Peking a főváros

Bár már szeptember van, még mindig nem fogytam ki kínai utam élményeiből, sőt, a végére igazán érdekes élményeket hagytam. Mielőtt azonban egy újabb útmutatót közzé tennék vagy a Top 3 kínai élményem hátralévő helyszínéről beszámolnék, mesélnem kell az utolsó városról, amit megnéztünk. Ez a város Peking, a főváros, a császárok és diktátorok központja és nem csak a kacsákról híres.

Várostörténeti összefoglaló

pekingi vasútállomásra lépve

Peking vagy más néven Beijing Kína második legnépesebb városa (Sanghaj után). 21-22 millióan lakják ezt a 16 808 négyzetkilométert.
(Viszonyításként területe annyi, mint Magyarország egyötöde.) Szóval ez is egy hatalmas és igen népes nagyváros, ami szó szerint ősi múltra tekint vissza. Időszámításunk előtt 25 000 évvel ezelőttről is találtak itt leleteket, vagyis már a Homo sapiensek is laktak itt. A város története azonban a császári dinasztiák korától igazán érdekes. A harmadik Ming császár ide tette székhelyét 1421-ben és az ő átépítései során nyerte el a város máig meglévő formáját. A várost ekkor négyzet alakú fallal körbevett erőddé alakították, hogy az akkori ellenségeknek, a mongoloknak is ellen tudjon állni. A Ming-dinasztia a 17. században hanyatlani kezdett és utolsó császáruk öngyilkossága után (a városban akasztotta fel magát) a mandzsuk uralma következett, akik meglapították a Csing-dinasztiát és továbbra is Pekinget tekintették fővárosuknak. A várost ők is átalakították kicsit, elsősorban lakosságra nézve. A belső területekről kitelepítették a han kínaiakat és helyükre mandzsukat költöztettek.
A 18.  században a brit ópiumcsempészek és az egyre több ópiumfüggő miatt a várost teljesen lezárták a külföldiek elől és szigorú ópiumellenes szabályokat vezettek be.

a Tiltott város bejárata

A Csing-dinasztiát 1911-ben polgári forradalommal a köztársaság váltotta le. A volt császár miniszterelnöke Jüan Si-kaj lett a köztársasági elnök, aki eredeti tervek ellenére és a zavargások elkerüléséért, székhelyét továbbra is Pekingben tartotta. Jüan azonban egyeduralkodói babérokra tört és saját magát nevezte ki császárnak. Elég népszerűtlenné vált ezzel a lépéssel és hamar meg is halt, így az országot különböző katonai vezetők, hadurak osztották fel, akik egymással háborúzva próbálták megszerezni a hatalom központját, Pekinget.
Aztán jött az első világháború, majd a Kuomintang, a kínai kommunista párt hatalomra jutása, aztán egy újabb világháború, majd egy polgárháború 1949-ben, majd Mao Ce-tung uralmának kezdete és ismét Peking lett Kína fővárosa. A kommunista vezér arcképe még ma is a Tiltott város bejárata fölött díszeleg.

Tienanmen tér

a tér este, üresen

Mindig van néhány ikonikus épület vagy helyszín, ami az embereknek eszébe jut egy-egy városról. Nos, Pekingben az egyik ilyen híres helyszín a Tienanmen tér vagy lefordítva a Mennyei béke tere.
A tér területe 440 000 négyzetkilométer ezzel kiérdemelte a világ egyik legnagyobb tere címet.
Első napunkon Pekingben, úgy döntöttünk, meg is nézzük magunknak ezt a híres helyszínt, ami a kínai történelemben több eseményhez köthető. Sötétedésre értünk ide, mivel Peking hatalmas és két utcát lesétálni majdnem egy órát vesz igénybe. Ribizly barátom előre felkészített minket, hogy nem lehet csak úgy besétálni ide, mint mondjuk a Hősök terére és egy hét kínai tartózkodás után már meg sem lepődtünk a biztonsági intézkedéseken. Szóval beálltunk a kínai sorba (Korábban már írtam róla, hogy a kínaiak nem tudnak sorba állni.) és tülekedtünk az ellenőrzőpont felé araszolva. Megnézték a táskánkat és útlevelünket, átmentünk a szokásos fémdetektoros kapun kamerákkal figyelve és már ott is voltunk a térnél.
Fontos: Külföldinél legyen útlevél, mert más fényképes igazolvánnyal csak hosszú vita árán engedik át az embert.
Túljutva az ellenőrzésen további katonákat vettünk észre őrhelyeken szobrozni - mindegyik gyanúsan magas volt a kínai átlagméretekhez képest - és több kamera figyelte a teret. A teret, ami le volt zárva. Nem tudom, hogy a tér esténként nem látogatható vagy csak az 1989-es diáktüntetés évfordulója miatt volt ekkora az óvintézkedés, a lényeg, hogy nem léphettünk a térre. Megnézhettük ellenben messziről, a négysávos főút túloldaláról teljesen üresen. 

a tér nappal, forgalommal

Egyébként biztosan bennem van a hiba, mert valahogy ez a tér cseppet sem nyűgözött le. Jó nagy az tény, ám később nappali fényben a közepén állva, turisták százaival körülvéve sem éreztem különlegesnek. Egyszerűen nem hatnak meg a terek.
Megítélésén a végében álló mauzóleum sem segített. Ott lehet megtekinteni a bebalzsamozott Mao Ce-tung testét. Ribizly tervezte, hogy megnézi, ám már megint szandálban érkezett a térre és a mauzóleumba csak zárt cipőben engedik be az embert, így lemondott róla. Én elvből nem bámészkodom diktátorokra legyenek élők vagy holtak, így nem is terveztem beállni a hosszan kígyózó menetbe, hogy lépésben elhaladjak egy tartósított test mellett.
Szóval szép nagy tér és örülök, hogy kihúzhattam a kínai látnivalók listámról, de a túloldala, a Tiltott város sokkal jobban érdekelt. Erről azonban majd egy másik bejegyzésben mesélek.