2019. február 5., kedd

Apa, randizhatok egy lovaggal?

Nem olvastam még Son Sai tollából, mert a sci-fi nem az én műfajon. Ez a könyv azonban fantasy, így adtam egy esélyt a magyar írónőnek. (Igen, az álnév egy magyar hölgyet, Varga Beát takarja.)
A borító nem különösebben vonzott, tipikus fekete alpon virág, ami szinte a Könyvmolyképző Kiadó védjegyévé vált. A cím ellenben kifejezetten figyelemfelkeltő. 376 oldalával átlagos vastagságú könyv, mégsem pörögtek igazán a lapok.
Fülszöveg:
"Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt. Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.
Bele lehet zúgni valaki állába? 
Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai.
Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van, két világ akarja holtan látni.
Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag? 
Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.
De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?"
Csakúgy, mint a fülszöveg, a könyv maga is három nézőpontra van osztva. Ez olvasási szempontból azért jó, mert a főszereplőkből egy-egy fejezetnél több egyhuzamban kicsit sok volna. Sajnos ez azt jelenti, hogy nem szippantott be a történet. Valami hiányzott és rá kellett jönnöm, hogy ez nem az én világom. Ettől függetlenül látom a pozitívumait is. Gondolataimat ezért ezúttal pontokba szedem, hátha ebben a formában könnyebben követhető mi tetszett és mi nem.

1. Tinilány, lovag és őrült tudós
Nem sikerült megkedvelnem a főszereplőket. Sőt, megkockáztatom, egyik karakter sem nőtt a szívemhez, még a vörös kismacskák is furának tűntek. 
Mia Anne (Valamiért idegesítenek a dupla keresztnevek, annyira amerikai és idegen.) tipikus tini főhősnő, tipikus buta hormonoktól túlfűtött gondolatokkal, aki persze nyafog, mégis tökéletes külsőre és világmegváltó célokra egyaránt. Időnként kifejezetten bosszantó volt, mert lassan kapcsolt és valóban szexuálisan zaklatott egy lovagot.
Kósza maga volt a klisé. A tökéletes szépfiú a tökéletes erkölcsi tartással és egy tökéletesen érthetetlen vonzalommal egy rámenős, idegesítő lány iránt. A hőskomplexusát viszont elnéztem, járulékos veszteség egy lovagnál.
Amon (Oké, a szereplők nevei összességében taszítottak, az egyiptomi isten apukával az élen. Kivételt képez a fő gonosz, akinek átlagos magyar neve volt...) karaktere az elején rendben volt körülhatárolva orvosi magyarázattal, ám a kötet végi pálfordulása elsöpörte minden megértésemet.
A többi szereplő érezhetően töltelékként volt jelen és ezek a töltelékek időnként kifejezetten soknak tűntek, sajnos még a kismacskák is.

2. Multikulti
Az elején idegennek éreztem az amerikai főhőslány magyar környezetbe helyezését és az iskolai jelenetek kifejezetten erőltetettnek hatottak. Réka és Tom teljesen felesleges karakterek voltak, csupán az amerikai típusú iskolai díszlethez kellettek.
A magyar környezet külső szemlélővel nézve, azonban szórakoztató volt és a nyelvváltásokat is következetesen használta az írónő. Tetszett, hogy a nyelvi finomságokra a középkori lovagvilág és a modern technikai társadalom találkozásánál is figyelt.

3. Fal és csatahajó építés
Az írónő elég kreatívan és többnyire következetesen építette fel a két világot és azok összekötő elemeit. A dólények igazi újdonságok voltak. (Ettől viszont még nem nyertek meg, de erről majd egy másik pontban.) Nagyjából minden kapott magyarázatot legyen mágikus vagy tudományos természetű, ám itt-ott még mindig akadtak hézagok. Például az egyik világból a másikba történő átkeléssel, a reinkarnációval meg a kötet végén visszatérő holtakkal. (Nyugalom, zombi csak a könyv elején van, az is kihasználatlanul.)

4. Hiszem, ha látom
A történet indulása, bár fantasztikus, de megmagyarázott és hihető, ám egy idő után úgy elszáll, mint a betépett galambok. Nem igazán tudtam eldönteni, akarja-e a könyv, hogy komolyan vegyem. A világvége küszöbön tartása és a halottak növekvő száma arra engedtek következtetni, hogy ezt az egészet az írónő véresen komolyan gondolta. Egy pont után ez azonban olvasói szempontból  lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Mintha egy tinifilmsorozatról Zs kategóriás csipi-puhi animére váltottunk volna. Nem tudtam sírjak vagy nevessek, így inkább kételkedve és kissé viszolyogva lapozgattam.

5. Betépett diók
A könyv bizonyos elemei a marhasággal a négyzeten értek fel. Valószínűleg ezek lettek volna a "szórakoztató" és "vicces" jelenetek, de nagyon nem ezt érték el nálam.  
Vigyázat spoiler!
Alapból tetszettek a dólények, mert kreatívnak találtam, hogy egy ennyire hétköznapi dolgot állított az írónő a mumus szerepébe, de nem bírtam komolyan venni őket. Próbáltam, de tényleg, ám a diók támadása a Millenárison minden volt csak nem epikus. Ha már Millenáris, amint odaért a lovag, mágus, tudós, főhős csapat, ez a könyv elveszett számomra. Innentől a cselekmény egy betépett utazássá vált az anime rajongó őrültek földjére. Kósza és Táncos shounen ai jelenetét pedig jobb ha nem kommentálom, mert amennyire felment tőle a szemöldököm és a vérnyomásom, a végén még megbántanám ezen műfaj kedvelőit. Értem én, hogy pop-kulturális utalások és tini célközönség, de a könyv innentől nevetséges. A lezárás pedig merő giccs a szokásos romantikus körrel, hogy "Jaj, nem lehetünk egymáséi, mert a csúnya felnőttek nem engedik, de aztán mégis." Illetve azt sem tudtam hová tenni, hogy a főhősök egy laza pettinget lenyomtak a csaj bokája miatt, de a kötet végén egy nyelves csók adja a nagy beteljesülést.  
Spoiler vége!

Összességében tehát kreatív az alapötlet, szépen építkezik is, kár hogy animecon kardba dől az egész. Az írónő szépen fogalmaz és értettem, hogy mit miért csinált, de nekem ez nem tetszett. Nem az én világom, nem az én stílusom az, amit ő képvisel.
Ettől függően tudom ajánlani otaku olvasóknak, ők bizonyára megemésztik a Millenárison történteket. Nekem ez még pár nap elteltével sem sikerült...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése