20 dolog, ami jó volt 2020-ban

Év elején rengetegen adnak számot arról, mit tettek az óévben, mi volt jó, mi volt rossz, na meg persze fogatkoznak, hogy milyen lesz az új év. Nem különösebben szoktam ilyesmikkel foglalkozni, most mégis úgy gondoltam, írok egy rövid összefoglalót arról, ami jó volt.

2020 nem volt egy könnyű év, furcsa volt és negatív, nagyon negatív, főleg ha arra gondolok, mennyi negatív hír ért minket nap mint nap. Úgyhogy szeretném valami pozitívval lezárni. Ezért morgolódás és panasz helyett inkább összefoglalom, mi volt számomra örömteli az elmúlt évben. Ezzel egyrészt megnyugtatom magam, hogy mégsem volt kukába való az elmúlt 365 nap, másrészt pedig megalapozom bizalmamat a következő évvel kapcsolatban. Mert ha egy ilyen ramaty évben is sikerült legalább húsz pozitív dolgot kiemelnem, akkor a következő csak jobb lehet.

Ez a bejegyzés tehát csak egy kis pozitív visszatekintés lesz csupa szubjektív dologról.

1. Skócia

A 2020-as év kifejezetten jól indult. Január végén San Diegoval meglátogattuk Pucca barátomat Skóciában. Az időzítésünk tökéletes volt, mert épp a vírus európai berobbanása előtt tettük. Szóval mielőtt önkéntes szobafogságba vonultam volna, volt egy remek hétvégém külföldön, és megnézhettem három gyönyörű skót várost Glasgow-t, Stirlinget és Edinburgh-t.

2. Laptop

Ragaszkodó típus vagyok mindenféle tekintetben. Ragaszkodom emberekhez (ha valakivel összebarátkozom, nehéz engem levakarni), helyekhez (az egyik kedvenc kávézómnak már harmadik tulajdonosa van, de még mindig szeretek oda járni) és tárgyakhoz is. Utóbbi esetében a végletekig kitartok, ezért nem dobtam még ki kedvenc piros tornacipőmet, hiába hordom már öt éve, hiába kopott és repedt meg, nincs szívem megválni tőle. (Nagyon sok dolgot átéltem benne, még itt a blogon is szerepelt egy bejegyzéseben.) Ez a ragaszkodás pedig technikai dolgok estében makacs elszántsággal párosul. Néha azonban nincs mit tenni, mint év elején, mikor a laptopom tíz évnyi hűséges szolgálat után egyszerűen beadta a kulcsot. Régi volt, kicsit lassú és nehéz, ráadásul egyszer javítva volt az alaplapja, mégsem akartam lecserélni. Nos, tavasszal meg kellett tennem, és bár nehéz szívvel váltam meg tőle, az új gépemen pötyögve el kell ismernem, ideje volt. Nagyon gyorsan beleszerettem. Jó választás volt és nagyon jól jött a home office idejére.

3. Jogosítvány

Még 2019-ben megkezdtem a küzdelmet a jogosítványért. A KRESZ viszga gyorsan meglett, csakhogy utána oktatót találni nem volt épp egyszerű. Aztán váltanom kellett oktatót is és iskolát is, ami külön macera volt (na meg persze nem volt ingyen sem), de az év végére megoldottam. 2020-ban így végre normális tempóban járhattam vezetni egy remek oktatóhoz. A vírus ugyan közbeszólt másfél hónapos kényszerpihenővel, és maszkban vizsgáztam, de sikerült. Megvan a jogsim, vezethetek, ami nagy boldogság, mert ezt a célt bizony már régóta kitűztem magamnak.

4. E-olvasó

2020 az az év, amikor rákaptam az e-könyvekre. Korábban már írtam róla (ITT), hogy nagy fordulat történt olvasási szokásaimban. Ez kezdetben kényszermegoldásnak tűnt, mivel nem volt sok olvasatlan könyvem itthon, a könyvtárak bezártak, és nem akartam felelőtlenül könyveket rendelni. Aztán ebbe a kütyübe is beleszerettem. Vettem neki szép tokot, és most már a számomra kedves dolgok listáján szerepel.

5. Új lakcím

Egy ideje már gondolkodtam rajta, hogy megváltoztatom a hivatalos lakcímemet, hiszen már tíz éve Budapesten élek. Mégis külső nyomás kellett hozzá, hogy elmenjek a hivatalba. Szóval papíron is beköltöztem San Diegohoz, amitől boldog vagyok még úgy is, hogy feláll a szőr a hátamon, mikor a postás becsenget, és megkérdezi, én vagyok-e az élettársa. Brr rühellem ezt a kifejezést.

6. Postcrossing

Mivel nagyon szeretek utazni, ám erre korlátozottan volt lehetőségem, eszembe jutott egy régi hobbim, a Postcrossing. Ribizly barátom mutatta ezt a zseniális weboldalt még 2008-ban. Ennek a projektnek a lényege, hogy képeslapokat küldünk és kapunk a világ bármely tájáról véletlenszerűen. Akkor nagyon rákaptam, ám az egyetemen eléggé összevissza hódoltam neki, volt hogy csak három lapot küldtem egy évben. Aztán 2016-ban jegeltem a profilomat. Most viszont visszatértem. Újra belevetettem magam a képeslapok és bélyegek világba, és rá kellett jönnöm, mennyire hiányzott. Nagyon örülök, hogy ismét rátaláltam egyik kedvenc hobbimra. Van valami felemelő érzés abban, amikor kinyitod a postaládát, és ott lapul benne egy szép képeslap a nevedre címezve néhány sorral valahonnan a világból egy kedves embernek köszönhetően. Imádom!

7. Új telefon

A telefonnal is úgy voltam, mint a laptoppal. Konkrétan életem második telefonját használtam 2020-ig, egy gombos Nokiát, ami maximum a Google-t töltötte be, ennyire volt okos. Én azonban imádtam, sőt a céges telefonomat, egy másik Nokiát (Windows telefon) is igazán megszerettem. Aztán a munkahelyem kitalálta, hogy szolgáltatót vált, ezzel a Nokia használhatatlanná vált. Végül kaptam újat, így már nem kell két készülékkel rohangálnom, egy jó ideig nem kell aggódnom a frissítések miatt, és olyan modern ember lettem, hogy csuda. A barátaim meg is jegyezték, hogy üdvözölnek a 21. században, mikor letöltöttem az Instragramot. Pedig pusztán terápiás céllal tettem, ott jutok napi cuki állatos képekhez, hogy helyreálljon a lelki békém. (Ha bárkit is érdekelne, ITT talál meg.)

8. Több időm volt olvasni

Szívás volt, hogy nem igazán lehetett utazni, és a barátaimmal is csak korlátozottan tudtam találkozni, illetve a családi programok egy része is törölve lett. Viszont így sokkal több időt töltöttem otthon, ráadásul egy e-olvasó társaságában, így meglepően sok szabadidőm maradt olvasásra. Egyetemista korom óta nem olvastam ennyit. Ha valakit érdekelnek a részletek, olvassa el a könyves összegzésemet.

9. Hulladékmentes ciklus

Lehet, hogy ez kicsit túl személyes információ lesz olvasóimnak, de hozzá tartozik 2020-as apró sikereimhez. 

Igyekszem környezettudatosan élni, vagyis nem pazarolni, figyelni az újrahasznosításra, és nem vásárolni feleslegesen. Persze van még bőven hová fejlődnöm, ám nagyon boldog vagyok, hogy egy területen sikerült a teljes hulladékmentesség, ez pedig a női ciklusom. Sokáig kacérkodtam a menstruációs kehely gondolatával, aztán Ribizly barátom Kínában meggyőzött róla. Nem bántam meg, néhány hónap alatt teljesen belerázódtam a használatába, de még mindig nem volt tökéletes a helyzet. Balesetek ugyanis mindig előfordulhatnak, engem pedig bosszantott, hogy szemetet termelek csak azért, hogy az esetleges balesetet megakadályozzam. Szóval úgy döntöttem, itt a remek alkalom, itthon vagyok, tesztelem azokat a mosható betéteket. Nos, büszkén jelentem, hogy hónapok óta nem termeltem a ciklusom miatt szemetet. Nem mondom, hogy mindenki azonnal szokjon le az eldobható megoldásokról, de ha van olvasóim között vállalkozó szellem, aki a környezet érdekében hajlandó a változásra, vágjon bele bátran. Egyáltalán nem kényelmetlenebb megoldás, sőt.

10. Farmernadrág

Női olvasóim biztos tudják, milyen érzés az, amikor már régóta vadászol egy megfelelő típusú ruhadarabra. Nos, én nagyon régóta szerettem volna egy tökéletes farmernadrágot. Ez nálam azt jelenti, hogy legyen magas a dereka, megfelelő a hossza (bokavillantás nem az én stílusom) és klasszikus kék a színe minden gyöngy, varrás, koptatás és egyéb csicsa nélkül. Nyaram egyik örömteli pillanata az volt, mikor belebotlottam ebbe a ruhadarabba teljesen véletlenül ráadásul leárazva.

11. Túrázás belföldön

Nyáron azért nem tudtunk San Diegoval elülni a fenekünkön. Szóval gondoltunk egyet, és a legbiztonságosabb megoldást választottuk, eljártunk túrázni belföldön. Nagyon szép tájak vannak nem is olyan messze, így jártunk a Mátrában, a Börzsönyben és Zemplénben is tettünk néhány túrát. Csodálatos volt, megnyugtató és nagyon szórakoztató.

12. System of a Down

Ha megkérdezik tőlem, melyik a kedvenc bandám, általában azt mondom, ami először eszembe jut. Pedig ez nem teljesen fedi a valóságot. Van ugyanis néhány együttes, akik évek óta kiemelt helyet foglalnak el a szívemben. A többségük viszont már nem aktív legnagyobb sajnálatomra. Épp ezért volt az egyik legjobb hír az évben, hogy a nagy kedvencem, a System of a Down új kislemezt adott ki két dallal. Ráadásul 15 év után képesek voltak épp olyan tökéletes dalokat produkálni, mint régen. (Protect The Land) Na, ők az én kedvenceim!

13. Halászbástya Étterem

2020 nem kedvezett az éttermeknek, ám kissé módosítva, de meg volt tartva az Étterem Hét. (Tavaly is voltunk, itt olvasható.) Gyors voltam, így végre sikerült asztalt szereznem a Halászbástya Étteremben. Igen, ez az étterem bent van a Halászbástyában, a mellékelt kép is mutatja a panorámát az asztalok mellől, és nagyon puccos. Szerintem a főváros egyik legdrágább étterme, így nagyon megérte. Kifejezetten romantikus estét töltöttünk itt San Diegoval. Minden fogás finom volt, a kiszolgálás pedig döbbenetes. Én nem vagyok hozzászokva, hogy alám tolják a széket, elrendezzék az evőeszközeimet és úgy sürögjenek körülöttem, mintha egy királyi család oldalági leszármazottja lennék. Számomra ez meglepő volt, persze a jó értelemben, ezért nem győztem mosolyogni. Nagyon jó volt kipróbálni, de sosem lesz számomnra elvárás, hogy ilyen előkelő helyen vacsorázzak.

14. Szülinapom

Cseppet tartottam a szülinapomtól. Nem azért mert bulit terveztem volna (eddig amúgy is csak egy bulim volt), hanem mert a társadalom túl nagy hangsúlyt fektet a számokra. Harminc lettem, és bár úgy szoktam elhessegetni a külső véleményeket, mint bosszantó legyeket, idén mégis éreztem, hogy ott zsongtak körülöttem. Nem akartam társadalmi, családi vagy bármilyen nyomást kapni, ezért picikét pánikoltam. Végül azonban mégis jól alakult minden. San Diego elviselte a nyafogásomat, a családi összejövetel jól sikerült, és ismét meg kellett állapítanom, hogy nekem vannak a legtündéribb barátaim. A barátaim apró meglepetései jelentették nekem a legtöbbet. Mert időt szakítottak rám egy ilyen nehéz időszakban, mert poénkodva húzták meg a fülemet és mert egyszerűen jólesett a törődésük. Igen, persze, hogy nekik is nyafogtam, hogy ne tettem volna, mikor idősebb vagyok náluk pár hónappal. De így is szeretnek, amiért rettentően hálás vagyok.

15. Felcsaptam statisztának

Az emberek nagy része szívesen bepillantana a filmkészítés kulisszái mögé. Nos, én sem vagyok másként és a szinkronizálás után egy újabb dolgot próbálhattam ki, azt hogy milyen statisztának lenni. Érdekes és meglepően fárasztó. Munkahelyi kapcsolat miatt csöppentem bele, és egyáltalán nem bántam meg. Egy művész dokumentumfilmben szerepeltem, ami valószínűleg hazánkban nem lesz látható, és nagy valószínűséggel csak a cipőm lesz felismerhető benne, ám élménynek tökéletes volt.

16. Alpakát sétáltattam

Pucca barátom mondta, hogy Skóciában lehet alpakát sétáltatni. Sajnos januárban nem fért bele és nem is volt megfelelő az időjárás hozzá, de felírtam a bakancslistámra. Aztán a nyáron megtudtam, hogy van ilyen lehetőség Magyarországon is, még csak nem is kell messzi menni érte. Szóval elmentünk Kosdra, a RoBirtokra, ahol tényleg kaptam egy alpakát pórázon. Mondjuk, hogy ki sétáltatott kit, arról lehetne vitatkozni...

18. Voltam esküvőkön

A barátaim házasodó, családalapító korban vannak, úgyhogy vírus ide vagy oda, 2020-ban három esküvőn is voltam. Ez pedig azért került a listára, mert az ő boldogságuk, az én boldogságom. Szívből örülök nekik.

19. Yu Yu Hakusho

Ha azt nondanám, hogy az egyik jó dolog 2020-ban a Netflix volt, nem állna távol a valóságtól. Én mégis inkább egy dolgot emelnék ki az egyébként remek kínálatából (ha valaki többre vágyna, olvasson bele a sorozatajánló rovatomba) a Yu Yu Hakushot. Ez az anime nagyon régi, 1994-es és vagy általános iskola végén vagy gimnázium elején jártam, mikor láttam. Most, hogy felfedeztem a Netflixen, muszáj volt újra megnéznem. Ráadásul sikerült rávennem San Diegot is, hogy nézze velem, így egyszerre volt nosztalgikus és új a reakciói miatt. Szeretem ezt az animét, jó volt ismét megnézni.

20. Mézeskalács házikó

Nem először készítettem mézeskalács házikót, ám ez volt az első, amely rendesen meg volt tervezve. Mikor kitaláltam, hogy ismét (készítettem már korábban házat és templomot is) mézeskalács építkezésre vállalkozom, megkértem San Diegót, hogy tervezze meg nekem. Nos, meg is tette, és ahogy a mellékelt kép is mutatja, igazán takaros kis ház lett. Eddig ez a legjobban sikerült alkotásom.

Nem nagy dolgok ezek, ám nekem örömet okoztak.

Remélem, ezzel a pozitív listával sikerült kicsit jobb színben feltüntetnem az óévet. 

2020 könyvösszegzése

A 2020-as évre sok negatív jelzőt lehetne mondani, ám az is vitathatatlan, hogy olvasási szempontból számomra kifejezetten gyümölcsöző volt. 

A körülményekből adódóan az év nagy részét otthon töltöttem, így sokkal több időm volt olvasni. Minden olyan időt, amelyet egy normálisabb évben utazással vagy a barátaimmal és a családommal való találkozással töltöttem volna olvasásra fordítottam. Ezért eshetett meg, hogy többet olvastam, mint tavaly, mint tavelyelőtt, sőt mint 2016-ban. Ha úgy vesszük, visszatértem egyetemista könyvmoly létemhez, mert akkoriban volt annyi szabadidőm könyvekre, hogy évente több mint 50 kötetet vettem kézbe. Szóval ha úgy vesszük, olvasás szempontjából jó év volt ez a 2020, és bár nagyon sok dolog nem tetszett az óévben, az olvasással töltött órákat cseppet sem bánom.

2019-hez képest 27 kötettel többet olvastam. Ez azt jelenti, hogy összesen 56 kötetet, vagyis 20418 oldalt lapoztam át.

Az 56 kötetből csupán egy volt útikönyv, illetve szintén egy volt idegen nyelvű (angol). Az elolvasottak közül 8 kötet a sajátom, míg 6 kötetet kölcsönbe kaptam. 2020-ban rákaptam az e-könyvekre, így az elolvasottakból 45 kötetet ebben a formátumban olvastam. Hazai szerzők frontján nem állok rosszul, mert sikerült 8 magyar szerzőjű könyvet kézbe vennem.

Meglehetősen változatosan 25 kiadó kínálatából lettek összeválogatva:

Könyvmolyképző - 9 kötet, PlayOn - 7 kötet, Fumax - 6 kötet

3 kötet olvastam az Agave, Libri, Európa kiadóktól

2 kötet olvastam az Alexandra, Athenaeum, Cartaphilus, Magvető, L&L, Szukits kiadóktól

Illetve egy-egy könyvet a Delta Vision, Édesvíz, Gabo, General Press, Harper Collins, Jelenkor, Kulcslyuk, Lingea, Menő Könyvek, Művelt Nép, Synergie, Trivium és 21. század kiadóktól.

Jöhetnek a szokásos szempontok, hogy számot adjak a kiemelkedő élményekről!

Melyik volt a leghosszabb?

Könnyű kérdés. A leghosszabb olvasmányom 696 oldallal A boszorkányok elveszett könyve volt. Igazi monstrum ez a könyv.

Melyik volt a legrövidebb?

Ha nem számítom az egyetlen útikönyvet, amelyet olvastam, akkor a legrövidebb könyv címéért holtverseny alakult ki. A Merre jársz, Bojangles? és a Minden szív kaput nyit is 160 oldalas volt csupán. Mondjuk számomra mindkettő jóval hosszabbnak érződött.

Melyik tetszett a legjobban?

Ez már egy nehezebb kérdés, de a szívem mégis egyértelműen A Pamano zúgása felé húz. Zseniális ez a könyv. Nagyon a hatása alá kerültem olvasás közben és utána is. Remekül van összerakva, izgalmas, van mondanivalója vagyis minden benne van, amivel könnyű engem megfogni. Ráadásul a szerző, Jaume Cabré egy másik könyve 2017-ben szintén kiérdemelte tőlem az év legjobb könyve címet. Azt hiszem mondhatom, hogy ő az egyik kedvenc szerzőm.

Melyik tetszett a legkevésbé?

Na, ez az igazán nehéz kérdés. Volt néhány könyv, amely nem tetszett és volt egy könyvsorozat, amelynek részeit kedvem lenne minden negatív ponthoz felsorolnom. Azonban bőven elég szenvedés volt végigrágnom magam rajta, és nem érdemel tőlem még több figyelmet, így hiába a Vaják a legtúlértékeltebb, legnagyobb csalódásom az elmúlt évben, inkább a legkevésbé tetszett könyv díját adom neki. Konkrétan a sorozat utolsó részének, A tó úrnőjének, mert a lezárás volt az igazi mélypont, és még mindig nem sikerült kihevernem.

Melyik olvasása tartott a leghosszabb ideig?

Nem meglepő módon a leghosszabb könyvem olvasása tartott a leghosszabb ideig, konkrétan 40 napig. Viszont párhuzamosan azzal a könyvvel olvastam egy másikat, amely 36 nappal nem maradt le nagyon, így inkább azt mondanám. Szóval Az epertolvaj elolvasása tartott a leghosszabb ideig. Ez nem a könyv hibája, hanem az időbeosztásomé. Joanne Harris könyvét ugyanis az év elején olvastam, februárban, mikor még rendes munkarendben dolgoztam, így csak a metrón volt időm rá.

Melyik olvasása tartott a legrövidebb ideig?

A köd hercegét kevesebb mint egy nap alatt befaltam. Elkezdtem délben és befejeztem este hétkor. Carlos Ruiz Zafón könyvei mindig jól csúsznak.

Melyik volt kölcsönkapott könyv?

Pucca barátom nyomta a kezembe Glasgow-ban a Howl's Moving Castle kötetet, ami egyébként az egyetlen angol nyelvű olvasmányom volt.

San Diego adta kölcsön a Manák trilógiáját.

Illetve két könyvet kaptam egyik munkatársamtól: Amit sohase mondtam el és A Jóbarátok-generáció.

Melyik könyv volt a legvidámabb?

Szórakoztató olvasmányban szerencsére nem volt hiány. Mégsem egy egyszerűen csak vicces könyvet mondanék a legvidámabbnak, hanem egy olyan kötetet, amelyen nagyon sokat kacagtam és szörnyülködtem egyszerre. Az Ez fájni fog valóban egy kissé fájdalmas olvasmány, hiszen nem fikcióról van szó, mégis annyira szórakoztató, hogy nyugodt szívvel nevezhetem a legvidámabbnak minden tragikus és drámai része ellenére is.

Melyik könyv volt a legszomorúbb?

Az utazó macska krónikája volt a legszomorkásabb olvasmányom. A főhősnek egyáltalán nem volt könnyű élete, így a kötet tele van drámával, mégis sikerült pozitív gondolatokkal megtöltenie. Ettől a könyvtől tehát nem lesz az ember vidámabb, de gazdagabb egy remek olvasmánnyal biztosan.

Melyik könyv volt a legizgalmasabb?

Ezzel nem fogok nagy meglepetést okozni, mert ez a harmadik alkalom, hogy éves értékelésben egy Brian McClellan kötetet magasztalok a legizgalmasabb olvasmánynak. Egyszerűen szeretem a fantasy könyveket és különösen szeretem a lőpormágusok világát. A legizgalmasabb olvasmányom tehát A birodalom haragja volt.

Melyik könyv volt a legromantikusabb?

A legromantikusabb hangulata a Mindig karácsonynak volt. Talán a hazai, ünnepi légkör miatt vagy mert egyszerűen aranyosak voltak ezek a karácsonyi románcok. 

Melyik könyvet értékelik túl?

Vaják! Ó, igen, nagyon a Vaják! De erről már írtam egy korábbi szempontnál, így ide egy másik könyvet emelnék ki. Igazából hármat is tudnék mondani, de közülök, csak egy áll jelenleg 93%-on a Moly statisztikájában. Így a leginkább túlértékelt könyv szerintem az Ahol a folyami rákok énekelnek. Olyan sokan felmagasztalták ezt a könyvet, pedig nagyon lassú tempójú, meglehetősen hiteltelen és a vége konkrétan felháborító. Nincs ugyan benne a 2020-as top 3 legrosszabb olvasmányomban, de a top 5 legjobban sem, így nem értem ezt a magas százalékot. Számomra ez a könyv közepes élményt nyújtott.

Melyik könyvet értékelik alul?

A Halálom után felbontandó kissé alul van értékelve. A Moly statisztikájában jelenleg 82%-on áll. Ez egyáltalán nem rossz, de összehasonlítva azon könyvekkel, amelyek nem tetszettek idén, meglepően alacsony ez a szám. Oké, a történet nem bonyolult, kissé sablonos is, de összességében egy kedves és szórakoztató könyv. Olyan könnyed kikapcsolódás, ami nem árt senkinek. (Ellentétben a Papír hercegnővel, ami merő borzalom, mégis 87%-on áll...)

Melyik könyvnek volt a legszebb a borítója?

Ez igazán nehéz kérdés, mert olyan sok szép borítóval találkoztam. A legszebb címet ezért egy sorozat harmadik részének adom, mert a korábbi kötetek borítóihoz képest kifejezetten szépre sikerült. A legszebb borítójú könyv ezért legyen a Lidércnyomás.

Melyik volt a legnagyobb csalódás?

Még mindig a Vaják! Oké, túllépek rajta, mert csalódásból akadt sajnos bőven. Egy azonban jobban fájt a többinél (természetesen a Vajákot nem számolva), ez pedig A szakadék. Ez a könyv egy förtelmes lezárása egy egyébként jól indult történetnek. Amennyire kedveltem az első részt (a Halhatatlan 2014-es évértékelésemkor a legjobb olvasmányaim között szerepelt), annyira utáltam ezt a harmadik részt. Hatalmas nagy csalódás volt.

Melyik könyv volt a legnagyobb meglepetés?

A legnagyobb pozitív meglepetés az Örökölt sors volt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire le fog kötni egy ismeretterjesztő pszichológiai könyv. Kellemesen csalódtam.

Hány új sorozatba kezdtem bele?

Nyolc új folytatásos történetbe kezdtem bele. Mentségemre legyen szólva, hogy akad köztük olyan, amelyet be is fejeztem év végéig és olyan is, amelyet biztosan nem fogok folytatni.

Hány sorozatot fejeztem be?

Hat sorozatnak sikerült a végére érnem. 

Heroikus küzdelemben legyűrtem a Vaják sorozat mind a 7 részét (Nem, a kiegészítő kötetről még hallani sem akarok.), hasonló küzdelemben befejeztem a Halhatlan-trilógiát a már említett legnagyobb csalódást okozó kötettel, illetve a már szintén emlegetett Manák trilógiát is végigolvastam.

Aztán befejeztem Az északi erdő legendája trilógiát A boszorkány éjszakája című kötettel. Lezártam az Iskolák versenye első trilógiáját az Emlékezz rám kötettel. Illetve végigolvastam az Ős könyve trilógiát is. Ez azért nem egy rossz arány.

Ezt az 56 könyvet olvastam 2020-ban. Nem mondom, hogy remélem, hogy jövőre is ilyen sokat fogok olvasni, mert az azt jelentené, hogy továbbra is állandóan otthon vagyok. Viszont, ha a következő év is ilyen megpróbáltatásokkal teli lesz, legalább tudni fogom, hogy olvasási szempontból mégsem lesz rossz év.

Boldog Új Évet kívánok minden kedves olvasómnak!

Csók New Yorkban

Az év utolsó könyvének egy könnyed, szórakoztató kötetet szerettem volna, amiben az se hátrány, ha épp karácsony van. Így botlottam bele Catherine Rider könyveibe.

A szerzői név valójában egy írópárost takar (James Noble-t és Stephanie Elliott-ot), akik különböző városok díszletébe írtak romantikus történeteket. New York-ot választottam, hogy megismerkedjem velük, mert ezt éreztem a leginkább karácsonyinak, és a fülszöveg alapján a történet itt tűnt a legmozgalmasabbnak is.

A könyv egyébként nem hosszú, csupán 260 oldal, így gyorsan végig lehet lapozni. A borító mutatós, a bal alsó képet leszámítva kifejezetten hangulatos.

Fülszöveg:

"Senki nem szeretne karácsony este egy reptéren ragadni egy viharban. Charlotte és Anthony számára ez maga a katasztrófa.Charlotte hazafelé tart Angliába, miután egy szörnyű szakításnak köszönhetően élete legrosszabb félévén van túl. Anthonyt épp most dobta ki a barátnője, amikor a fiú meglepetésből kiment elé a reptérre.
Hirtelen ötlettől vezérelve a két fiatal egy önsegítő könyv utasításait követve nekivág a városnak.
Tedd túl magad az exeden 10 egyszerű lépésben!"

A történet első ránézésre tipikus, hiszen jó néhányszor feldolgozták már a reptéri romantika és a lekésett vagy éppen késő repülőgépek történetét. A könyv használ is jó néhány klisét, szóval tényleg tipikusnak minősülhet, ám ettől még szórakoztató.

A cselekmény a véletlenből bontakozik ki, és alig fél nap (pontosabban egy éjszaka) eseményeit meséli el. Ez a rövid időkorlát viszont kifejezetten jót tett neki, mert nem engedte, hogy a történet leüljön megpihenni, a szereplők folyamatosan mozgásban voltak és mindig újabb kalandokba csöppentek.

A narráció két szálon fut, hol a női, hol a férfi főhős szemszögéből olvashatjuk az eseményeket. A két karakter így egyforma mértékben bontakozik ki. Mindketten kedvelhető figurák és épp ugyanannyira esetlenek, ha szerelemről van szó. Mindketten egy szakítást próbálnak feldolgozni, és ez adja a könyv mozgatórugóját.

A fülszövegben is említett önsegítő könyv, amelynek pontjait követik, valójában csak egy kellék, hogy minél több esemény beleférjen a kötetbe. Tetszett, hogy a szereplők sem vették komolyan a pontokat, csak nem volt jobb ötletük, mivel üssék el az időt. Főleg, hogy ez az önsegítő könyv azt sugallta, hogy egy kapcsolat természetes velejárója a lemondás a barátokról, sőt saját magunkról is. Ez pedig egy borzalmas üzenet. Szóval ez a tíz lépés nem egy kihunyt szerelem gyászfeldolgozása volt, hanem inkább egy elnyomó seggfej által okozott károk romeltakarítása.

A kis kalandok mellett, amelyekbe a könyv pontjai miatt keverednek a szereplők, lassan kibontakozik mindkét főhős előző kapcsolata, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem kár a szakításért. Ez persze csak lendített a lassan kibontakozó romantikán, amely gyakorlatilag már a könyv elején borítékolva volt.

Meglepetés tehát senkit sem érhet, épp úgy alakulnak a történet eseményei, ahogy számítani lehet rá, ám ez a kiszámíthatóság egyáltalán nem baj. Úgyis a könnyed, romantikus, karácsonyi hangulaton van a hangsúly és nem a nagy horderejű eseményeken.

Mivel az egyik főhős angol, a másik pedig amerikai jó néhány sztereotípia és kultúrális finomság van a szövegbe szőve. Eredeti nyelven olvasva ezek biztosan jobban érződnek, de azért a magyar fordító, Nánási Yvette is mindent megtett a nyelvi finomságokért. A segítő lábjegyzetek igazán jók voltak.

Összességében tehát ez egy könnyed, romantikus ifjúsági könyv. Szórakoztató, kedves és hangulatos, vagyis pont azt kaptam tőle, amit vártam. Nem hibátlan, mégis tetszett, mert kikapcsolt.

Tudom ajánlani azoknak, akik romantikus téli olvasmányra vágynak és nincsenek nagy igényeik a cselekményt illetően. New York kedvelői előnyben.

Kiegészítés:

Ahogy a bejegyzés elején írtam, a szerzőpáros írt más városokban (Párizs, London, Róma) játszódó romantikus történeteket is, amelyeknek gyakorlatilag a címük is ugyanaz. Mivel ez a könyv kellemesen kikapcsolt, lehet hogy valamikor adok majd nekik egy esélyt.

A fagyöngy alatt

Idén eldöntöttem, hogy karácsonykor karácsonyi történeteket fogok olvasni, hogy fokozzam az ünnepi hangulatot. 

Ez a kötet azért került a listára, mert megtetszett a címe, nem túl hosszú (234 oldal) és szép a borítója. Nem voltak túl magas elvárásaim, mindössze könnyed kikapcsolódásra vágytam némi karácsonyi hangulatba csomagolva. Sajnos csalódnom kellett.

Fülszöveg:

"Addie ​Folsom egykor nagy álmokat szövögetve vette nyakába a világot. A lány az érettségi vizsga előtt otthagyta az iskolát, sőt a szülői házat is, hogy a maga útját járja. Immár felnőttként, édesapja halála után hazatér, hogy az anyjával töltse az ünnepeket. Ám valósággal földbe gyökerezik a lába, amikor megtudja, hogy az asszony egészen mást tervezett: a legjobb barátnőjével, Julie-val kéthetes floridai hajóutazásra indulna. Úgy tűnik azonban, egy baleset keresztülhúzza a számításaikat. Julie fia, Erich, akit Addie a háta közepére kíván, balesetet szenved. Mivel a lány tudja, az édesanyjának mekkora szüksége van erre az útra, kénytelen-kelletlen felajánlja, hogy gondját viseli a férfinak a távollétükben. Erich azonban mogorvább, mint valaha, sőt az ünnepeket is utálja. Vajon némi égi segítség elegendő lesz ahhoz, hogy a karácsonyi csoda ezúttal se maradjon el?"

Ez egy nagyon megtévesztő fülszöveg. Könnyed, romatikus történetet ígér egy kis évődésre épülő románccal, de egyáltalán nem ad ilyet. Sőt, ez a könyv teljesen más, mint amilyennek első ránézésre tűnik.

Először is ez nem egy, hanem két történet egy kötetbe csomagolva. Ezzel nem lenne gond, ha legalább az egyik jól lett volna megírva, ám sajnálatos módon mindkettő csapnivaló volt több szempontból is. Rögtön ki is fejtem, miért, hogy kiadhassam magamból ünnepi bosszankodásomat, amiért ennyire mellé nyúltam ezzel a kötettel.

Az egyes számú történet az, amit a fülszöveg is ígér. Vagyis adva van a tékozló lány, aki hazatér, és felcsap gyerekkori plátói szerelme és egyben ős ellensége házi ápolójának. Illetve adva van az úriember, akinek gipszben van mindkét karja, ezért jogosan morcos csöppet, hogy az említett lány segítségére szorul. Ez az alap pedig egyáltalán nem lenne rossz, ha érdekesek lennének a karakterek, ha rendesen felépítettek és szórakoztatóak lennének a párbeszédek, és ha legalább nem lenne tele teljes baromságokkal. Utóbbira egy példa: srácnak gipszben van mindkét karja törött csukló miatt, ezért egy teljes fejezet szól arról, hogy nem tud felálni a padlóról. Ismétlem, a csuklója tört, nem a bokája... Viszont önállóan fogja a villát, megy el vécére, és képes használni a mobiltelefonját. Na, épp ennyire logikus ez a könyv...

A történet teljesen elnagyolt. Elnagyolt karakterek, elnagyolt érzések és irdatlanul béna párbeszédek jellemzik. Ehhez jönnek a fent említett logikátlanságok és a rengeteg felesleges körítés, amellyel az írónő végül nem kezdett semmit. Például a főhősnő diszlexiája, a csoporttársak, sőt, maga a kurzus, de utóbbiról majd később. A szerelmi szál úgy kialakult a semmiből, hogy az isteni közbenjárulás (ami sajnos szó szerint és ténylegesen benne van a könyvben) is kevés, hogy megmagyarázza. Mindössze tíz nap, néhány esti együtt tévézés és random csókolózás után eljutottak a nagy szerelemig a gyerekkori ellenséges kapcsolatból. Na, ez aztán a karácsonyi csoda! Főleg, hogy a párbeszédeik az udvarias csevegés szintjénél alig jutottak tovább.

Szóval nem volt épp romantikus ez a könyv, inkább béna és egy kissé bugyuta. Ez pedig sajnos az írói stílusra is jellemző volt. Kidolgozatlannak és összecsapottnak éreztem minden rövidke fejezetét. Attól viszont, hogy ez egy gyengén megírt románc, amely az ünnepi hangulat helyett a teljes apátiát váltotta ki belőlem, nem kellene rá kifejezetten bosszúsnak lennem. Mégis az vagyok a kettes számú történet miatt.

A könyv fejezeteinek fele a fent említett suta szerelmi történetet meséli el, míg a másik fele egy angyal szerencsétlenkedéséről számol be. Nem, nem írtam el, a fickó tényleg angyal, aki azért bújt főiskolai irodalomtanár bőrébe, hogy a két delikvens szerelmi életét egyengesse. Egek, hogy ezt én mekkora nagy baromságnak éreztem! Félreértés ne essék, nincs bajom az angyalokkal, ha meg van a történetben a létjogosultságuk. Csakhogy itt nem volt. Emberünk, khm, bocsánat, angyalpajtásunk olyan volt, mint egy nyüzüge ötéves. Nagyokat pislogott mindenre, mert újak neki az érzések, új neki a tejeskávé, nem tudja mire jó a fagyöngy, de fontoskodik, hogy mekkora vagány volt a mennyben, ahol olyan szépen hárfázott a bárányfelhőkön... 

Rettentően idegesített, mert elnagyolt volt a karaktere, a problémái a hátteréről nem is beszélve. Ráadásul nem tetszett az egész koncepció. Nem értettem, miért nem elég egy segítő jellegű karakter ebbe az egyébként faék egyszerűségű történetbe, miért kell rásütni nagy betűkkal, hogy ő egy angyal, tudod a mennyből, tudod, a nagyszakállú pasas küldte, tudod. Hát köszönöm, de inkább nem akarom tudni.

Az írónő képességei egyébként kedvenc égi lényénél sem lettek mennyeiek, sőt ugyanolyan gyenge volt, ha nem gyengébb a narráció érdektelen stílusa miatt. Ehhez hozzájött a tény, hogy itt volt a legtöbb üresjárat, a sok-sok mellékszereplő, akik érdekesebbé tehették volna ezt a rém egyszerű és rém unalmas történetet, de inkább maradtak a maguk kétdimenziós körülírásában a bugyuta párbeszédeikkel.

Összességében tehát ez egy gyengén megírt gyenge történet. Nem tetszett, nem nyújtott kikapcsolódást és még az ünnepi hangulatot sem hozta. Ha tudtam volna a kettes számú történetről, biztosan nem kezdek bele.

Kizárólag azoknak ajánlom, akiknek nincsenek elvárásaik a megfogalmazást illetően, nem zavartatják magukat logikátlanságokon, és nem forgatják a szemüket arra a hírre, hogy az angyalok időnként hárfázás helyett köztünk járnak és tejeskávé mellé közhelyes jótanácsokat adnak. Bár, most hogy ezt visszaolvastam, inkább azt mondom, nem ajánlom ezt a könyvet.

Mozgóképek XCIV.

Novemberben visszaálltam egy kellemes filmes középútra, ugyanis nem néztem meg se sokat, se keveset. Konkrétan hét filmet láttam az elmúlt hónapban, lássuk is őket sorban.

Állj mellém

"A Horrorkirály, Stephen King A test című novellájából készült film. Gordie Lachance (Wil Wheaton) író visszagondol gyermekkora egy sötét epizódjára. Négyen voltak elválaszthatatlan jóbarátok: Gordie, Chris (River Phoenix), Teddy (Corey Feldman) és Vern (Jerry O'Connell). Egy napon eltűnt egy pajtásuk. Sokáig nem került elő és halottnak nyilvánították. Majd ismeretlen holttestet talál egy másik náluk idősebb fiúcsapat az erdei vasútvonal mellett. Gordie és társai magánnyomozásba kezdenek. A testet viszont eltüntetik előlük. Egyre durvuló rivalizálás kezdődik a két fiúcsapat között. Nem lehet az igazságot évekig titkolni. Valaki úgysem bírja tovább a nyomást és elszólja, vagy elsírja magát..."

Ez a film fent van az HBO kínálatában. Rémlett, hogy már láttam, de nem tudtam felidézni egyetlen képkockáját sem (pedig nagyon jó a memóriám). Aztán megkérdeztem San Diegót, neki ismerős-e, mivel King adaptáció, azokat pedig szereti. Ő sem emlékezett rá, így úgy döntöttünk, megnézzük. Gyerekekről szól, biztosan szórakoztató lesz, gondoltuk. Hát, csalódtunk benne.

1986-os film, vagyis meglehetősen régi. A gyerekszínészek jók és több mint harminc év távlatából érdekes látni, ki mire vitte közülük a filmszakmában. Az ötlet is érdekes és valamennyire szórakoztató volt nézni, ahogy a kölykök egymást szivatják kis kalanduk során. Mégsem tudtuk igazán értékelni, mert ez a keressük meg a holttestet, megtaláltuk, akkor most menjünk haza történet elég vérszegény volt és ezt most csak képletesen értem. Tudom, a gyerekek lelkivilágán volt a hangsúly, de talán mert régi film, vagy mert időközben láttunk szórakoztatóbbat kölykökkel a főszerepben, kissé untuk. Nekem pedig az idők során lett egy kis ellenérzésem King narrációjával és a mániájával, hogy szinte mindig beleírja saját magát a történeteibe, így nem esett olyan jól ez a film.

Minket tehát nem győzött meg, és ha korábban láttam már, nos, most már tudom, azért nem emlékeztem rá, mert egy felejthető alkotás.

King rajongóknak tudom ajánlani, illetve azoknak, akik kifejezetten régi filmet szeretnének gyerekekkel a főszerepben.

Drakula

"Drakulát, a véreskezű vajdát évszázadokkal ezelőtt eltemették, teste mégsem omlott porrá. Hírlik, hogy sírjából éjjelente borzongató kalandra indul és harapása után mind többen csatlakoznak a temetők mélyén bolyongó vámpírok seregéhez. A félelmetes teremtményt emésztő vágyakozás gyötri elhunyt hitvese után. Egy napon a kastélyba vetődő idegen medáljában meglátja egy lány arcképét, aki kísértetiesen hasonlít egykori asszonyára és útra kel, hogy megkeresse a gyönyörű lányt. London lakói azonban nem készültek fel a pokoli teremtmény érkezésére."

Ez is az HBO hibája. Egyik este könnyed filmet kerestünk, és belefutottunk az 1992-es Drakula filmbe. A szereposztást (Gary Oldman, Anthony Hopkins, Winona Ryder, Keanu Reeves) megnézve ismét megkérdeztük egymástól: Te láttad? Mivel mindkettőnk válasza egy határozott nem volt, úgy döntöttünk, bepótoljuk. Bár ne tettük volna.

Drakula történetét már nagyon sokan feldolgozták és ez egy kifejezetten régi változat (majdnem egyidős velem), úgyhogy nem voltak túl magas elvárásaink. Meg sem lepődtünk a mai szemmel nevetséges látványvilágon, bár a kosztümök kifejezetten tetszettek. Nem, a problémánk ennél mélyebb volt és a karakterekben keresendő. Egyszerűen idegesítően ostoba volt mindegyik, a viselkedésük logikátban és azok a párbeszédek döglöttebbek voltak, mint egy kéthetes zombi a napon. Hiába van telepakolva remek színészekkel, ez egyáltalán nem érződik az összképen.

Ez a film tehát borzalmas, egyáltalán nem szórakoztató, így inkább nem ajánlom senkinek.

Léghajósok

"1862-ben a fenegyerek léghajós, Amelia Wren összeáll az úttörő meteorológussal, James Glaisherrel, hogy bővítse az emberiség ismereteit az időjárásról, és magasabbra repüljön, mint előtte bárki a történelemben. Miközben folyamatosan rekordokat döntenek és újabb és újabb tudományos felfedezést tesznek, utazásuk a létezés legvégső határára hozzásegíti a furcsa párt, hogy végül megtalálják helyüket a világban, melyet már messze maguk mögött hagytak. Fizikai és érzelmi kihívásokkal teli útjuk során az egyre ritkuló levegőben a felemelkedés a túlélésért való küzdelemmé válik."

Ezzel a filmmel már a mozikba kerülésekor szemeztem. Egyrészt érdekesnek találtam a történetet, másrészt Eddie Redmayne remek alakításokat szokott nyújtani, így minden munkája érdekel.

Sajnos azt kell mondanom, hogy ennél a filmnél is csalódtam kicsit. A készítők egy valós történetet dolgoztak fel, ám valószínűleg nem találták elég izgalmasnak vagy látványosnak, így felturbózták mindennel, ami az eszükbe jutott. Ezektől a kis extráktól azonban hitelét vesztette a film. Pedig az alapötlet tényleg jó volt, a színészek megpróbálták kihozni a legtöbbet, és a gyönyörű felvételek az égről hangulatosra sikerültek. Valahogy az összhatás mégis sántított, így összességében nem volt olyan élvezetes a film, mint amilyen lehetett volna.

Azoknak tudom ajánlani, akiket nem zavar, ha nagy adag fantázia kerül egy valós történetbe, illetve tériszonyosok előnyben, mert rájuk biztosan hatni fog a film látványvilága.

Tökéletes pasi

"Hogy összeszedje a pénzt a főiskolára, Brooks Rattigan készít egy alkalmazást, amin keresztül bárki fizethet neki, hogy eljátssza a tökéletes pasit akármilyen eseményen."

Könnyed, romantikus délutáni filmre vágytam, mikor szembe jött velem ez a film a Netflixen. Ráadásul a főszereplő ismerős volt egy másik filmből (A fiúknak, akiket valaha szerettem), ami tetszett, így adtam neki egy esélyt.

Sajnos ezúttal is csalódnom kellett picikét. Ez a sztori ugyanis már volt, nem is egyszer. Többen feldolgozták már több formában. Reméltem, hogy ezúttal is valami ötletes és új megközelítését láthatom, ám nem így lett. A készítők azon kívül, hogy mai közegbe helyezték a történetet, vagyis az egész egy telefonos alkalmazás körül forog, semmit se tettek, hogy eredetibb legyen. A történet ezért tipikus, a szereplők tipikusak, a végkimenetel az első három percben látványosan villog a szemünk előtt, és még a poénok sem voltak olyan szórakoztatóak.

Ez a film tehát nekem nem adott semmi újat, így kissé untam. Ettől függetlenül tudom ajánlani azoknak, akiknek ez a sztori még nem teljesen elcsépelt. Ha viszont valaki tényleg öteltes romantikus alkotásra vágyik, akkor inkább nézze meg a főszereplő fent említett másik filmjét, az ennél sokkal jobb.

Alkalmi randevú

"Két idegen megelégeli, hogy minden évben egyedül töltik az ünnepeket, ezért megállapodnak, hogy egy évig egymás kísérői lesznek, persze szigorúan plátói alapon…"

Szintén romantikus film, szintén a Netflix ajánlotta, ám ez már beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ráadásul San Diegóval néztem, és ha egy férfi képes fanyalgás nélkül megnézni egy romantikus alkotást, akkor az tényleg nem rossz.

A film alapja ötletes, bár nem teljesen egyedi. Rengeteg romantikus film szól arról, hogy valaki hazavisz egy idegent, mint a párját, aztán jönnek a családi konfliktusok. A készítők azonban csavartak rajta, mert ez nem csak egy alkalomra, hanem az év összes ünnepére szólt, és mert elég hamar kiderült a család számára, miről is van szó. Aztán persze jöttek a szokásos körök a főszereplő hölgy és úr egymásra találásának rögös útján. Szóval szokásos, mégis kicsit új ez a film. A humora többnyire szórakoztató, bár néhol az én ízlésemnek túl sok volt az alja poén, ám ezt felírtam az amerikai készítők számlájára.

Összességében tehát ez egy szórakoztató, romantikus alkotás. Senki ne várjon tőle sokat, de könnyed kikapcsolódásnak ideális, akár ünnepekkor, akár máskor.

Elveszett lányok

"Amikor Mari Gilbert lánya eltűnik, a rendőrség tehetetlensége miatt az anya saját maga kezd nyomozni az elzárt Long Island-i közösségben, ahol Shannant utoljára látták. Kutatása több mint egy tucat meggyilkolt szexmunkás esetére derít fényt. Az Oscar-díjra jelölt filmkészítő, Liz Garbus Elveszett lányok című filmjét megtörtént események ihlették."

Még mindig Netflix, ám ezúttal egy megtörtént eseményen alapuló dráma.

Ezt a filmet nem jó nézni és nem azért, mert a készítők elrontották. Azért nem jó nézni, mert tudod, hogy nem lesz jó vége. Sok esemény nincs a filmben, az egyik eltűnt lány családjának drámáját mutatja be, ahogy megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy a rendőrség komolyan vegye őket. Elég erőteljes itt a trársadalomkritika és nem csupán a rendőrök hozzáállására értve, hanem az egész lakosságra is. Dühítő látni, hogy ha egy prostituált tűnik el, csak legyintenek, mintha ebben nem lenne semmi szörnyű és félelmetes. Mintha azzal, hogy eladja a testét, az életét is áruba bocsájtaná, pedig ez egyáltalán nem így van. Szóval rengeteg itt az előítélet, az ítélkezés és persze a háttérben megbújó korrupció. Nem egy nagy cselekményű film, ám elég feszült és eléggé megdöbbentő, hogy ez ne zavarjon senkit.

Nekem tetszett, mert kifejezetten fontos kérdéseket feszeget. Elsősorban krimi és dráma kedcelőinek tudom ajánlani, illetve azoknak, akiket nem zavar, ha dühös tehetetlenséget vált ki belőlük egy film. Aki viszont akcióra vágyik, keressen egy másik filmet.

Káosz karácsonyra

"Charlotte Cooper a tökéletes karácsonyról álmodik, amikor esik a hó, sül a pulyka, illatoznak a sütemények, és boldog egyetértésben összegyűlik az egész család. Mindent el is követ ennek érdekében, csak egyvalamivel nem számol: a családtagokkal. Mert ahol négy generáció gyűlik össze, ott előbb-utóbb kitör a káosz?"

