Árkok az esőben

Csupán néhány szerző van, akitől mindent el szeretnék olvasni. Jón Kalman Stefánsson pedig ezen kevesek közé tartozik. Nem volt hát kérdés, hogy ezt a kötet is beszerzem tőle.

Hatalmas piros pont jár a Jelenkor kiadónak, amiért ilyen gyönyörű és egységes borítóval adják ki  a munkáit. Nagyon szépen mutatnak a könyvespolcon, és mindig érdeklődve várom, milyen lesz a következő kötet.

180 lapjával ez egy kifejezetten rövid könyv, talán az eddigi legkurtább a szerzőtől.

Fülszöveg:

"Jón Kalman Stefánsson már az első, 1996-ban megjelent prózakötetében is Izland nyugati fjordjainak tájaira vezet bennünket. Lazán összefüggő novellái a helyiek valószerűtlen, a technológia és a csodák határvidékén játszódó hétköznapjait mutatja be. Errefelé eseményszámba megy, ha a horizonton feltűnik egy autó, vagy megérkezik Björn új bálázógépe; a szomszédok távcsövön át követik az elszabadult bikát; a magányosan gyászoló gazda a nappal paripává változó trollasszonnyal hál; vagy ha egy gazda a fjordok csendjének súlya alatt hallani kezdi, ahogy susognak a felhők, mint a száraz széna, és csikorognak, mikor kettészeli őket a hegycsúcs.
Stefánsson cinkos mosollyal el-eltűnődve forgatja kezében a valóság legjellemzőbb kicsiségeit, míg ki nem bomlanak belőlük a mindannyiunknak ismerős fájdalmak és drámák. És akkor megállunk, és mi is feltesszük a kérdést: „van-e szomorúbb, mint az árkok az esőben?” "

Nem néztem utána ennek a kötetnek, mikor megvettem. Sőt, még a fülszöveget sem olvastam el, ennyire mániákusan gyűjtöm tőle az olvasnivalót. Így gyakorlatilag magamtól jöttem rá, hogy ez a szerző legkorábbi munkája. Ez pedig engem cseppet sem zavart, mert mint már írtam, mániákus Stefánsson-könyv gyűjtögető vagyok.

Mivel nem ez volt az első olvasmányom a szerzőtől, cseppet sem lepett meg a stílus és a narráció darabossága. Viszont pont azért, mert már olvastam tőle, méghozzá a legfrissebbeket is, nagy érdeklődéssel néztem, honnan is indult. Ez ugyanis gyakorlatilag egy tesztkötet. Minden megvan benne, ami a szerző sajátja: az izlandi légkör, kisemberek apró-cseprő dolgai, az irodalom szeretete, kissé karcos humor és egy csipet dráma, hogy minden furcsaság ellenére komolyan lehessen venni. Csakhogy itt mindez még képlékeny, kezdetleges formában van jelen. A sorok nem olyan líraiak, a karakterek kicsit távolabbinak tűnnek, tehát érződik rajta, hogy első kötet. Ez lehet, hogy néhány olvasóban csalódást kelt, ami látszik is az értékelések között, ám egy rajongónak igazi csemege.

"Csodálkozhatnánk is, hogy egy fiatalember miért visz magával három könyvet egy ilyen felszabadult buliba. Igen, de három könyv nem olyan sok. Harminc, az igen, de nem három."

Rettentően tetszett, hogy úgy olvashattam ezt a könyvet, mint egy jövőbe látó médium. Láttam ugyanis, hogy ez a hangulat, hová fog a későbbiekben fejlődni. Láttam, melyik mozzanatot fejti ki majd részletesebben később egy másik kötetben. Láttam, hogyan fejlődnek a karakterek, hogyan lesz belőlük egy-egy maradandó figura, míg itt csak a vázuk, főbb paramétereik adottak. Rajongói szemmel tehát a könyv minden esetlensége (ami természetesen csak a későbbi kötetek fényében van jelen) érthető és érdekes.

Nagyon kedvelem a szerző humorát, és talán ez a legmókásabb szövege. Persze itt is akad dráma bőven, nehéz sorsok és a vidéki közeg nem mindig kellemes légköre, de tele van vicces jelenetekkel. Kissé maróan gúnyos jelenetek ezek, de én mindegyiket nagyon élveztem. Ráadásul itt sokkal nyíltabban élcelődik a karakterein.

"Fogorvosok! Salvör megborzongott: gondoljatok csak bele, vadidegen emberek szájában turkálni, annál még tyúkólat ganézni is jobb, főleg, ha azt vesszük, milyen büdös egyesek lehelete! Starkaður: igen, korhadt szavak bűze."

Cselekmény természetesen itt sem igazán van, inkább kisebb-nagyobb események helyenként összefüggő lánca. Na, de ez megint egy olyan dolog, ami jellemző a szerzőre.

Összességében tehát, bár ez az első és így a jövőből nézve kezdetleges Stefánsson kötet, azért mégis csak egy Stefánsson kötet. Megvan benne minden, ami a szerző sajátja, így élveztem az olvasást. Viszont, mivel itt még helyenként kiforratlan a stílus, csak rajongóknak ajánlom. Aki már olvasott tőle és szerette, valószínűleg ezt a kötet is szeretni fogja, csak ne várja, hogy ez lesz majd a kedvence. Aki azonban még nem olvasott ettől a remek izlandi szerzőtől, de szeretne, nos, nem biztos, hogy ezzel érdemes kezdenie, hiszen van már ennél sokkal jobb munkája, nem is egy. Kivéve persze, ha időrendben kíváncsi a műveire.

Tükör a felhőkön túlra

Két okból választottam ezt a könyvet. Egyrészt a gyönyörű borítója miatt, mert jó csupán nézegetni is. Másrészt a japán helyszín és mondavilág miatt, mert kifejezetten szeretem. Az pedig, hogy magyar szerző munkája, csak egy kis extra kedvcsináló volt nekem.

344 oldalával átlagos terjedelmű kötet.

Fülszöveg:

"Japán az 1600-as évek vége felé. A határok lezárva, a császár túszként él saját palotájában, a hatalom valódi gyakorlója a sógun. Az árva Szorana mindent, amit tud, az őt befogadó nindzsáktól tanult, ám mivel hófehér külsejével feltűnő jelenség, talán sosem válhat a láthatatlanság mesterévé. Ő azonban még ennél is többről álmodik: a szamurájok kasztjához szeretne tartozni, és valami fontosat tenni jelentéktelen életében.
Renmu alakváltó nyestkutya. Egy megkeseredett varázstanuki, aki megtanulta, hogy az emberekkel pusztán üzleti kapcsolatokat ápoljon: mellettük él, de sosem velük. Napról napra éli az életét, kergeti a gyönyöröket, és semmit nem akar kevésbé, mint valami jelentős dolog részesévé válni.
Egy küldetés, egy találkozás, egy alku – és elindul a kaland, amely mindkettejük életét fenekestől felforgatja. Miközben halálos szörnyek elől menekülnek, szenvedélyes és tiltott vonzalom alakul a két számkivetett között – azonban senki és semmi nem az, akinek vagy aminek eleinte látszik."

A japán kultúra közel áll a szívemhez, a japán mondavilág pedig egy olyan téma, amiről szívesen olvasok vagy szívesen nézek filmeket. A tanuki pedig egy rettentő cuki jószág, volt szerencsém élőben is megcsodálni. (És örömmel meg is ölelgettem volna, ha hagyja...) Úgyhogy minden adva volt ebben a könyvben, hogy szeressem, és ez így is történt nagyjából a kötet kétharmadáig. Ott ugyanis rá kellett jönnöm, hogy nem voltam elég körültekintő, a borító annyira elvarázsolt, hogy nem néztem utána rendesen a kötet besorolásának. Na, de ez az én figyelmetlenségem hibája és nem a könyvé.

Japán, mint helyszín szépen van beépítve a történetbe. Pontosan lehet követni, épp hol járnak a szereplők, és ad egy kis bepillantást a 17. század társadalmi berendezkedésébe. A háttér tehát hozza az elvárt ígéreteket, és a különféle lények és hitvilág is szépen vannak beleszőve. Gyakorlatilag ez adja a kellemesen japános hangulatát az olvasásnak. 

Nagyon tetszett, hogy a szerző jól használta a japán kifejezéseket. Egyáltalán nem éreztem indokolatlannak, mikor egy-egy japán szó bekúszott a szövegbe. Minden ilyen elejtett szónak volt értelme, és többnyire a japán mondavilághoz voltak köthetők. Például a tanuki sokkal kifejezőbb, mint a nyestkutya, hiszen nem csupán az állatot jelöli, hanem a mitológiai lényt is.

Ha már szöveg, a könyv kifejezetten olvasmányos. Gördülékenyek a mondatok és a cselekmény is kellemes tempóban halad. Az olvasó könnyedén belesüpped a történetbe, amit jól bizonyít, hogy kórházi környezetben is sikerült benne elmerülnöm.

Ami a cselekményt illeti, egy tipikusnak mondható kaladra épül. Két valószínűtlen szövetséges keres egy elrejtett tárgyat, miközben mindenféle bajba keverednek. Nekem tetszett ez az egyszerűség, mert van valami az ilyen utazásra épülő kalandokban, ami kellemes kikapcsolódást nyújt. Viszont a kaland motivációjául szolgáló konfliktus egyáltalán nem lett kibontva. Sőt, kifejezetten erőtlennek és esetlennek hatott. Konkrétan olyan volt, mint egy mellékszál, pedig a címben is megjelenő tükörnek ennél központibb szerep illett volna.

Itt érkeztünk el a figyelmetlenségemhez. Én ugyanis a fent leírtakra, a kellemes utazásos kalandra Japánban számítottam, hozzá néhány mítikus lényre is, viszont arra nem, hogy mindez csupán egy vékony kis keretet adjon valami másnak. Ez a könyv ugyanis nem egy kalandregény, nem is fantasztikus történelmi regény, csupán ezek elemeit használja, hogy kibontson egy szerelmi történetet. Bizony, a kötet fókuszában a két főszereplő egymásra találása áll. Ez meglepett kicsit, ám nem zavart, mivel úgy voltam vele, kalanddal fűszerezett kellemes romantika még mindig elég komfortos számomra. Csakhogy, mikor a történetben eljött a pont, ahol a két főhős vonzalma találkozott, egészen más fordulatot vett a kötet. Erre pedig nagyon, de nagyon nem számítottam. Pedig, ha rendesen utána nézek, tudhattam volna...

Szóval félreértések elkerülése végett jelzem mindenkinek, hogy ez nem egy cuki romantikus történet, hanem egy romantikus és erotikus mese egy lányról és egy tanukiról. Ezzel a tudattal érdemes hozzáállni, akkor talán nem éri az embert olyan nagy csalódás, mint engem. Én ugyanis nem keresem az erotikus regényeket. Ha egy romantikus kötetben akad egy-egy ilyen jelenet, rendben vagyok vele, de mikor az ágyjelenet hangsúlyosabb, mint maga a cselekmény, az már sok nekem. Itt pedig a cselekmény puszta díszlet volt a románchoz, míg a románc elsodródott az erotika irányába. Konkrétan több fejezet szólt részletesen arról, hogy a két főhős mit és hogyan csinál egymással az ágyban. Meglepődtem? Igen. Zavart? Nos, szintén igen. Nem azért, mert a románcban helyet kapott a testiség, hiszen ez természetes és normális dolog. Még azt is le szoktam nyelni, ha egy szerző túlírja ezeket a jeleneteket, de itt most az erotika egy olyan szekciójába vitt el a könyv, ahová cseppet sem vágytam. Tudom, nagy az igény a mindenféle fajok nászára az irodalomban, de ha van valami, ami cseppet sem érdekel, akkor az számomra ez. Hiszen itt egy tanuki az egyik résztvevő és nem emberi alakjában. Én peidg túlságosan racionális vagyok, hogy ettől el tudjak vonatkoztatni...

Na, de ezt előre tudhattam volna, ha nem vakít el a borító szépsége és rendesen utána is nézek a könyvnek. Úgyhogy nem róhatom fel neki, egyszerűen nem én vagyok a célközönsége. Azt viszont már joggal jegyezhetem meg negítavumnak, hogy a cselekmény lezárása eléggé vérszegényre sikerült. A tükör és a megszerzése mögött húzódó érdekek végig mellékesen voltak jelen, így a nagy csavar, hogy ki is akarja valójában megszerezni, már senkit sem érdekelt. Konkrétan érdektelenné vált, pedig ez lett volna a kötet központi cselekménye.

Összességében tehát vegyes érzéseim vannak ezzel a kötettel. Egyrészt megadta a kellemes japános hangulatot és a könnyed kalandot, amire vágytam. Másrészt viszont volt a kötetben bőven olyan rész, ami egyértelműen nem nekem íródott, nem az én világom. Úgyhogy a könyv első fele tetszett, a második kevésbé.

Kizárólag azoknak ajánlom, akik kifejezetten egy románcra épülő történetre vágynak, és nem zavarja őket az erotikus tartalom. Kükönféle lények közötti erotikára vágyók előnyben. Viszont, ha valaki ezt az irányt nem kedveli, nos, keressen egy másik japános kötetet. 

Mozgóképek CXXXIII

Áprilisban eggyel több filmet sikerült megnéznem, mint márciusban, azaz összesen hetet. Viszont csak egyszer jártam moziban.

Ráadásszerelem

"Okozhat nagy bajt egy eltévedt SMS? Hozhat valami jót? Vagy elvezethet egy embert élete szerelméhez? Egy romantikus vígjátékban bármi megtörténhet… főleg, ha a tévelygő szerelmeseket Céline Dion vezeti helyes útra.
Mira vőlegénye már két éve meghalt, ám a lány nem tudja elengedni: barátja régi telefonjára küldözget SMS-eket – de az a szám már valaki másé: és Rob nem érti, kitől származnak és kinek szólnak ezek a szerelemmel teli, bánatos üzik.
Még szerencse, hogy Rob újságíró, és épp Céline Dionnal készít interjút. Amikor az énekesnő meghallja az érthetetlen SMS-ek történetét, elhatározza, hogy kinyomozza, mi lehet a titok. És ezzel persze mindent összezavar… aztán rendbe hoz."

Két okból néztem meg ezt a filmet. Egyrészt Sam Heughan miatt, akit az Outlander könyvekből készült sorozatban kedveltem meg. Másrészt tetszett az eltévesztett sms-ből  kialakuló románc koncepciója.

Nem mondanám, hogy magas elvárásaim voltak, de valahogy mégsem sikerült a filmnek megütnie egy egészséges mércét. Az alap felvetés ötletes volt, ám a kivitelezés klisés és túlbonyolított. Az pedig, hogy Celine Dion ilyen nagy hangsúlyt kapott benne, nos, számomra teljesen érthetetlen volt. Mondhatnám, hogy a rajongókat akarták meggyőzni vele, de ez a film nem feltétlenül csak az idősebb női korosztálynak készült, sőt...

Összességében ez egy nagyon felejthető alkotás. Olyan kis semmilyen. Nem bánt, de pár percnél tovább nem is tud lekötni. Azoknak ajánlom, akik már kifogytak a jó romantikus filmekből, mégis nagyon vágynak egyre. 

A csendes lány

"Cáit mindössze tízéves, csendes kislány, aki hányattatott körülmények között nő fel. Örökké kimerült és ismét terhes édesanyjának a sok gyerek mellett nem jut ideje rá, alkoholista, hirtelen haragú apja pedig inkább jobb, ha nem foglalkozik vele. A család úgy dönt, a legjobb lesz mindenkinek, ha Cáit-et a nyárra rokonokhoz adja. Seán-nál és Eibhlín-nél, a gyerektelen, érzékeny és boldogtalan párnál egészen új világ nyílik ki a kislány előtt. A farm és idilli, zöld környezetében egy idő után Cáit is kitárulkozik, és fény derül arra a titokra is, amit újdonsült gondozói elrejtenének előle."

Régóta meg szerettem volna nézni ezt a filmet, csak vártam hozzá a megfelelő hangulatot. Ezt pedig jól tettem, mert épp a jó pillanatban szántam rá az időt.

Ez egy dráma tipikusnak is mondható témáról, egy elhanyagolt gyerekről, aki megtapasztalja a figyelmet és szeretetet. A hangsúly itt nem a konkrét cselekményen van, hanem a szereplőkön és azok kapcsolatain. Akadnak benne erős jelenetek, megható részek, mégis szépen megtartották az egyensúlyt a dráma és a kedvesség között. A lezárás pedig egyáltalán nem cukormázas és ez így van rendjén.

Ez tehát egy szépen felépített dráma, ami nem akar sokat, csak elmesélni egy sajnos nagyon is hiteles történetet. Bátran ajánlom azoknak, akik kedvelik ezt a műfajt. Aki viszont nagy csavarra, kirobbanó érzelmekre és túlzásokra vágyik, csalódni fog, mert a film épp olyan csendes, mint a főhőse.

A hercegnő és a sárkány

"Egy kötelességtudó hajadon beleegyezik, hogy feleségül megy a jóképű herceghez, azonban rá kell ébrednie, hogy a királyi család egy régi adósság visszafizetésére akarja felhasználni őt. Amikor bezárják egy barlangba egy tüzet okádó sárkánnyal, csak leleményességére és akaraterejére támaszkodhat a túléléshez."

Nagyon tetszett az ötlet, hogy egy klasszikus meséből kissé feminista túlélőfilmet készítenek. Meg persze van benne egy sárkány, ami nálam mindig plusz pontot érdemel.

Az újítások, amelyekkel feldobták a történetet, valóban ötletesek voltak, végig fenntartotta a figyelmemet. Közben viszont a készítők megtartották a mese hangulatát és hát igen, elég kiszámítható volt, merre halad a cselekmény. A látványvilág nem nyűgözött le, de rendben volt, illett a történethez.

Összességében én szórakoztatónak találtam ezt a filmet. Mesék és persze sárkányok kedvelőinek nyugodtan tudom ajánlani délutáni kikapcsolódásként.

Verseny a győzelemért

"Akciódús sportdráma, amelyet igaz események ihlettek. Egy igazi Dávid és Góliát-történetben, amely az Audi és a Lancia, vagyis a Németország és Olaszország közötti intenzív rivalizálást mutatja be az 1983-as rali-világbajnokságon. A Lancia minden esély ellenére a merész innováció és a rendkívüli bátorság verhetetlen kombinációjával küzd, hogy visszaszerezze korábbi dicsőségét."

Mozizni támadt kedvem, és tudtam, hogy San Diego egy sportfilmre biztosan vevő lesz. Úgyhogy ez volt az egyetlen alkotás, amit széles vásznon láttam.

Hiába kapom itthon nagy dózisban az autókkal kapcsolatos információkat, a rali nagyon távol áll tőlem. Ettől függetlenül lekötött a film, ami részben a jó színészeknek volt köszönhető. Helyenként ugyan nehezen lehetett követni (mindkét csapatnak piros volt az autója, ami egy nem autó-rajongó női nézőt bizony könnyedén megzavar) és voltak benne ugrások az események szempontjából. Viszont akadt benne jó néhány szórakoztató jelenet is. Nem ez a legjobb autós film, és ezt nem csak én állítom, hanem San Diego is, de egynek elmegy.

Azoknak tudom ajánlani, akik kedvelik az autóversenyeket, szívesen néznek sportról szóló filmeket, és egy autónak nem csupán a színe ragadja meg a figyelmüket.

Papírvékony falak

"Valentina egy mindent újrakezdő zongorista. A szomszédja, David egy zajokat gyűlölő feltaláló. Ebben a kapcsolatban a papírvékony fal segít a társkeresésben."

Ennél a romantikus filmnél is az ötletes felütés fogott meg. Ráadásul spanyol alkotás, így reméltem, hogy kevesebb klisét fog tartalmazni.

Az ötlet, hogy megismersz valakit és megszereted anélkül, hogy látnád, egy nagyon kedves kis koncepció. A filmben így van egy adag cukiság, egy adag humor az ellenségesen induló szomszédi viszony miatt, és persze néhány klisé, hogy kitöltse a cselekményt. Illetve van benne egy szép cica is. Könnyed és kedves alkotás, ami nem akar több lenni, mint aminek látszik.

Számomra tökéletesen megfelelt, mikor épp romantikus filmre vágytam. Azoknak ajánlom, akik jobban kedvelik az egyszerű és kedves románcokat a nagy drámai viszonyoknál.

A könnymester legendája

"Nehéz árvaházi gyermekévek után Nicát és Rigelt közösen fogadják örökbe, amikor ráébrednek, váratlan, mégis ellenállhatatlan érzések vonzzák őket egymás felé."

Vannak azok a filmek, amelyekről az ember tudja, hogy nem jó, nem valószínű, hogy tetszeni fog, mégis újra és újra feljön (Köszi, Netflix algoritmus!) és mindezek ellenére kíváncsi lesz rá. Nos, előző hónapban ez a dinoszauruszos sci-fi volt, áprilisban pedig ez a romantikus giccs.

Ellentétben az előző filmmel, ezen cseppet sem segített, hogy európai, konkrétan olasz alkotás. A történet egyszerű és elcsépelt, és az a félelmetes, hogy nem ezen bukott meg a film. Ez ugyanis egy szinte nézhetetlen alkotás, mert a színészek borzalmasak, a párbeszédnek gúnyolt valami, amit írtak nekik, szánalmas és minden, de tényleg minden hiteltelen ebben a filmben. Emberek így nem beszélnek, nem cselekszenek, még csak nem is vesznek levegőt. Olyan volt nézni, mint egy katasztrófát, mert látszik, hogy rossz és csak rosszabb lesz, de olyan szürreális, hogy nem tudod nem nézni.

Szóval megnéztem, hogy neked, kedves olvasóm, már ne kelljen. Senkinek sem ajánlom.

Mit követett el Jennifer Pan?

"Amikor Jennifer Pan segélyhívást intéz, hogy jelentse a szülei lelövését, egy rendkívüli bűnügy középpontjába kerül."

A hónap végére megjött a hangulatom egy bűnügyi dokumentumfilm iránt.

Sokkal jobban kedvelem az ilyen típusú bűnügyeket, mint a véres részletekbe merülő alkotásokat. Érdekes ugyanis nézni az elkövető lelkivilágát, és megismerni a motivációit. Ez a film pedig épp ilyen, egy fiatal lány szörrnyű tettére és annak hátterére világít rá. Mint film, nem a legerősebb alkotás, ám az eset épp elég érdekes, hogy lekösse a néző figyelmét. Szóval nem mondanám a kínálatban fellelhető legjobb alkotásnak, ám a bűnügyi kíváncsiságomat kielégítette.

Azoknak ajánlom, akik szívesebben néznek egy inkább lélektani dolgokat, mint véres részleteket boncolgató valós történetet.

Értékelés:

A csendes lány                         ->  9

A hercegnő és a sárkány          ->  8

Papírvékony falak                    ->  7

Verseny a győzelemért             ->  6

Mit követett el Jennifer Pan?   ->  6

Ráadásszerelem                        ->  5

A könnymester legendája         ->  3

Montessori baba

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen könyvmoly, aki, ha új helyzettel találkozik és tájékozódni szeretne, keres hozzá egy könyvet. Csakhogy a könyvpiac hatalmas, megtalálni a számunkra legmegfelelőbbet egyáltalán nem könnyű. Azért írok erről a kötetről, hátha másnak is segít eligazodni kicsit ebben az egyébként bő kínálatban. Ez viszont egy nem szokványos könyvértékelés lesz, inkább elmélkedés, személyes vélemény, hozzáállás a gyereknevelési könyvek témájához. 

Kezdjük ott, miért épp ezt a kötetet választottam. Egyrészt a kínálat tényleg bőséges, az értékelések viszont rettentően változatosak. Másrészt nincs egyetlen kötet sem, ami egyöntetűen uralná a piacot. Úgyhogy elég könnyű elveszni keresgélés közben. Aztán rábukkantam a lehető legjobb könyvmoly tanácsra: "Olvass inkább regényeket, amíg még van rájuk időd!" Ezt pedig úgy döntöttem, meg is fogadom (Milyen jól tettem, mert így is alig olvastam az elmúlt hónapokban...), és csupán egyetlen, a legszimpatikusabb témába vágó könyvet választok a megszokott olvasmányaim mellé. 

Két okból lett végül ez a könyv a Montessori baba. Egyrészt, szimpatizálok a montessori módszerekkel, másrészt épp elég részletesnek és átfogónak tűnt, hogy betöltse ezt a szerepet. 

A kötet maga kellemesen letisztult. Az illusztrációk inkább egyszerűek, mint szépek, de egységes hatást adnak a kötetnek. 288 oldalával viszonlag terjedelmes olvasmány, de cseppet sem érzi úgy az olvasó, hogy elárasztja a szöveg. A fejezetek, a bekezdések, minden szellősen van tagolva, és a tartalomjegyzék segítségével könnyű tájékozódni benne. Fizikailag kicsit nehéz a könyv, főleg, ha nagy pocak fölött egyensúlyozva lapozzuk, de úgysem olvas belőle az ember egyszerre sokat.

Fülszöveg:

"A ​Montessori baba Maria Montessori nevelési elvei alapján mutatja be, hogy neveljük szeretettel, tisztelettel, megértéssel és bámulatos nyugalommal a kisbabánkat az első életévében. Simone Davies és Junnifa Uzodike közös könyve gyakorlatias javaslatok százait tartalmazza, amelyek segítenek az olvasónak, hogy megértse, mi történik a kisbabájával, és hogy támogathassa tudatos jelenlétével a baba tanulását és fejlődését. Megtudhatjuk belőle,– hogyan készüljünk fel a szülői szerepre – testileg, érzelmileg, intellektuálisan és spirituálisan,
– hogyan váljunk aktív megfigyelővé, hogy megértsük, mit mond nekünk a baba valójában,
– hogyan alakítsunk ki Montessori-tereket az otthonunkban, köztük olyanokat, amelyekben korlátozás nélkül tevékenykedhet a baba,
– hogyan támogassunk olyan tevékenységeket, amelyek segítik, hogy a baba mozgása és nyelvi készségei a neki megfelelő ütemben fejlődhessenek,
– hogyan alakítsunk ki biztonságérzetet a babában, hogy magabiztosan indulhasson a világ felfedezésére.
Ez a könyv azért született, hogy támogatást nyújtson, és segítsen megtalálni azt a békét, amelyre oly nagy szükségünk van, amíg a baba tiszteletteli és szeretetteli gondozását tanuljuk. Lépésről lépésre mutatja be, hogyan lassítsunk le, hogy a gyermekünknek megfelelő tempóban gondoskodhassunk róla; hogyan támogassuk a babát abban, hogy bízzon önmagában, a környezetében és bennünk; miként váljunk gyakorlott megfigyelővé, hogy megértsük, mit jelez nekünk a kisbabánk; és milyen módon ültessük el a kisbabában a magabiztosság és a rácsodálkozás képességének magvait, ami az egész családunk javára válik majd."

Ahogy már említettem, a kötet logikusan és könnyen követhetően van felépítve. A bevezetés után, ami összefoglalja a montessori módszer lényegét, tematikusan és életkornak megfelelően tagolt fejezeteket olvashatunk. Csak néhány példát említve, a könyv foglalkozik a szülőség kérdésével, a babák számára ideális környezet kialakításával, a mozgás és a nyelv feljődésével és olyan hétköznapi apróságokkal, mint a fürdetés vagy altatás.

Az életkori tagolásnak köszönhetően pedig nem kell azonnal mindent végigolvasni, bőven elég az adott korszakra vonatkozó részeket átlapozni, és majd később, ha a baba nőtt már, vissza-visszatérni a későbbi időszakokra vonatkozó részekhez. Ettől egyrészt nem érzi úgy az olvasó, hogy elárasztják az információk, úgysem tud ennyi mindent megjegyezni, másrészt, ha a későbbiek során felmerül egy-egy kérdés, rögtön tudja, hol olvashat utána. Szóval igen, bár befejezettnek jelöltem ezt a könyvet, lényegében csak a 90%-át olvastam el ténylegesen, a három hónaposnál nagyobb babákra vonatkozó tanácsokat meghagytam későbbre.

Ami tetszett a kötetben a letisztultsága mellett, azok a személyes tapasztalatok. Szinte minden fejezetben volt egy kis annekdota valamelyik szerzőtől a saját babáikra vonatkozóan. Ráadásul ezek se szájbarágósak, se önfényezőek nem voltak. A szerzők ugyanis nem állítják, hogy mindent tudnának, csak megosztják tapasztalataikat, amelyek időnként akár egy-egy kisebb hibából vagy nehézségből fejlődtek ki. Ez pedig számomra egy nagyon szimpatikus hozzáállás volt.

Kevésbé tetszett viszont, hogy a könyv gyakran ismételte önmagát. Ez többnyire abból fakadt, hogy a kötet elején megismert montessori elvek újra és újra visszaköszöntek. Lényegében minden egyes témára ugyanazok a javaslatok vonatkoztak, és ettől helyenként monoton és unalmas lett a szöveg. Még egy ok, hogy az olvasó beossza a fejezeteket és tartsok köztük szünetet.

Ennyit magáról a kötetről, innentől puszta személyes nézőpont következik.

Mint a bejegyzés elején említettem, rengeteg a terhességgel, kisbabákkal és gyerekneveléssel foglalkozó kötet. Nem csupán mennyiségre hanem stílusra is nagyon sokan vannak. Számomra az volt a lényeg, hogy amit végül kézbe veszek, a tudományosabb irányt képviselje és pozitív legyen a szemlélete. Szóval kizártam minden spirituális vonalat képviselő vagy ijesztgető olvasmányt. A terhesség ugyanis stressz, kinek jobban - kinek kevésbé, de stressz, így senkinek sem hiányzik az aggodalom, mi mindent tud és fog elrontani, már most ebben a kezdeti időszakban. Illetve számomra fontos volt a szöveg hangvétele, mert az "én megmondom neked a tutit" típusú szerzőktől a hideg futkos a hátamon.

A montessori elvek pedig logikusak, élettani tapasztalatokon és nem hiten alapulnak, ezért tűnt ez a könyv a legszimpatikusabbnak. A lényege, hogy a csecsmőt kezeld annak, ami, egy önálló kis lénynek, aki bár kezdetben mindenben rád szorul, saját kis tudattal, érzésekkel és akarattal rendelezik. Ráadásul, bár a könyv módszereket, tanácsokat és tippeket tartalmaz, sosem állítja, hogy minden, ami itt le van írva univerzálisan érvényes minden egyes babára. Nincs két egyforma ember, miért lenne két egyforma csecsemő, nem igaz?

Kaptam néhány hasznos ötletet a könyvtől, és megerősített néhány dologban, amit eddig is így gondoltam. Ezért lényegében, amit vártam tőle, azt meg is kaptam. Viszont ez nem dogma, semmit sem kell vakon követni belőle. Számonra ez inkább a tájékozódást szolgálta, hogy ha jön egy új és teljesen ismeretlen helyzet, legyen néhány ötletem, hogyan kezeljem. Van persze olyan, amit már most tudok, hogy biztosan nem fogok alkalmazni, mert nem illik az élethelyzetemhez, nem a számunkra megfelelő irányt adja vagy csak teljesen feleslegesnek érzem. Ettől függetlenül viszont nem bánom, hogy más nézőpontot is meghallgattam, mert a rugalmasság és a széles látókör mindig előny.

Összességében tehát úgy érzem, jól döntöttem, hogy ezt a kötetet választottam a babára való felkészülés időszakára. Segített átgondolni pár dolgot, adott néhány ötletet és egy picikét sem stresszelt. Ha valaki hasonló paraméterek alapján keresne olvasmányt a babavárás időszakára, nyugodt szívvel tudom ajánlani. 

Azt viszont, hogy a kötet folytatását, a Montessori tipegőt elolvasom-e majd, még nem tudom megmondani. Előbb látnom kell, hogy az itt összegyűjtött információ beválik-e majd a gyakorlatban.

"Nagyon nehéz feladat felelősséget vállalni egy másik emberért. Másoktól várunk elismerést, pedig elsőként önmagunknak adhatjuk meg."

Mozgóképek CXXXII.

Továbbra is megkésve, de írok a régóta halogatott márciusi filmélményeimről. Nem mondom, hogy friss az élmény, de a hat film közül hármat moziban láttam, így akadnak azért élesebb emlékeim.

Dűne: Második rész

"A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást.A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Csanival (Zendaya). Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét.Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre."

Az első rész nagyon tetszett. Látványosan és okosan adaptálta a könyvet, így nagyon kíváncsi voltam a folytatásra. Az pedig, hogy moziban nézzem-e meg, egyáltalán nem volt kérdés.

A folytatás is igazán látványosra sikerült, ennek a filmnek tényleg jól áll a széles vászon. Viszont itt a készítők jobban eltértek az alapműtől, ami szerintem egyáltalán nem baj. Az viszont, hogy a világépítést már hanyagolták, okozhat némi problémát. Az első részben igyekeztek mindent megmagyarázni, megismertetni, hogy a néző otthon érezhesse magát ebben a távoli világban. A második részre viszont úgy gondolták, ez már nem szükséges, inkább a cselekményre fókuszáltak. Érthető döntés, ám helyenként elfért volna némi magyarázat erről vagy arról. Sőt, esetenként egy kis ismétlés is akár, hiszen több év telt el a két film bemutatása között. Ettől eltekintve azonban ez megint egy izgalmas és látványos film volt, élveztem nézni.

Ha esetleg még van olyan, aki nem látta, bátran tudom ajánlani. A könyv ismerete előnyt jelent, de enélkül is jó élményt nyújt.

65

"Egy asztronauta gépe meghibásodik és lezuhan egy titokzatos bolygóra. Hamarosan rájön, hogy a látszólag lakatlan planétán nem ő az egyetlen élőlény."

Nyugalom, tökéletesen tisztában voltam a ténnyel, hogy ez bizony nem egy jó film. Mégis megnéztem, mert gyerekkori nosztalgiára (nagy Jurassic Park rajongó voltam) és könnyen fogyasztható bűnös élvezetre vágytam. Mindezt pedig meg is kaptam.

Ez egy olcsó, de meglehetősen könnyed sci-fi. Akad benne néhány klasszikus "mindjárt megesznek az őshüllők" jelenet, ami szórakoztató és rettentően kiszámítható. Maga a cselekmény lényegében egy túlélés történetét meséli el, és ez egy ilyen filmben rendben is van. A karakterek pedig cseppet sem érdekesek. Sablonosak és érdektelenek, gyakorlatilag senkit sem érdekelnek, de szükségesek, hogy lássunk néhány dinoszauruszt.

Igen, ez a film pont olyan, amilyennek tűnik, ám ha valaki épp egy ilyen gondolkodást mellőző alkotásra vágyik, hajrá, nem éri csalódás.

A titokzatos nő

"Egy nyomozó beleszeret egy titokzatos özvegyasszonyba, miután a nő lesz az első számú gyanúsítottja a legutóbbi gyilkossági nyomozásában."

Park Chan Wook azon rendezők közé tartozik, akinek a nevére mindig felfigyelek. Igazán különleges alkotásai vannak, így rettentően kíváncsi voltam, mi újat alkotott. Főleg, hogy sok jót hallottam erről a filmről.

Sajnos számomra ez a film nem ütötte meg a lécet. Valószínűleg A szobalány miatt túlságosan magasak voltak az elvárásaim. Egyszerűen unatkoztam rajta. Se a történet, se a karakterek nem fogtak meg. Érdektelen és nagyon lassú volt ez a film. Ráadásul hiányzott belőle az a fajta meglepő fordulat, ami a rendezőre jellemző. Úgyhogy egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam, csalódtam.

Kizárólag a rendező rajongóinak tudom ajánlani, mert ők úgyis megnézik puszta kíváncsiságból. Viszont, ha valaki még nem látott tőle semmit, ne ezzel kezdje.

A róka

"A második világháború elején a zárkózott fiatal katona egy sebesült rókakölyökre bukkan, amit meggyógyít és magával visz a megszállt Franciaországba."

Vannak fenntartásaim az állatos filmekkel, mert többnyire egy célt szolgálnak, hogy a néző bőgjön rajtuk egy nagyot. Viszont közben hatalmas rajongója vagyok minden kisállatnak, így időről-időre akad olyan film, aminél nem érdekel, ha bőgni fogok rajta, akkor is megnézem. Ilyen volt ez az alkotás, amit volt szerencsém moziban megnézni, méghozzá egy kutya társaságában.

Ez egy rendkívül kedves és őszinte alkotás, ráadásul igaz történet által ihletve. Mivel világháború idején egy katonát követhetünk nyomon, a film tele van feszültséggel, ám szerencsére a készítők mindenben mértéket tartottak. Itt ugyanis nem a háború a lényeg, hanem a főhős és a kapcsolata a rókával. A róka pedig olyan cuki, hogy megéri a könnyeket, ha a néző olyan hangulatban van. Plusz pont a filmnek, hogy végig igazi rókát láthatunk, nincsenek benne látványos technikai megoldások, csak a valóság puritán, ám mégis hatásos módon.

Nekem nagyon tetszett ez a film. Bátran ajánlom mindenkinek, aki kedveli a karakter-központú történeteket, és egy nem szokványos háborús filmre vágyik. Rókákat szeretők előnyben.

Érdekvédelmi terület

"A film Auschwitz parancsnokának, Rudolf Hössnek és feleségének, Hedwignek történetét meséli el, akik közvetlenül a koncentrációs tábor mellett alakították ki álomotthonukat. A foglyok állandó sikolyai, a puskalövések és a gázkamrák füstje kísérti paradicsomukat, de közönyük e borzalmakkal szemben félelmetes és baljós ellentétet teremt."

Nagyon érdekesnek találtam a koncepciót, és hivatalból is meg kellett néznem ezt a filmet, így elmentem rá egy művész moziba. San Diego pedig volt olyan hős lovag, hogy el is kísért.

Ez egy művészfilm, ami az első pár percben egyértelmű mindenki számára. A koncepció valóban zseniális. Nincs erőszak a filmben, mégis tudja a néző, hogy minden egyes kockán ott van a háttérben a halál. Nem könnyű nézni, mert így is vannak bőven lelkileg megterhelő részek, és a tény, hogy a néző ugyanúgy hozzászokik a háttérzajhoz, mint a szereplők, nem egy kellemes dolog. Nekem nagyon tetszettek az utalások, a finom kis apróságok, amelyekkel tele volt a film. Ezekhez azonban éles szem és kellő háttértudás szükséges. A lezárás pedig okosan volt megoldva. Egyetlen dolog volt csupán, ami teljesen felelesleges volt ebben a filmben, a segítő lány története. Nélküle sokkal feszesebb lett volna a film, ami művészfilmnek mindig előnyére válik, és őszintén nem hiányzott a "jó" oldal.

Összességében ez egy rendkívül érdekes alkotás, örülök, hogy megnéztem. Viszont nem ajánlanám bárkinek, mert tényleg művészfilm, és tényleg jól jön, ha a néző tisztában van a történelmi háttérrel. 

Ott vagy, Istenem? Én vagyok az, Margaret

"A serdülőkor sosem könnyű, de ha zsidó vagy a hatvanas évek Amerikájában és még el is költöztök, neked annyi!"

A hónap végére egy könnyed filmre vágytam, és ettől az alkotástól épp ezt is kaptam.

Ez egy kedves kis családi film a felnövésről. Számomra kifejezetten nosztalgikus volt, mert azokra a filmekre emlékeztetett, amelyeket tinédzser koromban nézhettem. Kedves, könnyed és helyenként humoros. Nem mond igazából újat, de nem is kell neki, mert univerzális tinilány problémákat mutat be. A karakterek kedvelhetőek, kiszámíthatóak, de jól áll nekik. Az pedig, hogy behozta a vallást a képbe, egy kis színfoltot adott neki.

Összességében számomra kellemes kikapcsolódást nyújtott egy csipet nosztalgiával fűszerezve. (Nem, semmi pénzért nem lennék újra 13 éves...) Bátran tudom ajánlani fiatalabb és idősebb hölgyeknek egyaránt, mert biztosan magukra ismernek benne itt-ott.

Értékelés:

A róka                                                                          ->   10

Dűne: Második rész                                                     ->    9

Érdekvédelmi terület                                                   ->    8

Ott vagy, Istenem? Én vagyok az, Margaret               ->    7

A titokzatos nő                                                            ->    5

65                                                                                ->    4

Gátak

Már egy ideje terveztem olvasni a szerzőtől. Eddig többnyire pozitív tapasztalataim voltak a spanyol és katalán írókkal, és Irene Soláról sok jót hallottam. Aztán megláttam ezt a borítót, és muszáj volt végre kézbe vennem. Bizony, szerintem ez a nyest tökéletes választás volt. Kellően figyelemfelkeltő és cuki.

244 oldalával nem hosszú olvasmány, mégsem érdemes túl gyorsan haladni vele.

Fülszöveg:

"Irene Sola második magyarul megjelenő regényének főszereplője Ada, aki történeteket ír. Három Angliában töltött év után visszatér a kis katalán faluba, ahonnan származik, és bemutatja a családját, a barátait, a szomszédait, vagyis a falu ismeretlenül is ismerős lakóit. Olyan embereket, akiknek az életét erősen behatárolja, korlátozza és alakítja az őket körülvevő táj. A könyv arról szól, hogyan lehet visszatérni valahová, ahonnan egyszer elmentünk, felidézi a távoli helyeken töltött nyarak és az első szerelem emlékét, és megmutatja, milyen hatással van a mesélő az általa elmesélt történetek szereplőire."

Aki összefüggő cselekményt és történetet vár ettől a kötettől, az csalódni fog. Ez ugyanis rövid kis történetek gyűjteménye, amelyeket a helyszín és a főhősnő lazán kötnek össze. Van itt ugrálás térben, időben és persze szereplők között. Kicsit olyan az egész, mintha csapongó emlékeket és gondolatokat olvasnánk. Nem lehet tudni, mi az, ami tényleg megtörtént, mi az, ami csak fikció és ha meg is történt, tényleg úgy-e, ahogy azt itt látjuk.

A narráció tehát meglehetősen változatos, cseppet sem megszokott. Ráadásul van valami, amit nekem nehéz volt megszokni, a fejezetek első mondatait. A szerző ugyanis szinte mindig így kezdi: "Ez itt..." Ettől pedig nekem olyan hatást keltettek a fejezetek, mintha egy listát olvasnék, mondjuk egy kusza bevásárlólistát, ahol nem típus, vagy lelőhely szerint vannak feltüntetve a tételek, hanem, ahogy épp az író eszébe jutottak. Pedig egyébként a szöveg gördülékeny, cseppet sem darabos és nagyon érzékletes. Úgyhogy ez egy tudatos írói döntés, ami vagy tetszik az olvasónak, vagy nem.

A kötet egy családról és a faluról mesél, ahol élnek. Szóval, ha valaki bepillantana egy spanyol falu hétköznapjaiba, megteheti. Bár a karakterek, gondolataik, problémáik annyira univerzálisak, hogy lényegében bármelyik ország bármelyik falujában megállnák a helyüket. A vidéki élet nincs romantizálva, és ez nekem nagyon tetszett. A kis epizódok megmutatják, milyen szép a táj, milyen nyugodt a környezet, ugyanakkor azt is, mennyi küzdelem, áldozat és nehézség jár mindezzel párban. Illetve a vidéki realitáshoz elpusztult állatok is tartoznak.

A szereplők - legyenek családtagok, barátok vagy szomszédok - dinamikája is hangsúlyt kap a fejezetekben. Itt is univerzális érzések és viselkedésminták tűnnek fel. Van, aki könnyedén megkedvelhető, van aki kevésbé. És itt jön a képbe a főhősnő, Ada, aki lényegében a narrátor is. Nekem nem sikerült azonosulnom vele, megértenem, vagy megkedvelnem. Ahogy ő is kissé távolságtartó a szereplőkkel, akikről mesél, úgy én is távolságtartó voltam vele. Sosem ment igazán mélyre, mindig csak a felszínt kapargatta egy-egy kérdésben, és őt is csak felszínesen lehetett megismerni. Értem én, hogy egy írói nézőpontot képviselt, ám nekem ez kevés volt.

Illetve kevés volt a könyv összességében. Voltak fejezetek, amelyek egyáltalán nem érdekeltek, úgy éreztem, feleslegesek vagy olyan irányba visznek el, ami csak még jobban kizökkent az olvasásból. Pedig általánosságban kedvelni szoktam az ilyen típusú könyveket, ez most rám mégis felemásan hatott. Értettem, mit akart kifejezeni a szerző, ám a mód, amit választott hozzá, nekem nem igazán tetszett.

Természetesen mivel nincs lényegi cselekmény, lényegi lezárása sincs a kötetnek. Egyszerűen csak elfogynak a történetek, és kapunk néhány fényképet erről és arról teljesen feleslegesen.

Összességében sajnos amennyire megkapónak találtam a borítót, annyira nem fogott meg az, amit alatta olvastam. Ez lényegében egy könyv kusza gondolatokról vidéki életről, családról, kapcsolatokról és írásról. Aki kedveli a cselekmény nélküli könyveket, nyugodtan tehet vele egy próbát. Viszont vigyázat, senki se számítson olyan szép megfogalmazásra, mint például Jón Kalman Stefánsson köteteiben.