2011. december 31., szombat

Ház a tónál

Az év utolsó bejegyzése...
Lassan két éve blogolok talán javuló tendenciában, már ami a bejegyzéseim gyakoriságát illeti.
Mivel véleményemet a szilveszterről már korábban kifejtettem bőségesen tárgyalva eddigi tapasztalataimat, most inkább az aktualitásokra koncentrálok.
De előbb muszáj írnom egy filmről.
A Ház a tónál egy igazán érdekes alkotás. Sokat hallottam már felőle és átlagban pozitívabb kritikákat. Fura, de most hogy picit utánakerestem több negatív véleménybe is botlottam.
Egyik nyáron kölcsönbe kaptam dvd-n egy tucat másik filmmel együtt. Akkor nem keltette fel az érdeklődésemet. Nem voltam romantikus hangulatban, így nézetlenül adtam vissza. Most viszont ez a film lett az egyetlen műsor, amiért bekapcsoltam a tévét.
Egyáltalán nem nézek tévét. Néha hétvégente rám jön a nosztalgia és reggeli rajzfilmre vágyok, ami helyett vagy borzalmas grafikájú förmedvényeket vagy valami egész más agysorvasztó műsort találok. Szóval a tévé szerintem butít, felesleges vackokkal tömi az ember fejét és még az elvétve akadó jó műsorokat is reklámokkal pakolja tele.
Mindezek ellenére, miután hazaértem a rokonaimtól és a karácsonyfa árnyékában valami néznivalóra vágytam, bekapcsoltam és gyöngyszemre bukkantam.
Íme az ismertető, kivételesen saját összeállításban:
"Kate (Sandra Bullock) a munkája miatt megválik a gyönyörű tóparti házától. A postaládában üzenetet hagy a következő lakónak. Alex (Keanu Reeves), az építész beköltözik egy elhagyatott tóparti házba és megtalálja Kate levelét. Meglepődve válaszol rá, így kezdetét veszi a levelezés két más-más idősíkban élő ember között."

Egy dolgot mindenkinek tudnia kell erről a filmről mielőtt belekezdene: romantikus.
Mikor elkezdtem nézni tisztában voltam vele, mégis az egyre furább események más irányba is elterelték gondolataimat. Igen, gondolkodni szoktam a filmek alatt, így most sem tettem kivételt. Mégis, bár racionális típus vagyok és tényleg irracionális a filmbeli idősíkok keveredése, nagyon tetszett. Élveztem minden percét és kellemes érzésekkel gondolok vissza rá.
A filmnek ugyanis nem a két eltérő idősík a lényege, hanem a szerelem.
A levelezés önmagában romantikus dolog. Manapság már senki sem ír rendszeresen kézzel levelet. Pedig milyen szép is volna. Sokkal személyesebb, belsőségesebb így beszélgetni, mint mondjuk e-mailben.
Tehát a romantikus kapcsolat adva van, már csupán a bonyodalom hiányzik, amit az eltérő idő biztosít. Amúgy az idő relatív ugyebár. Szóval itt sem a dátumot vagy az órát kell nézni, hanem magát az időt. Mindenkinek eltérő a ritmusa. A film szereplői is így vannak ezzel. Én átvitt értelmet is látok benne, hogy a két idősík az ő belső idejük. Mindegyik egy más szinten áll és előbb egyensúlyba kell hozniuk a ritmusukat, mielőtt valóban együtt lehetnének. Lehet, hogy kicsit bonyolultan fogalmaztam, de talán aki látta a filmet, érti mire gondolok.
A történet nem szól másról, mint a várakozásról és a megfelelő, sorsdöntő pillanatokról. Arra buzdít, hogy ha nem vagyunk elégedettek a jelennel, megéri várni valami jobbra, illetve a közhelyes mégis pontos mondásra: "türelem rózsát terem".
Jó színészeket választottak hozzá, így már akár miattuk érdemes megnézni.
Nekem nagyon tetszett és bátran ajánlom mindenkinek, aki valami romantikusra vágyik és nyitott szívvel tekint a csodákra.

Hogy mivel töltöm az év utolsó napját?
Eredeti tervben valami olyannal, amihez kedvem van és boldoggá tesz.
Gyakorlatban: nem úgy haladtam a hétfői vizsgám anyagával, ahogy szerettem volna, így délután kettőig még a magyar középkorban bolyongtam. Most meg olyan vagyok, mint akit kimostak, megrágtak és eltapostak. Legszívesebben aludnék, míg 2012 nem lesz.
Mégsem teszem, mert hiába vagyok fáradt, véreres a szemem a tanulástól és rossz a kedvem fogalmam sincs mitől, tehetek valamit, ami örömet okoz: olvashatom a Bukott angyalok városát. Úgyhogy ezt is fogom tenni, elmerülök az árnyvadászok világában és nem gondolok sem az óévre sem az újévre.


Sikerekben gazdag Sárkány évét kívánok minden erre tévedőnek! =)

2011. december 27., kedd

Puskapor és sárkányvér

Jó néhány vonatút és egy kis éjszakai elszántság kellett, hogy kiolvassam.
Mikor elkezdtem, éreztem, hogy mennyire hiányzott már Temeraire és Laurence. Szinte szívtam magamba a sárkányokat, na meg Napóleon korát.
Aztán cseppet ellaposodott, majd újra fellendült és az utolsó negyed kifejezetten izgalmasra sikerült, mérgelődtem is, mikor le kellett szállnom a vonatról és nem olvashattam végig. Azonban tegnap éjjel, ünnepek, süti okozta álmosság ide vagy oda, befejeztem. Mielőtt azonban belemennék a részletekbe, jöjjön a szokásos fülszöveg:
"Alig értek véget Őfelsége Repülő Hadteste kapitányának, Will Laurence-nek és különleges sárkányának, Temeraire-nek kínai kalandjai, egy titokzatos követ tartóztatja fel őket, aki új, sürgős parancsokat hoz egyenesen Nagy-Britanniából. A birodalom három értékes sárkánytojást vásárolt az Ottoman Birodalomtól, ezért Laurence-nek és Temeraire-nek Isztambulba kell menniük, hogy onnan Angliába kísérjék az értékes szállítmányt. Nincs sok idejük, mert a kis sárkányok bármikor kikelhetnek. A küldetést azonban állandó fenyegetések kísérik. Ezek hátterében a kínai sárkány, Lien mesterkedései állnak, aki Temeraire-t vádolja reptetője haláláért, és megesküdött, hogy a bosszú érdekében Napóleon mellé áll. Végül, amikor Laurence, Téméraire és barátaik váratlan helyről is árulással kénytelenek szembenézni, nem marad más választásuk, mint a merész ellentámadás. Csakhogy mennyi esélyük lehet Bonaparte hatalmas, kérlelhetetlen seregével szemben?"

Ez a kötet a sorozat harmadik része, így aki még nem hallott róla, annak ajánlom figyelmébe a korábbi két kötetről szóló bejegyzéseimet (Őfelsége sárkánya, A jádeköves trón).
Novik ebben a részben is hozza a formáját. A leírásai pontosak, mindig elejt egy-egy humoros részletet és sokat ír sárkányokról. Imádom a sárkányokat, bár ezt olvasóim már úgyis tudják.
A kezdés jó, izgalmas, figyelemfelkeltő. Aztán nekem mélyrepülésbe kezdett, mivel úgy éreztem, ennek a kötetnek is olyan vontatott lesz a közepe, mint a másodiknak. Szerencsére tévedtem. A hosszú utazás közben akadt bőven kaland, így nem laposodott el teljesen, ráadásul a tojások és a körülöttük folyó mizéria is fenn tartotta a figyelmemet. Noviknak egyszerűen ilyen lassú víz partot mos a stílusa és kész. Van akinek ez nem tetszik és van, akinek igen, mint én.
Laurence és Temeraire hozta a formáját. Ugyanúgy szeretem őket, mint az előző kötetekben. Ahogy a legénység többi tagja is belopta magát a szívembe, bár örülnék, ha Emily kicsit többet szerepelne.
A bürokratákat még mindig rühellem és néha annyira bosszantó volt a sok szabály és udvariassági formula, amit be kell tartaniuk. Aztán persze eszembe jutott Napóleon meg a harcmodora, így csak helyeslően bólogattam fogcsikorgatva is.
Akadt egy új kedvenc szereplő is Tharkay. A titokzatossága, a stílusa valahogy megfogott. Kedvelem az ilyen cseppet ellentmondásos érzelmeket kiváltó szereplőket. Remélem, a további kötetekben is felbukkan majd.
Lient még mindig nem tudom negatív szereplőnek tekinteni. Annyira sajnálom, hogy így alakult az élete és kitartásával, még így is, hogy a főszereplők ellen játszik, tiszteletet érdemel.
Mégis a legnagyobb pozitívum ebben a kötetben az, hogy végre felbukkant Napóleon. Már nagyon vártam, mikor és hogyan lép színre, erre a legváratlanabb pillanatban betoppant.
Történelmileg azt hiszem, egész hiteles, már ami a helyszíneket és a csaták kimenetelét illeti, bár erről majd később fogok véleményt formálni, ha végre eljutok Napóleon koráig.
Összességében jó kis könyv. Sárkánykedvelőknek ajánlom és azoknak, akik érdeklődnek a Napóleoni háborúk iránt. Persze, szigorúan a sorozat elején kell kezdeni, úgy az igazi.


Jelentem, túléltem a Karácsonyt. Nem kaptam sütimérgezést, nem zabáltam magam a másvilágra és még a karácsonyi égők sem csaptak agyon. Hogy ez jó-e vagy sem, azt majd a vizsgaidőszak végén kell megkérdezi. Na, ja vizsgaidőszak, ami azt jelenti, hogy hiába kaptam egy egész seregnyi könyvet, tartanom kell a távolságot és a mértéket. Helyette bújhatom a jegyzeteket, tankönyveket és magolhatom a fogalmakat, évszámokat a vaktérképről nem is beszélve.
Pedig olyan egyszerű lenne henyélni, olvasni, sorozatot nézni, vagy csak aludni egész nap... De példát veszek Laurence-ről: első a kötelesség.

PS: Nem tudom, mennyire látszik a képen, de az idei karácsonyi körömdizájnom a barna alapon narancsok. ^^
A bal kezem 6 karkötő, míg a jobbon csak 4, méghozzá a KönyvmolyCON-on beszerzett funny brands. A gyűrűt pedig még tavaly karácsonyra kaptam.

2011. december 20., kedd

Randi

Muszáj kiírnom magamból, úgyhogy ez most egy cseppet személyesebb bejegyzés lesz.
Szóval a helyzet az, hogy vagy velem van a probléma, vagy úgy általánosságban ezzel a korszakkal. Mégis a józan ész és a barátaim az utóbbi felé billentik el a mérleget.
Kicsit talán régimódi lány vagyok, na meg különc, de erre gondolom, már minden olvasóm rájött. Mégis úgy érzem, reálisan nézem a világot és logikusan gondolkozom. Azonban ez mit sem ér, ha bizonyos fiúk összezavarnak mindent. Már zsinórban kétszer futottam bele egy csúnya csapdába, így most mindenki okulására és egy hatalmas kioktatásként az erre vetődő hímneműeknek, kifejtem véleményemet a randiról.
Igazából fogalmam sincs, mi bajuk a fiúknak a randival. Talán a szó nem tetszik nekik? Valahogy nem tudják kezelni, vagy nincsenek tisztában vele.
Íme néhány kritérium, jó tanács a témához:
1. Ha valakit randira hívsz, fogalmazz pontosan. Adj meg helyet és időpontot. Ez persze partner időbeosztásától függően változhat.
2. Ha már megbeszéltél egy randit, jelenj is meg. Ha nem teszed, gonosz vagy.
3. Ne legyenek elvárásaid. Senki sem esküvői tervekkel megy első randira. Csak legyél természetes, maradj addig, amíg jól érzed magad és ne görcsölj.
4. A randi után egyből el tudod dönteni, akarsz-e még egyet. Ha ezen gondolkoznod kell, akkor nincs értelme még egy randinak.
No, ugye, hogy nem is bonyolult?
Mégis csak olyan delikvenseket szedek össze mostanában, akiknek ez a néhány pont meghaladja a képességeit.
Viszont következik a nagy kérdés, amivel talán kezdenem kellett volna:
Mi számít randinak?
Az én szótáramban a randi az, ha két ember ismerkedés céljából találkozik, amiből később bármilyen kapcsolat lehet.
Ismerkedés, vagyis nem kell véresen komolyan venni. Mégis úgy vettem észre, hogy ez a rész is nehézségeket okoz elkényelmesedett, technikafüggő, modern emberkéknek. Nem kérem szépen, az internetes kommunikáció nem tartozik ismerkedés kategóriába. Ahhoz szemtől szemben kell látni azt, akivel beszélsz. A kommunikációnak ugyanis épp olyan fontos része a testbeszéd és a hangsúly, mint maguk a szavak.
Ennyit az általánosságról. Remélem, az általános vélemény valahol a fent említett dolgok körül oszlik meg.

És akkor jövök én.
Nem szeretem, ha köntörfalaznak, ha barokk körmondatokban kerülgetik a dolgokat, vagy célozgatnak. Velem egyenesen és nyíltan kell beszélni. Nincs sem időm, sem energiám a találós kérdésekre. Elfoglalt ember vagyok.
Ha valaki mond valamit, azt elvárom, hogy be is tartsa. Nem szoktam megszegni az ígéreteimet és nem beszélek a levegőbe, így elvárom ugyanezt másoktól is.
Ennek függvényében nekem egy olyan partner lenne az ideális, aki férfiként viselkedik. A probléma csak az, hogy nem csupán az úriemberek vannak kihalófélben, hanem a férfiak is. Talán a mi hibánk, hiszen olyan sok hülye kis csitri futkos a világban, aki rámenősségével felborítja a jól bevált sablont. A srácok egyszerűen gyávák lettek. Nem mernek leszólítani egy lányt és azért csűrik-csavarják a mondandójukat, mert félnek a visszautasítástól. Ez persze teljesen érthető, senki sem szeret pofára esni. Mégis ők lennének az erősebbik nem, ők azok, akik kevésbé veszik a szívükre a dolgokat. Egy lány a boltban fél füllel hallott megjegyzésen is képes órákig meditálni, míg egy fiú meg sem hallja az ilyesmit.
Régimódi lány vagyok. A fiú tegye meg a kezdő lépést és kész. Nem hiszem, hogy ez olyan nagy elvárás lenne a részemről.
Félreértés ne essék, nem a kőkorban leragadt macsót keresem, nem is egy film vagy egy könyv férfi főhősét, akiért ezrek epekednek. (No, persze, ha Niko vagy Jace várna a karácsonyfa alatt piros masnival átkötve, nem panaszkodnék.) Hanem valaki olyat, aki határozott, aki mellett nem én vagyok a "keményebb", akit nem kell éjjel-nappal pátyolgatni és aki mellett nőként viselkedhetek.
Részemről ennyi lenne. Nem muszáj velem egyetérteni, ez csupán az én szuverén véleményem.
Jól esett kiírni magamból. ^^

2011. december 19., hétfő

Sámánizmus

Most egy ismeretterjesztő bejegyzésre vetemedem.
Gondolom, sokan nem ismerik a sámánizmust. Hallottak már róla, van valamilyen elképzelésük, de ha meg kellene határozniuk, mi is ez, csak a vállukat vonogatnák. Én is valahogy így voltam ezzel, mikor merő kíváncsiságból és mert az ilyen dolgok a szívem csücskei, felvettem egy kurzust a sámánizmusról. Holnap pedig vizsgám lesz belőle, így gyakorlásként kicsit szabad szellemben, leegyszerűsítve felvázolom a főbb jellemzőket. Talán maroknyi olvasóm érdekesnek találja majd és esetleg az erre vetődők is kapnak valami hasznosat.
Tehát sámánizmus. Először is meg kell magyaráznom, mit is jelent ez a fogalom. A sámánizmus nem vallás (a vallás egységes dogmarendszer írásban rögzített tantételekkel), hanem egy olyan rendszer, amiben megtalálható a mitológiai háttér és a gyakorlati rituálék a köznapi életre vonatkoznak, illetve több kultuszt is magába foglal. Lényegében ott van sámánizmus, ahol sámán van.
A sámán pedig egy mediátor, vagyis közvetítő az emberi és a szellemvilág között.
Mivel én a Belső-Ázsiában élő sámánokról tanultam, az ő rendszerüket tudom jellemezni. A táltosok hasonlók, mégsem ugyanazok, ahogy a Dél-Amerikában élő társaik sem. Az ázsiai sámánok ugyanis autentikus vonalat követnek és tudatmódosító szerek nélkül is képesek transzba esni. Jól olvasod, nem szívnak füvet, nem esznek varázsgombát, semmi ilyesmi, egyszerűen ráhangolódnak a rituáléra és kész. Elképesztő, mi?
Fontos leszögezni, hogy sámán csak egy közösségen belül létezik. Az ő feladata az emberi világban keletkezett problémák megoldása, a közösség segítése, így egy remete például nem lehet sámán.
Ezeket a problémákat rituálék során oldja meg.
Mielőtt azonban a sámánizmus gyakorlatára rátérnék, van néhány dolog, amit érdemes tudni.
Először is azt, hogy sámánnak születni kell. Már a születés pillanatában kiderül, ki a kiválasztott. Ezt általában egy feles csont (ujj, fog) vagy egyéb jelek mutatják, mint a burokban születés vagy a szőrös hát. Az ilyen csecsemőket a közösség később is nyomon követi. Persze öröklődhet is, vannak kimondott sámáncsaládok, bár néha átugorhat pár generációt és ők nem nevezhetőek kimondottan erős sámánoknak. Ahhoz a szellemek elhívására is szükség van.
A sámán élete során is kilóg a többiek közül. Nem illeszkedik bele a normákba, majd az élet egy általában kritikus időszakában, ami bármikor elérkezhet, kiüt rajta a sámánbetegség. A betegség csúcspontja az eszméletvesztés, ami akár napokig is tarthat.
A mitológia szerint ilyenkor a sámánok lelkét (a szabad lelket) a szellemek feldarabolják és rituálisan elfogyasztják. Később a sámán azokat a betegségdémonokat tudja uralni, akik ettek a lelkéből.
Csodálatos módon meggyógyul, ami legitimitást is biztosít neki, hiszen ha saját magát meg tudta gyógyítani, akkor másokat is meg tud.
Aztán az új sámán részt vesz egy beavató rituálén, majd egy mestertől megtanulja a sámán lét apró-cseprő dolgait.
Ha már szóba kerültek a lelkek, a sámánizmusban többes lélek hit van. Úgy gondolják egy élőlénynek több lelke van, szám szerint három: a testlélek, ami a test másolata és halál beálltakor megsemmisül vagy újjá születik, a szabad lélek, ami képes elhagyni a testet (sámán tudja irányítani, míg a hagyományos emberek szabad lelke álmukban vándorol csak, vagy ha egy szellem elcseni), illetve a csontlélek, ami a holttestet őrzi az ártó szellemektől.
A mitológia csodálatosan színes, az ajtológiai történetektől a világ felosztásáig. Erről inkább nem írok, mert túlságosan hosszúra nyúlna a bejegyzés és utána lehet nézni helyes kis mitológiás könyvekben. A lényeg, hogy hármas osztatú világkép jellemzi, vagyis felső világ, alsó világ (nem összetévesztendő a pokollal, büntető alvilág csak a tételes vallásokban van) és emberi világ. A sámán az, aki közvetíteni tud közöttük. Persze vannak fekete sámánok, akik mindhárommal kapcsolatot tudnak teremteni, és fehér sámánok, akik hatalma csak bizonyos lényekre korlátozódik.
Ha már lények, fontos megemlítenem egy újabb fogalmat, az ongont. Az ongon a sámán segítő szelleme. A mitológiában szereplő lények amúgy ambivalensek, vagyis nem kimondottan rosszak, vagy jók, hanem szituációtól függően viselkednek és megnyerhetők, lefizethetők, ha kell. Megtalálhatók közöttük a hagyományos lények, mint a boszorkány, lidérc, vagy vámpírszerű lény (nem Drakula és nem is csillog, eredeti neve rossz madár és olyan női szellem, aki férfiakat csábít el és gyilkol meg fém csőrével), és állatok (totemikus állatok).
A mellékelt képen egy "léleklopó" látszik csúnyácska démonként ábrázolva. Eredetileg a boszorkányról tartották, hogy éjszaka rátelepszik az ember mellkasára, lenyomja és ellopja a szabad lelkét. Aztán persze a monda kiterjesztette hatáskörét más lényekre, még a macskára is.
Ez úton is figyelmeztetek mindenkit, hogy köhögés vagy tüsszentés esetén ne felejtse el a szája elé tenni a kezét, mert a lélekrabló szellemek csak erre várnak. :)
Térjünk vissza a sámánhoz.
A sámán nappali és éjszakai (hátasos) szertartásokat végez. Mindegyikhez más viselet szükséges. A sámán viselete nem egy egyszerű jelmez, hanem mindennek megvan a maga funkciója és mintegy páncélként szolgál. A rituálé ugyanis küzdelem a szellemekkel és mindig veszélyes. Oldalakat tudnék írni a sámánruháról, de inkább csak a lényeget sorolom fel: minél nagyobb felületet takarjon, madárruha (tollak), fémek (csörgő hang elijeszti a nem kívánatos szellemeket), tükrök és fejfedő.
Említettem a hátast, ami dob, bot, doromb lehet és csak éjszakai szertartásoknál használják. A dob ritmusa az egyedüli, ami segít a sámánnak transzba esni.
A rituálé alatt a sámán kétféle módon léphet kapcsolatba a szellemekkel. Vagy szemtől szemben beszél velük, vagy médium lesz, vagyis a szellem a testébe költözik és úgy válaszol.
A rituális szövegek egy része kötött, megtanult, míg egy másik spontán, akár más nyelven is megszólalhat.
Nos, már így is nagyon hosszúra nyújtottam ezt a bejegyzést. Még annyit fűznék hozzá, hogy a tételes vallások, mint például a buddhizmus is hatással van a sámánizmusra és sok dolgot kölcsönösen átvettek.
Remélem, hasznos információkkal szolgáltam a téma iránt érdeklődőknek és szívesen válaszolok bármilyen kérdésre.
Egy helyes kis rókadémonnal búcsúzom, aki egy igazán különleges lény.

2011. december 17., szombat

KönyvmolyCON

Úgy érzem, idén teljes mértékben kiéltem könyvmániámat. Ennek megkoronázása pedig ez a hétvége. Ahogy írtam előző bejegyzésemben, tegnap könyvbemutatón voltam, de ma sem maradtam könyves program nélkül.
December 16-17-18 az első magyar KönyvmolyCON időpontja. Helyszínt a Westend adta, míg a garantált molyélményt a kiadói standok.
Ma sikerült elmennem rá. Előzetes egyeztetés és a szokásos késésben vagyunk figura után Applequeen tisztelt meg társaságával. Bár ő nem nevezhető könyvmolynak, nem ismeri mondjuk a Könyvmolyképző Kiadó köteteit, mégis lelkesedett velem és jól érezte magát.

Íme a részletes jelentés:
Teljes harci díszben tíz perccel reggel 11 előtt értük el a bevásárlóközpontot. Nálam a harci viselet rajongásom tárgyát képezte és a következő kellékekből állt: az új The Mortal Instruments pulcsim, ami Simont hirdeti, rúna a bal kézfejen és az esős idő, na meg a legyünk már stílusos árnyvadászok dolog miatt hosszú szárú, fűzős bőrcsizma és fekete bőrnadrág. Applequeen inkább az időszakhoz öltözött Rudolf rénszarvasos pólójával.
Amint megérkeztünk a helyszínre, ami első ránézésre nem tűnt túl nagynak, beálltunk a hosszú sorba. Előzetesen lehetett interneten jelentkezni az eseményre és olvasójegyet szerezni, aminek bemutatása különféle ajándékokat és kedvezményeket jelentett.
Az első ilyen elő karácsonyi ajándék egy előzetes példány volt az Iron King, vagyis Vaskirály című könyvből. A kiadó még csak tervezi a kiadást és ezekkel az előzetesen kinyomtatott, de még nem ellenőrzött példányokkal akarja rá felhívni a figyelmet és felmérni, mekkora a kelendősége. Hát a sorból és a tényből, hogy alig egy óra leforgása alatt elfogytak a kötetek, nem lehet panasz az érdeklődésre. Sikerült nekem is beszereznem egyet, úgyhogy nagyon boldog és elégedett vagyok.
Applequeen elfelejtett olvasójegyet igényelni, így mint állítása szerint a fegyverhordozóm, nyújtott lelki illetve technikai támaszt.Vagyis jött velem, hozta a szerzeményeimet és osztozott lelkesedésemben.
Mivel elsősorban a Könyvmolyképző Kiadó érdekelt, itt indítottunk.
Nekiláttunk az akadályversenynek, ami öt standból állt és mindegyiknél egy könnyű kis feladat várt ránk. Véleményt kellett formálni, vagy kérdésre válaszolni. Standonként két percig tartott beszereznem a pipákat. Applequeen meg is jegyezte, hogy durván tolom, mert csak pislogott mellettem, főleg mikor az egyik standnál megfordult a helyzet és én magyaráztam a játékvezetőnek, mi a szitu. Ez történik, ha az ember lánya mániákus könyvbarát.
A végére hagytuk a legjobb feladatot, vagyis a lufifújást. Fekete Twilight kötetek címével fémjelzett lufit kellett felfújni. Meg is tettem és hála Applequeen fegyverhordozóm segítségének, még a hozzá adott műanyag rúdra is sikerült felszerelnünk. Ez a feladat tetszett a legjobban, örök gyerek vagyok. Szeretem a lufikat és büszkén villogva vonultam végig vele kétszer is a városon. Most pedig a koliszobám egyik polcához erősítve díszeleg.
Az akadályverseny elvégzése után begyűjtöttük a nyereményt, vagyis öt darab funny bands karkötőt. Ebből egyet Applequeennek adtam hű szolgálataiért.
Aztán végre megvehettem a Bukott angyalok városát, ami a nap csúcspontja volt. Örömködve simogattam a borítót és legyűrtem a kísértést, hogy beleolvassak. Ezt a kötetet ugyanis szilveszter éjszakára tartogatom.
Természetesen a többi kiadót is megnéztük. Mindegyiknél 20% kedvezményekkel csalogattak, de ennek kivételesen ellen tudtam állni, még az Ulpius-ház kínálatát is elkerültem, nehogy megkísértsen A lovak völgye. Viszont megálltam begyűjteni egy naptárt és az Agave kiadónál egy fehér-piros baseball sapkát.
Közben megskubizhattam a magyar szerzőket, már akik épp akkor a helyszínen lézengtek, vagy dedikáltak. Benina sajnos csak későbbre volt hivatalos, így őt elkerültem.
Nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk és kiélhettem magam egy kicsit már ami a molyságomat illeti. Remélem, máskor is lesz alkalmam elmenni ilyen családias hangulatú rendezvényekre. Mindenki nagyon kedves, mosolygós és segítőkész volt, így az alap jó hangulat biztosítva lett.
Nekem sokkal jobban tetszett, mint a Könyvhét, amire a nyáron mentem. Az túl nagy, szinte elveszik benne az ember és nincs meg a kellemes légkör a tömeg miatt, amitől meglehetősen sűrűn szabályosan irtózom.

A könyves móka után Applequeennél kötöttünk ki. Sült krumplit majszoltunk, teáztunk és csokipudingot nassoltunk hatalmas adag tejszínhabbal. Szinte betegre zabáltuk magunkat, aztán csak feküdtünk. Megnéztük a Next című filmet, ami nem volt rossz, de nem érdemel külön bejegyzést, zenét hallgattunk és sorozatoztunk. Mindketten Roswell rajongók vagyunk.
Örülök, hogy idén sokkal többet tudtam találkozni Applequeennel. Szinte rituálé a szombati filmezés, na meg a puding. Ez pedig azt jelenti, hogy minden furcsaságom ellenére, van szociális életem.
Rájöttem, hogy mit értett Ribizly, amikor azt mondta a pörgés, ha sok dologgal foglalkozik egyszerre, jó hatással van rá. Hát rám is, ugyanis fontos az egyensúly. Tudom, közhelynek hangzik, de a lelki béke az ilyen apró egyensúlyokban mutatkozik meg. Fontos, hogy teljes életet éljünk és ne csak egy dologra koncentráljunk. Nem jó, ha valaki csak a tanulásnak él és az sem, ha csak a bulizásnak. Mindennek megvan a maga ideje, csak ki kell alakítani egy ritmust, hogy megférjenek egymás mellett és ne szorítsák ki a másikat.
Itt a vizsgaidőszak, van egy csomó tanulnivalóm, kötelezők, amiket el kell olvasnom és még két beadandó, amit meg kell írnom. Mégis ahelyett, hogy rágörcsölnék ezekre, szerveztem magamnak kikapcsolódási programot, éltem társasági életet és igen, még tanultam is. Remélem, sokáig sikerül megőriznem ezt az egyensúlyt.

Bejegyzésem végére egy csodálatos képet hoztam.
A Hubble űrteleszkóp készítette ezt a mesébe illő képet. Aki eddig nem hitt volna a csodákban, hát itt a bizonyíték, angyalok márpedig léteznek, talán csak nem abban a formában, ahogy elképzeljük őket. ;)
Gyönyörű.


/Tudományosan: egy csillag születése./

2011. december 16., péntek

Instant

Hivatalosan is vége a szorgalmi időszaknak. Nagyon gyorsan telnek a napok, mintha még csak most lett volna október...
Viszont ahhoz képest, hogy december van, nem érzem sem a karácsonyi hangulatot, sem a vizsgadrukkot. Csak úgy elvagyok a dolgaimmal, egyik napról a másikra tervezek és igyekszem nem belegondolni, mi vár rám januárban.
De ha már december és kivételesen időben letudtam a karácsonyi bevásárlást, foglalkozhatok nyugodt szívvel mániámmal. Ez időtájt ugyanis elnézőbb vagyok magammal szemben. Szóval bespájzolok könyvekből, nem is akárhogyan. Mai szerzeményemet a bemutatóján gyűjtöttem be. Írok is róla egy beszámolót.


Könyvbemutató jelentés:
Hétfő este kaptam a hírt, hogy a Kísértés Rt.-nek könyvbemutatója lesz. Egyből fellelkesedtem, mivel már nyár óta szemeztem vele, pedig akkor még meg sem jelent.
Aztán izgatottságom fokozódott más örömforrásoknak köszönhetően és még kísérőt is tudtam szerezni Pucca személyében. Jelenlétem tehát biztos volt. Már csak a könyv beszerzésének módja okozott kétségeket. Megrendeljem, vagy vegyem meg helyben?
Aztán eljött a péntek, vagyis a ma reggel és miután nagy nehezen kimásztam az ágyból, végigültem a szemeszter utolsó előadását és jó sokat sétáltam Pucca-val tanárt vadászva és ajándékot keresve, megérkeztünk a helyszínre.
Az Instant egy érdekes hely. Elég elvont, elég fura és elég elképesztően zseniális. Szeretem az ilyen hangulatú helyeket, olyan, mintha az ember egy másik világba cseppent volna.
Ahogy a mellékelt képen is látszik, a plafonon nyulak szaladgálnak, a berendezés tartozéka a műfű, az üvegház, a hatalmas bagoly és mindenféle bizarr kép. Nehezen tudnám leírni, ezt látni kell. Nekem bejött.
Szóval megérkeztünk. Nem is igazán tudtuk, hogy hova, kihez, mire is pontosan. Én könyvügyileg természetesen képben voltam, míg Pucca próbálta megérteni, mi folyik körülötte. Szegénykém kicsit oda volt, mivel alig aludt, hogy be tudja fejezni az egyik szemináriumi dolgozatot. Mégis eljött velem, amiért nagyon hálás vagyok.
Tehát bementünk, leültünk és nézelődtünk. Ismételten éreztem, hogy kívülálló vagyok, ahogy általában nagy társaságban szoktam. Túl antiszociális vagyok az ilyen csoportosulásokhoz. Most viszont, ellentétben a legutóbbi könyvbemutatóval, volt mellettem valaki, ami sokat számított.
Maga a bemutató kicsit késve kezdődött, amire előre fel voltam készülve. Aztán, mikor a mozgolódást követve körbeültük a rögtönzött pódiumot az írónővel, a "műsorvezetővel" és a kivetítővel, már csak egy lettem a sok néző közül, sikerült beolvadnom.
Volt vetítés, jó néhány érdekes információ a könyv keletkezéséről, több részlet felolvasása, vagyis minden, ami egy ilyen eseményen elvárt.
Amúgy az írónő fiatal egyetemista, akiben megvan a kezdő írók bája. Remélem sosem vetkőzi le ezt a légkört. Mosolygós, kicsit megszeppent a sok érdeklődőtől és nagyon kedves. Oh, elfelejtettem megemlíteni az elején, hogy magyar szerzőről van szó. Éljenek a hazai tehetségek!
Tehát a produkció nagyjából egy órát vett igénybe, aztán jött a dedikálás. Végül helyben szereztem be a könyvet kedvezményes áron, így még kevésbé van bűntudatom, amiért már megint könyvet vettem.
Pucca már nagyon álmos volt, és még a nyuszik a plafonon sem tudták felébreszteni, pedig igazán élénkítő hatásúak, mikor beálltam a nem kicsi sorba új szerzeményemmel. Cseppet lassan haladt, mivel mindenki kapott nem csupán egy aláírást, hanem egy rajzocskát is. Így eltartott egy ideig, míg rám került a sor és begyűjtöttem az aláírást egy flegma macskával egyetemben. Most pedig itt pihen mellettem a frissen nyomott kötet névre szólóan. Elégedett vagyok.
Összesítve nagyon jól sikerült ez a bemutató, Pucca-nak is tetszett, így örülök, hogy nem hagytam ki.
Majd írok a könyvről is egy külön bejegyzést, ha elolvastam, csak egyelőre más kötelességeim elszólítanak és túl hosszú az olvasásra váró kötetek sora. Viszont ez a könyv az élmezőnyben helyezkedik el. Vizsgaidőszakban jobb valami kimondottan szórakoztatót olvasni.

2011. december 14., szerda

A titkos kör


Eléggé le vagyok maradva sorozatok terén. Mivel nincs túl sok szabadidőm, felfüggesztettem őket, mégis a hétvégén muszáj volt kicsit lazítanom. Ehhez pedig valami könnyed szórakozást kerestem, így botlottam bele A titkos kör (The Sercet Circle) című sorozatba.
Az első rész nem igazán fogott meg, olyan lagymatagnak tűnt. Aztán ahogy tovább néztem, azt vettem észre, hogy rohamosan fogynak az epizódok és még mindig ezt nézem a beadandóm megírása helyett. Egyszerűen beszippantott. Mielőtt azonban tovább részletezem, íme a szokásos ismertető:
"Cassie édesanyja halála után Chance Harborba költözik a nagyanyjához. Itt az iskolában szerzett friss barátai beavatják a titokba: régi boszorkányok leszármazottai, és szeretnék, ha Cassie csatlakoznak hozzájuk, hogy teljes legyen a “titkos kör”. A lány először nem hisz nekik, amikor is egyikőjük megmutatja neki az utat a mágia titkaiba. Az ellenség pedig a sötét erők oldalán álló felnőttek személyében fog feltűnni."

Igazából tipikus misztikus tinisorozat. Adva van a főszereplő csaj, a maga hímvonzó képességével, meg az irritáló tökéletességével a nyafogásról nem is beszélve. Megvan a hozzáillő srác is, a jó fiú, akinek naná, hogy van már barátnője. Nem is akárki, hanem Miss Tökély. Szóval első ránézésre tucatsorozat. A divat és elektronikus reklámok itt is állandó jellegűek. No, de mégis van benne valami, ami megfogott.
Végre mentes minden vérszívótól és bundás lénytől, csak a jó öreg boszik, akiket egyszerűen nem bírok megunni. Nagyon szeretem a mágiát és ez az egész boszitéma közel áll hozzám. Ráadásul a cselekmény is egyre jobb és jobb lett. Szép kis csavarokat raktak bele, bár nekem még így is teljesen kiszámítható volt.
Nagyjából minden sorozatban van egy szereplő, aki feldobja számomra az egészet. Ő az, akiért a laposabb részeket is érdemes megnézni. Ilyen Damon a Vámpírnaplókból, mert bár a sorozat cseppet sem érdekel már, csorgathatom a nyálam Ianre, Blair a Gossip Girl-ből, aki hiába egy manipulatív kígyó, én imádom és Castiel az Odaátból, aki már azzal mosolyt csal az arcomra, ha feltűnik. A jó sorozatokban tehát mindig akad valaki, aki személyes kedvenccé válik. Szerencsére, itt is találtam.
Faye stílusa egyszerűen pazar. A beszólásai ütnek, végre valaki, aki nem nyafog és úgy viselkedik, mint egy normális ember. Ráadásnak nagyon bírom a stílusát.
Vicces, hogy Phoebe Tonkin már az elején nagyon ismerősnek tűnt valahonnan. Több rész után esett le a tantusz, hogy ő volt abban a sellős sorozatban is, ami a tévében ment és elcsíptem belőle néhány képkockát. Az meg még érdekesebb, hogy az egy másik sellőből pedig vámpír lett a Vámpírnaplókban.
A többi szereplő valahogy nem fogott meg. A többség még irritál is cseppet a sok nyafogással.
Na, de a boszorkányság kárpótol mindenért még a jó pasik hiányáért is. Nekem egyik sem nyerte el a tetszésemet. Mégis ki kell emelnem Jake-et, vagyis inkább az őt megtestesítő Chris Zylkat. Szerintem ugyanis, ő az élő Ken barbie. Komolyan, én nem hittem volna, hogy Barbie baba örök társa, Ken létezhet. Nézzétek csak meg jól Christ kedves olvasóim és mondjátok, hogy nincs igazam! Szögletes arc, gumiszerűen masszív, hátranyalt haj, kiköpött Ken baba. :D
Összegezve nekem bejött ez a sorozat. Mágikus, izgalmas és könnyed. Ajánlom minden sorozatfüggőnek, legalább egy kóstoló erejéig. Boszirajongóknak pedig kötelező darab!

Szeretek sorozatokat nézni, de nem lesz elvonási tünetem, ha akár hónapokig nélkülük maradok, sőt egy idő után maguktól elveszítik jelentőségüket. Tisztelet a kivételnek, vagyis a Trónok harcának, aminek a második évadját repesve várom. Szóval nem vagyok függő. Könyvekkel azonban más a helyzet.
Ó, igen, már megint könyvekről fogok írni.
Néhány napja könyvzombinak tituláltam magamat, ami sokkal jobban kifejezi függőségem állapotát, mint az egyszerű könyvmolyság. Az én szenvedélyemhez ugyanis birtoklási vágy társul, ami nem sok jót ígér amúgy is vézna pénztárcámra nézve.A szenvedély betegség azonban épp attól veszélyes, hogy nem lehet leállni.
Szóval a héten megint rám tört...
Kezdtem a már korábban kitervelt karácsonyi bevásárlással, amiben három kötetet rendeltem magamnak.
Aztán elért hozzám a hír, hogy egy már nyár óta fejemben motoszkáló könyvnek bemutatója lesz pénteken. Bemutató, ergó dedikáltathatom, ergó ez is meg lett rendelve.
Aztán tegnap megtudtam, hogy mégis kijön Cassandra Clare Bukott Angyalok Városa című könyve, amit muszáj beszereznem. Megyek is érte szombaton a KönyvmolyCON-ra.
Ráadásnak pedig megrendeltem a Pongrác Kiadó egyik könyvét, mivel nyertem náluk vásárlási utalványt, így csak a postaköltséget kell állnom.
Nem lesz könyvhiány a karácsonyfa alatt...
Kész, menthetetlen vagyok. :D
Viszont boldog. Tegnap óta csak vigyorgok és alig várom a pénteki könyvbemutatót és a szombati könyves mókát. Mindegyikre sikerült kísérőt találnom. Csak győzzék elviselni túlpörgött könyvmániámat. ^.^

UI: A titkos kör is egy könyvsorozaton alapul, ráadásul a Vámpírnaplók szerzőjének tollából. Utóbbi, tekintve a számomra egyre romló színvonalat, nem sok jóval kecsegtet.
Ja, és eddig 9 részt adtak le belőle és januárban jön a folytatás.

2011. december 9., péntek

Lopott idő


Megoszló véleményeket kaptam erről a filmről. Applequeen negatív, míg szobatársam pozitív kritikával illette.
Életfelfogásom része, hogy mindent magam akarok megtapasztalni és csak azután alkotni róla véleményt. Így voltam ezzel a filmmel is. Megnéztem csupán a kíváncsiság kedvéért és bár nem mondanám teljesen csapnivalónak, de nem is nyerte el tetszésemet.
Először a szokásos ismertető:
"A nem túl távoli jövőben az idő lesz az új pénznem. Az emberek 25 éves koruk után nem öregszenek tovább, így a gazdagok akár örökké élhetnek, míg a szegények minden percért harcolnak.
Az egymástól jól elválasztott világok egyikében a huszonötnek kinéző, mindenre ráérő gazdagok múlatják végtelen fiatalságuk napjait, a másik oldalon, a gettóban pedig kétségbeesett, kapkodó harc folyik a minden percért. Itt nincsenek szabályok, és idejétmúltak az erkölcsök: csak a következő pillanat számít.
A múló időt a karba épített óra jelzi, egy különleges, a két csuklót összeérintő kézrázással viszont aki akarja, átadhatja másnak a saját perceit. Akinek eltelik az utolsó pillanata, és nem szerez még időt, annak megáll a szíve."

Két dolog jutott az eszembe, mikor először hallottam erről a filmről.
Az egyik: "Muszáj Justin Timberlake-nek minden filmben szerepelnie?"
Másik: "Hmm... érdekes"
Tehát vegyes érzelmekkel fogadtam. Nem igazán értem, miért kell egy énekesnek színészettel is foglalkoznia és fordítva. Miért nem elég az egyik népszerűséghajhász szakma? Amúgy meg olyan távol állok Timberlake stílusától, mint ide a Plútó.
Viszont az alapsztori érdekesnek ígérkezett, így adtam neki egy esélyt.
A fenti ismertetőt jelentősen megvágtam, mivel aki olvassa az utolsó bekezdést is, annak rém unalmas lesz. Egyszerűen nem történik benne semmi más. Mázli, hogy a barátaim megjegyzései alapján kezdtem bele és nem olvastam végig az ismertetőt.
Szóval az alapötlet, az idő értéke, meg ez az egész jövőbeli vízió igazán tetszetős lehetne. De nem az. Egyáltalán nem dolgozták ki rendesen. Adva van egy ilyen jó téma és egy harmadrangú akciófilmet csinálnak belőle. Mi megy manapság a filmiparban? Ennyire ráérnek vagy ennyire elbízzák magukat a hangzatos színésznevek miatt?
A cselekmény tehát csapnivaló.
Mivel viszont ébresztett bennem néhány gondolatot az idővel kapcsolatban, mégsem nevezném teljesen fantáziátlannak.
Ami a színészeket illeti, Timberlake nem villogott valami sokat ellenben Alex Pettyferrel, akit nagyon jó volt negatív szerepben viszontlátni. Ráadásul ez után tényleg sikerült elszakadnom az Alex-Jace párhuzamtól. Jamie még mindig nem 100%-os, de nagyon fejlődik. Legalábbis az elképzeléseim szerint. Alex túl idősnek látszana Jace szerepére. (Igen, már megint a The Mortal Instruments megfilmesítéséről beszélek.)
A női főszereplővel, Amanda Seyfrieddel csupán egy problémám volt, a haja. Annyira borzalmas ez a frizura. Olyan, mintha parókája lenne és a nagy szemei miatt, tiszta porcelánbabára emlékeztető kinézete van. Viszont a ruhatára tetszetős. Azért is tettem be a felső képet, mert bírom ezt a kicsit gótos, kicsit lolita stílust meg a hosszú szárú kesztyűket.
Összességében tucatfilmről van szó, amit legfeljebb egyszer érdemes megnézni, de az sem veszít túl sokat, aki kihagyja. Elsősorban elvetemült Timberlake rajongóknak és Alex mániában szenvedőknek ajánlanám. A többiek, meg döntsék el maguk, van-e 100 percük rá. ;)

Ha már idő, ezt a videót muszáj megosztanom. Annyira elgondolkodtató: Az idő értéke

Helyzetjelentés:
Nekem sem ártana némi időt lopni. Valahogy sosem tudom tökéletesen beosztani. Mindig akad valami, ami átcsúszik másnapra és így sosem érek a teendőim végére.
Zh-k, beadandók és vizsgák körül forog kezdetleges zombilétem.
A karácsonyi hangulat messze elkerül. Még azt sem érzem, hogy december van. Hol a hó, hol a reggeli fagy, vagy legalább a zúzmara? Pocsék ez az időjárás...

2011. december 5., hétfő

Holdvilág

Szorgalmi időszak vége ide, előrehozott vizsga oda, ezt a könyvet befaltam. Két vonatút és egy kis vasárnapi lustálkodás és már megint várhatok. 3 év várakozás után, ez a néhány óra, amit a könyv társaságában tölthettem semmi. Újra el kell majd olvasnom, úgy hogy előtte az Éjvilágból is repetázom. Majd ha lesz időm... és kevesebb olvasásra váró könyv pihen majd a polcomon...
No, de miről is beszélek?
A Holdvilág Rob Thurman nagyszerű regénysorozatának második kötete, amire már egy egész örökkévalóság óta vártam. Korábbi bejegyzéseimben említettem, mennyire szeretném végre a kezemben tudni. Ez most teljesült.
A sorozat első részéről az Éjvilágról már írtam korábban egy bejegyzést Nightlife címen. Egyik kedvenc könyvem.
A Holdvilág hozza az írónő (Igen, jól olvasod, Rob Thurman nő.) stílusát. Cal még mindig szarkasztikus, Niko még mindig életem szerelme és Robin, nos, ő Robin és kész.
Mielőtt azonban jobban belemerülnék, íme a fülszöveg:
"Miután megmentette a világot családja pokoli ágától, Cal Leandros és rettenthetetlen bátyja Niko New Yorkban telepedtek le és még új munkát is találtak. Nyomoznak, és testőrködnek, ha kell. És a Nagy Almában, ahol hemzsegnek a természetfölötti figurák, jól megy az üzlet.
Legújabb megbízásuk miatt be kell épülniük a Falkába, a vérfarkas maffiába. Egy kispályás Falka főnök attól tart, hogy egyik riválisa el akarja tenni láb alól, és bizonyítékot akar szerezni erről. Az ügy a Holdvilág bár hátsó, nem emberek számára fenntartott pókerbarlangjában veszi kezdetét. Cal szerint ez is csak egy lesz a temérdek sok munkájuk közül, de fogalma sincs, mekkorát téved."

Kezdem a külsőségekkel. Annyira megszoktam már az ötszáz oldal feletti, vaskos köteteket, hogy szinte aprónak tűnt ez a könyv. Azonban, ahogy a mondás is tartja: kicsi a bors, de erős. A borító csodálatos, akár az első köteté. A lapok viszont sötétebbek, olyan szürkések. Bár nekem aztán mindegy amíg könyv formája van.
Egy dolog van, ami folyton bökte a csőrömet. Tudom, hogy sok macera volt a kiadás körül és örüljek csendben vagy sunnyogjak el, de egy lektort igazán kaphatott volna. Olyan gépelési hibákat, megduplázott szavakat, elhagyott betűket, vagy szóközöket találtam, amik mellett nem tudtam olyan könnyen elsiklani. Megbontották a csípős szöveget.
Ezen kívül egy bizonyos szó zavart. Hiába ugyanaz a fordító, aki tökéletes munkát végzett, hiszen meghagyta az írónő savként maró gúnyolódását és hihetetlen szófordulatait, mégis eltér egy szó. Robin állandóan "puck"-ként van emlegetve. Miért nem faun? Vagy kicsi kecske, ahogy Addy hívja? Kellett vagy húsz oldal, mire megszokta a szemem és nem punknak olvastam...
Ezekben ki is merült minden, ami számomra problémát jelentett.
Az első fejezet üt. Jó mélyen, hogy éreztesse az olvasókkal, ez az, ami kell nekik.
És igen, jelentem függő vagyok.
Szeretem Cal stílusát. Az okoskodó, szemét megjegyzéseit. Még az önmarcangoló baromságait és a kamikaze akcióit is.
Niko pedig... KELL NEKEM! MOST! Életem szerelme. Imádom a szőke tincseit, az önkontrollját, a gondolkodását és az összes pengét, amit magánál hord.
Robin külön fogalom. Az egója önmagáért beszél, nincs is mit hozzáfűznöm.
Georgina viszont még mindig semmilyen. Ahogy az első könyvben, úgy ebben sem sok vizet zavart, így nem lopta be magát a szívembe.
Promise viszont heves érzelmeket vált ki belőlem. Féltékeny vagyok. Féltékeny vagyok egy vámpírra, ami elég gáz, de Nikóért még ez is megéri.
Annyira jó volt újra látni őket. Már nagyon hiányoztak, még Abby is.
Nem is tudom, mit kellene írnom a cselekményről. Nem szeretnék semmit sem elszólni, így inkább csak azt mondom: pörgős, fordulatos és garantáltan izgalmas.
Csak ajánlani tudom, mindenkinek, aki szereti az urban fantasyt, nem zavarja a gyilkolászás és néhány cifra káromkodás Robin részéről, amik garantált röhögőgörcsöt okoznak.
Buzdítok mindenkit a vásárlásra, hátha ismételten sikerül csodát tenni és a Tuan Kiadó belátja, ez a sorozat a legjobb a repertoárjából, nem érdemes félbehagyni. Akár éveket is hajlandó vagyok várni rá, csak jöjjön a folytatás.
Megjegyzem, bár semmi kivetnivalót nem találtam ebben a történetben, az első kötet mégis felette áll. Nem tudom, megmondani miért, de az kibélelte a kedvenc könyveimnek kijáró bársonyszéket és makacsul ragaszkodik is hozzá.
Néhány idézet a végére kedvcsinálónak:
"Az azonnali halál és pusztulás nem kifogás arra, hogy elhanyagoljuk az elménket." - Niko egyik bölcsessége ^^

"– Most is biztos a reggeli rutin megy nála, vagyis csak ül az ágy szélén, és a falat bámulja, mintha most operálták volna ki az agyát.
– Meditációnak hívják, Cal – szólalt meg Niko mögöttem."

"Egy esélyed van. Ha elcseszed, vége. Ha nem, akkor is." - Cal bölcsessége

"Ha Robinnak volt hatodik érzéke, az csak és kizárólag a szexre volt beállítva… de az olyan erővel, hogy innen képes volt kiszúrni egy kanos marslakót is."

"Hermész, szopj le!" - Robin tud szitkozódni ^^

"Borzasztóan sajnálom, hogy felzabáltalak, cimbora. Mea culpa."

2011. december 1., csütörtök

Sárkányszív

December van. Ez pedig nem jelent mást, mint csípős időjárást, ködöt, talán havat és vizsgákat. Az előbbiekkel semmi problémám, az utóbbi meg egyre fenyegetőbb. Mégis mindig a fontossági sorrendemet követem, vagyis egyszerre csak a legsürgetőbb problémára koncentrálok, vagyis a beadandó dolgozatokra meg az előrehozott vizsgámra. Lehet vennem kellene MagneB6-ot...
Mégis a hipnózis rejtelmei helyett blogolok kicsit. Olyan régen írtam és már nagyon hiányzott a klaviatúra ritmusos hangja.
Ezúttal egy régi filmet hoztam.
A Sárkányszív 1996-os darab, vagyis meglehetősen régi. Nekem amolyan régi (gyerekkori) kedvenc. Mégis bár vagy tucatszor láttam, nem unom.
Mielőtt azonban belemennék a részletekbe, hoztam ismertetőt is port.hu-ról kölcsönözve:
"Bowen, az Ősi Törvény lovagja kardforgatásra okítja Einon herceget. Amikor a herceg apját, a gonosz királyt megölik, a csatában Einon is halálos sebet kap. A királynő a Sárkány barlangjába viteti a fiát, ahol Draco, a sárkány felajánlja fél szívét a hercegnek, aki megesküszik, hogy igaz és jó király lesz. Csakhogy Einon még apjánál is gonoszabb és az elkeseredett Bowen ezt a sárkányszívnek tulajdonítja. Megfogadja, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem találja és el nem pusztítja a sárkányt. Ám a viadal váratlan fordulatot vesz, a két ádáz ellenfél barátságot köt egymással."

Az alapsztori egy bizonyos sárkány, Draco köré épül. Imádom a sárkányokat. Már annyira oda vagyok értük, vagy inkább túl sokat olvasok róluk, hogy az egyik órán, mikor Napóleon és a légi hadviselés szóba került, (Ugyanis Napóleon fontolóra vette a léghajók bevetését, bár a kezdeti próbálkozás után azonnal le is tett róla.) kis híján benyögtem: Igen, a sárkányokat is bevette! ^^
Visszatérve a filmre, szerintem a karaktereken van a hangsúly.
Bowen és Draco kibontakozó barátsága igazán üdítő. Olyan jól évődnek egymással, mint a régi házasok. A szerzetes pedig egy vicces színfolt mellettük.
Einon külön kiemelést érdemel, vagyis inkább David Thewlist illeti a dicsőség, amiért ilyen jól megformálta az elkényeztetett, egoista, megalomániás, kissé őrült herceget. Aki nem ismerné fel, annak szólok, hogy David Thewlis a Harry Potter Lupinja.
A cselekmény pörög, kardozós, harcoljunk a jó ügy érdekében életérzéstől áthatott, mégis ha nem lenne Draco, sablonos lovagfilm lenne.
Draco bár grafikailag nem a legtökéletesebb, bár egy '96-os alkotáshoz képest nem is visszamaradott, mégis elég hiteles. Lehet elfogult vagyok, de minden hiányosságai ellenére, tetszik ez az ábrázolásmód. A személyisége pedig felturbózza a látvány hiányosságait. Külön ki kell emelnem a magyar hangját. Sinkovits Imre tökéletes választás volt. Ő kölcsönözte hangját Az oroszlánkirályban Mufasának és Ha eljön Joe Black című gigantikus alkotásban a Halálnak.
A zenéje csodálatos. Annyira hangulatos és egy bizonyos szám, annyira szép, szívhez szóló, hogy már ezért érdemes megnézni. Vagy legalábbis meghallgatni:
Randy Edelman - To The Stars
Igazából nem is tudom megmondani, mi tetszik ennyire ezen a filmen, persze a sárkányokon kívül. Egyszerűen szeretem és kész.
Azoknak ajánlom, akik régi fantasyt szeretnének nézni, sárkánybolondok, mint én, vagy kalandos, varázslatos kikapcsolódásra vágynak.
Megjegyzem, készült második rész is, ami nem rossz, de számomra nem veheti fel a versenyt az elsővel.

Helyzetjelentés:
Mint ahogy a bejegyzés elején említettem, kezdődik a vizsgaidőszak, ami még kevesebb szabadidőt jelent, így ritkán írhatok. És sajnos a könyvek közül is csak a tananyaghoz kapcsolódókat bújhatom. Persze így is beiktatok egy-egy regényt. Már alig várom, hogy a holnapi vonatúton végre visszatérhessek Cal és Niko világába. Csípős szarkazmusra van szükségem meg némi vérre...
Apropó könyvek, egyre csak gyűlnek az olvasnivalók. Legújabb szerzeményem: Carlos Ruiz Zafon - A szél árnyéka, amire már régóta vágyom. Viszont továbbra is a polcomon csücsül a Puskapor és Sárkányvér, Az árnyékvilág peremén és A könyvtolvaj. Nem is tudom eldönteni, melyik legyen a következő a Holdvilág után.
Ráadásul már alakítgatom a karácsonyi ajándéklistámat. Nagyon rákattantam Az éhezők viadalára, mivel már egy jó ideje szemezek vele és hamarosan kijön a film, ami biztosan becsábít majd a moziba. Én viszont jobban szeretem előbb elolvasni és csak utána megnézni. Így ez a kötet előkelő helyen szerepel. Viszont csábít, hogy egyszerre olvassam a folytatásait is, amik már megjelentek magyarul. Ugyanakkor a Shiver folytatása is érdekel... A bőség zavara, bár ha a City of Fallen Angels nem jön ki decemberben (amit nagyon-nagyon sajnálni fogok) talán megoldhatom középúton.
Oké, leállítom magam. Órákig tudnék beszélni/írni a kedvenc regényeimről...