2016. szeptember 29., csütörtök

Stranger Things

Bond haverom mesélt erről a sorozatról. Úgy jellemezte, mint egy nagyon izgalmas, sőt ijesztő történetet, ami teljesen beszippantja az embert. 
Nos, az ingerküszöbünk kétségtelenül távol áll egymástól (vagyis ő az ijedősebb), de felkeltette az érdeklődésemet.
Elég gyorsan végig is néztem az első évad 8 epizódját és mondhatom, nem csalódtam, valóban izgalmas volt. Rövidke ismertető:
"Egy furcsa körülmények között eltűnő fiúról, és a kereséséről szól, aminek során titkos kormánykísérletek és a természetfeletti kerül a képbe."
Talán tipikusnak tűnik a furcsa természetfelettivel és a kormánykísérletekkel, de nem az. Igazán egyedi színfolt, ami még a sci-fi műfaja iránt nem lelkesedő emberekre is pozitívan hat. Engem legalábbis meggyőzött.
A (fő)hősök
Az egyik kifejezetten üdítő vonása a főhősökben rejlik. A történet ugyan több szálon fut, ám mégis négy srác a kiindulópont, akik végig hangsúlyosak is maradnak. A különlegességük pedig abban rejlik, hogy régen láttam ennyire szerethető kölyköket. Nem túl ostobák és nem is túl ügyesek, pont olyanok, mint a valódi gyerekek. Kicsit álomvilágban élnek (szerepjátékmániával ez talán borítékolva van), sokat civakodnak, de közben cseperednek és formálódnak az eseményekkel. A párbeszédeik pedig rettentően szórakoztatóak. A sorozat ugyanis hiába szörny és titkos kísérletek, kifejezetten szórakoztató. Finom, de ütős humora van.
kissé dilis anyuka
Még egy szereplőt ki kell emelnem, aki szintén sokat tett a szórakoztatás érdekében. Ő az eltűnt fiú anyja, akit Winona Ryder alakít. Nekem nagyon tetszett, ahogy megfogta a kétségbeesett, már-már őrült anyukát.
A karakterek egyébként tipikusak. Vannak itt egymást épp csak elviselő szülők, lázongó és szófogadó kamaszok, akad egyedülálló anyuka,  melankolikus srác, részeges rendőr és gonosz kormányügynök, ahogy az illik egy kisvárosban játszódó történetben. Ez tehát nem is lenne újdonság, ha nem választottak volna egy kifejezetten jó korszakot hozzá. A sorozat másik nagy bája a díszletben rejlik.
Mostanában reneszánszát élik a '80-as évek és nem a visszatérő förtelmes dzsekidivatra gondolok, hanem például a Sing Street-re. Van ennek a korszaknak egy kissé csillámporos bája, ami remekül mutat a képernyőn. Nekem legalábbis sokkal jobban tetszett, hogy a szokványos kamasz csomagot (mert a főhős kiskölykökhöz illenek a kamasz nagy testvérek) hajlakkos köntösbe bújtatták. Mármint, csak rá kell nézni a mellékelt képre. Mennyivel érdekesebb így a ki kinek tetszik, ki kit utál felállás, hogy közben az ember szörnyülködhet a frizurákon és ruhákon. Éljenek a '80-as évek!
Azok a '80-as évek...
Ráadásul ezzel az évtizeddel be is lőtték a kormánykísérletek hátterét - köszönet érte a hidegháborúnak -, és nem kellett sokat újítani a technikai kütyükön. Itt bőven menő egy nagyobb hatótávolságú rádió, kinek kellenek a high-tech cuccok!
Ha már kísérletek, kell néhány szót ejtenem a természetfeletti vonalról. Ez felel az izgalmakért, mert van, amit a vastag lakkal bevont haj sem tud biztosítani. Ahogy már említettem, az én ingerküszöböm elég magas, kevés hozzá egy szörnyecske és némi kísérteties momentum. Ijesztőnek ezért nem mondanám, de izgalmasnak igen. A készítők remekül adagolták a fezsültséget és mindig épp annyit árultak el ebből a vonalból, hogy az érdeklődés garantáltan szinten maradjon. Néhány halálesettel pedig igyekezték kicsit komolyra venni a dolgokat.
Összességében tehát ez egy jó sorozat, izgalmas, szépen felépített és szórakoztató. Bátran ajánlom mindenkinek, aki valami újra vágyik egy régi köntösben. A '80-as évek kedvelői előnyben.

Kiegészítés:
Ha valakinek nem lenne elég ez a nyolc rész (és az utolsó epizód után ezt egyáltalán nem csodálnám), ne csüggedjen. 2017-re új évaddal, szám szerint 9 epizóddal készülnek az alkotók. A furcsa dolgok tehát folytatódnak.

2016. szeptember 27., kedd

Orange

Mikor egy anime igazán megfog, beszippant, akkor jövök rá újra és újra, miért szeretem annyira őket. Nos, az Orange pont ilyen remek alkotás.
A sorozat Takano Ichigo képregénye alapján készült és összesen 13 epizódot kapott. Szóval meglehetősen rövid, azonban bármennyire is élveztem minden egyes részt, kár lett volna tovább nyújtani.
Ismertető:
"Egy nap a középiskolás Takamiya Naho levelet kap a 10 évvel idősebb önmagától, aki arra kéri a lányt, hogy mentse meg az osztályába érkezett új diák, Naruse Kakeru életét."
Ez a pár sor semmit sem árul el a történetről, ám ez így van jól. Igyekszem ezt a titokzatosságot nem elrontani és elsősorban benyomásokat megosztani, ám kisebb spoilerek előfordulhatnak.
Az első dolog, ami megfogott ebben az animében, az a hangulata volt. Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám rá: édesbús. Egyrészt egy nagyon aranyos sorozat könnyen megkedvelhető szereplőkkel és a hétköznapok minden bájával. Másrészt viszont egy rendkívül szomorú kérdéskört boncolgat, ami végig feszültséggel tölti el a nézőt. Ettől pedig nem egyszerűen érdekes, hanem kifejezetten intelligens ez az anime.
A történet lényegében két szálon fut, a 16 éves Naho jelenében és a tíz évvel idősebb énje jövőjében. A két idősíkot a levél köti össze és a kérdés, meg lehet-e változtatni a jövőt és ha igen, hogyan? Ezen a néző eltöprenghet, sőt, ismerve a főhős jövőjét és azt, ahogy meg kívánja változtatni, felmerül egy újabb kérdés, hogy érdemes-e változtatni? Ezek a kérdések olyanok, amelyeken az ember szívesen elmélkedik és ami pont annyi bizonytalanságot kelt, hogy a történet szálai még feszültebbeknek tűnjenek. Ráadásul a készítők nem egyszerűen a levegőben lógatják az idő kérdését, hanem igyekeznek megmagyarázni, ami nekem nagyon tetszett.
Kakeru és Naho
Ha esetleg valakinek nem lenne elég a jövő megváltoztatásának misztikuma, van még bőven olyan mondanivaló, amin rágódhat.
A sorozat másik fontos és igazán okosan boncolgatott kérdése a depresszió. Kicsit talán furcsa, hogy ez pont egy nehezen megfogható betegség, a néző mégis rögtön tudja, miről szól a levél mondanivalója. Ráadásul, mikor a két idősík összefut, a készítők igazán szépen bontották ki, mi minden vezethet el a jövő végkifejletéhez. Nagyon tetszett, ahogy megfogták ezt a nehéz témát.
A szerelmi szál már kevésbé meggyőző a szemérmes japán hozzáállással és a kissé ügyetlen főhősnővel. Ettől függetlenül lehet drukkolni a szerelemnek és végre egy történet, ahol a szerelmi háromszögtől nem kaptam agyvérzést.
Suwa
A néző rögtön kiszúrja ezt a kis háromszöget, ám nem egyszerű állást foglalni az urak között. Én most mégis megteszem függetlenül attól, hogy elégedett voltam a dolgok alakulásával, mert Suwa egy igazi hős.
Az még hagyján, hogy folyton ő ver értelmet a főhősök fejébe és oldja meg a konfliktusaikat, de az az önfeláldozó gondolkodásmód, amit képvisel, bámulatosan lovagias. Egyértelműen ő volt a kedvenc szereplőm.
A sorozat tehát cselekményvezetés, mondanivaló és karakterek terén is rendben van. A technikai háttér pedig csak fokozza ezt a harmóniát. A grafika igényesen szép és külön piros pont a szereplők öregítéséért. Ugyanazt a karaktert más életkorokban ábrázolni mindig kihívás, de ezt az akadályt jelen esetben magasan átugrották. A zenére sem eshet panasz, bár nem olyan hangsúlyos, hogy megmaradjon az ember fejében, csak egy kis hangulatfokozás.
Mindent összevetve tehát nagyon tetszett ez az anime. Elég erőteljes légköre van, ami vagy rögtön beszippantja a nézőt vagy egyáltalán nem. Engem beszippantott, ezért csak ajánlani tudom mindenkinek, aki komolyabb témákon szeretne elmélkedni egy műfajilag romantikus történet keretei közt.

Kiegészítés:
A sorozathoz készül egy kiegészítő film Mirai (Future vagyis Jövő) címmel, ami elvileg folytatás. Bővebb információim azonban nincsenek róla, majd novemberben, a bemutató idején kiderül, mennyi pluszt adhat még hozzá. Kíváncsi leszek rá.
Készült élőszereplős film is, ami az előzetese alapján elég hűen követi az animét. Mivel számomra ezek mindig illúziórombolók, nem hoz lázba, ám ha valaki szívesebben néz színészeket rajzolt szereplők helyett, tegyen vele egy próbát.

2016. szeptember 26., hétfő

A vízisten menyasszonya 11.

Szeretem ezt a sorozatot és idén még nem olvastam képregényt, így legutóbbi könyvtárazásom során rögtön lecsaptam az új részre.
A borító ezúttal is mutatós, igazán szép az a tigris és a vastagságra sem lehet panasz 172 lapjával. Igaz, ezek a képregények mindig olyan rövidek, hiába próbálom elnyújtani az olvasásukat.
Fülszöveg:
"Balsorsú szerelmesek, vészjósló átkok, hadakozó istenségek és forrongó gyűlölet vezet minket Jun Mi-Kjong lélegzetelállító történetének tizenegyedik kötetéhez. Habeket kegyetlenül elárulták, és súlyos sérüléseket szenvedett. Az elátkozott vízistent nem hagyja nyugodni az a szörnyűség, ami Nakbinnal történt, ezért elhatározza, hogy bármi áron kibékül jelenlegi asszonyával, Szoával. De vajon képesek lesznek-e rendbe hozni szétzilált életüket, s boldog lehet-e végre a meggyötört pár? A kötetből az is kiderül, hogyan ismerkedtek meg a vízisten nagyhatalmú, egymástól olyannyira különböző szülei."
Ez a kötet hozta az előző rész színvonalát. Folytatta a megkezdett szálakat és nem kezdett újabb kérdésekbe. Mui is aktív szereplő maradt, ami a rengeteg háttérben meghúzódás után igazán üdítő. Ráadásul a szerelmi szál is szépen alakul, bár tekintve a sorozat hosszát, még garantáltan tartogat buktatókat.
A legjobban mégis az tetszett, hogy már nem lógnak a levegőben a szereplők. Már lehet követni, ki kivel mikor hol és miért, így sokkal tisztább és következetesebb a kép. Ráadásul a barackokkal Mura egy igazán jó kérdést vetett fel, amiről még senki sem elmélkedett, pedig kellett volna.
Ez a rész tehát hozta a színvonalat a történetben és a grafikában egyaránt, csak nagyon rövid volt. Az utolsó negyed ugyanis egy kiegészítő mese. A cselekmény így egy erőteljes függővéggel a kötet vége előtt jóval befejeződik, hogy Habek szülei kaphassanak egy kis hangsúlyt.
Félreértés ne essék, szívesen olvastam ezt a kiegészítést. Jó volt megtudni az előzményeket és végre kiderült, milyen istenségekről van szó és miért szakadt szét a boldog, halhatatlan családocska. Csakhogy ez egy kiegészítés, vagyis a szerzőnek illett volna megtoldania vele a kötetet és nem kitölteni vele a helyet.
Apropó helykitöltés, bár nem rajongok a szerző panda alteregójának meséiért, ebben a részben nagyon eltalálta őket. Jókat derültem a rajzleckén és a háziállatain is.
Szóval, bár a cselekmény szépen halad előre ez most egy rövidebb rész lett sok kiegészítéssel, amelyek viszont szórakoztatónak bizonyultak. Tehát továbbra is szeretem ezt a sorozatot és még mindig csak ajánlani tudom azoknak, akik az előzményeket már olvasták.
Jó hír, hogy már a 14. kötetig elérhető magyarul.

2016. szeptember 25., vasárnap

Joyland

Vannak írók, akik annyira kultikusak, hogy muszáj olvasni tőlük valamit. Stephen King dobogós közöttük, de jó pár éve a Ragyogás első 40 oldala annyira untatott, hogy jegeltem a kérdést. Azóta gyűjtöttem a lelkesedést és a tippeket, mégis mit érdemes olvasni tőle. Csakhogy a bőség zavara miatt, mikor a könyvtárban megálltam vagy négy polcnyi könyve előtt, minden előzetes tervem szertefoszlott és egyszerűen lekaptam a polcról egy szimpatikus kötet. Nos, lehet, hogy mégis csak jobban át kellett volna gondolnom...
A borító mutatós az óriáskerékkel és a színválasztással. 320 lapjával kellemes vastagságú olvasmány és a fülszöveg igazán ígéretes. Pont mint egy hívogató felirat egy vurstliban. 
Fülszöveg:
"Joylandben, az attrakciókkal teli észak-karolinai vidámparkban jókedvet és boldogságot árusítanak, legalábbis tulajdonosának üzleti filozófiája szerint. De azt nem reklámozzák, hogy évekkel azelőtt brutálisan megöltek ott egy lányt, akinek a szelleme azóta kísért az elvarázsolt kastélyban. Ide érkezik nyári munkára Devin Jones, a magánéleti válsággal küzdő egyetemista. Elhagyta a barátnője, és fogalma sincs, mihez kezdjen az életével. Amikor tudomást szerez Joyland titkáról, nyomozni kezd, hogy kiderítse, vajon ki lehetett a gyilkos. Madame Fortuna, a médium veszélyre figyelmezteti… Csak nem várható újabb, hasonló gyilkosság? És ki lehet a kutyás kisfiú meg a piros sapkás kislány Devin jövőjében? "
Vidámpark, kísértet, gyilkosság, minden adva van egy ütős misztikus krimihez. No, de ez nem az a King könyv, amit mindenki ismer. Ez lehetett volna számomra intő jel, de mivel még nem ástam bele magam az író munkáiba, nem tűnt fel.
Csalódtam benne és akár mondhatnám azt, csalódtam Kingben, de nem egy könyv alapján fogom megítélni a horror királyát. Szóval mellé nyúltam, mondom is, hogy miért.
Ez a könyv nem horror, nem igazán misztikus és kriminek harmatgyenge. Inkább egy elmélkedős kamaszkönyv némi vidámparkos csinnadrattával fűszerezve. Nem, nem vagyok túl szigorú.
A feléig semmi sincs se a kísértetről, se a gyilkosságról csak az eset újságcikkes elmesélése két bekezdésben. Ráadásul mindezt a kötet utolsó 30-40 oldala úgy zárja le, mint vidámparki dolgozó a főkapcsolót szezon végén.
No, de akkor mégis miről szól ez a könyv? Egy fiatal srác első szerelmi bánatáról és a "Mi a fenének járok egyetemre?" kérdésről. Igen, ez egy kamaszkönyv kamaszgondokkal, mint a mikor szexelhetek végre, jaj, de fáj a szerelem, jobb lenne dolgozni mint tanulni, mit kezdjek az életemmel. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha ilyen könyvre vágytam volna és nem valami izgalmasra. Igen, ez azt is jelenti, hogy a könyv nem hogy nem ijesztő (ami azért King bácsitól alapelvárás), hanem még csak nem is izgalmas. Lassú, kényelmes, egyszerű, tucat. Az egyetlen dolog, ami mégis megmentett attól, hogy végleg felhagyjak a King könyvek megismerésével az, hogy az író nem véletlenül híres. Jól ír, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy kísértetre várva és nyafogást kapva mégsem untam teljesen ezt a könyvet.
"Egyszer, miközben éppen átöltöztem Howie-nak, Dottie Lassen megkérdezte – eléggé váratlanul –, hogy megtaláltam-e Jézust. Hirtelenjében majdnem megkérdeztem: Miért? Elveszett?"
A vidámpark bennfentes bemutatása érdekes volt és a humor is fel-felcsillant időnként. A beteg gyerek és kedves anyuka sztorija pedig borítékoltan leköti az olvasót. Szóval nem rossz könyv ez, csak édes kevés. A teljes kísértet-gyilkosság sztori egy hosszú mellékfonál volt, semmi több. Valami, ami nélkül King valószínűleg nem mert volna ennyire műfajilag romantikus könyvet írni tartva horrorrajongói dühétől.
"Amikor a múltról van szó, mind költők leszünk."
Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, de nem ezzel a könyvével kellett volna kezdenem. Tudom, hogy van ennél ezerszer jobb könyve, vagy több millió ember téved, ami azért nehezen elképzelhető.
"Nem tudom megérteni, miért használják egyesek a vallást arra, hogy bántsák egymást, amikor úgyis annyi fájdalom van a világban."
King-ismeretektől függetlenül azoknak ajánlom, akik szívesen olvasnak egy fiatal srác útkereséséről és szerelmi ügyeiről. Kísértetrajongók viszont inkább kerüljék, mert ebben maximum annyi a túlvilági história, mint vidámparkban a bohóc. Lehet találni, de mégis inkább a hullámvasút és az óriáskerék vonzza az ember figyelmét.

Zárszónak kedvenc idézetem, ami jobban leírja, miről szóval a könyv, mint a fülszöveg:
"Amikor az ember huszonegy, az élet olyan, mint egy turistatérkép. Csak amikor huszonöt lesz, akkor kezdi sejteni, hogy fejjel lefele tartja a térképet. Amikor aztán betölti a negyvenet, már biztos lesz benne. Mire pedig hatvan lesz, higgyék el nekem, rájön, hogy kurvára eltévedt."

2016. szeptember 18., vasárnap

Szerethetetlen

Elcsábított a borító. Annyira szép lett a színválasztással és a borongós hangulattal, hogy nem bírtam ellenállni neki. Pedig a fülszöveg alapján sejthettem volna, hogy ez a könyv nem feltétlenül nekem íródott. Azonban néha pozitívan csalódok az egyszerű történetekben, néha kifejezetten szórakoztatónak bizonyulnak.
Sajnos ez a 404 oldal nem igazán volt az.
Fülszöveg:
"A tizennyolc éves Maggie Brown régi, ócska ruháival, kiugró arccsontjával és karikás szemével elég ijesztő látványt nyújt. Emiatt az iskolában gyakran válik gúnyolódások céltáblájává. A lány problémáját azonban nem a csípős megjegyzések és a drogok jelentik, hanem alkoholista édesanyja és reménytelen életkörülményei. És ha eddig nem lett volna még elég a szenvedésből, Maggie életében megjelenik a reménytelennek tűnő szerelem. Belehabarodik Seth Prescottba, de attól fél, a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. A kapcsolat Seth számára is buktatókat tartogat, ugyanis a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High középiskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül."
Mielőtt módszeresen elkezdem felboncolni a könyv hibáit, meg kell jegyeznem, hogy nem én vagyok a célközönség. Ez a kötet egyértelműen fiatal lányoknak íródott, mert egyszerű és csöpögős. Viszont, attól hogy a célközönség fiatal és csak a kötelező bélyeggel ellátott könyvek által kerül a kezébe szépirodalom, illetve élvezi a nagy szerelmi sztorikat, még igazán kaphatna igényeset is.
Kezdjük magával a szöveggel, ami stilisztikailag csapnivaló. Sherry Gammon stílusát senki se magasztalja, vagy ha mégis megteszi, megdobálom néhány vaskos szépirodalommal. Rövid tőmondatok, semmi szépség a szavakban és leírások helyett érdektelen információk tömkelege jellemzi. Ezen sajnos a fordító sem segített, sőt, megkockáztatom, nem is akart. Rossz alapanyagból nehéz jót kihozni, de igazán megpróbálhatta volna. Például azzal, hogy egy tinikönyvbe nem tesz olyan kifejezéseket, mint "orca" vagy "falu bolondja". Kamaszok ugyanis ilyen szavakat nem használnak. Vagy ha már a pop-kulturális utalások előfordulnak a könyvben, akkor észreveszi a lehetőséget egy Harry Potter utalásra, mert a "paffol" sem trendi, de a "hopponál" már az lett volna. Az "-e" kérdőszócska nem megfelelő használatán pedig egyszerűen felszaladt a szemöldököm.
A könyv szövege tehát botrányos, hoztam is belőle egy kis ízelítőt:
"Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy nem-e csak miattam cserélte ki az ülést, de aztán magamra pirítottam, hogy vegyem már észre magamat. Miután legyűrtem önző gondolatomat, befészkeltem magam a kellemesen meleg ülésbe."
 Sajnos a cselekmény sem segít sokat az összkép javításán. Klisés sztori, ráadásul teljesen hiteltelen. Picit Rebecca Donovan könyveire emlékeztetett, de ezt a könyvet azért nem akartam kihajítani az ablakon.
Maggie tipikus szenvedő főhősnő, ami rendkívül bosszantó. Ezt azonban még el lehet könyvelni szokványos tinikönyvhibának. Az alkoholizmus teljesen hiteltelen bemutatását azonban már nem. Ez a probléma sajnos rengeteg családot érint, így az olvasó akár rendelkezhet személyes tapasztalatokkal, amelyek miatt csak felhúzza magát ezen a sok sületlenségen. Maggie anyjának már rég halottnak kellett volna lennie alkoholmérgezésből kifolyólag. Az alkoholizmus ugyanis nem azt jelenti, hogy valaki minden nap megiszik egy üveg vodkát, mert ez egyszerű öngyilkosság.  Hanem egy hosszan tartó betegség, mikor a beteg nem ipari mennyiségű szeszt iszik, hanem folyamatosan iszik egy bizonyos mennyiséget, ami fokozatosan növekedhet. Nem véletlen, hogy a betegségben szenvedők többsége a bort vagy a sört teszi imádata tárgyává.
Az is hiteltelen, hogy Maggienek semmire sincs pénze, még egy zsemlére sem (anyukának persze van pénze alkoholra...) és ezt senki sem veszi észre a suliban. A könyv végén az egyik tanár azt mondja a lánynak, hogy bármivel fordulhat hozzá. Nos, kérdem én, hol volt ez a tanárnő az elmúlt években?
Maggie szenvedő karakteréhez hozzátartozik, hogy így is szereti az anyját, ami szép és magasztos, de lehetett volna annyi esze, hogy segítséget kér neki. Ráadásul csak egyszer szólt vissza neki a sok sértés miatt, ami megint csak furcsa egy kamaszlánytól. A nyálas és hiteltelen leveket pedig inkább hagyjuk...
Apropó nyál, nézzük csak azt a szerelmi mézesmadzagot! Azt értem, Maggie miért van oda meg vissza a srácért, de fordítva már nem. A lány elvileg úgy néz ki, mint egy zombi és sosem váltottak még két szónál többet, Seth mégis halálosan szerelmes. Egészségére. A zombilányért egyébként a környék minden hímnemű egyede csorgatja a nyálát, hogy még több lehessen a cukor. Ő persze szenved, míg a hős rendőrsrác, aki a házi feladatát is lelkiismeretesen megírja, imádja a lába nyomát is. Seth egyébként Mr. Szociális érzékenység, matekzseni és húszas évei legelejére nemcsak elvégzett egy egyetemet, hanem beverekedte magát a rendőrség egyik elit részére is, mesterszakács és tökéletes úriember, mert bizony nem akarja megfektetni a zombilányt, mint mindenki más. Mikor pedig a szenvedő zombilány és a hősszerelmes Mr. Tökély összejön, undorítóan szerelmesek lesznek. Giccs, giccs, giccs.
Azért a mellékszereplőket sem kell félteni, akik humorosak akartak lenni, csak nem jött össze.
No, de ez nem csak egy románc története, hanem egy komoly drogügy. Vagy legalábbis az akart lenni, de sajnos ez sem jött össze. Túl sok a körítés, túl hülyék a negatív szereplők és túl szerencsétlen a főhőslány. Az egész egy vicc, amin csak azért nem nevettem, mert illetlenség nevetni, mikor pár embert azért felkoncolnak ezek a balfékek. Apropó dráma, teljesen súlytalan, még a kutyus sorsa sem rendített meg, pedig minden horrorfilmél azt mantrázom: Csak a kutyát ne!
Összességében tehát ez egy gyenge könyv. Gyengén van megírva, gyengék a karakterek és gyenge a sztori. Aki még sosem olvasott hasonlót, valószínűleg elvan vele, de aki már olvasott néhány jól összerakott izgalmas szerelmi történetet, vagy csak egy igényesen megírt tinikönyvet, annak édes kevés lesz.

Kiegészítés:
Mivel ez a kötet a Port Fare trilógia első része, van folytatás. Szerencsére nem Maggie és Seth szerelmi élete csordogál tovább a cukorszirupon, hanem az írónő a mellékszereplőkre koncentrál. A második részben (a címe: Hihetetlen)  az ügyetlen dokit találja meg a szerelem, míg a harmadik részben (a címe: Elviselhetetlen) Booker talál társra. Mivel az írónő nem győzött meg, csak akkor fogom folytatni, ha nagyon unatkozom.

2016. szeptember 17., szombat

Csavargások V.

Ismét zseniálisan jó helyekre bukkantam a fővárosban, amit meg kell osztanom olvasóimmal. Az egyik gyakorlatilag most nyitott, míg a másik már jó ideje megbújik az egyik forgalmas csomóponton. Kezdjük az utóbbival, amit nekem is úgy mutattak meg.

Bao Box
Applequeen barátom fedezte fel a helyet. Meg is jegyeztem, milyen sok ázsiai éttermet tud, mivel a Ramenka is miatta került fel gasztronómiai térképemre. Bár, ha belegondolok, hogy a fiúja egy nindzsa és mint minden férfinek, jó étvágya van, nem meglepő ez a bőséges ázsiai étteremismeret. Szóval megbeszéltük, hogy egyik nap itt fogunk vacsorázni.
Rákeresve a helyre két dolog tűnt fel. Az első, hogy irtózatosan aranyos a logójuk. Ez a visítva kacagó gombócka levett a lábamról. A második, pedig hogy nincs is elrejtve. Két helyen van a városban, a Kolosy téren és a Móricz Zsigmond körtéren. Mi az utóbbit látogattuk meg.
Kezdő vendégekként először kifaggattuk a kedves eladó hölgyet, mi micsoda, mi milyen, mit érdemes kipróbálni. A következőt tudtuk meg:
A bao egy gőzölt gombóc. Gyakorlatilag egy töltött batyu, amit nem sütnek, nem főznek, hanem betesznek egy bambusz kosárkába a gőz fölé. Ettől lesz finom puha és mentes mindenféle sütési és főzési mellékhatásoktól. Az ember kérheti így vagy picit megpirítva.
Bao vacsorám
Menüt ettem, amiben két bao volt és az egyiket pirítva kértem, hogy így is kipróbálhassam. Kaptam mellé egy pohár zöldséget (sárgarépa, uborka és zeller) mártogatni. Egy kis kóstolgatás után mindketten úgy döntöttünk, a földimogyorós szósz a nyerő. Nem is nagyon bírtam leállni a mártogatással... Mindezen finomságok leöblítésére pedig házi teákból választhat az ember.
Sajnos vegetáriánusként csak egyféle baot választhattam, értelemszerűen a zöldségeset és a bao mellett árult batyuk, amik jiao névre hallgatnak teljesen kiestek nekem. Azonban így is tökéletesen elégedett voltam a zöldséges gombóckáimmal és a mellékelt zöldségekkel. Az említett földimogyorós szósz isteni volt, mondjuk én egyébként sem különösebben szeretem a szója szószt, a chilit pedig egyáltalán nem. Teából a gyömbéres fekete teát választottam. Ez először nagyon finom volt, ám ahogy fogyott és elkezdtem a pohár aljáról kisebb gyömbérdarabokat felszippantani a szívószállal, csípett. Szóval ezt kifejezetten a gyömbér intenzív ízét kedvelőknek ajánlom.
Lehet, hogy fényképen nem tűnik nagy adagnak ez a menü, de rendkívül laktató. Alig bírtam mindent legyűrni. A Bao Box tehát egy remek hely, ha az ember valami különlegesre vágyik. Én biztosan megyek még gombócot enni és bátran ajánlom mindenkinek.
Akinek felkeltettem az érdeklődését, ITT megtalálja. 

Krak'n Town Steampunk Saloon
Szeretem a steampunk stílust. Jöhet könyvben, filmben és csak úgy nézegetni is. Épp ezért, mikor meghallottam, hogy nyílt egy hely, ami pont ilyen, tudtam, hogy meg kell néznem. Főleg, hogy villamossal minden nap elmegyek mellette, mivel a Rákóczi térnél van. Örömködtem is róla több embernek és végül Bond volt a legvevőbb az ötletre. Foglalt is asztalt, ami okos dolog volt, mert a hely estére megtelt.
kilátás az emeletről
A galérián kaptunk asztalt és ezt cseppet sem bántam, mivel így gyakorlatilag beláttam a teljes helyet. A dizájn lenyűgöző. Léghajók, színes lámpák, fogaskerekes székek, rézvezetékek, polipok és minden, ami steampunknak ingere. A hangulat különleges, amit a steampunk ruhába öltözött pincérek csak fokoznak. Apropó pincérek, mindegyik nagyon mosolygós és kedves volt. Szükség is volt rá, mert a választék olyan bőséges, hogy segítség nélkül elvesztünk volna az étlapban.
Ételek és italok esetében is bőven akadt csábító. Mivel én nem iszom alkoholt, csupán Bond tesztelte a kraft söröket és elmondása szerint finomak voltak. Én a Gyömbír mellett döntöttem. Ez egy magyar üdítő, lényegében alkoholmentes gyömbérsör. Nagyon finom és bár almás ízesítést választottam, kifejezetten gyömbéres volt. Rákaptam ezekre a gyömbéres italokra.
vacsorám
Étel esetében nehezebb volt döntenem. Mivel a pie-ok túl nagy adagnak tűntek és csak közösen tudtuk volna megenni, így a skót tojás és a szendvics között vacilláltam. Végül győzött a szendvics és cseppet sem bántam meg. Elég éhes voltam, így jól jött a sajtgolyóval megpakolt szendvics, a rukkola (ami Bond szerint nyúltáp, mégis lopkodta) és a házi sült krumpli. A fűszerezést nagyon eltalálták és az italom kesernyésen csípős íze remekül passzolt hozzá.
Bond sajttortát rendelt és mivel kaptam belőle kóstolót, mondhatom, az is nagyon finom volt. Minden étel helyben készül, így nem egyszerűen kivették a tortát a hűtőből, hanem meg kellett várni, míg megsült. No, de nem siettünk sehová, mert olyan hangulatosan vendégmarasztaló ez a hely.
Szóval nekem nagyon tetszett és bár nem az olcsó kategóriába tartozik, érdemes kipróbálni. Ha valaki valami különlegesre vágyik helyszínt és finomságokat illetően, mindenképp próbálja ki.
További infók és asztalfoglalás ITT.

léghajó a mennyezeten

2016. szeptember 11., vasárnap

Kék liliom

A Hollófiúk sorozat harmadik kötete gyönyörű borítót kapott. No, nem mintha az első két rész (A hollófiúk és az Álomrablók) borítója nem lett volna mutatós, de ez most egyszerűen meseszépre sikeredett.
A sorozat eddigi legrövidebb része, mindössze 398 oldal és a borító, illetve a cím is mutatja, hogy Blue került hangsúlyos helyzetbe.
Fülszöveg:
"Blue Sargentnek szerencséje volt. Életében először olyan barátokra lelt, akikben megbízhat, akik nem vetik ki maguk közül. A hollófiúk befogadták őt, és jóban-rosszban kitartanak mellette.
A szerencsével azonban van egy óriási baj, tudniillik forgandó.
A barátaid elárulhatnak.
Anyukád eltűnhet.
A látomásaid megtéveszthetnek.
A magabiztosságod meginoghat."
A fülszöveg kicsit megtévesztő, mert bár a könyvben történik jó néhány nagy jelentőségű fordulat, pont ugyanolyan kényelmes tempóban halad, mint az előzményei. Szóval nem kell hirtelen óriási fordulatszámra pörgő árulásokról és hatalmas drámáktól tartani, csak a megszokott rejtélyek bogozódnak tovább.
Bogozódnak, mert a fő rejtély, a Hollókirály és a halálos csók kérdése persze még mindig nem oldódik meg. Kell valami az utolsó kötetre és a feszültséget is életben kell tartani. Azonban az egész királyok alszanak a földben rejtély szépen kezd kibontakozni, csakúgy mint Blue képessége és az erdő is egyre barátságosabb lesz.
Tetszett, hogy a lány végre a sarkára állt és megszorongatta jövőbelátó rokonait, de nem tetszett, hogy mindenkivel pukkancs volt. Értem én, hogy ő a picike mogorva lány, de néha inkább csak hisztisnek tűnt, főleg mikor Gansey-re támadt. A fiú egyébként ebben a részben kicsit háttérbe szorult, ami a hozzá köthető kérdések megoldatlanságából adódóan nem is meglepő.
Adam és Ronan azonban szépen kitöltötték a teret. Örültem, hogy az előbbi fiú élete kezd megoldódni és a mágikus katyvasz sem tűnik már annyira zavarosnak. A másik fiú érzelmi állapotát viszont nem tudom még hová tenni. Majd akkor fogok állást foglalni a kérdésében, ha az írónő rendesen kibontja ezt a szálat és nem csak célozgat.
Jó volt Szürkét viszontlátni, bár kaphatott volna több szerepet és már megint nagyon őrült negatív hősökkel bővült a felhozatal. Ilyen harmonikusan elmebeteg házaséletet még nem láttam. Néha szörnyülködtem, néha nevettem, néha meg szabályosan röhögtem, mert annyira abszurd volt, hogy az már zseniális. Az írónő fejéből hihetetlen karakterek tudnak kipattanni.
Az előző könyvhöz képest kicsit fura volt, hogy a srácok iskolába jártak, annyira megszoktam már, hogy minden idejüket a kutatásnak szentelik. Az alaphangulat azonban továbbra is kellemes maradt, a rejtélyek még mindig érdekesek és a drámai vonal mélyült kicsit. Dicséretes, hogy a halálesetnek komoly súlya volt, bár olyan gyorsan vége lett a könyvnek, hogy a következményeket még nem tudta kibontani.
Összességében tehát ez a rész is tetszett. Szeretek a Holló Fiúkról olvasni, jó elmerülni a mágiában és a latin szavakban és már rettentően fúrja oldalamat a kíváncsiság, hogyan végződik a történetük.
Ajánlom is bátran mindenkinek, aki az első két részt olvasta, mert ha azok tetszettek, a harmadik részben sem fog csalódni.

Kiegészítés:
A negyedik kötet, The Raven King, ami a sorozat lezárása, idén jelent meg angolul. Még nem hallottam róla, hogy a Könyvmolyképző Kiadó dolgozna rajta, így ebben az évben legfeljebb karácsonyra tudom elképzelni. Nagy kár, mert szívem szerint már most rohannék érte a könyvesboltba...

2016. szeptember 10., szombat

Mozgóképek XLVIII.

Augusztusban sokat voltam moziban. Szinte minden hétre jutott egy film és valaki, aki elhívott rá. Ezért négy filmet is sikerült széles vásznon megnéznem. Az egyikről (Sing Street) írtam külön bejegyzést, a másik háromról most pótolom a véleménynyilvánítást és kiegészítem még hárommal, amit otthon kényelmében láttam. 
Ezúttal összesen tehát 6 filmet hoztam.

A Vadász és a Jégkirálynő
"Sok esztendővel azelőtt, hogy a gonosz Ravenna királynővel végzett volna Hófehér pengéje, Ravenna szó nélkül nézte végig, ahogy a húga, Freya elhagyja a birodalmat, miután szívbemarkoló árulás áldozata lett.Freya képes jéggé fagyasztani ellenségeit, és az ifjú jégkirálynő évtizedeket töltött egy távoli jégpalotában azzal, hogy halálos vadászsereget képzett ki magának. A vadászok között volt Eric és Sara is, akik nem teljesítették úrnőjük legfőbb parancsát, amely így szól: örökre keményítsd meg szívedet a szerelemmel szemben...
Amikor Freya hírét veszi nővére vesztének, összegyűjti megmaradt seregét, hogy hazahozza a varázstükröt az egyetlen varázslónőnek, aki hasznosítani tudja a tükör erejét. Ám miután kiderül, hogy Ravennát fel lehet támasztani az arany halálból, a gonosz nővérek duplán sötét erőket szabadítanak az elvarázsolt vidékre. Seregük legyőzhetetlen... hacsak a száműzött vadászok nem tudnak összefogni Ravenna és Freya ellen..."
Időnként elkap a késztetés, hogy nézzek valamilyen látványfilmet. Ilyenkor két típus jöhet szóba, olyan amiben gyönyörű a táj vagy olyan, amiben fantasy elemek vannak. Ha pedig épp gondolkodni sincs kedvem, kizárólag az utóbbi kategóriában keresgélek.
Nos, ez a film tökéletesen megfelelt a célnak. Néztem a látványos jég és arany varázslatokat, miközben az elcsépelt történet egyetlen agysejtemet sem vette igénybe. De mit is várhat az ember egy közepes mesétől? Két mondatban össze tudnám foglalni a laza két órát, amit igénybe vesz, de nem teszem, mert felesleges. Ez a film pont annyi, amennyinek tűnik és ha valaki épp csak bámulni akarja a jégvarázslatokat, esetleg Thor bicepszét, akkor elég lesz neki. Ha viszont valaki valami újat, izgalmasat vagy épp érdekeset keres, keresse máshol, mert ez csak egy könnyed délutáni mese.

