2015. november 21., szombat

Tűzpróba

Az útvesztő folytatása.
Habár az első könyv nem nyűgözött le teljesen, kíváncsi voltam, hogyan alakul tovább a srácok története és mégis mi a kibökött fene folyik ebben a világban. Nos, elolvasva a második kötetet, nem lettem sokkal okosabb.
Ezúttal nem filmes borítóval szereztem meg, de cseppet sem bánom. Ez a narancssárga sivatag szerintem sokkal jobban passzol a cselekmény helyszínéhez, mint a hűvösebb árnyalatokban pompázó másik.
Picivel több négyszáz oldalnál és a végéről most sem maradt le az ajándék könyvjelző. Ránézésre tehát nincs panaszom a könyvre.
Fülszöveg:
"Thomas és társai azt gondolták, ha valaha élve kijutnak az Útvesztőből, akkor visszanyerik a szabadságukat, folytathatják korábbi életüket. Ám a titokzatos VESZETT még nem végzett velük. Újabb próba, újabb rémálom vár rájuk. A Föld felperzselt vidék, melyen zombiszerű gyilkos lények kószálnak. A kormányok eltűntek, a világ anarchiába süllyedt. A remélt szabadság helyett a csapat még kegyetlenebb megpróbáltatásnak néz elébe: vár rájuk a Tűzpróba. Ebben a világban már nincsenek egyedül – és a többiek csak akkor maradhatnak életben, ha ővelük végeznek. Vérfagyasztó kalandokkal teli útjuk során nyoma vész a csapat egyetlen lány tagjának, Teresának, és a fiúk elhatározzák, hogy felkutatják, még ha ez az életükbe kerül is. Fogalmuk sincs róla, micsoda elképesztő veszélyek várnak rájuk. Nincsenek szabályok. Nincs segítség. A tét az életük. Thomasban pedig lassan felébred a gyanú: vajon nem az ő elméjében rejlik a szabadulásuk kulcsa?"
A történet ott folytatódik, ahol Az útvesztő véget ért. A fonalat felvenni tehát könnyű, megtartani azonban nehezebb.
Vegyes érzéseim vannak ezzel a könyvvel, mert hozta is az elvárásaimat és mégsem. A címből és az első kötet befejezéséből adódóan tudtam, hogy egy újabb nagy kalandra számíthatok ezúttal útvesztő helyett sivatagban. Ez teljesült is.
Thomas megint belecsöppent valami zavaros küldetésbe társaival egyetemben, ahol ismét rohanhat az életéért és megpróbálhat túlélni szabályok és egyéb útmutatás nélkül. Ha pedig így nézem a könyvet, akkor rendben is van. Hiszen ifjúsági regényről van szó, ez a kaland bőven megállja helyét ebben a kategóriában.
A másik oldalon viszont ott a tény, hogy még mindig hupilila elképzelésem sincs, milyen plotty történhetett a világgal, amiért ilyen értelmetlennek tűnő próbáknak vetnek alá kölyköket, hogy valami mintákat szerezzenek. Ez a könyv ugyanis még annyit sem árul el a háttérvilágról, mint az előző, pedig az sem volt épp bőbeszédű ilyen vonatkozásokban. Szóval az olvasó már megint sötétben, vagy ha pontosabb akarok lenni, homokviharban tapogatózik a főhősökkel együtt és vagy lenyeli a porszemeket és élvezi a szeles bulit, vagy mint én, kezd besokallni és porszívó után kiált.
A lelkesedésemet elvette a sok kérdés és az érzés, hogy maga az író sem tudja még, mégis mi lapul a háttérben, vagy merre haladnak az események, csak sodródik a kölykökkel a sivatagban és ezért nem hajlandó elárulni semmit. Ez pedig így cseppet sincs rendben.
Hiába volt tehát James Dashner stílusa továbbra is olvasmányos és élveztem a szlengjét, a kötet tele volt értelmetlennek tűnő mozzanatokkal (például a gázkamra), amelyeket bár fontossági címkével tüntetett fel, csak nyűgnek hatottak. Még egy kitérőnek, még egy problémának, ami mögött nincs tartalom. Persze lehet, hogy a következő könyvben értelmet nyernek (erősen kétlem, mert ennyire nem szoktak az írók az olvasók remek memóriájára játszani), de most csak egy nagy katyvasznak tűnnek, ami elveszi a kalandtól a kedvemet.
A szereplők hozták a megszokott formájukat, Thomas még mindig szimpatikus, Teresát még mindig nem tudom hová tenni és Minho továbbra is a legnagyobb arc a csapatban. Azonban itt is érezhető a visszaesés, mert a főhősön kívül alig kapnak szerepet a srácok. Mint valami nagy massza rohangál együtt a csapat, azt sem lehet tudni kik vannak benne és így az "elvesztettünk egy srácot" momentumok teljesen hidegen hagyják az olvasót. Egyszerűen nem tudtam izgulni az életükért, mert szinte csak kevésbé fontos vagy névtelen egyének forogtak veszélyben.
Apropó veszély, a gyalogtúra a sivatagban rendben volt, még a Buggyantak is megállták helyüket, mint aktuális veszélyforrás, de a végén a villanykörteemberek kicsapták nálam a biztosítékot. Pont mint a Siratók: Miért? Hogyan? Mi fene?
A finálé pedig harmatgyenge lett. Oké, kölykök a főhősök, de ez a gyerekes durcás lázadás inkább hervasztó, mint lelkesítő volt és annyira lehetett tudni, hogy semmire sem mennek vele. Hogyan is tehették volna, mikor van harmadik kötet is?
Összességében tehát nekem ez a könyv kevés volt. Tele van hézagokkal a történet és nem a jótékony rejtélyes fajtából, hanem a ködösítünk, mert különben túlságosan átlagos lenne kategóriából.
Ettől függetlenül azt mondom, akinek az első könyv nagyon tetszett, olvassa el ezt is, mert a sivatagi kaland azért leköti az embert. Azoknak azonban, akiket nem győzött meg az útvesztő, egy tűzpróba sem fog nyomós érvvel szolgálni a könyvek mellett.

Kiegészítés:
Ebből a részből is készült mozifilm és mivel az első film tetszett, biztosan megnézem.
Ami a folytatást illeti, a harmadik részt, Halálkúra el fogom olvasni, hátha a végére mégis összeállnak a dolgok. Az előzmény kötet, Halálparancs azonban már nem vonz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése