Beszéljünk a legekről!

Ez a bejegyzés molyos kihíváshoz készült, vagyis ismét könyvekről fogok elmélkedni. 

Szeretem a kérdezgetős, felelgetős, könyvekről és olvasási szokásokról töprengős dolgokat, szóval beszéljünk a legekről. 

A kihívásért lakmuszisz_HisztisMirtill molyocskát illeti a köszönet! :) 

Melyik könyvet olvastad a legkülönlegesebb helyen? (pl. reptér, külföld stb.)

Nem élek igazán nagyvilági életet, a Történelmi Magyarország területét sem hagytam még el (leszámítva Bécset), így nem mondhatok különleges helyeket, maximum érdekes helyszíneket a mindennapokból. 

A legkülönlegesebb helyen olvasott könyv nekem tehát Böszörményi Gyula - 9...8...7..., amit állásinterjúra várakozva is bújtam egy hangulatos cukrászda sarkában.  

Melyik volt a leghosszabb könyv, amit valaha olvastál?

Noel Barber - Tanamera 1040 oldalával nem véletlenül érdemelte ki a leghosszabb könyv titulust és tartja is rendületlenül, pedig olvastam utána még jó néhány vaskos kötetet.

És a legrövidebb?

Lakatos István - Lencsilány a legrövidebb, csupán 58 oldal. Félszáz oldalnyi gyönyörű, keserédes művészet.

Melyiket olvastad a legtovább?

Erre a címre három jelöltem is van, mindegyiket közel egy évig olvastam, ám a pontosság kedvéért Romain Gary - Lady L. című könyvecskéjét mondanám, mivel Molyon pontosan vissza is tudom követni. Ezt a könyvet 2011. október 23-án kezdtem el és 2012. május 31-én fejeztem be. Hiába csak 180 oldal, elnyammogtam rajta.

Melyik volt a legviccesebb?

Ha kifejezetten humoros könyvet kell választani, akkor egyértelműen Imre Viktória Anna - Kísértés Rt.-je a nyerő. Lökött angyalokból sosem elég!

Melyik volt a legszomorúbb?

Mivel szeretem a drámákat, nem kevés szomorú történtet olvastam már. Ez most viszont a legek bejegyzése, így kénytelen vagyok választani egyet. Alkyoni Papadaki - A Hold színe a legszomorúbb, amit még a csillag és a cseresznyefa sem tudott teljesen orvosolni.

Melyik volt a legrosszabb?

Citromdíjra is van jelöltem bőven, ám mindegyik kötet más megfontolásból került nevezésre. Legrosszabb azonban csupán egy lehet, így Alyson Noel - Evermore című könyvére esett a választás, mivel ebben egy szikrányi lehetőséget sem látok a többi jelölttel szemben. 

Melyik volt a legjobb?

Nem kérdés, hogy Takami Kósun - Battle Royale.

Melyik volt a legötletesebb? (Még ha esetleg a kivitelezés nem is volt príma)

Fogós kérdés. Szerencsére az írók nagy része nem fukarkodik a fantáziájával, így akad bőven érdekes elképzelés, új lehetőség és helyzet. Itt lehetne különbözőképpen megalkotott világokat szembe állítani egymással, esetleg a narráció fajtáit összemérni, vagy kiemelni egy nem hétköznapi borítójú kötetet. Nekem mégis a legötletesebb azt jelenti, ami egyedülálló, amiből nincs még hasonló sem. Erre pedig a legjobb példa és egyben a legötletesebb díj nyertese is Jean M. Auel - A Barlangi Medve népe, mert őskorban játszódó történetről más tollából még nem hallottam.

Melyik volt a legmeglepőbb?

Battle... khm, nem kellene ismételni, úgyhogy legyen inkább Brent Weeks - Az árnyékvilág peremén, mert a könyv utolsó oldalára egyáltalán nem számítottam. Csak pislogtam nagyokat, pedig engem nem könnyű meglepni. Weeks határozottan tud valamit.

Melyik volt a legfurcsább?

Az attól függ, mit értünk furcsa alatt. Én mindenképpen valami pozitívat. A furcsa nálam, valami különleges, valami egyedi, ami lehet megosztó is. Könyvekre gondolva azonban egy kötet ugrott be a "furcsa" szereplői miatt, ez pedig Sarah Adison Allen - A csodalatos Waverley-kert című munkája. Furcsa a javából, épp ezért szeretem.

Melyik volt a legérdekesebb?

Szerintem minden könyv érdekes. Választani azonban muszáj, így legyen Markus Zusak - A könyvtolvaj, mert elgondolkodtató és bár a második világháborúval foglalkozó irodalom elég széles, a náci Németország mezei lakosairól szóló történet mégis ritkának számít. Épp ezért volt érdekes ez a könyv, mert egy másik szemszögbe, megvilágításba helyezte a történteket. (Továbbá érdekes volt még a Halál gondolatait olvasni is.)

Melyik volt a legszebb borítóval rendelkező?

Olyan sok szép borító van, hogy nem könnyű választani. Ráadásul, ha már olvastam egy könyvet és tetszett, legyen bármilyen a borító, megszépül a szememben. A legszebbnek szubjektív véleménnyel Libba Bray - Rettentő gyönyörűség című könyvét mondanám. Mert a 19. századot idézi, amit imádok. 

Melyik volt a legelső, amit e-könyvként olvastál?

Laurell K. Hamilton - Bűnös vágyak, aztán persze a 11. kötetig folytattam is a sorozatot elektronikusan. Többet biztosan nem vállalkozom ilyenre, maradok a hagyományos, simogatni és szagolgatni való lapoknál.

Ennyi volt a legek tára, lezárult a mese mára...

Csak még jelezni szeretném, hogy a fenti válaszok az aktuális véleményemet tükrözik, ami az idő múlásával természetesen változhat.

A vízisten menyasszonya 2.

Jun Mi-Kjong sorozatának második kötetét hoztam. Az első részről már írtam korábban, azzal ajánlott elkezdeni az olvasást.

A borító ismét nagyon szépre sikerült. Tetszik a kék és a sok pillangó, ami a belső lapokon is szálldogál csoportosan.

Manhwa, vagyis gyorsan ki lehet olvasni. Nekem egy unalmas óra alatt sikerült. Pad alatt olvasni azonban nem mindig kifizetődő, főleg a humoros részeknél, mikor kuncogni kezdtem a síri csendben és már majdnem hullaszagban. (Tényleg borzalmas az az óra, kis híjján szeppukura vetemedtem egy tollal...) 

Ráadásnak a mellettem ülők perifériás látását is fejlesztettem, mivel a képes könyvecske őket is jobban lekötötte, mint a tanár.

Ennyit a körítésről, jöjjön a fülszöveg:

"Habek, a titokzatos vízisten arra kárhoztatott, hogy nappal gyerekként kell élnie, és csak éjszaka öltheti fel igazi, felnőtt alakját. Az emberek világából származó új asszonya, Szoa úgy hiszi, hogy egy gyerekhez adták feleségül és fogalma sincs arról, hogy a vonzó Mui valójában a felnőtt Habek. Amikor The-Ul-Csin-In elárulja Habek titkát, Szoa vakmerően arra készül, hogy ő maga deríti ki az igazságot. Azonban óvatosnak kell lennie, hogy meg ne haragítsa a szeszélyes istenségeket, beleértve nagyhatalmú és kiszámíthatatlan férjét!"

Ez a rész lényegében Szoa gyanakvását és titokfelderítő akcióit foglalja össze. Mindezt persze kellően humorosan, kínos helyzetekkel és néhány romantikus jelenettel sűrítve. Nem is lehet többet mondani a cselekményről.

Nekem valahogy jobban tettszett ennek a résznek a rajzolása, mivel több volt benne a művészien szép, aprólékosan kidolgozott oldal. A pillangók pedig időről-időre felbukkantak,  ám a virágok sem maradhattak el. A karakterek is többnyire maradtak a teljesen kidolgozott formában, csupán párszor alkalmazta a chibi-szerű ábrázolást. (Ez utóbbit én csupán kis mennyiségben vagyok hajlandó elviselni, legyen bármennyire aranyos.)

A szereplők még mindig szimpatikusak, bár kicsit túl sok van belőlük és egy rövidke füzeteben nem bontakozhatnak ki egyszerre többen. Szoa még mindig aranyosan szeleburdi, míg Habek kezd egyre kacérabb lenni vele, ami romantikus kapcsolatuk szempontjából kifejezetten pozitív.

Ebben a részben kibontakozik a féltékenység még több bonyodalmat ígérve. Ráadásul a múlt egy-egy szelete is ismét feltűnt, ám csak apró adagokban.

Összességében méltó folytatása az első résznek, sőt még felül is múlja azt, mivel picit pörgősebb és látványosabb. Nagyon jó kikapcsolódást nyújtott, és az elmaradhatatlan függővég miatt, vágyom a folytatásra.

Ajánlom mindenkinek, aki az első részt olvasta, garantáltan nem fogja megbánni.

Tudom, ez most kicsit rövid bejegyzésnek tűnik, ám maga a könyvecske is rövid volt és lehetetlen spoiler nélkül hosszabban beszélni róla. Remélem, a könyvtárban megtalálom majd a folytatást (legutóbb valaki megelőzött) és ki tudok venni egyszerre több részt is. Akkor lehet összevonok két kötetet az értékelésnél.

Egy kis életkép:

A fent említett borzalmasan unalmas óra után, mikor már kiolvastam a könyvet, és éppen Pucca barátomra vártam, letelepedtem a folyosói padra. Pucca késett, így csak ücsörögtem és bámészkodtam, mikor két szaktársam (egy fiú és egy lány) szintén odatelepedett a pad túlsó felére. Aztán elkezdetek beszélgetni, én meg akaratlanul is hallottam. Egyből hegyezni kezdtem a fülemet, mikor a téma a mangák felé terelődött.

Először a srác véleményezte negatívan egy közös ismerősüket, amiért mangákkal foglalkozik. "Japán vacak" néven illette és még azt is hozzátette, nem érti hogyan tudta a szóban forgó illető megfertőzni ezzel az egyik közös barátjukat. 

Itt önkéntelenül simogatni kezdtem a táskámat, amiben A vízisten menyasszonya 2. lapult és igyekeztem nem engedni a késztetésnek, hogy csúnyán nézzek rájuk, amiért ilyen korlátoltak.

A téma azonban nem ült el, hanem tovább haladt az animék felé. Pontosabban a két díszpinty hosszas eszmefuttatás után rájött, hogy a manga képregényt, míg az anime filmet jelent. Ekkor már nagyon vissza kellett fognom a kuncogást.

Aztán szerencsére megérkezett Pucca és leléptünk reggelizni.

Én mégis fennakadtam cseppet, hogy az egyre terjedő manga és anime kultúra ennyire idegennek számít még most is az emberek többségének szemében. Pedig mindegyik önálló és jól működő műfaj, amiben bárki megtalálhatja az érdeklődési körének valót. Feltéve, ha nem szólja le ismeretlenül. 

Tessék kicsit nyitottabbnak lenni és ha leszólunk valamit, legalább legyen fogalmunk róla, hogy miről is beszélünk!

Csipetnyi örömködés:

Nagy boldogan jelentem, decemberben Diótörőre megyek a Szegedi Kortárs Balett előadásában. Ez lesz életem első balettelőadása és már nagyon-nagyon várom. 

Nem volt könnyű jegyet szerezni rá, főleg a második sorba és ilyen jó áron. Szobatársammal (mivel vele megyek) már számoljuk vissza a napokat, hiába lesz pont a vizsgaidőszak kezdete előtt.

Nemzeti Táncszínház, vigyázz, kész, jövök! :)

Ha maradnék

Ezennel új kedvenc könyvet avatok.

Nem gondoltam volna, mikor először hallottam erről a könyvről, hogy ennyire rabul ejti majd a szívemet. 

Molyon sok elismerő nyilatkozat után figyeltem fel rá, épp csak annyira, hogy ha meghallom a címét, homályosan emlékezzem rá. Aztán a Ciceró Kiadó játékot hirdetett és nem haboztam jelentkezni. Sajnos, a szerencse nem állt mellém, ám az eredményhirdetésre eldöntöttem, nekem ez a könyv kell. Be is szeretem sikeresen egy kedves molyocskától igazán jó áron.

Tartozom egy vallomással, közel állok a felszínes libákhoz. A könyv ugyanis új borítót kapott, ami meseszép, cselló van rajta és passzol a "folytatáshoz". (Erről majd a bejegyzés végén bővebben írok.) Az eladó molyocska azonban a régi, kék, autós borítós változatot kínálta. Én meg kínban voltam, hogy megéri-e, így is. Szerencsére győzött a józan ész, hiszen nem a borító a lényeg, hanem ami benne van. Most pedig úgy érezem, jól döntöttem. Semmiképp sem cserélném el egy újabb kiadásra, ő már az enyém. (Drágaszááágom!)

No, de hogy mire ez a felhajtás és dicshimnusz? Rögtön kifejtem idézetekkel tűzdelve.

Fülszöveg:

"Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.
Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.
Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.
Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?"

Már a fülszövege is tökéletes, mintapéldája a fülszövegeknek, mivel nem árul el semmit a cselekményből, mégis felcsigázza az olvasót. Természetesen én is meghagyok mindenkit ebben a jótékony homályban és csupán arról írok, belőlem milyen érzéseket, gondolatokat váltott ki.

"Az emberek mindig azt hiszik el, amit el is akarnak hinni."

Mikor nekiláttam az olvasásnak, valami romantikusra számítottam egy kis drámával megízesítve. Helyette egy kemény drámát kaptam épp egy csipetnyi romantikával. Kellemesen csalódtam.

Az alapsztori, bár nem épp boldog és a valóság ihlette, zseniális. A jó koncepciót azonban könnyű elrontani, ám Gayle Forman megbirkózott a feladattal. Hagyta, hogy a történet magát írja és ezzel igazán nagyszerűt alkotott. Szerintem az igazán jó könyvek élnek, haladnak a saját útjukon, míg az író közvetít.

A cselekmény két idősíkon fut, ám ez cseppet sem zavaró, sőt jótékony, mivel a jelen szomorúságát megtörik a csapongó múlt boldog és humoros percei.

Karakterekre sem lehet panasz. Annyira élnek, hogy az már fáj, sajog az ember szívében. A könyv eleji tragédia úgy kap egyre nagyobb súlyt, ahogy a szereplők kibontakoznak.Az elején még csupán idegenek, akiket a normális emberi empátia révén sajnálunk, aztán ismerősökké, barátokká válnak és a szívünk szakad meg értük. Én legalábbis így voltam ezzel.

Mia szülei nem csupán jó fejek, hanem hihetetlen egyéniségek, hihetetlen életstílussal. Imádtam őket. Teddy zabálni valóan aranyos, a legtökéletesebb kisöcs, akit az emberlánya csak kívánhat. Kim pedig igazi barát és persze remek egyéniség, remekül felépítve.

A legjobban most mégis a főszereplők ragadtak magukkal. 

Mia minden tette és érzése könnyen megérthető. Én tökéletesen tudtam azonosulni vele. Tetszett a különcsége, a látásmódja, pedig egy tipikus lány, ha a csellót leszámítjuk.

Adam pedig a kedves rockzenész kategória, mégsem sablon. Van mélysége a srácnak, amit én mindig nagyra értékelek, ráadásul az apró gesztusai, amivel kimutatja szerelmét, hihetetlenül megkapóak. 

Mia és Adam két külön világ, amik egyszerre különböznek és hasonlítanak, tökéletesen kiegészítik egymást. A szerelmük gyönyörű, mert tiszta, hétköznapi és mégis olyan erős, amilyen csak nagyon ritkán adatik meg. (Bár képes volnék úgy szeretni valakit, ahogy ők szeretik egymást.)

"Minden kapcsolat nehéz. Éppen úgy, mint a zenében, két hang néha harmonikus, néha meg kakofonikus."

Ez a könyv részben a zenéről is szól. A muzsika szeretete átjárja minden sorát. Mia csellón játszik, így a komolyzenei elemek garantáltak, ám ott van Adam, a rockzenész a gitárjával, Mia szülei, az expunk dobos apuka és a vagány anyatigris anyuka, akik a modernebb és zúzósabb vonalt képviselik, mégis jól megférnek egymás mellett. Valahányszor megemlítettek egy új dalt, erős késztetést éreztem, hogy meghallgassam. Ebben csupán a könyv letehetetlensége gátolt meg.

A kötet végén viszont, az író rövid hozzáfűznivalója, egy interjú és a köszönetnyilvánítás között, megtalálhatók egy kis mellékletben a megemlített dalok. Ráadásul az írónő honlapján is külön fel vannak tüntetve, hogy minden kíváncsi és zenére éhes olvasó mosolyogjon.

"Hát ez meg mi volt,mondd? 

Most mondd meg,mi történt! 

Ha egyszer vége lesz, 

hová vezet majd ez? 

Eltölt a sötétség, 

Nem ragyog már szemed:

Az egész oly rég volt már, 

Már múlt éjjel.

Hát ez meg mi volt,mondd? 

Most mondd meg,mit hallottam! 

Az egész életem 

szelelt el mellettem. 

Ha visszatekintek, 

Minden jelentéktelen:

Az egész rég így volt már, 

Már tegnap is. 

Nemsoká elmegyek, 

Egy perc csak,és nem leszek

Talán azt kérded majd, 

mit ronthattunk el. 

De én nem dönthettem, 

Az erőm végére jár:

Az egész rég eldőlt már, 

Már múlt éjjel"

Mindez azonban nem elég, hogy a kedvenceim közé juttassa, ahhoz kell még a hangulat és a mondanivaló. Forman ebben is zseniális volt. 

Ez a könyv egy dráma. Érzékenyebb lelkületűeknek illendő volna zsebkendőt is mellékelni hozzá. (Mázli, hogy betonból van a szívem...) Életek dőlnek el csupán néhány oldal alatt és mindezt egy fiatal lány érzelmein keresztül láthatjuk. Egyáltalán nem könnyed olvasmány.

"Azt hiszem, egy temetés kicsit olyan, mint maga a halál.Lehetnek kívánságaid, terveid, amit csak akarsz, de amikor eljön a napja, semmi beleszólásod nincs a dologba."

A könyv üzenete is ennyire gyomorba vágó. Dönteni sosem könnyű és az ember hajlamos áthárítani a felelősséget, ám ezzel csak magunkat csapjuk be. Forman nehéz döntés elé állította Miat, ám már maga a döntési jog ajándéknak számít. 

"Néha magad hozod meg a döntéseidet, néha pedig egyszer csak megtörténnek veled."

Emellett pedig belecsempész minden emberi kapcsolatot, ami fontos. Ilyen a szülői felelősség, hogy fel kell nőni a gyerekvállaláshoz,  a barátság, ami nem mindig indul zökkenőmentesen, ám annál erősebb lehet és a szerelem, ami váratlan vendég és hajlamos a korán érkezésre vagy a késésre.

Ez a könyv olyan, mint az élet, néha boldog, néha szomorú, sokszor váratlan és rövidebb, mint azt bárki gondolná.

"Most először értem meg, hogy meghalni könnyű. Élni nehéz."

Szóval a Ha maradnék kedvenc könyvem lett mind a  258 oldalával, kék borítóval egyetemben. Szeretem, mert szépen megfogalmazott és érzelmekkel teli. Szeretem, mert nem bírok elszakadni tőle, bekúszott a szívembe és kibérelt magának egy dobogós helyezést a Battle Royale mellett.

Ezt a könyvet csak ajánlani tudom kortól, nemtől, vallástól és egyéb hóborttól függetlenül.

A könyvben felcsendülő utolsó dal (Sajnos csak linkelni tudom):

II - Andante con moto e poco rubato

Kiegészítés:

Sokáig abban a hitben voltam, hogy ez egy újabb sorozat része, mivel a Ciceró Kiadó, akinek ezúton is köszönöm ezt a csodálatos könyvet, egy másik Forman kötettel vitte játékra. Mivel nem szeretem előre elolvasni még a folytatás fülszövegét sem, nem jártam utána egészen mostanáig.

A helyzet a következő:

Ha maradnék egy teljes könyv, lezárt, kerek egész. Az eredeti tervben pedig nem szerepelt semmilyen folytatás. Azonban Forman megkedvelte a karaktereket (Ki nem?) és élt a lelkes olvasótábora rajongásával.

Így született meg a Hová tűntél?, ami egy kiegészítő könyv. Kiegészítő, mivel a Ha maradnék cselekménye után 3 évvel játszódik és Adam szemszögéből íródott. Kétség kívül más, mint a fent dicsért alkotás és előfordulhat, hogy egy ilyen mély benyomás után, csalódás lesz, én mégis szeretném elolvasni. (No, meg a polcomon tudni a gyönyörű gitáros borítójával. Még hogy nem vagyok felszínes liba...)

Mégis lehet örömködni, hogy akad még egyetlen kötetes nagyon jó könyv a piacon.

Ha már az egykötetes alkotásoknál tartunk, sok olyan véleményt olvastam, hogy olyan mint Lauren Oliver Mielőtt elmegyek című könyve. Ezt szeretném cáfolni. Bár ténylegesen van némi érintőleges hasonlóság, amire még lehetne vagy tucat példát hozni, egész más kaliberű könyv. Oliver könyve is tetszett, ám az könnyebben emészthető és inkább a fiatalabb korosztálynak szól. Forman könyve ezzel szemben ütős és nem ismer korhatárt, mivel generációkon átívelő mondanivalók rejlenek benne.

Amúgy a könyv megfilmesítésének jogait már eladták, ám Hollywood kiszámíthatatlan, így egyáltalán nem biztos a széles vászon.

Futótűz

Ezúttal Suzanne Collins trilógiájának második kötetét hoztam. Az első részről, Az éhezők viadala, már írtam korábban egy  bejegyzést. Azzal érdemes kezdeni az olvasást és előre szólok, hogy bár mindig figyelek a spoiler mentességre, ezt most nem tudom kikerülni. Szóval a bejegyzés ismertető utáni részét csak az olvassa, aki már végigrágta magát a Futótűzön. 

Az első rész megvan saját példányban, ám nem nyűgözött le úgy, mint vártam, így felfüggesztettem a további beszerzést. A kíváncsiság azonban nagy úr és a könyvtárban végre a helyén találtam ezt a csinos, piros könyvet, úgyhogy nem haboztam lecsapni rá.

A borító nekem nagyon tetszik, ötletes a madármotívum és hangsúlyosak a színek. Kicsit vastagabb, mint az első rész (Bár az nekem első kiadásos formában van meg, vagyis a betűméret megnövelés előtti változat.) ez pedig nem meglepő a cselekményt tekintve.

Fülszöveg:

"A Kapitólium dühös.
A Kapitólium bosszúra éhes.
A Kapitólium vért akar látni.
És az igazi harc csak most kezdődik. 

Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt.
A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban."

Innen SOILER veszély! 

Nekem sokkal jobban tetszett ez a rész, mint az első. Az éhezők viadala számomra gyenge volt, nem elég kegyetlen, pedig annak szánták, nem elég sokkoló és nem elég összeszedett, már ami a politikát illeti. Itt viszont megkaptam a hiányzó elemeket.

A győzelmi körúttal indul a cselekmény, amitől kicsit tartottam. A valóságshow érzet még mindig körbelengi és aggódtam, hogy megint hosszú oldalakon olvashatom Katniss kicsinosítását a lábkörmétől a a feje búbján ülő hajszálakig. Aztán, bár valóban akadtak benne ilyen részek is, bepillantást nyerhettem a körzetekbe és az ott uralkodó hangulatba, ami megfogott. Pont ezt szerettem volna látni, csakhogy elég gyorsan véget is ért.

Engem pedig megint elfogott az aggodalom, hogy merre megy tovább a történet. A Tizenkettedik körzet élete és Katniss aggályai mégis lekötöttek. Sőt, még a fiúkhoz fűződő kapcsolata sem idegesített, pedig már nagyon elegem van a szerelmi háromszögekből.

Itt pedig elkezdtem drukkolni, hogy legyen végre lázadás. Gale persze benne lett volna és idővel a többiek is, mikor az írónő áthúzta a számításaimat egy olyan fordulattal, ami feldühített.

Ismét egy viadalra kerültek a főszereplők és nálam elszakadt egy cérna. Az első viadal sem kötött le különösebben, már-már untam az alacsonyan lecsapott konfliktushelyzetek miatt. Éppen ezért úgy éreztem, nem bírnék elviselni még egy ilyen viadalt. Pihentettem is kicsit a könyvet, ám a kíváncsiság hamar felülkerekedett.

Collins végre rájött, hogyan kell izgalmas viadalt írni, vagyis megtanulta a mellékszereplők kidolgozását. Végre nem csak Katniss, esetleg Peeta került a középpontba, hanem a többi játékos is. Finnickről már hallottam korábban, mivel elég népes rajongótábora van, így nem lepett meg a srác, ám a többiek kellemes meglepetést okoztak. Főleg Mags, Beetee és Johanna. Ettől függetlenül persze tudtam, ki kinek az oldalán áll, az még mindig elég átlátszóra sikerült.

Aztán ahogy fogytak a lapok egyre kíváncsibb lettem, mit hoz ki a végére. Örömmel mondhatom, végre azt tette, amire szerintem szükség volt, végre úgy fejezte be a könyvet, ahogy szerettem volna. Ezzel pedig megnyert magának.

Spoiler vége

Összességében tehát sokkal jobb, mint az előző rész. Végre van benne politika és a vége még több érdekes helyzetet ígér a befejező kötetben. Mindenképp elolvasom az utolsó részt is, A kiválasztott. Azonban azt is hozzá kell tennem, hogy bár javuló tendenciát mutat, még mindig nem tartom olyan nagy számnak, nem estem hasra tőle.

Ajánlom mindenkinek, aki az első részt olvasta, ha tetszett, azért, ha nem tetszett, meg azért, mert ez a rész jobb.

Állásfoglalás az fecsegőposzátarajongásban:

Nem tartom magam Éhezők viadala rajongónak. Nem rossz történet, végig is fogom olvasni, ám nem nyűgözött le úgy, mint sok ezer embert. A filmet persze várom, mert az első részt is megnéztem moziban és szerintem nagyon jól megcsinálták.

Katnisst kedvelem, ám nem értem, miért ez a nagy őrület a fiúk körül. Sokakat elkapott a Peeta vagy Gale láz, ki ezzel, ki azzal akarja összehozni a főszereplőt, én meg nem értem, mitől pörögtek be. Ez a trilógia egy disztópia és nem romantikus regény. A szerelmi szál csak tölteték, semmi több, na meg a kameráknak szóló show-elem. 

Szóval éljenek a lázadók, vesszen a Kapitólium és majd az utolsó kötet után eldöntöm, megérdemli-e a világsikert. (Úgyis van Molyon egy ilyen kihívás, amihez már csupán erről a történetről kell állást foglalnom.)

Mozgóképek II.

Új hónapot kezdtünk, vagyis itt az ideje egy filmes összefoglalónak. 

A Mozgóképek rovat második bejegyzése következik. A koncepció megtalálható az első részben: ITT. Mivel nem szeretem ismételni magam, bele is vágok. 

Ezúttal öt filmet szeretnék röviden ismertetni.

Életrevalók

"Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára."

Nagyon sokan dicsérték ezt a filmet és én sem tudok egyetlen negatív dolgot is felhozni vele kapcsolatban. Francia film, francia humorral, francia színészekkel és hihetetlenül összerakott karakterekkel. Az egészet a színészek játéka viszi el, bár a mondanivaló sem marad el. 

Nekem nagyon tetszett, élveztem minden pillanatát, még a szomorú részeket is. Humoros dráma, amit bátran ajánlok mindenkinek, érdemes megnézni.

Gru

"Az idilli kertvárosi miliőben, a fehér léckerítéses, rózsabokrokkal szegélyezett otthonok között áll egy fekete ház kiszáradt kerttel. A szomszédoknak sejtelmük sincs arról, hogy a ház alatt hatalmas, titkos búvóhely terül el. Fáradhatatlan, apró szolgáinak hadától körülvéve itt tervezi Gru a világtörténelem legnagyobb rablását. El fogja lopni a Holdat. (Igen, a Holdat!)Gru örömét leli mindenben, ami gonosz. Arzenáljában van zsugorsugár, fagyasztósugár, valamint földi és légi harci járművek, és leigáz mindenkit, aki az útjába áll. Mígnem egy nap szembe találja magát három árva kislány elképesztő akaraterejével, akik olyasmit látnak benne, amit eddig senki más: a potenciális apukát.A világ egyik legnagyobb gonosztevője most összeakad élete legnagyobb kihívásával: három kislánnyal, akiknek neve Margo, Edith és Agnes."

Ezt a mesét is sokan dicsérték, mindenki áradozott róla, hogy Agnes milyen cuki az egyszarvú mániájával. Én mégis csak most szántam rá magam, hogy megnézzem és nem teljesen osztom ezeket a véleményeket. Bár tényleg aranyos mese, semmi egyedi nincs benne és untam is. Talán ha nagyobb hangsúlyt fektettek volna a gonosztevő és a kislányok kapcsolatára és kevesebbet a zsugorsugárért folytatott küzdelemre, jobban élveztem volna. A grafika sem a legigényesebb. (Nem is szeretem ezt a stílust...) Mesekedvelőknek ajánlom, de senki se várjon tőle túl sokat.

Zűrös kamaszok

"Lola egy életrevaló kamaszlány, aki éli a fiatalok bohém, kacifántos, zűrzavaros, sokszor nehézségekkel teli életét. A lány az édesanyjával, Anne-nel él, mert a szülei elváltak, ezért néha ki is játssza őket egymás ellen. Lol és barátai most ismerkednek az ellenkező nemmel, szerelmek, kapcsolatok, barátságok, csalódások, házibulik, félreértések jönnek-mennek életükben. A lány nagy szerelme, előző barátjának Arhurnak a legjobb haverja, Maël. A fiút hol imádja, hol egy félreértés miatt bosszút forral ellene. Egyszer Anne megtalálja lánya naplóját és teljesen ledöbben azon, amiket olvas. Bár ő is ugyanazokat a dolgokat teszi felnőttként, amit a kamasz lánya..."

Erről a filmről két dolgot kell tudni: 

Az első, hogy az amerikaiak lekoppintották, megcsinálták a saját változatukat és még a címét sem változtatták meg. (Igen, a nemrég mozikba került Miley Cyrus filmről beszélek.) A második, hogy csináljak belőle, amennyit csak akarnak, az eredeti film akkor is fényévekre fogja verni őket.

Francia alkotás, Sophie Marceau főszereplésével, ami már önmagában jó ajánlólevél. Könnyed, humoros, szórakoztató családi film, amibe megfelelő mértékű mondanivalót is adagoltak. A karakterek nagyon el lettek találva, mind a kamaszok, mind a szülők, a problémák pedig a való világot mutatják. A fiúk őrültem mű frizurájától eltekintve teljesen élethű alkotás. Nagyon tetszett, így bátran ajánlom mindenkinek, aki egy könnyed, ám igényes filmre vágyik.

Hotel Transylvania

"Vérszívó vagy nászúton? Farkasember családi lazuláson? Rémkoppantó, aki belefáradt a szürke hétköznapok egyformaságába? Vár a Hotel Transylvania - minőségi pihenés és felfrissülés mindennemű rémnek, szörnynek és gonosz torzszülöttnek.Drakula gróf ötcsillagos erdélyi luxusszállodájában (főszakács: Quasimodo) a szörnyek és családjuk távol kerülhetnek az emberi világ zajától. Itt ejtőzik Frankenstein és a menyasszonya, Múmia, a láthatatlan ember, egy egész farkas falka és kollégáik - míg egyszer egy halandó nem téved közéjük. A bajt csak fokozza, hogy a gróf nemcsak szállodaigazgató, hanem apa is, aki eddig sikerrel óvta csemetéjét a valódi világ borzalmaitól: most azonban minden megváltozik."

Le lehet-e húzni még egy bőrt a vámpírtémáról? Ó, igen, ez a film megtette! Eredeti, humoros és aranyos mese a szörnyek szemszögéből, akik nem is annyira szörnyűek. Eszméletlenül jól megírt szöveg van benne, amiből nem hiányozhatott a Twilight kritika sem. Bár a grafikája hasonlít a Gru kivitelezéséhez, nekem a szomorú denevér figura ezerszer imádni valóbb volt, mint a másik mese bármelyik jelenete. A sztori kárpótolt a grafikáért. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek, aki még nem unja a vámpírokat.

Boncasztal

"Dr. Gray fiatal kórbonctani orvosként csatlakozik egy neves kórház csapatához, ahol veszélyes játékot űznek kollégái: versenyeznek, ki tudja elkövetni a tökéletes gyilkosságot, ami nem leplezhető le a törvényszéki boncolás során ? amit ők maguk végeznek, így egymás "rejtvényeit" oldják meg. Graynek az etikai kérdések mellett arra is megoldást kell találnia, hogyan szabadulhat ki ebből a körből, mielőtt ő is egy feladvánnyá válik a boncasztalon...."

Már régóta meg szerettem volna nézni ezt a filmet, aztán mindig közbejött valami. Egy Halloween estéhez azonban valami véres film illik, így végre megismerkedhettem vele. A sztori eszméletlen, ám a kivitelezés kevésbé. A film háromnegyedét untam. Untam, mert semmit sem lehetett megtudni a karakterekről (természetesen a főszereplőn kívül, aki még így sem volt nekem eléggé kidolgozott), szellemi párbajok helyett eszetlen gyilkosságokba torkollott a játék és többnyire kiszámítható volt a cselekmény. Oké, a végén a fordulat engem is meglepett, nem gondoltam volna, hogy Dr. Gray ennyire radikálisan tökös módon akar véget vetni az ügynek. Az utolsó húsz percért tehát érdemes volt végignézni a megelőző hatvanat, ám nem hatott meg annyira, mint vártam. Milo Ventimiglia (aki a Hősök sorozatból lehet ismerős) és Alyssa Milano (Bűbájos boszorkák egyik boszija) azért kicsit javított az összképen.

Összességében nem rossz film, de nem is egy nagy durranás. Azoknak ajánlom, akik pszichológiai filmre vágynak és nem riadnak meg a boncolás gondolatától. (Nem véletlen a korhatár, tényleg teljes képernyőn belezik ki szakértelemmel a hullákat. Kell hozzá idegzet és gyomor, bár én lazán nassoltam a film közben.)  

Értékelés:

A tízes pontozást alkalmazva, szuverén véleményem alapján sorba rendezve.

Életrevalók                ->    10

Zűrös kamaszok        ->    10

Hotel Transylvania     ->     9

Boncasztal                 ->     8

Gru                           ->     6

Halloween

Mögöttem van, ugye?

Bár már így is megdöntöttem az egy hónap alatt megírt bejegyzések számára vonatkozó rekordomat, még mindig nem fogytam ki az írnivalóból.

Mivel ma Halloween van, ehhez kapcsolódó dolgokat hoztam.

Először is egy gyors vélemény erről az ünnepről.

Sokan mondják, hogy milyen szánalmas átvenni az amerikai ünnepeket (itt főleg a Valentin napra és a Halloweenre gondolnak), mert ezek csak a pénzről szólnak. Ezzel azonban nem értek teljesen egyet. Egyrészt, bár van bennük gazdasági haszon, szép alapkoncepcióra építkeznek, olyan érzésekre, amikkel érdemes foglalkozni. Másrészt az összes ünnep régi hagyományokra vezethető vissza így, vagy úgy. A Halloween ezeket tökéletesen példázza. A félelemre építkezik, lehetővé teszi, hogy egy időre mások legyünk és közben emlékeztet minket az élet múlandóságára egy jó bulival. Nem nevezném marketing fogásnak, hiszen olcsón meg lehet úszni a jelmezeket, az édességet meg a partikellékeket. Egy hanglatos buli ez, ami mindig jól jön.

Különben meg nem értem, miért ne férhetne meg egyszerre több esemény békében egymás mellett. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogyan kíván ünnepelni és mikor.

Szóval kedvelem, még akkor is, ha Magyarországon nem tört még be teljesen a köztudatba és a halottak napja miatt talán nem is fog soha. Mégis jó a temetőbe mászkálás, nem túl izgalmas koszorúk és virágok között valami vérpezsdítővel is foglalkozni. (A "hogyan ne gyújtsuk fel kesztyűnket, sapkánkat, hajunkat a mécsessel" manőver mellett.)

Bevezettem hát egy csipetnyi házi Halloween hagyományt, ami eddig kimerült a dekorációban, idén azonban kitettem magamért. 

Jó kellék bármi, ami a rémisztő kategóriába esik, mint például egy plüss szellem, aki ha leejtjük vagy erősebben megpaskoljuk a "Happy Halloween, hahahaha!" felkiáltással válaszol. 

Ide tartozhat még a körömlakk is, ha a boszorkányos színek mellett döntünk, mint a fekete és narancssárga kombinációja. Ezt meg lehet bolondítani egy pókháló mintával is. (Igen, még mindig a saját körmöm látható a képen.)

A legnagyszerűbb kellék persze a jelmez lenne, valami véres, valami szakadt vagy valami fekete. Ehhez azonban szükség van egy bulira, amire sajnos megint nem tudtam elmenni. A fővárosban lett volna egy, csak az ünnepeket nem ott töltöm. Persze, lehetne szervezni beöltözős házibulit is, F. barátommal vigyorogva megtennénk, ha találnánk helyszínt meg még egy tucat elvetemült alakot, akik hajlandók beöltözni.

Így viszont be kellett érnem a töklámpás készítéssel, ami nálam már néhány éves hagyományra vezet vissza.

Nagymamámmal minden évben késsel nekiesünk a felesleges tököknek, amik nem finomak, nem formásak és csak elfagynának a kertben. Általában csak arcokat szoktam nekik hasítani, ám ha akad köztük kifejezetten lámpásnak való, nem habozom kibelezni is.

Most csupán egy tök állt rendelkezésemre, ám ez az egy (ahogy a bal oldali képen is látszik) kifejezetten csinos darab. Szép formás, ideális lámpásnak.

Nem nagy kunszt lecsapni a tetejét, kibelezni és arcot vágni neki. Csak egy éles kés és némi kreativitás kérdése. Elcsenni a temetőbe szánt mécsesekből, már nagyobb kihívás... Az eredmény azonban magáért beszél. Látványos, távol tartja az ártó szellemeket és még a macskákkal is jóban van. (Sikerült az izgő-mozgó cicámat pózolásra bírni néhány másodpercig.)

Az év legnagyobb durranása mégsem a lámpás volt, hanem a Boszorkányujjak.

Le is írom a receptet, hátha valaki kedvet kap egy kis ünnepi sütögetéshez. (F.-t is sikerült megfertőznöm vele, mivel miután vittem neki kóstolót, ő is sütőt ragadott.)

Hozzávalók:

5-6 boszorkány, egy éles fejsze, némi elszántság és egy csipetnyi vérszomj...

Édesszájúaknak azonban inkább a következőket ajánlom: 25 dkg liszt, 15 dkg vaj, 20 dkg darált dió, 10 dkg cukor, 2 tojás, 10 dkg egész mandula, piros színű lekvár

Elkészítés:

Jó erősen fogjuk le a boszorkányt, feszítsük szét az ujjait, majd a lesújtási szöget figyelembe véve emeljük a fejszét a... khm, akarom mondani....

A lisztet a vajjal, cukorral, darált dióval és tojással gyúrjuk össze. Elég ragadós tészta, könnyedén összeáll. Nyújtsuk ki ujjnyi vastagra és kb. 10 cm-es csíkokat vágjunk belőle. Közben ne habozzunk lisztezni a deszkát és a sodrófát, mert tényleg nagyon tapadós. 

Boszorkányujjak a sütés előtt

A csíkokból hosszú, keskeny ujjformákat alakítsunk. Az ujjpercek bütykeit is formázzuk meg és késsel kis barázdákat ejtve rájuk tegyük még élethűbbé, ettől lesz csontos, ráncos a bosziujj. 

Az ujjaik végére egész mandulaszemeket nyomkodjunk körömnek. (Tipp: egész mandulát zöldségesnél érdemes keresni. Ha a vékony, barna héj még rajt van, az sem gond, csak előbb késsel le kell róla hámozni, ami elég időigényes ugyan, de megéri.) A még sokkolóbb hatás kedvéért ajánlott a körmök alá vért is tenni piros lekvár formájában. (Én eperdzsemet használtam és tökéletesen passzolt a diós tészta ízvilágához.)

A tésztát tojássárgájával megkenjük, majd előmelegített sütőben 180°C-o sütjük.

Frissen sült Boszorkányujjak

Hamar megsül, érdemes gyakran ránézni, mert a lekvár könnyedén megéghet. 

Ízre nem nagy durranás, egyszerű, porhanyós diós süti, ám nem is ez benne a lényeg, hanem a látvány. Tálalásnak hirtelen az asztalra kitett formát javaslom, esetleg egy ötletes elrendezést.

Én jól szórakoztam velük különböző beállításokban, majd mikor meguntam, egyszerűen befaltam őket.

Egy igazi Halloween partin bizonyára hatalmas sikert lehet velük aratni. Családi körben pedig nevetéssel töltött, kellemes perceket. Ugyanakkor barátok és rokonok ijesztgetésére sem épp utolsó.

Kecses boszorkánykacsó

Ezzel a csinos boszorkánykézzel kívánok minden erre tévedőnek borzongatóan szép Halloween éjszakát! Nézzetek horror filmet, olvassatok rémisztő könyvet, vagy majszoljatok el néhány boszorkányujjat! ;)