Hümm...

Egy újabb hétvége, egy újabb hónapvége. Lassan lezárul életem egy újabb korszaka, bár ez rövidebb lett, mint terveztem. Végül is nem bánom. Jó lesz ismét tiszta lappal kezdeni.
Amint ennek vége lesz belevetem magam a szórakozásba. Elég sok tervem van most és úgy tűnik össze is fognak jönni. Pár hétbe belesűrítek majd egy egész nyárra való mókát és kacagást. Legalábbis remélem...

Lássuk akkor a programomat:
Pár napja felhívott egyik legkedvesebb barátom Applequeen. Olyan rég beszéltünk, így nagyon örültem neki. Meglepetés bulit szervez egy közös nagyon jó barátunknak. Természetesen egyből igent mondtam és már most vigyorgok, milyen képet fog majd vágni, ha beállítunk hozzá csapatosan boldog szülinapot kívánni. Még az anyukáját is beszerveztük. Remélem nem fog sejteni semmit. Mondjuk arra biztosan nem fog számítani, hogy egyszer csak ott termek a küszöbén. Hiába ő az egyik legjobb barátom, sajnos ritkán látom mostanában és nem is beszélünk olyan sűrűn. Persze ez főleg az én hibám... Már nagyon várom, hogy találkozzunk. Megéri majd 4-5 órát utazni. Csak azt nem tudom még, hogyan fogok hazajönni... Reménykedem, hogy megszán majd egy kanapéval, úgyis azt mondta Applequeen, hogy én leszek az ajándék. Masnit kellene kötni a nyakamba. :D
Pár napra rá érkezik egy másik nagyon jó barátom Csikoszokni. Őt is régen láttam már. Itt lesz nálam néhány napig. Megmutatom neki a környéket és megyünk VOLT fesztiválra tombolni egyet. A VOLT nekem már úgyis nyári hagyomány. Októberben voltam utoljára koncerten, szóval már épp itt az ideje. Aztán meg osztálytalálkozóra megyek. Huh, na az érdekes lesz. Már előre félek... Majdcsak túlélem valahogy és utána meg én megyek meglátogatni Csikoszoknit. Átutazhatom az egész országot keresztbe, de jó lesz. Nem mindennap megy el az ember az ország legnyugatibb feléről a legkeletibb pontjára. De vagyunk mi olyan jó barátok, hogy vállaljunk 6-7 óra vonatutat és még el is viseljük egymást közbe. Hihetetlen milyen jó barátokat szereztem csupán pár hónap alatt. Most nagyon hiányoznak nekem, de a nyár majd feldobja a helyzetet.
A régi barátaimtól viszont kicsit eltávolodtam. A balatoni nyaralás így valószínűleg ugrott. Ráadásul VOLT-ra sem jön mindenki... De nem hagyom, hogy ez elrontsa a kedvemet. Lesz így is elég programom.
Ennyit a nyári tervekről.

Nos, annyit írok könyvekről, hogy itt az ideje kicsit a saját alkotásaimmal foglalkoznom. Már évek óta írogatok történeteket. Ötletekből sosem szenvedtem hiányt, csak a kivitelezés döcögős néha. Mostanában viszont komolyan kezdtem foglalkozni az írással. Megnyugtat és folyton bennem van a késztetés, hogy papírra, vagyis inkább monitorra vessem a fejemben összeállt dolgokat. Kézzel nem szeretek írni, mivel borzalmasan ronda a kézírásom. Egyesek szerint olyan mint a titkosírás, amit csak én illetve a hosszú évek folyamán hozzáedzettek képesek elolvasni. Ez pedig engem is meggátol a betűkben történő önkifejezésre. Így maradt a billentyűzet.
Igazából saját magam szórakoztatására írok teljes inkognitóban. Ismerőseim közül senki sem tudja és szeretném ha ez így is maradna. Már ahhoz is nagy bátorságot kellett összegyűjtenem, hogy feltegyem néhány alkotásomat egy amatőr írói oldalra az AFS-re. (link bal oldalt a chat felett) Arra még egyáltalán nem vagyok kész, hogy olyan is olvassa aki személyesen ismer. Ezt a blogot sem olvassák személyes ismerőseim és megőrzöm az ő kilétük titkát is fedőnevek használatával. (Persze ők egyből felismernék magukat.)
Tehát nyilvánosságot adtam néhány munkámnak. (Nem túl meglepő módon szintén Szellem fedőnév alatt.) Izgalommal vártam a hatást és nagyon meglepődtem a pozitív visszajelzéseken. Hihetetlenül jól esik azt hallani, hogy valakiből érzelmeket váltottam ki csupán néhány mondattal. Ez az alkotás szépsége. Ezért szeretek mindenféle dolgokat készíteni. Rajzolni, karkötőt csomózni, képeslapot festeni és most már írni is. Fura, hogy bár a mondás úgy tartja öröm adni és kapni, én mégis inkább adni szeretek. Ha kapok valamit az csupán egy pillanatnyi boldogság, viszont ha adok, készítés közben előre örülök és egyre izgatottabb leszek, hogy vajon tetszeni fog az illetőnek, vagy sem. De a legjobb mégis a vége, amikor átadom és láthatom az örömöt az arcán. Most megint eszembe jutott a meglepetés buli. Hogy fog nekünk örülni. Már alig várom. ^^
Jelenleg négy történetem van fenn. (Igaz, az egyik egy dalszöveg paródia.) Szerencsésnek érzem magam, amiért mindegyikre kaptam visszajelzést. A legtöbb endorfin mégis a Revulsion-nak köszönhetően szabadul fel bennem. Szinte magától értetődően gépelem le az újabb fejezeteket, mintha már egyszer leírtam volna. Nem is nagyon kell agyalnom, mert már minden készen van az elmémben. Persze ez abból adódik, hogy az első pillanattól fogva tudom, hogyan akarom befejezni. Már csak el kell jutnom odáig. Ez azonban még egy nagyon hosszú út lesz. Szeretném minél jobban megragadni a lényeget és a mondanivalómat. Néha talán túl hosszúra nyújtom főszereplőm gondolatainak ecsetelését, de ez így kell, hogy legyen. Hiszen a valóság is ilyen. Egy lány több napig képes egyetlen egy mondaton rágódni. (Tapasztalatból tudom, sajnos.)A visszajelzésekből ítélve pedig, talán sikerült kifejeznem magam. Úgy érzem, ha sok év múlva majd visszaolvasom ezt a történetet, újra át fogom élni azokat a pillanatokat az életemben, amik hozzásegítettek a fejezetek megírásához. Lényem részévé vált, így néha kicsit védtelennek érzem magam, amiért ennyire kitárulkozom mások előtt. Talán ezért nem mutattam meg még senkinek az ismerőseim közül...
Belekezdtem már több másik történetbe is, de egyikkel sem mentem túl sokra a novelláimon kívül. Igaz, egy újabb novella is alakulgat a Vacsora és a Karácsony kicsit másképp folytatásaként. Ezt azonban felfüggesztettem egy időre.
Többnyire csak vázlatok vannak a fejemben, amiket néha megpróbálok kifejteni és végre leírni. Úgy viszont nem megyek semmire, ha nem tudom, hova vezetnek a szálak. Nem is érdemes elkezdenem valamit csakúgy vaktában, hogy majd kialakul, mivel nem fog. Nem hagyatkozhatok a pillanatnyi hangulatomra. Attól túl darabos és kusza lenne az egész. Tudnom kell mindent mielőtt belekezdek.
Pár napja mégis elfogott a vágy egy új történet elkezdése iránt. Neki is láttam és az első fejezetet eltaláltam. A hangulat és stílus megvan, a mondanivalóval és a végkifejlettel együtt. Tudom mit akarok, csak a közepe még zavaros kicsit. Kellene némi csavar, ez azonban nem olyan egyszerű. Ihletre van szükségem, de sürgősen. Pedig még a címe is meg van. (CSODA!) Mindig ezt hagyom a végére általában. Kicsit még bizonytalan vagyok vele, mivel egy egész új dologba kezdtem minden téren. Az eddig bevált E/1 helyett E/3- ban írom. Teljes mértékben mentes a fantasy elemektől és igyekszem véresen valósat kihozni belőle. A letargikus hangulatom fő ihletője, így az élet sötét oldalán járnak főszereplőim és igyekszem pörgős jelenetek tömkelegét beleszőni. Valami mégis úgy érzem hiányzik. Megfordult a fejemben, hogy feltöltöm AFS-re az első fejezetet, hátha kapok visszajelzést és az továbblendít. Addig azonban nem akarom, amíg nem vagyok biztos abban, hogy be is fogom fejezni. Nem szeretem, amikor valaki feltesz két fejezetet, ami mondjuk egész jó és felkelti az érdeklődésemet és aztán hagyja az egészet. Bosszantó dolog, ahogy a hosszú várakozás is egy új fejezetre. Igaz egyszer én is kerültem alkotói válságba és egy hónapig húztam a novellám befejezését, de azért igyekszem. Pedig úgy akarom ezt a történetet. Talán épp ez a baj. Lazítanom kellene, de most nem tudok. Stresszes vagyok...

Na, ezt a bejegyzést aztán jól elnyújtottam. ^^ Mindegy, legalább kiírtam magamból mindent.