2018. március 28., szerda

Ég veled

Azt olvastam könyves fórumokon, hogy Leiner Laura ezzel az új könyvével komolyabb vizekre evezett. Ez pedig bőven felkeltette kíváncsiságomat. Érdekelt, tényleg tud-e valami kevésbé dilisen tinitörténetet produkálni. (Bár a dilis tinikönyvekkel sem volt komolyabb bajom, hiszen a Bábel is elszórakoztatott.)
Ismételten sorozatról van szó, ám ezúttal csak három részesről.
A borító nagyon tetszik, jól áll neki ez a letisztultság és vastagságra is kellemes 432 lapjával.
Fülszöveg:
"Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják.
Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá.
Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére."
Van valami, amit nagyon szeretek Leiner Laura könyveiben: a kreativitás.
Ez a könyv már megint rettentően kreatív lett, pedig nincs benne semmi eget rengető. Szeretem ezt a fajta hétköznapi újdonságot.
Az alapötlet, a két hetes iskolai verseny tehát remek és a versenyfeladatok ötletesek. Igaz, ebben az első részben még csupán pár feladatot kellett teljesítenie a főhősöknek, de már ezek alapján is látszik, hogy lesz még itt kreativitás bőven.
A könyv szórakoztatóságára sem eshet panasz, mert itt is tinik a szereplők és itt is vannak lökött vagy épp sarkított figurák. Szóval szórakoztató mellékszereplők és vicces jelenetek pipa. Az írónő ismét megteremtette a szokott kis világát és ezzel nincs is semmi baj. Nem is igazán tudom elképzelni máshogy a regényeit és ez rendben is van. Ahogy az is rendben van, hogy próbál kicsit komolyabb lenni. Igen, csak próbálja, mert nem mindig érezhető a drámai vonal százszázalékosnak.
Hanna egyébként szerethető főhős. Életképes, csak szomorkás, ami jogos, érthető, együtt lehet vele érezni, de néhol sok. Kicsit nekem úgy tűnt, mintha az írónő túlhangsúlyozta volna a gyászát. Nem, nem azért, mert egy év alatt sem lett túl rajta, vagy mert minden éjszaka egy fényképet nézeget, hanem mert ez minden fejezetben legalább egyszer az olvasó orra alá lett dugva, ami nekem cseppet szájbarágósan hatott.
Apropó komolyság, bár tényleg a gyász vonala az, amitől komolyabbnak mondható ez a történet, mint az eddigi könyvei, azért nem merül ki ennyiben. Az elején kicsit fura volt, hogy mennyire a technika és közösségi oldalak függői a szereplők és mennyire dilisnek vannak beállítva a főhős szemszögéből, de aztán rájöttem, szomorú, de igaz. Na, meg arra is, hogy öreg vagyok, mert ugyanolyan értetlenül szemléltem olvasás közben ezeket a kölyköket, ahogy Hanna tette a lapokon. Szóval ez egy jó kis kritika a mai fiatalok számára és nekem ettől lett a könyv kissé komolyabb hangvételű.
Azért persze a szerelem sem maradhatott el, borítékolva volt a srác első felbukkanásától. Cseppet talán gyorsan haladtak a dolgok ezen a fronton, de kellett, hogy felcsigázza az embert a következő kötetekre.
Egyetlen problémám volt csak a gerlepárral, a kényszeres mozdulataik. Mikor ezredjére olvastam, hogy Hanna a füle mögé tűrte a haját vagy hogy a srác kisöpörte a szeméből sötét tincsét, az én izmaim is kényszerességbe kezdtek. Kényszeres homlokráncolásba és szemforgatásba.
Egyébként a cselekmény tempója kellemes, lassan, de biztosan bontakoznak ki a dolgok, ami érthető, hiszen kell még mit hagyni a folytatásra is.
Összességében tehát tetszett. Szórakoztató volt, egyik szereplő sem idegesített fel, ami tinikönyvnél jó pont, és kíváncsi vagyok a verseny további alakulására is.
Bátran ajánlom azoknak, akik kedvelik az írónő stílusát és azoknak is, akik még nem olvastak tőle, de tennének egy próbát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése