A borító aranyos. 318 lapjával nem egy terjedelmes olvasmány, mégis eltartott több mint egy évig, míg átrágtuk magunkat rajta.
Fülszöveg:
"Szél Dávid család- és párkapcsolati problémákkal foglalkozó szakpszichológus. És iskolapszichológus. De mindenekelőtt apa. Két éve írja Apapara című blogját, amelyben egyszerre van jelen szülőként, férfiként és szakemberként. No meg gondolkodó emberként, aki nem hagyja szó nélkül a társadalom álszentségeit vagy épp a szülőséggel kapcsolatos elvárások némelyikének veszélyes idiotizmusát sem.
Írásai szellemesek, elgondolkodtatóak és, ami nem kevésbé fontos, frenetikusan férfiasak. Szél Dávid ugyanis olyan nézőpontból – az apa (vagy az apaság felelősségével küzdő csetlő-botló férfi nézőpontjából) – járja körbe a gyereknevelés számos örömét, nyűgét-nyavalyáját, amellyel viszonylag ritkán találkozunk. Legalábbis gyereknevelési könyvben."
Felmerülhet a kérdés, hogy ha ajándékba vettem, akkor mégis miért én olvastam, és én írok most róla véleményt. Nos, erre egyszerű a magyarázat: ez egy közös olvasmány lett. Nem klasszikus módon olvastuk, ezért is tartott ilyen sokáig. Kezdetben friss szülőként az éppen csak pislogva nézegető csecsemőnk felett olvastunk egymásnak egy-egy fejezetet. Egyrészt, mert a babáknak jót tesz, ha beszédet hallanak, másrészt a friss szülő tudásra és megnyugtatásra szomjazik, harmadrészt pedig ez volt a közös családi időnk, amit együtt töltöttünk és mindhárman élveztük. (Vagyis ketten biztosan, a harmadik fél pedig nem panaszkodott, boldogan csócsálta a rágókáját.)
Aztán cseperedett a pici és nem kötötte le az olvasás. (Pontosabban a pszichológus sztrorizgatása nem kötötte le.) És már nem is maradt egy helyben, így a közös családi időnk más formát öltött, és a könyv megpihent a polcon. Csakhogy nem szívesen hagyok félbe könyvet, plusz érdekelt is, így új olvasási lehetőséget találtam, ez lett az utazós olvasmányunk. A kocsiban, mikor a pici elszenderedett (egy szülő sem lehet elég hálás az autó feltalálójának), ezt olvastuk, majd esténként főzés és mosogatás közben folytattuk. Biztosan egyszerűbb lett volna a hangoskönyv (jelzem, hogy az is van belőle), de így volt romantikus. Van valami meghitt abban, amikor valakinek olvasol, vagy épp neked olvas valaki.
Kicsit hosszú lett a bevezető, de a lényeg, hogy nem szokványos módon olvastam ezt a könyvet, és ez így volt jól, mert ez nem egy szokványos kötet.
A bővített kiadás is viszonylag régi már, 2021-es. Meg is jegyzi benne a szerző, hogy családként már teljesen más szituációban vannak, és az újranyomás előtt a fia engedélyét is kérte. Viszont ez szerintem semmit sem vesz el a kötet élményéből. A tapasztalás ugyanúgy tapasztalás marad, a témák időtlenek, és bár biztosan akad más apuka is, aki megosztja gondolatait, még mindig ez talán a legismertebb a piacon. Szóval, ha bárkit elrettentene a könyv kora, ne aggódjon miatta, mert a benne foglalt tartalom viszonylag kortalan.
A könyv rövid fejeztekből áll, így lehet csupán mazsolázgatni is belőle. Többnyire időrendben halad, az elején vannak a csecsemőkhöz köthető gondolatok, míg a végén már egy óvodás korú gyermek kihívásai szerepelnek. Konkrét vezérfonal azonban nincs, lehet ugrálni a témák között.
Ez nem szakkönyv. Nem ad nevelési tippeket, és hiába pszichológus a szerző, aki szeret tudományos publikációkra hivatkozni és lábjegyzetelni, illetve a kötet végén felsorolja a forrásokat, nem is gyerekpszichológiai tanulmány. Ez csupán egy apuka megélése, egy apuka gondolatai.
Stílusát tekintve olvasmányos és tele van humoros részekkel. Olvasás közben az ember magára ismerhet, vagy épp valakire a környezetében, mert ahogy az emberek többnyire hasonlóképp viselkednek, úgy a szülők is. Minden félelem, aggódás, kicsi és nagy probléma közös élményt ad, és ez a közös élmény az igazán kellemes ebben a könyvben. Néha egyszerűen csak jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy más is indokolatlanul sokat aggódik a gyermekével kapcsolatban, más is küzd a picik nem épp pici akaratával, más is próbálja minél jobban csinálni, miközben nem lehet mindent jól csinálni. Megnyugtató olvasmány, és ahogy az ember kuncog a viccesen leírt szituációkon, kuncog kicsit saját magán is, ha felismeri benne a hasonlóságot.
Szóval ez nem az a fajta szülőségről szóló könyv, amitől okosabb, tájékozottabb és felkészültebb lesz az ember. Hanem egy baráti vállveregetés, egy jelzés, hogy nem vagy egyedül.
A fent említett nem szokváynos olvasási forma következtében, nagyon lassan haladtunk a könyvvel, ám így legalább maximálisan kiértékeltük. Egy-egy fejezet elolvasása után ugyanis hosszú beszélgetés következett az adott témáról. Vagy csak felidéztük a velünk megesett hasonló pillanatokat, vagy eltöprengtünk, milyen lesz majd a jövőben, ilyenek leszünk-e. Lényegében beszélgetésindítónak használtuk. Remekül működött, tudom ajánlani.
Összegezve ez a könyv személyes történetek és gondolatok összessége a szülői lét megéléséről egy apuka szemszögéből. Sok témát felvet, kellemesen olvasmányos, és nem akar többet, mint megnyugtatni a szülőket, hogy nincsenek egyedül. Örülök, hogy elolvastam, és örülök, hogy közös olvasmány lett.
Azoknak ajánlom, akik friss szülőként némi bátorításra, támogatásra vágynak könyv formájában. Nekik biztosan kellemes lesz olvasni az ismerős gondolatokat. Aki viszont tippeket és tanácsokat, vagy bármi gyakorlatba ültethető dolgot szeretne, és nem elégszik meg a baráti összemosolygással, az keressen egy szakkönyvet, mert ez bizony szórakoztató irodalom.
Kiegészítés:
A könyvnek van "folytatása" Túl a parán címmel. Ebben már nem egy három, hanem egy négytagú kisgyeremekes család élményeit osztja meg. Lehet valamikor erre is sort kerítek majd, ám szigorúan csak akkor, ha ismét közösen tudom olvasni a férjemmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése