2010. október 21., csütörtök

Bélyeg

A hangulatingadozás elég megszokott nálam. Az egyik pillanatban látszólag ok nélkül vigyorgok órákig, míg a másikban mély melankóliába zuhanok. A mai napom jól példázza ezt.
Reggel, miután túlléptem a szokásos zombiságon külsőleg, belsőleg, vidáman indultam útnak a sárga faleveleknek köszönhetően. Mindig mosolyt csalnak az arcomra, ahogy táncolnak előttem és mégis mindig kikerülnek. Aztán a tömegközlekedés kiváltotta belőlem a szokásos pókerarcot. Néha határozottan érzem az emberundoromat... Fura, de ha a legjobb kedvemben vagyok is, akkor is valami visszatart az ezerwattos mosolygástól a buszon, villamoson vagy metrón. Talán mert furán néznek rád az emberek ha vigyorogsz mikor összetalálkozol mások tekintetével. Pedig mennyivel jobb lenne, ha egyszerűen visszamosolyogna és kész. E helyett szúrósan néz rád és azon agyal, mi lelhette ezt a marhát, amiért ilyen jó kedve van. Otthon ezzel szemben magamban vigyorogva és régebben motyogva (erről már elszoktam mert ez már cseppet elmebajra ad okot) közlekedem. Igaz, bringával. Erről jut eszembe, tegnap láttam egy lányt bringával énekelve. Megörültem neki, hogy jé mégis van néhány normális ember a környéken. :D Na, igen, az én szótáramban más jelentőséggel bír a normális szó.
Szóval vidámság, morcosság, vidámság, morcosság, újra vidámság, hála két tényezőnek: egyik haveromnak, akit a busz ablakán át megpillantottam és lelkes integetésemre mosolyogva intett vissza és egyik kedvenc édességemnek a túró rudinak. Komolyan mondom, a legjobb orvosság mindenféle bajra a csoki. Nem éreztem jól magam sem fizikailag, sem szellemileg, de amint elmajszoltam egy mogyorókrémes túró rudit, már éreztem is a jótékony hatását. Éljenek a boldogsághormonok és a zseni, aki megalkotta a csokoládét! Sajnos az édesség hatása nem bizonyult tartósnak egyéb fizikai gondoknak köszönhetően amit inkább nem részleteznék. Úgyhogy most sötétben kuksolva firkálgatok ide, hogy jobb kedvem legyen. Az írás mindig megnyugtat...
Na, de hogy ne csak ostobán fecsegjek össze-vissza és legyen némi értelem is ezen bejegyzésemben, leírom, mi foglalkoztatott a leginkább a héten.

Korábban már említettem, hogy krónikus képeslapmániában szenvedek. Hát ez nem csillapodott és bővült a kör egy új levelezőtárssal a tengeren túlról, vagyis az USA-ból. Igazán aranyos lánnyal hozott össze a sors. Itt viszont meg kell említenem országunk legnagyobb szégyenét : Nem lehet kapni levélpapírszettet!!! Milyen világban élünk?! Régen tele voltak a papírboltok a szebbnél szebb boríték és levélpapír együttesekkel, ma meg bejárom egész Budapestet és üres kézzel távozom. Kiábrándító és felháborító! Minden kacatot lehet kapni, csak épp azt nem, aminek értelme is van...
Oké, eleget dühöngtem és nem is erről akartam írni, különben is kicsiny városom javára egy hatalmas piros pont, amiért az otthoni papírboltban sikerült vennem.
Tehát a kerülő után visszatérek a heti képeslapválságomhoz, vagyis inkább bélyegválság, ha pontosan akarok fogalmazni. Megkeresett egy kínai srác. (Mármint e-mailt kaptam egy Kínában élő, kínai állampolgártól, csak hogy világosan lássunk, mert egyre több kínai szaladgál a magyar utcákon...) 2010-ben Sanghajban rendezték meg a Világ Expót és ebből az alaklomból kifolyólag Magyarországon kiadtak egy bélyeget, amin a Gömböc (magyar találmány, ami az expón volt kiállítva) szerepel. Zhang pedig (a fent említett kínai) megkért, hogy nem-e tudnék küldeni neki egy ilyet. Válaszomban megírtam, hogy megpróbálom, mivel eddig nem is tudtam arról, hogy van ilyen bélyeg. Így hát felkerekedtem a héten és bejártam 5 postát. Volt ahol hírét sem hallották, míg mások tudták miről beszélek csak épp elfogyott. Azt a bizonyos postát pedig, amit az egyik helyen ajánlottak, nem találtam meg. Költői kérdés: hány posta van a fővárosban? Inkább nem akarom tudni... Szóval több órás kutatásom egyetlen eredménye a nyugati melletti posta boltja, ahol az eladó állítása szerint szoktak utánpótlást kapni, vagyis nézzek vissza később. Még szép, hogy visszamegyek. Makacsságom fellángolt és akkor is szerzek egy olyan bélyeget, ha egy sárkány szájából kell elővarázsolnom. Egy bökkenő van csupán, méghozzá az őszi szünet, amit ugyebár otthon töltök és nem itt, vagyis két hét múlva tudok csak visszamenni a postára bélyegért. Amilyen paranoid vagyok, tuti csak egy lapnyit kapnak és elkapkodják... De megpróbálom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése