2015. december 19., szombat

Hírvivő

Az emlékek őre annyira tetszett, hogy az írónő második könyvének (Valahol, messze) csalódása sem tudta teljesen elvenni a kedvemet ettől a "sorozattól".
A kötetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, (ez épp összeköti az előző kettő történetét) mégis önálló mesét mondanak el.
A borító jó választás és a vastagsága is szokásosnak mondható 168 lapjával. Ránézésre tehát rendben van, pont mint Lois Lowry regényeinek közösségei. A problémák ugyanis a felszín alatt keresendők.
Fülszöveg:
"Matty hat éve, fékezhetetlen, vadóc kölyökként érkezett Faluba, s azóta egy vak férfi neveli, akit különleges képességei miatt Látónak neveznek. Matty immár a felnőtt kor küszöbén áll, s hamarosan megkapja igazi nevét, ami reményei szerint a Hírvivő lesz. Ám Faluban, ebben a különös, a boldogság szigetének tűnő kis világban valami baljós változás veszi kezdetét. Az emberek, akik eddig szívesen fogadták a hozzájuk menekülő idegeneket, ellenségesen kezdenek gondolkodni a külső világból, az Erdőn túlról érkezőkre. Mivel Matty az egyetlen, akit a titokzatos Erdő mindig baj nélkül keresztülenged, neki kell elvinnie a hírt az Erdőn túli közösségeknek, hogy Falu határát hamarosan lezárják. De van még egy kötelezettsége is: át kell juttatnia Erdőn Kirát, nevelőapja lányát, ameddig még lehet…"
Sajnos, ismét csalódtam. Meg sem közelíti az első kötet színvonalát, azonban nem is olyan unalmas, mint a második, mégis nagyon sok problémám volt vele.
Egyrészt már az első pár oldalon tönkreteszi Az emlékek őrének befejezését.  Mintha az írónő meggondolta volna magát és visszatáncolt volna a merészség mezejéről a középszerűség mocsarába. Ezzel pedig rettentően felbosszantott.
Másrészt ostobának nézi a gyerekeket. Ezek a könyvek gyerekeknek íródtak és tény, hogy a fiatalabb korosztálynak nem kell mindig minden apró részletet megmagyarázni, így a háttérvilág java megbújhat a ködben. Itt viszont nem köd volt, hanem szuroksötét. Az írónő nem vette a fáradtságot, hogy rendesen kidolgozza a világot, a miérteket és a hogyanokat, mintha nem venné elég komolyan olvasóit. Attól azonban, hogy egy tízévesnek nem igazán számít, demokráciában él-e a bemutatott közösség vagy sem, igen is érezni fogja, ha valami hiányzik. Ebben a könyvben pedig rengeteg dolog hiányzott. Kezdve a falu létrejöttétől, Vezető vezetői pozícióba emelkedésén át az Erdő indáiig. Egyszerűen semmi sem volt megmagyarázva, így a történet egymásra dobált kérdőjelekből és sötét foltokból állt.
Adva volt a főhős, Matty, aki cseppet sem hasonlított a második kötetbeli énjéhez és a küldetése. Csakhogy nem lehetett tudni, miért kellett elindulnia (vagyis mi a fene történt és legfőképp hogyan történhetett a cserepiacon), sem azt, hogy Erdő miért ilyen szeszélyes, sem pedig a végkifejlet "Ezt meg mégis hogyan?" kérdéskörét.
Egy nagy katyvasz ez a könyv, fura természetfeletti elemekkel és csak a hosszú és viszontagságos út teszi érdekessé. Mert azt azért elismerem, hogy egy gyerek számára sötét erdőben való bolyongás tényleg izgalmasan érdekes lehet.
Ami pedig a mondanivalót illeti, szintén kusza. Az írónő felvet néhány okos gondolatot és megmozgatja a felnőtt olvasók agyát egy-egy szimbolikus momentummal, de ennyi és nem több. Nem ad útravalót, nem ad kapaszkodót, hogy legalább ezáltal értelmet nyerjen ez a könyv.
Összességében tehát csalódtam. Megközelítőleg sem azt kaptam, amit elvártam volna és még az első könyv kellemes emlékeit is megkeserítette picit.
Csak azoknak ajánlom, akiknek a második kötet is tetszett. Nekik valószínűleg ezzel a résszel sem lesz gondjuk, ám akiknek csupán az első könyv lopta be magát a szívükbe, inkább ne próbálkozzanak ezzel, mert illúzióromboló.

Kiegészítés:
A sorozatnak van még egy része, A fiú címmel. Ebben a könyvben futnak össze és teljesednek ki végleg a szálak, azonban ennyi csalódás után már nem fűzök hozzá nagy reményeket. Egy csipetnyi kíváncsiság azonban még mindig van bennem, így lehet, hogy valamikor azért kézbe veszem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése