A láthatatlan őrző

Nem vagyok krimirajongó, ez azonban nem gátol meg benne, hogy időnként ebből a műfajból kerüljön valami a kezembe.

Ezt a könyvet, már többször láttam itt-ott a világhálón és van valami a borítójában, talán a színvilág és a belógó női kéz, ami megragadja az ember figyelmét. A fülszöveg pedig kedvet hoz a történethez.

336 oldal, vagyis nem hosszú, így még szembetűnőbb a sok elgépelési hiba. Ezen kívül volt még egy bosszantó dolog fizikai kivitelezésében, a szöveg tördelése. Az írónő fejezeten belül egyik mondatról a másikra ugrik az időben, vagy vált szereplőt és ez újra és újra kizökkenti az olvasót a könyv világából. Ezt pedig egy kis térközzel orvosolni lehetett volna.

Fülszöveg:

"A spanyol krimi-trilógia első kötete a baszk Pireneusokban fekvő Baztan-völgy falvainak sajátos világát mutatja be, melyben keveredik az ősi baszk mitológia, a kereszténység és a mágia. A thriller műfaj klasszikus elemein túl olyan természeti leírásokkal, pszichológiai elemekkel ötvözve, mellyel a műfaj kereteit feszegeti. 

 Egy kis navarrai településen kamaszlány meztelen holttestére bukkannak. A nyomok bonyolult indíttatású, misztikus elemekkel fűszerezett rituális gyilkosságra vallanak. Kiderül, a környéken sorozatgyilkos szedi áldozatát. Salazar felügyelőnő vállalkozik arra, hogy fényt derítsen az igazságra, ám közben harcba kell szállnia saját gyermekkori tragédiájában gyökerező félelmeivel. Ráadásul kollégái és nővére féltékenységével, és saját médiumi képességeivel is szembesülnie kell. Ahogy a történetbe újabb és újabb szálak fonódnak, Amaia nemcsak hivatását teljesíti, de önnön problémáinak megoldásához is közelebb kerül."

Engem ez a pár sor meggyőzött, hogy bár krimi, kedvemre való. Hiszen, amiben keveredik a mondavilág és misztikum a nyomozással és a hozzá kacsolódó racionalitással, az csak nem lehet rossz. Hát, nem mondom, hogy rossz, de sajnos azt sem mondhatom, hogy jó.

Dolores Redondo elképzelése remek volt, ám a kivitelezés sántít. Nem úgy nyúlt a mondavilághoz és a misztikumhoz, ahogy az ember egy komoly könyvtől elvárja. Vagy csak én vagyok túlságosan szkeptikus, ha egy jetiről van szó. A könyv egyik központi eleme ugyanis a basajuan vagyis a spanyol jeti. Félreértés ne essék, semmi problémám a mitológiai lényekkel, de itt ez a lény olyan direkt volt, hogy nem bírtam komolyan venni, ahogy a boszorkányos megérzéseket sem.

Számomra nem állt össze a kép, hogy most az írónő mondavilágot kíván bemutatni vagy le akarja nyomni az olvasó torkán, hogy boszorkány és jeti márpedig létezik és pont. Pedig a könyv elején érdekes volt a spanyol folklórról olvasni és még a kártyavetés is elfogadhatónak bizonyult, aztán cseppet túlzásba esett velük meg a szőrmók barátjával.

A krimi vonal ezzel szemben kevés lett. Gyilkosság persze akadt, nem is egy, hiszen sorozatgyilkos garázdálkodott a környéken és nyomozott is a főhős kialvatlanul, mégsem éreztem a krimik lappangó feszültségét. Talán mert meglehetősen hamar rájöttem, ki a gyilkos, így az elhullajtott szőrcsomókon és lidérces álomképeken kívül semmi sem okozott meglepetést. Az írónő túl sok morzsát hagyott, amelyeket a szemfüles olvasó felcsipegethet és így a csattanó legfeljebb puffant picit.

A műfaji elemek tehát nem igazán jöttek át, de még mindig lehetett volna jó ez a könyv, ha a szereplők megfognak. A főhős azonban meglehetősen vérszegény lett és hiába a családi titok, nem igazán érdekelt, mi van vele. Hidegen hagyott a szereplők élete és apró-cseprő gondjaik, mert egyiküket sem tudtam megkedvelni. A Salazar család förtelmesnek bizonyult a dugjuk homokba fejünket általános hozzáállással, ráadásul Florát megrugdostam volna. A főnősnő csodálatos férje giccsesnek hatott, míg a laza nagynéni sablonosnak. A többi nyomozót pedig inkább hagyjuk, mert nagyjából annyira érdekelt a szerelmi életük, mint a basajuan lábujjkörme.

Összességében tehát, hiába volt sok olyan pont - misztikum, legenda, nyomozás és családi titok - amely megfoghatott volna, 90%-ban hidegen hagyott a könyv. A maradék tízben pedig elvette a kedvemet a süteményektől. Ez tehát nem nekem íródott.

Kizárólag krimirajongóknak ajánlom. Aki nem lelkesedik a műfajért, ne ezzel a könyvvel próbálja megszeretni. Jetirajongók ellenben vágjanak neki bátran.

Kiegészítés:

Már a fülszöveg is elárulta, hogy trilógiáról van szó, Amaia nyomozónő tehát nem akasztotta szögre pisztolyát, miután fülön csípte a sorozatgyilkost. A sorozat második részében, A csontok öröksége újabb szörnyeteg, egy kedves kis kannibál nyomába ered, a harmadikban, Áldozat a viharnak pedig tovább bogozza őrült családja titkait.

Mivel nem fogott meg se az írónő stílusa, se a szereplői, se ez a műfaji vegyes saláta, nem valószínű, hogy elolvasom őket.