2013. április 29., hétfő

Könyves kívánságlista VI.

Mivel már április vége van (Hogy repül az idő!), esedékes a hónapvégi könyves rovatom. Ezúttal a kívánságlistámmal gyötröm az erre tévelygőket.
A tavasz és a nyár a könyvmegjelenések időszaka, ami mindig újabb és újabb kötetek felé csalogat, mégis igyekszem visszafogni magam. Könyvfesztiválon úgyse bírtam megállni vásárlás nélkül és jó lenne félretenni Könyvhétre is valamennyit. Azért nézegetni és nyálat csorgatni még szabad...
Így került listámra a következő öt kötet:


Jöhet az indoklás ezúttal jobbról balra, mert különcködni van kedvem.

Justin Cronin - A szabadulás
Erre a könyvre Molyon figyeltem fel, mivel meglehetős népszerűségnek örvend és sok dicséretet kapott. Kerek, egész könyv, ami csak növeli vonzalmamat és tetszetős a témája, főleg a posztapokaliptikus vonal miatt. Izgalmasnak tűnik, tennék vele egy próbát.

Kimberly Derting - Eskü
Szintén Molyon láttam először, ahol kapott hideget és meleget is. Fülszöveg és borító tetszetős és jobban szeretek a saját orrom után menni, így vele is megpróbálkoznék. Bár, ha választanom kellene az előbb tárgylat kötet és e között, inkább A szabadulásra esne a voksom. Főleg, mivel ez egy sorozat nyitó része. (Kifejezetten vadászom az egykötetes alkotásokra.)

Mark Lawrence - Tövisek királya
A széthullott birodalom trilógia második kötete. Elsőt, Tövisek hercege olvastam és bár nem győzött meg teljesen, adnék még egy esélyt ennek a sorozatnak. Többször bebizonyosodott ugyanis, hogy van, amikor a gyenge kezdést igazán ütős folytatás követ. 
Csupán egyetlen problémám van vele, meglehetősen drága darab. Igaz kemény kötésű és elég vaskos, de akkor is sok pénztárcám lehetőségeihez mérve. Pedig olyan szépen mutatna a polcomon az első kötet mellett...

Karen Marie Moning - Új nap virrad
Az általam (meg jó néhány ezer rajongó által) kedvelt Tündérkrónikák sorozat ötödik és egyben befejező kötete. Előző részekről írtam korábban, és ahogy a negyedik rész bejegyzésében is említettem, a függővég miatt rettentően vágyom erre a könyvre. Csakhogy ez is egy vaskosabb kötet lett, ami megemelte kissé az árát, én meg, ahogy már írtam a bevezetőben, Könyvfesztiválon költekeztem kicsit más könyvekre, így nem maradt keret erre a szépségre.
Azonban előbb-vagy utóbb úgyis beszerzem, kell a polcomra a többi közé.

Mathias Malzieu - A szív mechanikája
Erre a könyvre is Molyon bukkantam rá, ahol bár vegyes vélemények születtek róla, a pozitív oldal többségben maradt. Érdekesnek és különlegesnek ígérkezik. Szeretem a nem hétköznapi könyveket és időnként szükségem van egy-egy ínyenc, szépen megfogalmazott és elgondolkodtató csemegére. Ez a könyv pedig pont ilyennek tűnik. Talán egyszer... talán lesz akció... talán nyerek a lottón és szemtelenül sok pénzt költhetek nyomtatott betűkre...

Ebben a hónapban tehát ez az öt könyv keltette fel érdeklődésemet. Persze a korábban rovatokba foglaltak közül is aktuális még jó néhány kötet, már ami a beszerzési és olvasási szándékot illeti. Ismételni viszont nem szeretem magam, így a rovatban csak a frissekről teszek említést.
Észrevételt továbbra is szívesen fogadok. Lehet rá- illetve lebeszélni.

Ha már könyvek és szóba kerültek a polcok, el kell dicsekednem újdonsült könyvespolcommal. Már nagyon rám fért egy igazi, kifejezetten könyvek számára készült bútordarab, ám csak nemrég szántam rá magam.
Új polcom teljes pompájában
Ahogy a mellékelt képen s látszik, épphogy volt egy szabad fél sarkom neki. Igazán csinos darab és olyan jó friss fa illata van.
Egyedi méretre készült (hogy beférjen) és egyelőre kényelmesen elfér rajta minden eddig olvasott regényem, sőt még az olvasásra váróknak is van egy kis hely az alsó polcon.
Elég nehéz volt eldöntenem melyik kötetet, melyik szintre tegyem, legszívesebben mindet szemmagasságba helyezném, így a jól bevált magasság szerinti rendezést választottam, no meg ügyeltem, hogy a sorozatok összetartozó részei együtt maradhassanak.
Egy ideig nem fenyeget a helyszűke, ahogy a könyvek korábbi polcai felszabadultak, bár azokat most túlságosan szellősnek érzem.
Mégis mindenképp megérte ez a polc. Olyan szép! Végre megbecsült helyre kerültek a könyveim, remélem, ők is olyan boldogok tőle, mint én.
Mivel pedig ennyire oda meg vissza vagyok érte, hoztam néhány közelebbi képet mind az öt polcocskáról. (Csak a Csodák kora, ami kölcsönben van és a még el nem olvasott könyvek hiányoznak róla.)

A csúcson sárkányok és tündérek uralkodnak

Egy kis kosztümös, egy kis vérengzős

Árnyvadászok és farkasok előnyben

Válogatott szépségek az őskortól napjainkig

2013. április 28., vasárnap

A mamutvadászok

A Föld Gyermekei sorozat harmadik kötete, az előző részeket követve, ismét gyönyörű borítót kapott. Annyira szép minden egyszerűségével és élénk színével, hogy nem bírok betelni vele. Tökéletesen mutatnak a polcomon.
Ez a könyv két kötetben jelent meg, mivel több mint 1000 oldal. Csupán egyetlen függeléket tartalmaz, az írónő köszönetnyilvánítását, ami igazán érdekes a kíváncsi olvasók szempontjából. Itt ugyanis Auel megköszöni minden antropológus, régész és más szakember munkáját, akik segítettek neki a hiteles őskori környezet felvázolásában. Valamint meg is jegyzi, hogy bár igyekezett a történeti tényekre alapozni, ez a regény teljes egészében fikció. 
Nekem nagyon szimpatikus, hogy ennyi kutatómunkát és utazást vállalt a könyv kedvéért, és hogy valóban beleásta magát az őskorról szóló ismeretekbe. A tudása pedig már az első részben, A Barlangi Medve népe, jól észrevehető volt. 
Bevallom kissé félve álltam neki ennek a kötetnek, mivel a második rész, A lovak völgye okozott némi csalódást. Ám éppen emiatt, máshogy kezeltem A mamutvadászokat. Nem azt vártam tőle, amit az első, imádott kötet nyújtott, hanem próbáltam elvárások nélkül olvasni, ami sokat segített.
Mielőtt azonban kifejteném, mi tetszett benne és mi nem, jöjjön a fülszöveg, ami enyhén spoileres, úgy tessék olvasni:
"A nagyszabású őskori regényfolyam, A Föld Gyermekei harmadik kötetében folytatódik Ayla és Jondalar vándorlása. Útnak indulnak a Lovak Völgyéből, és a következő tél elől a mamutojok földjén találnak menedéket. A hosszú hónapok alatt egyre közelebb kerülnek a mamutvadász nép tagjaihoz, akiket eddig csak a Többiek névvel illettek. A mamutojokat olyannyira elbűvöli Ayla javasasszonyi tudománya, vadásztehetsége és varázslatos tűzgyújtó technikája, illetve Jondalar kőfaragó szakértelme, hogy maguk közé fogadják a vendégeket.
Ám a fagyos tél során Aylában ellenállhatatlan vonzalom ébred Ranec, a mamutoj csontfaragó mester iránt, Jondalar lelkét pedig gyötrő féltékenység emészti. Mire kitavaszodik a félreértések és ki nem mondott szavak egyre mélyebb szakadékot vetnek a két fiatal közé.
Vajon mit hoz a tavaszi nagyszabású mamutvadászat és a Nyári Gyűlés? Kit választ végül Ayla? Az elragadó Ranecet és új családtagjait, a mamutojokat, vagy tovább vándorolva követi Jondalart az ismeretlen messzeségbe?"
Nem szeretem a szerelmi háromszögeket, mivel szinte minden könyvben felbukkannak és táncolnak, amúgy hajókötél vastagságú idegeimen. Egyszerűen meguntam őket és belefáradtam a sok szerelmi civódásba. Éppen ezért kedvetlenített el a fülszöveg által beígért háromszög, mégis azt kell mondanom, nem ez volt az a mozzanat, ami kiverte nálam a biztosítékot.
Mivel meglehetősen vegyes érzelmeim vannak ezzel a résszel kapcsolatban, inkább pontokba gyűjtöm az érem két oldalát.

Kezdem azokkal, amik tetszettek:
- Tetszett Ayla igyekezete, hogy beilleszkedjen új környezetébe. Nekem még mindig szimpatikus és minden botlását elnézem, mert ettől emberi és ezek azok az apróságok, amik formálják személyiségét. Igaz, kicsit sok, hogy mindent "ő talál fel", ám ez még nem zavaró.
- Az állat-ember kapcsolatok még mindig lenyűgöztek. A mamutojok lassan kialakult kötődése a lovak iránt pedig szívmelengető volt.
- A mamutoj tábor bemutatása, a sok-sok apró információ életmódjukból visszaidézte az első könyv varázsát.
- Az Oroszlán Tábor lakóinak személyiségei meglehetősen változatosak voltak és érdeklődéssel figyeltem kapcsolataik alakulását. A szocializálódás alapjait fektették le, amik egy mai, modern ember számára is hasznosak. Kár, hogy néhányan időnként elfeledkeznek róluk...
- Tetszett a lassan változó véleményük a "laposfejűekről" és ahogy egyre jobban megértették a másik fajt.
- Jó volt olvasni a Nyári Gyűlésről, bár ez számomra túl rövidnek bizonyult a könyv terjedelméhez mérve.
- És végre kicsivel több volt a hiedelemvilágból, a vallásból és úgy általában őseink gondolkodásmódjából. Bár ezt sem vitte túlzásba az írónő, amit kicsit sajnálok.

Szóval meglehetősen sok dolog volt, ami elnyerte szimpátiámat, amit élvezettel olvastam, ám akadt legalább ennyi olyan motívum, ami nem tetszett:
- Jondalar önmarcangolása az őrületbe kergetett. Már A lovak völgyében felvillantotta, milyen az, amikor szenved, ám itt mindezt tetőzte, sőt kész felhőkarcolót épített rá. Felnőtt, értelmes férfi, aki bejárta az általa ismert világot, erre hisztizik, nyafog, úgy viselkedik néha, mint aki se nem hall, se nem lát és csak magát ostorozza némán a buta gondolatai miatt. Kiábrándító.
- Jondalar és Ayla kommunikációjának teljes hiánya. Őseink a könyv tanulsága szerint ugyanazokat a párkapcsolati baklövéseket követték el, mint a mai emberek nagy többsége. Ahelyett, hogy megbeszélnék a problémákat, vagy legalább elmondnák, mit éreznek, inkább homokba dugják a fejüket, kerülik egymást és várják, hogy a probléma magától megoldódjon. 
- A szerelmi szál túlságosan erőteljes volta. Itt értem azt, hogy 1000 oldalból 700 a párkapcsolati mizéria és az első kötetben négy, a másodikban pedig három ágyjelenet szerepel, amik vagy teljesen felesleges töltelékepizódok, vagy túlságosan elnyújtottak nagyon is részletes leírásokkal. Illetve ezek a jelenetek nekem néhol elég modernnek tűntek, bár senki sem tudja, mennyire voltak lepedőakrobaták elődeink. 
- Ranec és a harmadik fél feltűnése, ami csak még több szerelmi perpatvart eredményezett. A könyv végén sajnáltam a csontfaragót.
- A könyv befejezése, ami a hosszú (nekem túlságosan is elnyújtott) cselekményhez mérten elég kurtán és gyorsan lett elintézve. Mintha az írónő akkor kapott volna észbe, hogy "Hupsz, már ezer oldal felett járok, be kellene fejezni, mielőtt a kiadóm teljesen kiakad.

A felsoroltak mellett még az erős ellenszenv a Neander-völgyiek iránt is negatív érzéseket keltett bennem, ám ez nem tekinthető a könyv hibájának, sőt. Érdekes volt a két faj összeütközéséről olvasni, még akkor is, ha elméleti síkon maradt. Azért remélem, a későbbiekben feltűnik még egy-két törzstag. Itt ugyanis még nem ért véget ez az őskori történet, hanem további három kötetben folytatódik majd. (A következő rész az Átkelés a rónaságon címet fogja viselni.)
Összességében tehát tetszett is, meg nem is. Tetszett, mert még mindig szeretem Auel hiteles stílusát és továbbra is kedvelem Aylát. Nem tetszett viszont, hogy egy szokványos szerelmi történet lett belőle, amit már elnyújtottnak éreztem.
Ettől függetlenül ajánlom azoknak, akik az első két részt olvasták, hátha ők több pozitívumot találnak benne. Aki pedig még nem ismerkedett meg ezzel a sorozattal, az vágjon bele A Barlangi Medve népébe, az a kötet zseniális és megéri elolvasni.

Kiegészítés:
Ulpius-ház őszre ígéri a következő részt. A cím (Átkelés a rónaságon) és a borító, ami ismét szép zöld lesz, ám egy árnyalattal világosabb, mint A lovak völgye, egy bölénnyel az elején már megvan, fülszöveg azonban még nincs. 
Mivel a kiadó mostanában elmerült a pornóponyva tengerében, nem állítom biztosra hogy tartják a határidőt és oldalszám hiányában még azt sem lehet tudni, milyen áron dobják majd piacra. (A mamutvadászoknak a dupla kötet miatt volt csillagászati ára.) Én egyelőre kivárok és majd a fülszöveg ismerete után döntök az esetleges beszerzésről. 

2013. április 22., hétfő

XX. Könyvfesztivál

Csütörtöktől vasárnapig rendezték meg a XX. Nemzetközi Könyvfesztivált Budapesten a Millenárison. Tavaly is voltam és idén sem hagytam ki. Szeretnék belőle hosszan tartó hagyományt, mivel az olyan könyvmolyoknak, mint amilyen én vagyok, ez egy igazi ünnep, maga a könyves Kánaán.
Diákoknak és nyugdíjasoknak ezúttal is ingyenes volt, míg mindenki másnak 500 ft., amit viszont le lehetett vásárolni szép könyvekre.
Szóval ezt a bejegyzést élménybeszámolónak szánom a fesztiválon töltött két napról, hogy megosszam örömömet és esetleg másoknak is kedvet teremtsek  a következő könyvfesztiválhoz.

Fesztiváljelentés Szombat:
Darth Vader is szeret olvasni...
Szombaton vetettem bele magam a fesztiválozásba és erre a napra kísérőm is akadt Kristen személyében. 
Délutánra mentünk, mivel akkor volt egy dedikálás, amit nem akartam kihagyni. Így pont a legnagyobb nyüzsibe csöppentünk bele, mivel ezen a napon voltak a legtöbben.
Először feltérképeztük, melyik stand merre van, majd betámadtam a Moly és az Ad Astra Kiadó közös kuckóját. Itt gyorsan szereztem egy "moly vagyok" matricát, hogy a többi molyocska megismerjen, vettem egy rettentő aranyos molylepkés kitűzőt és zsákmányoltam mindkettőnknek csudaszép könyvjelzőket, mert belőlük sosem elég.
Immáron felcímkézve és részemről az árnyvadászokat hirdetve (rúnás pólómat vettem fel) folytattuk a nézelődést. A matrica pedig nagyon jó ötlet volt, ugyanis lépten-nyomon molyokba botlottam, akik kedvesen rám mosolyogtak, vagy köszöntek, amint meglátták a kitűzőt és a címkét. Hihetetlen érzés ilyen nagy tömegben nem idegennek, kívülállónak lenni, hanem tartozni valahová, egy kedves, könyves közösséghez, mert a molyok összetartanak.
Dedikált Kaméleon és molylepkés kitűző
A bámészkodás után letáboroztunk kicsit az Ulpius-ház standjánál, mivel Réti László dedikált, akitől nemrég szereztem egy kis olvasnivalót. A hátsó borítón lévő kép segített felismerni, mégis cseppet megszeppentem mentem oda hozzá, mivel eddig még nem volt időm elolvasni a könyvet.
Ahhoz képest, hogy férfi és rendőr, nagyon szép kézírása van és piros pont neki, amiért még dátumozta is.
Ezután vigyorogva ölelgettem kicsit a könyvet és totálisan felpörögtem. Kristen a tanúm, elég dilis tudok lenni ennyi könyv között.
Bóklásztunk tovább, mikor belebotlottunk Darth Vaderbe, Obi-Wan Kenobiba és még két másik Star Wars szereplőbe. (Nézzétek el nekem, hogy nem tudom őket is megnevezni, nem vagyok Star Wars bennfentes.) Volt fénykardjuk is meg minden és örömmel álltak meg fényképezkedni az olyan elvetemült alakokkal, mint amilyenek mi is voltunk. Miután mindegyikőjükkel készült közös kép, tovább nézelődtünk.
Begyűjtöttünk sok szórólapot, még egy könyvjelzőt az egyik gyerekkönyves kiadótól és a Librinél feliratkoztunk a hírlevélre ingyen könyves kuponért cserébe. (Én mondjuk már fel voltam iratkozva, de a csajszi szerint, az ismétlés sosem árt.) Aztán elmajszoltunk egy adag finom fagyit a napsütésben gyepen ücsörögve.
A teljes zsákmány
No, természetesen a könyvvásárlás sem maradhatott ki a programból. Kristen zsákmányolt egy Eleven testeket, én pedig A fekete prizmát, mert Brent Weeks könyvei ütnek. A Könyvmolyképző Kiadó standjánál, ahol állandóan nagy volt a nyüzsi nagyon kedves eladóhölgyek voltak. Nagy nehezen, ám készségesen ásták elő nekem puha kötésben a kiszemelt darabot.
A délután hátralévő részét főleg a fűben ücsörögve, előbb természetesen könyvekről, majd minden másról diskurálva töltöttük élvezve a napsütést és a sok könyvimádót körülöttünk.
Mindig mosolygok, ha könyvet bújó alakokat látok, itt pedig szinte mindenki olvasott vagy boldogan simogatta, ölelgette új szerzeményeit.
A Star Wars csapaton kívül pedig akadt még néhány indiánnak öltözött alak és néhány steampunk ruhákban sétálgató egyén látnivalónak. Előbbiek még énekeltek is a kicsiknek.
Nagyon jól éreztük magunkat és vidáman távoztunk a friss könyves zsákmánnyal.

Fesztiváljelentés Vasárnap:
Mivel vasárnapra is találtam dedikáltatható könyvet, nem volt kérdés, hogy repetázok. Ekkor azonban szólóban vágtam neki, ezúttal a Molyt hirdetve a pólómon.
Első utam így stílusosan a molyos standhoz vezetett, ahol mindig kedves, mosolygós arcokat talál a könyvbarát. Kicsit cseverésztem, miután felszerelkeztem egy újabb molyos matricával (előző napi kissé megviselt volt) és immár minden felületen hirdettem az oldalt (molypóló, molykitűző, molymatrica + a könyves fülbevaló sem maradt el.) Aztán bóklásztam kicsit a standoknál, míg nem kezdődött a dedikálás. Simogattam sok szép könyvet, ám vásárolni nem akartam. No, nem mintha nem találtam volna kedvemre valót (fél fesztivált felvásároltam volna, ha lett volna miből...) csak a szombati zsákmány elvitte a keretet.
Dedikált Jeromos, a barátom
Aztán elzarándokoltam a Libri standjához, ahol Csányi Vilmos etológus dedikált. Van két könyvem tőle, ám csak az egyiket vittem aláíratni, a vékonyabbat, mivel csak ő fért bele a bőröndömbe. (Pár éve megvolt az etológia tankönyve is, ám azon már túladtam lezárva a pálya iránti orientációmat. Az érdeklődés azért megmaradt.)
Igazán kedves volt, mindenkit leültetett maga mellé és jókívánsággal búcsúzott. Nagyon boldog voltam és azt a könyvet is vigyorogva ölelgettem.
A további bámészkodás pedig kísértésbe vitt.
Famulus standjánál (idegen nyelvű könyvesbolt) leárazott (500/db) angol nyelvű regények közül lehetett mazsolázni. Lelkesen túrtam át a dobozokat, hogy valami kincsre bukkanjak, mivel nem volt kedvem üres kézzel hazamenni és már régóta szerettem volna saját angol nyelvű könyvet. (Eddig mindig kölcsönkönyveket olvastam.)
Végül találtam is kedvemre valót, a The Hungry Ghosts-t, mert megtetszett a fülszöveg, szép a borító és nem tűnt a legkönnyebbnek a nyelvezete. Boldogan ölelgettem szerzeményemet, miközben zsákmányoltam egy újabb könyvjelzőt a Geopen standjától, illetve Izraelt hirdető kitűzőt és hűtőmágnest, hiszen a fesztivál nemzetközi.
Zsákmány
Aztán csakúgy, mint szombaton letelepedtem a zöld gyepre egy kis napfürdőzés és olvasás céljából. Csak, hogy ne legyen elég könyv a táskámba, még A mamutvadászokat is cipelgettem magammal, mivel jelenleg ez az egyik könyv, amit olvasok.
Bámészkodva azonban kiszúrtam egy másik molyt, aki szintén a szerzeményeiben gyönyörködött, így becsatlakoztam hozzá molyismerkedős, könyves eszmecserére. A délutánom további része így társaságban telt. Tényleg nagyon jó a molyközösség, mindenki kedves és közvetlen.
Szóval ezt a napot is élményekkel és könyvvel gazdagabban, boldog vigyorgások közepette zártam. Nagyon örülök, hogy elmentem és ha tehetem, megyek jövőre is.

Minden olvasni szeretőnek, legyen fiú, vagy lány, fiatal, vagy idős, csak ajánlani tudom ezt a nagyszerű eseményt. Higgyétek el, élmény!

Ráadás zsákmány
Ma pedig sikeresen beváltottam a Libri standjánál kapott kupont.
Négy könyv közül lehetett választani és miután egyezettem Kristennel (nem akartunk ugyanolyat venni, mivel majd cserélünk) a Puszták mellett döntöttem. Remélem, jó választás lesz.
A színe kicsit élénk, de nagyon aranyos, kis méretű kötet, mint egy zsebkönyv. Utazáshoz ideális.
A képen ismét jól látszik a molylepkés kitűzőm, mert nem bírok betelni vele, annyira cuki, illetve bal kezem, amin még most is ott virítanak a fesztiválos karszalagok. Meg is csodálták ma néhányan az egyetemen. Pucca jót nevetett rajta és parti karszalagnak titulálta, mire én rávágtam: "Persze, hogy az! Könyves buli volt!" Ha kibírják a gyűrődést, a hétvégéig fennhagyom, hadd zavarodjon össze a jegyszedő bácsi a pénteki koncerten. Muhahaha!

2013. április 15., hétfő

Annyira király vagy! 3.

Li Jong-Hi sorozatának harmadik kötetéről lesz most szó. Az előző két részről írtam már külön bejegyzéseket, azzal ajánlott kezdeni az olvasást.
A borító ismét színes és feltűnő, vonzza is a tekinteteket, mikor előkapom a táskámból. Ezúttal Dzsei került a címlapra. 
Oldalszámra még mindig tartja a 200-as mércét és ezúttal nem sok függelék került bele.
Fülszöveg:
"Mikor Szung-Ha féltékenysége már az egész osztály életét megkeseríti, Nanunak elege lesz a fiú rémes viselkedéséből. A mosolyszünet végül még az iskolai sportnapra is kihat… Ráadásul a lehető legrosszabb módon! Majd amikor Szung-Ha megismerkedik Nanu egy igen kötekedő családtagjával, számos próbát kell kiállnia, hogy bebizonyítsa, méltó rá, hogy Nanu barátja legyen. Lehet, hogy ezúttal a tökéletes sem lesz elég jó?"
A fülszöveg ezúttal is jól összefoglalja a kötet cselekményét.
A sztori még mindig bohókás. Jókat kacarásztam az eseményeken, volt mikor egy túlzsúfolt teremben (épp reggeliztem egyik kedvenc helyemen) nevettem fel, mit sem törődve a körülöttem ülőkkel. A humor tehát még mindig jó és a könnyedség is maradt. Ebben a sorozatban szerintem senki sem veszi igazán komolyan magát, ám ez pont így van jól.
Meglepetések és kérdések azonban vannak bőven.
Ilyen például egy titokzatos nő kiléte Szung-Ha múltjából. (Tippem szerint vagy az anyja vagy az exe, de Nanu családja után már nem nagyon merek messzemenő következtetésekbe bonyolódni...)
Szung-Ha ebben a részben talán egy fokkal kevésbé zsarnok, de csak mert duzzogott, mint egy óvodás. Amúgy kezdem kifejezetten megkedvelni a srácot.
Nanu még mindig aranyos, kissé ügyetlen, de szerethető karakter. Ráadásul ebben a részben végre fény derül a családjára is. Ettől pedig teljesen világossá válik, miért olyan, amilyen.
Apropó család, hát itt engem jól megvezettek, bár szerintem ezzel nem vagyok egyedül.
Spoiler veszély!
A sorozat első részéről szóló bejegyzésemben leírtam, szerintem milyen rokoni szálak kötődnek Nanuhoz. Hát, hatalmasat tévedtem. Az még hagyján, hogy Dzsei nem a bátyja, hanem a nagybátyja (Nanu anyjának öccse), de hogy a ház harmadik lakóját egyértelműen férfinek titulálva az apjának vagy egy másik testvérnek tartottam, óriási baklövés volt. Ő ugyanis nőnemű, méghozzá Nanu anyja. Szóval legalább annyira padlót fogtam a felismeréstől, mint Szung-Ha. 
A kötet végén amúgy az írónő megjegyzi, hogy sokan bírálták ezt a karakterét, amire azt a választ adta, hogy valós személy alapján jött az ötlet. Li Jong-Hi tehát tényleg ismer egy nőt, aki ennyire férfias nemcsak a megjelenésében, hanem a viselkedésében is.
Spoiler vége!
Hjon-Ho és Dzsei kapcsolata még mindig aranyos. Szung-Ha és Nanu pedig kezd összecsiszolódni. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul majd még a kapcsolatuk.
A kötet végén ezúttal karakterismertető szerepel, amit kifejezetten jó ötletnek tartok. Mindegyik szereplőről meg lehet tudni néhány adatot (például a korukat), illetve pár kérdésre is válaszolnak interjú jelleggel, ami igazi olvasói csemege.
Összességében tehát még mindig szórakoztató ez a sorozat, a rajzstílusa is változatlanul rendjén van és csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy kis vidám kikapcsolódásra vágyik.

2013. április 14., vasárnap

Rossz hold kelt fel

Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatának 4. kötete. Előző részekről írtam külön bejegyzéseket és bár az első részt (Keserű ébredés) nem igazán dicsértem, azzal tessék kezdeni az olvasást. A sorozat ugyanis határozottan javuló tendenciát mutat, kötetről kötetre egyre jobban tetszik.
Az előző három könyv a Kelly Kiadó gondozásában jelent meg, ez viszont már a Cor Leonis műhelyéből került az olvasók elé. A váltás oka az első kiadó anyagi nehézségei, a lelkes rajongótábor, aki nem hagyta elveszni a sorozatot és a második kiadó kiváló érzéke a sikerre. Talán mondhatom, hogy ez a könyv (illetve az ötödik kötet) hozta meg a szélesebb ismeretséget a Cor Leonisnak.
A borító ezúttal is igényesre sikerült és piros pont, amiért az eredeti gerincet megtartották. (Csak szegény A hajnalra várva lóg ki a sorból, no meg világít a polcomon különcségével.) Még egy piros pont az új kiadónak, amiért a lapok kötése kicsit lazább, így feszegetés nélkül is könnyedén kinyitható és lapozható a könyv. 
Vastagsága tartja a már megszokottakat, összesen 400 oldal, ám ebből csak 374 maga a szöveg, a többi fügelék: glosszárium, köszönetnyilvánítás és néhány recept Mac tündérspecialitásaiból. Ha sok szabadidőm és sütési kedvem lesz, kipróbálom őket. Bár azt még nem tudom, hogyan kapok majd el egy Rinófiút és szeletelem fel, hiszen az unseelie hús adja csak meg az eredeti zamatát. Fincsi!
Minden könyves bejegyzésemet igyekszem spoiler-mentesre írni, ám most ez nem megoldható, muszáj az előző kötetre vonatkozó csattanó lelövésével kezdenem, szóval aki még nem olvasta az előzményeket, az ITT hagyja abba az olvasást.
Fülszöveg:
"Elvesztette a nővérét, távol került a családjától, az otthonától, a régi, gondtalan életétől. Egy új, veszélyes helyen, két világ között üldözi testvére gyilkosát, ám őt még többen akarják kiiktatni.

MacKayla Lane azt hitte, készen áll, hogy szembenézzen a pokollal is, ám rá kell döbbennie, hogy sokkal rosszabb is van, mint a halál.
A Rossz hold kelt fel ott folytatódik, ahol a Hajnalra várva vége szakadt.
Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott.
Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen.
Van-e még remény ott, ahol minden elveszettnek látszik? Van-e kiút abból a borzalomból, amitől Mac egész végig tartott, s ami nővére életét is követelte?
Vajon a titokzatos Barrons és a MacKeltarok, vagy V'lane, az érzéki Seelie herceg segíthet-e még ezek után, vagy ők is elbuktak azon az éjszakán, amikor az Árnyak elözönlötték a világunkat?
Arra az éjszakára, melyre rossz hold kelt fel, virradhat-e még reményt és enyhülést hozó hajnal?
Mindig maradj a fényben! "
A történet ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ért hatalmas függővégével. Ahogy azt már akkor is írtam bejegyzésemben, falat kapartam annyira vágytam a  folytatásra,  hiszen Mac unseelie hercegek karmai közé került. Épp ezért nagy lelkesedéssel vártam ezt a könyvet, bár egy cseppet tartottam is tőle.
Féltem, mert Mac Pri-ya léte sok-sok ágyjelenetet ígért, amik elronthatták volna a sorozat pörgős, nyomozós, rejtélyfeltárós hangulatát. Szerencsére ezek a félelmeim alaptalannak bizonyultak és csak annyi erotika van a könyvben (abból is csak az elején), amennyi a helyzethez mérten szükséges. Ezért pedig nagy piros pontot érdemel az írónő.
Ebben a részben a szálak tovább kuszálódnak és bár az utolsó előtti kötetről van szó, még mindig csak gyűlnek és gyűlnek a rejtélyek. Sok kérdés még mindig függőben van és még szaporodik is. Remélem, az ötödik könyv minden szálat elvarr, mert ha nem, kisül az agyam a sok elmélettől és kérdéstől.
Dublint és a világot elözönlötték a tündérek, ami sok-sok fantasy elemet igényelt. Egyre többféle tündér leírására került sor és a bepillantások a dimenziókba is erős fantasy elemek az ITK-kal az élen. (ITK = ineterdimenzionális tündérkátyú Van humora a csajnak, mi?) Szóval ez a könyv már nem teljesen urbanfatasy jellegű, ami persze cseppet sem baj.
A karakterek még mindig nagyon jól vannak felépítve.
Mac már egyértelműen szerethető főhős a szememben. Olyan sokat fejlődött és olyan szépen felnőtt a feladatokhoz, hogy nem lehet nem szimpatizálni vele. A humora és beszólásai pedig üdítők. Ráadásul, ahogy levedlette a Barbie-stílust és talpig fekete bőrbe öltözött, felfegyverkezett, vagány nő lett belőle, elmehetett volna a Mary-Sue irányba is, mégsem tette. Vagány lett és erős, de nem legyőzhetetlen és sebezhetetlen. Még mindig követ el hibákat, még mindig elpáholhatják egyesek, vagyis szuper képességek ide vagy oda, emberi maradt, ami nekem nagyon teszik.
Dani bekúszott a szívembe. A rövid nézőpontváltás alatt (míg Mac nincs önmagánál Dani kalauzolja az olvasókat) sikerült maradéktalanul megkedvelnem. Hiába 13 éves és viselkedik néha tipikus kamaszként (Pékdául mikor azon töri a buksiját, melyik tesztoszteronbombának adja majd a szüzességét.), ő is egy igazán belevaló, vagány csaj. Igazán kedvelem.
V'lane az előző részben kezdett szimpatikus lenni (Azért én örökre Team Barrons maradok!) és ebben a részben sem esett a szememben. Vicces volt látni, ahogy igyekszik emberként viselkedni. Ezeken a részeken nevettem a legtöbbet, csak most kicsit kevés volt belőlük.
Barrons, nos, ő Barrons még mindig, nincs ezen mit szépíteni. Még mindig nem tudni micsoda (annyi elméletem van már róla, hogy megfájdul a fejem...) és még mindig vérbeli arrogáns férfi. Abszolút a kedvencem, minden pszichopata vonása ellenére is. Tetszett, hogy egyre jobban megnyílt, egyre több apróság  derült ki a múltjából. Persze ezek az információmorzsák olyan mikroszkopikusak, hogy a rejtélyessége cseppet sem csappant. Ezért is lehet őt szeretni sok minden más mellett.
"Ha jól ismerem Jericho Barronst, abban a hiszemben járkál, hogy övé a legnagyobb, legcsodálatosabb, legtökéletesebb, legfontosabb farok a világon. "
Rowena még mindig egy bosszantó szipirtyó, a Mac ellen folytatott politikai csatározásai viszont kifejezetten szórakoztattak.
Akad még a könyvben több szereplő, aki említést érdemelne, de őket most inkább kihagyom és írok kicsit a benyomásaimról.
A tündérek történelme egyre jobban kibontakozik a cselekménnyel együtt. A sok-sok utalásnak pedig megérzéseim szerint lesz még szerepe. Utalásból padig van bőven, hogy majd a megvilágosodás pillanatában az olvasó a homlokára csaphasson.
A könyv akció jeleneteit már nem próbálta elsumákolni az írónő és a "könyv" még mindig garázdálkodik.
A végkifejlet pedig, nos gondoltam, hogy a terv balul fog elsülni. Az előző részek tapasztalataiból éreztem, jobb ha nem számítok semmire, úgyis valami hajmeresztően más lesz és így is történt. Az utolsó néhány oldal színtiszta kaland, míg a legutolsó egy olyan függővég, hogy kedvem lett volna megcsapkodni az írónőt egy hatalmas párnával. Azt hittem, A hajnalra várva vége a kínzás, de tévedtem, ez volt a kínzás. Hogy lehet így befejezni egy könyvet, hát nincs neki szíve?
Bosszantó, de zseniális húzás volt. Főleg mikor késő éjjel az olvasó kezében elfogynak a lapok és csak hessegeti a sok kérdőjelet, ami a feje körül kering és morog, amiért nincs meg a folytatás. Én legalábbis így voltam vele. Ide nekem az ötödik részt, de tüstént!
Szóval a sorozat még mindig izgalmas, nem csoda hogy Molyon 5. legjobb fantasy és 13. legjobb kortárs könyvként szerepel. Nekem nagyon tetszett.
Bátran ajánlom mindenkinek, aki belekezdett a sorozatba, nem fogja megbánni. És ismételten egy jó tanács: ha nekikezdesz, legyen nálad az ötödik rész (Új nap virrad) is, így megúszod az idegösszeroppanást. 

Sajnos nekem még nincs meg az Új nap virrad, de dolgozom a probléma orvoslásán. Rettentő kíváncsi vagyok a sorozat befejezésére.
Addig is egy kis muzsika. Neil Dover külön a könyvsorozathoz készített egy albumot, ami szerintem nagyon ütős lett. Hangulatilag és szövegileg is tökéletesen passzol hozzá. 


Ez a szám csak ízelítő, de a teljes Bloodrush album megtalálható. Ajánlom még mindenki figyelmébe a Taking Back The Night-ot, ami a sidhe-látók himnusza.
Végezetül a kedvenc idézetem a könyvből:
"Ne engedd, hogy eluralkodjon rajtad a harag, Mac. Olyan, mint a benzin. Lehet üzemanyag is, de fel is égethetsz vele mindent, ami fontos neked, és végül majd ott állsz egy felperzselt csatamezőn, mindenki halott, még te is, csak a tested nem teszi meg azt a szívességet, hogy nem lélegzik többet."

2013. április 12., péntek

Narancs

Ez most megint egy kicsit személyesebb hangvételű bejegyzés lesz. Néha muszáj rendet tennem a fejemben, ehhez pedig grafomán módon ki kell írnom őket. Szóval csapongok és fecsegek érdektelen dolgokról, mert néha ilyet is kell.
Hogy miért narancs lett a bejegyzésem címe? Mert a körmöm jelenleg narancssárga alapon kivimintás, ahogy a mellékelt képen is látszik.
Igazából valami vidámat akartam, hiszen tavasz van, ez meg elég feltűnőnek és vidámnak látszott. Aztán mikor két nap után elhagytam az első kivit és fekete pulcsiban szinte világított a kezem, már nem tűnt annyira mókásnak. No, de lusta dög vagyok, így maradt a dizájn (a tízből már csak hat kivim van) és legnagyobb döbbenetemre, többen is megdicsérték. 
Ennyit a hiúságokról, nézzük inkább, mi történt velem mostanában.

Egyik reggel nagy trauma ért. Épp a buszmegálló felé csoszogtam reggeli zombiként, (Mindig kell pár perc mire felébredek, pedig amint megszólal az ébresztő, már mászom is ki az ágyból. Aztán zombiként végzem a reggeli rutint és fél óra alatt el is készülök, legalábbis fizikailag. Szellemileg még mozognom kell egy kicsit a friss levegőn és hallgatnom egy kis muzsikát.) és szokásomhoz híven, az mp3 lejátszómhoz nyúltam. Mikor pedig elindítottan, csalódottam konstatáltam, hogy vagy megsüketültem a bal fülemre, vagy nem szól rendesen. Szerencsére csak az utóbbi, bár így is mellbe vágott. Kénytelen voltam zene nélkül buszozni és annyira sokan voltak, hogy még a magát sem tudtam előhalászni helyette a táskámból a tömegnyomorban.
"No music, no life" életstílust képviselem, tehát amint szabadultam kötelezettségeimből, műszaki bolt felé vettem az irányt. Gondoltam, csak nem lehet olyan bonyolult új fülest venni és biztos nem is drága. Naiv vagyok, mi? Talán egy picit, bár inkább idealistának mondanám magam.
"Ne szólj hozzám, ha rajtam van a fejhallgató,
vagy egyáltalán ne szólj hozzám"
Betámadtam hát az egyik legnagyobb elektronikus kütyüket áruló boltot és ledöbbentem. Először az árakon, aztán a választékon. Sok-sok drága füles nézett vissza rám, én meg totálisan tanácstalan voltam. Tökéletesen jól és könnyen használom a kütyüket, de ha "megbetegszenek" bepánikolok. Tehát megszeppentem és felkaptam a két legolcsóbbat, majd elcsíptem a boltos fiúkat, hogy ugyan mondják meg nekem, melyik a jobb. Mire a következő választ kaptam: "Egyik se. Mindkettő szarul szól." Na, itt estem csak igazán pánikba, főleg mikor több ezer forintos füleseket kezdtek ajánlgatni. Erre masszív fejcsóválásba kezdtem. Nehogy már drágább legyen egy füles, mint maga a lejátszó! Milyen világ ez? Oké, a lejátszóm van már 4 éves, azóta meg infláció van, de akkor is, ami sok, az sok. 
Szerencsémre azonban, amint megmutattam nekik a kicsikémet és elpanaszoltam, hogy egész eddig a gyári fülest használtam és úgy szerettem, kattant nekik, hogy nem vagyok sem törzsvásárló, sem divatkövető, és eszükbe jutott, talán van még Philips füles valahol. (Phlipis ugyanis a kicsikém.) Találtunk is párat a maradékok között, csak a színe volt cseppet bizarr: türkizzöld. Árban viszont megfelelt és remélem minőségben is megközelíti az előzőt.
Szóval boldogan távoztam a boltból és azóta teszteltem is a kis aranyost és a színével is megbarátkoztam.
Hogy miért ilyen fontos nekem egy füles? Mert nem vagyok hajlandó utazni nélküle, még a sarki boltba sem. A fővárosban zene nélkül sétálni elég kiábrándító. Leszólít egy csomó alak, (persze néha zenehallgatás közben is, de legalább akkor nem értem, mit akar) nem kell a körülöttem lévők beszélgetését önkéntelenül hallgatnom (baromira le tudnak fárasztani) és elmerülhetek a saját gondolataimba.

No, ha már írtam negatív élményről, írok pozitívról is, vagyis elregélem, mivel töltöttem a mai napom.
Röviden: lazultam, mert megérdemlem.
Szagdög leadás hete van (uccsó nap hétfőn lesz, akkor meg kilométeres sorra lehet számítani), így ellógtam a gyakorlatomat és elmentem leadni a "művemet". Ez sorban állást jelentett a nyomdában (mindenki utolsó pillanatban köttet) majd pedig az egyetemen, mert nálunk csigabiga az ügyintézés. Sebaj, vittem magammal könyvet (A mamutvadászok), amivel elüthettem az időt.
Aztán cirka öt percig tartott, míg átvették és gyors léptekkel megszöktem az épületből. Ha már a gyakorlatot lógtam, bemehettem volna órára. Csakhogy megvoltak az ellenérveim is: 1. nem írtam meg a házit (Szakdogát írtam, mégis kit érdekel ilyenkor egy szemináriumi házi?) 2. torokgyulladásom még mindig kínoz és köhögőrohamokat is produkál, nehogy megfeledkezzem róla 3. tripla óra lett volna, amit sem fizikailag sem szellemileg nem bírtam volna ki és 4. végzős évem első akadálya kipipálva, ezt meg kellett ünnepelnem.
Szóval gyors tempóban megszöktem az egyetem és lelkiismeretem elől és betámadtam az első Starbucks kávázót, mert ha már ünneplés, adjuk meg a módját.
Kértem egy nagy adag Frappuccinot és tábort vertem az ablaknál egy kényelmes székben. Aztán előkaptam az ünnepléshez szükséges könyvet és nagyjából három órán keresztül szürcsölgettem italomat és faltam Karen Marie Moning könyvének lapjait.
Isteni volt! Fájós torkomnak jót tett a hideg ital, lelkemnek pedig a könyv. Már tökéletesen értem, miért szeretnek olyan sokan kávézóban olvasgatni, különleges hangulata van. Ráadásul végre ráértem nyugodtan ücsörögni és olvasni, már nagyon hiányzott. 
A könyv pedig szuper, eddig nem csalódtam benne (már a felénél vagyok) és már most heves vágyat érzek a következő kötet iránt. Mac és Moning is sokat fejlődött és nőtt a szememben az utóbbi részek alatt.

Hogy ne legyen teljesen érdektelen ez a bejegyzés, írok kicsit a Csontváros film új traileréről. Az infó persze nem friss, de rendszeres olvasóim már bizonyára észrevették, nem nagyon volt időm blogolni (néha aludni és enni se...) így eddig nem oszthattam meg.


Tetszetős, bár cseppet sok. Legalábbis annak, aki nem olvasta a könyveket kicsit túlságosan sok infót ad a történetről. Ettől eltekintve látványos, ígéretes és végre több szereplőt is megmutat.
Tudom, tudom, lerágott csont, meg veszett fejsze nyele, de Jamie, mint Jace nekem még mindig kevés. Félreértés ne essék, nem bántom a fiút, mert látszik hogy igyekszik és nem is akarok beállni a "miért nem x vagy y kapta a szerepet" nyafkák sorába sem. Egyszerűen az a benyomásom, hogy míg a könyvben a főszereplők a hangsúlyosak, itt a mellékszereplők fognak aratni. 
Alec és Magnus már most verhetetlen tömegbázissal rendelkezik. Valentine és Jocelyn a profi páros, nincs ezen mit magyarázni, mikor VIII. Henriket összerakják Cersei királynővel. Izzy üt, mint egy légkalapács. (Milyen laza már, ahogy nekiment a srácnak! És az az elszánt arckifejezés, wow! Ez a csaj belevaló egy nőszemély.) Simont pedig meg kell zabálni annyira aranyos és vicces. Az utolsó mondata haláli.
Szóval kedves Clary és Jace, kössétek fel a bőrgatyát, mert a többiek a végén még háttérbe szorítanak titeket!
(Szándékosan használtam a karakterneveket, hogy érthetőbb legyen.)

Ha már árnyvadászok, írok néhány sort a könyvekkel kapcsolatban is.
Nemrég kiderült, hogy az írónő, Cassandra Clare még több könyvet óhajt alkotni a témában. Szám szerint 5 sorozatot. Figyelem, sorozatot és nem könyvet! Van egyszer a TMI (The Mortal Instruments/A végzet ereklyéi), az TID (The Infernal Devices/Pokoli szerkezetek), a TDA (The Dark Artifces), a THL (még nem tudni milyen címet takar a rövidítés) és egy egyelőre még rövid címet sem kapott másik. Ezek fejenként 3 kötetre rúgnak (kivéve a TMI, ami 6 könyv) azaz összesen minimum 18 kötetnyi árnyvadász kaland.
Ehhez hozzájön még néhány novella és egyéb kiegészítő, mint a Bane Krónikák.
A hír elég nagy port kavart olvasói körökben. Volt aki ujjongott, volt aki bosszankodott és voltam én, a hitetlen. 
Filmplakát - Jace
Cassandra Clare ezt tényleg komolyan gondolja? Már nem azért, de nem diliz be a sok párhuzamos történettől, főleg hogy össze is akarja szőni őket? Tudom, hogy párhuzamosan több könyvet ír, biztos van akinek ez könnyen megy, de nem hiszem, hogy kifizetődő. Olvasói tapasztalataim szerint, azok a könyvek, amikre az író teljes agykapacitással koncentrál, sokkal jobbak, mint a futószalagon gyártottak.
Lásd: Benina. Bár A Boszorka fénye kissé csiszolatlan, magasról veri a további részeket, mert érződik rajta, hogy az írónő tényleg sokat foglalkozott vele és csak vele. A könyvek akkor az igazik, ha szívből jönnek.
Clare esetében igaz is, meg nem is, mert az Üvegváros az eddigi legjobb könyve és azt, ha jól tudom, Az angyallal párhuzamosan írta. No, de talán ezért lett gyengébb a Viktoriánus kor.
Én tehát szkeptikusan állok hozzá, főleg hogy még azt sem tudom megemészteni, hogyan jelentheti be valaki, hogy x kötetet fog írni, mikor még el se kezdte.
Befejezem a TMI és a TDI könyveket, aztán majd ezek alapján meglátom, adok-e még esélyt a többinek.
TDA még kicsit érdekelne, mert vagány főszereplő hölgyet kap (igen, már ilyeneket is lehet róla tudni, Emmának hívják amúgy, pedig még el sem kezdte írni) a többi viszont nem csigázott fel. Az egyik, talán a THL, de lehet hogy a még cím nélküli másik (kezdek belekeveredni a rövidítésekbe..) főszereplőiről azt lehet tudni, hogy melegek. Ettől pedig mindenki eldobta az agyát, hogy juhú, mire én: Heh? Szeretem Alec és Magnus párosát, semmi bajom a melegekkel, de ez már nekem túlzás, mint a yaoi, főleg hogy ez is kamasz lányokhoz szól. 
Ez most morbid lesz, de a meleg téma kezd olyan lenni, mint a holokauszt: a csapból is folyik, felfújják, akár egy lufit és teljesen elcsépelődik. A kevesebb néha több, jó lenne ezt nem elfelejteni.
Szóval én a kivárók álláspontján vagyok, lássuk mit hoz össze az írónő és mi lesz belőle. Ó, és nagyon remélem, felkeres egy orvost, mert már kóros a súlyproblémája, amiből komoly betegségek lehetnek. Ha pedig kórházba kerül, hogyan tudja teljesíteni a 15-20 éves tervet? 

2013. április 11., csütörtök

Eleven testek

Kissé szét vagyok esve. Ezt a filmet szerdán este néztem meg és már tegnap akartam írni róla, csak nem volt sem energiám, sem időm rá. A helyzet az, hogy a héten én is zombiként létezem. Szazkdög ladásának hete, kötelező gyakorlatra kell járnom, ami elfoglalja az egész napomat és úgy lefáraszt fizikailag és szellemileg is, hogy este csak lesek ki a fejemből. Mindezt pedig sikerült megkoronáznom egy aranyos torokgyulladással. Végül is, kinek kell alvás, normális étvágy, rendes oxigénellátás és ép hangszálak? Hát, egy zombinak tuti nem... No, de a film tanulsága is az, hogy a halott ember nem feltétlen halott ember, úgyhogy elég a nyafogásból, jöhetnek az agycafatok.

Már nagyon kíváncsi voltam erre a filmre. Mikor megláttam az előzetest, nagyon tetszett. Annyit nevettem már ezen a pár képsoron, hogy félelmetes. Aztán egyre közelebb jött április 11, vagyis pont a mai nap, mivel ez a hazai premier dátuma. Nekem volt szerencsém a premier előtti vetítésen megcsodálni a Libri Kiadó jóvoltából. (Eddig még sosem nyertem mozijegyet, így különösen örültem neki.)
Szóval elcsoszogtam a vetítésre egy lázasan átvirrasztott éjszaka, egy szakdogaírós reggel és egy hosszú nap után. Komolyan igazi zombit idézett a külsőm, no meg a hangulatom.
Ismertető önkényesen lerövidített változata:
"R (Nicholas Hoult), egy érző, magányos zombi kinek szívét a bájos, és nagyon is élő Julie (Teresa Palmer) ejti rabul. R ahelyett, hogy Julie agyát falná fel inkább megmenti a fiatal lányt éhező zombi társaitól. R, normális zombihoz híven, nem emlékszik semmire korábbi életéből, hogy ki is volt valójában, és már beszélni se nagyon tud, csak néhány szót képes kihörögni magából. De R-ben azért ennél sokkal több lakozik: bár pulzusa nincs, de tele van álmokkal, vágyakkal. "
Komolyan nem értem az ismertetőírókat és az előzetesek készítőit. Miért jó, ha előre elmondanak szinte mindent a filmről? Az ember azért megy el a moziba, hogy megnézze és meglepődjön, nem azért hogy a pár perces előzetes hosszabb változatát is megcsodálja. Sajnos ezzel a filmmel is megtették. Szinte minden fő mozzanatot elmond az ízelítő kis film.
Nem voltam túl jó passzban, ahogy fent már ecsetelgettem, szóval lehet, hogy egy vidámabb hangulatomban jobban csúszott volna, de nekem kevés és picit kusza volt ez a film.
Kevés az előre lelőtt poénok miatt, és mert totálisan kiszámítható. Igazából nem is tudom, mit vártam tőle. Talán valami nagyon vicceset, valami egyedit, valami különleges hangulatút, amit nem kaptam meg. Vicces? Igen. Egyedi? Nagyjából. Különleges? Nem éppen.
A film egyértelműen nem veszi komolyan magát, ami jó, mert így lesz élvezhető a kissé agyzsibbasztó humora, amin tényleg sokat lehet nevetni. Én többször felvihogtam egy-egy jeleneten, nem is ezzel volt a baj, hanem a vicces jelenetek hátterét képező sötét humorral fűszerezett borongós hangulattal. Nekem valahogy nem passzolt a kettő, bár szeretem a kevert dolgokat. Itt úgy éreztem, nem tud elvegyülni.
Mondok egy példát: R agyakat eszik két pofára, ami azért nem egy rózsaszín idill, ugyanakkor hógömböket és egyéb számára érdekesnek tűnő tárgyakat gyűjt, mint egy kleptomániás. Mintha lenne egy komoly, morcos zombi énje, meg egy lökött kölyök, aki magának ad csajozós tippeket. Ez a két rész pedig baromira elütött hangulatban, így sehogy sem tudtam beleélni magam, mindig kizökkentem. 
Persze ennek is megvan a maga oka. Könyvadaptáció és bár még nem olvastam, azt hallottam róla, hogy az eredeti változatban alig van humor és inkább keserű a sztori. Filmen azonban, főleg ha a 16-tól kezdődő korosztály van belőve célközönségnek, ez nem állja meg a helyét.
Szóval így lett egy horrorisztikus komoly test és egy rózsaszín viccelődő lélek keveréke. Van, akinek fekszik a téma, van akinek nem.
Mindezek ellenére nem tartom rossz filmnek. A színészek és a sminkesek kiváló munkát végeztek. Nicholas Houltnak olyan mozgáskultúrája és mimikája van, hogy csuda. Nekem nagyon tetszett ez a zombiábrázolás, ahogy csoszognak, ahogy bambulnak, haláli. Ráadásnak végre megmagyarázzák, miért vágynak agyvelős pirítósra.
A szerelmi szál viszont csapnivaló. Még R is tudja, mekkora ökörség, amit egyszer ki is mond gondolatban. A gondolatai amúgy ütnek. Hatalmas beszólásai vannak tele fanyar humorral és öniróniával, amit nagyon szeretek. Mégis, mikor leesett az a bizonyos tantusz, szikla, vagy sírkő az egyértelmű utaláson a világ leghíresebb szerelmi párjára (A főszereplő csaj neve Julie, na vajon milyen férfinevet takarhat az R? -.-" ) kedvem lett volna lefejelni az előttem lévő széket...
A film végére így lett a horror-vígjáték egyvelegből romantikus koktél.
Összegezve tetszett, de nem volt annyira jó, mint vártam. Azoknak ajánlom, akik kedvelik a zombikat, akik könnyed kikapcsolódásra vágynak, vagy valami nem szokványos romantikára.

Egy kis agymenés:
Kicsi a világ. Ezt mondjuk eddig is tudtam, mégis folyton meglepődöm.
Az még hagyján, hogy az egyetemről látásból ismerős csaj is volt a premier előtti vetítésen, ezt már megszoktam. No, de hogy már sokadik alkalommal futok bele egy klikkbe, akik az internetről "ismerősek" az már cseppet fura. Az ismertség erős túlzás, ők nem tudják, ki vagyok, én is csak a közösen használt fórumokon elejtett információkat összerakva jöttem rá, ők kik és eddig még egy szót sem váltottam velük személyesen.
Az egészben az a legbizarrabb, mikor ott állsz közel hozzájuk és vágod, miről beszélgetnek. Közben meg azon agyalsz, mi lenne, ha ők is rájönnének, te ki vagy. Akkor valószínűleg padlót fognék döbbenetemben, mert nem véletlen a névválasztásom...  
Persze az ember sosem tudhatja, kivel hozza össze a sors és valahol én ezt szeretem is. Jó néha váratlanul ismerős arcokat látni.

2013. április 5., péntek

Démonnapló 3.

Ahogy a legutóbbi várólistás bejegyzésemben beharangoztam, folytatom a megkezdett képregénysorozatok olvasását. 
A Démonnapló egy bohókás manhwa, aminek előző két részéről már írtam korábban. Akit érdekel, azokkal kezdje az olvasást.
Fumax Kiadónak lehet köszönetet mondani érte, ismét igényes munkát végeztek. A kötet követi a szokásos vastagságot, picivel kevesebb mint 200 oldalával és a borító is beállhat a sorba. Amúgy Erutis és Chris pózol rajta.
Fülszöveg, ami nagyon jól összefoglalja a cselekményt:
"Eclipse megbizonyosodik róla, hogy Raenef valóban démonnagyúr, majd egy felfedezőút során felszínre kerülnek a múlt titkai, míg a valóságot továbbra is homály fedi – és közben áldozathozatalra is sor kerül. Rased isten egykor bejelentette, hogy nagy változások rázzák majd meg a démonvilágot, minek következtében létrejön egy különös szövetség, amely örökre megváltoztathatja az istenek és a démonok szerepét!"
A történet továbbra is vidám, humoros, mégis felbukkan egy-egy drámai elem. 
Nekem nagyon tetszettek a visszaemlékezések, ezek által sokkal jobban meg lehet ismerni Raenefet és Christ. Éppen ezért cseppet sem bántam, hogy a rövid könyvecskében nem sokat haladt a jelen sztorija. Sőt, amit haladt, az is egy újabb szereplő újabb kalandja volt.
A karakterek továbbra is szerethetők, bár kissé fárasztott a sok civakodás Erutis - Chris - Raenef között, amit csak fokozott az új szereplő felbukkanása. Raenef ebben a kötetben kivételesen nem csinált semmi "rosszat" vagyis démonhoz nem illőt, Eclipse mégis egyre nehezebben viseli cérnával. Várom, mikor fog kibukni belőle: felmond, ennyi hülye közt nem bírja, különben sem óvóbácsinak szerződött.
No, de a szereplők tudnak komolyak is lenni, ha akarnak, ahogy a kötet végén bebizonyították. De miért akarnának? Ez egy vicces történet, nem szabad komolyan venni, csak élvezni kell és kuncogni vele.
Ami a rajzolást illeti, követi az eddig megszokottakat, bár az én vizuális ízlésemnek kicsit sok a chibi még mindig, ám kétség kívül ez passzol a könyv humorához.
A kötet végén van két aprócska kiegészítő történet a szereplők mindennapjaiból, ami A démonnagyúr kastélyában történt címet viseli. Ennek a második része különösen szórakoztató, mivel felveti a manhwa nemi problematikáját. Erutis itt kifakad, amiért a szerző nem rajzolta elég nőiesnek és az olvasók az első rész végén mind megdöbbentek, hogy ő bizony nem fiú, hanem lány. Ez pedig kicsit megnyugtatott, hogy nem csak nekem kell fontolóra vennem, ki melyik nemhez tartozik.
Ebben a részben amúgy Raenef kifejezetten fiús volt, az új szereplők hovatartozását meg könnyedén be tudtam lőni, bár talán a gyakorlat tette. Csupán Rased okozott némi fejtörést (hosszú haj, karcsú alkat, rúzsosnak tűnő száj) no de ő egy isten, szabad különcködnie és mivel uramnak szólították, valószínűleg férfiről van szó. Én legalábbis a fiúk közé könyveltem el.
Összességében tehát még mindig tetszik ez a sorozat és a függővég miatt bánom, hogy nincs nálam a következő rész. Ajánlom mindenkinek, aki már olvasta az előző részeket, nem fog csalódni.

Apró örömök:
Mivel a mangás (ez esetben manhwás) bejegyzéseim úgyis mindig rövidebbek picit, kitöltöm a bejegyzés maradék helyét egy kis örömködéssel. Tegnap ugyanis gazdag könyvtermést szüreteltem, pedig nem is volt betervezve.
Történt ugyanis, hogy el kellett mennem egy megrendelt könyvért. Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatának kiadását a Cor Leonis Kiadó vette át és még a tavaszi szünet előtt akciósan adták a negyedik kötetet (Rossz hold kelt fel), amire már nagyon vágytam. Meg is rendeltem magamnak húsvéti ajándék ürügyén. Csakhogy a szünet közbeszólt, így csak tegnap tudtam elmenni érte.
Mielőtt azonban elindultam volna, végignéztem, mi újság a világhálón, így futottam bele az Ulpius-ház akciójának felhívásába. (Nem túl meglepő módon több könyvkiadót nyomon követek, van ahol a hírlevélre is fel vagyok iratkozva.) Az akció, ami féláron ígérte a könyveket, délután 4 órától boltokban zárásig, míg a webshopon este 8-ig tartott, vagyis elég rövid ideig. Nem haboztam hát lecsapni a villámakcióra, úgyis hiányoltam a polcomról Carlos Ruiz Zafón harmadik könyvét.
Szóval tettem egy kis kitérőt és beugrottam a kiadó egyik boltjába, ahol egy kedves eladóhölgynek köszönhetően röpke két perc alatt megtaláltam az én mennyországomat. Aztán már rohantam is fizetni, hiszen még egy másik kiadóhoz is el kellett mennem. A pénztárnál pedig kellemes meglepetés ért, egy másik eladóhölgy ugyanis hozzácsapott egy másik könyvet (Réti László Kaméleonját) ajándékba. Vigyorogtam, mint a vadalma és egész úton mentális vállveregetésben részesítettem magam, amiért nem hagytam ki ezt a lehetőséget.
A nap végét pedig azzal zártam, hogy immár a koliszoba kényelmében felbontottam a Tündérkrónikák csomagomat és ismét váratlan boldogságban lett részem. A kiadó ugyanis a könyv mellé három csinos kis könyvjelzőt is csúsztatott a borítékba. Az egyiken a Tündérkrónikák 5. és egyben befejező része szerepel, amire majd legközelebb vadászni fogok, így különösen becses számomra. Benne is hagytam a negyedik részben, nehogy más könyvjelzőhöz nyúljak, mikor elkezdem olvasni.

2013. április 3., szerda

Mozgóképek VII.

Elkezdődött az április, naptár szerint bőven tavasz van (az időjárás persze tesz erre magasról) és eljött az ideje a következő filmes rovatnak. Szóval számba veszem, milyen filmeket néztem meg az elmúlt havas, esős márciusban. Ezúttal kilenc filmet hoztam változó műfajban.

A hét pszichopata és a Si-cu
"Marty (Colin Farrell) "A hét pszichopata" című forgatókönyve befejezésével küszködik. Billy (Sam Rockwell) a legjobb barátja, munkanélküli színész és részidős kutyatolvaj, aki mindenáron segíteni akar a cimborájának. Hans (Christopher Walken) Billy vallásos bűntársa, akinek erőszakos múlt van a háta mögött. Charlie (Woody Harrelson) a pszichopata gengszter, akinek hőn szeretett kutyáját Billy és Hans ellopja. Charlie kiszámíthatatlan, hihetetlenül erőszakos, és egy pillanatig sem habozik megölni bárkit, akinek köze lehet a rabláshoz. Marty most aztán megkapja mindazt a figyelmet és ihletet, amire szüksége van, de kérdés, hogy vajon életben marad-e addig, amíg befejezheti élete főművét."
Viccesen és érdekesen indult, ám nem vezetett sehová. Se füle, se farka történet, olyan kis semmilyen. Én végig untam és csak azért nem hagytam félbe, mert kíváncsi voltam, szegény kiskutyus túlél-e ennyi őrültet. 
Nem igazán tudom, kinek lehetne ajánlani, esetleg azoknak, akiknek túl sok szabadidejük van és nem tudnak mit kezdeni vele.

ParaNorman
"Kihez forduljon egy kisváros, hogyha ostrom alá veszik a zombik? Ki máshoz, mint a félreértett, kiközösített, furcsa kissráchoz, Normanhez, aki képes beszélni a halottakkal? A zombikon kívül Normannek fel kell vennie a harcot a szellemekkel, a boszorkányokkal, és, ami a legrosszabb, az idióta felnőttekkel is, hogy megmentse városát az évszázados átoktól. Tehát most ennek a szellemekkel suttogó fiúnak latba kell vetnie minden paranormális képességét, ami kísértetiesen komoly szellemi munka."
Ez egy igényesen megalkotott, szórakoztató mese. Nekem nagyon tetszett egyszerű karaktereivel és a foszladozó zombikkal. A különc főszereplő srácért pedig odavoltam. 
Meleg szívvel ajánlom minden mesekedvelőnek, illetve azoknak, akik zombis filmekre vágynak.

Zakkant Halloween
"Wren gőzerővel készülődik a várva várt halloween bulira. Azonban katasztrófa fenyegeti a fergetegesnek ígérkező partit, amikor édesanyja rábízza rosszcsont kistesója felügyeletét. Öccsének ráadásul trükkös módon nyoma vész, ezért legjobb barátjával és két másik segítőjével mihamarabb meg kell találnia, mielőtt anyukája megsejt valamit."
Vígjátékot szerettem volna nézni, ehelyett kaptam egy tipikus tinifilmet elcsépelt klisékkel teletömve. Már akkor váltanom kellett volna, mikor megláttam a nickelodeon feliratot. Hiába imádom a meséket, ezekből a tinifilmekből én már kinőttem. Eléggé fárasztott.
A maga műfajában azért megállja a helyét, szóval aki bohóckodó kamaszokat akar nézni, az nem fog csalódni.

Mi vagyunk az éjszaka
"A Napola és A hullám (Die Welle) rendezője, Dennis Gansel vámpíros filmet készített. A történet főszereplője egy 18 éves Lena nevezetű lány, akit megharap egy háromfős vérszívó csapat vezére. Ennek hatására vámpírrá változik, aminek a lány kezdetben még örül, de a társai erős vérszomjától megretten. Lena beleszeret egy zsaruba és úgy határoz, hogy elhagyja társait érte, ám ez nem megy túl egyszerűen...."
Gondoltam, alapozok német filmmel a Rubinvörösre és a rendező neve is csábított. (A hullám egy nagyon jó film.) Nem voltak túl nagy elvárásaim, így kellemesen csalódtam. A sztori szépen össze van rakva, a karakterek érdekesek és a végkifejlet is tetszetős. Bár megtartották a vámpírmítosz fő elemeit, vittek bele néhány apróságot, amitől egyedibbé váltak. Összességében tehát nekem tetszett. 
Ajánlom a vámpírfilmek kedvelőinek és azoknak, akik német művekre vágynak.

Csodagyerek
"Szörnyű tragédia törte ketté Sean életét. Még iskolás volt, amikor brutális rablótámadás következtében elveszítette az édesanyját, majd az összetört, alkoholistává lett apja elhagyta őt. Évekkel később a tizenhét éves, brooklyni kamasz még mindig képtelen megnyugodni, és főleg megbocsájtani. Megszállottan keresi az anyja gyilkosát, hogy igazságot szolgáltasson. Sean kettős életet él. Nappal csendes mintadiák, éjjel viszont a várost járja, hogy beteljesítse küldetését. Teresa Ames gyilkossági nyomozónak különös gyanúja támad."
Inkább drámának mondanám, mint kriminek, mivel a nyomozós szál eltörpül a karakterek kibontakozása mellett. Érdekes film, kissé lassú, ám a vége ütős. A főhős nekem kifejezetten szimpatikus volt, kicsit Yagami Lightra emlékeztetett a Death Note-ból.
Drámakedvelőknek ajánlanám, illetve azoknak, akik valami nem szokványos alkotásra vágynak, ami megdolgoztatja az ember agyát.

Hókusz Pókusz
"Az egykor boszorkányként megégetett Sanderson nővérek a XX. század végének egyik Halloween éjszakáján újra életre kelnek. A megelevenedett, szeleburdi boszorkányok, Winifred (Bette Midler), Sarah (Sarah Jessica Parker) és Mary (Kathy Najimy) ott folytatják tovább, ahol 300 éve abbahagyták. Kezdetben megidézőjük, a kis Max Dennison és kishúga lesz a boszik molesztálásának elsődleges célpontja, mignem feltűnik a szinen a gyönyörű Allison és három kisgyermeke, akik földöntúli képességükkel megtörhetik a 300 éves hölgyek varázsát."
Ezt a filmet Pucca barátom ajánlotta, mint az egyik kedvenc gyerekkori filmjét. Csodálkozott, hogy nekem eddig kimaradt, ám nem haboztam bepótolni.
Meglehetősen régi film és nagyon vicces a Szex és New York főhősét butus bosziként látni. Gyerekfilm, nem kell tőle eget rengetőt várni, csak nézni kell és élvezni a poénokat és a szöveget. Én jól szórakoztam rajta, kikapcsolt. 
Bátran ajánlom kicsiknek és nagyoknak egyaránt esős időben délutáni filmezéshez, garantáltan felvidítja az embert.

Fel!
"A 78 éves Carl Fredricksen felesége elvesztése óta magányosan, visszahúzódva éli mindennapjait. Az öreg házára szemet vet az a társaság, amely a környék telkeit már felvásárolta. Carlt azonban odaköti a sok emlék, köztük az a fénykép, amelyet nézve arról álmodoztak a nejével, hogy elutaznak a világ legnagyobb vízeséséhez. Az álmait sirató öregúr merész tettre szánja el magát. Kihasználva egykori léggömbárusi gyakorlatát egyetlen éjszaka alatt fellufizza a házát, és reggel, mielőtt az idősek otthonába szállítanák, felemelkedik vele a levegőbe. Dél-Amerika felé veszi az irányt, hogy megvalósítsa élete legnagyobb kalandját. Útjára egy potyautas kisfiú is elkíséri."
Hihetetlenül aranyos kis mese. A grafikája a maga nemében jó, bár engem taszítanak az ennyire szögletes vagy kerek arcok. A történet bűbájos, az elején cseppet szomorú, ám ez kell, hogy a néző szívéhez érjen az üzenet. A karakterek szerethetők, leszámítva persze a gonosz kutyatenyésztő tatát. Kevin pedig cseppet nevetséges, ahogy a Jégkorszak dodói is azok, bár jóval intelligensebb náluk.
Ezt is ajánlom kicsiknek és nagyoknak egyaránt, szerintem minden korosztály értékelni fogja.

Rokonlelkek
"George magányos, kiábrándult tinédzser, aki csak sodródik az árral. A fiú különc, félénk és visszahúzódó alkat, ugyanakkor tehetséges és jól rajzol, csak nagyon lusta. Egy napon azonban minden megváltozik. Találkozik ugyanis egy gyönyörű lánnyal. Sally pontosan az ellentéte, egyáltalán nem félénk és visszahúzódó, roppant népszerű a többiek körében. Úgy tűnik, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A kezdeti nehézségeket leküzdve George és Sally egymásra találnak és összebarátkoznak. Kiderül, nagyon is hasonlítanak egymásra."
Romantikus vígjáték besorolást kapott, bár nem kimondottan az a nevettetős fajta, ahhoz túlságosan sok benne a drámai elem. Szórakoztató, tetszettek az érdekes karakterek, különösen George, mert Sally gyakran idegesített a viselkedésével, és akad benne mondanivaló is. Tetszeni tetszett, de nem is estem hasra tőle.
Kallódó művészlelkeknek meleg szívvel ajánlom.

A vér bibliája
"Az orvostanhallgató Milla a barátnőivel talál egy 500 éves Bibliát a boszorkányüldözés idejébe nyúlik vissza. Viccből kipróbálnak pár rituálét, és még akkor sem veszik komolyan a dolgot, amikor a kívánságaik teljesülnek.Közben pedig nem veszik észre, hogy egy sötét erőt szabadítottak fel, ami mindannyiukra nézve halálos fenyegetést jelent."
A vámpíros német filmen felbuzdulva néztem meg és nagyot csalódtam. Értelmetlen, sablonokkal dolgozó film. Karakterek gyengék, sztori lagymatag, rejtély csapnivaló, amin még a boszorkányság sem segíthet.
Nem tetszett, mert gagyi, így inkább nem is ajánlom senkinek. Aki boszorkányos filmre vágyik, biztosan talál sokkal jobbat is.

Nos, ebben a hónapban ezt a kilenc filmet néztem meg, jöhet az összesítő értékelés, továbbra is 10-es pontozás alapján:

ParaNorman                          ->   10
Fel!                                        ->   10
Csodagyerek                         ->    9
Hókusz Pókusz                      ->    8
Rokonlelkek                          ->    8
Mi vagyunk az éjszaka           ->    7
Zakkant Halloween                ->    4
A hét pszichopata és a Si-cu   ->   2
A vér bibliája                          ->   1