Angyalcsók

Angyali vadász sorozat második kötete.

Első részről, Angyalvér már írtam korábban és bár nem nyűgözött le teljes mértékben, találtam benne kivetnivalót, azért tetszett. Szórakoztató volt és cseppet sem untam. Így a bejegyzés végén meg is jegyeztem, hogy mindenképp folytatom a sorozatot. Nos, betartottam elhatározásomat, lecsaptam rá a könyvtárban, érlelgettem kicsit a polcomon, aztán nekiláttam.

A borító ismét ötcsillagos. Nekem nagyon teszik, mert egyszerű, ám kifejező. Ráadásul, míg az első rész borítóján Manhattan volt a háttérben, hiszen ott játszódott a cselekmény, itt Peking került rá, bár oda csak a könyv legvégén jutnak el a szereplők. A véres tollpihe és a rúzsnyom (Vagy vérnyom?) ismét jól kiemeli a szürkés alapot. Egyszerűen csodálatos munka, nagy piros pont az Egmont Kiadónak és vastaps Redl Anna borítótervezőnek. A dicséret azért is jogos, mert számomra a borító volt a könyv legjobb része...

A kötet amúgy meglehetősen vaskos darab, 432 oldal, el is nyammogtam rajta. 

Ismertető, ami erős spoiler az első részre nézve, úgyhogy, aki még nem olvasta az Angyalvért és még szándékában áll ezt bepótolni, az itt hagyja abba az olvasást.

"A vámpírvadász, Elena Deveraux álma valóra vált: angyallá változott – de időre van még szüksége, hogy megerősödjön és szárnyra kaphasson. Pedig éppen ideje nincs: gyorsan fel kell készülnie a legrosszabbakra. Lijuan, a legősibb arkangyal, aki már a halálon is uralkodni akar, rettenetes meglepetést készít elő a lány számára. Rejtélyes bűncselekmények jelzik: valaki ki akarja használni, hogy az arkangyalok között megbomlott a hatalmi egyensúly – a felderítéshez is szükség lenne Elena vadász képességeire.
A lányt nem csak saját gyengesége bosszantja: azt sem tűrheti, hogy bárki irányítsa őt – lenyűgöző és veszélyes arkangyal szerelme, Raphael azonban már túlságosan hozzászokott az uralkodáshoz. Szerelmük megkérdőjelezhetetlen, de a gyakorlatban halálos is lehet."

Mint fent írtam, kíváncsi voltam a folytatásra, hiszen olyan sok titkot rejtegetnek az arkangyalok, hogy bőven láttam lehetőséget izgalmakra, megoldásra váró rejtélyekre és kalandokra. Aztán ahogy elkezdtem olvasni ezt a részt, rájöttem, nem biztos, hogy megkapom. Majd kiderült, nem teljesíti egyik elvárásomat sem és elkezdtem szenvedni a könyvvel. Szinte kényszerítenem kellett magamat a folytatásra, ami bosszantó és lehangoló. Olyan sok szép könyvem van otthon a polcomon és olyan kevés időm az olvasásra, erre keserű szájízzel rágódok egy érdemtelen köteten. Csalódtam.

Azt azonban, hogy mi okozta csalódásomat nem tudom kisebb spoilerek nélkül kifejteni, illetve a korhatár emelése nélkül, mivel épp az erotikus tartalommal voltak problémáim. A sorozat rajongóinak ez pedig valószínűleg nem fog tetszeni, a lelki békéjüket megzavarhatja, úgy tessék folytatni az olvasást.

Szóval innentől Vigyázat, spoiler! Vigyázat, 18+-os tartalom! Vigyázat, dühöngés!

A könyv, mint írtam, több mint négyszáz oldalas. Ebből 300 oldalnyi a szexuális utalgatás és ágyjelenet, 100 oldalnyi a vérengzés és 32 oldalnyi a kaland. Ez pedig egyáltalán nem jó arány.

Nem olvasok erotikus könyveket, mivel ahogy a sci-fi, illetve a krimi műfaja, ez sem hat meg, nem köt le. Azt szeretem, ha felnőtt tartalom ezen része fűszerként jelenik meg a könyvekben. Ha két szereplő egymásra találásának beteljesedését jelenti, vagy színezi a cselekményt, esetleg konfliktushelyzetet teremt. No és persze, ha mindez igényesen van megírva. 

Az első részben épp az tetszett, hogy bár volt benn ilyen tartalom, illett a cselekménybe és nem rontotta a fő szálat, vagyis az Urram utáni nyomozást. Itt viszont az egyensúly felborult, az agyvizem meg felforrt.

Az még oké, hogy Elena egy évig kómában volt és ezalatt Raphael hűséges cölibátusban élt, így mikor kedvese újra eszméletéhez tért, a szexuális feszültsége csúcspontjára ért. Ám ez nem volt ilyen egyszerű, hanem az írónő ismét bevetette a késleltessük a dolgot manővert méghozzá pocsék és logikátlan módon.

Raphael kijelentette, nem fekszik le Elenával, mert a lány nem elég erős még ahhoz, amit tenni akar vele. Mire én: "Miért, mégis mi a francot akar vele csinálni? Végigvenni a Káma-szutrát egy éjszaka alatt?" Nem igazán tudtam elképzelni és talán nem is akartam. 

Még azzal sem volt különösebb bajom, hogy a főszereplő nőszemélyt annyi vonzó pasi vette körül, mint egy szupermodellt. (Anita Blake köteteken edződtem.) Nem is Dimitrivel volt bajom, hanem a fő párossal.

Szóval arkangyalunk tartózkodott, Elena meg tüzelt, mint nősténymacska tavasszal. Közben minden második oldalon kiderült, mennyire szexi Raphael, legyen épp félmeztelen, öltönyben, vagy szkafanderben, az olvasó orra alá lett dörgölve, hogy ő márpedig egy görög isteneket megszégyenítő férfiállat. Szóval kétszáz oldalon olvashattam, mennyire kívánják egymást, hogyan elégíti ki az angyal szerelmét alternatív módszerekkel, miközben nem sok minden más történt. 

Oké, volt néhány gyilkosság, elég véresen, meg Elena folyton rémálmokkal küzdött. De ebből is mi lett? Mikor Raphael végre ágyba vitte barátnőjét (már komolyan vártam, mikor lesz már vége az erotikus évődésnek, ami baromi unalmas volt) a dolog átesett annak a bizonyos lónak a másik oldalára. A szokásos minden második oldalon Raphael férfiasságának dicshimnusza után jöhetett egy kis kufirc. Az nem számított, hogy épp egy széttrancsírozott hullától siettek az ágyba, az sem hogy Elena lidérces álmai után, csak dugtak, mint a nyulak. Mikor pedig kiderült, Elena rémálmai, amik az elfojtott emlékeit hozták a felszínre, nemi erőszakban sem szenvednek hiányt, a főhősnő mégis angyala férfiasságához menekül vigasztalódni, elszakadt nálam a cérna. Ki az az elvetemült nőszemély, aki a nemi erőszak emléke után férfire vágyik? Pszichiátert a csajnak, de sürgősen!

Ami még magukat a jeleneteket illeti, semmi extra, így nem értem, mi a francnak kellett a körítés az elején, hogy a lány még nem elég erős hozzá. Igaz, volt egy rész (nem tudtam már követni hányadik menetnél), mikor nem értettem, mi is van Elena bugyijával. Először csak az van rajta, aztán az angyal megszabadítja tőle, két mondattal később azonban már a bugyin keresztül kényezteti és gondolom nem a bokáját...

Szóval a sok körítéssel csak azt akartam jelezni, hogy a 300 oldalnyi násztánc baromi fárasztó volt. Már forgattam a szememet, valahányszor egymásnak estek. Rohadtul nem érdekelt, milyen pózban és mikor csinálták, mekkora orgazmusuk volt, mikor akadt elég megcsonkított hulla, akiknek az ügyét még nem zárták le. A nyomozás és kaland teljesen hátérbe szorult. Ezt pedig még az angyalok világának bemutatása sem enyhítette

Az utolsó ötven oldal pedig, amiben végre pontot tettek a gyilkosságok végére szánalmasan lapos volt. Semmi csavar, semmi izgalom, még a finálé csatajelenete is lassú volt csipetnyi logikátlansággal fűszerezve.

Az egész könyvet el lehetett volna intézni 100-150 oldalon, ha kicsit megvágták volna az erotikus jelenteket.

Figyelmeztetések vége!

Nem tetszett, mert terjengős és unalmas, néhol nem elég átgondolt és alig van értelmes cselekménye. A karakterek pedig nem fejlődtek. A szokásos "ki a tökösebb" játék még mindig megvan a két főszereplő között, ám Elena egyértelműen vesztésre áll, hiába játssza a vagány csajt, mikor folyton ágyba akarja vinni a pasit, kicsit hitelét veszti a dolog.

Az arkangyalokban is csalódtam. Lijuan olyan félelmetesnek és legyőzhetetlennek van beállítva, erre röhejes hibákat vét. Szánalmas egy banda. 

Nem érte meg folytatni, sokkal gyengébb mint az első rész, így csak azoknak ajánlom, akiknek az Angyalvér nagyon tetszett és kedvelik az erotikus könyveket. Mert ez az. Nem krimi, nem fantasy, hanem erotikától túlfűtött ponyva.

Én ezennel befejeztem Angyali vadász olvasó pályafutásomat. Nem érdekel a folytatás, mert ez már nem az én műfajom. 

Kis megjegyzés (kirohanás) a végére:

Nem értem, manapság miért szexszel akarnak eladni mindent, még a könyveket is. Nem hiszem, hogy valóban ekkora kereslet lenne az erotikus irodalomra. Valahogy mégis egyre több író esik a sikk hatása alá és kezd el egyre több és több erotikát vinni a történetbe, mert attól jobban fogy a könyv. Ez pedig elég sűrűn a cselekmény és a minőség rovására megy, ami lehangoló.

Ráadásul ezek az ágyjelenetek annyira egy séma alapján vannak megírva, hogy szánalom. Ha nem lenne néha megjegyezve a szereplő neve, nem lehetne megmondani, melyik regényből ragadták ki. A ponyvapornó sajnos terjed, mint a szifilisz. 

Könyvbemutató a Rózsavölgyben

Nem szoktam egy nap több bejegyzést írni. Ennek két oka van, az első, hogy túl sok időt vesz el a napból (mindig elszöszmötölök, ha írásra kerül a sor), a másik, hogy így takarékoskodom a bejegyzéstémákkal, hogy mindig legyen friss.

Most mégis úgy érzem, nem várhatok az újabb élménybeszámolóval, ez akkor jó, ha még elevenen él bennem.

Szóval elég mozgalmas hétvégém volt, ami könyvek körül forgott. Tegnap a Moly-szülinapon vettem részt, ma meg könyvbemutatóra mentem. 

Az egész úgy kezdődött, hogy Molyon hallottam az eseményről és egyből megakadt rajta a szemem, mivel olvastam már az írótól. Igaz, csak egyetlen könyvét, Lady L. (Bár magyarul a most bemutatottat is beleszámítva csupán három jelent meg.) és igaz, nem igazán tetszett. Romain Gary azonban így is érdekesnek bizonyult, mivel Pucca barátom szinte imádja. Egyből értesítettem is, hogy lesz egy bemutató, mert megjelenik az új könyve. Mire a válasza, idézem: "ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!" 

Szóval nem volt kérdés elmegy-e és az sem hogy én is vele tartok. Szeretek könyvbemutatóra járni és engem már az boldoggá tesz, ha más könyvkedvelők örömén osztozhatok.

Mielőtt még elindultunk volna, Pucca a kezdeti sikongató örömködés után, jobban utánajárt a dolognak és megállapította, hogy ez a könyv már megvan neki. Ráadásul kétszer is. Egyszer angolul, egyszer pedig franciául. A kérdésemre pedig, hogy minek neki franciául, mikor nem is beszéli a nyelvet, a következő választ adta: "Akciós volt." Nos, ennyire mániákus Romain Gary rajongó.

Könyvbemutató jelentés:

A kezdést délután négyre írták ki, helyszínnek pedig a Rózsavölgyi Szalont adták meg. Mikor előzetesen rákerestünk, két dolgot állapítottunk meg, az első, hogy könnyen megközelíthető, a második pedig, hogy elég "puccos" hely. De mit várhat az ember a Váci utca közelében?

Sarkvidéket idéző időjárási viszonyok között (lefagyott az orrom) siettünk be a Szalonba, ami alul könyv, illetve zenebolt. A galérián pedig a mellékelt képeken megcsodálható gyönyörű terem fogadott minket. Külön ruhatára is van, illetve egy kávézó és cukrászda is tartozik hozzá. Nem bírtam megállni, hogy ne készítsek néhány képet, olyan elegáns volt minden.

Mivel az elsők között érkeztünk, bőven válogathattunk az asztalok közül. Végül az egyik szélső mellett döntöttünk, ahonnan jól beláttuk a teret, illetve ami elég közel volt a színpadhoz. Aztán rendeltünk zöld teát és azt szürcsölgetve és felmelegedve megvitattuk, mit tudunk a szerzőről. 

Volt egy kis késés, mivel csak negyedkor kezdődött a bemutató, ám addig megtelt a terem.

A bemutató két okból is rendhagyó volt. Az első, hogy az eredeti, francia megjelenéstől számítva ötven év késésben volt (1960-ban adták ki legelőször). A második, hogy a könyv már lassan egy hónapja a piacon van, mégis most szerveztek neki bemutatót.

Ez azonban cseppet sem gátolt minket. Pucca szinte szárnyalt a gyönyörűségtől, hogy ismét olvashatja Gary munkáját, amiért a Park Kiadó nagy piros pontot érdemel.

A bemutatót a mű fordítója, Bognár Róbert kezdte és vezényelte végig. Nekem nagyon szimpatikus volt és annyira jó volt igényes fordítóval találkozni. Főleg a mostanában nagy port kavart egyik Ulpius-ház által megjelentetett könyv (Elvből nem említem még a címét sem, mert így is bőven több a reklámja, mint szükséges és fényévekkel több, mint amennyit megérdemelne.) fordítójának szánalmas viselkedése után. No, de Bognár úr nem említhető egy kalap alatt velük. Először is, jól ismeri az írót, sok-sok életrajzi adattal, illetve a könyveinek visszhangjával szolgált. Másodszor fejből idézete Gary Előttem az élet című könyvének kezdő sorait. Harmadszor pedig pontosan megadta, igaz csak nagy vonalakban az időszűke miatt, hogy az említett könyv és a most bemutatott, A virradat ígérete miben hasonlít egymásra. Nagyon érdekes volt hallgatni.

Aztán következett a felolvasás. Mikor bejelentették,  hogy előreláthatóan egy teljes órát vesz majd igénybe, kicsit megijedtem. Mint az előző bejegyzésemben, no meg a többi könyvbemutatós élménybeszámolómban írtam, nehezen tudok koncentrálni a felolvasásokra, mivel hajlamos vagyok gondolati csapongásokra. Itt azonban ettől cseppet sem kellett volna tartanom.

A felolvasást ugyanis két színész, Margitai Ági és Schlanger András adta elő. Ez pedig hihetetlenül élvezetessé tette. Ahogy felolvastak, rendesen artikulálva, hangsúlyozva, néha gesztikulálva, szinte megelevenedett előttem minden, mintha én olvasnám. Nagy élmény volt és olyan jó lenne, ha ezt a szokást más bemutatókon is alkalmaznák. Oké, annak is megvan a varázsa, ha maga az író olvas fel, ám el kell ismerni, hogy az író nem mindig alkalmas erre.

A részletek pedig, amiket felolvastak, annyira megtetszettek, mivel tele voltak fanyar humorral és gúnnyal, hogy egyből odasúgtam Puccanak, adja majd kölcsön. Ismét tenni akarok egy próbát Gary munkásságával.

A bemutató zárása a fordítóval folytatott ismételt eszmecserével zárult. Aztán valaki odaszólt neki a függöny mögül, hogy lejárt az idő. Én még lazán ücsörögtem volna és hallgattam volna tovább. Tényleg élmény volt.

Puccaval ezután összeszedtük holminkat, majd megpróbáltuk beszerezni a könyvet. A végén ugyanis megjegyezték, hogy kedvezményes áron meg is vásárolható. Mondanom sem kell, Pucca nem hagyta elúszni a lehetőséget. Kissé kalandosan, mivel a lenti könyvesboltban nem volt, sikerült valóban jó áron beszereznie egyet a bemutató dekorációjaként kiállított kötetekből.

Nagy boldogan, üdvözült mosollyal az arcunkon távoztunk. Pucca hazafelé végig a könyvet ölelgette. 

Összegezve tehát nagyon megérte elmenni. A Rózsavölgy Szalont pedig csak ajánlani tudom. Kicsit puccos, nem épp a legolcsóbb, de nagyon jó programoknak ad helyet. Remélem, lesz még hasonló bemutató és el tudok rá menni.

Kiegészítés a szerzőről:

Úgy érzem, muszáj írnom kicsit Romain Gary-ről, hiszen róla szólt ez az egész. Zanzásított életrajz következik megjegyzésekkel tűzdelve.

Gary az egyik leghíresebb francia író. Litván, zsidó származású, eredeti neve Roman Kacew, de használt még jó néhány álnevet, mint például Émile Ajar. Részt vett a második világháborúban, mint pilóta, amiért számos kitüntetést kapott. Aztán francia diplomataként kereste kenyerét (közben persze folyton írt). Egyik legnagyobb érdekessége, hogy kétszer nyerte el a Goncourt-díjat, ami az egyik legrangosabb francia irodalmi díj, és amit egy ember csak egyszer kaphat meg. Gary a duplázást álnevének köszönheti, mivel sikerült mindenkit félrevezetnie. Így egyszer kapott díjat Romain Gary-ként és egyszer Émile Ajar néven.

Leghíresebb műve az Előttem az élet. Magyarul három munkáját adták ki: Előttem az élet, Lady L., A virradat ígérete.

Kétszer nősült, először egy nála jóval idősebb angol írónőt vett el, majd a válásuk után egy Gary-nél ezúttal jóval fiatalabb színésznőnek kérte meg a kezét. 

Kicsit belekóstolt a filmek világába is, ő írta A leghosszabb nap forgatókönyvét, illetve rendezett is.

Röviddel második felesége öngyilkossága után, ő is a halált választotta golyó által 1980-ban.

A könyveiből is kitűnik, hogy nem volt egy egyszerű személyiség. 

Elismert író, ám Magyarországon nem túl híres, ez azonban még változhat. Szerintem érdemes belekóstolni a munkáiba, kétség kívül van stílusa, hogy ez mennyire tetszetős, azt embere válogatja. Én adni fogok neki még egy esélyt.

Moly-szülinap

Zsákmányaim

Rendszeres olvasóimnak talán nem kell bemutatnom a Molyt, hiszen szinte minden könyves bejegyzésemben megemlítem, a reklám azonban sosem árt, így egy kis bevezető ismertetővel kezdek.

A Moly egy könyves közösségi oldal, gyakorlatilag a könyvimádók online gyülekezési helye. Augusztusban volt egy éve, hogy csatlakoztam és azóta szinte függő lettem.

Az olvasni kedvelők, mint jómagam, sok érdekes és hasznos információra bukkanhatnak itt és mindezt egy kedves és megértő közösségben. Itt senki sem néz rád furcsán, ha elcsábít egy-egy könyvakció, ha fiktív karakterekről áradozol, ha bár a polcod tele olvasásra váró kötetekkel, te mégis újabb adagot cipelsz haza a könyvtárból. 

Ráadásul tele van értékelésekkel, amikből megtudhatod, a kiszemelt könyv érdemes-e a begyűjtésre, kihívásokkal, amik elgondolkodtatnak (én legalábbis az ilyenekre szoktam jelentkezni) vagy olvasási rendet adnak, sok-sok idézettel, karcokkal könyvekről, megjelenésekről, élet dolgairól és nem utolsó sorban eseményekkel, amik könyvbemutatót, dedikálást vagy csak egy kávéházi könyves eszmecserét ígérnek. Összegezve tehát egy nagyszerű oldal.

Eddig csupán könyvbemutatókon vettem részt, de már nagyon régóta szerettem volna elmenni egy molytalira. Igaz, nem vagyok az a kimondottan közösségi típus. Tegnap azonban mégis belevágtam a Moly életének egyik legnagyobb eseményébe és cseppet sem bántam meg.

Négy éve működik az oldal, ami december elején ünnepli születésnapját. Ezt az alkalmat pedig illik emlékezetessé tenni és közösségi összejövetelt szervezni.

Tehát Boldog 4. Születésnapot Moly!

Születésnapi jelentés következik:

A helyszínt a főváros egyik romkocsmája a Super8 adta, a kezdést pedig délután kettőre írták ki. 

Ribizly barátommal és a nővérével (természetesen szintén molyocska) vágtunk neki a csípősen hideg idő ellenére vidáman. Könnyedén megtaláltuk a helyszínt (beépített GPS-em most sem hagyott cserben), ám ott egy kis akadályba ütköztünk. Pontosabban egy ajtóba, ami nem óhajtott kinyílni, így dideregve vártuk a csodát, miközben egyre több molyocska csatlakozott hozzánk, fiúk-lányok vegyesen.

Szülinapi viseletem
"Olvasás a szuper képességem"

Aztán beszabadulva az épületbe (mi voltunk az elsők) regisztráltuk magunkat, ami egy öntapadós molynév cetliből állt, hogy mindenki könnyen azonosíthassa a másikat, illetve beszereztük az alkalomhoz készült könyvjelzőt. (Fenti kép legteteje, rókás, sünis, színes szépség.) 

A helyiség elég tágas, magas a beltér és több szobából áll. Bár előre figyelmeztettek, hideg lesz, nem gondoltam volna, hogy tényleg aggódnom kell majd végtagjaim keringéséért. A 172 részvevő (igaz nem mindenki jött el) könnyedén eloszlott.

Letelepedtünk egy asztalhoz a legnagyobb szoba közepére, felcímkéztük magunkat és nézelődtünk. Időközben egy kedves molyocska még csatalakozott hozzánk, aki már rutinos szülinapozónak számított.

Vicces volt, hogy bárki mellett elment az ember, az ráfókuszált a névcetlire, hogy megtudja ki vagy. Igaz, rajtam inkább a pólómat csodálták meg, ami pont az alkalomra készült el. (Mellékelt képeken látható előröl és hátulról is.) Jól esett mikor megdicsérték, bár nem vagyok én ennyi figyelemhez szokva.

Míg nem kezdődtek a programok, beszélgetéssel ütöttük el az időt, illetve ismerkedéssel. Ribizly futott ismerősbe, ám random molyok is megjelentek néha egy kis névcímke olvasásra. Volt, akinek a neve ismerősnek tűnt, volt akit mintha láttam volna már valahol, így senki sem bizonyult teljesen idegennek.  

A program első része beszélgetéssel egybekötött felolvasásokból állt. Három írót hívtak meg: Szabó T. Anna, Halász Margit és Kőrösi Zoltán.

Szerencsehozó asztalka

Érdekes volt hallgatni, bár ahogy a legutóbbi könyvbemutatós beszámolómban is írtam, hajlamos vagyok a gondolati csapongásra. Nekem Szabó T. Anna versei tetszettek a legjobban, bár nem vagyok kimondottan verskedvelő. Azért a szerző ritmusos előadásában már egész más a dolog. 

Ücsörögtünk, én időközben belebújtam a kesztyűmbe, mert a végtagjaim hűlnek ki a leghamarabb, és forró italokat szürcsölgettünk (forralt bor, tea, kapucsínó). A program következő pontja a tombola volt.

A tombola árából a vidéken élő szerkesztők útiköltségét finanszírozták, a nyeremény pedig természetesen könyv (kb. 50 kötet) volt, amit kiadók és szerzők ajánlottak fel e nemes célra.

Nos, kis asztaltársaságunk is kivette a részét a tombolavásárlásból és izgatottan vártuk, sikerül-e zsákmányolnunk valamit. Kipakoltuk az asztalra a cetliket és drukkoltunk. Nem tudom, hogy az asztalunk bírt szerencsehozó képességgel vagy a társaim, de hihetetlen percek következtek.

Először a frissen megismert molyocska egyik számát mondták be, így ki is választhatta a kiszemelt könyvet, (A sorsolás menete amúgy a következőképpen folyt: akinek a számát mondták, választhatott a könyvkupacból, értelemszerűen kihúzási sorrendben.) Aztán Ribizly nővére következett, majd Ribizly, aztán ismét a nővére, majd megint Ribizly és egy újrasorsolás következtében ismét Ribizly száma lett a nyerő. Hihetetlen, nem? az asztalunk összesen hat könyvet zsákmányolt, volt is meglepett örömködés.

A teljes zsákmány

Én ugyan nem jártam szerencsével, ami a tombolaszámokat illeti, ám Ribizly nekem ajándékozta az egyik nyertes szelvényt, így nem maradtam üres kézzel. Nyereményem a legfelső képen látható Lélekveszélyben című kötet magyar írónő tollából. Ezúton is köszönöm Ribizly kedvességét! Angyal vagy! :)

A tombola után csevegtünk kicsit, megcsodáltuk a szerzeményeket és írtunk a vendégkönyvbe.

Aki pedig írt néhány sort, gyönyörű molyos könyvjelzőkkel gazdagodott, szám szerint néggyel (legfelső kép). Ismét meg kellett állapítanom, hogy borzalmas a kézírásom. Az még hagyján, hogy rögtönzött, nem túl eredeti pár sort kapartam a könyvbe, no de hogy mindezt ilyen külsővel, bosszantó dolog. Mentségemre szolgáljon, hogy mint már mondtam kesztyűt viseltem és vékonyan fogó tollat kaptam. (Zselés tollal egy fokkal szebben írok.) Ribizly pedig nem bírta megállni, hogy ne kínaiul írjon, de hogy ezt mégis ki tudja majd lefordítani, az rejtély. Úgyis  a szándék a fontos.

Nos, ezután jött volna a torta, mint az esemény megkoronázása, ám ezt mi kihagytuk. Fáztunk, a sok izgalomba elfáradtunk, így hazafelé vettük utunkat. 

Zárásként elmondhatom, hogy nagyon örülök, hogy elmentem, élmény volt ennyi vidám molyocskát látni egy légtérben. Ezúton is köszönöm a szervezőknek a tökéletes munkát és Bence főmolynak, a Moly Atyaúristenének, hogy négy éve létrehozta ezt a remek oldalt. Remélem, az ötödik szülinapra is lesz lehetőségem eljutni. (:

Olvasási szokásaim

Köztudottan könyvmoly vagyok az elvetemült, mániákus fajtából. A mániákusság pedig minden könyvekkel kapcsolatos dologban felmerül, amit jól példáz egy Molyos kihívás.

Ekesgyb molyocska hozott létre egy kihívást (Köszönet érte!), amiben az olvasási szokásokat kell pontokba szedni. Én pedig jól elmeditáltam ezen, érlelgettem kicsit és megfontoltam minden lehetőséget, amit ezen blogbejegyzés formájában ki is adok magamból. 

Szóval Szellem és az ő olvasási szokásai:

Bárhol bármikor képes vagyok olvasni. Egyedül, tömegben, ülve, állva, fekve, sétálva, buszon, vonaton, villamoson, metrón, boltban, egyetemen, parkban, buszmegállóban, konyhában, vagyis bárhol, bárkivel, bármikor, ha van két percem, no meg egy könyv a közelben.

Könyv pedig szinte mindig lapul a táskámban. Ha pedig egyszer otthon felejtem, szörnyű elvonási tüneteim lesznek. 

Legutóbb anyukámmal utaztam boltokba nézelődni. Vonattal mentünk és indulás előtt megkörnyékeztem, hogy beleférne-e egy könyv a táskájába. (Ha nem muszáj nem cipelek magammal táskát, ő ellenben igazi nő, táska nélkül ki sem teszi a lábát az utcára.)  "Persze." - jött a válasz. Aztán mikor elé álltam az éppen olvasott 500 oldalas könyvvel, felszaladt a szemöldöke és sokat sejtető pillantást vetett rám. Mire én: "Oké, keresek valami vékonyabbat." 

Megjegyezték már, hogy milyen sokat olvasok és hogyan van minderre időm. A válasz: minden szabad percemben olvasok, mikor más normális ember türelmesen vár. Van tíz percem a következő óra előtt? Elő azzal a mangával! Értelmetlen előadást kell hallgatnom? Töltsük okosan az időt pad alatt könyvet bújva! Hosszú a sor az ügyintézésben? Nem gond, megnyugtatóbb a sorban állás egy könyvvel a kézben. Vagy a múlt hétvégén ismét családom tűrőképességét edzve könyvvel ültem le a vasárnapi ebéd mellé. 

Anyum rám néz: "Mit csinálsz? Nem lehet olvasni és enni egyszerre."

Mire én: "Dehogynem!" - azzal belekanalaztam a levesbe, majd lapoztam. - "Nő vagyok, megy a figyelemmegosztás."

Lesajnáló tekintettel: "Ennyire jó?" 

"Nem, de csak most érek rá. A nap további részét úgyis a jegyzeteim fölött töltöm."

Hát így lehet sokat olvasni, ki kell használni a lopott perceket.

A szokások azonban nem ezekre a zugolvasásokra vonatkoznak, hanem a kényelmes rituálékra, mikor leülök egy jó könyv mellé akár órákra is.

Ekkor három opció lehetséges a következő menetrenddel:

Otthon, szobámban olvasok

1. A polcomon sorakozó könyvkupacból kiválasztom azt, amihez épp kedvem van. (A szívem mindig megsúgja, épp mire van szükségem.)

2. Választok hozzá könyvjelzőt a könyvjelzőkupacból. Ez vastagsági szempontokat követ, illetve hogy az adott könyvet kiolvasom míg otthon vagyok, vagy cipelem magammal mindenhova. (Nem szoktam olvasás közben könyvjelzőt cserélni.)

3. Bekucorodom a kedvenc fotelomba. Néha még egy plédbe is burkolózom.

4. Készenlétbe helyezem sárga Fit- Ball labdámat, hogy ha elzsibbadnak a lábaim legyen mire kinyújtóztatni.

5. Egy kancsó tea, egy bögre kakaó, vagy esetleg kávé is kerülhet a kezem ügyébe. Nassolni azonban nem szoktam olvasás közben, kivéve ha a könyv kívánja úgy. (A csodálatos Waverley-kert olvasása közben nem bírtam megállni, hogy ne majszoljak almát.) 

6. Belemerülök a könyvbe és innentől se kép, se hang. Külvilági ingerekre nem reagálok.

7. Mikor legközelebb kidugom az orrom a lapok közül, a teám/kakaóm/kávém már elhűlt, a lában már minimum a hatodik fajta pozícióban van és az óramutató is furcsán előrejár. 

Nyáron, otthon, udvaron olvasok

1. Előszedem a nyugágyat és beállítom rajta a megfelelő szöget, (Állítható a háttámlája és még lábtartója is van.) amit a fa alá, árnyéba helyezek.

2. Letelepszem rá az éppen aktuális könyvvel.

3. Magamhoz csalogatom az egyik macskámat. Hermione a sárkányos könyveimet részesíti előnyben, míg Valentínának teljesen mindegy, csak simogassam.

4. Miután a macska elhelyezkedett a lábamon, utóbbinál ez elég hamar bekövetkezik, előbbinél csak hosszas cirógatás után, fél kézzel a cicán, fél kézzel a lapok között belemerülök a könyvbe. 

5. Ismét beáll a se kép, se hang effektus, míg a cica nem kezd mocorogni, amiért megfeledkeztem a simogatásról, illetve míg el nem zsibbad minden izmom. 

6. Olvasásnak a sötétedés, a szél feltámadása, a cica távozása, vagy még egy macska érkezése vet véget. Ilyenkor összeszedem a holmimat, lesöpröm a ruhámról és a könyvlapokról a macskaszőrt és áttelepszem a szobám kényelmébe folytatni a könyvet.

Koliszobámban, este olvasok

1. Zuhanyzás után bekucorodom az ágyamba az éppen aktuális legvastagabb könyvvel.

2. Párnámat a hátam mögé gyűröm félig ülő helyzetbe és a takaró alá dugom fázós talpaimat.

3. Az ásványvizes palack készenlétben áll az ágy mellett, telefon a párna alatt.

4. Belemerülök az olvasásba és ismét se kép, se hang a külvilág ingereire, leszámítva a tűzjelzőt. (Borzalmasan éles hangja van és valaki mindig eléri, hogy bekapcsoljon az éjszaka közepén.)

5. Akkor térek vissza a valóságba, ha már nem bírja a szemem és teljesen elálmosodom. Illetve akkor, ha szobatársam nyugovóra tért. (A nagy lámpát használom, mert az ágyam melletti olvasólámpa nem túl bizalomgerjesztően mászik ki a falból áramütés veszélyével fenyegetve.)

Tehát így néz ki, ha belemerülök egy könyvbe. 

Mozgóképek III.

December eleje van, vagyis itt az ideje egy újabb filmes összefoglalásnak.

Mozgóképek rovat, avagy mit néztem az elmúlt 30 napban.

Ahogy szabadidőm rohamosan fogy a vizsgaidőszak fenyegető árnyékában, minden szabad percemet inkább a könyveknek szentelem, ami a filmek csökkenésével jár. Éppen ezért, most csak három filmről tudok írni rövid ismertetőt és értékelést, ám ezt igyekszem kicsit bővebben és mélyrehatóbban megtenni.

Álmok otthona

"Egyesek szerint minden háznak vannak emlékei. Nem sokkal azután, hogy a család beköltözött az új házba, tudomást szereznek egy brutális bűncselekményről, amelyet a ház előző lakói követtek el. Will elkezdi vizsgálni a tragédiát, és az egyetlen szál, amin elindulhat a szomszédjuk, Ann aki ismerte a meggyilkolt családot."

Tipikus horrorfilm. Szokásos családi drámával és kísérteties házzal, na meg sok-sok sötét és homályos folttal megspékelve. Semmi újat nem mond, semmi új koncepció, vagy eredeti ötlet nincs benne. Sőt, bosszantó módon koppint korábbi, nagyon jó és sikeres művektől.

Ezek az átvett elemek, főleg a csattanó, ami már unalmas és szánalmas kategóriát öltött, ahogy elcsépeltté vált, kimondottan bosszantóak. 

Az egyediség a lényeg, csak még mindig nem fogják fel, hanem újabb és újabb bőrt nyúznak le a tucat filmek gyártásához. 

Igazából nem kimondottan horror, inkább csak misztikus, krimis film, úgyhogy félős lelkületűek is nyugodtan megnézhetik, nem okoz álmatlan éjszakákat. Aki azonban valami ütősebbre vágyik, az keressen mást.

Egyedül a színészekre nem lehet panasz. Rachel Weisz ezúttal sem okozott csalódást és még a szöszi James Bond, vagyis Daniel Craig ellen sem lehet egyetlen rossz szavam. Egyszerűen túlságosan unalmas már ez a horror téma.

Sleeping Beauty

"Az egyetemista Lucy csendes nemtörődömségben éli mindennapjait. Egyetlen célja, hogy kifizesse a lakása bérleti díját, szexuális kapcsolatai semmit sem jelentenek számára. Ezért is vállalja a hétköznapinak semmiképpen sem mondható lehetőséget: hogy Csipkerózsikaként idős férfiak szexuális játékszereként, önmagáról órákon át mit sem tudva létezzen. A kábítószer hatása alatt töltött órák lassan mindennapjai részévé válnak. Ahogy egyre gyakrabban fekszik bele luxuslakosztályának gyönyörű ágyába, úgy válik egyre erősebbé benne a vágy, hogy megtudja, mi történik vele, mialatt alszik."

Érdekesnek hangzik, ugye?

Nos, én is ezt hittem, mikor belevágtam, majd 20 perc elteltével rájöttem, kutyagumiba nyúltam.

Ez a film borzalmas, förtelmes és teljességgel értelmetlen. Alulmúlta az alulmúlhatatlant és felkerült az "életem legrosszabb filmjei" listámra, ami nem kis teljesítmény. Senkinek sem ajánlom, de tényleg. Higgy nekem, ezt nem akarod látni.

No, de hogy miért is verte ki nálam ennyire a biztosítékot? Rögtön részletezem.

Adva van egy nagyszerű alapkoncepció, ami az ismertető alapján elgondolkodtató, érdekes és talán izgalmas filmet ígér. E helyett azonban a néző kap egy rakás katyvaszt, ami néhol gyomorforgató és szinte acélbetétes bakancsban ugrál az ember lelkén. A bennem élő gyerek végig sikoltozott, hogy ő ezt nem akarja és jogosan.

A történet (Van egyáltalán?) egy lelkileg sérült, kiégett lány szemszögéből mutatja be a modern prostitúció világát. Legalábbis ez lenne a lényeg, ám a gyakorlatban a néző semmivel sem lesz okosabb a témában.

Cselekmény Lucy furcsa munkáiból áll, aminek nagy részében ráadásul alszik. Párbeszédek kimerülnek az egyszavas válaszokban, illetve van benne egy förtelmes és rettentő hosszú monológ Lucy egyik ügyfelétől, amit szinte fájdalmas volt végighallgatni is. (Nem tudtam eldönteni a 70 éves bácsika meztelen testétől vagy a novellának csúfolt monológtól kavarodott fel jobban a gyomrom.)

Karakterek csak annyira vannak, mint párbeszéd. Lucy egy üres héj, ügyfeleiről csak a furcsa perverzióikat lehet megtudni, így a karakterfejlődés esélytelen. A nulláról nem lehet építkezni.

Besorolása szerint dráma, de ez sértés a műfajra nézve, így inkább "erotikus" filmnek mondanám. A 18-as karika nem véletlen, a főszereplő szinte állandó jelleggel alul öltözött, bár ágyjelenet nincs benne. Meglepő nem, hogy egy prostituált, mert Lucy az, történetéből kimarad a szex. Ő azonban nem a hagyományos értelemben vett kéjnő, hiszen a munkaidejét átalussza. És hogy mit lehet kezdeni egy alvó, meztelen nővel? Sok morbid és nevetséges dolgot. Az egyik ügyfele például súlyzóként használta Lucyt, ahogy emelgette és az ágy egyik feléből a másikba tette. 

A korhatárt a bácsikák sztriptíze erősíti és szerintem senki sem akar egy indokolatlanul meztelen nagypapában gyönyörködni. Valamint a pincérnők furcsa "ruhája" növeli még a felnőtt tartalmakat. 

Szóval tele van sérült lelkű emberekkel, miközben nem történik semmi. Ha időnként nem fanyalogtam volna a látványtól, biztosan bealszom rajta.

Olvastam olyan véleményt, hogy művészfilm és mélyebben kell megvizsgálni, hogy értékelni lehessen, illetve hogy tele van utalásokkal és szimbólumokkal. Nem, ez nem művészfilm és nagyon elvontnak kell lenni ahhoz, hogy bármi értelmet találjunk a semmi közepén.

Egy dolog azonban kétségtelen, nyomot hagy, ám nem a jó értelemben. Az ember csak agyal és agyal utána, hogy találjon egy szikrányi értelmet a látottakban és igazolja a rászánt perceket, illetve hogy fel tudja dolgozni ezt a lélekölő vackot.

Senkinek sem ajánlom, de tényleg.

Csúcshatás

"Bradley Cooper és Robert De Niro a főszereplői a Csúcshatás című lebilincselő akcióthrillernek, amelyben egy sikertelen író életét fenekestül felforgatja egy szupertitkos "intelligens gyógyszer". Segítségével teljes agykapacitását kihasználja, és önmaga tökéletes verziójává válik. Rendkívüli képességeire azonban olyanok is felfigyelnek, akiket kétes szándékok vezérelnek, és hamarosan a túlélése a tét ebben az izgalmas és provokatív filmben." 

Ezt a filmet Applequeen barátom ajánlotta. Hihetetlenül sok filmet látott már, szinte minden héten megy moziba, így mindig jó viszonyítási pontot ad, ha valami felkelti a figyelmemet.

Bradley Cooper és Robert De Niro már önmagában jó ajánlólevél, ám a kitűnő színészi gárda sosem elég, kell mellé egy jól felépített sztori is.

Nos, itt ez sem hibádzik.

A történet pörgős, tele van akcióval, ahogy mindenki meg akarja kaparintani a csodatevő pirulákat és igazán jó látni a főszereplő fejlődését közben. Elgondolkodtató, vajon tényleg ennyi mindent befolyásol a puszta tény, hogy mennyire használjuk ki agyunk kapacitásait. 

Természetesen mindennek ára van és ez elég hamar ki is derül még több konfliktushelyzetet teremtve.

Nagyon tetszett Eddie fanyar humora, ahogy szarkasztikus megjegyzéseket tett saját magára a legszorultabb helyzetekben. Bár nem egy kimondottan angyali természet, azért lehet neki drukkolni és izgulni érte. Kedvelem az összetett karaktereket és ő tényleg az.

A cselekmény tehát végig leköti a néző figyelmét és a vége igazán tetszetős csavarral alakul.

Ajánlom mindenkinek, aki izgalmas és kicsit elgondolkodtató filmre vágyik.

Értékelés:

Ezúttal is 10-es pontozással, ahogy a rovatban már megszokott.

Csúcshatás                ->     9

Álmok otthona           ->     6

Sleeping Beauty         ->    -1

Álom és valóság

Ezt a bejegyzést egy kis önfényezéssel kell kezdenem.

Hogy én milyen ügyes és okos vagyok, amiért nem adtam fel ezt a sorozatot! Az első rész, Keserű ébredés nem igazán nyűgözött le, sőt. Ezért sokáig fontolgattam, érdemes-e folytatni, tekintve nem épp rövid terjedelmét ennek a sorozatnak, illetve a tényt, hogy olyan sok jó könyv szaladgál a világban és oly kevés az idő.

Aztán valahogy mégis piszkálta kicsit a fantáziámat, főleg a sok rajongó miatt. Felmerült bennem a kérdés, mégis mit esznek ezen ennyien, mikor nem kimondottan tömegcikk kategória. Valami magyarázatnak lennie kellett, amit saját bőrömön akartam megtapasztalni. Így végül hosszas töprengés után megkaparintottam ezt a könyvet és egy kicsit érleltem a polcomon. 

Még nem oszlottak el vele kapcsolatban teljesen a félelmeim, így szombaton csak azért kezdtem bele, mert elutaztam és pont ez a könyvméret fért el a táskában. Csak kb. ötven oldal kellett és megállapítottam, sokkal jobb, mint az első rész. Mielőtt azonban belemegyek a részletekbe, néhány szó a külsőségekről.

Kelly Kiadó munkája, a borító gyönyörű, passzol az első részhez, vastagsága ideális 300 lapjával, vagyis nem eshet rá esztétikai panasz. A belső pedig tükrözi a külsőt és ismét adtak hozzá egy kis kiejtési segédletet, ami kifejezetten hasznos, illetve Mac naplójának szócikkeit, ami szintén tetszetős.

Fülszöveg:

"Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban, Dublin északi részén. Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfigurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul káromkodni, lopni, hazudni és ölni.
Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból.
Csak egy kivétel van: V’lane, a halált hozó szextündér, aki olyan intenzív szexuális vágyat kelt Macben, hogy a puszta látására a lány vetkőzni kezd.
És V’lane többnyire váratlanul tűnik fel Mac közelében. Ahogy most is.
A lány elgyengült térddel rogyott le a homokba. El akarta fordítani a tekintetét, de a szeme nem engedelmeskedett. Karnyújtásnyi távolságra voltak tőle a tündérherceg tökéletes testrészei, amelyeket magában akart érezni, hogy csillapítsák szörnyű, embertelen vágyát. Ökölbe szorította a kezét, hogy könnyebb legyen ellenállnia. A tündérherceg ezen csak nevetett, mire ő lehunyta a szemét, és lefeküdt a puha, simogató fehér homokba. Nem kellett mást tennie, mint az előtte álló Maestróra bíznia a testét, aki úgy játszik rajta, ahogy senki más; simogatása elképzelhetetlen crescendo; olyan húrokat penget, amelyeket korábban még senki, és többé nem is fog.
Egy meztelen tündérherceg láttán minden más férfi örökre háttérbe szorul.
Vajon hol lehet most Barrons? Képes-e mégis legyőzni a veszedelmes szextündér vonzerejét és mesterkedését, s megmenteni a lányt a halálos ölelésből?"

Nos, igen, a fülszöveg megint elég gyenge lett. Túl hosszú, túl spoileres (de mégsem az, különben cenzúráztam volna), túl erotikus és túl hatásvadász, szerintem. Ez azonban senkit se tévesszen meg,  tessék rólam példát venni, elvonatkoztatni a reklámtól és saját megérzésre hallgatni.

Először engem is megijesztett ez a V'lane jön, lát és gerincre vág szitu, ami elég erős spoilernek tűnt. Aztán, ahogy olvastam, eloszlottak ezek a rémképek, mivel a szexi tündér csupán kétszer akciózik a 300 oldal során és abból is csak egyszer használja erotikus erejét. Szóval az olvasó nem tudhatja a fülszöveg alapján, mire számíthat, ami jó. Ezért megbocsátom a fenti sorokat.

Ez a rész sokkal jobban tetszett, mint az első, így illene a javuló pontokkal kezdenem.

Első pont, az írónő stílusa:

Moning nem írt rosszul eddig sem, most viszont kiforrt kicsit. Megtanulta, hogy nem attól lesz sejtelmes a cselekmény, ha kihagyunk jelentős eseményeket, hanem ha jól tálaljuk őket. Nekem sokkal könnyedebbnek és gördülékenyebbnek is tűnt, mintha belejött volna a világba és a szereplőkbe. A szövegért (itt most a beszólásokra és poénokra gondolok) pedig kap egy piros pontot. 

Második pont, MacKayla Lane:

Az első részben irritált és néha legszívesebben lecsaptam volna. Annyira bosszantóan buta liba volt, hogy az már fájt, így nem is tudtam megkedvelni. Ebben a részben azonban ő is változott, felnőtt kicsit, érettebben gondolkodik és kevésbé kényes. Még van mit fejlődnie, hogy igazán vagány nő váljon belőle, de határozottan ígéretes lett.

Harmadik pont, a hangulat:

Az első részt nehezen tudtam besorolni, mivel érezhetően komolyabb hangvételűnek és ütősebbnek lett szánva, ez azonban nem jött át igazán. Itt végre éle volt a sötétségnek, a veszély valódi veszély volt, amin lehet izgulni és a humor is passzolt hozzá stilisztikailag. Mondtam már, hogy imádom a keserű, sötét és szarkasztikus humort?

Negyedik pont, az erotika:

Oké, ez speciel az elsőben sem zavart, mert értelmesen illett a cselekménybe. Az mellékes, hogy totál nem érdekelt, mert az SZT-k és a rossz fiúk jobban lekötöttek. Ebben a kötetben azonban már fenntartások nélkül is tudtam értékelni. Csak egy csipetnyi került bele, pont annyi, amennyi kell, ha a főszereplőnőt ennyi dögös férfi veszi körül. (A könyv végi csókcsata kifejezetten ütősre sikerült és határozottan tetszett. Na, ebből lehetne még később is!) 

Az a baj, hogy a szerzők hajlamosak túlzásba esni, már ami az ágyjeleneteket illeti. Azt hiszik, erre van igényük az olvasóknak és gondolom, úgy tartják, minél több, annál jobb. Hát ez nagy tévedés, mivel a túl sok erotika, vagy romantikázás a pörgősnek szánt könyvekben nem állja meg a helyét, a cselekmény rovásárra megy. Illetve van egy pont, ahol unalmassá válik. (Így jártam az Angyalcsókkal, amit épp most olvasok, kezd kihunyni benne a szikra, mivel minden ötödik oldalon megpróbál egymásnak esni a két főszereplő.)

No, de ez a veszély egyenlőre nem fenyegeti Ms. Lane-t és remélhetőleg ezt a jó szokását a sorozat végéig megtartja.

Tündérgyűjteményem

A felsorolt kritikus pontokon túl meg kell jegyeznem, hogy a cselekmény jóval izgalmasabb lett, normálisan leírt akciójelenetekkel és a rejtélyek is csak fokozódtak. Folyamatosan gyártottam az elméleteket, valami bejött, valami nem. 

A legnagyobb rejtély azonban még mindig Jericho Barrons. Kétségkívül van stílusa és tökéletesen megértem, miért van ekkora rajongótábora, őt egyszerűen nem lehet nem kedvelni. Hiába egy arrogáns, számító és néha durva alak, nem lehet haragudni rá, mert az ember tudja, ő jó fiú és pont. A könyv adott némi információmorzsát róla, ám ez édes kevés. Persze róla is gyártottam vadabbnál vadabb elméleteket, de még mindig nincs határozott elképzelésem, mégis ki vagy inkább mi a fene ez a pasi.

Ahogy már írtam, a párbeszédek és beszólások igazán üdítően vagányak lettek. Mac megjegyzései egyenes arányosságban nőnek személyiségének fejlődésével. Mikor pedig Barrons és Ms. Lane verbálisan összecsap, garantált a vigyorgás.

A tündérek leírása még mindig tetszetős és külön öröm, hogy egyre többféle szaladgál belőlük a városban. (Oké, ez annak nem öröm, aki a desszertjükként végzi majd...)

Összegezve tehát kifejezetten tetszett, kellemesen csalódtam benne és nem bántam meg, hogy adtam a sorozatnak még egy esélyt.

Akiknek tetszett az első kötet, kötelező darab, ám azoknak is figyelmébe ajánlom, akiknek azzal fenntartásai voltak, . Tényleg sokkal jobb ez a rész és határozottan fejlődőképes egy sorozat.

Amúgy fantasykedvelők, tündérmániások és vagány nőkről szívesen olvasóknak meleg szívvel ajánlom. Bármennyire is keserű kimondani, akkor is a Keserű ébredéssel tessék belekezdeni az érthetőség miatt.

Kedvenc idézetem a könyvből:

"A remény kulcsfontosságú tényező. Nélküle semmik vagyunk. A remény formálja az akaratot, az akarat pedig a világot."

Kiegészítés:

Nos, azt már eddig is írtam, hogy több kötetre rúg a Tündérkrónikák, most azonban pontos adatokkal is szolgálok.

A sorozat öt könyvet tartalmaz, mindegyik elérhető magyar fordításban is. Az első három részt (harmadik a Hajnalra várva) a Kelly Kiadó vitte nyomdába, míg a maradék kettőt (Rossz hold kelt fel, Új nap virrad) pedig a Cor Leonis Kiadó vette át. A csere oka, a Kelly anyagi nehézségei és a vérmes rajongótábor volt, akik nem voltak hajlandók beletörődni kedvencük gyászos jövőjébe. 

A lényeg azonban az, hogy hazánkban is elérhető már a tejes sorozat, így előbb, vagy utóbb én is begyűjtöm a maradék három könyvet. Most már aztán érdekel a folytatás.

Meg kell még jegyeznem, hogy Karen Marie Moning nem állt le az írással az ötödik könyv után, hanem tündérvilága bővítésébe kezdett. 

Először is van egy Fever Moon címet viselő könyvecske, ami kapcsolódik a sorozathoz, azon belül is az utolsó részhez.

Aztán ott az új sorozat, a Fever World, ami a Tündérkrónikák után játszódik és Dani áll a főszerepben. Ez három kötetes lesz, amiből eddig csak az első rész, Iced készült el. 

Szóval a rajongóknak van még mit várniuk, ám én egyelőre megelégszem az alap öt kötettel.

Csipetnyi hiúság:

Muszáj megmutatnom, milyen lett a karácsonyi körömdizájnom. ^^

Tudom, tudom még messze van az ünnep, de akkor is ki akartam már próbálni, milyen , ha az emberlányának körmeiről Rudolf rénszarvasok néznek vissza. Nos, ahogy a mellékelt kép is mutatja, rettentő aranyos.

Nagyon-nagyon teszik, csak nem tűnik túl tartósnak a barna lakk és kár, hogy csupán sötét rózsaszín állt rendelkezésemre az orrához. Egy élénk piros jobban kiadta volna a rénszarvasnózit, de így is elégedett vagyok.

És igen, még mindig a saját körmöm, 100% Szellem-részecske, 100% szaru.