A borító egyszerű, mégis van benne egy kis báj. Jó kézbe venni a mindössze 174 lapjával.
Fülszöveg:
"Miután kilép egy hosszú kapcsolatból, a középkorú Fausto a gyerekkorában bejárt ösvények között húzza meg magát. Fontana Freddában, a magashegyi faluban találkozik Babette-tel, aki szintén Milánóból szökött ide sok évvel korábban, és aki odaveszi szakácsnak az éttermébe, hogy főzzön a síelőknek és a pályamunkásoknak. A huszas évei végén járó Silvia is itt szolgál fel, ő még nem tudja, hogy számára a hegyek csupán egy télre szóló menedéket jelentenek-e, vagy olyan helyet, ahol megtalálhatja önmagát. Abban sem biztos, készen áll-e rá, hogy összekösse életét Faustóval, a hegyek örök szerelmesével."
Nehéz meghatározni ezt a regényt. Nincs kimondott cselekménye, mégis sikerül neki elmesélnie egy szerelmi történetet. A történet hangsúlya azonban nem a románcon van, hanem a hegyeken. Bizony, ez egy nagyon szép tájleírás csupa hétköznapi, ám mégis különleges dologról.
A fejezetek annyira rövidek, hogy munkába menet két fejezetet is el tudtam olvasni reggelente. A szereplők váltakoznak bennük és az idő is telik évszakok ide vagy oda nem épp tökéletesen követhető módon. Ráadásul a tény, hogy 3000 méter felett mindig hó van, elég könnyen megzavarhatja az olvasót, hogy most akkor nyár van vagy tél.
A karakterek egyszerű hétköznapi emberek, és mégsem azok, hiszen nem mindenki szeretne hegyvidéken élni, nem mindenkinek jelent boldogságot egy havas csúcs látványa. Az egyetlen dolog ugyanis, ami az írót, a fogadóst, az alkoholistát és a serpát összeköti az a hegyek szeretete. Ez pedig mindennél jobban átjön a sorokból.
A leírások nem hosszúak, helyenként lényegre törőek, ám így is érzékletesek. Az olvasó könnyedén beleélheti magát a hegyvidéki létbe. Ráadásul a szerző újra és újra felbukkantat egy farkast, mintegy külső nézőpontként, hogy maga a természet is elmesélhesse, milyen ott élni.
"Akkoriban azt hitte, hogy a jég örök és változtathatatlan, a hegy része, amelyet mindig ott találna a szikla és az ég között. Az apja viszont tudta, mi történik: valami eltűnik, és valami más lép a helyébe, mondta. Így halad a világ, tudod? Mi vágyódunk mindig csak az után, ami korábban volt."
A könyv tehát valójában egy elmélkedés hegyről, hóról, egyedüllétről és kapcsolatokról. A szereplők kifejezetten emberiek, hol tudják, mit akarnak, hol nem. Hol egymás kedvében járnak, hol megbántják a másikat. A főhős, Fausto az egyetlen, akinek kerekké válik a története, akinél van íve a fejlődésnek.
Olyan tehát olvasni ezt a könyvet, mint egy tájleírást itt-ott érdekes adalékokkal. Nézzük a szereplőket, valamennyire értjük is őket, ám nem jobban, mint a hegyeket, így nem lehet igazán közel kerülni hozzájuk. Ez a távolságtartás pedig elvesz kicsit az üzenetből.
Összességében nem rossz könyv, cseppet sem bánom, hogy elolvastam. Mivel kedvelem a hegyeket (igaz eddig csak 2000 méterig merészkedtem), értékeltem a leírásokat, illetve kaptam egy új nézőpontot arról, mi a fenének mennek emberek olyan magasra. A szerelmi szál nem gyakorolt rám nagy hatást, ám a hétköznapiasságot élveztem. Számomra ez a könyv épp megfelelt, hogy a reggeli metrón magaslati levegőt szívjak kicsit.
Kizárólag azoknak ajánlom, akiket nem zavar, ha nincs konkrét cselekmény és nem várnak el nagy gondolatokat vagy nagy történetet. Hegyvidékek kedvelői előnyben. Aki viszont egy jól kifejtett románcra vágyik és nem kíváncsi hétköznapi dolgokra, csalódhat.