2010. május 29., szombat

Hümm...

Egy újabb hétvége, egy újabb hónapvége. Lassan lezárul életem egy újabb korszaka, bár ez rövidebb lett, mint terveztem. Végül is nem bánom. Jó lesz ismét tiszta lappal kezdeni.
Amint ennek vége lesz belevetem magam a szórakozásba. Elég sok tervem van most és úgy tűnik össze is fognak jönni. Pár hétbe belesűrítek majd egy egész nyárra való mókát és kacagást. Legalábbis remélem...

Lássuk akkor a programomat:
Pár napja felhívott egyik legkedvesebb barátom Applequeen. Olyan rég beszéltünk, így nagyon örültem neki. Meglepetés bulit szervez egy közös nagyon jó barátunknak. Természetesen egyből igent mondtam és már most vigyorgok, milyen képet fog majd vágni, ha beállítunk hozzá csapatosan boldog szülinapot kívánni. Még az anyukáját is beszerveztük. Remélem nem fog sejteni semmit. Mondjuk arra biztosan nem fog számítani, hogy egyszer csak ott termek a küszöbén. Hiába ő az egyik legjobb barátom, sajnos ritkán látom mostanában és nem is beszélünk olyan sűrűn. Persze ez főleg az én hibám... Már nagyon várom, hogy találkozzunk. Megéri majd 4-5 órát utazni. Csak azt nem tudom még, hogyan fogok hazajönni... Reménykedem, hogy megszán majd egy kanapéval, úgyis azt mondta Applequeen, hogy én leszek az ajándék. Masnit kellene kötni a nyakamba. :D
Pár napra rá érkezik egy másik nagyon jó barátom Csikoszokni. Őt is régen láttam már. Itt lesz nálam néhány napig. Megmutatom neki a környéket és megyünk VOLT fesztiválra tombolni egyet. A VOLT nekem már úgyis nyári hagyomány. Októberben voltam utoljára koncerten, szóval már épp itt az ideje. Aztán meg osztálytalálkozóra megyek. Huh, na az érdekes lesz. Már előre félek... Majdcsak túlélem valahogy és utána meg én megyek meglátogatni Csikoszoknit. Átutazhatom az egész országot keresztbe, de jó lesz. Nem mindennap megy el az ember az ország legnyugatibb feléről a legkeletibb pontjára. De vagyunk mi olyan jó barátok, hogy vállaljunk 6-7 óra vonatutat és még el is viseljük egymást közbe. Hihetetlen milyen jó barátokat szereztem csupán pár hónap alatt. Most nagyon hiányoznak nekem, de a nyár majd feldobja a helyzetet.
A régi barátaimtól viszont kicsit eltávolodtam. A balatoni nyaralás így valószínűleg ugrott. Ráadásul VOLT-ra sem jön mindenki... De nem hagyom, hogy ez elrontsa a kedvemet. Lesz így is elég programom.
Ennyit a nyári tervekről.

Nos, annyit írok könyvekről, hogy itt az ideje kicsit a saját alkotásaimmal foglalkoznom. Már évek óta írogatok történeteket. Ötletekből sosem szenvedtem hiányt, csak a kivitelezés döcögős néha. Mostanában viszont komolyan kezdtem foglalkozni az írással. Megnyugtat és folyton bennem van a késztetés, hogy papírra, vagyis inkább monitorra vessem a fejemben összeállt dolgokat. Kézzel nem szeretek írni, mivel borzalmasan ronda a kézírásom. Egyesek szerint olyan mint a titkosírás, amit csak én illetve a hosszú évek folyamán hozzáedzettek képesek elolvasni. Ez pedig engem is meggátol a betűkben történő önkifejezésre. Így maradt a billentyűzet.
Igazából saját magam szórakoztatására írok teljes inkognitóban. Ismerőseim közül senki sem tudja és szeretném ha ez így is maradna. Már ahhoz is nagy bátorságot kellett összegyűjtenem, hogy feltegyem néhány alkotásomat egy amatőr írói oldalra az AFS-re. (link bal oldalt a chat felett) Arra még egyáltalán nem vagyok kész, hogy olyan is olvassa aki személyesen ismer. Ezt a blogot sem olvassák személyes ismerőseim és megőrzöm az ő kilétük titkát is fedőnevek használatával. (Persze ők egyből felismernék magukat.)
Tehát nyilvánosságot adtam néhány munkámnak. (Nem túl meglepő módon szintén Szellem fedőnév alatt.) Izgalommal vártam a hatást és nagyon meglepődtem a pozitív visszajelzéseken. Hihetetlenül jól esik azt hallani, hogy valakiből érzelmeket váltottam ki csupán néhány mondattal. Ez az alkotás szépsége. Ezért szeretek mindenféle dolgokat készíteni. Rajzolni, karkötőt csomózni, képeslapot festeni és most már írni is. Fura, hogy bár a mondás úgy tartja öröm adni és kapni, én mégis inkább adni szeretek. Ha kapok valamit az csupán egy pillanatnyi boldogság, viszont ha adok, készítés közben előre örülök és egyre izgatottabb leszek, hogy vajon tetszeni fog az illetőnek, vagy sem. De a legjobb mégis a vége, amikor átadom és láthatom az örömöt az arcán. Most megint eszembe jutott a meglepetés buli. Hogy fog nekünk örülni. Már alig várom. ^^
Jelenleg négy történetem van fenn. (Igaz, az egyik egy dalszöveg paródia.) Szerencsésnek érzem magam, amiért mindegyikre kaptam visszajelzést. A legtöbb endorfin mégis a Revulsion-nak köszönhetően szabadul fel bennem. Szinte magától értetődően gépelem le az újabb fejezeteket, mintha már egyszer leírtam volna. Nem is nagyon kell agyalnom, mert már minden készen van az elmémben. Persze ez abból adódik, hogy az első pillanattól fogva tudom, hogyan akarom befejezni. Már csak el kell jutnom odáig. Ez azonban még egy nagyon hosszú út lesz. Szeretném minél jobban megragadni a lényeget és a mondanivalómat. Néha talán túl hosszúra nyújtom főszereplőm gondolatainak ecsetelését, de ez így kell, hogy legyen. Hiszen a valóság is ilyen. Egy lány több napig képes egyetlen egy mondaton rágódni. (Tapasztalatból tudom, sajnos.)A visszajelzésekből ítélve pedig, talán sikerült kifejeznem magam. Úgy érzem, ha sok év múlva majd visszaolvasom ezt a történetet, újra át fogom élni azokat a pillanatokat az életemben, amik hozzásegítettek a fejezetek megírásához. Lényem részévé vált, így néha kicsit védtelennek érzem magam, amiért ennyire kitárulkozom mások előtt. Talán ezért nem mutattam meg még senkinek az ismerőseim közül...
Belekezdtem már több másik történetbe is, de egyikkel sem mentem túl sokra a novelláimon kívül. Igaz, egy újabb novella is alakulgat a Vacsora és a Karácsony kicsit másképp folytatásaként. Ezt azonban felfüggesztettem egy időre.
Többnyire csak vázlatok vannak a fejemben, amiket néha megpróbálok kifejteni és végre leírni. Úgy viszont nem megyek semmire, ha nem tudom, hova vezetnek a szálak. Nem is érdemes elkezdenem valamit csakúgy vaktában, hogy majd kialakul, mivel nem fog. Nem hagyatkozhatok a pillanatnyi hangulatomra. Attól túl darabos és kusza lenne az egész. Tudnom kell mindent mielőtt belekezdek.
Pár napja mégis elfogott a vágy egy új történet elkezdése iránt. Neki is láttam és az első fejezetet eltaláltam. A hangulat és stílus megvan, a mondanivalóval és a végkifejlettel együtt. Tudom mit akarok, csak a közepe még zavaros kicsit. Kellene némi csavar, ez azonban nem olyan egyszerű. Ihletre van szükségem, de sürgősen. Pedig még a címe is meg van. (CSODA!) Mindig ezt hagyom a végére általában. Kicsit még bizonytalan vagyok vele, mivel egy egész új dologba kezdtem minden téren. Az eddig bevált E/1 helyett E/3- ban írom. Teljes mértékben mentes a fantasy elemektől és igyekszem véresen valósat kihozni belőle. A letargikus hangulatom fő ihletője, így az élet sötét oldalán járnak főszereplőim és igyekszem pörgős jelenetek tömkelegét beleszőni. Valami mégis úgy érzem hiányzik. Megfordult a fejemben, hogy feltöltöm AFS-re az első fejezetet, hátha kapok visszajelzést és az továbblendít. Addig azonban nem akarom, amíg nem vagyok biztos abban, hogy be is fogom fejezni. Nem szeretem, amikor valaki feltesz két fejezetet, ami mondjuk egész jó és felkelti az érdeklődésemet és aztán hagyja az egészet. Bosszantó dolog, ahogy a hosszú várakozás is egy új fejezetre. Igaz egyszer én is kerültem alkotói válságba és egy hónapig húztam a novellám befejezését, de azért igyekszem. Pedig úgy akarom ezt a történetet. Talán épp ez a baj. Lazítanom kellene, de most nem tudok. Stresszes vagyok...

Na, ezt a bejegyzést aztán jól elnyújtottam. ^^ Mindegy, legalább kiírtam magamból mindent.

2010. május 23., vasárnap

Darren Shan


Először is azzal kezdem, hogy van egy új kedvenc számom: VAST - Touched Annyira tetszik. ^^ A lejátszó listájában is megtalálható és jelenleg az utolsó szám.
Na, akkor most rátérek arra, amiről most szeretnék írni. Ismét egy könyv és korábban már említettem. Pár napja a végére értem egy maratoni olvasás után. (Képes voltam hajnali háromig ezt olvasni.) Megérte. Amint befejeztem, jött az a bizonyos hiányérzet, ami mindig elfog egy jó könyv után. Nos, akkor kezdem az elején.
Először a moziban találkoztam Darren Shan-nal és a Rémségek cirkuszával. Nem néztem meg, csak láttam plakáton, míg jegyet vettünk egy vígjátékra. Nem igazán keltette fel a figyelmemet és akkor még azt sem tudtam, hogy van belőle könyv is. Aztán úgy egy hónappal később (amúgy november környékén volt) egyik fiú barátom, HuAn mondta, hogy milyen jó, mert épp akkor ért a könyvsorozat végére. Tudja jól mekkora könyvmoly vagyok, ahogy azt is, hogy a fantasy és misztikum a gyengém. Mondtam neki, majd megnézem. Mivel bíztam az ítélőképességében, utána is jártam. Kiderítettem, hogy 12 kötetből áll, viszont mikor letöltöttem az elsőt a Rémségek cirkuszát, arra is rájöttem, hogy meglehetősen rövid egy kötet. Mivel épp nem volt jobb dolgom, neki is láttam. A véleményem előtt, egy gyors tartalom az első kötetről:
"Darren Shan átlagos iskolásfiú mindaddig, amíg meghívást nem kap a rémségek cirkuszába, míg nem találkozik Madame Octával, az idomított pókkal... míg szemtől szembe nem kerül az éjszaka teremtményével... Darren és barátja, Steve, halálos csapdába esnek. Darrennek alkut kell kötnie az egyetlen személlyel, aki megmentheti Steve életét. Csakhogy ez a személy nem ember. Őt csak a vér érdekli. "

Hamar a végére értem és már kezdtem is bele a következőbe, annyira megtetszett. Könnyed volt, mégis izgalmas és fordulatokkal teli. Jó volt egy gyerek szemszögében látni a világot és elmerülni a könyv nyújtotta vámpírok világában. A hagyományos (Dracula feelingű) ábrázoláshoz képest újított, de meghagyta a főbb dolgokat és persze nem csupán vámpírok vannak benne. A második kötet olvasása közben, azonban rá kellett jönnöm, hogy ez mégsem teljesen egy gyerekregény. Épp úgy szól, ha nem jobban az idősebb korosztályhoz is. Ezt főleg a halál jelenléte tette számomra egyértelművé. Bárki lehetett áldozat és ez valósághűvé tette az egész történetet. Aztán persze faltam tovább a köteteket sorra egymás után, egészen a negyedikig. Az határozottan unalmas volt számomra a korábbi pörgéshez képest és nehéz volt megszoknom a kötetek közt eltelt jó pár évnyi ugrást.
Evra Von nekem egy nagyon szimpatikus karakter volt. A negyedik kötetre viszont hirtelen öregedett 4-6 évet (már nem emlékszem pontosan). Tehát felnőtt minden téren, így kiesett a főszereplő állandóan vele lógó legjobb barátja szerepből. Egy dolog viszont nagyon zavart végig. Darren, mivel vámpírinas, lassabban öregszik fizikailag, és sajnos a gondolkodásmódja sem lesz érettebb egy jó darabig. Ez nekem bökte a csőrömet, a 4. és az 5. kötete unalmával együtt. De aztán a hatodikra végre ismét akcióba lendültek. Onnantól pedig nem nagyon volt megállás a bűvös 10. kötetig. Akkor kicsit lelassultam, bár az sem volt unalmas.
HuAn már egy jó ideje rágta a fülemet, hogy olvassam már ki, mert megőrül a kíváncsiságtól, mi a véleményem a végéről. Azt állította, nem várt fordulatban lesz részem és meg fogok lepődni. Így gyorsan be akartam fejezni és végre megtudni, mi a vége. Őszintén szólva egyedül a 9. kötet lepett meg. Azt nagyon eltalálta az író, de a vége annyira nem volt kiszámíthatatlan. Ettől függetlenül nagyon tetszett. Szép befejezés volt. Elgondolkodtató és összességében is csak jót tudok mondani róla. Aki tehát kedvet kapott, vagy korábban szemezett vele, az ne habozzon elkezdeni. =)
A filmet amúgy még mindig nem néztem meg belőle. HuAn nagyon leszólta, de azért majd rászánom magam egyszer és saját tapasztalatot szerzek vele. Mindig mindent magam akarok kipróbálni. Csak kevés ember van akinek a véleményében megbízok látatlanban is.
Úgy tűnik ez a blog tele lesz könyv, film és egyéb ajánlásokkal. Nem is igazán tudnám megmondani, mi célom van ezzel. Talán egy kicsit kimutatni gondolkodásmódomat, ami meglehetősen egyedi. Vagy csupán fecsegni akarok arról, amit igazán szeretek. Elég hallgatag típus vagyok és sosem vagyok a társaság középpontja, viszont ha valaki megkérdezi mondjuk, mit olvastam utoljára, vagy mi a véleményem valamiről, képes vagyok órákig áradozni illetve érvelni. Ezt azonban nem játszom el akárkivel, csak olyannal, akit ismerek és látom rajta, hogy tényleg érdeklődik.
A jövőben tehát olyan dolgokról fogok írni, amit láttam, olvastam, hallottam, illetve életem apró szilánkjairól. Valójában ezek a könyvek is lényem részeivé váltak és egy kis ügyességgel talán sikerülne is összeraknom magam belőlük... Bár még mindig csak keresek és eddig nem sok dolgot találtam...

Végezetül pedig egy gyönyörű videó. Szép és szomorú egyszerre...
Kattints a bejegyzés címére (Darren Shan) és már nézheted is. :)

2010. május 19., szerda

Bűnös Vágyak


Vámpírok...
Mostanában nagyon kelendő téma. Előző bejegyzésemben említést tettem Anita Blake-ről és egy bizonyos mostanában talán túlságosan legnépszerű könyvről. Bár én nem értem e mű felhajtását. Anita sokkal jobb! Ó, igen, jól gondolod. Arról a bizonyos Twilight-ról beszélek. Nos, had meséljem el megismerkedésemet vele.
Még nem jelent meg magyarul, mikor belebotlottam az interneten. Épp egy könyvet kerestem, amit elolvashatok és böngészésem során szembe találkoztam a Twilight-al. Elolvastam a rövid leírását és azt mondtam érdekes, ha nem találok jobbat. Angolul el is kezdtem gépen, de nem kötött le. Aztán találtam jobbat...
Már megfogadtam, hogy nem ugrok be a reklámnak, ezért nem is foglalkoztam tovább vele, hanem beszereztem egy másik könyvet, az Éjvilágot, amiről majd írok legközelebb. Na, szóval gyémántvámpír felejtős volt számomra, egészen addig, míg a suliban ki nem tört a hisztéria. Egy emberke beszerezte, aztán nagy sóhajok közt mesélte mindenkinek, milyen jó. Akár a bubópestis, komolyan mondom. Durva gyorsan terjedt és már mindenki ezt olvasta. Én meg csak kapkodtam a fejem, hogy még a csapból is ez folyik. Mire felocsúdtam, már le voltam maradva és csúnya szemeket meresztettek felém, ha leszóltam. Mert ezt tettem. Kíváncsiságomtól hajtva újra nekiláttam és elolvastam, de nem váltotta ki belőlem a várt reakciót. Szóval nem lettem Edward fan és nem álmodozok egy ragyogó vámpírról. És, hogy miért ez az ellenszenv? Főleg a nagy reklámnak kevés az igazságalapja szitu miatt. Másrészt nekem túl csöpögős. Amíg össze nem jönnek benne, addig egész jó. De amint elkezdenek nyáladzani... brrrr... Ez van. Nem mézeskalácsból van a szívem és nem vágyom rózsaszín vattacukorra sem. Jeges tea folyik az ereimben.
A lényeg, hogy szerintem ez a mániát kiváltó könyv csupán egy nyálas lányregény semmi több, szappanoperába illő finomságokkal megspékelve. Mégis, nem lenne vele gondom, ha nem volna a vámpírok szőke herceggé varázsolója. Könyörgöm, egy vámpír vért iszik, gyilkol és több száz évig elél, így nem fog úgy viselkedni mint egy éretlen kamasz. Feltéve, ha nem épp zöldfülű a csóka. Persze mindenki újítani akar, de vannak bizonyos határok, szerintem. Egy vámpír legyen vámpír és nem szobor, vagy gyémánt. Elvégre egy cinke sem úszik, még a könyvekben sem.
Most szeretnék kitérni az igazi vámpírokra, vagyis Anitára és az ő világára.
Szintén netes böngészésem során bukkantam rá és sóhajtottam, jajj vámpíros. Aztán mégis belekezdtem, mivel nem volt jobb és betűk nélkül meghalok előbb utóbb. Szóval elkezdtem és egyszerűen beszippantott. Imádom, de komolyan. Bár ebben is van néhány dolog, ami szúrja a szememet, főleg a színvonal rohamos esése, de most maradok az első kötetnél.
Ha jól tudom, 1994 környékén jelent meg a Bűnös Vágyak, vagyis az első kötet. Az írónő, Laurell K. Hamilton hihetetlenül nagyot alkotott. Ő hozta újra divatba a vámpírokat, méghozzá úgy, hogy a mai modern környezetbe építette bele őket.
"Gyilkosan szórakoztató." - Publishers Weekly "

Csak ilyen ajánlásokat találni róla, vagyis meglehetősen elismert. Na, de lássuk a tartalmat:
Olyan világban élünk, ahol a legfelsőbb bíróság döntése alapján a vámpírizmus megengedett. Ahol halottkeltőnek lenni hétköznapi foglalkozás. Ahol a természetfeletti ügyeket a rendőrség különleges osztaga kezeli. Ahol mindennapos dolog, ha az ember zombikba vagy patkányemberekbe botlik. St. Louis-ban valaki vagy valami gyilkolni kezdi a város legerősebb, leghatalmasabb vámpírjait. A rejtély felderítéséhez a vérszívók kénytelenek külső segítséghez fordulni. Ő Anita Blake. A legdögösebb halottkeltő és vámpírvadász a városban. Azt hitte, már mindent látott, de ez az ügy még neki is okoz meglepetéseket.

Anita Balke egy hihetetlen karakter. Legalábbis az elején, mivel kezdi elveszíteni a varázsát, de csak a 9. kötet környékén. ;) Ő tehát a főszereplő, aki ember, egy halottkeltő, vagyis zombikat idéz. Ez a munkája és meglehetősen jól csinálja, mivel nekromanta képességei is vannak. (Irányítja a holtakat és halkan megjegyzem a vámpírok hullák, így őket is nagyjából.) Mellékállásban pedig a rendőrségnek segít a természetfeletti gyilkosságok felgöngyölítésében. Ezen kívül vámpírvadász. A vámpírok csak úgy ismerik: "Hóhér", mivel jól végzi a munkáját. A könyv tele van természetfelettivel, vámpírokkal, zombikkal, likantrópokkal, vuduval és wiccával, egyszóval mindennel, ami csak fellelhető a misztikum fogalma alatt. A legjobb mégis az, hogy egyszerre több probléma jelentkezik, amik a végén a nagy fináléban (Sosem lehet tudni ki az aktuális főellenség.) összefonódnak. Akció dús, humoros és rejtélyes. Pont, ahogyan szeretem.
Az első kötet így garantált siker annak, aki nem riad vissza két hordó vértől és egyéb belsőségektől és aki érti a keserű humort. Anita világa hihetetlenül magával ragadó és könnyen bekebelezi a gyanútlan olvasót.
Azonban mint mindennek, ennek is vannak hátulütői. Az első kötet befejezése például határozottan nem tetszett, de ez csupán szuverén vélemény. A karakterek közül pedig Edward, aki első ránézésre kedvenc lett, (Semmi párhuzam nincs a névrokonságon kívül a fentebb említett személlyel.)mégis az ő karaktere a legzavaróbb számomra, mivel egy ember, aki hidegvérű bérgyilkos, mindig állig felfegyverezve és ő a vámpírok csak "Halál" néven ismert gyilkosa, néha alul teljesít. Pedig nagyon csípem. És ha már a vámpíroknál tartunk akkor ejtek pár szót Jean-Cloude -ról is. Ő igazi vámpír annak minden adottságaival és amúgy egy számomra irritáló, manipuláló szemét, aki csak bajt hoz Anitára. Ez szintén csak az én véleményem. Mások kedvelik... De én mindig másképpen vélekedek a dolgokról, mint a többség.
A Bűnös Vágyak mégis egy hihetetlen kötet és csak ajánlani tudom.
Ez azonban csak egy kis ízelítő, mivel a következő kötetek egyre több szereplőt és rejtélyt tartogatnak. A korhatár viszont nem véletlen. szigorúan 18-as karikás, mivel elég brutális (Néha még Anita is rosszul van a gyilkosságok megszemlélésénél.) és a korhatár másik oldalától, vagyis erotikától sem mentes, sőt. Bár akit ez zavarna, az is belekezdhet emlékezetem szerint a 7. kötetig, mivel akkor van az első úgymond "akció". Igaz, ha valaki átolvas hat kötetet, garantáltan olvassa tovább is.
Még nem tudom, hogy írok e a további kötetekről. Nehéz úgy beszélni róla, hogy ne szóljam el magam.
Itt pedig befejezem és egy képpel búcsúzom. Nemrég találtam meg, pedig már van egy éve is, hogy elkészítettem a társaival együtt. Egy kis humor a sok vér után. =)

2010. május 16., vasárnap

Blood and Chocolate

Először egy kis helyzetjelentés.
Eső, szél, hideg, pedig május van. Nem szoktam túl sokat foglalkozni az időjárással, de most kifejezetten zavar. Alig vártam a jó időt, hogy kiülhessek az udvarra egy jó kis könyvvel, miközben a cicám mindenáron fel akarja hívni magára a figyelmemet. Ezt azonban kénytelen vagyok elnapolni, pedig két könyv is a rendelkezésemre áll és az egyikbe már bele is kezdtem. Apropó könyvek. A héten egyszerre olvastam hármat. Egyiket míg jó idő volt az udvaron, míg a másik kettőt gépen. Nem igazán szeretem a monitort bámulni, de így gazdaságosabb, amíg el nem romlik a szemem. Nem szokásom félbe hagyni a dolgokat, most mégis újra és újra letettem őket különböző okokból. Az egyiket a rossz idő miatt, mivel ha már a lakásban vagyok akkor olvashatok gépen is. Pedig érdekes és könnyed, majd írok róla, ha végigértem rajta. A másik kettő pedig a Darren Shan 10. kötete illetve Anita Blake szintén 10. könyve. Ez a tízes szám elég balszerencsés...
A Darren Shant azért hagytam félbe, mert már a legvége érdekel és így nem tudtam élvezni az átkötő dolgokat, mikor Darren és Harkat egy "másik" világban bolyongott. Azért csak sikerült ám a végére érnem, mivel feltűnt a színen egy sárkány és a sárkánymániám fellobbant. Imádom a sárkányokat. ^^ A könyv vége pedig határozottan tetszett, így már neki is ugrottam a 11. kötetnek. Ez pedig izgalmasan indult.
Az Anita Blake-el viszont sokáig szöszmötöltem. Azokat a részeket szeretem, amikor nyomoz, vagy zombit idéz. A zavaros magánélete és hogy éppen kivel bújik ágyba, viszont hidegen hagy. A Leláncolt Narcisszus pedig 90%-ban pasiügyeket tartalmazott. Ráadásul ez a rész két kötetes és az első kötet csak görcsölés volt két pasi között. Az akció így háttérbe szorult és a végére sem volt olyan nagy a csavar, mivel annyira el kellett merülnöm a magánéletében, hogy a finálén már nem is tudtam ki a fene az aktuális ellenség. A sok pasinév megkavart. Aztán összeszedtem magam és felkiáltottam: Jé! Hát persze! Innentől kezdve jó volt az uccsó 10-20 oldal. A kilencedik kötet sem tetszett, bár az más okokból, így nem tudom mikor fogok nekiugrani a következőnek. Számomra romlik a színvonal. Azt hiszem Anitát napolom kicsit...
Ha már irományoknál tartunk, leírom a nyári könyv-terveimet. Már egy ideje itt figyel egy csinos kis kötet. Ez viszont érzéseim szerint tuti befutó lesz, így nem állok neki, amíg nem végzek a vizsgámmal. akkor viszont két napig se látok, se hallok majd, hanem bújom a könyvet. Be akarom fejezni a Darren Shan vámpírkönyveket és letöltöttem egy Warcraft kötetet is. Plusz végre ki akarom olvasni a Gyűrűk ura trilógiát és talán a Babót is, bár a Szilmarinoktól óva intenek, az is terven van. A nyáron így talán nem fogok unatkozni, bár nem mindig leszek itthon.
Könyvmoly üzemmód kikapcs.
Míg beteg voltam (sikeresen megfáztam, pedig akkor még jó idő volt) egész nap filmeket néztem, vagy aludtam. Utálom a náthát és ilyenkor semmihez sincs erőm. Az egyik film, amit megnéztem határozottan tetszett, úgyhogy most a nagyvilág, akarom mondani netvilág elé tárom.
A címe Blood and Chocolate (Vér és Csokoládé). Nem vártam túl sokat tőle. Csak azért kezdtem bele, hogy addig se a megfázásommal foglalkozzak, de aztán magával ragadott. A történet szokásos, már már sablonos, mégis élveztem. Adott egy lány Vivien, aki vérfarkas. A helyszín Románia, de vámpír se közel se távol, szerencsére. Persze belezúg egy emberre, aki mellesleg képregényeket rajzol, ami csak fokozta figyelmemet. Művészlélek volnék vagy mi. Persze megy a harc a szerelemért blablabla... A szokásos mondom, de mégis üdítő, mivel nem nyálas, csak romantikus és van benn akció is. A külön pont pedig az átalakulás kivitelezéséért jár. Ki nem állhatom az emberből Csubakka kinézetű izékké változó vérfarkasokat. Olyan szánalmas... Nekem mondjuk az Újholdban (na, ja én is meglestem, de ez egy külön kategória... majd később kritizálom, hogy lehessen engem megkövezni érte, úgyis mindig szidom a Twilight mániás barátaimnak...) látott egyértelműen nem túl modern számítógépes technikával készült nagy farkas sem tetszett. Túlságosan mű volt. Ebben a filmben viszont csodálatosan oldották meg a dolgot. Nem Csubakka lesz belőlük, hanem igazi farkas. Szeretem a farkasokat, annyira szépek, így külön élvezet volt gyönyörködnöm bennük. Az átmenet emberből farkassá pedig egy szép fényjáték kíséretében történik. Komolyan mondom, így sokkal valósághűbb és élvezhetőbb a dolog. Persze ez ízlés dolga. No, de én sem vetem meg a brutális átalakulásokat elvégre Anita Blake-et olvasok, amiben bőrcafatok és trutymó közepette alakulnak át, csak sokkal szebbnek találom ezt a változatot. A cafatok a fejemben úgyis valósághűbben hullanak le mondjuk Richardról, mint ahogy bármelyik filmkészítő meg tudná valósítani. Épp ezért vagyok könyvpárti. ^^ Amúgy ez is egy könyvadaptáció, ami bizonyára sokkal jobb a filmnél, mint mindig (Csupán egy kivétel van szerintem, méghozzá a Twilight. Abból a film a jobb, szerintem. Csak nem bírtam megállni a kritizálását muhahaha).
Még egy dolgot említenék a film mellett, a zenét. Az egyik számba teljesen beleszerettem (Aurah -Amor Fati). Komolyan szinte libabőrös lettem tőle. Imádom az ilyen számokat, úgyhogy megy a kedvencek közé és alul a lejátszóba is szerepelni fog még néhány új szám kíséretében. A régiek maradnak, így akit érdekel az pörgessen a végére a listának.
Most megyek tanulok, írok (Revulsion... huh tényleg ma még fel akarom tölteni a 23. fejezetet AFS-re) illetve bővítem a lejátszó listáját, na meg ha marad egy kis időm, olvasok is Darren Shant.

2010. május 5., szerda

Khmmm

Ismét pötyögök... Csak tudnám, miért?
Na, mindegy mivel ma hosszú napom volt, így beállt nálam az agyhalál. De lássuk miből élünk, vagyis inkább, hogy élek e még. Elég rég írtam, így most rászántam magam mindenféle magasztos gondolat, vagy értelem nélkül. Szóval most csak az jön ami épp az eszembe jut.
Síri csend és hullaszag honol elmémben, miközben a rozsdás fogaskerekek zombiidéző nyekergéssel kattogni próbálnak. Az a vacak villanykörte viszont még mindig nem akar felgyulladni, hiába ráncigálom a zsinórját.
Katt... kedv egyenlő a nullával...
Katt... semmi sem úgy alakul, ahogy eltervezem... bár ezt már megszokhattam volna...
Katt... fejfájás két napja... talán meg kellene olajoznom a fogaskerekeket... ^^
Katt... hiába kerülget az ihlet, ha életkedv nuku... pedig az egy kis mosolyt csalna az arcomra...
Katt... még olvasni sincs kedvem... túl fáradtnak érzem magam hozzá és lehet, hogy nem is tudnék odafigyelni... na ez már siralmas! Ha olvasni sincs kedvem, vagy nem vágyom egy kocka Milka csokira, akkor nagy a baj...
Kaaaa... kaaa... t... ennyi volt, a fogaskerekek felmondták a szolgálatot.