A macskaróka

Ez a könyv régóta piszkálta a fantáziámat, szerepelt is a kívánságlista rovatomban (például ITT). Megfogott a cím, csábított Izland és a 19. század, így mikor lehetőségem adódott rá, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásába.

Aranyos könyvecske, mindössze 130 oldal stílusos rókás borítóval és kifejezetten kurta fejezetekkel. Megjelenésére tehát - főleg kemény kötésben - nem lehet panasz.

Fülszöveg:

"A macskaróka című lírai hangulatú kisregény az 1880-as évek Izlandjára kalauzolja az olvasót. A két történetszál egyikében a vad és a vadász párharca bontakozik ki: a falusi tiszteletes napokon keresztül követi a barna bundás sarki rókát, mely „olyan ördöngös módon hasonlít egy kőhöz, hogy azon csak ámulni lehet”. Ennek a történetnek, mely a regény feszes és feszült kerete is egyben, a pap és a nőstény róka mellett a kegyetlenségében kegyes, fenséges természet a harmadik főszereplője. Mintha az emberi és az állati összeolvadna, végső soron minden természetté válik ebben a balladai élességgel megírt műben. A másik történetszál ugyanekkor játszódik a komor hegyek tagolta Völgy egyik településén. A szerző lélektani empátiával és társadalomtörténeti pontossággal ábrázolja, és a mindennapokban mutatja meg a korabeli izlandi közösség évszázados hiedelmeit, átörökített babonáit és szokásait. A hagyományhoz, paraszti értékvilágához foggal-körömmel ragaszkodóknak szembe kell nézniük az európai modernizáció kihívásaival. Sjón ezeket az elvont problémákat eleven, tragikus és kedélyes élethelyzetekben mutatja meg: születéskor és temetéskor. Regénye – alcíme szerint – népi történet: ez egyszerre jelenti, hogy népmesei elemek tagolják a balladai históriát, és azt is, hogy néprajzi igényességgel ismerteti meg az olvasóval egy rusztikus társadalom belső határait.
Egyszerre metaforikus legenda és naturalisztikus parabola A macskaróka, komor mese a titkokkal teli skandináv horizontról."

Ilyen fülszöveg után talán nem is kérdés, mi vonzott ebben a könyvben. Csakhogy a fülszöveg néha túlságosan sokat árul el egy történetből, míg néha egyszerűen túlbeszéli azt. A macskaróka estében az utóbbi történt.

A történet valóban két szálon fut. A vadászat érdekes, kissé izgalmas is és itt érhető nyomon a szerző remek stílusa. Sjón nagyon szépen tud megfogalmazni egyszerű dolgokat. A másik szál azonban, amelyik hirtelen belefúrja magát a vadászatba, már kevésbé érdekfeszítő. Elvileg itt lenne az izlandi társadalom leírása, a népi hiedelmek bevonása és úgy általánosságban a mese kézzel fogható része. Nekem azonban valahogy kevés volt.

"A róka a fehérségre írta útja történetét; azon nyomban, amint az megtörtént."

A fülszöveg alapján arra számítottam, kicsit belekóstolhatok Izland világába, ez a kóstoló azonban alig volt több egy morzsánál. A hangulat épp csak meglegyintett olvasás közben és a fordító utószava többet mondott erről a világról, mint maga a történet. (Piros pont Egyed Veronikának, mert így legalább az utószóban kaptam egy csipetnyi Izlandot.)

"– Láttam az univerzumot! Versekből áll! 

A dánok erre azt mondták, így csak egy vérbeli izlandi beszélhet."

Apropó történet, a végére szépen összeáll, de nem bűvöl el. Pedig volt egy pillanat, mikor a macskaróka szót kapott, amitől felcsillant a szemem. Szerettem volna még több varázslatot látni és talán nagyobb titkot is felfedni, ám ez elmaradt.

Összességében tehát ez egy nagyon szépen megfogalmazott mese, de sajnos semmi több. Nem kezdek el gyanakodva rókát keresni a kövek között és nem érzem úgy, hogy betűk útján bejártam volna Izlandot. Picikét csalódtam, de a macskaróka már csak ilyen csalfaféreg.

 Kizárólag a szépirodalom kedvelőinek ajánlom, mert ez bizony az.

"Múlik minden, romlik, veszti báját.
A test csupán por; hiába váltja ruháját"

Kiegészítés:

Az író egy másik regénye, A cethal gyomrában is megjelent magyarul. Fülszöveg alapján ez is érdekesnek tűnik, ám ahogy a róka megtéveszthet, úgy lehet, hogy a cethal is hasonló jószág. Azért ha lehetőségem adódik rá, lehet hogy teszek vele is egy próbát.