A kis kedvencek titkos élete
"Az ötödik egész estés animációs filmjében az Illumination Entertainment és a Universal Pictures feltárja, mit művelnek kis kedvenceink otthon nap mint nap, miután mi elmentünk dolgozni, vagy az iskolába."
Azóta vártam ezt a filmet, hogy az első hír felröppent róla. Lelkesedésem pedig nem csappant, hiába tolták el egy hónappal a hazai bemutatót. Elvárásaim tehát hatalmaska voltak, mikor Applequeen barátommal és a fiújával beültünk rá.
Nem csalódtam, mert végig mosolyogtam a filmet, újra és újra fel-felkacagva. A grafika nagyon szép, a sztori egyszerű, de nagyszerű (mégis csak meséről van szó) és a kisállatok annyira tipikusak, hogy az félelmetes. Minden állatka a fajtája karikatúrája és ettől lesz az amúgy hihetetlen viselkedésük valahol mégis hihető. Akinek macskája van, tudja, hogy egy cica bizony flegma, öntörvényű, míg aki kutyát tart, egész napos lelkesedéssel és imádattal számolhat. Ráadásul a film végén az is kiderül, milyenek a gazdáik és ettől kerül fel a korona a kis állatok titkos életére.
Ez a film tehát remek lett, kedves, aranyos (bár az őrült nyúl nagyon őrült) könnyed és nagyon szórakoztató. Ajánlom mindenkinek, aki valaha tartott kisállatot legyen az hörcsög vagy aligátor.
(Ja és plusz pont, amiért rólam is mintáztak egy szereplőt, mert a kislány, aki a végén megzabolázza a nyuszit, az konkrétan én vagyok.)

Suicide Squad
"Elkapták őket, és mindenre hajlandóak, hogy újra kiszabadulhassanak. Egy titkos állambiztonsági szervezet, az A.R.G.U.S. összefogdosta a gonosz szuperhősök leggonoszabbjait, és különleges börtönökben helyezte el őket: úgy, hogy semmiképpen ne szökhessenek meg. A Cég saját maga akarja szélesre tárni a zárkaajtókat.A raboknak szabadságukért cserébe szolgálatot kell vállalniuk. A gonoszok kénytelenek jót cselekedni. Létrejön az Öngyilkos Osztag, mely akkor indul bevetésre, ha az emberiség már nagy bajban van. Tagjai őrültek, kegyetlenek, kiszámíthatatlanok... mégis a mi oldalunkon állnak. Remélhetőleg."
Ezt a filmet is nagyon vártam. Annyira vártam, hogy mindenféle negatív kritika ellenére, elmentem rá moziba Bonddal és a barátaival. Hatan ültünk be nagy lelkesen és hatan jöttünk ki teljes letargiában.
Hazaérve a moziból csak azért nem írtam róla egy hosszú dühöngő kritikát, mert késő este volt és másnap dolgoztam, utána eddig nem volt kedvem nekem is megrugdosni ezt a filmet, bár kétségtelenül megérdemelte volna. Szóval most teszem meg, nem olyan intenzíven, mert nem olyan élénk már a csalódás, de azért vehemensen.
Ezt a filmet úgy elrontották a készítők, ahogy csak lehetett. Fogtak egy marék remek képregénykaraktert, rábízták őket remek színészekre és ezt a tökéletes lapanyagot beleszuszakolták és csilli-villi klisépitébe, hogy ott pusztuljon a lángoló sütőben.
Sztori? Van vagy nincs, nem tudom, mert a film fele a szereplők bemutatása volt, ami érdekes, de hosszútávon elég lapos. A másik fele meg a mentsük meg a világot kliséből állt, ami antiszuperhősökkel röhejes, halhatatlan boszorkánnyal, akit dinamittal mégis csak ki lehet iktatni nevetséges és nagy romantikus egymásra találásokkal gyomorforgató lett. Ó, igen, ez a film egy medencényi giccs. Olyan nyálas, hogy émelyegtem tőle.
Az akció oké, de a párbeszédek kevesek, nagyon kevesek. A szereplők egy része túl lett hangsúlyozva, míg a másik fele, nem tudom, mit csinált itt. Mármint van egy csóka, akiről semmit sem tudni, csak van, majd kiderül, hogy azért nem tudni róla semmit, mert az egyetlen szerepe, hogy az első hulla legyen,  míg a többiek valahogy nem akarnak elpatkolni... Fáj ez a film. Fáj, mert olyan jó lehetett volna. Annyi lehetőség volt a karakterekben és egy kidolgozottabb sztorival, kevesebb mellékszerelővel, több humorral és giccs helyett drámával igazán ütős lehetett volna.
Tudom, hogy senki sem fog hallgatni rám, de azért megpróbálom: NE NÉZD MEG MERT CSALÓDNI FOGSZ! Én csalódtam, én szomorú voltam és én rosszul voltam, hogy a rossz fiúk nem voltak rossz fiúk.

Hogyan legyünk szinglik?
"Van, aki profi mód műveli a szingliséget, van, aki rossz ebben a műfajban... és van Alice. Meg Robin. Meg Tom, David és a többiek. New York tele van magányos szívvel és testtel, olyanokkal, akik kiválóan érzik magukat a bőrükben és olyanokkal, akik rettentően; és egyáltalán nem akarják mindannyian ugyanazt. Van, akinek életre szóló szerelem kéne, van, akinek csak egy vad éjjel, vagy még annál is kevesebb. A film a randik, a viszonyok, csalások és nagy szeretkezések világában vezet el, hősei mind páratlan emberek, akik a párjukat keresik - a városban, amelyik sosem alszik."
Ez a szingli kérdés már nagyon elcsépelt. Mármint ott van a téma ikonikus két alakja Brigdet Jones és a Szex és New York, minden más csak erőltetett utánzat lehet. Na és hogy mennyi az utánzat arra jó példa az említett első számú ikon harmadik része... no comment...
A kérdés az, miért van még mindig kereslet rá, legyen akár utánzat akár ikon? A válasz a tényben rejlik, hogy divat vagy sem, de szinglik bizony vannak nem is kevesen, nekik pedig egy ilyen film szórakoztató lehet. Megnyugtató, hogy nem csak az ő életükben vannak ostoba szerelmi kalandok és nem csak ők keresik veszettül a társukat.
Szóval, mielőtt újra Bridget első filmjére vetemedtem volna, hogy úgy érezzem, megesznek a farkaskutyák, adtam egy esélyt ennek a filmnek. Pozitívan csalódtam. Na, nem a humorában és a tipikus jelenetekben és a helyenként alpári megnyilvánulásokban, hanem a téma felnőttes kezelésében. Ez ugyanis nem egy tündérmese, nem találja meg minden hölgy a párját, nem jönnek össze, akiknek a romantikus filmek íratlan szabályai szerint kellene, hanem alakul, mint az élet. Az élet pedig nem olyan egyszerű, mint első látásra gondolnánk.
Szóval, bár a film nem menti meg a világot, nem olyan szórakoztató, mint a kategória ikonjai, próbálkozik és ezt értékelem. Kicsit újított a szingli kérdéskörön és ez tetszett.
Azoknak ajánlom, akik kedvelik az ilyen jellegű filmeket, főleg ha épp szinglik.

Kémes hármas
"Frank és Tuck a földkerekség legveszedelmesebb CIA-ügynökei. A tökéletesen kiképzett titkos ügynökök elválaszthatatlan társak és barátok. Míg azonban Frank mágnesként vonzza a nőket, Tuck járatlan a romantikában. A kapcsolatuk veszélybe kerül, amikor tudtukon kívül egyazon napon mindketten ugyanabba a lányba, a szerelemben ügyetlen Laurenbe lesznek szerelmesek. A jó barátok, akik nemrég még ellenséges nemzeteket döntöttek romba, most egymás ellen fordítják utolérhetetlen leleményüket és a hipermodern kémkütyüket."
Fogalmam sincs, hogyan maradhatott ki eddig számomra ez a film, de nagyon örülök, hogy véletlenül belebotlottam.
Egyszerű kis romantikus vígjáték a szerethető fajtából. Nem elcsépelt és bár a szerelmi háromszög teljesen megszokott jelenség ebben a műfajban, igazán kreatív. A poénok viccesek, nincs bennük erőltetettség és igazán kellemes mennyiségben adagolták a kémes akciót. A színészekre pedig nem eshet panasz.
Nagyon tetszett, örülök, hogy megnéztem, így bátran ajánlom mindenkinek, aki egy jó vígjátékra vágyik.

Eliot a sárkány
"Az öreg fafaragó művész, Mr. Meacham (Robert Redford) rengeteget mesélt a helyi gyerekeknek a veszedelmes sárkányról, amelyik az erdő sűrűjében él. Vadőrként dolgozó lánya, Grace (Bryce Dallas Howard) számára ezek a történetek tényleg csupán mesék, amíg nem találkozik Pete-tel (Oakes Fegley). Pete egy titokzatos tízéves fiú, akinek nincs családja, sem otthona, s aki azt állítja, hogy az erdőben él hatalmas zöld sárkányával, Elliott-tal. Pete elmondása alapján Elliott rendkívüli módon hasonlít Mr. Meacham történeteinek főszereplőjére. Grace ezért a 11 éves Natalie és édesapja, Jack segítségét kéri, hogy kiderítsék, honnan jött Pete, hol lakik és mi az igazság a sárkánnyal kapcsolatban."
Applequeen nyert rá mozijegyet, ezért néztem meg. Jó indokra azért volt szükség, mert cseppet sem mozgatott meg ez a film. Hatalmas sárkányrajongó vagyok, így ez talán magyarázatra szolgál.
Imádom a sárkányokat, európai lovagevőtől a kínai bölcs kígyósárkányig. Azonban van egy "sárkány" akit ki nem állhatok, ő Falkor, a Végtelen történet szerencsesárkánya. Hogy miért nem kedvelem szegény szerencsehozó jószágot? Mert ez egy repülő kutya! Nem sárkány, hanem kutya, kutya fejjel, kutya füllel és farokkal és bolyhos! Akárhogy is nézem, a sárkány úgy hüllő, ahogy egy vámpír nem csillog. Lehet újítani, de van egy határ, amit nem lépünk át, jelen esetben a pikkelyt nem cseréljük le puha szőrszálakra.
Eliot mintájául sajnos az említett repülő kutya szolgált. Persze messziről sárkányszerű a szárnya, hosszú nyaka, taraja, de ha az ember közelről megnézi, látja hogy ez bizony egy újabb sárkánynak csúfolt kutya. Aki ráadásul úgy s viselkedik, mint egy kutya és ha simogatják, zöldebb lesz...
A sztori egyébként végtelenül egyszerű, Maugli belebotlik a hatalmas zöld kutyába, majd mikor visszatér az emberek közé, meg kell menteni a kutyust a csúnya vadászoktól, hogy új családra találhasson. Minden, ami gyerekfilmnek ingere, benne van ebben a mesében. Ezért nem fogom megrugdosni, sárkánygyalázás ide vagy oda, mert gyerekeknek készült és nekik tökéletes. Az előttünk ülő sor gyerkőcei imádták, izgultak és egy kislány, amint vége lett, elkezdte nyaggatni a szüleit, hogy kell neki dvd-n. Tehát megállapítottuk Applequeennel, hogy fájdalom, de van, amihez túlkorosak vagyunk és ez egy ilyen film. Ha ez lenne életünk első ilyen jellegű filmje, biztosan tetszene, de mivel az elmúlt húsz évben többtucatnyi hasonlóhoz volt már szerencsénk, untuk.
Szóval Eliotot kizárólag a fiatal korosztálynak ajánlom, aki pedig vérmes sárkányrajongó, inkább kerülje el.

Értékelés:
A kis kedvencek titkos élete                 ->   10
Kémes hármas                                      ->   9
Hogyan legyünk szinglik?                   ->   7
Eliot a sárkány                                     ->   6
A Vadász és a Jégkirálynő                   ->   5
Suicide Squad                                      ->   3

2016. szeptember 7., szerda

Álomrablók

A hollófiúk folytatása pont ugyanolyan mutatós és ugyanolyan misztikus, mint az első kötet.
A hollók még mindig nagyon szépek és az, hogy Ronan került a borítóra, előrevetíti a könyv fókuszpontját.
Picikét vastagabb, 488 oldal, de így is gyorsan végig lehet lapozni. Fülszöveg:
"Miután Cabeswater körül életre keltek a Ley-vonalak, Ronan, Gansey, Blue és Adam élete gyökeres fordulatot vesz. Ronan, például, egyre mélyebbre merül az álmaiban, és az álmok is egyre erőszakosabban tolakodnak be az ébrenlét óráiba. Mindeközben néhány velejéig gonosz ember ugyanazt a mozaikdarabkát keresi, amit Gansey is…"
Ez a pár sor semmit sem árul el a cselekményből és ez így van jól. A történetben ugyanis a titkok és rejtélyek kuszasága csak fokozódik és talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, az első kötet elején felvázolt fő konfliktushelyzet nem oldódik meg. Halálos csók tehát nem csattan el, de sok más dolog történik, ami kicsit el is vonja erről a figyelmet.
Tetszett, hogy több, pár mondat erejű visszaemlékezés árnyalta kicsit a fiúk kapcsolatát. Illetve az is tetszett, hogy most már nem csak Adam családi háttere tiszta, hanem Ronan és Gansey rokoni viszonyaiba is bepillantást nyerhet az olvasó.
Na, de a könyv központi figurája egyértelműen Ronan és az álmai. Ezzel pedig egyrészt az írónő hagyta garázdálkodni a fiút, hogy az olvasók jobban megkedvelhessék, másrészt újabb misztikus vonatkozást fűzött az amúgy is mágikus Cabeswater kérdésköréhez.
Az álmok világa így megfelelően fantáziadús és rejtélyes lett, viszont jó néhány további kérdést felvetett, amelyekre aztán megint nem adott választ. Hiába nyert hát értelmet Ronan családi civódása, még mindig nem tudni, mitől lesz valaki álomrabló, kik és miért akarják begyűjteni őket és mégis mi a fene közük van a hollókhoz. Apropó holló, tetszik, hogy minden vonatkozásban újra és újra felbukkan egy.
A kérdések tehát nem csökkentek, inkább szaporodtak Adam furcsa mágikus helyzetével, még több kusza jóslattal és egy új szereplővel, aki felkavarta kicsit Blue otthoni állóvizét. Cukormókusról persze még mindig semmi hír...
Kicsit furcsa volt, hogy a jósnők létszáma növekedett, de még mindig nagyon össze voltak folyva. Például Orla és Calla esetében mindig el kellett gondolkodnom, hogy akkor ő most melyik is. A szereplők furcsaságok iránti közömbössége pedig átlépte a határt. Oké, jóslatok és mágikus vonalak között megnő kicsit az ember ingerküszöbe, de ilyen hűvösen azért mégsem kellene fogadni az álomjáró képességet és egy bérgyilkost.
A bérgyilkosról is kell kicsit szólnom. Egyrészt szépen felépített karakter, pont annyira szociopata, amennyire ez munkájából adódóan elvárt és pont annyira követte a meghatározott papírsémát, hogy ne eshessen rá panasz. Vele azonban újabb erőszakos jelenetek adódtak, így az egész mágikus hajsza kezd egyre komolyabb, egyre veszélyesebb lenni. A veszély pedig határozottan jót tett a cselekménynek.
Összességében tehát, bár nem adott sok választ (csak elejtett néhány morzsát, amiért köszönet a kísértetfiúnak), sőt inkább szinten tartotta a kérdések népes közegét, tetszett. Tetszett, mert kedvelem a szereplőket, szívesen olvasok róluk és még mindig nagyon kíváncsi vagyok, mi a helyzet a hollókirállyal.
Bátran ajánlom tehát azoknak, akik az első könyvet olvasták és szerették. Akiket azonban nem szippantott be ez a misztikus világ és nem nőtt a szívükhöz egyik Holló Fiú sem, ne várjanak sokkal többet a folytatástól. Maggie Stiefvater tempója ugyanis kényelmes és megfontolt, hogy maradjon még bőven izgalom a további könyvekre.

Kiegészítés:
Ezúttal nem egyszerűen hiányérzettel zárult a kötet, hanem függővéggel. Olyannal, ami bosszantja az embert és azonnal vágyik a folytatásra. Nos, ma el is szaladtam a könyvesboltba a harmadik részért (Kék liliom) és nagyon-nagyon remélem, hogy a Könyvmolyképző Kiadó csipkedi magát és hamarosan hozza a befejező kötetet, mert most cseppet sincs türelmem várni...

2016. szeptember 1., csütörtök

A zátony

Apró, meglepő tény rólam: néztem a Gossip Girlt. Mielőtt azonban mindenki sokkot kapna, leszögezem, hogy az első évad igen is jó, az utolsó pedig egy merénylet a néző ellen, de azt inkább hagyjuk... 
Szóval, ismertem Blake Lively-t és kicsit kíváncsi is voltam, mit tud kihozni egy komolyabb szerepből, na meg hogy mit lehet még kezdeni egy cápával.
Az előzetes alapján látványosnak tűnt, így mikor Nel felvetette, menjünk moziba, beajánlottam ezt a filmet. Szerintem moziba ugyanis elsősorban a látványért érdemes elmenni.
Ismertető önkényesen megvágva:
"Csak a végtelen óceán és egy szörfdeszka... a film hőse (Blake Lively) imád magányosan siklani a hullámokon. Ám ezúttal hamar rá kell jönnie, hogy nincs teljesen egyedül: egy gyilkos cápa eredt a nyomába."
Elcsépeltnek hangzik, nem igaz? Szegény kicsi szörfös lány (aki férfi nézők örömére még csinos is bikiniben) gyanútanul élvezi a vizet, de jön egy nagy, csúnya cápa és hamm...
Nos, nem egészen és épp ezért írom ezt a bejegyzést. 
Úgy vettem észre, hogy többen lehúzták ezt a filmet az említett bikinis csaj miatt, illetve mert "megint egy gagyi cápás film" vagy csak úgy gondolták, tudják milyen, nem adhat újat. Ez a hozzáállás pedig bosszant. Bosszant, mert a világ tele van futószalagon gyártott akciófilmek tömkelegével és az emberek mégis nézik és védik őket újra és újra. Persze mindez ízlés dolga, de akkor sem kellene a többi műfaj szárnypróbálgatásaitól elzárkózni, főleg ha az akció vackoknak mindent megbocsátanak.
Szereplőgárda:
félelmetes cápa, bikinis csaj, cuki sirály
Tehát ez nem egy akciófilm, még csak nem is horror, hanem (mivel olyan műfaj, hogy "cápás film" nincs) drámának mondható. Nem ad életbölcsességeket, legfeljebb a "ne légy torkos, mert egy cápa kettéharap" egyszerű tanulságát és nem akarja megváltani a világot. Pusztán szórakoztatni akar és azt bizony meg is teszi, az előítéletek meg ússzanak a halakkal, lehetőleg porcos nagyhalakkal.
Úgy ültem be rá, hogy szórakozni akarok. Látványt akarok, egy kis izgalmat, ami leköt, semmi többet és mindezt kamatostól meg is kaptam.
A látványvilága gyönyörű, bár az elején volt néhány szörfös képsor, amin látszott a számítógépes munka, ám a táj mindenért kárpótolt. Meseszép ez az öböl, széles vászonra kívánkozik.
Habár az alapötlet, "bikinis csaj a zátonyon ragad, de jaj, ott egy cápa" rém egyszerű, a készítők mindent megtettek, hogy felpörgessék. Kicsit tartottam tőle, hogy az előzetes ellőtt minden lehetséges csavart, de szerencsére nem. A film ezért, plusz a mélyben rejtőző cápa miatt, végig izgalmas. Még fel sem bukkan egy picike uszony se, a néző mégis ideges és ez az idegesség végig ott van. Utoljára a Jurassic Parkot izgultam így végig és akkor 8 éves voltam... Nellel szabályosan kínlódtunk a székben, hogy most nézzük, ne nézzük, jaj, mi lesz a sirállyal.
Apropó sirály, a filmnek nincs sok szereplője, de ez így tökéletes. Már így is sok volt a bikinis csaj életének hátteréből, amire mondjuk a garnéla sem kíváncsi. Mélylélektant tehát senki se várjon, de ne várjon vérszomjas szörnyeteget se. A készítők nagyon figyeltek rá, hogy ne úgy állítsák be szerencsétlen ragadozót, mint egy ronda és szívtelen fenevadat, hanem próbáltak a realitásnál maradni. A cápa öbölbeli úszkálásának tehát van oka, annak is van oka, hogy miért támad szörfösökre (megsúgom: biológia) és annak is, miért durran el az agya a bikinis csajt illetően.
A bikinis csajnak egyértelműen jó a sminkese és bátor is, plusz a sérülése is megért jó néhány összerezzenést a székben, csak kicsit túl ügyes lett a végére. Oké, a vége hollywoodi, de ez bocsánatos bűn a belecsempészett poénokért. Igen, poén az említett tanulság és a sirály. Nem rajongok a sirályokért, Nel sem, de megállapítottuk, hogy ez a sirály olyan cuki. Igen, tipikus nők vagyunk: Mit érdekelnek minket a szörfösök, a madarat mentsétek!
Kukucs!
A történet tehát egyszerű, de végig izgalmas és tényleg nagyon igyekeztek, hogy hihető legyen. Ezt pedig nagyra értékeltem.
Picurka hiányosság talán csak a zenében volt. Míg a látvány mindenhol adta az élményt, addig a zene néhol lemaradt. Egyetlen dallam volt csak, amit igazán eltaláltak, a többi csupán oké volt. Viszont nagyon tetszett, hogy a zene, mikor a kamera a víz alá merült, elhallgatott. Ez remek hatást adott az összes pancsoló jelenetnek.
Összességében tehát nekem nagyon tetszett. A saját műfajában bizony jó film. Okosan van összerakva és végig izgalomban tartja a nézőt.
Bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kis borzongásra vágyik, szeret gyönyörködni a tájban és elvan a cápás filmekkel. Aki viszont egyáltalán nem kedveli ezt a műfajt, azt javaslom, ne foglalkozzon vele, de ne is szólja le csak azért, mert bikinis csaj és cápa.