A szirén

Olvastam már az írónőtől, így nagyjából tudtam, mire számíthatok.

A borító egyszerű, szép, passzol ehhez a könnyed kis meséhez. Közel 300 lapjával vastagságra is könnyed olvasmány.

Fülszöveg:

"Sok évvel ezelőtt az Óceán megmentette Kahlent a vízbe fúlástól, aki azóta szirénként szolgálva fizeti neki vissza a tartozását, és a hangjával a halálba csalja az embereket. Kahlen egyetlen szavával ölni képes, mégsem tud ellenállni a kísértésnek, hogy a szárazföldön töltse a napjait, figyelje az átlagos embereket, vágyakozva arra a napra, amikor újra szabadon beszélhet, nevethet, és élhet közöttük. Kahlen már beletörődött, hogy magányosan tölti szolgálata hátralévő idejét… Ám ekkor találkozik Akinlivel. A jóképű, melegszívű és kedves Akinli megtestesíti mindazt, amiről Kahlen egész életében álmodozott. Bár nem beszélhet vele, mégis hamar kialakul köztük egy kapcsolat, amit egyikük sem tagadhat… És Kahlen nem is akarja megtagadni.
Az Óceán minden törvényét megszegte, amikor beleszeretett egy emberbe, és örökre el kell hagynia a fiút, ha az Óceán tudomást szerez az érzéseiről. De Kahlen elszánta magát, hogy miután egy életen át betartotta a szabályokat, most az egyszer a szívét fogja követni."

Nem vártam sokat ettől a könyvtől, csak egy kis romantikus kikapcsolódást és ezt többnyire teljesítette.

Tetszik Kiera Cass könnyed stílusa, amitől a legegyszerűbb alaptörténet is olvasmányos kosztümöt kap. Jelen esetben fogta a szirének mítoszát, csavart rajta egy kicsit, hogy frissebb legyen, hozzáadott egy tipikus tiltott szerelemi történetet és már készen is volt a következő romantikus meséje.

A szirénlét felépítése ötletes, bár rengeteg kérdést felvetett, amelyeknek többsége nem kapott pontos választ. Szóval nem volt teljes mértékben hihető minden, de az olvasó azért belejön a hullámzásba, ha elég időt tölt ebben a sós vizű közegben.

A karakterek is szimpatikusak voltak. Változatos életekből, változatos problémákkal érkeztek a habok közé és többnyire érthetően és szerethetően viselkedtek. Idegesíteni szokott, mikor  egy történet főhőse szürke kisegérnek van beállítva, bár cseppet sem az és mindenkinek ő kell. Nos, ez a veszély itt nem állt fent, mivel Kahlen valóban a legátlagosabb élettörténetű lány volt a csapatban. A többi szirén hozzá képest kész színkavalkádnak bizonyult.

Az Óceán karaktere is érdekesen lett lefestve és valamennyire sikerült az írónőnek megragadni azt a pontot, ahol egyszerre tűnt emberinek és cseppet sem emberinek minden megnyilvánulása. Persze itt is rengeteg a megválaszolatlan kérdés. Például ha van Óceán, akkor van-e Föld vagy Levegő is, vagy egyéb természeti jelenség isteni és mitikus hatalommal vegyítve?

Ami a szerelmi szálat illeti, kedvesen romantikusan indult. Jó volt olvasni a természetes könnyedséget, ahogy a két szereplő egymásra talált és a férfi főhős karaktere is szerethetőnek bizonyult. Azonban a könyv itt már mutatott némi gyengeséget. Számomra szükséges lett volna még néhány találkozás, még pár együtt töltött nap vagy akár órácska, hogy a két főhős között kialakult mély ragaszkodás hiteles legyen. Mármint értem én, hogy lelki társak meg a többi, de kissé zavaró volt a valós természetesség után egy ilyen éles, "ők márpedig azért is egymásnak lettek teremtve" kinyilatkoztatás.

Ráadásul a kapcsolatuk cirka két évet ölel fel, miközben rengeteg más kérdés felmerül. Például az új lány története, ami önmagában is nagyon érdekes volt. Néhol ezért úgy éreztem, mintha a történet kissé görcsösen ragaszkodna a románchoz, mint fő konfliktushelyzethez, míg a fel-felvillanó újabb kérdéseket hagyja elsikkadni. Pedig rettentően kíváncsi voltam, hogy mi történhetett pontosan Indiában...

A történet lezárása is ilyen felemásan alakult. Egyrészt az írónő szépen megtalálta a megoldást a látszólag megoldhatatlan problémára. Másrészt viszont egy ilyen konfliktust csak giccsel lehet pozitív irányba terelni. Szóval nekem a végén kicsit sok volt a cukormáz, főleg az előzményekhez képest. A férfifőhős és családja is a cukortúladagolás tüneteit produkálta.

Összességében tehát nem tökéletes a könyv, kissé szirupos a vége. Mégsem bánom, hogy elolvastam, mert azt a könnyed kikapcsolódást, amit vártam tőle, megkaptam. Illetve ez a fajta szirénkoncepció kifejezetten kreatív volt.

Elsősorban azoknak ajánlom, akik habkönnyű, romantikus történetre vágynak. Ha valaki már olvasott az írónőtől és megkedvelte, ne habozzon újra kézbe venni tőle valamit. Kellemes olvasmány, csak egy kicsit töményen édes a vége, így akinek ez megfeküdné a gyomrát, óvatosan szemezzen vele.