Egy év a világ legboldogabb országában

Erről a könyvről egy podcast adásban hallottam. Annyira megtetszett, hogy rögtön landolt is a molyos kívánságlistámon. Aztán úgy járt, mint sok más kötet, ami hirtelen felkeltette az érdeklődésemet, ám a beszerzéséig már nem jutottam el. Várt és várt ezen a virtuális polcon, hogy ismét megszólíthasson. Aztán történt egy repülőjegy vásárlás (hétvégén Koppenhágába utazom) és rájöttem, ennél jobb időpont nincs az elolvasására. Sokkal szórakoztatóbb, mint egy útikönyv (pedig már azt is félig átlapoztam).

A borító egyszerű, és a cím mindent elmond. 350 lapjával nem egy terjedelmes olvasmány, ám egy évnyi élmény és tapasztalat így is belefért.

Fülszöveg:

"Helen Russell egy női magazin szerkesztőjeként dolgozik Londonban, és látszólag mindene megvan. A soha véget nem érő munka, a hosszú ingázás és a hiábavaló küzdelem a teherbe esésért azonban lassan felőröli.Amikor a férjének állást ajánlanak a vidéki Dániában, Helen meglepő felfedezést tesz: a véget nem érő telek, a pácolt hering és a mennyei péksütemények földje nem csak a statisztikák szerint a legboldogabb hely a világon. Helen elhatározza, hogy – az oktatástól és a dán konyhától kezdve a lakberendezésen és a téli depresszión át a gyereknevelésig – egy év alatt kideríti a dán boldogság titkát.
Szórakoztató és elgondolkodtató könyvéből megtudhatjuk, mit csinálnak jól (és mit rosszul) a dánok – és azt is, hogy miért jó nekünk, ha mi is egy kicsit dán módra élünk."

Ez a kötet egy memoár, vagyis nem fikció, a szerző saját tapasztalatait osztja meg az olvasóval hónapokra lebontva, tematikusan szerkesztve. Nekem nagyon tetszett ez a felépítés, mert könnyen követhetővé tette a szöveget, és bár helyenként akadnak benne utalások a korábban leírtakra, minden fejezet egy olyan egység, aminek van eleje, közepe és vége. Az eleje általában egy felvetés, például a dánok és otthonuk kapcsolata. A közepe egy kifejtés, ami általában saját tapasztalaton alapszik, mint a kiadó ingatlanok megtekintése. A vége pedig egy összegzés és végkövetkeztetés, például melyik lakás a befutó, és milyen dán módszert próbálnak meg alkalmazni rá.

A kötet célja nem csupán annyi, hogy elmesélje egy brit pár Dániába költözését, hanem, ahogy az alcím is sugallja, megmutassa, hogyan lehet dán módra élni. Na, és hogy miért akarna bárki (aki nem dán) dán módra élni? Mert Dánia hosszú ideje Európa legboldogabb országa. A szerző pedig arra keresi a választ, hogyan érték el ezt a kifejezetten dicsőséges címet, és hogyan lehetne más nemzeteket is közelebb vinni a legboldogabb státuszhoz. Persze ez a "boldogságprojekt" ahogy a szerző is hívja, nem kíván világot menteni, embereket meggyőzni, egyszerűen kipróbálja vele, hogy két ember (aki nem dán és ezt sajnálhatja), mennyire tudja sikeresen alkalmazni a dán módszereket. Aztán az olvasó eldöntheti, kipróbál-e közülök egyet-kettőt vagy sem.

Nem kívánom kifejteni, milyen okokra vezethető vissza a dánok boldogsága, aki erre kíváncsi olvassa el a könyvet, garantáltan nem fogja megbánni. Inkább azt boncolgatnám kicsit, miért olyan érdekes ez a kötet, akár áhítjuk a boldogságot, akár úgy érezzük, már megkaptuk.

Először is, ez a könyv nagyon szórakoztató. Helen Russel stílusa könnyed és gördülékeny. Úgy közöl statisztikai adatokat és különféle szociológiai felméréseket, hogy az cseppet sem válik unalmassá. A száraz tényekhez ugyanis kedves humorral viszonyul, amiben nem rest hangot adni saját megdöbbenéseinek, és kifejezetten erős önkritikával is él időnként. Természetesen mindezt kedves és szórakoztató módon.

"Megtudom, hogy egész Európában a dánok isszák a legtöbb kávét, és évente tizenegy liter tiszta alkoholt fogyasztanak fejenként. Talán mégsem lesz olyan nehéz beilleszkednünk."

Közben pedig vicces anekdotákat oszt meg életük egy-egy pillantáról. Ezekben többnyire olyan botlások vannak, amelyeket bevándorlók nagy valószínűséggel elkövetnek. Bizony, ő egy bevándolró, amit többször hangsúlyoz is, és ezzel elértünk a könyv következő pozitívumához.

Ez a kötet leír, elmesél, viccel, de nem ítélkezik. A szerző tökéletesen helyén kezeli a dolgokat, vagyis tisztában van vele, hogy ő jött ebbe az országba, ő akarja megismerni a helyi kultúrát és nem fordítva. Ezért kíváncsi, kérdéseket tesz fel, majd helyenként megdöbben a válaszokon. Azonban, ahelyett, hogy a számára épp sokkoló kultúrális különbségeken elszörnyedne vagy ciccegve megjegyezné, hogy bezzeg az angolok, csupán elfogadja ezeket a különbségeket és egyszerűen továbblép. Ettől pedig ez a kötet maga az elfogadás csupa nagy betűvel, amit rettentően tudtam értékelni. Mert igen is vannak olyan dolgok, amit egy kívülálló sosem fog megérteni, vannak olyan szokások, amelyeket sosem fog felvenni, ám nem is kell, csak el kell fogadni, hogy vannak ilyen emberek/szokások/gondolkodásmódok és kész.

"A fejét oldalra billenti, és felismerem azt az arckifejezést, ami, mint azt már megfejtettem, körülbelül azt jelenti: Borzasztóan szánok mindenkit, aki nem olyan szerencsés, hogy dánnak született.”

A könyv harmadik pozitívuma ebből az elfogadásból következik. Elfogad, nem ítélkezik, és ezzel nem is próbál szépíteni, vagyis nyíltan rámutat a tényre, lehet, hogy Dánia a világ legboldogabb országa, de nem maga a paradicsom. Itt is vannak problémák, itt is küzdenek az emberek nehézségekkel (nem, nem csak az időjárásra gondolok), és még nekik is van hová fejlődniük a jóléti társadalom még magasabb szintjeire. Ezzel pedig a sok szubjektív tapasztalat ellenére is árnyalt képet fest az országról. Dicséretes az a realitás, ami minden vicces megjegyzés és statisztikai adat mögött húzódik.

"Ahhoz erős jellem kell, hogy a világ boldogságindexének az élén maradjon a nemzeted úgy, hogy minden évben hat hónapig jeges sötétségben éltek. Az élet nem lehet mindig napos, „szivárványokon ugrókötelező egyszarvúk” stílusú utópia. De egy stabil, biztonságos, gondoskodó környezet, amire számíthatsz holnap, holnapután és egész évben, az majdnem ugyanolyan jó."

Ez tehát egy okosan felépített, szórakoztatóan megfogalmazott összegzés Dánia minden pozitív és követendő példájáról, ám nem felejti el megemlíteni az árnyakat sem. Tényleg van mit tanulni a boldog vikingektől, és az ember akaratlanul is elképzeli, milyem jó lenne egy ilyen mindenféle szempontból biztonságos országban élni. Csakhogy a társadalom és az ország berendezkedését nem tudjuk megváltoztatni, így marad nekünk az a tíz dolog, amit a szerző a könyv végén javasol, hogyan éljünk egy kicsit mi is dán módra. Nem nagy dolgok, ám a változások az ilyen apróságokkal kezdődnek, illetve azzal, hogy látjuk, hogyan is lehetne.

Nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, és bár még csak az év elején vagyunk, az egyik legjobb olvasási döntésem volt ebben az évben. Bátran ajánlom mindenkinek, aki kíváncsi rá, milyen az élet Európa legboldogabb országában, vagy csak szeretnének néhány érdekességet megtudni például a legóról. Azonban kérek mindenkit, hogy ugyanazzal a kedves nyitottsággal álljon hozzá a leírtakhoz, mint a szerző. A könyv célja nem az ítélkezés, hanem a megismerés, ez legyen szem előtt mindig, kifejezetten a negyedik fejezetnél.