2022. augusztus 23., kedd

Ólomerdő

 Nagyon sok jót hallottam erről a történetről, ezért egy nagy adag kíváncsisággal és nem épp alacsony elvárásokkal kezdtem el olvasni.
A korábbi, Delta Vision kiadáshoz volt szerencsém, bár ez a borító (bal oldali) nem épp csábító. Süt róla a szomorúság, és egy kifejezetten sötét mesét ígér tulipános motívumok ide vagy oda. Ezzel szemben az új, Gabo kiadás borítója (lent, jobbra) sokkal közelebb áll hangulatában és színvilágában a valósághoz.
354 lapjával kellemes terjedelmű olvasmány, és bár viszonylag kevés fejezetből áll, a sok nézőpontváltás miatt rövidebb egységekre van tagolva, amitől gördülékenynek hat.
Fülszöveg:
"Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt.

Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság.
Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte.

A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával…"
 Ez a történet kellemesen hazai, és most nem csupán a hazai helyszínre gondolok, hanem a rengeteg népmesei elemre. Van itt minden a boszorkánytól, akit öreganyámnak kell szólítani, a táltosig. Az olvasó ezért helyenként úgy érezheti, a magyar népmesék egy új epizódjába cseppent, ami jó. Nagyon tudtam értékelni ezt az otthonosságot, illetve ahogy a fantasy elemek találkoztak a budapesti helyszínekkel.
Ifjúsági történet, a főhős még gyerek, ami tovább erősíti a mesés hatást, és kettős érzéseket kelt az olvasóban, épp úgy, mint a két borító. Hiszen, bár a népmesék tele vannak erőszakkal, esetenként halállal, attól még mesék, ahol a kaland a lényeg és mindig van a problémákra megoldás, főleg ha a főhős okos és tiszta a szíve. Épp ezért időnként nem tudtam eldönteni, komolyan vegyem ezt a történetet, vagy csak élvezzem az utazást. Kalandnak néhol túlságosan komornak találtam, míg valós problémákat feszegető történetnek túlságosan mesének. Nehéz volt ezért eldönteni, mit is gondolok róla, mert bár szórakoztató volt, nem éreztem úgy, hogy többet kaptam volna, mint egy szokványos mesétől. Vártam ugyanis valamit, ami kiemeli a már említett magyar népmesék sorából. Vagy lehetett volna sötétebb, mint az első borító, vagy lehetett volna vidámabb, mint a második színvilága, mert így a kettő között nekem sántított a történet.
Persze az is lehet, hogy a szereplők okozták ezt az érzést, mert míg a tündérek mind negatív színben tűntek fel, addig a főhőslány, hiába tépázta meg erdő és szikla, megmaradt nagybetűs hősnek, aki ügyes, okos és mindenki őt akarja. Hát igen, nem sikerült megkedvelnem Emesét, sem senki mást a varázserdő lakói közül, bár a holló azért kivétel.
A cselekmény egyébként egy nagy kaland, amiben árulások és veszélyek váltják egymást, folyamatosan történik valami, így az olvasónak nincs ideje unatkozni. A korábbi eseményekre vonatkozó részek pedig szépen voltak adagolva. Illetve van még egy dolog, ami nagyon tetszett, maga a szöveg. Az írónő stílusa kellemes, könnyed, mégis változatos, és kifejezetten élveztem a szép hasonlatokat.
Összességében tehát ez egy szép sorokkal megírt kellemesen hazai mese, de engem nem fogott meg igazán. Vagy túl idős vagyok ehhez a történethez, vagy a történet nem volt elég mesés, hogy hozzá fiatalodjak, vagy csak túl magasak voltak az elvárásaim.
Ifjúsági kötet, így elsősorban ifjúsági olvasóknak ajánlom, illetve azoknak, akik kedvelik a magyar népmesék világát, és valami otthonosan hazai történetre vágynak. Aki viszont úgy érzi, kinőtt a mesékből, keressen egy nem ifjúsági fantasy kötetet vagy próbálja meg a Sárkánycsalogatót, ami szintén hazai.

Kiegészítés:
A történetnek van folytatása, ami a kötet lezárásából adódóan nem meglepő. A trilógia második kötete, Üveghegy sejtésem szerint 7 évvel később játszódik, így már egy idősebb hősnővel dolgozik. Lehet, hogy valamikor sort kerítek rá, de nem ígérem biztosra.

2022. augusztus 16., kedd

Az örök város balladája

Jó néhány éve olvastam már a szerzőtől (A lány, aki megérintette az eget), és akkoriban terveztem is, hogy olvasok még tőle, de elterelődött a figyelmem. Az új könyve azonban kifejezetten vonzónak tűnt, nem csupán a szép borító, hanem a számomra kedves helyszínválasztás miatt is. (Róma a szívem egyik csücske, de erről már biztosan írtam nem is egyszer.) Úgyhogy ezúton is köszönöm a kiadónak, mert egy nyereményjáték során került hozzám.
Terjedelemre nem egy vékony kötet, 574 oldal, ám ez a szerzőtől megszokott.
Fülszöveg:
"A 19. századi Olaszországban járunk. Róma politikai csatározásoktól hangos, hisz a tét a város sorsa. Hogy továbbra is a francia hadsereg által megszállt Pápai Állam marad, vagy pedig az Olasz Királyság részeként, sőt fővárosaként az olaszoké lehet.
Három olyan ember sorsa fonódik össze itt, akik nagyon különbözőek, mégis hasonlítanak abban, hogy nem tudják, honnan származnak, és sosem volt a hagyományos értelemben vett családjuk: a grófnő, akit megfosztottak mindenétől, az általa örökbe fogadott árva fiú, aki a fényképeivel akarja megváltoztatni az emberek látásmódját, és a fiatal lány, aki egy cirkuszban nőtt fel, és rajongani kezd a politikáért.
Álmaik valóra válni látszanak, amikor rátalálnak a jövőjükre, a céljukra és a szerelemre. De a káprázatos Róma mindhármukat olyan kihívások elé állítja, hogy gyakran az életük is veszélybe kerül. A bűnözés, a politika és az érzelmek zűrzavarában a köztük kialakuló csodálatos kötelék az, ami mindnyájukat megmentheti."
Ahogy a fülszöveg is ígéri, három szálon fut a történet, amelyek időközben összefonódnak. Viszont rengeteg a mellékszál, a cselekmény ezért meglehetősen kiterjedt és ebből adódóan érdekes is.
A történet hátterét az olasz egység adja, és bár ez minden karakter életét nagyban befolyásolja, végig háttér marad. Szóval, aki esetleg aggódna a túl sok politikai tartalom vagy esetleg ezen történelmi esemény hosszú leírása miatt, ne tegye. A hangsúly ugyanis nem a nagypolitikán van, hanem az egyes szereplők nézetein.
A regény karakterközpontú és a szerző meglehetősen emberi figurákat alkotott. Mind a főhősök, mind a mellékszereplők kellően kidolgozottak, érthető motivációik vannak, és hibáik ellenére kedvelhetőek. Még az egyértelműen negatív szereplőkben is van egy kis emberi esendőség, így ha kedvelni nem is, megsajnálni azért helyenként lehet őket. Ez pedig azért szimpatikus, mert bár rengeteg rossz dolog történik a könyvben, a kicsengése mégis pozitív.
Az egyik főhős szála egy cirkuszhoz kötődik. Mivel nem kifejezetten kedvelem a cirkuszos történeteket, cseppet távolságtartó voltam vele. Azonban szerencsére kellemesnek bizonyultak ezek a részek a szimpatikus szereplők miatt. Habár meg kell jegyeznem, hogy Marta nem került közel hozzám, néhol kifejezetten idegesítőnek találtam.
A másik két szál hamar összefonódik, és a város szegények által lakott részeire helyezi a hangsúlyt. Egyszerre foglalkozik anyagi különbségekkel és a család kérdéskörével. Közben két főhős küzdelmét is bemutatja egy szebb jövőért, és bár sokáig próbálják távol tartani magukat a politikai kérdésektől, ez bizony lehetetlen.
A szeretet és a szerelem is fontos eleme a történetnek. Egyrészt jobban összeköti az egyes szálakat, másrészt motiválja a szereplőket. Épp ezért mondhatnánk romantikusnak ezt a könyvet, hiszen minden adva van benne egy romantikus történelmi regényhez. Csakhogy Luca Di Fulvio kicsit tágabban értelmezi a dolgokat. Elég sok probléma és nehézség elé állítja a szereplőket, és helyenként kifejezetten naturalista. A gyilkosságok leírása meglehetősen szemléletes és erőszakos jelenetekben sincs hiány. Ehhez jön az egyik negatív karakter bűnözői világa, annak nyelvezetével. Illetve a felnőtteknek szóló tartalom másik oldala, az erotika is felüti a fejét két alkalommal a könyvben, ami szintén meglepően részletes leírást kapott. A fiatal főhősök tehát senkit se tévesszenek meg, ez nem egy ifjúsági kötet.
A város leírása nekem nagyon tetszett. Könnyen beazonosítható helyszíneket választott  a szerző, és igyekezett a korszak viszonyait is szemléltetni. Az pedig, hogy az örök várost egyszerre mutatta csúnyának és nyomorúságosnak, ugyanakkor gyönyörűnek és különlegesnek, kifejezetten tetszett. Ez a kettősség egyébként is érvényes az olasz városokra, bár jelenleg inkább a déli részeken.
A másik dolog, amit nagyon értékeltem, a fényképezés volt. Bár az író is megjegyzi a kötet végén, hogy itt kicsit engedett a történelmi hűségből a cselekmény érdekében, ez egyáltalán nem volt zavaró. Nagyon jó gondolatokat kapcsolt a fényképekhez, és ettől lett az egyik karakter még szimpatikusabb.
Összességében kellemes olvasási élményt nyújtott ez a könyv, és csupán a végét éreztem egy cseppet túlságosan idealizáltnak, bár a szereplők egyértelműen megérdemelték a boldogságot.
Azoknak ajánlom, akik kedvelik a sok szereplőt mozgató, szerteágazó történeteket. Történelmi hátteret kedvelők előnyben. Róma szerelmeseinek pedig kötelező darab. Aki viszont habos-babos ifjúsági románcra vágyik, keresse máshol, mert itt bizony nem cukorszirup hömpölyög a macskaköves utcákon, hanem valami kevésbé gusztusos.

2022. augusztus 11., csütörtök

Mozgóképek CXIII.

Az előző két hónaphoz képest júliusban meglehetősen sok filmet láttam, konkrétan kilencet. Akad közöttük dokumentumfilm és animációs, és műfajt tekintve is meglehetősen vegyes a felhozatal.

A tengeri fenevad
"Egy legendás tengeri fenevad vadász élete fenekestől felfordul amikor egy fiatal lány potyautas lesz a hajóján, és összebarátkozik a szörnyek legveszedelmesebbikével."
Ebben a filmben semmi új nincs, nekem mégis nagyon jólesett. A történet tipikusnak mondható, az üzenet is már-már elcsépelt, a grafika pedig erőteljes hasonlóságot mutat az Így neveld a sárkányodat filmekkel, de talán pont ezek miatt tetszett nekem. Kedves mese, kedves szereplők és örök érvényű tanulságok, szóval semmi új, csak valami kellemesen megszokott.
Nekem nagyon tetszett minden egyszerűsége ellenére. A grafika szép, a humora kellemes, és a cselekmény alakulása is élvezetes, bár nem fog nagy meglepetéseket okozni. Ez amolyan komfort-mese, így bátran tudom ajánlani kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Apánk
"Mikor egy nő otthoni DNS-gyorstesztje segítségével több féltestvért is talál, megrázó tényekre derít fényt egy népszerű meddőségi szakorvos és a donorsperma kapcsán."
Nem ez az első dokumentumfilmebben a témában, ami rettentően dühössé teheti a nézőt, mert ki tudja még, hány orvos élt vissza a "hatalmával".
Ez a film párba állítható egy másikkal: Istent játszva, amelyet még tavaly láttam. A koncepció ugyanaz, hiszen mindkét bemutatott orvos ugyanazt tette, és még a kivitelezés is egyezik. Még mindig úgy gondolom, hogy ezek a történetek jó, ha nyilvánosságra kerülnek, jó tudni róluk, de valahogy mint dokumentumfilm ez sem fogott meg igazán. Talán, mert nem hatott újdonságként, talán mert még mindig hiányoltam belőle valamit. Szóval nem bánom, hogy megnéztem, de igazából már a másik film is elég lett volna nekem ebben a témában.
Azoknak ajánlom, akik még nem hallottak ezekről a csúnya visszaélésekről és kedvelik a dokumentumfilmeket.

Ördög a részletekben
"Deke egy kiégett Kern megyei seriffhelyettes, aki szövetkezik az LASD kiváló nyomozójával, Baxterrel, hogy együttes erővel kézre kerítsenek egy vérszomjas sorozatgyilkost, aki sorra szedi áldozatait. Deke szaglása az apró jelekre kísértetiesen pontosnak bizonyul, azonban úgy tűnik, a nyomozás sikerességéhez kénytelen megkerülni néhány erkölcsi szabályt, ami Baxtert morális dilemmába sodorja. Deke-nek nem csak az ügy részleteit kell feltárnia, hanem el kell számolnia saját, sötét múltbéli titkával is."
Ez a film a szereposztás miatt érdekelt, ám sajnos újra meg kellett állapítanom, hogy a jó színészek nem garantálják, hogy jó is lesz a film.
Pedig az alapötlet, a nyomozás érdekesen indul és a fiatal nyomozó és öreg veterán párosítása kifejezetten szórakoztató szokott lenni. Csakhogy ez a film két órás, ami nagyon hosszú. A közepe annyira ellaposodik, hogy a néző unni kezdi, ezzel pedig elkalandozik a figyelme, és így a film végi csavarok nem igazán hatják meg. Pedig a lezárás jó, érdekes és nem megszokott. Csakhogy mire ide jutunk, már bármilyen befejezésnek örülünk, annyira belefáradunk ebbe a filmbe. Szóval nem egy pörgős alkotás, mert nem az akción, hanem a szereplőkön van a hangsúly. Kár, hogy nehéz őket megkedvelni, nekem legalábbis nem sikerült.
Ez egy felejthető és nagyon hosszú film. Kizárólag azoknak ajánlom, akik kedvelik a krimi műfaját és elég kitartóak, hogy kivárjanak egy nem épp szokványos befejezést, mert az tényleg jól sikerült.

Lélegzetelállító merülés
"Ebben a dokumentumfilmben Johanna Nordbladot, szabadmerüléses búvárt követhetjük nyomon, amint megkísérli megdönteni a jég alatt megtett leghosszabb távolságot egy levegővétellel."
Kedvelem az extrém sportokról szóló dokumentumfilmeket. Mindig lenyűgöz, hogy emberek szenvedélyből milyen őrültségnek tűnő dolgokra képesek csak azért, hogy maguknak bizonyítsanak valamit, és nem mellesleg ezért az életüket is kockáztatják. Nos, ez a film ilyen.
Feszült alkotás egy rekordkísérletről, ami meglepően gyorsan lezajlik. A néző persze izgul rajta, ez nem is kérdés, bár most nem éreztem azt a feszültséget, amit a Free Solo közben. Tetszett, hogy a film kitért az okokra is, miért csinál ilyet valaki, és a természetességgel bekúszó figyelemfelhívás bolygónk felmelegedésére plusz pontot érdemelt.
Ez tehát egy jó dokumentumfilm, tetszett, tudom ajánlani. Extrém sportokat szívesen nézők előnyben.

Enrico Piaggio - Vespa
"Amikor a vállalkozó Enrico Piaggio üzlete a csőd szélére kerül, a férfi előáll egy új találmánnyal, amely az egész világot lázba hozza."
San Diego érdeme, hogy megnéztem ezt a filmet. Heteken át piszkált vele, hogy nézzük meg, jó lesz, én meg csak húztam a számat. Őt érdekli minden, ami mechanikus, nekem viszont nem volt kedvem egy komoly, életrajzi filmhez. Aztán egy este mégis beadtam a derekam, és nem, nem tettem rosszul.
Ez a film meglepően szórakoztató. Elég erőteljesen idealizált, és tele van indokolatlan romantikus szálakkal, de működik. Egyszerűen szórakoztató és a bemutatott időszak is érdekes, így leköti a nézőt, bár nagy dolgokat nem ad.
Könnyed kikapcsolódásnak ideális, egyébként inkább romantikus film, mint életrajzi, hiszen a címszereplő életének csupán egyetlen szeletét mutatja be. Kellemes élményt nyújtott, így tudom ajánlani vespa-kedvelőknek és könnyed, romantikus filmre vágyóknak.

Mortal Kombat
"Cole Young egyszerű bunyós. Nem is sejti, hogy sárkány alakú anyajegye alapján mennyivel többre hivatott. Amikor a Külvidék császára elküldi Sub-Zerót, hogy legyőzze a földi harcosokat, hirtelen az egész világ megmentésének feladata nehezedik a vállára."
Gyerekkorom egyik meghatározó filmélménye volt a régi filmfeldolgozás. Akkor is láttam, hogy több sebből vérzik ez a történet, de meglepően új volt az akkori filmfelhozatalban, és igen, kislányként ez a csipi-puhi engem lekötött. Szóval tudtam, hogy nem lesz jó, de nosztalgiából mégis megnéztem ezt a filmet.
Ennek a filmnek egyetlen pozitívuma van, sokkal látványosabbak a harcjelenetek, és itt most kizárólag az ember-ember elleni küzdelmekre gondolok. Szebb a kép is, meg néhány jelmez és a színek, és ezzel ki is merült minden jó gondolatom. A történet továbbra is bugyuta, sőt, még annál is bugyutább, mint, amit gyerekként megszoktam. A Mortal Kombat egy viadal, ezért arról kellene szólnia a filmnek, hogy emberek elmennek a viadalra és verekednek. Csakhogy a viadalig el sem jutunk, mert a csúnya főgonosz idő előtt megkezdi a verekedést. Úgyhogy emberek verekszenek, viadal viszont nincs. Van helyette sok-sok szuperképesség és olyan digitális effektek, hogy visszasírom a '90-es éveket. Konkrétan nevetséges egy-egy párharc, a karakterek meg hűek az alapműhöz, mintha tényleg egy kétdimenziós videójátékból léptek volna ki. Többnyire idegesítőek, így amikor meghal valaki, hát, senkinek sem fog hiányozni. (Meg úgyis visszajön a pokolból vagy egyéb helyekről...) Szóval súlytalan a történet, de ez nem meglepő. Az viszont kár, hogy a lényegi részt, a viadalt sikerült elrontaniuk, konkrétan mellőzniük.
Ez a "történet" nem egy jó filmalap, de úgy tűnik, a nosztalgián kívül a készítők sem akartak vele mit kezdeni, mert meg sem próbáltak javítani rajta. Kizárólag azoknak ajánlom, akik a régi filmeket bármilyen okból kedvelték, de ők se várjanak tőle semmit néhány látványos képkockán kívül.

Love and Gelato
"Hogy teljesítse anyja végső kívánságát, Lina az egyetem előtti nyarat Rómában tölti, ahol felfedezi a romantikát, a kalandot – és a fagyi iránti szenvedélyt."
A magyar címet felejtsük el, mert megtévesztő. Ez a történet ugyanis Rómában játszódik, és mivel július elején épp ott jártam, hazatérve jó ötletnek tűnt feleleveníteni az utcaképeket. Ezt pedig a film teljesítette is.
Könyvadaptációról van szó (nem olvastam), és szokványos első szerelem - vagy inkább szerelmi háromszög - koncepciót követ. A karakterek ezért senkit sem fognak meglepni: van a nagyon csinos, de visszahúzódó lány, a jóképű, gazdag bunkó és a szegény, de kedves srác. Tudod ki lesz a befutó a végén? Persze, mindenki tudja, mert ez nem kérdés. Sajnos sem a karakterek, sem a cselekmény nem ad semmi pluszt ehhez a történethez. Sőt, meg sem próbálja, mert minden komolyságot agyoncsap a legelején, hogy ez egy vidám nyári kaland lehessen. Oké, de akkor miért kellett kinyírni a főhős anyját? Nem, ettől nem lett izgalmasabb a főhős, csak érzelmileg nulla. Szóval tele van klisékkel és kiszámítható dolgokkal. Egy elem azonban mégis jobbá teszi, a helyszín. Azért néztem meg, hogy újra Rómában érezhessem magam, és ezt bizony megadta. A történet háttere gyönyörű, Firenze is gyönyörű, az olasz édességek pedig pont annyira finomak, hogy eltereljék a néző figyelmét a tényről, hogy ez egy meglehetősen amerikai romantikus komédia.
Összességében nézhető, de semmi extra. Amerikai tinifilm egy gyönyörű helyszínen. Azoknak ajánlom, akik kedvelik ezt a műfajt, és azoknak, akik Rómát szeretnék bámulni. 

Vérontó
„Ha egyszer kiszabadulok innen, lesz egy kis vérontás” – mondta egy titokzatos fegyenc a Venom végén Eddie Brock-nak (Tom Hardy). Annak a vakmerő, nagyszájú tényfeltáró újságírónak, aki egy laboratóriumi felderítése során súlyosan megfertőződött: és azóta szimbiótaként, a testében élősködő gonosz Venommal együtt kénytelen élni.
És kezdi megszeretni, hogy egy szupererős szörny lapul benne.
Rá is szorul: mert mostantól nemcsak magával kell szembenéznie, hanem egy nála is erősebb, gonoszabb lénnyel, akit nem akar senki rövid pórázon tartani. Jön Vérontó (Woody Harrelson), hogy ígérete szerint pusztítson a világon.
Meg kell állítani. Bármi áron.
Az első Venom filmet meglepően szórakoztatónak találtam. Sok hibája volt, de valahogy a főhős és a parazita vitája elvitte a szórakoztató irányba. Sajnos, ezt a folytatásban már nem tudták megismételni.
A film legnagyobb problémája még mindig az, hogy nem elég véres. Adva van egy fejeket leharapó űrlény és egy pszichopata sorozatgyilkos ellenség, de a családbarát besorolás miatt nem látunk hullákat. Pedig ez a történet egy remek horrorfilm paródia lehetne. Így viszont egy vérszegény akciófilm tele megkérdőjelezhető szereplőkkel és megkérdőjelezhető cselekedetekkel. Ja, és az idegesítő nő már megint itt van. A főhős és a parazita civakodása pedig inkább fárasztó lett, mint vicces. A konfliktusuk és kibékülésük mű volt és érdektelen. Egyébként az érdektelenség általánosan igaz erre a filmre, mert én bizony unatkoztam rajta.
Nem vártam ugyan sokat tőle, ám így is csalódást okozott, ezért kizárólag azoknak ajánlom, akiknek az első film nagyon tetszett, hátha ők találnak ebben is valami apróságot, amit értékelhetnek. Akinek viszont az első sem tetszett igazán, inkább ne próbálkozzon a folytatással.

Meggyőző érvek
"Nyolc éve Anne Elliot-ot meggyőzték, hogy ne menjen férjhez a szerény származású, jóképű férfihez. Amikor újra találkoznak, megragadja a második esélyt az igaz szerelemre?"
A legutóbbi Austen adaptáció (Emma) egyáltalán nem tetszett, és nem, nem olvastam az eredeti művet, mert Jane Austen nem nekem ír. Csakhogy valamiért nagyon kedvelem a kosztümös filmeket, így kiheverve a legutóbbi csalódást, mégis adtam ennek az új filmnek egy esélyt.
Meglepően kellemesnek találtam. Nagyon sokan szidják ezt a filmet, valószínűleg épp azért, amiért számomra élvezetesebb volt, mint a fent említett legutóbbi Austen film. Elrugaszkodik az alapműtől, mert belecsempésztek egy kis modernitást, és megfűszerezték humorral. A főhősnő nem épp úgy viselkedik, ahogy a könyv elvárná, és ez nekem bizony tetszett. Az pedig, hogy időről-időre kiszólt a nézőhöz, mintha össze akarna kacsintani vele, milyen nevetséges emberekkel van körülvéve, szintén tetszett. Kicsit az Enola Holmes filmre emlékeztetett. A kivitelezés tehát számomra fogyaszthatóbbá tette ezt a történetet. Egyetlen dolog sántított csupán, de az nagyon, a szerelmi szál. Nem igazán volt alátámasztva a főhősnő epekedése, ettől pedig a film lényegi része elvesztette nem csupán a hitelességét, hanem a néző érdeklődését is. Engem legalábbis hidegen hagyott, hogy összejönnek-e, bár ez sosem volt kérdés.
Szóval romantikus filmnek nem épp a legjobb, ám kosztümösnek szórakoztató. Azoknak ajánlom, akik egyébként nincsenek belezúgva Jane Austen műveibe, mert ők biztosan jobban tudják értékelni a változtatásokat, mint a rajongók.

Értékelés:
A tengeri fenevad                               ->  10
Enrico Piaggio - Vespa                       ->   9
Meggyőző érvek                                 ->   8
Lélegzetelállító merülés                     ->   8
Love and Gelato                                 ->   7
Apánk                                                 ->   6
Ördög a részletekben                         ->   5
Vérontó                                              ->   4
Mortal Kombat                                  ->   3

2022. augusztus 3., szerda

A könyvkötő

Már megjelenésekor felfigyeltem erre a könyvre a gyönyörű borítója és az érdekes fülszöveg miatt. Aztán hallottam róla néhány nem annyira pozitív véleményt, és lebeszéltem magamat a könyvről. Mindezt azért, hogy a Könyvhéten újra rábeszéljem magam (Kellett még egy könyv az ajándék jegyzettömbhöz, és olyan szép a borítója, na.) és végül megvegyem. Úgyhogy lett még egy könyvem dísznek (mint a Familiárisok), mert a kötet belseje nem hozta a borító színvonalát.
446 oldal, vagyis átlagos terjedelmű olvasmány, de jól van tagolva.
Fülszöveg:
"Képzeld ​el, hogy ki tudod törölni minden bánatodat.
Képzeld el, hogy el tudod felejteni a szenvedéseidet.
Képzeld el, hogy el tudsz rejteni egy titkot.
Örökre.

Emmett Farmer a földeken dolgozik, amikor levél érkezik, hívják, hogy álljon munkába inasként. Egy Könyvkötőnek fog dolgozni – ugyan félelmetes, babonákkal övezett hivatás, amellyel szemben előítéleteket táplálnak az emberek, azonban se Emmett, se a szülei nincsenek abban a helyzetben, hogy visszautasítsák az ajánlatot.

Meg fogja tanulni, hogyan kell elkészíteni azokat a gyönyörű köteteket, és mindegyikben foglyul fog ejteni valami egyedülállót: egy-egy emléket. Ha valamit feledni akar az ember, a Könyvkötő segíthet. Ha valamit ki akar törölni, abban is segíthet. A múltad biztonságosan megmarad egy könyvben, és neked soha többé nem jut eszedbe a titkod – akármilyen szörnyű volt is.

A könyvkötőmester műhelye alatti kamrában sorakozik rengeteg könyv – és rengeteg emlék –, amelyek rögzítettek, és amelyeket ott tárolnak.
Egy nap Emmett döbbenten fedezi fel, hogy az egyik köteten az ő neve áll."
Ugye milyen ígéretes fülszöveg? Emlékeket őrző könyvek története egy újkori világban, szinte minden adva van, hogy egy könyvmoly szeresse ezt a könyvet. Csakhogy a fülszöveg csal, mert ez a kötet nem a könyvkötésről szól, nem a könyvekhez kapcsolódó mágiáról, még csak nem is a kötőket övező misztikumról, ez a könyv egy majdnem tipikusnak mondható szerelmi történetről szól. Egy romantikus kötet, amelynek középpontjában két ember nagy szerelme áll. Csalódtam.
Félreértés ne essék, nincs bajom a romantikus irodalommal, szoktam ilyet is olvasni, és az sem zavart, hogy a szerelmi kapcsolat két férfi között alakul ki. A problémám az, hogy én ezt a könyvet nem egy romantikus történetre vágyva vettem kézbe. Én mágiát akartam, titkokat, kalandot és sok-sok szót könyvekről. Ehelyett kaptam két tutyimutyi főhőst, akik szenvednek és szenvednek és mellékesen vannak könyvek is. Miért? Miért kellett ezt a zseniális ötletet így elrontani?
A történet három nagyobb egységre van osztva, ebből a leghosszabb a középső, a szerelmi kapcsolat kibontása, és fél kezemen meg tudom számolni, hányszor említettek ebben a részben könyveket. Na, de nézzük meg ezeket a részeket külön-külön részletesen. Ehhez viszont muszáj írnom a cselekményről, úgyhogy vigyázat, innentől spoilerek!
A könyv első része figyelemfelkeltőnek mondható. Megismerjük a főhőst (vagyis az egyik főhőst), akinek a szemén át látjuk a világot és az egyetlen környéken élő kötőt. Igen, ő az inas, akit a fülszöveg is említ. Csakhogy inaskodása kimerül abban, hogy bambán pislog a világra (oké, ennek oka van, de rettentően unszimpatikussá tette a főhőst) és nem tud semmit. Semmit a könyvekről, semmit a kötésről, mert a mestere semmit sem mond neki. Értem én, hogy bevezető, feszültségkeltés meg a többi, de olyan sok érdekes kérdés felmerül, amivel aztán nem kezdenek semmit, sem ebben a részben, sem később. Teljes tudatlanságban tartják a főszereplőt és ezzel együtt az olvasót is, aki így nem csupán a teszetosza szereplőtől, hanem a történettől is kezd elidegenedni. Én legalábbis így éreztem, mikor kétszáz oldal után sem tudtam semmit az engem foglalkoztató kérdésekről, és látszott, hogy már nem is fogok. Ellenben olvashattam az elveszett főhős sirámait kisebbségi komplexusából és tudatlanságban tartottságából adódóan. Ez a srác ebben a részben konkrétan semmit sem csinált szabad elhatározásából, csak sodródott. Nem csípem az ilyen főhősöket, idegesített.
Aztán jött a könyv második fele, amiben megismerhetjük a főhős könyvét, vagyis múltját, vagyis bekötött emlékeit. Ez a leghosszabb része a könyvnek, és ez sem szól a könyvkötésről, mert ez a szerelmi kapcsolat kifejtése. Egy hosszúra nyújtott románc néhány nehezítő tényezővel - társadalmi különbségek, szerelmes kishúg, meleg kapcsolatokat nem elfogadó társadalom - amelynek a vége a szerelmesek szétválása és a könyvkötés. Na, de itt sem tudunk meg többet a kötésről...
Az utolsó harmada a könyvnek visszatér a jelenbe, és nézőpontot vált. Az inas helyett a szerelme szemszögét követhetjük nyomon, aki a változatosság kedvéért szenved, és épp olyan tutyimutyi, mint szíve választottja. Itt azért esik némi szó a könyvekről, ám ennek üzenete lesújtó, a könyvek rosszak, a könyvkötés csupa beteg ember szórakozása, a világ pedig romlott. Szóval nem egy vidám rész, és a boldog újra egymásra találás is várat magára a kissé szappanoperát idéző, most épp ki amnéziás kérdéskör miatt. Aztán vége a történetnek, mintha az egyesüléssel minden probléma, amit eddig felvetettek meg lenne oldva. Hát, pedig nincsenek megoldva, így nehezen elképzelhető, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
Spoilerek vége!
Szóval nagyon kevés szó esik a könyvekről és az ahhoz kapcsolódó mágiáról. Csak az érződik, hogy az emberek bekötése rossz, nagyon rossz és a világ tele van gonosz, perverz, pénzéhes alakokkal. Mert itt mindenki romlott. Könyvmoly szempontból nem egy kellemes üzenet. Főleg, hogy az első könyvkötő, akit a kötet bemutatott teljesen más álláspontot képviselt. (Persze ez sem volt kifejtve, miért is lett volna...) Nagyon sajnálom, hogy az írónő semmit sem fejtett ki rendesen. Pedig nagyon jó ötleteket dobott fel (pl. keresztes háborúk), csak egyikkel sem kezdett semmit, mert a romantikus szál minden figyelmét lekötötte.
A szöveg egyébként gördülékeny, olvasmányos, egyetlen problémám akadt csak vele. Nem tudom, hogy ez a fordítón múlt-e, de a helyenként megjelenő trágár vagy épp profán szavak nagyon karakteridegenek voltak a szövegben. Mindig kizökkentettek az olvasásból. Például szerintem hétköznapi gondolatban senkinek sem fordul meg a fejében, hogy a szerelmi légyottjára úgy gondoljon: közösülés. Az egyik főhős pedig folyton így hivatkozott az ágyjelenetre, ami a szövegben olyan hatást keltett, mintha egy hírolvasó szúrta volna közbe egy hivatalos jelentésből. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy a fiktív történelmi korban ez mennyire állná meg a helyét. Szóval akadtak benne furcsa szavak, amelyek nem igazán illettek a képbe.
Összességében tehát nekem nagy csalódás volt ez a könyv. Nem azt kaptam tőle, amit vártam, és az a romantikus történet sem az én ízlésemnek íródott, amit helyette kaptam. Túl sok volt a szenvedés, és egyáltalán nem kedveltem meg a szereplőket. A borítót leszámítva egyáltalán nem tetszik ez a könyv, pedig volt egy nagyon jó alapötlete, nagy kár, hogy feláldozódott a romantika oltárán.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik szeretnének egy sok szenvedéssel megfűszerezett szerelmi történetet olvasni két férfiról. Romantikus irodalom kedvelői előnyben. Viszont, ha valakit a fülszövegben említett könyvkötés érdekel, nos, csalódni fog, mert ez a könyv nem a mágiáról szól, sőt még csak nem is a könyvekről. Nem a könyvmoly szívek megdobogtatására íródott.