November végén kezdtem a hangolódást az ünnepekre, amit persze decemberben folytattam, de erről majd a rovat következő bejegyzésében írok. A lényeg, hogy a múlt hónapot egy karácsonyi filmmel zártam, ezzel a vígjátékkal.

Ez a film kicsit tipikus, hiszen a jól ismert nagy, ünnepi, családi összeveszésről majd kibékülésről szól. Kicsit amerikai, a sok szereplő és az ettől darabosnak ható cselekményvezetés miatt. Valahol mégis szórakoztató. Nem számítottam tőle sokra, csak egy kis könnyed kikapcsolódásra némi karácsonyi hangulattal és ezt meg is kaptam.

Szóval nem rossz film, tudom ajánlani, ha valaki karácsonyi vígjátékra vágyik, és kedveli az amerikai filmeket. Egy délutánra a mézeskalács mellé ideális.

Értékelés:

Elveszett lányok                       ->  10

Alkalmi randevú                      ->    9

Káosz karácsonyra                   ->   8

Tökéletes pasi                          ->   6

Léghajósok                               ->   5

Állj mellém                              ->   4

Drakula                                    ->   2

Mindig karácsony

Könnyed, szórakoztató törtrénetre vágytam, na meg egy kis karácsonyi hangulatra, amikor belekezdtem ebbe a könyvbe. Nos, nem csalódtam.

A borító egyszerű, de szép. Terjedelemre kicsit hosszúnak tűnhet 516 lapjával, ám olvasás közben egyáltalán nem érződik annak.

Fülszöveg:

"Karácsony. Káprázatos fények az utcákon, készülődés az ünnepekre, tolongó emberek a plázákban.
A bevásárlóközpont forgatagában, december 23-án három lány egymás mögé kerül a mozgólépcsőn, éppen akkor, amikor egy prank videónak köszönhetően 14:59 perckor hirtelen leáll a szerkezet.
A Mindig karácsony Anna, Luca és Bogi történetét meséli el, akiknek látszólag semmi közük egymáshoz, sorsukat mégis ezernyi láthatatlan szál köti össze karácsonykor."

A történet karácsonykor játszdóik, mindössze három nap eseményét meséli, és ahogy a fülszöveg is ígéri, három főhősre épül. A könyv ettől kifejezetten hétköznapi, és Leiner Laura stílusában a rövid időtartam egyáltalán nem tűnik rövidnek. Azok a bizonyos láthatatlan szálak pedig tényleg mindenhol ott vannak, ám egyáltalán nem zavaróak. Sőt, olyan szépen elbújnak egy-egy utalásban, hogy tényleg csak azt érzékeltetik, kicsi ez a világ.

Az írónőtől megszokott módon a történet kifejezetten hazai, és persze tele van aktuális trendekkel. Mindig lenyűgöz, mennyire jól követi a modern világ "csodáit". Leiner Laura kicsit olyan, mint egy "feed" a neten. Mindig tudja, épp mi a menő, épp milyen dolgok terjednek a közösségi médiában, milyen technikai újdonságok lettek felkapottak, legyen szó applikációról (pl: Spotify) vagy eszközről (pl: drón). Ez a könyv tehát szintén tele van aktuális popkultúrális utalásokkal, és ez így van jól, hiszen hozzá tartozik az írói stílushoz.

A könyv három részből áll, három nézőpontból és mivel mindegyik karakter esetében máson van a hnagsúly, érdemes külön szót ejteni róluk. Persze vannak közös vonások, a fülszövegben említett mozgólépcső, a karácsonyi készülődés és a kibontakozó románc ellengedhetetlen kellékei. Szóval nem meglepő, hogy mindhárom lány párt talál magának karácsonykor, ahogy egy jó ünnepi romantikus könyvben szokás. A körítés azonban kifejezetten változatos, szóval lássuk őket részletesebben szépen sorban.

Anna

Anna szimpatikus karakter, vannak céljai, kedves természet, így kifejezetten otthonos érzés volt belepillantani az életébe. Ráadásul nagy mozirajongó vagyok, így nagyon tetszett, hogy a cselekmény nagy része a mozi büféjében játszódott. Karácsonyi készülődése kis családokra nézve teljesen hétköznapi volt. Az ő története a szerelemre épült, mivel szerepet kapott benne a szakítás feldolgozása és egy új kapcsolat indításának nehézségei. Egyedül a mellékszereplő, aki a szórakoztatásért felelt, volt nekem kicsit sok.

Luca

Luca története volt a legkomolyabb, már ami az üzenetet illeti. Nála a kudarc feldolgozásán és a téstvéri kapcsolaton volt a hangsúly, a szerelem egy mellékes szál maradt a romantikus legkörért. Az ő karaktere is szimpatikus volt, és akit ért már nagy csalódás a saját képességeiben, az könnyen azonosul vele. Nos, én legalábbis átéreztem a problémáit. Tetszett, hogy nála a karácsony nem volt épp megszokott, hiszen családostól elutaztak, ami kifejezetten izgalmasabbá tette ezt a részt. Fura, de itt valamiért nem éreztem soknak a poénnak szánt mellékszereplőket, mert annyira tipikusnak találtam őket, hogy remekül szórakoztam a borzalmas viselkedésükön. A legjobb mégis az volt, hogy tényleg a testvéri kapcsolat került reflektorfénybe, ami kifejezetten dicséretes.

Bogi

Az utolsó történetben kellett egy kis idő, míg megszoktam Bogit. Nem állt jól neki, hogy egyszerre volt főhős és poénfaktor mellékszereplő. Egyszerűen nem bírom a szerencsétlen főhősöket és Bogi az csupa nagy betűvel. Az elején ezért aggódtam, hogy végig idegesíteni fog, de szerencsére otthoni környezetbe kerülve visszavett ezen bosszantó jellemvonásán. A karácsonyi légkör itt is hangulatos volt a nagyobb családokra jellemzően. A szerelmi szál Bogi esetében hangsúlyos szerepet kapott, ám ellentétben a másik két lánnyal itt egy régi szerelem vált beteljesültté, és nem egy új srác hódított az ünnepek alatt. Tetszett ez a vonal, na meg a kutya is. Ami viszont nagyon feldobta az egyébként romantikus karácsonyi történetet, az a barátság volt. Nagyon tetszett, hogy ebben a történetben a szoros baráti kötelék is fontos elem volt.

Összességében mindhárom történetet szórakoztatónak találtam. Kellemesen romantikus és kellemesen karácsonyi volt mindegyik, így a könyv beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, és könnyed kikapcsolódást nyújtott az ünnepek előtt. Ráadásul nagyon örültem, hogy az írónő picit növelte a főhősök életkorát, így ezúttal nem gimisekről olvashattam, hanem egyetemistákról. Szerintem jó ötlet lenne, többször kilépnie az ifjúsági kategóriából a fiatal felnőttekébe.

Bátran ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik könnyed, romantikus, karácsonyi olvasmányra vágynak elsősorban az ünnepek előtt vagy alatt. Hangolódásnak ideális.