A Geek girl sorozat ötödik, vagyis utolsó előtti része.
A borító szokásos, ezúttal rózsaszín (Ne tévesszen meg senkit a mellékelt kép, online felületen lett csak lila...) és 364 oldallal a terjedelem is megszokott.
Bármennyire hullámzó tendenciát mutat a sorozat, azért szeretnék a végére érni.
Fülszöveg:
"Harriet Manners rengeteg tényt ismer. Tudja, hogy egyszer tizennégy mókust elítéltek kémkedésért.
Tudja, hogy a Kígyók és létrákat és a sakkot is egyazon országban találták ki.
Tudja, hogy az űrhajósok szíve a világűrben kikerekedik.
És életében először most végre azt is tudja, hogyan alakuljon az élete.
Bárcsak a többiek is követnék a forgatókönyvet…"
Mielőtt belekezdek az aktuális kötet boncolgatásába, néhány tény álltalánosságban erről a sorozatról:
1. A sorozat 6 kötetes vagyis összesen 2108 oldal.
2. Ugyanaz a lány szerepel mindegyik borítóján.
3. Az első könyv a legszórakozatóbb rész.
4. Harriet meglepően ostoba és helyenként kifejezetten idegesítő.
5. A mellékszereplők viszont egytől egyig szerethető figurák.
6. Harriet tényleg mindig mindent félreért. Nem is fejlődik sokat a karaktere.
7. Ebben a sorozatban van a legtöbb kicsinyítőképzős, cukiskodó, nem létező szó.
8. Nem kedvelteti meg az olvasóval a divatvilágot.
9. A férfi szereplők indokolatlanul vonzódnak a főhősnő okostojás személyéhez.
10. Tele van érdektelen és néha kétségbe vonható tényekkel.
Az előző kötet értékelésében kifejtettem, milyen problémáim vannak a sorozattal és sajnos ezek egy része továbbra is fennáll.
Ahogy elkezdtem olvasni, rájöttem, hogy idegesít a főhős. Annyira ostoba, annyira nem képes fejlődést mutatni (Pedig ez már az ötödik kötet!), hogy kicsit sem tudok együttérezni vele, amikor valamit félreért (Mindent félreért! Tényleg mindent!) és inkább csak fogom a fejemet, mert tudom, úgyis elszúrja. Ennek azonban nincs tétje mert (nem fejlődik tőle) a családja és a barátai úgyis mindig kihúzzák a bajből és mindig mindent megbocsátanak neki. Épp ezért helyeseltem bőszen, mikor India kiosztotta és sajnáltam, hogy utána ebből sem lett semmi...
No, de most legalább volt egy ok, egy cél a főhősnő akcióihoz, megmenteni a cukipofa, szívárványosan túlpörgő, bébiunikornis ügynököt. Ez egy kicsit fellendítette a cselekményt.
A dolgok persze kiszámíthatóak voltak, bár Harriet megint próbált titkolózni az olvasók előtt és jobb színben tűntette fel magát, mint amilyen valójában, de egy magas cukiságfaktorú tinikönyvnél ez elnézendő.
A párbeszédek - főleg Jasperrel - még mindig szórakoztatóak és volt néhány jelenet, ahol jókat kuncogtam. A szórakozás így nem maradt el, de még mindig nem érzem azt a kezdeti lelkesedést, amelyet a sorozat nyitánya okozott.
Ráadásul az utolsó mondat nem kis konfliktushelyzetet ígér az utolsó kötetre és ez azért kicsit fel tudja csigázni az olvasókat. Igaz, már most fogom a fejemet, mert tudom, Harriet úgyis elbénázza, ám a végén úgyis minden rendbejön.
Összességében tehát nem olyan jó ez a kötet, mint az első kettő, de az előzőnél jobbra sikeredett. Szóval, ha valaki még érez egy cseppnyi lelkesedést az idegesítő, okoskodó és ügyetlen modellány iránt, tegyen csak vele egy próbát. A nagy fináléra pedig rettentően kíváncsi vagyok.
Kedvenc idézet a könyvből:
"… az lesz a legnehezebb, hogy ne valami cukorfélén éljek, mint a poszméhek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése