok és inkább az írónő könyveinek összegzését nyomták rá.

A fejezek előtti kis idézeteket továbbra is öröm volt olvasni.

Nagy árnyvadász rajongó vagyok, így lehet, hogy egy cseppet elfogult, de igyekszem nem túlzásokba esni.

Fülszöveg:

"A Viktória-korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban mulandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit."

A fülszöveg tetszetős, nem árul el semmi fontosat, ahogy kell, mégis összefoglalja a kötet első számú konfliktushelyzetét.

A történet nyugodt mederben folyik, amit sokan lassúnak találtak, ám szerintem csak annyira lassú, mint az előző rész. Így is akad benne kaland bőven, egyik éles helyzet váltja a másikat, ahogy a titkokra fény derül.

Egy másik bírálat, amit sok helyen olvastam róla, a trilógia konfliktushelyzetének stagnálása volt. Nos, valóban nem csapott az árnyvadász csapat szemtől szemben a Magiszter körmére, de miért is tette volna? Trilógia, tehát az utolsó részben lesz a nagy finálé és akkor fog rendesen összecsapni a jó és a rossz. Azt pedig nem lehet mondani, hogy semmi sem derült ki. 

Az olvasó végre megtudhatja az ellenség motivációját és hogy miféle sötétség rejlik Will múltjában. Ráadásnak pedig egyre több morzsa lett elejtve Tessa származását illetően. Szóval alakulnak a dolgok rendesen.

Azt persze elismerem, hogy ebben a részben a romantika jóval hangsúlyosabb lett. Teljességével kibontakozott a szerelmi háromszög és végig a hátán vitte a többi szálat.

Nem szeretem a szerelmi háromszögeket, sőt egyenesen utálom őket. Nem hiszem ugyanis, hogy valaki egyszerre két emberbe szerelmes lehet. Nincs két egyforma érzelem a döntésképtelenség pedig jellembeli gyengeség.

A könyv elején még nem zavart a dolog, mivel két srác epekedett a főhősnő iránt, aki ezt észre sem vette. Mivel jómagam is vaksi vagyok, ha a magánéletemről van szó, könnyedén elhittem. Azonban, mikor a szóban forgó háromszög kiszélesedett a lány lelkében, felhúztam magam. A végén pedig szabályos dührohamot kaptam, mert minden érzelmi katyvasz ellenére kedvelem a szereplőket.

Tessa az egyértelműen gyenge szerelmi intelligenciájától eltekintve még mindig szerethető főhős. Szívesen beleveti magát a harcokba, ha szükséges és a csípős megjegyzései is elég jók.

Jem kicsit kinyílt, megmutatta milyen is belül, amitől csak még jobban megkedveltem. A háromszög alakulása  miatt pedig sajnálom. Akármit tesz majd a következő részben a másik két jómadár, Jem fogja megszívni. Nem érdemli meg, hogy így bánjanak vele.

Ami Willt illeti, imádom. Abszolút kedvencem, bár előbb is eszébe juthatott volna kék démonra vadászni, no de jobb később, mint soha. A humora pedig eszméletlen, hiába gonoszan gúnyos, akkor is szeretem.

Ízelítő:

"– Nem is förtelmesek – helyesbített Tessa. Will pislogva nézett rá. – Mi?
– Gideon és Gabriel – felelte a lány. – Nagyon jóképűek, egyáltalán nem förtelmesek.
– A lelkük mélyének mérhetetlen feketeségére céloztam – magyarázta síri hangon Will.
– És szerinted mégis milyen színű a lelked mélye, Will Herondale?
– Mályva."

Bár szeretem Jemet, Tessa Willhez illik igazán és én nekik drukkolok. 

A többi szereplő is kibontakozott, így Charlotte és Henry párosa még aranyosabb lett a szememben, míg Jessamine végre csinált valamit, ám őt inkább nem minősítem. Sophie-t kezdem megkedvelni, a Lightwood srácokat meg nagyon bírom. Igaz, zavart hogy az egyiküket Gideonnak hívják, én meg még mindig a Rubinvörös Gideonjára asszociálok, ha meglátom ezt a nevet.  

Magnus, nos ő Magnus Bane. Imádtam az összes közös jelenetét kedvenc árnyvadászommal. Mikor pedig Camille hazaért, könnyesre röhögtem a szemem. Magnus eszméletlenül laza, csípem a srácot.

Tessa és Will egyik kedvenc jelenetemben

Clare stílusa még mindig könnyed és humoros. A korszellemmel azonban voltak fenntartásaim. Nem igazán éreztem a ruhákon kívül, no meg néhány tájleírást leszámítva, hogy a 19. században vagyok.  Nem jött át a viktoriánus kor hangulata, talán a kissé modern nyelvezet miatt. 

A mágikus lények azonban végre teljes pompájukban feltűntek. Volt itt minden, boszorkánymester, vérfarkas, démon, tündér és vámpír, sőt még kísértet is. 

Az árnyvadászok világának egyre több törvénye és hagyománya bontakozott ki, míg a családok is egyre átláthatóbbakká váltak. Ezek főleg azok számára érdekesek, akik a Végzet ereklyéi sorozatot is olvassák. Jó néha párhuzamokat vonni és azon agyalni, vajon ki kinek az egyenesági rokona.

A könyv vége szívszorítóra sikeredett, bár én inkább dühöt, mint szomorúságot éreztem. Mint mondtam, nem szeretem a szerelmi háromszögeket. Az utolsó pár sor csattanóval zárult, ahogy azt Clare-től már megszokhattam, ám ez most nem ütött nagyot, kiszámítható volt.

Összességében tetszett és alig várom a befejező részt (Clockwork Princess/A hercegnő), ami tavasszal jelenik majd meg az USA-ban és valószínűleg egy év múlva hazánkban. Addig elraktározom az elméleteimet és elmerülök a másik árnyvadász sorozatban.

Ajánlom mindenkinek, aki olvasta Az angyalt. Méltó folytatása, nem fog csalódást okozni. 

Kedvenc idézetem, természetesen szintén Willtől:

"Szavakon élünk. A könyvek akadályoztak meg benne, hogy végezzek magammal, amikor azt hittem, soha többé nem szerethetek senkit, és engem sem szerethet senki. A könyvek miatt éreztem úgy, hogy talán mégsem maradok teljesen magamra. Ők őszinték tudtak lenni velem, és én is velük."

Úgy szeretem, mikor egy könyvszereplő is szereti a könyveket. Will és Tessa pedig igazi könyvmoly és ahol csak lehet, egy-egy klasszikus pár sorát belecsempészik mondataikba.  

2012 könyves értékelése

"Jobban szeretem a könyveket, mint az embereket."

Nem szoktam fogadalmakat tenni az új évre, nem szoktam átgondolni, mit tettem jól vagy rosszul az elmúlt esztendőben, mivel sosem éreztem szükségét. Amit meg akarok tenni, azt úgyis megteszem mindenféle ígéret nélkül is. Az elmúlt 365 nap eseményei pedig átgondolás nélkül is ott lapulnak az emlékeim között és amit meg kellett belőlük tanulnom, azt már megtanultam akkor. 

Most mégis éves összefoglalást írok, ám kizárólag 2012-es olvasmányaimból.

A könyvek dobogós helyet foglalnak el a szívemben. Szeretem őket, mert igazi barátok. Mindig ott vannak, ha szükségem van rájuk, megnyugtatnak, ha a való világ hullámai összecsapnak a fejem fölött és mindig jó tanácsokkal látnak el. Szeretem őket.

Épp ezért akarom áttekinteni, mennyi új könyvbarátra tettem szert az elmúlt évben, mennyi élményt éltem át a lapokon és mennyi titok rejlett a nyomtatott szavakban. 

Sorra veszem néhány szempont szerint, a legfontosabbakat kiemelve, hogy milyen könyvek kerültek mostanában a kezembe.

Először egy kis statisztika:

59 könyvet olvastam

20292 oldalt (+ kb. ennyi tankönyvlapot)

18 kiadótól a következő bontás szerint:

Könyvmolyképző          22
Fumax, Ulpius-ház         5
Agave, Vad Virágok      4
Kelly , Egmont               3
Ciceró, Európa              2
Főnix, Pongrác, Móra, Nyitott Könyvműhely, Kalandor, Kairosz, eMentor Media Hungary, Trivium, Victoria            1

ebből 5 képregény, a többi regény

Lehet, hogy így számszerűsítve kicsit soknak tűnik, ám én olvasás közben nem éreztem annak. 

"Az élet rövid, olvass gyorsan"

Az elolvasott 59 könyv összegző értékelése:

Melyik volt a leghosszabb?

Brent Weeks - Túl az árnyakon, ami 688 oldalnyi kemény akció, izgalom és meglepetés volt sok-sok fantasy elemmel fűszerezve.

2012-es olvasmányaim /1

Melyik volt a legrövidebb?

Lakatos István - Lencsilány, csupán 58 oldalnyi keserédes művészet.

Melyik tetszett a legjobban?

Idén két új kedvenc könyvet avattam, az egyik az első pontban már emlegetett Túl az árnyakon, míg a másik Gayle Forman - Ha maradnék című könyve. Ha választanom kell, az utóbbit mondanám 2012 legjobb könyvének. 

Melyik tetszett a legkevésbé?

Brian Scott Marshall - Lélekvesztő, mert annyira unalmas és jellegtelen volt, hogy még egy kis dühöt sem váltott ki belőlem, ellentétben a többi citromdíjra esélyes alkotással. 

Melyik olvasása tartott a leghosszabb ideig?

Romain Gary - Lady L. hiába aprócska könyv, nekem hosszú ideig tartott, mire átrágtam magam rajta. Pontosan 2011 október 23-tól 2012 május 31-ig.

2012-es olvasmányaim /2

Melyik olvasása tartott a legrövidebb ideig?

Kara - Démonnapló 1 olyan vékonyka képregény, hogy reggel elvittem magammal az egyetemre és mire véget értek az óráim, már az utolsó lapnál jártam. 

Melyiket szeretném a legkorábban újraolvasni?

Sok könyvet szeretnék újraolvasni, ám oly kevés a szabadidő és olyan sok az új könyv, hogy erre nem mindig van lehetőségem. 2012-es olvasmányaim közül, talán Kerstin Gier - Rubinvörös című könyvét mondanám. Jó lenne még egyszer átlapozni, mielőtt megnézem a filmadaptációját. 

Hány könyv volt könyvtári?

29 könyvet vettem ki a könyvtárból. Szeretem a könyvtárakat. 

2012-es olvasmányaim /3

Melyik volt kölcsönkapott könyv?

A korábban már említett Lady L.-t Pucca barátom adta kölcsön. A szintén megemlített Lélekvesztőt Mr. A. kölcsönözte nekem, bár valójában az egyik barátjáé volt. (Csúnya dolog kölcsönkapott könyvet továbbadni, kivéve, ha a tulajdonos jóváhagyja.) A Rubinvörös folytatását, Zafírkéket pedig Kristennek köszönhettem. 

Milyen könyveket adtam kölcsön az idén?

F. barátomnak Az éhezők viadalát, Szobatársnak Coelho könyvemet (Veronika meg akar halni), Pucca-nak A Barlangi Medve népét, igaz ezt még 2011-ben adtam oda neki, de csak most szolgáltatta vissza. Megbízható embereknek szívesen adok kölcsön. A fő és végtagvesztés terhe természetesen áll, ha kárt tesznek a kicsikéimben. ^^

Melyik könyv volt a legvidámabb?

Imre Viktória Anna - Kísértés Rt. talán ezen a könyvön nevettem a legtöbbet. Határozottan szórakoztató.

2012-es olvasmányaim /4

Melyik könyv volt a legszomorúbb?

Alkyoni Papadaki - A Hold színe volt a legszomorúbb a legelkeseredettebb és a legmegrendítőbb. Mégis nagyon tetszett.

Melyik volt a legizgalmasabb?

Brent Weeks - Az árnyékvilág peremén volt a legpörgősebb, főleg hogy kellemesen meglepett a fordulatos szálakkal és a sok akcióval.  

Melyik volt a legromantikusabb?

Sarah Addison Allen - A csodálatos Waverley-kert és nem csupán az aranyos szerelmi szál miatt, hanem a minden lapját átható kellemesen romantikus hangulatért is.

2012-es olvasmányaim /5

Hány könyvet vettem?

Az elolvasott 59 kötetből csupán 20 kötetre adtam ki pénz, amik a polcaimat díszítik. Igaz ebből 5 vagy 6 könyvet még 2011-ben vásároltam meg, csak 2012 elején kerültek olvasásra. 

Hány könyvet kaptam ajándékba?

3 kötet jött ingyen innen-onnan, amiknek nagyon örültem.

Hány könyvet olvastam magyar szerzőtől?

4 kötetet olvastam hazai szerzők tollából. 

Nos, kifogytam a további szempontokból. Azért így is látszik, hogy 2012 olvasásban termékeny év volt és szeretném ezt tartani az új évben is. Ha több év távlatában nézem, akkor erre minden esély megvan, hiszen a 2011-es olvasmányaim számát pontosan 30 könyvvel növeltem meg. 

2012-es olvasmányaim /6

Az elmúlt év minden olvasmánya megtekinthető a mellékelt képeken és értékelésük is elolvasható az archív bejegyzéseim között, vagy szerzők szerint szűrve, kinek hogyan tetszik.

Fogadalmat nem teszek, csak jelzem, hogy továbbra is írni fogom könyves véleményeimet legújabb olvasmányaimról. Remélem, az erre tévedő, hozzám hasonló könyvfalók érdekesnek és talán hasznosnak találják majd, mikor új olvasnivalót keresnek.