Emlékezz rám

Voltak elvárásaim az Iskolák versenye trilógia lezáró részével szemben. A második részt (Maradj velem) ugyanis elég laposnak találtam, és reméltem, hogy a fináléra javulni fog a helyzet. Nos, azt hiszem, megkaptam, amit akartam, bár kétségtelen, hogy jó időpontban talált meg ez a könyv.

A borító még mindig nagyon tetszik, és így visszanézve a címválasztás is tetszetős. 

460 oldalával épp olyan terjedelmű, mint előzményei.

Fülszöveg:

"Semmi kétség, az Iskolák Országos Versenye tizenegy napja több eseményt tartogatott eddig Újvári Hanna számára, mint az azt megelőző egy teljes év. Az édesanyja halála után zárkózottá és közönyössé vált lány kezdeti idegenkedése idővel semmivé vált, és a piros csapat teljes értékű tagjaként minden tehetségét és tudását arra használja, hogy elnyerje a Szirtes Gimnázium számára az áhított kupát. A győzelemig azonban hosszú még az út, és Szirtes-csapat tagjai hamar megtanulják, hogy ezen a vetélkedőn sem a feladatok, sem a versenyzők nem olyanok, mint amilyennek első pillantásra látszanak. Az élménytábor árnyas fái alatt könnyen válhat barátból ellenség, kellemetlen ismerősből hasznos szövetséges, tartósnak hitt kapcsolatból futó ismeretség…"

Leiner Laura megszokott stílusa most nekem nagyon jólesett. Olyan kellemes a légkör a könyveiben, olyan bohókás a történet, és olyan lassan halad a cselekmény, hogy rettentően kényelmes olvasni. Ezt pedig nehéz elmagyarázni egy kívülállónak. Például egyik este, mikor lefekvés előtt olvastam az ágyban, és San Diego bevackolta magát mellém, hogy három másodperc múlva már aludjon is, megkérdezte, mit olvasok. Gyorsan összefoglaltam a trilógia lényegét, ám ő nem értette, hogy ha a verseny két hét, miért kell hozzá három kötet. Én meg csak mosolyogtam, mert épkézláb válaszom nem volt, csak kell, mert ilyen az írónő stílusa.

Ebből gonolom mindenki rájött, hogy ez a rész is olyan, mint az előző kettő. Lassú, de kellmes, néhol vicces, időnként bosszantó és egyszerűen csak jó, mert minden hibája ellenére kellemes élményt nyújt.

A verseny feladatai még mindig kreatívak voltak. A szereplők még mindig kedvelhetők, és az egész anynira kellemes és jószívű, hogy zokszó nélkül megbocsátottam az ismétlődő dolgokat (Azért Hanna kényszeres mozdulataitól és állandó jellegű önmarcangolásától időnként felszaladt a szemöldököm.) és a nagyon-nagyon lassú cselekményt. Ez a világ ugyanis jóságos, és ez ritka kincs. Hiába viselkedtek szemét módon a sárgák, ebben a történetben nincs gonosz karakter, nincs gonosz dolog, és néha nagyon jólesik ilyen történetet olvasni. Itt csak barátok vannak, cuki szerelmesek, jófej rokonok és vicces tanárok, ami lehet, hogy cseppet túlságosan rózsaszínűnek hat, de rendkívül kellemes.

Ráadásul ebben a részben a főhősnő önsanyargatása és gásza is megfelő okot kapott a lezárásban, és így nem tűnt már szájbarágósan ismétlőnek. Sőt, szépen meg lett oldva.

Egyetlen dolgot hiányoltam csupán ebből a részből, egy nagyobb adag humort. Persze itt is akadtak vicces jelenetek, szórakoztató beszólások, de valahogy egyik sem volt emlékezetes. Befejezve a könyvet, egyetlen vicces mondat sem jutott az eszembe, pedig általában szeretem felidézni őket.

Azt hiszem, ez a trilógia tényleg picivel komolyabb hangvételű lett, mint az írónő korábbi munkái. No, de nem kell megijedni, mert minden bájos eleme maradt, és ezúttal is csupán pozitív üzenete van, ami rendkívül dicséretes. A tinikönyvek mostanában annyira elmentek a felnőtt tartalmak felé, hogy kifejezetten öröm látni olyat, ami megtartja azt a könnyedséget, amitől az ifjúsági irodalom tényleg szórakoztató, az olvasó életkorától függetlenül.

Összességében tehát nekem tetszett a lezárás, valamint mondhatom, hogy tetszett ez a trilógia, mert kedvesen szórakoztatónak találtam.

Aki olvasta az előző két kötetet, ne hagyja ki a végkifejletet. Illetve tudom ezt a trilógiát ajánlani azoknak, akik egy kellemes és könnyed ifjúsági olvasmányra vágynak csupa-csupa potitív dologgal.