2012. augusztus 31., péntek

Könyves kívánságlista II.

Van egy csipetnyi gondom a határidőkkel: nehezen tartom őket.
Nem szoktam tervezgetni, néha mégis elengedhetetlen határidőt szabni, hogy rendesen be tudjam osztani az időmet és minden téren helyt tudjak állni. Ez elméletben ragyogó, gyakorlatban így néz ki: 
Első nap: "Beosztottam, simán megcsinálom." Második nap: "Egy kis késés nem a világ." Harmadiktól X napig: "..." Utolsó előtti nap: "Bakker, még mindig nincs kész!"
Mindent az utolsó pillanatban típus vagyok és erre hosszú-hosszú sorokban hozhatnám a különböző példákat a kötelességeim, szívességek, hobbik és kedvem támadt hozzá dolgok tájáról. Ám jó példa ez a bejegyzés is, vagyis első könyves rovatom második része. (Első rész elérhető ITT.)
Utolsó pillanatra hagytam ezt a bejegyzést, mivel vártam, hogy összegyűljön/érjen mondanivalóm, legyen hozzá kedvem és időm. Aztán zsupsz, vége lett a hónapnak (Igaz, bőven írtam bejegyzéseket.). Ráadásul az utolsó napokat internettől távol, falu lágy ölén töltöttem nagymamámnál. (Első nap majdnem belegebedtem, hogy nem volt velem a laptopom. No, nem az internet hiányzott, hanem a Word, mivel elkapott az "írók láza" nevű furcsa betegség, mikor csak gépelek megfeledkezve mindenről.)
Úgyhogy a távol töltött napokat pontosan kiszámítva, nem egész két órája értem haza és már itt is vagyok, hogy teljesítsem határidőmet. 
Érdekes, de csúszások ide, vagy oda, valamiképpen mindig megoldom a dolgot az utolsó pillanatban.
No, de jöjjön a lényeg, vagyis mit kívántam meg ebben a hónapban:


Rövidebb lett, mint a júniusi. Pénztárcám örül, én meg kuncogok, mert a várólistám ellenben dagadt rendesen, de azt majd szeptemberben.
Részletezem is őket, jobbról balra haladva, mivel ebben a sorrendben kerültek fel a listámra. (No, meg mert így összezavarom az olvasókat muhahaha...)

Licia Toris - Sárkánylány 1. (Thuban öröksége)
Libriben jártam könyveket simogatni, szabadidőt nyáladzással elütni. Bolyongásom során kiböktem ezt a könyvet, mivel sárkány elvonási tüneteim vannak. (Köszönet érte az Agave Kiadónak, aki meghatározatlan időre felfüggesztette Naomi Novik sorozatának folytatását.) Épp ezért sárkányokról szóló új könyvre vadászom. Az egyik lehetséges jelölt pedig ez a kötet. Közben azonban rákerestem és nem lettem maradéktalanul meggyőzve. Könyvtárban viszont nem láttam, így ha lesz elég bátorságom (na meg pénzem) lehet megkockáztatom a beszerzését. 

A. M. Jenkins - Night Road / Éjjeli utazás
Ezzel a könyvvel már egy jó ideje szemezgetek. Kicsit komolyabbnak tűnik, mint a vámpíros tinikönyvek és nincs folytatása. Azonban még mindig nem csípem a vámpíros történeteket és olvastam róla hideget-meleget. Csupán egy olvasásra szeretném megkaparintani, hogy saját véleményt mondhassak róla.

Alkyoni Papadaki - A Hold színe
Molyon olvastam belőle egy idézetet és annyira megtetszett, hogy rákerestem a könyvre. Hangulatos, komoly és elgondolkodtató kötetnek tűnik, ami bőven ad útravalót. Nagyon szeretném elolvasni, megvenni viszont már kevésbé.

Ray Bradbury - Fahrenheit 451
Egyik kedves olvasóm ajánlotta. A fülszöveg pedig egyből megnyert magának. Nekem való, az egyszer biztos, ám ezt is csupán egyszer szeretném elolvasni. Jó lenne, ha benn volna a könyvtárban. 

Yann Martel - Pi élete
Ez a könyv azért érdekes, mivel a belőle készült film fogott meg legelőször. Véletlenül bukkantam rá a bemutatójára (decemberben jön majd ki) és amint megtudtam, ebből könyv is készült, rákerestem. Nagyon jó értékeléseket olvashattam róla, sokan dicsérik. Szívesen elolvasnám, még mielőtt a film mozikba kerülne. Beszerezni azonban nem olyan egyszerű, meg nincs is miből. Ha olvasni nem is tudom, a filmet mindenképp megnézem széles vásznon. 
Itt a kedvcsináló hozzá:
Hát nem gyönyörű?

Ennyi volt augusztusi kívánságlistám. Amint látszik, olvasási szenvedélyem még mindig nem csappant, ellenben a pénztárcámmal, így főleg a könyvtárban bízhatok, ha új olvasnivalóra vágyom. Kívánni azonban bármikor lehet és még javallott is. Hiszen mernünk kell álmodni, hogy boldogok lehessünk.
Ezzel a rovattal legközelebb októberben jelentkezem, a szeptember ugyanis a várólistásoké.

PS: A rovatokkal kapcsolatban még mindig szívesen fogadok bármilyen észrevételt. (tetszik, nem tetszik, írjak másról is rovatot stb.) 
Itt különösen örülök, ha rá-, illetve lebeszélnek a felsorolt könyvekről. Szóval, aki már olvasott közülük egyet is, ne habozzon megosztani velem véleményét . :)

2012. augusztus 27., hétfő

Csúfok

Mielőtt rátérek az aktuális könyvre, írok egy picit könyvtározási szokásaimról. 
Általában akkor keresem fel városkám könyvtárát, ha kifogytam a saját könyveimből. Ez főleg nyáron esik meg, mikor jóval több időm van olvasni, mint az év többi részén. Ilyenkor csak felkapom az olvasójegyemet, meg az egyik masszív táskámat és elkerekezek a könyvtárba. Ott már név szerint köszönt a kedvenc könyvtárosom (A többiek is nagyon aranyosak, segítőkészek és közvetlenek.) és hagyja, hogy akár egy teljes órát bolyongjak a polcok között. 
Mindig vannak előre kiszemelt darabok, ám szeretek spontán választani is. Így haladok árgus szemekkel polcról polcra, és ha megtetszik valami, lecsapok rá. Aztán persze nem győzöm cipelni magammal a további vadászaton. 
Fejben folyton memorizálom a következő könyvtárazásnál esetleg beszerzendő könyvek helyét. Gyakran esem ugyanis a bőség zavarába és ilyenkor hangulatomhoz mérten csökkentem le a zsákmány számát 5-6 könyvre. A többit ráérősnek bélyegzem. 
Egyik ilyen vadászatom során pillantottam meg a Csúfokat. A Könyvmolyképző Kiadó köteteit valahogy mindig könnyebben kiszúrom, akár van rajtuk pötty, akár nincs. Szóval megpillantottam a polcon és mivel korábban jó véleményeket hallottam róla, nem is eresztettem.

Kezdem a külsőségekkel. 
A zöld borító igazán impozáns látványt nyújt. Kemény kötésben sikerült kivennem, ami további pozitívumot adott az olvasási élménynek. Bár én saját könyveimet általában puha kötésben veszem meg, mivel nagyon vigyázok rájuk, egy könyvtári könyvnél, amit több tucat kéz forgat, jobban preferálom a strapabíróbb kemény fedelet.
Könyvmolyképző Kiadó munkája, így igényes a kivitelezés. Csupán 2-3 elgépelést találtam a szövegben, ami elenyésző hiba. Kicsivel több, mint három és félszáz oldalával pont megfelelő vastagságú.
Fülszöveg:
"Mindenki olyan gyönyörű lesz, mint egy szupermodell. Mi baj lehet ezzel? Tallynek hamarosan itt a tizenhatodik születésnapja, amit már alig vár. Nem a jogosítvány miatt, hanem azért, hogy széppé változhasson. Tally világában a tizenhatodik születésnap egy olyan műtétet jelent, ami az embert taszító csúfból lélegzetelállítóan vonzó széppé változtatja, aki azonnal egy olyan high-tech paradicsomba kerül, ahol nincs más dolga, mint igazán jól szórakozni. Tally új barátnője Shay azonban nem biztos benne, hogy széppé akar válni. Szívesebben tenné kockára az életét odakint. Amikor Shay megszökik, Tally megismeri a szépek világának egy teljesen új oldalát, ami nem valami szép. A hatóságok az elképzelhető legrosszabb ajánlatot teszik Tallynek: találja meg barátnőjét és adja a kezükre, máskülönben sosem változhat széppé. Választása örökre megváltoztatja az életét."
Bevallom, nem gondoltam volna, hogy tetszeni fog, amire volt két jó okom. 
1. Nem érdekel a divat, a külsőségek, a modellek világa pedig taszít. 
2. Nem szeretem a sci-fi műfaját.
Ahogy azonban elkezdtem olvasni, toleráns lettem. A szépség ugyanis itt nem csupán külsőség, hanem életforma. Ráadásul ez adja a könyv nem is könnyű mondanivalóját. A tudományos fantasztikumtól ódzkodtam  kicsit, de aztán sikerült lenyelnem a pirulát és találtam egyetlen tárgyat, ami rettentően tetszett, a légdeszkát, így valahányszor túl sok lett a furcsa kütyü, erre gondoltam.
A történet olvastatja magát. Az ember azt veszi észre, hogy már megint új fejezetet kezdett. Közben pedig, bár nem nevezném kimondottan akció dús kötetnek, pörögnek az események.
A karakterek szerethetőek és élők, vagyis egyikük sem tökéletes. Mindegyik hibázik, ahogy a főszereplő, Tally is, de igyekeznek kijavítani a dolgokat.
Megértettem mind Tally, mind Shay és a többi csúf érzéseit. Értettem miért vagy épp miért nem akartak széppé válni. Közben pedig egyre inkább furcsállottam a szépeket és rózsaszín világukat. A leírások alapján nem is tűntek szépnek, inkább olyannak képzeltem el őket, mint a porcelán babákat, már-már ijesztően hibátlannak. 
Valóban a szimmetrikusat tartjuk szépnek és tényleg megnyerőek a nagy szemek (mivel hatnak a gondoskodó ösztönökre, főleg a nőknél), mégis én gyakrabban találok szépnek egy hibát. Egy aprócska heg, egy anyajegy, egy kis egyenetlenség igazán bájos tud lenni. 
Scott Westerfeld igazán érdekes jövőképet alkotott. A világ nagyon hihető és könnyen elképzelhető, hogy valóban ide fogunk jutni. Kicsit mindig sértve éreztem magam, mikor lekicsinylően beszéltek a rozsdásokról, hiszen azok mi volnánk, a jelenben élő emberek. A rozsdások hibáit azonban könnyű elképzelni, ahogy valóban tönkre tesszük környezetünket és egyre jobban fejlődik a plasztikai sebészet. Hamarosan akár eljöhet a csúfok és szépek ideje...
A jó karakterek mellett ezzel fogott meg igazán a könyv, na meg az újféle elképzeléssel, hogyan lehetne manipulálni és irányítani az embereket. Ez a téma mindig izgalmas.
A cselekmény fordulatait és a világ többi titkát azonban inkább meghagyom az olvasás élményének.
Ez ugyanis egy görbe tükör társadalmunkról, gazdasági és médiabeli szempontokkal együtt. Rengeteg az utalás, csak észre kell venni.
Kedvenc szereplőm is lett David személyében. Nem is igazán tudnám megmondani, mivel lopta be magát a szívembe. Talán az egyéniségével, az őszinte nyíltságával, vagy mert szépítő műtét ide, vagy oda, én akkor is őt képzeltem el a leghelyesebb srácnak. Bírom a lázadókat, ez van.
Összességében egy izgalmas és érdekes könyv egy elképzelhető jövőről és a hazugságok romboló lavinájáról. Azoknak ajánlom, akik könnyedebb dísztópiára vágynak és mindenkinek, aki nem elégedett a külsejével, hogy meglássa, mégsem olyan tökéletes szépnek lenne, mivel mindennek ára van.

Kiegészítés
Jó volt férfi írót látni a Könyvmolyképző kínálatában, mivel a nők képviselik náluk a többséget. No, nem mintha nekem számítana az író neme, csak első ránézésre furán hatott egy szépekről és csúfokról szóló történet egy férfi tollából. De talán pont ezért volt annyira jó.
A történet azonban nem áll meg, hanem trilógiává dagad. A második rész címe, Szépek, míg a harmadiké Különlegesek. A függővég miatt, nem lehet félbehagyni a sorozatot, ha valaki egyszer már elkezdte. A teljes trilógia beszerezhető magyarul.
Angolul azonban még van egy plusz kötet, Extras címmel, ami kapcsolódik a trilógiához. Továbbá van még két kiegészítés is hozzá, a Bogus to Bubbly: An Insider's Guide to the World of Uglies, ami tovább bővíti a csúfok világának ismereteit. Valamint készült egy manga is Shay's Story címmel, nem túl meglepő módon Shay kalandjait összefoglalva. Ezek magyar megjelenéséről viszont még semmit sem hallottam.
Biztosan el fogom olvasni a folytatást, csak a könyvtár egyetlen hibája közbeszólt, valaki megelőzött és kivette. Ám, ami késik, az nem múlik. Legközelebb lecsapok rá és ha benn lesz a Különlegesek is, azt is hozom magammal. Rettentő kíváncsi vagyok, hogyan alakul majd Tally új kalandja és mi lesz Daviddel.

2012. augusztus 24., péntek

Értelem és érzelem

Mivel általában kortárs szórakoztató regényeket szoktam venni, ha könyvtárban járok, igyekszem nem csupán ezekre koncentrálni. Sőt, van bennem egy kis művelődési vágy, ha úgy tetszik. Az elolvasandó könyvek listájához így került az illene megismerkedni vele kategória. Ebben főleg világhírű, nagy népszerűségnek örvendő könyvek szerepelnek.
Az Értelem és érzelem szintén ezek közé került. Úgy gondolom, egy igazi könyvmoly nem hagyhatja ki a nagy klasszikusokat, mint amilyen Jane Austen. Már régóta szerettem volna olvasni tőle, csak kellett egy kis idő, mire eldöntöttem, melyik legyen a kiválasztott. Végül a bejegyzésnek is címet adó nyerte el a megtiszteltetést.
Fülszöveg:
"A 18.-19. század fordulóján a pénz s az önérdek uralkodik Angliában. A két Dashwood nővérnek, akiknek se vagyona, se rangja, keményen meg kell küzdenie az előítéletekkel és a gazdagság előjogával, hogy elnyerjék a férfit, akire szívük igaz szerelmével vágyódnak. A mások iránt megértő, végtelenül tisztességes Elinor fegyvertelen az olyan szerencsevadászokkal szemben, mint vetélytársnője, Lucy Steele, s Marianne, aki megingathatatlanul hiszi, hogy érzelmei hűek a valósághoz, egy gátlástalan férfi hálójába keveredik. Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, s természetesen reményről és boldogságról mesél, s közben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest a világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat."
Nagyon szeretem a kosztümös könyveket és filmeket is. Szinte az összes Jane Austen regény filmfeldolgozását láttam. Sőt, a Büszkeség és balítéletet két változatban is. Épp ezért maga a cselekmény nem volt új számomra. Igaz, régen láttam a filmet és nem emlékeztem minden apró morzsára, csak a fő sztori maradt meg. De nem is a cselekmény megismerése miatt vettem kézbe a könyvet, hanem, hogy megtapasztaljam az írónő stílusát.
A korszak megismeréséhez tökéletes. Minden sorát áthatja a 18. század végének hangulata. Ez nem az általam megszokott visszareflektálós kosztümös könyv. Itt nem csupán a helyszín régi, hanem a szereplők is gondolkodásukkal, életmódjukkal együtt. Austen saját korából merít, saját tapasztalatait és kortársainak elvárásait írja meg. Épp ezért sokkal hitelesebb és mélyrehatóbb az a világ, amit lefest. Ha pedig azt nézzük, napjainkban is milyen népszerű, csak csodálhatjuk a munkáját. Kétségkívül nagyszerűt alkotott, minden elismerésem.
Mégis azt kell mondanom, ez volt az első és egyben utolsó könyv, amit olvastam tőle. Én ehhez már túlságosan modern gondolkozású vagyok. Ilyen elképzelésekkel pedig nem tudtam maradéktalanul élvezni a történetet. Még csak nem is az írói stílussal voltak gondjaim, bár valóban terjengősebb a mai könyveknél. A megfogalmazás azonban szép, kecses, változatos. Illet a könyvhöz.
Az egyetlen problémám a szereplők jelleme volt. Egyiket sem tudtam megkedvelni, sőt, egyenesen irritáltak. Néhány fejezet után felsóhajtottam: "Ennyi borzalmas nőszemélyt egy rakáson még nem láttam." Folyamatosan pletykáltak, áskálódtak vagy szenvedtek. Lényegében egyik sem tett semmit a boldogsága érdekében, csak sodródott az árral. Tudom, ebben a korban a nő a törékenység ideálja volt, de akkor is sok ez a mérhetetlen nyávogás. A beszélgetések 80%-a abból állt, hogy kiveséztek egyetlen egy aprócska mondatot. A hosszú, több oldalra nyúló monológok pedig, amiket én két bő mondatban össze tudtam volna foglalni, bosszantóan untattak. 
Kiábrándultam ebből a világból. A semmittevés, a folytonos pletykálkodás és a pénz örökös hajhászása taszítóan hat rám. Megfulladtam volna, ha valóban ebbe a korszakba születtem volna. 
Jane Austen könyveiről mindenkinek a romantika jut eszébe. Hát, én nem sok romantikával találkoztam a könyvben. Persze megvoltak a szerelmespárok, igaz visszafogottan, ahogy azt a korszak elvárta, mégsem éreztem romantikusnak. Ehhez elvártam volna legalább egy szerelmi vallomást, amit azonban nem kaptam meg. A könyv legvégén volt egy kiváló esély a romantikus érzelmek valódi kifejezésének (A sírást a szobában, látványos szenvedést és elájulást nem tartom romantikusnak.), mikor a két főszereplő sok viszontagság után újra találkozott. Ezt azonban az írónő lecsapta. Egyszerűen átugrotta a nagy vallomást és a találkozás után néhány órával már a vacsoránál jegyesekként láthattam őket. Ez pedig még az idegesítő, hárpia Lucy Steele-nél is jobban bosszantott. 
Összességében a következő véleményre jutottam. Érdemes olvasni Jane Austen könyvet, mivel valóban illik megismerni ezt a kort egy hiteles nézőpontból. Inkább családtörténetnek mondanám, mint romantikus könyvnek, így aki kimondottan szerelemre vágyik, másfelé keresse. Akit azonban szórakoztatnak az intrikák és nem bánja, ha kissé túldramatizálnak mindent a szereplők, az bátran vágjon neki. 
Nem bántam meg, hogy elolvastam, de ezzel befejezettnek nyilvánítom Austen olvasási pályafutásomat.

2012. augusztus 22., szerda

Ao no exorcist

Mint korábbi anime címkével ellátott bejegyzéseimből kiderült már, meglehetősen nehezen és ritkán találok kedvemre valót. Most mégis kincsre leltem. Az Ao no exorcist, vagy más néven Blue exorcist igazi gyöngyszem a kardozós és a démonos sorozatok dömpingjében is. Egyszerűen imádom, így szánok is neki egy teljes bejegyzést részletes véleménnyel és jó sok áradozással.
Animékről nincsenek jó ismertetők. Valahogy mindig túl sokat árulnak el a sztoriból, ami az epizódok hosszú sorát nézve nem is meglepő. Ez viszont azzal jár, hogy kénytelen vagyok saját ismertetőt gyártani. 
Íme:
"Okumura Rin ikertestvérével (Yukio), apjával (aki pap) meg még néhány szerzetessel él együtt. Folyton bajba kerül, így nem meglepő, mikor egy sikátorban találja magát sarokba szorítva. Az azonban nem mindennapi, hogy a támadó hirtelen démonná változik. Rin el is veszti hidegvérét (ami jellemző is rá) és önvédelemből kék lánggal kezd égni. Ekkor derül fény a nagy titokra, ő a Sátán fia." 
A történet persze csak itt kezdődik, ám már az első néhány rész olyan fordulatokat hoz, hogy nem merek bővebben szólni róla. Inkább csak vázolom, hogy Rin élete gyökeres fordulatot vesz. Elhatározza, hogy ördögűzőnek áll és szembeszáll biológiai (vagy inkább démonológiai) apjával. Felveszik egy különleges akadémiába, ahol megismerkedik nem csupán új osztálytársaival, hanem a démonok és ördögűzők világával is.  Közben pedig fény derül a származása körüli rejtélyekre.
Nagyon jól összerakott anime, van benne minden ami kell: dráma, humor, akció, misztikum és sok szerethető karakter. Egyetlen percét sem untam, sőt csak úgy faltam a részeket egymás után.
A sorozat, Kazue Kato mangája alapján készült, ami még most is fut, 25 epizódból áll. 
A grafika gyönyörű, a zenéket eltalálták és nincs a sztoriban üresjárat. Csupán két rész volt, ami "mellékesnek" tekinthető, ám ezek annyira humorosak, hogy illenek a picit sötét epizódok mellé. 
Itt ugyanis a veszély valós, emberek gyulladnak spontán, démonok lapulnak minden zugban és mindenki Rin bőrére pályázik. Nem vagyok a shounen műfaj rajongója, ám kedvelem a pörgős dolgokat. Itt pedig pont annyit rohangál a főszereplő szintén lángoló katanájával, amennyit kell és egy picivel sem többet.
A harc így nem viszi el a sztorit, csupán felrázza kicsit. Rin amúgy se nem halhatatlan se nem sebezhetetlen és ha esetleg egy ellenfelét második körben sikerül kiütnie, az nem holmi filozofálgatás eredménye, hanem a lángok feletti uralom (vagy néha épp a kontroll elvesztésének) köszönhető. Ettől lesz hiteles és izgalmas minden csihi-puhi jelenet. 
Szinte mindegyik karaktert kedveltem, legyen az ember, démon vagy bármi más. Ebbe pedig még a Sátán is beletartozik. Volt valami határozottan megnyerő benne.
Persze a toppon Rin áll, ő az abszolút kedvencem, de róla majd később.
Yukio megkedveléséhez idő kellett, annyira ellentéte testvérének és néha annyira szerettem volna, ha lazábbra veszi a figurát. Ám minden merevsége ellenére megszerettem az anyajegyeivel együtt. Fura, de nem emlékszem más anime karakterre, akinek lettek volna anyajegyei...
Shirou egy pillanat alatt levett a lábamról. Hihetetlen nagy arc.
Rin osztálytársai pedig a szokásos séma szerint alakultak. Volt köztük vagány lány, okos srác, ügyetlen de kedves lányka, csajozós fiú és nagymenő. No meg két rejtélyes figura, akik közül az egyiket még mindig nem tudom hova tenni. 
A tanárok viccesek és ők is követik a sablont, mi szerint a diákjaik könnyedén felülmúlják őket. 
A démonok ábrázolása elég változatos. Vannak furcsa, már-már absztrakt lények és emberszerűek is. Előbbiek vagy elég csúnyácskák vagy nagyon helyesek, míg utóbbiak kifejezetten szimpatikusak.
Mephisto a csúcs. A piperkőc, anyagias démon, aki rózsaszín limuzinnal jár és néha kutyává változik. Végig ott van, mint valami időzített bomba, közben pedig gyakorlatilag alig csinál valamit. Nagyon bírom a tagot, na meg a kissé zakkant öccsét, akinek még a hörcsöglét is jól áll.
És most jöjjön Rin.
Ki milyennek képzeli el a Pokol urának, magának a Sátánnak fiát?
Nos, én egy laza, nemtörődöm srácot látok, aki egész nap henyélne, ha időnként nem akarná valaki szétrúgni a hátsóját. Egy olyan fiút, aki ha dühös, kék lángok borítják be és cuki hegyes füle még hegyesebb lesz. Valakit, aki pont úgy néz ki, ahogy a mellékelt kép mutatja. 
Levett a lábamról, ami nem is volt kétséges. Kedvelem a lobbanékony srácokat és a hegyes fül a gyengém. (Na, meg a farkinca...) Ráadásnak pedig macskája van, aki pedig a macskákat szereti, az plusz ponttal indul nálam.
Oké, néha tényleg idegesítően fafejű és túlságosan meggondolatlan. De az vesse rá az első követ, aki látja hátratűzött frufruval és nem tartja aranyosnak. Abszolút kedvenc.
Itt kell megjegyeznem, hogy a csodálatos látványvilág egyik alappillére Rin átváltozása. Mikor kihúzza a kardját, vagy csak felmegy benne a pumpa, kék lángok jelennek meg és még démonibbá válik (fülek, fogak, farkinca). Ezt pedig nagyszerűen oldották meg. A kék lángok igazán sejtelmesre sikeredtek és pont ott vannak, ahol lenniük kell. Tökéletes kivitelezés.
A sztori, karakterek és látvány tehát csillagos ötös.
Lássuk a háttért és a mondanivalót.
Mitológiailag egy nagy vegyes tál. Van itt minden a szokásos démonoktól, a kelta mitológiai lényeken át a keleti gonosz szellemekig. Ez persze nem baj, én szeretem, ha szélesítik a palettát. A vallással azonban már akadtak gondjaim. Az ördögűzők egyértelműen a római katolikus vonalat képviselik, hiszen a központjuk Vatikán és csak rá kell nézni az egyenruhájukra. Mégsem teljesen azok, hiszen lehet családjuk és más vallásból vett szövegeket is kántálnak. A háttér vallási része tehát ugyanolyan kevert buddhizmussal, shintoval meg egyebekkel, mint a mitológia. Bár eltartott egy ideig, míg nem hagyományos értelemben vett papoknak tűnket az ördögűzők, ezt sem tartom problémának, sőt. Hiszen ha belemerülne egyetlen vallásba, akkor annak szabályaihoz és hiedelemvilágához kellene alkalmazkodni, míg így szabad az út erre is, meg arra is. Éljen a fantázia!
Természetesen ez az anime is rendelkezik mondanivalóval, üzenettel a nézőknek, ha nem így lenne, nem zengenék ódákat róla. A testvéri szeretet és a család fontossága egyértelműen jelen van. Az előbbit én kifejezetten kedvelem, itt pedig az ikrek miatt hatványozottabban hat. Érdekes figyelni mennyire mások és mégis mennyire hasonlóak. Rin és Yukio kapcsolata igazán izgalmas és szép.
Közben persze megvan benne a barátság és az útkeresés hangsúlyozása is. Az akaraterőről és önfegyelemről nem is beszélve. Nekem mégis az utolsó néhány rész üzenete tetszett a legjobban, ahogy elmosta a határt jó és rossz között. Hiszen semmi sem fekete vagy fehér.
Az Ao no exorcist tehát joggal lopta be magát a szívembe és vált az egyik kedvencemmé. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki kedveli a pörgős, kicsit humoros, kicsit szomorú történeteket. Illetve azoknak, akik szívesen megismerkednének a Sátán fiával.

Ízelítőnek az első opening:
Kiegészítés:
Mint írtam, a manga még fut. Az anime 25 részével befejezett, ám akad még néhány csemege az ördögűzők rajongóinak. 
Először is van egy 10 epizódos kis extra. Ao no exorcist: Ura eku címmel, amiben egy-két perces humoros szösszenetek vannak. A rajongók, mint én, még ezeket is nagy lelkesedéssel nézik, ám az anime ismerete nélkül nem mondnak semmit.
Aztán van egy ova, Ao no exorcist: Kuro no lede címmel. Ez egy kiegészítő rész, amiben Kuro (Rin cicája) kalandját követheti nyomon a néző. Közben felbukkan az összes fontos szereplő, így a rajongók ennek is csak örülni tudnak. Macskakedvelőknek erősen javallott.
Végül pedig ott van a film. Ó, igen, a nagy rajongótábornak köszönhetően film is készül belőle. Ez azonban még a jövő zenéje, mivel 2012 telére ígérték és semmi információt nem találtam a történetéről. Viszont már most alig várom. 

Exra:
A sorozat legjobb mondata, mikor Suguro nyilatkozik Rinről és a túlélési esélyeiről.
"Olyan ostoba, hogy elfelejt meghalni is, ha esetleg megölnék."

2012. augusztus 19., vasárnap

A Silla királyság ékköve 1.

Időről-időre szükségem van egy kis Ázsiára. Legyen az könyv, film, zene, vagy bármi más. A kelet túlságosan vonz és érdekel, hogy meglegyek nélküle. Így került a kezembe a bejegyzésnek címet adó könyv.
Épp a szokásos könyvtári beszerző túrámon voltam, mikor kiszúrtam az egyik polcon. Ismerős volt a cím, aztán egy kis gondolkozás után beugrott, ebből filmsorozat is készült. Egyből hoztam is haza magammal.
A könyv a középkori Korea egy szeletét dolgozza fel. Sajnos, nem sokat tudok Korea történelméről, ami csak tovább fokozta kíváncsiságomat. Az pedig, hogy a kötet főhőse Korea első királynője, csak egy szem cseresznye a tejszínhabbal megpakolt tortán. Az erős nőkre mindig nagy figyelemmel tekintek.
Érdemes még tudni, hogy a könyvet a sorozat forgatókönyvével párhuzamosan írták. Hiteles források alapján készült mindkettő, így a szereplők és az események valósak. Azonban, ahogy az író előszavában is olvasható, ez egy regény. Az író fantáziája fűzi össze a szálakat és bontja ki a karakterek jellemét, ez pedig nem mindig esik egybe a forgatókönyvvel. Így bár egyszerre készült a sorozattal, vannak eltérések.
Fülszöveg:
"A Silla királyság uralkodójának, Csinhpong királynak ikerlányai születnek, örömét azonban elhomályosítja a félelem, s a rossz ómentől tartva, a fiatalabbik csecsemőt eltávolíttatja a palotából. Évekkel később az elveszettnek hitt leány visszatér és ezernyi viszontagság után Szondok királynő néven trónra lép, majd bölcs és kegyes uralkodó válik belőle, az ötezer éves koreai történelem első királynője. Nagy árat kell azonban ezért fizetnie: le kell mondania a szerelemről, épp úgy, ahogy ikertestvérének a szerelemért a királyi hatalomról. Fájdalmakról, beteljesült és beteljesületlen szerelmekről, megvalósult és feladott álmokról, a történelem viharában vívott küzdelmekről szól ez a regény. Megkapó és felemelő történet egy kivételes királynőről, aki három királyság egyesítésével a lehetetlent vitte véghez. Az Ő hiteles források alapján megírt élettörténetén keresztül nyerhetünk most bepillantást a kora-középkori Korea titokzatos, ismeretlen világába, hiedelmek és rangok szövevényes rendszerébe, a barátságot, a lojalitást mindennél többre tartó hvarangok embert próbáló mindennapjainak kulisszái mögé."
A könyv magyar kiadását a Vad Virágok Könyvműhelynek köszönhetjük. A kiadó fő profilja az ázsiai képregények, azon belül is a manwha-k, vagyis a koreai kiadványok. (Pl: A vízisten menyasszonya) De foglalkoznak amerikai képregényekkel is, mint a Kázmér és Huba sorozat. A Silla királyság ékköve az első regénykiadása, ami előreláthatóan 3 kötetre fog rúgni.
A kiadás igényes, a borító szép (bár csak ilyen kissé homályos képet találtam róla), nem túl vastag, de nem is vékony könyv. Külön pont jár a kiegészítésekért, amik a kötet elejét bővítik, mint az író, a fordító előszava, a névjegyzék és a kapcsolati háló. Utóbbihoz újra és újra visszalapoztam olvasás során.
Mivel nem ez az első ázsiai könyvem, hamar beleszoktam a "furcsa" nevekbe. Viszont, mint minden sok szereplőt felvonultató könyvben, itt is odafigyelést igényelt, hogy ki kicsoda. 
Történelmi regény, így van benne politikai, főleg politikai intrika, családok szerteágazó tagjai és egyéni életutak. Közben pedig egy középkori királyság nem épp egyszerű életébe nyer bepillantást az olvasó egy csipetnyi mitológiával és buddhizmussal megfűszerezve.  
Rju Unjong írói stílusa nem kimagasló, ám itt ez nem is számít. Hiszen ki kellett egészítenie a fennmaradt forrásokból nem ismert részeket, meg kellett alkotni jó néhány mellékszereplőt és össze kellett fűznie a szálakat, miközben a lehető legtöbb hitelességet csempézte bele a műbe. Épp ezért engem cseppet sem zavart a cselekményre épített elbeszélés. 
Apropó cselekmény, ebben a kötetben az előzményekre derül fény. Az olvasó megismeri a királyság történetét és a politikai oldalakat. Közben pedig szemtanúja lesz a fő konfliktus forrásnak, az ikerlányok születésének. Az évek csak úgy suhannak, ahogy a könyv első lapjain még egy kisfiút, a közepén egy ifjú királyt és a végén egy már megtört királyt látunk. Persze van olyan is, aki látszólag semmit sem változik, mint Misil vagy Munno.
Nagy piros pont illeti a fordítót, Kiss Marcellt, amiért a neveket fonetikusan írta bele a magyar szövegbe. Bár nagy a vita a témában, én a kiejtés szerinti átírásra voksolok, mivel egy mezei olvasó számára ez a legkönnyebben érthető és befogadható.
Ha már nevek, akkor illene írnom kicsit a szereplőkről is.  A kedvenc karakterem Misil. Igen, már megint egy negatív hőst kedvelek. Ez a nő egyszerűen lenyűgöző minden ármánykodásával és hidegvérével együtt. Mint mondtam, csípem az erős nőket és ő pont ilyen, még akkor is, ha belül megkeseredett és a lelke haldoklik.
A királyi családot valahogy nem sikerült megkedvelnem. Egyik uralkodót sem találtam méltónak a címre (eddig legalábbis) és ugyanez vonatkozik a jelöltekre is. Épp ezért voltak fenntartásaim Cshonmjonggal szemben is. Tokman viszont annyira magával ragadó egyéniség, hogy sikerült a nővére szimpátiáját is feltornáznia a kötet végére.
A férfi szereplőkről egyelőre nem nyilatkoznék. Pidammal szemben vannak elvárásaim, ő azonban csak az utolsó oldalakon kapott egy hangyányi szerepet. Remélem a későbbiekben kiaknázzák a karaktere nyújtotta lehetőségeket.
Bár az eleje kissé döcögősen indult, jó nagyokat ugrált az időben, a végére kellőképp felpörgött. Az egyszerre több szálon futó cselekmény jót tett neki, így sajnálom, hogy ilyen gyorsan a végére értem. Olvastam volna tovább is. A második kötet azonban csak szeptemberben jelenik meg. (Remélem a könyvtár hamar lecsap rá.)
Történelmi regényeket kedvelőknek és a Korea iránt érdeklődőknek meleg szívvel ajánlom. Na, meg persze a filmsorozat rajongóinak, ha egy kis háttérinfóra is vágynak.

A sorozatról:
Ahogy már az elején említettem, filmsorozat is készült párhuzamosan a könyvvel, amit hazánkban is vetítettek az M1-en. Egy-két képkockát láttam belőle, mikor először adták.
Koreai sorozat lévén tele van gyönyörű, színes ruhákkal, akrobatikus harcjelenetekkel és sok drámai nézéssel. A kor és a helyszín hangulatát csodásan visszaadták és a színészekre sem lehet panasz. Misil (Na-ná, hogy őt választottam a képhez is.) pont olyan manipulatív dög, mint a könyvben. 
A sorozat 62 epizódból áll, amik egy-egy órásak. 
Mint a bejegyzés elején említettem, akadnak eltérések a cselekményben, így külön-külön is élvezhetőek, ám mégis a számomra már bevált felállást követem, vagyis előbb elolvasom a könyvet, aztán megnézem a filmet. Persze egyelőre csak addig fogom megnézni, amíg az első kötet tart.
Eddig az első részt láttam, amiben több eltérést is felfedeztem és ez bevallom cseppet zavart, de szerencsére idővel külön tudom majd választani a két műfajt úgy, ahogy kell.
Nekem tetszenek ezek a koreai sorozatok. Van egy egyedi hangulatuk és a politikai intrikák gyönyörűen kirajzolódnak. Olyan igazi áskálódás van benne, ami a valós királyi udvarokban is megvolt. 

Extra:
Ha esetleg valaki kedvet kapott volna egy koreai sorozathoz, akkor A palota ékkövét ajánlanám. Ebben nagyobb hangsúly van Korea világán, kultúráján, mint a politikai intrikákon. Nekem nagyon tetszett.

2012. augusztus 17., péntek

Girls (Csajok)

Új sorozatra bukkantam, ami mellett nem bírok csak úgy elmenni. Iszonyatosan megosztó. 
Azért kezdtem bele, mert érdekesnek ígérkezett egy olyan sorozat, ami fiatal nőkről szól. Gondoltam, végre nem "szinglik" és nem is tinik, hanem az én korosztályom. Valami könnyed kis limonádéra számítottam csipetnyi humorral és romantikával megspékelve. Hát, nem épp ezt kaptam...
Ismertető:
"Néhány, a húszas évei elején járó lány hétköznapjaiba nyújt bepillantást, akik New York Cityben élnek."
Ez aztán tartalmas, nem? Oké, igazából cselekmény nincs is, mivel csak úgy sodródnak a 30 perces epizódok egymás után új helyzetekkel nem épp szorosan összefüggve. Közben pedig a néző csak pislog.
Mivel azonban szeretném, ha érthető lenne, miről is irkálok, írok egy gyors szereplőismertetőt:

Hannah - főszereplő, önértékelési zavarokkal küzd, írónak készül, munkanélküli, tetkós
Marnie - Hannah lakótársa és egyben legjobb barátja, merev, pontos, mindent irányítani akar
Jessa - laza, vagány, nemtörődöm, bébiszetter
Shoshanna - Jessa unokatestvére és lakótársa, olyan mint egy élő Barbie baba

Az ő életükről szól ez a sorozat, ami amilyen ígéretesen indult, olyan sokkolóan váltogatta a műfajokat.
Az első részben Hannah szülei kijelentik, nem támogatják tovább lányukat, ideje, hogy a saját lábára álljon. És igen, pont ez érdekelt volna. Ha a történet azt mesélné el, hogyan birkózik meg az önfenntartással, a munkakereséssel meg mindennel, ami az önálló élethez szükséges, egy rossz szavam nem lenne. De nem ez történt. Egyszerűen egy mellékszál lett ebből a kitűnő indulásból. 
Pl: Hannah munkát keres, látjuk, ahogy elvérzik egy interjún, majd egy résszel később már dolgozik. Itt azonban problémái akadnak és kilép. 
És igen, ennyiben, meg Marnie folytonos piszkálódásában, hogy mikor fizeti a lakbért, ki is merült a dolog.
No, de hogy mégis mi tölti ki a 10 részes első évadot? Hát jó sok dugás, nyavalygás meg néhány olyan jól elhelyezett poén, amitől vihogtam a röhögéstől.
Igazából egyik döbbenetből a másikba estem. A lazán összefüggő epizódok mindegyikében volt valami meglepő, vicces, őrült vagy undorító. Néha egyszerre mind. Olyan ez a sorozat, mint egy erotikus szappanopera paródia.
Amúgy egyik szereplő sem százas. Mind zakkant, megszállott és logikátlan. Kész diliház sok sablonnal és sztereotípiával. Mert a nők tipikus libák így vagy úgy, míg a férfiak állandóan kanosak. Komolyan mondom, mikor már a szimpla hétvége a szülőknél is két ágyjelenettel és egy csapat üresfejű libával van telepakolva, ott már nagy gondok vannak.
Egy ideig próbáltam megérteni a szereplőket. Átérezni a kapcsolatukat, de aztán feladtam, mivel rájöttem, totál ésszerűtlenek. Ekkor pedig elkezdtem csak nézni és nem látni. Csak sodródtam, vártam a poénokat, nevettem rajtuk meg szörnyülködtem tovább, hogy még mindig ezt a vackot nézem. Mert bár kétség kívül agyhalott zagyvaság, valahol szórakoztató.
Pl: Hannah pasija szinte állandóan póló nélkül van. Jessa mindig olyan, mint aki betépett és folyton a vécén ülve beszélget a barátaival. Shoshanna pedig haláli volt bedrogozva, mikor szaladgált mint a mérgezett egér, és félig meztelenül (alul meztelenül) kiütötte a srácot, akit azért küldtek utána, hogy vigyázzon rá.
Nem igazán értem, hogyan bírtam végignézni a rengeteg káromkodás és a mondanivaló teljes hiánya ellenére is. Azt meg főleg nem értem, hogyan kaphatott 15-ös korhatárt. 15-16 éveseknek nem ilyen példát kellene adni emberi kapcsolatokról és megélhetésről. Ahhoz minden poénja ellenére lehangoló.
Fogalmam sincs, kinek ajánlhatnám. (Legjobb lenne, ha senkinek...) Mindenki csak saját felelősségre nézze meg!

Csipetnyi kiakadás:
Rohadtul elegem van a médiából. No, nem mintha ez újdonság lenne, mivel már többször panaszkodtam korábbi bejegyzésemben a sok agyatlan szarságra, amit az emberekre sugároznak, de most kezd betelni nálam az a bizonyos pohár. Mi lett az utolsó csepp? A szex.
Igen, kedves olvasóm, jól betűzted. Elegem van, hogy bármerre nézek csupa "erotikus" tartalomba botlom. Ott vannak mindenütt. Még egy sajtreszelőt is bikinis vagy épp monokinis lányokkal próbálnak eladni. A világháló tele van Viagra reklámokkal, szexuális tanácsadórovatok özönével és egy bizonyos regénnyel, aminek ha csak meglátom a címét, felszökik a vérnyomásom. Igen, már a könyvekben is ott van a szexreklám, mert ez nem több, mint marketing, pénz, nagyon sok pénz. Én pedig nehezen viselem, ha a számomra kedves dolgok (A könyvek!) is áldozatul esnek.
Szóval ezúton szeretnék egy jó nagy középső ujjat mutatni a média marketinges csótányainak és gratulálni nekik, hogy kiirtottak minden intimitást a témából. Nekik köszönhetően a szex nem lett más, mint valami, ami bevételt hoz, és amit megbeszélhetünk mondjuk a fogorvosi rendelőben várakozva. És ez nem "szexuális szabadság", ahogy nagy szavakkal hirdetik, hanem szánalom a köbön. 
A Csajok pedig nem más, mint egy újabb termék. 

Kiegészítés:
Elvileg lesz 2. évad, de lőjetek le, ha megnézem... 

2012. augusztus 15., szerda

Figyelj rám!

