2017. május 31., szerda

Csehországi csavargások (1. rész)

Még nem fogytam ki csehországi élményeimből, csupán nem volt mostanában elég időm, hogy befejezzem beszámolóimat. No, de most folytatom ezzel a bejegyzéssel, amelynek a címből is adódóan lesz második része.
Tervezek még két további bejegyzést csehországi utamról, egyet a cseh környezetről, mert gyönyörű, és egyet a helyi érdekességekről, valamint minden olyan dologról, ami megesett velem, de nem illik az ismeretterjesztő mondandóim mellé.
Remélem, olvasóim még nem unták meg az áradozást Dél-Csehországról.

Kínzóeszközök Múzeuma
Beszámolómból Cesky Krumlov-ról kimaradt ez a hely, mivel nem illett a város lenyűgöző szépségéhez. Pedig ez volt az egyik első helyszín, amit megnéztünk itt. Egyrészt, mert a város szívében van, másrészt, mert San Diego már járt itt és ajánlotta, harmadrészt, mert elvetemült érdeklődési köröm van.
micsoda kedves illusztráció
Újat nem mondott nekem, sőt, szakmai ártalomból ahelyett, hogy elolvastam volna a leírásokat, elkezdtem magyarázni San Diegónak a középkori istenítéletekről... Ettől függetlenül azonban érdekes volt. Tetszett, ahogy egyik sötét kamrából a másikba kellett átjutnunk szűk lépcsőkön, miközben a hangszórókból sikolyok szűrődtek. Igazán romantikus program volt... A viaszbábuk ugyan csöppet illúziórombolók voltak és rettentően gyorsan végigértünk a termeken, de nem bántam meg, hogy benéztünk.
Ha tehát valaki beltéri programra vágyik és megnézné, hogyan vallatták az embereket néhány száz éve, nyugodtan tegyen vele egy próbát.

Zlatá Koruna
kolostor
Ez a kis falucska volt az első környékbeli csavargásunk helyszíne. Nem különösebben különleges, mivel az egyetlen látványossága egy kolostor (mellékelt képeken), amelyet sajnos belülről nem tudtunk megnézni.
Mégis érdekelt minket, mert közel volt, mert útba esett egy másik helyszín felé, mert aranyos - bár ez az összes cseh településre igaz -, és mert magyar vonatkozása van.
A második világháború idején öt magyar katonát bújtattak itt a helyiek, ám sajnos a történet szomorú véget ért. A katonák sírját minden évben meglátogatja egy magyar követség és ez pont ottjártunkkor történt meg, így a kolostor zárva is volt.
Azért így is körbejártuk a 13. században alapított épületegyüttest, bár egyik kincsét sem találtuk meg. A legenda szerint ugyanis itt őrizték Krisztus koronájának egy tüskéjét, sőt Noé bárkájának egyik pallóját is és még kincset is ástak el a környékén a 16. században. Igaz, ásni nem kezdtünk, így nem voltunk alaposak....

valahol itt kellett volna ásót ragadnunk...

Divci Kámen
Az egyik kedvenc helyem egy rakás kő volt. Persze nem akármilyen kövek, hanem egy vár romjai. Állítólag itt is lehet kincset lelni, bár egy kis ásásnál nehezebben, mivel törpék őrzik.
Kincskeresés helyett mi csak körbejártuk a vár maradványait, felmásztunk ahová csak tudtunk, miközben a bejáratnál kapott térkép és leírás segítségével próbáltuk megfejteni, mi hol lehetett.
A vár egyébként a Rosenberg család tulajdona volt a 14. században, akik voltak annyira gazdagok, hogy hobbiból várat építsenek. A vár tehát nem sok szerepet játszott a környék történetében, még a torony is csupán azért készült, mert az várúr úgy gondolta, hogy torony nélkül nem is vár a vár.
Ahogy látszik, később már nem is törődtek vele, ami egyrészt szomorú, másrészt még izgalmasabbá teszi. Az ember így maga fedezheti fel és ez nekem nagyon tetszett.
Csak ajánlani tudom, főleg túrázni kedvelőnek, mert a környék egyszerűen meseszép (írok majd róla egy másik bejegyzésben). Kedvcsinálónak még néhány fénykép:


egy picike Szellem a romokon


építkező kedvű turisták kedvenc helye...



még darabjaira hullva is gyönyörű

2017. május 30., kedd

Vámpírok múzsája

Sokáig csak szemeztem ezzel a könyvvel. Latolgattam, megéri-e belevágni egy újabb sorozatba, akarok-e újabb vámpíros könyvet olvasni és így tovább. Aztán egyre több karcot olvastam Molyon az írónőtől, ami meggyőzött arról, hogy van humora, így érdemes lenne belekóstolnom a könyveibe.
A borító nem különösebben vonzott, bár a színvilág tetszetős. 468 lapjával nem mondanám vékony kötetnek, főleg mivel a betűméret is az apróbb kategóriába esik.
Fülszöveg:
"Borbíró ​Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?
Az állás, amely végül az ölébe hull, jóval több és veszélyesebb, mint amiről valaha is álmodott, és rejtélyes, új főnöke hamarosan hajmeresztő feladat elé állítja: be kell épülnie a kormány tanácsadói, az IQ vámpírok közé, hogy kiderítse, mit titkolnak emberi szövetségeseik elől. Bori nem tudja, képes lesz-e átverni Magyarország legokosabb vámpírjait úgy, hogy csupán eszére és alaposan felvágott nyelvére támaszkodhat, de a vérét, életét és emberségét megőrizze."
Ha pár szóval össze kellene foglalnom a könyvet, azt mondanám, ez egy fantasy regény bölcsészeknek.
Mindenféle sztereotípia nélkül állíthatom, hogy ezt a könyvet bizony a bölcsészek tudják igazán értékelni. Ez a fajta humor és önirónia nekik (nekünk) szól, főleg egy vérbeli bölcsész főhősnővel. Ettől számomra a könyv világa gyorsan otthonossá vált. Ezt az érzetet pedig csak fokozta a magyar helyszín, a magyar nevek és a tipikusan magyar hozzáállás, nem pusztán a stresszoldó alkoholizálás terén, hanem a fiktív politikai életben is. 
"(…) egy vámpír sokkal hatékonyabb politikai munkaerő, mint egy ember, mert egy csomó mindenre nem kell költenie, és elsősorban nem a napolajra gondolok. Kisebb igények, kevesebb lopás."
A világ tehát otthonos volt és a szereplőket is megkedveltem. Nem Bori az évszázad főhősnője, de tiszta karakter egyértelmű célokkal, pont annyi hajlammal a hibára, mint egy átlagember és a néha kissé okoskodó megnyilvánulásai sem rontanak az összhatáson. Női szereplőként egy férfiak által uralt vámpírvilágban tökéletesen megállja a helyét. Legyeskednek körülötte jó néhányan, de ez cseppet sem érződik soknak.
Az abszolút kedvenc karakterem azonban Attila, aki egy újabb szép példája annak, hogyan lehet hazai alapanyagokból jól építkezni. Illetve a főhősnővel folytatott párbeszédei a könyv legjobb elemei.
Természetesen van még bőven más mellékszereplő, nem is kevés, viszont érezhetően kevesebb hangsúlyt kaptak. Igaz, Koppány esetében ez biztosan változni fog a jövőben.
A vámpírok ábrázolása is tetszett, klasszikus, mégsem unalmas és igazán ötletes volt, hogy az írónő jogi értelemben is kitért a vámpírlétre és ezt még nemzetközi keretek közé is beágyazta. A könyv kidolgozottságára tehát nem eshet panasz, egy sorozat bevezető kötetének ideális.
Akad tehát bőven pozitívuma, mégsem fogott meg úgy, ahogy kellene. A cselekményt elég vérszegénynek éreztem. A kaland a sok kiegészítő jelenet és információdömping, illetve bölcsészhumor mellett egyszerűen elsikkadt. Lapos lett, nem ütött, pedig egy jó fantasy regényben ezt elvárhatja az olvasó és a végkifejlet sem hozta el azt a katarzist, ami megérdemelt egy rejtélyes probléma megoldásakor. Talán a bevezető jellegéből adódóan, talán a rengeteg szereplő miatt, talán csak a bölcsészek tipikus dagályossági hajlama miatt lett lapos a cselekmény és hiányzott belőle az a tűz, ami egy vérszívó világban elkélne. A könyv tempója ezért meglehetősen hullámzó, vannak benne unalmasabb részek.
Összességében azonban ez egy kreatívan felépített hazai vámpírkönyv, ám a lassabb változatból. Lekötött és tetszett is, de nem érzem a késztetést, hogy rögvest lecsapjak a következő részre, mint éhező vámpír a mikrózott vérre.
Azoknak ajánlom, akik szívesen olvasnának magyar helyszínen magyar szereplőkről és kedvelik a vámpíros témát. Aki viszont pörgős akcióra vágyik, valószínűleg csalódni fog. Bölcsészeknek azért általánosságban javallom.

Kiegészítés:
Ahogy említettem, sorozatról van szó, ami jelenleg öt kötetre rúg és információim szerint, lesz még több is. Illetve készült egy kiegészítő novella, Démoni színjáték címmel, ami az első könyv előzménye és kizárólag e-könyv formátumban érhető el.
A következő kötetet, Átkozott balszerencse mindenképpen el fogom olvasni. Hiszen magyar fantasy olvasónak magyar vámpír dukál, bár a szemfogát jobban teszi, ha távol tartja a nyakamtól.

2017. május 22., hétfő

Cseh mesebeli kastély

Ez most egy hosszú bejegyzés lesz rengeteg képpel és viszonylag kevés szöveggel.
Van a világban, konkrétan Dél-Csehországban egy hely, Hluboká nad Vltavou, ahol az ember egy igazi mesebeli kastélyt találhat. Útikönyvem fényképei alapján tudtuk, hogy szép lesz, de nem gondoltuk volna, hogy egy Disney rajzfilm díszletébe csöppenünk majd.

Már az autóból kiszúrtam ezt a gyönyörű fehér kastélyt. Nem volt épp nehéz, mert úgy emelkedett ki egy domb tetején a sűrű zöld erdőből, mintha valaki odafestette volna. Kissé tájidegennek tűnt, ám a hatása épp ettől egyre csak nőtt, ahogy közeledtünk felé.
Ez a kastély hatalmas és fehér és tornyos és egyszerűen mesebeli. A képek szerintem önmagukért beszélnek, így csupán néhány érdekességet szeretnék hozzájuk fűzni.
A vár alapjai a 13. századik nyúlnak vissza, ebből azonban nem sok maradt, mert az évszázadok során többször átépítették. Az átalakulás a 16. században kezdődött, mikor a Schwarzenberg család tulajdonába került és az úrnő úgy döntött - egy angliai látogatás után -, hogy neki pont egy olyan angol kastély kell. Úgyhogy előbb reneszánsz, majd barokk, végül pedig gótikus kastély lett belőle.
a bejárat egy hídon át vezet
A vár mai képe alapján azt kell mondanom, megérte ennyit módosítani rajta. Az átépítés egyébként bővítéssel is szolgált, mivel összesen 144 szoba van ebben a mesebeli kastélyban. A szobák pedig pont olyan lenyűgözőek, mint ahogy a külső sugallja. Bent természetesen nem szabadott fényképet készíteni, így nem tudtam megörökíteni a fa lambériákat, a színes üvegablakokat, az eredeti bútorokat és meseszép könyvtárt.
Apropó beltér, nem könnyű bejutni. Csak szervezett túrával lehet megtekinteni és ottjártunkkor ez kizárólag cseh nyelvű vezetést jelentett. Egyikünk sem beszél szláv nyelven, így nem voltunk túl boldogok. Szerencsénkre azonban több nyelven (angol, német, japán, orosz) tudnak adni kis füzetet az egyes szobákról, így bár nem sokat fogtunk fel a cseh hölgy magyarázatából, az olvasottak alapján tudtuk, hogy mit kell jobban megfigyelni.
belső udvar
A túra csak a kastély egy részén vitt minket végig. Szakmai szempontból nem voltam teljesen elégedett, nem csupán a többnyelvű nyelvű vezetés hiánya miatt, hanem mert a hölgy nem mindig tudta kezelni a vegyes csapatot. Nagy létszámban és mindenféle nációból voltunk körülötte - természetesen a cseh látogatók voltak kisebbségben - így hol angol, hol német utasításokkal koordinált minket, amitől az egész túra dinamikája meg-megakadt. No, de ha nem lennék szakmailag befolyásolt, valószínűleg csak ámultam volna, mert beszéljen hozzám valaki akármilyen nyelven, ami szép, az akkor is szép, ha nem értem, miért pont ebbe a szobába került.
Szóval mindenképpen érdemes bemenni, akár értjük a vezető szavait, akár nem.
Illetve érdemes rászánni az időt is, mert a cirka egy-másfél órás vezetésen kívül, még nagyjából ennyit eltölthet itt az ember. Egyrészt, hogy körbefotózza a kastélyt, másrészt, hogy mindent megcsodáljon az agancsoktól a kovácsoltvas teraszon át a tornyokig. Másrészt, hogy felfogja, tényleg egy mesebeli kastély mellett áll. Harmadrészt pedig, hogy a kastélyhoz tartozó kertet és hatalmas parkot is megnézhesse.
Mi legalábbis ezt tettük, úgyhogy jöjjenek a képek, mert a látvány önmagáért beszél.







mind igazi agancsok



kijárat a vezetett túráról

A parkot egyébként nem jártuk végig, mert hatalmas volt. Inkább csak ejtőztünk kicsit a gyepen és élveztük a napsütést és ezt a csodálatos látványt.
A kastélyhoz természetesen tartozik egy kávézó is, bár nekem nem volt kifejezetten szimpatikus és van egy művészeti galéria is, ami nem olyan nagy szám. Oké, épp impresszionista időszaki kiállítás volt, ami érdekelt, így bementünk, ám több Jézus portrét láttunk, ráadásul középkori véres, keresztes fajtából, mint gyönyörű tájképet.
Még egy érdekesség a végére. A kastély mellett van egy hotel, amit a vár mintájára húztak fel. Rettentően drága (egy éjszaka cirka 4000 korona), de bizonyára megvan a maga hangulata.
Összefoglalva, ez egy gyönyörű hely. Ha valaki mesebeli kastélyra vágyik, semmiképpen se hagyja ki! Imádtam. (Ahogy a rengeteg fénykép is bizonyítja.)

a szálloda

dokumentálva, hogy dokumentáltam



2017. május 19., péntek

Cseh gasztronómia

Az útikönyvem tele volt éttermekkel. A szerzőnek ugyanis mindenről, de tényleg mindenről valamilyen étterem vagy kocsma jutott az eszébe, így a fél könyv másról sem szólt, mint kulináris útmutatóról. Ezzel több problémám volt. Egyrészt nem igazán érdekelnek az éttermek és úgy általánosságban az ételek, alkoholt pedig nem iszom, így a sörök sem hoznak lázba. Másrészt a rengeteg étteremreklám elvette a helyet a számomra érdekes dolgoktól. Szívesebben olvastam volna a város épületeinek történetét, mint hogy melyik sarkon van olyan kocsma, hogy csuda. Harmadrészt pedig úgysem élek az ilyen jó tanácsokkal, mert absztinens vegetáriánusként számomra mások a prioritások.
Mindezen okfejtés után mégis miért írok külön bejegyzést a helyi ételekről és italokról? Nos, mert ez is egy utazás része, így hozzátartozik az élményhez. Plusz hátha akad még hozzám hasonló csodabogár, akinek az érdeklődési köre eltér a többségétől és érdekesnek talál egy nem szokványos gasztronómiai összegzést.

cseh forrócsoki
Az egyetlen kulináris dolog, amivel meg lehet engem fogni, az az édesség, illetve a forró italok. Ezt a kettőt pedig lehet kombinálni például egy forró csokoládéban.
Az első számú jellegzetes cseh íz, amit a városban kerestem, az egy extrán finom édesség volt. San Diego tavaly hozott nekem Prágából és azóta ez számomra a cseh édességmérce. Egész mandula csokoládéba forgatva és meghintve fahéjjal. Isteni finom, így rettentően boldog voltam, mikor az egyik boltban megpillantottam az ínycsiklandozó gombóckákat.
No, de ezzel nem merült ki édességvágyam, így egyik hűvösebb napon beültünk egy kávézóba forró csokit inni. Ahogy a mellékelt kép is mutatja, nem spóroltak vele. San Diego tejjel kérte, míg én csak egy kis mandula ízesítéssel. Az enyém tehát egy csészényi krémes és sűrű, kesernyés csokiadag lett, amihez mellékeltek apróra vágott mandulát. Habár szeretem az étcsokoládét, annyira ütős volt, hogy muszáj volt lopnom egy kis tejszínhabot meglágyítani. Egyébként finom volt, mint minden csokoládé.

Svejk menü
Az első napunkon kipróbáltunk egy kifejezetten népszerű és elterjedt helyet, a Svejk kocsmát. Igen, a könyvről kapta a nevét és igen, egész Csehországban elterjedt hálózat van belőle.
Mivel ez lényegében kocsma, kizárólag a sörök mellé passzoló, lehetőleg zsíros ételekből lehet választani. Cseh földön köztudottan a sör az úr, így ezt is ki kellett próbálni.
San Diego le is tesztelte a helyi sört, az Eggenberget egy adag ecetes kolbásszal, míg én kértem magamnak egy teát és egy kis sült krumplit. Itt sem apró adagot adtak, a teám majdnem egy liter volt, így sokáig kortyolgathattam. A krumplihoz tartozó szósz édesen csípős volt és bár nem szeretem a csípős ételeket, mértékkel fogyasztva igazán jól illett a burgonyaszemekhez.
Ha valaki cseh kocsmakörnyezetre vágyik, itt garantáltan megkapja.

nyúlragu és gomba párolt zöldségekkel
A bejegyzés elején említett okok miatt nem olyan könnyű számomra megfelelő éttermet találni, ám a kizárólag vegetáriánus ételeket kínáló helyeket elvből levettem a listámról. San Diego meg is kérdezte, miért teszek ilyet megnehezítve a saját dolgomat. A válasz szerintem logikus és egyszerű: Csehországban cseh helyre kell menni, nem indiaiba, ahová egyébként bármikor betérhetek Budapesten is.
Ezért kötöttünk ki egy helyi rométteremben. Oké, nem ez volt a neve, de rendkívüli módon emlékeztetett minket a hazai romkocsmákra. Volt itt minden a szedett-vetett bútoroktól (például kerékpárülés volt a bárszék) a változatos dekorációig. A falakon békésen elfértek a közlekedési táblák a nem is olyan régi diktátorok portréi és Marilyn Monroe fényképe mellett.
Az étlapjukon volt külön húsmentes szekció is és ez csak növelte bizalmamat. Végül a gomba mellett döntöttem párolt zöldségekkel. Igazán remek volt a fűszerezése. San Diego kért levest, ami szerinte leveskockából készült, és nyúlragut, amivel már elégedettebb volt.
cseh túrós rétes
Mivel eléggé fárasztó napunk volt túrával az erdőben, úgy éreztem, lemenne a desszert is. Kértem hát egy túrós rétest ráadásnak és a képen látható finomságot kaptam. Nem, a fénykép nem csal, valóban hatalmas adag volt sok mazsolával. San Diego meg is jegyezte, hogy túl szépen mosolyogtam a pincérre. Ezen jót nevettem, majd miután megbirkóztam az édességbombával és elmentem mosdóba, konstatáltam, hogy igaza volt. Az étteremben rajtunk kívül olaszok és kínaiak voltak és utóbbiak épp a desszertnél tartottak. Nos, az ő rétesük fele akkora volt, mint az enyém...

gulash és rántott sajt
A Moldva partján is rengeteg étterem foglal helyet és a többségnek terasza is van. Ezért, amint kisütött a nap, kiültünk ebédelni a vár alatt a folyópartra. A hangulat miatt választottuk, így cseppet sem panaszkodtam, amiért a rántott sajt volt a számomra szimpatikus egyetlen fogás. San Diego kicsit aggódott is, miután elfogyasztott egy az elmondása szerint remek lencselevest, hogy éhes és csalódott maradok. Amint kihozták a sajtomat és megkóstoltam, megnyugtattam, hogy ne aggódjon, finom és nem maradok éhes, mert meg sem bírom enni mindet. Tényleg finom volt, kellemesen lágy, ahogy szeretem, és tényleg nem bírtam mind megenni, így le is tesztelhette, hogy igazat mondtam. Persze csak miután végzett a cseheknél gulash címszó alatt futó pörköltjével.

No de nem csak Cesky Krumlov ételkínálatát néztük meg, mivel csatangoltunk más városokban is, így az egyik kirándulós napon egy másik kastély (írni fogok róla külön bejegyzést, mert megérdemli) felfedezése után rögtön ebédelni mentünk.
nagyon húsos és nagyon húsmentes
Szintén egy teraszra ültünk ki, méghozzá utunk legmelegebb napján. Szerencsémre itt is volt többféle étel, amiből választhattam, míg San Diego közölte, neki most már egy nagy darab hús kell. Ja, szép kis pár vagyunk, a húsimádó mérnök és a vegetáriánus bölcsész...
Szóval ő rendelt egy levest, ami zöldséges volt, így én is szemeztem vele, de végül nem vállaltam be. Jól tettem, mert nem szeretem a kaprot, az a leves pedig rettentően kapros volt. Egy kanállal kóstoltam bele, de még jóval később is éreztem az ízét.
A leves után ő megkapta a nagy adag húsát, vagyis pulyka steaket, míg én a rakott krumpli egy igazán remek helyi változatát. A krumpli alatt ugyanis brokkoli volt tejszínes szószban, ami nagyszerű ízvilágot adott neki és a tetején a paradicsom mellett sajt is trónolt.
Mindketten jóllakottan távoztunk, én talán túlságosan is, mert megint nem bírtam mindent eltüntetni a tányéromról. A pincérnő meg is kérdezte, volt-e valami gond, mire rávágtam, hogy igen, túl sok, amin persze jót nevetett.

Természetesen nem csak ételeket kóstoltunk, hanem italokat is.
sör, tea, süti
Csehországban az volt a legszimpatikusabb, hogy nem kellett eldöntenünk, melyikünk igénye szerint válasszunk helyet, mert mindenhol megkaptuk mindkettőnk vágyát. Például beültünk egy cukrászdás kávézóba és rendeltünk sört. Oké, San Diego rendelt sört, míg én maradtam a teánál, pontosabban a zöld teánál. Ehhez még kértünk egy szelet málnás sütit, ami egyébként nagyon finom volt. Nem vagyok a cukrászdai sütemények híve, mert nagymamám és anyukám süteményeihez vagyok szokva, amelyek mindig zseniálisak és szerencsére süti tekintetében én is otthon vagyok a konyhában. Ezúttal azonban jó ötlet volt kísérletezni.
A cseh kávéházi élmény tehát remek, tökéletesen passzolt a különböző igényeinkhez. Ráadásul ez a hely egy forgalmas sétálóutcán foglalt helyet, így a nagy ablakokon át is bámulhattuk Cesky Krumlov egy részét.
Csehországban tényleg mindenhol lehet sört kapni...

Ha már sör, meg kell mutatnom a túlságosan tökéletesre sikerült bizonyítékot arra, hogy a sörözést sem hagytuk ki.
A sör
Utolsó esténken elmentünk hermelint enni. No, nem a helyes kis állatra kell gondolni, hanem a helyi sajtra. San Diego nagy küldetése volt, hogy megkóstoltassa velem a cseh olajban érlelt sajtot. Mivel szeretem a sajtokat nem zárkóztam el előle. Levadászni azonban nem volt annyira könnyű, mert a csehek hajlamosak ezen sajtféle minden elkészítését így hívni, így akár rántott sajtot is kaphat az ember hermelin név alatt.
Korábbi tapasztalataira hivatkozva kötöttünk ki egy kocsmában, ahol volt minden, mi söröző kelléke lehet. Cseh zászló, sörpadok, kivetítőn focimeccs és két régi motor az emeleten. Ki is kértük a sajtot és persze mellé a sört. Előbbiről nem készítettem fényképet, mert nem volt az igazi. Enyhén grillezett sajtot kell elképzelni egy salátán trónolva. Nem igazán tudtam értékelni, mert a camembertre emlékeztetett, amit nem szeretek. Úgyhogy gyorsan le is passzoltam és míg San Diego megküzdött vele, addig fényképezéssel foglaltam el magam. Így készült ez a remek kép a söréről, ami egyébként világos és barna sör ötvözete.
A képet elküldte a barátainak, akik épp ekkor Prágában egy sörfesztiválon mutattak és mindenféle zsíros ételekről és korsókról készült képekkel cukkolták, amiért nem volt velük. Szóval küldte az általam készített képet, mint bizonyítékot, hogy ő is fogyasztja a cseh nemzeti italt, mire a következő válasz érkezett: "Mi az, letöltöttél egy képet a netről?" Így jár az ember, ha túl jól sikerül egy fénykép...

A kávé
Meg kell mutatnom még egy képet, a másik oldalt. A sörért cserébe kaptam én is egy remek képet a kedvenc kávémról.
A vár kapujához közel találtam egy aranyos kávézót, aminek egyetlen hibája, hogy nem a cseh, hanem a francia légkört volt hivatott megeleveníteni.
Először csak találomra ültünk le ide, mert a kinti asztalnál szépen sütött a nap és épp két várbéli program között tartottunk szünetet. Aztán megkóstoltam a vaníliás lattét és szerelmes lettem.
Ez a kávé isteni! Annyira jó volt, hogy utolsó napunkon muszáj volt ezzel zárnom a nyaralást. A bennem élő kávé-sznob oda és vissza volt a gyönyörűségtől.



Gasztronómiai zárszónak hoztam egy igazi különlegességet.
Nem nőknek!
Hazafelé megálltunk bevásárolni (természetesen 99%-ban sört vettünk...) és ott bukkantam erre a csodára.
Oké, valójában csak leemeltem két cseh jellegűnek tűnő ropogtatni valót és csak később vettem észre, mit választottam. Igen, az a bal sarokban egy tábla, méghozzá egy áthúzott magas sarkú cipőről, vagyis ez a chips nem hölgyeknek készült, sőt, a hölgyek kimondottan kerüljék.
Jót nevettem rajta, majd amikor megkóstoltam, rájöttem, mégis van ebben valami. Ez ugyanis foghagymás chips, méghozzá annyira, hogy visszazárt zacskó ellenére foghagymaszag terjengett az egész autóban.
Számomra kicsit erős volt ez az ízvilág, de San Diegónak tetszett. Poénnak pedig tökéletes volt.

2017. május 17., szerda

Cesky Krumlov

Cesky Krumlov egy tündéri cseh város. Több szempontból is szeretem, így ebben a bejegyzésben ezen szempontok alapján mesélek kicsit róla.

Gyönyörű
A képek valószínűleg önmagukért beszélnek, de azért mégis megpróbálom összefoglalni, miért gyönyörű ez a város.
Egyrészt, mert van folyója, nem is akármilyen, hanem kanyargós, kecses és ez egy különleges fekvést ad a helynek. Az ember nem tud úgy sétálni, hogy ne kelljen legalább egyszer átkelnie a Moldván. 
A körülötte elterülő erdős dombok és hegyek csak növelik a folyópart szépségét. A zöld környezetre egyébként senkinek sem eshet panasza, mivel a város tele van kerttel és parkkal.
Az utcaszerkezet a folyónak és a középkori alapnak köszönhetően szintén kacskaringós. Szűk kis utcácskák gabalyodnak egymásba, ahol jó eltévedni is. Igaz, nem nagyon lehet, mert méretét tekintve picike városról van szó. Gyalog minden nap könnyűszerrel bejártuk vagy hatszor.
Az utcák macskakövesek és mivel a domborzat errefelé cseppet sem sík, több részen - főleg a vár környékén - még emelkednek is. Az ember ezért jól teszi, ha néha a lába elé is néz. Pedig van itt bőven más látnivaló, például a tüneményes házak.
Cseréptetős, színes házikókról van szó, amelyek hasonlítanak egymásra, mégis egyediek. A többségük persze panzió, mert a város másból sem áll, mint panziókból, kocsmákból és szuvenírboltokból, ám még ezeket is érdemes körbefényképezni.
Egyszerűen jó itt sétálgatni a hangulat miatt és mert gyönyörű.

