Sziklamenedék

A Föld gyermekei sorozat ötödik kötete. A borító ezúttal is meseszép és tökéletesen passzol a korábbi részekhez. Oldalszámra meglehetősen vastag, 1016 lapjával, így csakúgy mint a negyedik részt, (Átkelés a rónaságon) ezt is két könyvre szedték. 

A külsőségekre tehát nincs panaszom, csak két apróságot emelnék még ki a kivitelezéssel kapcsolatban. Új fordítót kapott, aki nem figyelt a Cro-magnoni emberek következetes megnevezésére. Ezért bár a korábbi részekben Többiek néven emlegetik őket, itt Mások névvel hivatkoztak rájuk. Apróság, de cseppet zavaró, főleg ha az olvasó egy másik könyvre asszociál miatta...

Másik apró hiba a fülszövegben van, ahol - valószínűleg szintén figyelmetlenségből - elfelejtették lefordítani a lovak nevét. Ezt azonban én most önkényesen javítottam, szóval jöhet a fülszöveg:

"A bátor Ayla és szerelme, Jondalar, négylábú barátaikkal, Farkassal és a lovakkal, Nyihahával és Villámmal, hosszú, viszontagságos útjuk végére érnek – megérkeznek Jondalar népéhez, a zelandonikhoz. A Kilencedik Barlang népe elbűvöli Aylát, és szellemi vezetőjükben – az asszonyban, aki bevezette Jondalart az Öröm adományába – gyógyító-társra talál, akivel megoszthatja tudományát. Miközben Ayla és Jondalar a Jegyességi Szertartására készül a Nyári Találkozón, nehézségek merülnek fel. Nem minden zelandoni látja szívesen az idegent. A félelem Ayla szokatlan ismereteitől és állataitól – ráadásul kötődése a zelandonik szerint nem-emberi lényekhez – ellenséges érzületeket kelt iránta, és akadályozzák nászát Jondalarral.
Aylának most minden bölcsességére szüksége van, hogy megtalálja helyét ebben a bonyolult társadalomban: fel kell készülnie gyermeke világra hozatalára, és döntenie kell abban is, milyen szerepet vállal a zelandonik sorsának alakításában. "

Ez a rész jóval mozgalmasabb, mint az előző. Nem is csoda, hiszen a hosszú vándorláshoz képest, ahol elvétve találkoztak csak egy-egy csapat emberrel, itt egy egészen nagy közösség életébe enged bepillantást az írónő. A sok ember pedig egyértelműen segítette az olvasás gördülékenységét és a személyes kalandok által nyújtott izgalmakat.

Érdekes volt figyelni, Ayla hogyan illeszkedik be új közösségébe, hogyan szerez barátokat és ellenségeket, hogyan tanulja meg a szokásokat és hogyan hoz egy kis újdonságot a zelandonik életébe. Persze Ayla továbbra is kiemelkedő mindenben a szépségtől a tudásig és erkölcsi fölénye is egyértelmű, mégsem tűnt zavarónak. A könyv ugyanis a közösségi életre fókuszál, így akad itt mindenféle ember, mindenféle készséggel.

Érdekes volt olvasni a közösség összetartozásáról, illetve arról, hogyan oldották meg a széthúzást. Kicsit még mindig modern íze volt, hiszen az ősemberek mentalitása pont az a része a könyvnek, amely teljesen az írónő fantáziájára volt bízva és néha a párbeszédeknél érezni lehetett, hogy többet mondanak, mint feltételezhető, szóhasználat szempontjából legalábbis mindenképpen. A hétköznapi élet dolgai azonban tökéletesen hitelesen voltak bemutatva hála a részletes kutatómunkának, amelyre nem sajnált a szerző időt szánni.

A sok szereplő tehát mozgalmasabbá tette a könyvet, érezhetően kevesebb a helykitöltés (elsősorban a részletes légyottokra gondolok) és az időhúzás, mivel a könyv cirka 7-8 hónapot mesél el. Azonban a sok szereplőnek hátránya is akad. Az írónő több karakter történetébe belekapott, de nem ragadta meg kifejezetten egyeket sem. Inkább csak kóstolót adott az életükből felkeltve a kíváncsiságot, de végül nem zárta le ezeket a szálakat. A másik hátránya a megnövekedett népességnek, hogy a karakterek gyakran ugyanazokat a köröket futják le. Ayla és Jondalar minden korábbi kalandja legalább hatszor el lett részletesen mesélve és ez egy idő után kifejezetten unalmassá vált. A formális bemutatások pedig nem segítettek az olvasó koncentrációján és a rengeteg nevet kifejezetten kihívás észben tartani.

Az emberek mellett szerencsére még így is volt idő az állatokra, akik személyes kedvenceim. Illetve sok szó esett a hiedelemvilágról is. Nekem valahogy a Zelandonia nem igazán tetszett. Talán mert közösséget alkotva már majdnem olyanok voltak, mint egy kezdetleges vallás és ez elvette a varázsukat. Azzal ugyanis, hogy többen voltak és ők egymással azért versengtek is, a misztikumot átvette a hatalom és kifejezetten bosszantott, hogy Ayla tiszta tudományát is magukba akarták szippantani. Ettől függetlenül persze érdekes volt ez a vonal.

Szintén érdekes volt látni a vélemények összeütközését a "laposfejűeket" illetően, bár már itt is kezdett unalmassá válni az érvsorolás, mivel vagy háromszor körbejárták már a témát. Az előrelépés hiánya pedig cseppet elszomorított.

Ayla és Jondalar kapcsolatának kiegyensúlyozottsága viszont feldobott. Tetszett a nászuk és hogy mennyire szeretik egymást és a könyv végére mindenféle értelemben egymás társává és támaszává váltak.

Összességében tehát tetszett a könyv, jóval pörgősebb volt, mint az előző rész, így az olvasás is gördülékenyebbnek tűnt. Jean M. Auel még mindig szépen, élvezetesen és érdekesen ír.

Bátran ajánlom mindazoknak, akik az előző részeket olvasták, sőt, ha valakit a negyedik kötet tájleírásai visszarettentettek volna, ne adja fel, mert ez a rész garantáltan visszahozza az olvasási kedvét.

Kiegészítés:

Már csupán egyetlen rész van hátra a sorozatból, A festett barlangok földjén. Sajnos azonban megjelenése bizonytalanná vált. A kiadó ugyanis súlyos problémákkal küzd lényegében az életben maradásért. Én nagyon remélem, hogy összeszedik magukat és folytatják a munkát, mert bár én is bosszankodtam a közelmúltban miattuk, a legkedvesebb könyveim közül nem is egyet nekik köszönhetek és sajnálnám, ha például ez a sorozat befejezetlen maradna. 

Szóval tessék drukkolni az Ulpius-háznak, hogy legalább az igényes könyveik érdekében, ha kicsiben is, de túléljék a gondokat. Biztos vagyok benne, hogy okosan és küzdve visszanyerhetik olvasóik bizalmát. Szóval remélem a legjobbakat és feszülten várom, mi lesz A Föld gyermekeinek sorsa.