Legutóbbi könyvtári zsákmányaim legígéretesebbnek tűnő darabja, amit már megint visszavezethetek az egyik könyves rovatomra: Könyves kívánságlista. Szóval az ott már leírtak miatt érdekelt ez a könyv, és mert sok jót hallottam róla. Akciós is volt múlt hónapban, ám én mégis egy másik könyvre költöttem a pénzemet (Mielőtt elmegyek) és ezt nagyon is jól tettem.
Paraméterek a könyvről:
A Kelly Kiadó munkája, így csupán a kötés szorosságára mondhatok negatív véleményt, viszont könyvtári könyv lévén, már más olvasók megdolgozták kicsit a gerincét. Ezen kívül tökéletes kiadás, a borító szép és találó, ahogy azt már a kiadótól megszokhattam. Picivel több, mint 300 oldal és a végén akadt néhány reklám, de ebbe most nincs kedvem belekötni.
Fülszöveg:
"Annabel Greene harmadikos gimnazista, és megvan mindene, amiről csak egy lány álmodhat: divatos ruhák, menő barátnők, jó jegyek és a suli leghelyesebb sráca… Mindez azonban csak abban a tévéreklámban igaz, melyet nyáron forgatott vele egy áruházlánc. Annabel valódi élete már kevésbé irigylésre méltó. Elege van a modellkedésből, legjobb barátnője ellene fordult, az iskolában magányos, és otthon sem érzi jól magát igazán. Egyik nővére, a nagyszájú, életvidám Kirsten, New Yorkba költözött, míg Whitney, a középső nővér, egész nap otthon gubbaszt és súlyos anorexiával küzd. Szülői szeretetben elvileg nincs hiány, csakhogy az apja nem az a lelkizős fajta, anyja pedig annyira élvezi lánya modellkedését, hogy észre sem veszi, Annabelnek mennyire elege van mindebből. A lány már meg sem próbál beszélni családjával a problémáiról, inkább hazudik vagy egyszerűen csak hallgat, hogy elkerülje a veszekedéseket, megkímélje egykor súlyos depresszióval küzdő anyját a csalódástól és az újabb megrázkódtatásoktól.
Aztán egy új barátság jelentős változást hoz: Annabel megismerkedik fura, magányos iskolatársával, Owen Armstronggal, akinek a fülében mindig ott az iPod. Owent már olyan sokszor sodorta bajba agresszív viselkedése, hogy dühterápiára ítélték. Az ott tanultakat és a zenét segítségül hívva, a fiú lassan rávezeti Annabelt, hogyan lépjen ki a hazugságok világából.
De vajon lesz-e elég bátorsága, hogy elmondja, mi történt valójában a nyáron, miért lett vége legjobb barátnőjéhez fűződő barátságának?"
Kicsit most is tartottam attól, hogy túl tinikönyv lesz. Ez a kétségem azonban szépen lassan eloszlott. Itt ugyanis nem csupán Annabel életét követheti nyomon az olvasó, hanem az egész családjáét. Így pedig minden korosztály találhat benne valamit, ami közel áll a világához.
A karakterek szerethetők. Annabel egy kedves lány, akit könnyű megkedvelni és megérteni. Olvasás közben én is átértékeltem magamban, mennyire vagyok őszinte. Aztán rá kellett jönnöm, hogy a kegyes hazugságok az én életemben is ott vannak. Valahogy mégsem érzem úgy, hogy ez teljes mértékben baj lenne. Az igazán fontos dolgokban teljes mértékben őszinte véleményt tudok nyújtani, talán néha túl őszintét is. Néha azonban jobb ha nem mondjuk azt, amit gondolunk, esetleg átfogalmazzuk konszolidáltabb változatban. Az emberek nagy része ugyanis nincs hozzászokva az arcba vágó igazságokhoz és könnyen megbántódnak. Szerintem az a jó, ha az ember törekszik a legőszintébb viselkedésre, de nem lépi át a gorombaság határát. Tudom jól, vékony ez a határ, épp elégszer léptem már át véletlenül.
Annabel apró hazugságainak alapja azonban az, hogy nem mondja ki, mi nyomja a lelkét. Ezt pedig még jobban meg tudtam érteni. Csendben magában szenvedő típus vagyok és nehezen nyílok meg és bízom meg emberekben. Viszont már én is a javulás útjára léptem és igyekszem érzelmet mutatni. Csakhogy ez sem egyszerű, főleg ha az emberek már hozzászoktak a sztoikus pókerarcomhoz. Ilyenkor pedig meglepődnek és szóvá is teszik, amitől zavarba jövök és megpróbálom korrigálni a dolgot több-kevesebb sikerrel. De ahogy Annabel megtanulta, én is rájöttem, vannak dolgok amiket ki kell mondani, különben belülről felemészt minket.
A könyv legfontosabb üzenetei tehát a főszereplőhöz kötődnek. Azonban a többi szereplő gondjaiból is sokat tanulhat az olvasó.
A legkedvesebb karakterem Owen. Megnyert magának őszinteségével és zenemániájával. Igaz, mikor rákerestem a könyvben említett dalokra, nem lettem lenyűgözve. Talán, ha a maja spirituális kántálás is fenn lenne YouTube-on... Viszont, így is teljes mértékben egyetértek a zenéről alkotott véleményével. A zene lételemem, én sem bírom sokáig a csendet és tudom jól, hogy emlékfogónak is jó. Sőt, bár nem vagyok Owen szavaival élve "felvilágosult", érzem a zene spirituális értékét, ahogy rá tudok hangolódni egy-egy számra. Plusz, a dühömet is szoktam orvosolni vele, ám én inkább jó sok hörgős metállal.
Bár Annabel egész családja megfogott, mindenkit megértettem, a leginkább Whitney karaktere nyűgözött le. Hogy mennyire másképp látta magát a családban, mint a testvérei. Lenyűgözően erős személyiség és a problémái ellenére is csodálatra méltó. Vagy inkább pont ezek miatt, hiszen sikerült szembenéznie velük és megoldania őket. 
Én egyszerűen nem értem az anorexiásokat. Persze, tudom, milyen ez a betegség, meg is környékezte egyik ismerősömet és látom benne a lelki dolgokat. De képtelen vagyok felfogni, hogyan tudják ennyire elnyomni magukban a túlélési ösztönt. Az éhség az egyik legalapvetőbb dolog, amivel nem könnyű megbirkózni. Viszont azt is tudom, ha egyszer elkezded a koplalást, nehéz szabadulni. Én nem szeretek enni, csak a létszükséglet hajt, mikor boltba megyek. Épp ezért megesik, hogy megfeledkezem róla, vagy nincs időm boltba menni és nem eszem. Egy idő után azonban érzem ennek mellékhatásait, ilyenkor pedig engedek az ösztönnek. Viszont, ha elég sokáig húzom, mire a boltba érek, már nem is érdekel gyomrom hívó szava, mivel semmi sem tűnik kívánatosnak. Egyszerűen még a kedvem is elmegy az ételektől. Itt azonban mindig győzedelmeskedik a józan ész. Épp ezért értem is őket, meg nem is. Hiszen aki koplal, az rosszul érzi magát nemcsak testileg, hanem lelkileg is és nem bírom felfogni, hogy valaki önként kínozza magát.
Szóval sok tanulság van ebben a könyvben és sok súlyos dolog, mint a nyár titka. Valahogy mégsem nyűgözött le. Hiányoltam valami pluszt. Ez talán a narrációban keresendő.
Nincs bajom a visszaemlékezésekkel. A múlt a jelen része és kihat a jövőre, így fontos egy ember életének leírásakor. Itt azonban nem egyszerű visszatekintésekről volt szó, hanem anekdotázásról. Történt valami, amiről felrémlett egy múltbéli esemény, ami egy újabb régi eseményhez vezetett, aztán az egész visszaugrott a jelenbe, ám egy másik pontjára, hogy a kettő közti időszak ismét egy anekdota legyen. Ez pedig számomra zavaró volt. Természetesen tudtam követni, nagymamám folyton anekdotáz, így edzett vagyok, mégis darabossá tette a könyvet. Ami viszont a legfájóbb, a kis múltbéli történetek elfedték a jelent, így sok fontos mozzanat nem került jelen idejű kifejtésre. Pedig épp ezekre lettem volna kíváncsi. Arra, hogyan reagálnak az emberek, mikor Annabel megnyílik és végre elmondja, mi történt a nyáron. Jó, ez cseppet ismétlés lett volna, mégis hiányoltam.
Nem tudom, ez a narráció az írónő stílusának állandó része-e, de remélem nem. Szeretnék még olvasni a tollából, mivel fontos dolgokra világít rá és tele van a könyve mély üzenetekkel, amit nagyon szeretek.
Összefoglalva jó könyv, tanulságos, elgondolkodtató, ám cseppet lassú és hullámzó. Nem bántam meg, hogy elolvastam, ám azt sem, hogy más könyvet vettem meg végül. Azoknak ajánlom, akik el szeretnének gondolkodni az emberi kapcsolatokról, az őszinteségről és a lelki problémákról. Illetve mindenkinek, akinek akár csak egy picike étkezési gondjai vannak. (Engem meggyőzött, hogy figyeljek oda jobban és keressek valamit az ételekben, amitől megszerethetem őket, hiszen illene szeretni azt, ami segíti magát az életet.)

Csak egy idézet:
"A csend olyan rohadt hangos."
Épp ezért itt egy dal, ami kitölti. Mostanában ezt hallgatom és szerintem passzol a könyv súlyához.

Egy kis infó az írónőről:
Sarah Dessen meglehetősen termékeny alkotó, ám nem tartozik a mostanában divatos sorozatírók közé. Ő képes több különálló, egyetlen könyvbe foglalt történeteket írni, ami számomra nagyon vonzóvá teszi a munkáját. Már kezd csömöröm lenni a 4-6 kötetes sorozatokból.
Magyarul négy könyve érhető el két kiadó gondozásában. Egy felejthetetlen év című munkája szintén a Kelly Kiadónál jelent meg, míg a Tökéletes és az Altatódal a Könyvmolyképző Kiadó névjegyét viseli. Utóbbi a legfrissebb és még vörös pöttyöt is kapott. (Ezt is láttam a könyvtárban, így biztosan elolvasom.)
Érdekesség, hogy könyvei alapján film is készült Szerelmi leckék hitetleneknek címmel. Jó kis film. Szórakoztató, könnyed, humoros, mégis ott van benne a mondanivaló. Nekem kicsit olyan, mint a 10 dolog, amit utálok benned. Nem igazán lehet megunni.

PS: Talán kicsit csapongó lett ez a bejegyzés, ám ez a könyv "hibája", amiért ennyire elgondolkodtatott.

2012. augusztus 12., vasárnap

Tökéletes kémia

Muszáj egy korábbi bejegyzésemről néhány szót szólnom, mielőtt részletesen kifejteném véleményemet az aktuális olvasmányomról. Szóval történt egyszer, hogy írtam egy bejegyzést A felhők fölött három méterrel című filmről. Azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lesz blogger pályafutásom eddigi legnépszerűbb bejegyzése. Kaptam érte hideget, meleget és még gyakorikerdesek.hu-ra is belinkelte valaki. Igazi "bortányt" és véleménynyilvánítási lázat okozott. (No, nem mintha panaszkodnék, a kulturált véleményekre mindig kíváncsi vagyok.) 
Ez a bejegyzés pedig kicsit kapcsolódik a Tökéletes kémiához, mivel akkor írtam, mikor a könyv megjelent és a filmet is azért néztem meg, mert a könyv nagy rajingótábora nagyon ajánlotta. Most pedig meg tudom mondani, látok-e hasonlóságot a két történet között. A válasz: igen, mindkét főszereplő srác motorozik és mindegyik szerelmi történet. Ezen kívül azonban ég és föld a kettő és a magasságot nem a felhőkben kell keresni, hanem a periódusos rendszer gáz halmazállapotú elemeiben.
No, de ennyi körítés és visszareflektálás elég is lesz, lássuk mitől lenne tökéletes a kémia.

Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetjük a magyar változatot, így a már megszokott paramétereket viseli az eredeti borítóval (Bár nekem ezek a levelek a tetején kicsit furák.) és kicsivel több, mint 400 oldalával. A szövegre megfelelő időt és energiát szántak és külön öröm, hogy a lábjegyzetekről sem feledkeztek meg, ami néha-néha megesik a kiadó háza táján. Itt szerencsére csinos kis hátsó mellékletben összefoglalták a könyvben fellelt spanyol szavakat és mondatokat fordítással együtt. Mivel nem tudok spanyolul, nagy hasznát vettem. (Halkan megjegyzem, hogy én a lábjegyzetet jobban preferáltam volna, mivel az állandó hátra lapozgatás és keresgélés néha megtörte az olvasási lendületet, de nem leszek szőrszál hasogató.)
Fülszöveg:
"Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek. A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel.
Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?"
 Első ránézésre tipikus szerelmi történet Rómeó és Júlia beütéssel. Na igen, a tiltott szerelem mindig vonzó és érdekes. Bevallom nem voltak túl nagy elvárásaim, mivel nem vagyok kimondottan romantikus alkat, ám a kíváncsiság győzött. (Városkám könyvtárának köszönhetem ezt a győzelmet.)
Olvastatja magát, ez tény. Eléggé amerikai, már ami a gimit meg az ott kialakult hierarchiát és a tinédzserek gondolkodását illeti. Plusz adva van a vagány, de szexi fenegyerek meg a szőke, menő csaj, akik két külön világban élnek társadalmi és etnikai tekintetben is. Ebből könnyű egy újabb sablonos történetet kialakítani, azonban mégis van benn egyéniség.
A könyv több, mint a feléig csak kerülgetik egymást a főszereplők, ami nekem kifejezetten imponált. Nem szeretem az első látásra beléd estem, második fejezetben a karjaidba olvadod figurát, ez így sokkal reálisabb.
A főszereplőknek van egyénisége. Szerencsére egyik sem az a papírmasé karakter. Alex csak látszatra rossz, törődik a családjával, képes gondolkozni is, míg Brittany csak tetteti a tökéletest és imádja a nővérét. Könnyű volt megkedvelni őket és ezen tulajdonságok bebizonyítják, mennyire hasonlítanak, ami pedig okot ad a kapcsolatukra. Bizony, közös pont nélkül nem lehet párkapcsolatot kialakítani, hiába sugallják ezt a bugyuta szerelmi történetek.
Ettől eltekintve azonban Alex a végére szemforgatóan gyorsan váltogatja álláspontjait és Bittany néha túlságosan mártír. Ám senki sem tökéletes, még ebben a könyvben sem.
A cselekmény így lekötött, bár rettentően kiszámítható, még csak gondolkodni sem kell, annyira adja magát. 
Épp ezért azt mondom, nem rossz könyv ez, de nem is tökéletes és főleg nem olyan imádatra méltó, mint ami övezi.
A vége ugyanis csapnivaló lett. Amennyire a Latin Vér szál ígéretesnek tűnt az elején, annyira gagyi lett a végére. Hát igen, egy romantikus írónak nem feltétlenül mennek az akciójelenetek, nem is kellene erőltetni. A negatív karakter pedig szánalmas. Nem csak motiválatlan és felszínes, hanem szabályosan üres. Előző bejegyzésem főszereplője (Valentine) hülyének nézné és kinevetné. 
A harcjelenet mellett pedig annyi sablont sűrített bele a végébe nyáltengerré változtatva az utolsó fejezeteket, amennyit szerencsésen elkerült a könyv többi részén. Kimondottan kamikaze mélyrepülés.
No, de lenyeltem volna ezt a színvonal zuhanást, ha az epilógus ki nem veri nálam a biztosítékot. Ehhez két megjegyzésem van, ám előbb szólok: 
Spoiler veszély!
1. Egy 100%-ig mexikóinak és egy szőke, kék szemű lánynak NEM lehet kék szemű gyereke. A kék ugyanis recesszíven öröklődik és ez a gén nincs benn a mexikói génkészletben. Legkorábban az unokájuk lehet kék szemű, de csak akkor, ha a másik szülő is kék génnel rendelkezik. 
Ezen persze azért akadtam ki, mert az írónő próbált belecsempészni némi tudományt, így szembeszökő, hogy a legegyszerűbb genetikai számítást ennyire semmibe vegye. (Oké, a biológia még mindig a szívem egyik csücske, így ez is befolyásolt.)
2. Attól, hogy gimiben jó vagy kémiából és kémia szakra mész az egyetemre, még nem lesz belőled nagy feltaláló. Ezt meg a kémiához fűződő nem épp harmonikus kapcsolatom mondatja velem.
Spoiler vége!
Összegezve ez egy romantikus történet némi eredetiséggel és sok spanyol káromkodással gazdagítva. Romantika kedvelőknek biztosan tetszeni fog, de nem nyújt ennél semmivel sem többet. Ó, és magasan veri a bejegyzés elején említett filmet, mivel itt a kémia tökéletesen érthető a két szereplő között.

Mint mondtam, könyvtárból szereztem be. Eddig még kóbor könyvjelzőkön és a lapok közé préselődött apró bogarakon kívül nem találtam semmi érdekest könyvtári könyvekben. Most azonban igazi kincsre bukkantam.
Jót mosolyogtam, mikor elolvastam a mellékelt képen látható kis üzenetet. Bárki is írta, nem kell aggódnia, hétfőn nem megyek suliba... :D
Nahát, hogy ezek a c-sek micsoda érdekes alakok lehetnek, ha távol tartják a többi diákot a sulitól. Bár, mivel én is c-s voltam, tökéletesen megértem. A gimimben ugyanis az a-sok voltak az elkényeztetettek (mivel ők voltak a 8 évfolyamos osztály), a b-sek a jó tanulók (nem mintha a másik két osztályban nem akadtak volna jó képességű gyerekek), míg a c-sek a néha rettegett problémás csapat (akik elég elevenek voltak üvegfelületek véletlen betöréséhez, tesiórák csoportos ellógásához vagy épp vad hógolyócsatákhoz az udvaron).

Kiegészítés:
Simone Elkeles írónő sajnos elkapta a bubópestis gyorsaságával terjedő kórt, ami mostanában minden írót megfertőz. Nem állt meg ugyanis ennél a kötetnél, hanem trilógiává bővítette. 
A második kötet, Rules of Attraction, Alex idősebbik öccsének, Carlosnak szerelmi életét, míg a harmadik rész, Chain Reaction, a legifjabb Fuentes fiú, Lius magánéletét foglalja könyvbe.
Kérdem én: Minek? Az a kis egyediség és érdekesség, ami a Tökéletes kémiában benne volt, a folytatással elvész. Hiszen bár más köntösben, de ugyanazt a történetet írja meg csak más szereplőkkel. Ezzel pedig hazavágja azt a picike morzsányi mondanivalócskát, hogy Alex jól döntött és helyesen, példamutatón cselekedett, ami a nyáltenger tetején lebegett a kötet végére.
Elfogom-e olvasni a folytatást, ami hamarosan hazánkban is elérhető lesz? Nem valószínű. Az ilyenfajta romantikából nekem ennyi bőven elég volt. Meg amúgy is, olyan sok más témájú és érdekes könyv van még a könyvtárban.

2012. augusztus 10., péntek

Valentine Morgenstern

Cassandra Clare nem is olyan régen megerősítette az interneten terjedő pletykát, mi szerint kiválasztottak valakit Valentine szerepére. Természetesen én is olvastam a híresztelést és összeszorított ujjakkal drukkoltam, hogy igaz legyen. A választott ugyanis nem más, mint Jonathan Rhys Meyers.
Tökéletes választás!
Valentine az egyik kedvenc karakterem a sorozatban, igen tudom, hogy egy őrült gyilkos, de akkor is imádom. Épp ezért féltem cseppet, kit választanak a szerepre, hiszen nem könnyű szívdöglesztő pszichopatákat találni. Ő pedig egyszerre vonzó, rideg és számító, kegyetlen és önző. Ezt pedig nem könnyű eljátszani. 
Jonathan viszont pont erre született és kisujjból megcsinálja.
Néhány infó róla, mielőtt elkezdek áradozni és kislányosan nyáladzani. 
Ír származású, (Mondtam, hogy az írek támadásba lendültek...) 1977-es születésű színész, aki már több filmet letett az asztalra és bebizonyította, nem csak a csinos arca és a görög isten teste miatt kap szerepeket. Nem, ő egy iszonyatosan jó színész.
Repertoárjában szerepel többek között: Hiúság vására (ahol Dr. Szöszi oldalán láthatjuk), A szeretet szimfóniája (amit szívből ajánlok mindenkinek, annyira aranyos történet), A selyemút árvái (amit most készülök megnézni), Párizsból szeretettel (amiben John Travolta mellett lövöldöz), és persze a legnagyobb eddigi szerepe, a Tudorok sorozat.
Azért tekintem az utóbbit legnagyobb szerepének, mivel szerintem ebben volt a legjobb. Tökéletesen játszotta az egoista, hidegvérű és kissé zakkant VIII. Henriket. Csak bele kell nézni valamelyik epizódba és garantáltan igazolást nyer állításom. 
Ezzel pedig nem csupán jó színészi képességeit bizonyította be, hanem egy komplett ajánlólevelet nyújtott be a szerepre. Valentine és Henrik között vannak bőven személyiségbeli párhuzamok. Elég a jobb oldali képre pillantani és már látjuk is Vanetine Morgensternt kezében a végzet kardjával (Amúgy a kard nagyon jól áll Jonathannek.) sötét terveket szövögetni szép, de fagyos kék tekintete mögött.
Egyszóval imádom a pasit és oda meg vissza vagyok, hogy a legelvetemültebb árnyvadász szerepében láthatom.
A hab a tortán pedig Lena Headey. A királynő megtalálta királyát. Már attól bizsereg a hátam, ha elképzelem a Trónok harca Cersei királynőjét és VIII. Henriket együtt. Hu-hú, mi lesz itt!
Éljen a király és a királynő!
Mostantól nem hat meg semmilyen negatív kritika, ami a szereplőket vagy a filmet magát illeti, Lena és Jonathan úgyis ámulatba ejti őket is.

Egy kis érdekesség:
Mindig követem Cassandra Clare kis üzeneteit és Valentine kiválasztásáról olyan jól nyilatkozott, hogy meg kell osztanom:
"I suppose we now see why Valentine got so many people to follow his crazy schemes. I suspect by the end of the movie everyone will be going “Just do what that good-looking guy tells you to do, you crazy kids!” "
Fordítás: "Gondolom, már látjuk Valentine miért talált olyan sok követőre őrült terveihez. Gyanítom, a film végére mindenki így fog vélekedni "Csak csináljátok, amit az a szívdöglesztő srác mond nektek, bolond kölykök!" "
Igen, teljes mértékben egyetértek. Plusz ajánlanám a moziknak, hogy vödörrel és lapáttal is lássák el alkalmazottaikat, mivel garantáltan minden nőnemű néző a székek alá fog folyni ennyi dögös pasitól. 
Tervem, hogy elsőként nyáladdzam végig a film premierét, egyelőre viszont be kell érnem Johnatan korábbi filmjeivel.. 

2012. augusztus 9., csütörtök

Blogger játéklánc

Hozzám is eljutott az a könyvekhez kapcsolódó játék, ami elég gyorsan terjed mostanában a bloggerek és molyok körében. A részvételért Dorancsot illeti a köszönet. :)

Játékszabályok:
– Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
– A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
– 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
– 11 embert meg kell jelölni és linkelni
– Nincs visszaadás/visszajelölés

Spontán nem igazán tudok beszélni magamról, de megpróbálom.
1. Vegetáriánus teaimádó vagyok és egyáltalán nem iszom alkoholt.
2. Egy plüsskutyával osztom meg az ágyamat, amit a 17. születésnapomra kaptam a barátaimtól.
3. A kedvenc színem a lila. Fél évig volt is három lila csík a hajamban.
4. Nagy álmom, hogy egyszer eljussak Japánba.
5. Képeslapokat gyűjtök. Jelenleg több mint 250 van a birtokomban, ám ez csak a kezdet.
6. Zene és/vagy könyv nélkül sosem utazom.
7. Még sosem ültem repülőn, de nagyon szeretnék.
8. Hiszek a sárkányokban.
9. Mániákus állatbarát vagyok, amihez kényszeres tapizás társul. Állatkertben is simogatnám a tigriseket és  a jegesmedvéket, ha nem lenne az üvegfal. Így viszont ott csak állok, csodálom őket és elképzelem, milyen lenne, ha hozzájuk érhetnék.
10. Kedvelem a szarkazmust és a sötét humort.
11. Maximalista vagyok.

Dorancs kérdései:
1. Melyik könyvet olvastad életedben először?
Nem emlékszem. Valószínűleg egy mesekönyv lehetett, talán a Mókus és a szarka Donászy Magda tollából. Ez volt gyerekkorom kedvenc könyve, amit míg meg nem tanultam olvasni (na meg még azután is) naponta többször felolvastattam anyukámmal.

2. Olvastál már el könyvet csak azért, mert láttad filmben és nagyon tetszett? Ha igen melyik volt?  
Igen. A Vágy és vezeklés annyira megtetszett, hogy mikor megtudtam, könyv alapján készült, elhatároztam, el fogom olvasni. Aztán belefutottam egy leárazásba és meg is vettem. Imádtam minden sorát, bár a cselekményt már ismertem. Szerintem a film és a könyv is csodálatos alkotás.
Amúgy még az Egy gésa emlékiratai ilyen, mivel az egyik kedvenc filmem és egyszer el is szeretném olvasni.

3. Melyik a jobb? A könyv amiből a film készült, vagy a film ami a könyvből készült?
Mindkettő. Szerintem nem lehet és nem is kell összehasonlítani őket, mivel két teljesen más műfajról van szó. Azt azonban elismerem, hogy a könyv mindig sokkal többet ad a mondanivalóból és a hangulatból egyaránt. 

4. Ha csak egy könyvet (nem sorozatot) választhatnál amit magaddal vihetsz egy lakatlan szigetre melyik lenne az?
Egyértelműen életem nagy könyvszerelmét a Battle Royale-t választanám. Sosem válnék meg tőle és túlélő eszköznek sem utolsó.

5. Követed az Olimpiai eseményeket vagy csak néha néha belefutsz egy – két hírbe?
Utóbbi. Egyáltalán nem nézek tévét és nem olvasok újságot (internetes hírportálokat sem), így szinte barlangban élek a nagyvilág szempontjából. Ismerősök útján azért hozzám is eljut, Magyarország hány érmet zsebelt be idén, és még örülök is ezeknek az információknak. Amúgy nem érdekel a sport.

6. Melyik az az író aki nagy hatással volt az életedre?
Takami Kósun, amiért megírta a fent említett kedvenc könyvemet. Azt a feszültséget és katarzist, amit olvasás közben átéltem, még nem sikerült megismételnem, pedig elég sok jó, sőt nagyon jó könyvet olvastam.

7. Ha lehetőséget kapnál arra, hogy egy általad választott íróval közösen megírjatok egy könyvet, ki lenne az? Milyen műfaj lenne? Mi lenne a témája?
Nem szeretem a társzerzőket, nem is olvasok olyan könyvet, amit egynél több szerző írt. (Ebbe persze a novelláskötetek nem számítanak bele.) Szerintem az ilyenek darabosak és nem annyira élvezetesek. Egy könyv, a történet és a szereplői attól jók, hogy a szerző pontosan ismeri és érzi őket benn a szívében. Ezt pedig két külön szívvel nem lehet összehozni. 
Tehát válaszom a következő: hiába tisztelem és irigylem néhány író munkáját, még ha felajánlaná sem vágnék bele egy közös könyvbe.

8. Melyik az a történet (ha van ilyen) amelyiknek nem vagy elégedett a végével és szívesen átírnád? (Indokold!)
Nem nagyon szoktam panaszkodni a történetek vége miatt, mivel az író jogának tekintem a befejezés kimenetelét. Persze volt már olyan, ami nem tetszett annyira, ám ott más hibákat is láttam a történetben, nem csupán az utolsó részt. 
Viszont, bár nem könyv (manga, anime és mozifilm), a Death Note befejezését átírnám. Pontosabban az animét fejezném be úgy, ahogy a mozifilmben megoldották. Szerintem az sokkal hatásosabb és ütősebb volt.

9. Kedvenc magyar íród? (Remélem mindenkinek van)
Nos, nekem nincs, sőt, kedvenc íróm egyáltalán nem akad. Persze van akit jobban szeretek, vagy tisztelek, de kedvencnek egyiket sem mondanám, mivel mindegyiket más okból tudnám kiemelni.
Viszont igyekszem minél több magyar írót megismerni.

10. Hiszel abban, hogy egy könyv megváltoztathatja egy ember életét? (Indokold!)
Igen. Szerintem minden könyv hatással van az olvasóra. Ezek persze nem olyan nagy és látványos változások, inkább csak sugallatok, egy gondolat, egy kérdés, vagy egy érzés, ami ha megfogan az olvasó agyában vagy szívében, előbb utóbb változásokat hozhat létre.
Én például a nézőpontjaimat szélesítettem a könyveknek köszönhetően. Egyre több színt látok és nem csupán a feketét és a fehéret.

11. Mit szeretsz a legjobban az olvasásban?
Azt, hogy kikapcsol és megszünteti a külvilágot. Olvasás közben bárhol lehetek és bárki szemével láthatok és ez igazi szabadságot ad, a fantázia szabadságát.

Kérdéseim:
1. Estél már bele egy könyv szereplőjébe úgy igazán, fülig? Ha igen, ki volt az, melyik könyvből és miért?
2. Miért indítottál blogot? (Vagy ha nincs: Miért olvasol blogokat?)
3. Melyik kategóriába tartozol: aki csak megfelelő hangulatban és elég szabadidő mellett olvas, vagy aki akármikor, akárhol, akár ha csak van két perce felcsapni egy könyvet?
4. Mi a legextrémebb hely, ahol eddig olvastál? (pl: 10. emelet ablakából lógva)
5. Szoktál felhőket nézegetni? Esetleg gyakran látsz is bennük valamilyen formát?
6. Ha tanácsra van szükséged, mit olvass legközelebb, kihez fordulsz és miért bízol meg az ízlésében?
7. Könyvvásárláskor befolyásol a borító? Volt már esetleg olyan, hogy csak a borító alapján választottál?
8. Olvasol párhuzamosan több könyvet is? Indokold!
9. Befolyásol a könyv szerzőjének származása?
10. Szereted az idézeteket? Ha találsz egy tetszetős mondatot, kiírod magadnak?
11. Ha a jó tündér azt mondaná, kívánhatsz egy könyvet, melyik lenne az? Miért?

Oké, nem épp a legizgalmasabb kérdések és lehet, hogy már mások is kérdezték, de nem jutott jobb eszembe.
Akiknek pedig továbbadom ezt a láncot az:
- Fgness (alias Csikoszokni)
- Siza

Illetve minden kedves olvasóm, aki kedvet érez a játékhoz, nyugodtan beszállhat megjegyzés formájában. 
Zsancy, téged külön buzdítalak is rá. ;)

2012. augusztus 8., szerda

Mielőtt elmegyek

Még mindig jó ötletnek tartom a könyves rovatokat, viszont van egy szépséghibájuk: minden könyvértékelést velük kezdek. Most is kénytelen vagyok visszautalni a Könyves kívánságlista rovat első bejegyzésére. Ebben írtam ugyanis először az aktuális könyvről. Nem szeretem magamat ismételni, így csak annyit mondanék előzménynek, nem csaltak az ott megfogalmazott megérzéseim.
Ezt a könyvet sikerült használtan, tökéletes állapotban, nagyon jó áron beszereznem, aminek rettentően örülök, és amit cseppet sem bántam meg. Igazán jól mutat a polcomon.
Ezt a dalt a könyv szereplői hallgatják és énekelik. Mindig rákeresek a zenékre, amik felbukkannak egy-egy könyvben és esetleg nem ismerem őket. Így voltam most is, és milyen jól tettem. Tökéletesen passzol a könyv hangulatához és még az értékelésem kezdetének is ideális. 
Néhány paraméter a könyvről:
Ciceró Kiadó munkája, érdekes puha kötésű, visszahajtott borítóval és meglehetősen szoros lapokkal. Nem szeretem túlságosan kihajtani a könyvek lapjait, hátha megtörik a gerincük, így küzdöttem vele rendesen. Ráadásul több mint 400 oldalával meglehetősen vaskos és nehéz darab. Ettől eltekintve azonban szép kivitelezés.

Fülszöveg:
"Samantha Kingstonnak mindene megvan: övé a világ legjobb pasija, a három legtutibb barátnő, valamint egy igazán kitüntetett helyzet a Thomas Jefferson Gimiben – a menza legjobb asztalától kezdve a legideálisabb parkolóhelyig. Február 12. péntek csak egy újabb napnak ígérkezik irigylésre méltó életében.
De végül kiderül, hogy a legutolsó.
Aztán kap egy második esélyt. Tulajdonképpen összesen hét esélyt kap. Egy elvarázsolt héten keresztül mindennap újraélheti élete utolsó napját, és kibogozhatja a halála köré fonódott rejtélyeket. Közben arra is rájön, mekkora a valódi értéke mindannak, amit elveszíthet."
Vicces, de a fülszövegről egy anime ugrott be, Yu Yu Hakusho, mivel ennek főszereplője, Yusuke is hasonló sorsra jut, amikor a legelső epizód legelső másodpercében elüti egy autó és meghal. Ő azonban a túlvilágra kerül és kap egy második esélyt, hogy feltámadhasson, ezzel pedig megszűnik a párhuzam a könyv és az anime között.
Kicsit tartok a tinikönyvektől és az ilyen fiatalon meghalok dologtól. Oké, elsősorban a fiatal öngyilkosokról szóló könyvektől, amit két korábbi olvasmányom számlájára írhatok (Veronika meg akar halni, 13 okom volt...). Ezek a könyvek majdnem egy életre elvették a kedvemet ettől a témától a szörnyű szereplőknek és a szerintem elrontott kivitelezésnek köszönhetően. Szerencsére, a hangsúly a majdnem-en van.
Ez a könyv más. A főszereplő nem önként vet véget rövidke földi pályafutásának, hanem az élet hozza így. Ezen kívül esélyt kap a javításra is, mivel újra és újra átélheti utolsó napját. Ennél többet azonban nem árulhatok el a cselekményről.
Tényleg tinikönyv, tini főszereplőkkel amerikai stílusban. Sokaknak ez nem tetszik, sokaknak túlzás, unalmas, esetleg ellenszenves. Én azonban egyik véleményt sem osztom, mivel többről van itt szó holmi tinigondoknál és üresfejű libáknál.
Az alap koncepció a menő és mutáns klikkek, a piszkálódások és a lelki terror persze nem új, ám annál gyakoribb. Ez minden iskolában megtalálható. Mindig vannak menők és lúzerek, mindig van kin nevetni és van akibe bele lehet rúgni büntetlenül. Az már részletkérdés, hogy milyen mértékben, és hogy az ember a cipő melyik oldalán van. Jelen esetben a főszereplő a rugdosók között szerepel, így a már megszokott szenvedő fél helyett a szenvedést okozó bőrébe bújhatunk olvasás közben. Ez pedig kifejezetten érdekes.
Sam első ránézésre egy sekélyes liba, ahogy a barátai. Ez a kép azonban hamar eloszlott számomra, hiszen ő is csak egy lány a sokból, aki próbál beilleszkedni és megfelelni a barátainak. Ez természetesen nem menti fel viselkedése vagy tettei alól, csupán segít megérteni az ő nézőpontját.
Lindsay már nehezebb eset, hiszen ő a vezér és elég kemény dolgokat tud művelni, valahogy mégis sikerült megkedvelnem, ahogy a könyv többi szereplőjét is. Aki pedig csukóból elutasítja a négy barátnőt, az képmutató. Szerintem mindenki szeretne csak egy kicsit belekóstolni a világukba. Csak egy kicsit a rivaldafényben lenni, csak egy kicsit hatalommal rendelkezni és tartozni egy ilyen erős és összetartó klikkbe. Mert mindet lehet mondani a lányokra, csak azt nem, hogy hűtlenek lennének, ők igazi barátok.
Ugyanilyen lazán el lehetne ítélni Sam tétova kísérleteit, amivel megpróbált szembeszállni a sorsával, ám én ezt is képmutatásnak tartom. Persze mindenki másképp reagálna, ám a lényeg ugyanaz, megteszel mindent, amit csak tudsz, hogy megakadályozd, közben pedig kihasználod a helyzetet.
Sam az egyik nap során szinte kivetkőzött magából és kipróbált mindent, amire korábban nem volt mersze, hiszen úgysem hatnak rá a következmények. Itt pedig elgondolkodtam (igaz, az egész könyv alatt pörögtek az agysejtjeim), én vajon mi mindent tennék meg. Nos, elég sok egyezne Sam tetteivel. (Legvadabb ruha, hajat is festenék és vágatnák, megcsókolnám az első szembejövő helyes srácot, belógnék valahová, csapnék egy óriási bulit stb.) Ebből kifolyólag értettem a reakcióit.
A szereplők tehát reálisak, a gondok valósak és elfogadhatóak, nem valami nyafka csipogás, mint Hannah gyenge érvei. Juliet pedig egy csodálatra méltó személy, ahogy Kent egy igazán édes és kedves srác. Ők első látásra bekúsztak a szívembe.
A kivitelezés tökéletes. Lauren Oliver tud írni, nem is akárhogy. Megvolt benne a fiatalság lazasága, könnyen olvasható, gördülékeny mondatok követték egymást, mégis minden fejezetben volt valami tanulság. Valami útravaló gondolat, amit nagyra értékelek. Elgondolkodtató könyv, pont amilyennek lennie kell. Az olvasó akarva, akaratlanul is töprengeni kezd a saját életén és azon, vajon hogyan lehetne jobb ember. Hiszen pont erről szól a könyv, az útkeresésről, az önmegvalósításról, az apró dolgokról, amik pókhálószerűen körbeszövik a világot és összekapcsolnak mindenkit. Közben pedig ott a sors, aki nem válogat, nem kérdez csak hozza magával az apró hópihéktől a lavináig terjedő dolgokat.
Nekem nagyon tetszett. Szépen felépített és kidolgozott könyv élő szereplőkkel és szép mondanivalóval, no meg a csattanóval a végén. (Sokaknak csak a vége tetszett, ám nekem inkább az egész, ahogy kikerekedett, a vége csak a pont arra a bizonyos i-re. Mellesleg, bár voltak kétségeim, ki tudtam következtetni, így nem okozott túl nagy meglepetést.)
Azoknak ajánlom, akik eltöprengős könyvekre vágynak.
Több helyen olvastam, hogy a 13 okom volt... lehetne akár kötelező darab a középiskolás korosztálynak, mivel sokat tanulhatnának belőle. Nos, én ezzel nem értek egyet. A Mielőtt elmegyek sokkal komolyabban, reálisabban foglalkozik a piszkálódás és kiközösítés témájával, így inkább ezt ajánlanám nekik. A benne foglalt mondanivalók pedig később sem vesztik érvényüket.

Néhány idézet bizonyítéknak:
"Valószínűleg ez a titok, ha azt akarjuk, hogy a dolgok olyanok legyenek, mint régen. Felfelé kell nézni."
"Eltűnődöm azon, hogy megismerhetünk-e bárkit is úgy igazán, vagy csak annyit tehetünk, hogy néha egymásba botlunk, lehajtott fejjel, remélve, hogy nem ütközünk össze." 
"A népszerűség furcsa dolog. Nem lehet igazán elmagyarázni, sőt egyáltalán nem menő beszélni róla, de ha látod, azonnal felismered. Mint azt, hogy valakinek lecsüng-e a szemhéja a frufruja alatt, vagy néz-e pornót." 
"Azt hiszem, a búcsú mindig ilyen – mint leugrani a szakadék széléről. A legrosszabb az egészben meghozni a döntést, hogy leugrunk. Ha már a levegőben vagyunk, semmit sem tehetünk, csak engedjük megtörténni." 
"Akkor jöttem rá, hogy bizonyos pillanatok örökké tartanak. Akkor is folytatódnak, amikor már véget értek, miután meghaltunk és eltemettek minket. Ezek a pillanatok örök életűek, visszatekerhetők és újraélhetők, a végtelenségig. Ezek jelentenek mindent, és egyszerre ott tudnak lenni mindenhol. Ezek adják az értelmet." 
"Ez az egyik dolog, amit aznap reggel megtanultam: ha átlépsz egy határ és nem történik semmi, a határ elveszti a jelentését. Hasonló ez ahhoz a régi találós kérdéshez, hogy ha egy fa eldől egy erdőben, ad-e valami hangot, ha senki nincs a közelben, aki hallja." 
"Elborzadok azon, hogy milyen könnyű tévedni az emberekkel kapcsolatban. Egyetlen, apró szeletet látunk belőlük, és azt hisszük egésznek. Az okot látjuk, és azt hisszük okozatnak, vagy fordítva. " 
"Egy jóbarát meghagyja neked a titkaidat. A legjobb barátaid pedig segítenek megtartani azokat." 
"… a halál a legmagányosabb dolog, ami történhet velünk."
 Végezetül pedig még egy dal, ami a könyv befejezése után jutott az eszembe. Ez is tökéletesen illik hozzá.

2012. augusztus 3., péntek

Behind blue eyes

Ismét Csontváros filmhírekkel jelentkezem. Igazából már tegnap meg akartam írni ezt a bejegyzést, csak elkapott a Garfield-szindróma, így az olvasáson kívül (Mielőtt elmegyek) nem csináltam semmit. No, de ez nem is gond, mivel a tegnapi hírhez, ma hozzácsaphatok egy másikat is.
Szóval, megvan Alec Loightwoood! Lehet örömködni, én legalábbis ezt teszem és a tiszteletére választottam a bejegyzés címét, vagyis egy Limp Bizkit számot. Szeretem ezt a bandát, voltam koncertjükön is, ami hatalmas élmény volt és nem mellesleg a filmet is kedvelem (Gótika), amihez ez a szám készült. 
Illik Alec gyönyörű kék szeméhez és az egész karakteréhez.
Alec Lightwood
Sokat váratott magára, míg nyilvánosságra hozták kilétét. A késés azonban érthető, mivel az első kiválasztottal hosszú-hosszú egyeztetés folyt. Aztán kiderült, hogy mégsem tudja betenni az árnyvadászokat szorított időbeosztásába, tehát kellett egy beugró. A második befutó és egyben a szerep győzte így lett Kevin Zegers.
Szóval a képen látható (ez a kép tűnt nekem a leginkább Alec hangulatúnak) kanadai színész/modell fogja eljátszani a helyes, kék szemű, félénk árnyvadász srácot, Jace fogadott testvérét és társát, Izzy bátyját.
Kevin ismerős lehet, mivel volt már jó néhány szerepe. A legnagyobb ismertséget a Gossip Girl-nek köszönheti, ahol a díler Damient keltette életre. Bevallom, ott ritka irritáló és tenyérbemászó alaknak tűnt nekem. Ez azonban csak azt bizonyítja, milyen jó színész.
A rajongók közötti fogadtatása volt hideg is, meleg is, ahogy ezt már megszokhattuk. Az egyik fele olvadozott a gyönyörtől (többek között én is), míg a másik kifogásolta a korát. Nos, valóban idősebb, mint Alec, mivel 1984-es születésű, vagyis hamarosan betölti a 28-at, amivel egy jó tízest ver karakterére. Ez azonban nem olyan nagy csoda, hiszen a színészek szinte kivétel nélkül idősebbek az eljátszott szerepnél. Elég, ha megnézünk egy sorozatot, például a már felemlegetett Gossip Girlt, ahol az első évadban még csak 16 évesek a szereplők, míg a színészek jóval fölötte járnak. A kor tehát nem szempont és a sminkesek és fodrászok tudják jól a dolgukat, nem kell aggódni.
Véleményem:
Nekem semmi kifogásom nincs Kevin ellen. Szép kék szemi vannak, bizonyítottan jó színész, és ha ez nem lenne elég, csak rá kell nézni. Alec kifejezetten helyes srác, amit igyekszik leplezni hanyag öltözködésével és visszahúzódó természetével. Ennek persze megvan a maga oka. Tehát joggal mentek a szépségre válogatás közben. Viszont ebből az lett, hogy az én ízlésem szerint a filmben ő lesz a leghelyesebb a főbb szereplők közül. Simán lenyomja Jamie-t, ami tekintve Jace vonzerejét cseppet gáz. De legalább tudom, kin kell tartanom a tekintetemet, ha valami szépet szeretnék látni a vásznon.
Amúgy már csak egy dolog piszkálja a fantáziámat. Kíváncsi leszek, hogy jön ki Godfrey Gaoval (Magnus) és milyenek lesznek együtt. Nem vagyok az a nagy Alec-Magnus rajongó, de ha ezek ketten jót alakítanak, amire minden esély megvan, akkor még lehetek. 

Jeremiah testvér
A másik hír, amivel szolgálni tudok egy fontos mellékszereplő, a néma testvér Jeremiah kiléte.
A szerepet Stephen R. Hart nyerte el és ezzel az írek mellett támadnak a kanadaiak is. Stephen, Kevinhez hasonlóan, kanadai származású színész.
Ő is tett már le az asztalra nagy sikerű szerepeket, így a színészgárda presztízse egyre növekszik. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy sikerül nekik ennyi kitűnő színészt összeszedni. Már csak egy jó forgatókönyv és egy kitűnő rendező kell a teljes sikerhez, de ne szaladjunk ennyire előre.
Stephen eddig főleg horrorfilmekben bizonyított, mint a Silent Hill vagy a Kaptár 2. Továbbá játszott a Max Payne filmben és az Elveszett lány című sorozatban is kapott epizódszerepet, amiről már írtam korábban. A Csontvároson kívül pedig az új Óz feldolgozásban is láthatjuk majd.
Jeremiah fontos szereplő, ám nem az a rajongók kedvence típus, épp ezért nem hiszem, hogy bárki ellenkezett volna. Miért is lenne ellenvetés, ha színésznek jó, a külsejét meg úgyse fogjuk felismerni. A néma testvérek összevarrt szája, milliónyi rúnája és kapucnis csuhája alatt, jó ha néhány részletből ráismerünk majd. Bízzunk a sminkesetben és a jelmeztervezőkben!
Véleményem:
Vele is elégedett vagyok. Ráadásul kedvelem az ilyen vegyes nemzetiségű felhozatalt. A csapatban így van bőven angol, ír, kanadai és amerikai is, ami ígéretesnek tűnik. Már csak azt remélem, hogy a költségvetést sem sajnálják és szépen kivitelezik magát a Csontvárost és a néma testvérek minden apró részletét.

Ráadás hír:
Már honlapja is a van a filmnek, ami igazán igényesre és hasznosra sikerült. Lehet rajta böngészni és csemegézni: Csontváros a film.
Amúgy, ahogy a honlapon is látszik, már csak 3 szabad hely van a főbb szerepekben. Rettentő kíváncsi vagyok Valentine-ra, na meg arra, hogy mennyire lesz szexi spanyol Raphael.