Minden utca végén van valami...




Csak egy átlagos fagyizó...

Történelmi
Szakmai ártalom, de nagyon szeretem a régi helyeket. Jó érzéssel tölt el belegondolni, hogy milyen sok ember sétált már végig azon az utcán, ahol én járok, és most nem a hadseregnyi kínai turistára gondolok. Ennek a városnak pedig lenyűgöző a középkori hangulata. Igaz, ez egy 13. századi építésű várral megkoronázva nem túl nehéz.
így őrködik a vár a kis házikók fölött
Hatalmas mázli, hogy ezt a várat bizony soha senki nem bántotta. Nem kezdte a lakosság elhordani a tégláit, hogy házat vagy istállót építsen belőle, nem ágyúzták szét a kora újkorban, nem égett porig és még a világháborúkat is sértetlenül megúszta. Csoda!
Pedig nem épp picike várról van szó. Van egy magas tornya, masszívak a falai, több átkötő híddal kapcsolódnak egymáshoz az épületek és még egy árok is húzódik a bejárat előtt két medvével. Oké, a medvékben én konkrétan nem hiszek, mert öt nap alatt sem sikerült megpillantanom őket, pedig állítólag ketten vannak és San Diego erősködik, hogy léteznek és pár éve látta őket...
A puszta kilátás kedvéért is érdemes felbaktatni ide, ám ha valaki többet akar látni és megtudni, több programból választhat.
várudvar és az épületek egy része
Egyrészt meghatározott időközönként indítanak vezetett várlátogatást. (Egyéni látogató egyébként nem mehet be.) 
Szerencsénk volt és kifogtunk egy angol nyelvű vezetést, bár a legtöbb túra cseh nyelvű. A beltérben nem szabad fényképezni, így azt nem tudtam dokumentálni, ám nem is baj, mert így élvezhettem a túrát a sok kanadaival, akik közé beolvadtunk és a mosolygós és cseppet sem fázós vezetőnkkel. (Tipp: mindig legyen nálad pulóver vagy kabát, ha várat vagy templomot mész látogatni, mert sokkal hidegebbek, mint gondolnád.)
A túra nagyjából egy órát vett igénybe és csak a vár egy részén kalauzolt át minket. No, de szinte rögtön utána mentünk a következő látogatásra, ami az egyik legnagyobb élmény volt.
az ablakok mögötti szobákban jártunk
Volt olyan mázlink, hogy sikerült helyet szereznünk a barokk színházba angol nyelvű vezetővel. Ehhez pedig igazi szerencse kellett, mert ritkán indítanak ilyen túrát, naponta maximum egyet és csak 20 főt fogadnak. (Tipp: vedd meg nyitáskor a jegyet, mert így beoszthatod az idődet és nem érhet csalódás.) A színház lenyűgöző. Egész Európában csak kettő barokk színház maradt meg, az itteni közülük az egyik és talán az épebb is. Az épület ugyanis szintén minden esetleges kárt megúszott köszönettel annak, hogy nem sokat használták. Az eredeti berendezés, a jelmezek, az eszközök így mind megvannak ma is és még működnek is. Évente kétszer opera előadásra megnyitják, amire csillagászati áron lehet csak jegyet kapni és nagyjából egy évvel előre meg kell venni, olyan kapósak. Látva a színházat belülről, ezt teljesen megértem.
A színpad és a barokk díszletek meseszépek és a kis túra során még a színpad alá is bekukkanthattunk, hogy lássuk, hogyan működtetik az egészet. Lenyűgöző élmény volt!
Várnéző programunknak azonban még mindig nem volt vége, mert megnéztük a múzeumot is és felmásztunk a toronyba, hogy gyönyörködhessünk kicsit a város magaslati látképében.

kilátás

a vár oldala

Áradozhatnék még tovább erről a meseszép városról, de inkább nem teszem. Egyszerűen csak arra biztatok mindenkit, aki szeret macskaköves utcákon bolyongani és középkori hangulatra vágyik, hogy látogasson el ide. Remek hely, garantáltan nem fog csalódni.