Merre jársz, Bojangles?

Molyon elég jókat írtak róla, így felkeltette a figyelmemet.

A könyv eddig két magyar kiadást is megélt a Magvető Kiadó jóvoltából. Én a korábbi, 2017-est olvastam, és szerintem ez a borító - ami a mellékelt képen is szerepel - sokkal szebb és sokkal jobban passzol a történethez. A papírdaru tökéletes választás volt.

Meglehetősen rövidke könyv, mindössze 160 oldal.

Fülszöveg:

"Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők mesékkel, izgalmas hazugságokkal helyettesítik az unalmas valóságot. A gramofon egész nap Nina Simone Mr. Bojangles című számát harsogja a hatalmas lakásban, a kibontatlan leveleket pedig a sarokba dobják. De mi történik akkor, amikor a valóságot már nem lehet többé kizárni az életükből?"

Nem igazán tudom, mire számítottam, amikor belekezdtem ebbe a könyvbe, de az biztos, hogy nem azt kaptam, amit vártam.

Ez a történet igazán furcsa, és most nem a benne helyet kapó mentális betegségekre gondolok, hanem általánosságban az egészre. Lehet, hogy bennem van a hiba, de nem tudtam hová tenni ezt a könyvet. Nem jöttem rá, mit akart elérni vele a szerző. Azt akarta, hogy  megismerjem, milyen az élet egy teljesen szeleburdi családnál, vagy csak egy szép, szomorkás szerelmi történetet szeretett volna elmesélni? Esetleg csak meg akart hatni a sorokkal? Fogalmam sincs, mert mindegyikre látok esélyt, azonban valahogy mégsem teljesítette maradéktalanul egyik célt sem.

A narráció nagyon tetszett. Jó volt egyszerre olvasni a kisfiú és az apa gondolatait ugyanarról az eseményről. Ebben mutatkozott meg igazán a könyv családi dráma jellege. Csakhogy, míg néhol a fiú gondolatait soknak éreztem, úgy az apja sorait rendkívül kevésnek. Valahogy engem jobban lekötött a felnőtt nézőpont, mint a gyermeki. Ráadásul a végére, épp a lezásás kulcsjelentére nem történt meg a nézőpontváltás, amit nagyon sajnáltam.

A szerelmi történet természetesen átjött a sorokból, és ez valóban igaz és őrült szerelem volt a javából. Ez a vonal azonban háttérbe szorult a túlsúlyban lévő gyermekszemszögből íródott fejezetek miatt.

Ami pedig a meghatottság fokozását illeti, nos, nálam valahol célt tévesztett a dolog. Átéreztem a problémákat és örömöket, illetve a nagy szerelmet, de valahogy mégis hidegen hagyott a könyv. Nem fogott meg úgy, ahogy szerette volna. Talán, mert végig tudtam, rossz vége lesz, és bizony kíváncsi voltam, arra a végre, így sietve lapoztam. Talán, mert néhány beszélgetést és "őrültséget" rendkívül szórakoztatónak találtam, míg másokat nem igazán. Olvasás közben pedig egy állandó és nyomottan mélabús hangulat kapott el, amin csak Kisasszony fel-felbukkanása enyhített. Illetve időnként hiányérzetem volt. Például zavart, hogy nem lett rendesen elmesélve, honnan volt ilyen rengeteg pénze a családnak, illetve hogy szinte semmit sem lehetett tudni a főhősről, pedig ő volt az elsődleges narrátor. Hány éves? Hogy hívják? Örökölt-e bármi számára terhelőt az anyjától? Hogyan birkózik meg a lezárással? Fogalmam sincs, és ez kifejezetten bosszant.

Összeségében vegyes érzéseim vannak róla. Megkedveltem ezt a családot a végletes életükkel és az őrült, mégis zseniálisan ésszerű gondolataikkal, ám nem tettek rám olyan nagy hatást, mint vártam. Ha nem lenne ennyire szomorkás ez a történet, azt mondanám, hogy könnyed délutáni olvasmánynak jó volt, ám szomorkás, így inkább azt mondom, esős, borús napokra épp ideális.

Azoknak ajánlom, akik kedvelik a családtörténeteket, és szívesen megismerkednének egy nem hétköznapi családdal. Illetve azoknak, akik mentális betegséggel kapcsolatos olvasmányra vágynak.