2015. március 14., szombat

SzJG - Együtt

A sorozat első részét (Kezdet) puszta kíváncsiságból olvastam el, ezt a második kötetet viszont már azért, mert pont ilyen könnyed olvasmányra volt szükségem. Bár nem vagyok se rajongó, se tinilány, látom a sorozat jó tulajdonságait.
A borító kicsit csicsás lett a szívecskéktől és élénk színvilágot kapott, de nekem tetszik az egységes koncepció. Vastagságra ismét épp megközelíti a négyszáz lapot és a fülszöveg most sem mond sokat, ahogy ennél a sorozatnál tökéletesen rendben van. A folyószövegben elszaporodott hangulatjelek viszont cseppet sincsenek rendben és az elgépelések is bosszantottak.
Fülszöveg:
"Kilencedik második félévében az iskolai élet ezerrel pezseg: farsangi bál, Valentin-hét, Valentin-napi bál, tavaszköszöntő buli, osztálykirándulás és még sok minden más… Az osztályközösség eközben egyre jobban összekovácsolódik.
Reni érdeklődése Cortez iránt szerelemmé változik; vágyakozás, reménykedés, féltékenység, csalódás, aztán ismét reménykedés között őrlődik, mert a fiú viselkedése egyáltalán nem egyértelmű…"
A báj ezúttal is a könnyed hétköznapiságában bújt meg és újra nosztalgikus hangulatot keltett bennem. Kellemes tinikönyv, szerethető szereplőkkel, apró-cseprő kalandokkal és rengeteg aktuális trenddel és mindez ízlésesen humorral fűszerezve. Most már tényleg értem, miért szeretik olyan sokan és úgy néz ki, engem is megnyert, mert szándékomban áll folytatni a sorozatot. Azonban nem tudom, mennyire lesz időtálló. 
Nemrég beszélgettünk róla Ribizly barátommal, aki már olvasta és azért szeretne belőle saját példányt, hogy majd a gyerekei is olvashassák. Tudom, előrelátó, én meg nem szoktam a jövőn gondolkodni, de most eltöprengtem kicsit. Vajon húsz év múlva is ilyen szórakoztató lesz az akkori tiniknek? Sajnos azt kell mondanom, nem valószínű. Ők ugyanis már nem fogják tudni, mi az az msn, TeveClub, Sims, a Twilight-lázról már nem is beszélve és annyira fogják retrónak tartani a Green Dayt, mint a Beatlest. Ettől függetlenül azonban nem aggódom miatta, mert korképnek az ezredforduló első évtizedéről mindig jó lesz.
No, de most még aktuális minden sora, szóval vissza a második kötethez.
A cselekménye kicsivel izgalmasabb, mint az előző könyvnek, talán a sok iskolai esemény miatt, így ezúttal nem unatkoztam olvasás közben. Már kezdek hozzászokni a hétköznapi apróságokhoz, mint a mit ettem vacsorára és ki mit írt rám msn-en téma és kiforrott a véleményem a szereplőkről, úgyhogy ezúttal róluk szeretnék néhány gondolatot írni. A cselekményről úgyse lenne sok értelme.
Szinte mindenkit kedvelek a könyvben, azonban Reni anyukája néha kifejezetten idegesítő, Vladár meg egy szemét. Nem értem, hogyan nem jutott még senkinek eszébe, hogy felvesse neki, nem csupán kézügyességet lehet tanítani rajzóra keretében, hiszen az egyértelműen készség és nem gyakorlás kérdése. Azonban azt is el kell ismerni, hogy Reni is tett bőven a kapcsolatuk elmérgesedéséért. Kíváncsi leszek, hogyan viselik el egymást még egy évig... A többi tanár szokványos és vicces. Máday beszólásai különösen ütősek.
A főhős tényleg elég mulya és időnként az agyamra ment szerelmi sóvárgásával, illetve bosszantott, hogy mennyire a menő és béna kategóriákban gondolkodik. Főleg azért mert elvileg ő a béna dolgokat szereti, akkor meg mit foglalkozik vele, hogy mások szerint mi nem menő.
A többiek még mindig elég szélsőséges karakterek és még mindig mind szerethető. Oké, Edinát nem csíptem, de csak mert Reni szemüvegén át kellett néznem, amúgy nem rosszabb jellem, mint bárki más. 
No, de lássuk azt a 9/b-t:
Arnold az abszolút kedvencem. Imádom a srácot, már miatta megérte belekezdenem ebbe a sorozatba. Mikor megjegyezte, hogy a kéztörés elég jó büntetés lenne annak, aki behajtja a könyvek lapjainak csücskét, szívecskék röpködtek a fejem körül. Ízelítő a humorából, mert a szarkazmus a szívem csücske:
"– Tehát hétfő reggel hét órakor mindenki pontosan érkezik a Déli pályaudvarra. Neményi, értetted? – nyújtogatta a nyakát Máday. 
– Igen, úgy gondolom az agykapacitásom lehetővé teszi, hogy ezt a roppant bonyolult információt befogadjam – közölte Arnold."
Virág a legszerethetőbb figura. Olyan jó lelke van, hogy megbocsátok neki minden rajongási hóbortot csak a kutyáját sajnálom, mert úgy érzem, hamarosan megint át lesz nevezve...
Kinga zseniálisan megszállott. Hiába túlteng benne a versenyszellem, nem lehet nem kedvelni, mert ő is jó ember. (Mondjuk ez a diákok mindegyikére megállja a helyét.) Éljen a maximalizmus!
Ricsi a fiúk közül a második kedvencem, mert ő valóságos srác és nem olyan sarkított, mint a többiek. Tőle is hoztam egy idézetet:
"– Mi a bánat történt a hajaddal? 
– Igazgatóhelyettes asszony, nem tudom. Egyik reggel felébredtem, és ilyen lett! Berasztásodott – vonta meg a vállát.Máday totál hitetlenkedve meredt rá.
– Ennél jóval eredetibb ötlettel is próbálkoztak már!
– De… – nézett Ricsi a plafonra. – Az igazgatóhelyettes
asszony mondta mindig, hogy csináljak vele valamit. Csináltam. 
- Gondoltam, levágathatnád!
– A házirend nem tiltja. 
– Még – vágta rá Máday, majd sóhajtva méregetni kezdte Ricsit. – Nem bánom, maradjon! Ugye ez higiénikus? – hajolt közelebb Ricsi fejéhez.
– Persze, évente mosom."
Zsolti és Dave mindketten egyértelműen humorforrásként szolgálnak, nem is rosszul, még úgy sem hogy mindig ugyanabból fakadnak a viccek. Szóval elég egyoldalú lett a karakterük, de még mindig jobban vannak jellemezve, mint a következő két fiú.
Robi és Andris csupán a kocka címkét szolgája ki és ha épp nem kockák, akkor veszekednek, ami bár szórakoztató, azért szintén meglehetősen egyoldalú. No, de az ilyen karakterek is szerethetőek tudnak lenni és még mindig több figyelmet kapnak, mint a maradék.
Zsák, aki nem tudom, hogyan bír életben maradni magyar nyelvtudás hiányában. Aranyos figura, akin úgy lehet nevetni, hogy közben az ember tudja, nem fog megsértődni. Például, ha Zsolti szívatja:
"– Zsák barátomnak lesz egy „lö hamburger”, egy „lö krumpli”, és egy „lö kóla” – közölte."
Gábor érdekes figura. Érdekes, mert első látásra mindenki azt gondolja, ő az a szereplő, akiről az írónő egyszerűen megfeledkezett, valahogy mégsem így van. Ő ugyanis az igazi átlagdiák, akinek nincsenek szélsőségei, mint a többieknek, így nem kerül reflektorfénybe sem.
Cortez szándékosan maradt a végére. Most fognak ugyanis megkövezni a tinilányok, mert én bizony unalmasnak tartom. Csupán a könyv második felében csinált bármit azon kívül, hogy menőn nézett ki, zenét hallgatott vagy aludt. Még csak meg se nagyon szólal és így nemhogy megismerni nem lehet, de igazán megkedvelni sem. Nincs vele bajom, csak szörnyen üresnek találom. Igaz, ez inkább Reni (meg úgy általában a tinilányok) felszínes rajongását minősíti...
Összességében tehát tetszett, mert tele van fantáziával, szerethető figurákkal és remek, hétköznapi hangulata van. Könnyed kikapcsolódásnak ideális. Akinek az első könyv tetszett, bátran vágjon bele ebbe is.

Zene a könyvből: Green Day - Holiday

2 megjegyzés:

  1. Szia,én kb 20 éve voltam tini és már vagy 5x végigolvastam a sorozatot. És imádom!! Egyébként majd a 4. résztől letehetetlen. Több olvasót ismerek akik étlenszomjanalvásmentesen végezték ki a sorozatot. De tényleg. És még nálam is idősebbek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attól, hogy a célközönség a tizenévesek, természetesen idősebbeknek is tetszhet. :) A lényeg, hogy az ember élvezze a könyvet függetlenül a műfajtól vagy a korcsoporttól. :)
      Mindenképpen folytatni fogom a sorozatot, csak szeretem beosztani a köteteket és meg kell érte verekednem a könyvtárban. :D

      Törlés