2012. november 30., péntek

Könyves várólista III.

Ismét az utolsó pillanatra hagytam a hónap könyves rovatát. Erre a szokásos, halogattam, amíg már majdnem túl késő lett szituáción kívül, jó okom is volt.
Büszkén jelentem, könyvtárban voltam, visszavittem három könyvet (Démonnapló, Bukottak holdja, Szamuráj a szerelem házában) és nem vettem ki SEMMIT! 
Ez nálam az önuralom egyik csúcsa, de most sajnos tényleg nincs időm könyveket falni, maximum tankönyveket. No, ez persze nem jelenti azt, hogy jelenleg nem csücsül könyvtári kötet a polcomon, illetve hogy nem olvasok regényt, mert igen és igen, csak lassan haladok velük. 
Lássuk, jelenleg milyen könyvek csábítanak:
Könyvtári könyvek:

Kara - Démonnapló 2.
Csinos kis manhwa, a feljebb már emlegetett Démonnapló folytatása. Könnyed, bohókás és képregény, vagyis ideális lesz a szorgalmi időszak hátralévő részében. 

Li Jong-Hi - Annyira király vagy! 1-2
Szintén manhwa a romantikus fajtából. Egyből két részt vettem ki belőle, mivel valószínűleg rögtön akarom majd a folytatást. Az előzővel együtt egyetemi túlélőcsomagom szerves része lesz.

Rob Reger és Jessica Gruner - Emily the Strange - Elveszett emlékek
Mikor a mangák között válogattam, bukkantam rá erre az aranyos könyvecskére. Egyszer Libriben nyálat csorgatva már bele is lapoztam és tetszett az ötlet, illetve a sok illusztráció. Épp ezért nem bírtam a könyvtár polcán hagyni, szinte kiáltott utánam. Így került a képregénykupac tetejére, no meg mert gyorsan kiolvashatónak tűnt. Ő is megy a túlélőcsomagba...

Kölcsönkapott könyvek:

Cecelia Ahern - Where Rainbows End
Ribizlytől kértem kölcsön, mivel rohamosan kopik angol nyelvtudásom, amibe nem vagyok hajlandó beletörődni. Szóval elhatároztam, hogy angolul fogok olvasni. 
Jobban szeretek anyanyelven, mivel úgy minden apróság élvezhető, kerek egész, míg más nyelveken, hiába ismerem a szavak 90%-át és értem meg maradéktalanul a történetet, az apróságok nem jönnek át. Szeretek gyönyörködni a szavakban. Most viszont kiiktatom előzetes fenntartásaimat, és amint lesz szabadidőm, na meg agykapacitásom hozzá, elkezdem. Az alapsztori amúgy nagyon tetszetős és már régóta szerettem volna levélregényt olvasni.

Saját könyvek:

Karen Marie Moning - Álom és valóság
Ennek a kötetnek aztán van előélete, már ami a blogbejegyzéseimet illeti. 
Tündérkrónikák sorozat második kötete, első (Keserű ébredés) megvan és hosszas töprengés után úgy döntöttem, folytatom. Ezért szinte visszatérő szereplője könyves rovataimnak, ahogy a kívánságlistámról a várólistámra vándorolt. Már a rovat előző bejegyzésében is szerepelt, csak azóta még nem került olvasásra. 
Ezt a problémát pedig orvosolni kell. Nem túl vastag, talán még belefér fél lábbal a vizsgaidőszakban is.

Richelle Mead - A szukkubusz éjszakája
Szintén sorozat második kötete. Az első rész (A szukkubusz dala) tetszett, így fontolgattam a folytatás beszerzését is. Aztán az Agave Kiadó bejelentette, hogy megjelenik és még akciót is hirdetett rá, amit nem hagyhattam ki.... 

Benina - A Boszorka városa
Friss, még szinte ropogós szerzemény. 
Múlt hétvégén szereztem be a könyvbemutatóján (írtam róla élménybeszámolót is), vagyis névre szólóan az enyém és tökéletesen passzol az előző két kötethez. Ez ugyanis a Bíborhajú trilógia befejező része.  Előzmények tetszettek (A Boszorka fénye, A Boszorka démona) és amúgy is szeretem, ha teljes a sorozat. Épp ezért félek mindig új, több kötetes olvasnivalóba belevágni. 

Jelenleg ez a nyolc könyv vár arra, hogy végre kézbe vegyem. Illetve szegény Tövisek hercege, akit méltatlanul elhanyagolok olyan sekélyes okok miatt, mint hogy túl vaskos kötet a mindennapi cipelgetéshez. Na, meg ott van még az Angyalcsók, aminek már a felénél járok. 
Közben pedig jönnek az ünnepek, vagyis a fa alatt is lesz majd néhány szépség, ami bővíti várólistámat. Velük azonban valószínűleg csak 2013-ban tudok foglalkozni.
Időnyerőre van szükségem, sürgősen!  

2012. november 29., csütörtök

Szamuráj a szerelem házában

Szeretem Ázsiát, a kultúrát, a tájakat és a mentalitást. Európai szemmel nézve különleges és egzotikus, így minden távol-keleti dolog felkelti az érdeklődésemet.
Ezt a könyvet is azért vettem ki a könyvtárból, mert szükségem volt egy kis keleti fűszerre, egy kis Japánra. No, meg a szép borító sem volt épp utolsó szempont.
Nem voltak túl nagy elvárásaim, nem tűnt magasröptűnek vagy kifejezetten művészinek, csak valami romantikus limonádénak, ami kikapcsol kicsit.
Sajnos, még ezeket a csekély elvárásokat sem hozta. Csupán 266 oldal, mégis nehezen rágtam át magam rajta. Beletelt két-három unalmas előadásba, néhány tömegközlekedéssel töltött percbe és egy hosszú vonatútba, mire a végére értem. Olvasási kedvemen pedig nem segített, hogy időhiányban szenvedek és ennél a kötetnél jóval megnyerőbb alkotások is várnak a sorukra. Ám, ha valamit elkezdek, akkor be is fejezem, előbb vagy utóbb.
Victoria Kiadó munkája, nekik köszönhető a fordítás és a tetszetős, kemény borítós kivitelezés. 
Fülszöveg:
"Japán, 1868. Az utolsó sógun vereséget szenvedett, kezdetét veszi a császárok kora, és Japán fagyos, északi vidékein egy mindenre elszánt lojalista csapat kétségbeesetten védelmezi az utolsó állásaikat. Hana még csak tizenhét éves, amikor a férje háborúba megy, s magára hagyja. Amikor az ellenséges katonák megtámadják a házát, Tokióba menekül, ahol Josivarában, a hírhedt örömök kertjében keres menedéket. Ott egy bordély tulajdonába kerül, és kurtizánként kell élnie. Jozo, a kalandor katona hat évig a Viktória-kori Nyugaton utazgat, és amikor visszatér a hazájába, mindent romokban talál. Északra megy, hogy csatlakozzon bajtársaihoz, ám az utolsó csatában fogságba esik. Sikerül megszöknie, és délre megy. Josivarában akarja meghúzni magát, az egyetlen helyen, ahol nem érheti utol a törvény keze. Az éjszakát nem ismerő városban, ahol háromezer kurtizán, gésa és bohóc szórakoztatja az arra járókat, egymásra talál a szökevény és a gyönyörű kurtizán. Ám súlyos titkaik az életüket is veszélybe sodorhatják…"
Nagyon romantikusnak tűnik, de mégsem kimondottan az. Pozitívum, hogy nem csöpögős, de valahogy át sem adja a főszereplők szerelmének átütő erejét.
Maga az alapkoncepció nagyon jó. 19. század a szívem csücske, akár hazánkban, akár a távoli keleten, akár az Antarktiszon. Japán pedig egyáltalán nem volt unalmas ország ebben az időszakban, hiszen épp a modernizálódás útjára lépett, ami a szamurájok korának leáldozását is jelentette. Sajnos, nem volt lehetőségem behatóbban Japán történelmet tanulni (Pedig szeretnék kicsit elszakadni az Európa-centrikusság ragadós szálaitól.), így nincs túl sok előképzettségem a témában. Reméltem, a könyv majd nyújt valami újat, ami nem teljesült.
A történet két szálon fut. Néhány fejezet Hana, a szamurájfeleség, majd a háború következtében kurtizánná lett nő sorsát meséli el, amit néhány fejezetnyi Jozo szemszög követ, aki a polgárháborúba kalauzolja el az olvasót, mint világot látott harcos.
Kezdetben Hana szemszöge tetszett jobban, mivel érdekes volt olvasni egy félénk, ám büszke nő küzdelmét, mikor a világa kifordult sarkából. Nem volt túl sok választása, így sodródva az árral, a szépségére alapozva prostituáltnak állt. Lassan bontogatta szárnyait az éjszakai pillangók világában, miközben levetkőzte előítéleteit, no meg a gátlásait.
Jozo részei ezzel szemben csatákból, illetve visszaemlékezésekből álltak, amikben az Európában töltött hónapjait idézte fel. Egyik ütközet követte a másikat, egyik katonát a másik váltotta fel és valahogy nem tudtam elhelyezni magam az eseményekben. Kevés a háttér információ. Az európai városok újra és újra felbukkanó dicshimnusza helyett, igazán írhatott volna a háború okairól, előzményeiről, úgy sokkal érthetőbbé és emberközelibbé vált volna.
Aztán valahogy kezdtem megszokni a kissé érthetetlen harcokat, a tökéletestől távol álló csatajelenetekkel, illetve elkezdtem unni Hana egyre egyhangúbb részeit, amikben nem sok minden történt és a kurtizánok világa sem tágult tovább.
A két szál, vagyis a két főszereplő, csupán a könyv utolsó harmadán találkozik és innen folyamatossá vált fancsali arckifejezésem.
Lesley Downer nem adta vissza a korszak hangulatát, nem is nyűgözött le stílusával és sajnos a szerelmet sem találta el.
Nem hiszek a szerelem első látásban dologban, mégis hajlandó vagyok szemet hunyni felette, ha jól van tálalva. Nos, itt Hana és Jozo meglátja egymást és bumm, már életre szóló szerelembe is esnek.
Ezt azonban még elviseltem volna, ha az írónő nem vet be minden szappanoperát megszégyenítő helyzetet. A történelmi regényeket azért kedvelem, mert valósághűek, itt azonban olyan távol álltak az eseményke a való élettől, mint marslakó a pingvintől. Valóban kicsi a világ és sok a véletlen, de akkor sem kellene minden apró szálat összefűzni. A könyv végén hirtelen kiderül, hogy mindenki közvetett ismerőse a másiknak és ezer meg egy ponton érintkeznek az eddig szétfutó szálak, ami enyhén szólva is túlzás.
A végén a csattanó pedig olyan erőltetetten sikerült, hogy nem bírtam fintorgás nélkül olvasni. Nem meglepő volt, hanem bugyuta.
Történetvezetés szempontjából tehát nem egy erős mű és ugyanez elmondható a hangulatra és az érzelemvilágra. Nekem nagyon fontos, hogy érzelmeket is kapjak, hogy a lapokból áradjon a szereplő lelkivilága, hogy átérezzem a helyzetét. Itt nem tudtam belemerülni a könyvbe, nem volt elég kibontott, nem volt elég mély. Még csak meg sem tudtam kedvelni a szereplőket, végig közömbösek maradtak. 
Összességében tehát egy középkategóriás alkotás, senki se várjon tőle eget rengető dolgokat. Kelet rajongóinak ajánlom, ám aki szamurájokról, kurtizánokról, vagy gésákról szeretne olvasni, biztosan talál sokkal jobbat is.

Kiegészítés:
Rájöttem, hogy ha igazi keletet szeretnék, nem a címek, hanem a szerzők alapján kellene választanom. 
Lesley Downer kanadai származású írónő, igaz anyai ágon csörgedez benne kínai vér is, ez pedig meg is látszik a könyvön. Az ázsiai mentalitást nem olyan egyszerű eltanulni, ahhoz idő kell és nyitott szív. Ez a könyv egyszerűen nem volt elég keleties. 
Az írónőnek amúgy van még egy másik könyve is hasonló témában, Az utolsó ágyas címmel. Szintén a Victoria kiadó gondozásában jelent meg. Én azonban úgy érzem, ez a kötet bőven elég volt. 
Szóval, ha legközelebb Ázsiáról támad kedvem olvasni, ázsiai szerzőt választok.
Azért azt még meg kell jegyeznem, hogy nem áll szándékomban általánosítani, Arthur Golden ugyanis bebizonyította, nem csak a japánok tudnak hiteles és jó könyvet írni Japánról. Egy gésa emlékiratai csodálatos mű és előkelő helyen szerepel a szívemben, csak ajánlani tudom.

2012. november 28., szerda

Bukottak holdja

Ezúttal valódi mangát hoztam, vagyis japán szerző tollából, jobbról balra olvasható formátumban.
Ahogy a többi képregényt, ezt is találomra, a borító alapján választottam. Megtetszett, mert angyalszárnyas, a fekete, a fehér és a piros dominál rajta és sokat sejtető a cím. 
A kivitelezés nagyon szép, mind külsőleg, mind belsőleg. Toui Hasumi mangaka igazán tehetséges, bár a történetszövése néhol elég hiányos volt, ám ezt betudom annak, hogy rövidek voltak a sztorik.
Ez a füzetecske, ha könyv lenne, novelláskötet volna. Hét rövid történetet tartalmaz, amik vagy sehogy vagy lazán kapcsolódnak össze. Úgyhogy kerek egész, nem kell vadásznom a folytatásra, ami nemcsak regényben, hanem mangában is ritka.
Fumax Kiadót illeti a köszönet a hazai megjelentetésért.
Fülszöveg:
"Egy ártatlan ifjú elveszíti otthonát Édenben, majd rejtélyes és veszélyes támogatóra talál… Egy szegény festő modell nélkül készíti el egy hölgy portréját…
Két fejvadász éjszakánként titokzatos démonokkal veszi fel a harcot…
Ez a földöntúli történetekből álló gyűjtemény garantáltan örömet szerez majd a gyönyörű angyalok és a démonfiúk rajongóinak!"
A kivitelezés ránézésre valóban tetszetős. A karakterek gyönyörűen kidolgozottak és a háttérre sem lehet panasz. Azt azonban le kell szögeznem, hogy itt-ott befigyel némi boys love, (Már megint jól beleválasztottam...) így némelyik úriember meglehetősen lányos vonásokat kapott. Azonban ellenben a Démonnaplóval, itt könnyedén el lehet dönteni, ki melyik nembe tartozik.
Szóval a szereplők szemet gyönyörködtető angyalok, démonok vagy emberek. Többségben férfiak, de akad köztük néhány nő is.
Mivel a fülszöveg gyakorlatilag semmit sem mond el, nem is említi mindegyik történetet, sorra veszem őket saját véleménnyel megtoldva.

Bukottak holdja
A címadó történetben Lucifer egyik ármánykodásának lehet tanúja az olvasó. Azt leszámítva, hogy az eleje elég zavaros, mivel semmiféle háttér információ nincs Édenről, illetve a sivatagról, nem rossz történet. Lucifer kicsinyes hálószövögetése még tetszett is volna, ha ezt a hálót nem egy fiúra veti ki.
No, igen, ebben volt egy kis boys love, amitől meg is ijedtem, hogy már megint sikerült belenyúlnom ebbe a műfajba. (Később szerencsére bebizonyosodott, nincs mitől félnem.)

Emlékek vászna
Egy festő szintén démon áldozatává válik, vagy legalábbis kap egy kis ízelítőt a gonoszok játékaiból. Kifejezetten rövid történet, amiben semmi sem derül ki a szereplők múltjáról, csak van és kész. 
Nekem túl kiforratlan volt, nem nyerte el a tetszésemet.

Barbelo hercegnő bánata
Ez egy teljesen fölösleges rész. Semmi mondanivalója, leszámítva, hogy végre női főszereplőt ad az olvasóknak és kicsit összefűzi az előző két történetet. Felbukkan Lucifer meg a többi démon egy kis csevegésre és már vége is. 
Nincs sztorija, így lényegében akár ki is maradhatott volna, a manga értékéhez semmit sem ad hozzá.

Töviskert
Nos, ez egy jól kigondolt és kivitelezett történet. Meg is látszik a hosszán. Kimondottan tetszett, hiába túl lányos a varázsló, elsiklottam felette.
Történet egy zsarnok király birodalmának továbbéléséről és bukásáról, két meggyötört főszereplővel. Értettem őket és feszülten olvastam, mit ad nekik a sors. 
Ez az a fajta sztori, ami önállóan, jobban kibontva is megállná a helyét. Tetszett.

Mozaik
Visszaesés az előző történetecske után. Elég kuszára és érthetetlenre sikerült, főleg ami a szemgolyót illeti, pedig látom benne a fantáziát. A démonlátó zsoldosok élete mindig érdekes, itt valahogy mégsem jött át.
Olyan, mintha egy nagyobb terjedelmű sztoriból kihasítottak volna egy részletet, önmagában nem meggyőző.

A Pokol-domb bűvös macskája
Egy igazi színfolt a sok drámában. Míg az előző történetekben sok a szenvedés, vér és erőszak, ez csak egy aranyos sztori egy cicafiúról (szó szerint cica és fiú egyben) és egy túlbuzgó cselédlányról. 
Jól szórakoztam rajta, szimpatikusak voltak a karakterek, még a szellem is, aminek a grafikája csapnivalóan egyszerű, és tetszett benne a humor. Kompenzálja kicsit a korábbi brutálisan kusza meséket.

Rekviem
A csattanó mindenféle szempontból. Nagyon rövid, talán a legrövidebb, ez mégis így tökéletes. Kerek egész, ütős befejezése a könyvnek, amibe még egy kis mondanivalót is csepegtetett a mangaka. A bohókás cicás történet után pedig még nagyobbat szólt. 

Összességében nem kiemelkedő alkotás, de nem is annyira rossz. Elég sok negatív véleményt olvastam róla, ám szerintem kicsit túlzásba estek a szidalmakkal. Sok apró történet egy csokorba, semmi több, így kell kezelni ezt a mangát és akkor senkit sem ér csalódás. Bár valóban egyik-másik történet kusza és kifejtetlen, akad köztük jó is. A látványra pedig nem lehet panasz. Nem bánom, hogy elolvastam.
Ahogy a fülszövegben is áll, démon- és angyalkedvelőknek ajánlom, illetve azoknak, akik csinos, rajzolt úriemberekben szeretnének gyönyörködni.

Egy idézet a végéről, hogy bebizonyítsam, egy csipetnyi mondanivaló is akad benne:
"– Különös lények az emberek. Isten legkedvesebb gyermekei, mégis állandóan harcolnak.  
– … mert angyalok és démonok keverékei vagyunk."

2012. november 27., kedd

Moziajánló

Ez most egy kis kedvcsináló bejegyzés lesz.
Mostanában ugyanis egyre több film kelti fel az érdeklődésemet, amit vetítenek vagy vetíteni fognak, és már nem bírom fejben tartani, így írók róluk egy kis bejegyzést. (No meg mert hiányzott a klaviatúra és mára elegem volt a kora újkor háborúiból.) Lássuk, miért érdemes moziba menni és mit lehet izgatottan várni.
Kezdem az aktuálisan vetítettekkel, majd elkalandozom egy kicsit a jövő felé sok-sok trailer kíséretében.

Hisztéria
Ezt a filmet december elejéig vetítik moziban, így most érdemes beülni rá. Kosztümös vígjáték elég érdekes alapkoncepcióban, ami felkeltette az érdeklődésemet. Most viszont esélytelen a moziba látogatás, úgyhogy marad a kalózkodás. Azért, aki teheti menjen el, ne csak az agyonreklámozott tömegcikkek arassanak.
"A viktoriánus kori Londonban játszódó romantikus komédia a vibrátor feltalálásának meglepő történetét meséli el. 1880-ban az ifjú Dr. Mortimer Granville azon hezitál, hogy a kényelmes orvosi praxis, vagy a jóval izgalmasabb, de anyagi bizonytalanságot jelentő kísérletezés útján induljon el. Miután modern nézetei miatt kórházi állásából elbocsátják, sikerül elhelyezkednie egy népszerű doktornál, aki a női betegségek specialistája. A hisztériaként diagnosztizált tünetegyüttest altesti masszázzsal sikeresen kezelő Dr. Robert Dalrymple kiváló segédre tesz szert Mortimer személyében, akiért hamarosan nem csak a hálás kuncsaftok lelkesednek, hanem a doktor elbűvölő kisebbik lánya, Emily is. Csakhogy az állandósuló kézgörcsnél is komolyabb problémát jelent a nővér, Charlotte, a női jogok harcos szószólója, aki az ifjú doktort és saját apját egyaránt kuruzslónak tartja."
Lopott szavak
Szintén most vetítik, úgyhogy aki még el akarja csípni, az húzzon bele.
Nagyon szívesen megnézném, mert köztudottan könyvmoly vagyok, ez a film pedig könyvekről szól. Meg is fogott rendesen és nagyon kíváncsi vagyok, mit hoztak ki ebből a kiváló alapsztoriból. Bradley Cooper eddig még nem okozott csalódást. 
Mindenképp megnézem így vagy úgy, valamikor...
"Rory Jansen (Bradley Cooper) élete első kötetének kiadása rendkívüli esemény, ami az irodalmi életben és az átlagolvasók körében is nagy visszhangot kelt. Az utca embere is odavan a könyvért, a kritikusok is ódákat zengnek róla: a regény a könyvkluboktól kezdve a reptereken át a főiskolai kampuszokig mindenhol hódít. Friss hangjával és időtlennek tetsző bölcsességével Rory hamar az irodalmi élet egyik sztárjává válik. A karizmatikus, tehetséges, intelligens és fiatal szerzőnek mintha mindene meglenne: a siker mellett gyönyörű feleség (Zoë Saldana) várja otthon, a világ a lábai előtt hever - és mindezt pusztán a szavainak köszönheti. De kinek is a szavai ezek? És pontosan ki is írta a hírnevet hozó történetet? A sikerben fürdő Rory-t egy nap felkeresi egy rejtélyes öregember (Jeremy Irons), aki azzal a döbbenetes állítással szembesíti, hogy valójában ő a könyv szerzője. A férfi mesélni kezd fiatal korának gyönyörű, ám tragikus emlékeiről, amelyek ihletésére papírra vetette a történetet. A találkozás hatására Rory kénytelen számot vetni a kreativitás és az ambíció kérdéseivel, és elgondolkodni azon, hogy a sikere mögött álló döntés kapcsán vajon mennyire tiszta a lelkiismerete."
Pi élete
Erről a filmről esett már szó korábban az egyik rovatomban (Könyves kívánságlista II.), mivel könyvadaptációról van szó. Már akkor is belinkeltem a trailert és most megteszem újra, mert ez kifejezetten az a típusú film, ami széles vásznat igényel a látványvilágához.
December 20-án debütál a hazai mozikban és tervbe vettem, hogy ha letudtam a decemberi vizsgáimat, ezzel fogom megünnepelni. Akar valaki csatlakozni? 
"Pi Patel élete semmiben sem hétköznapi. Egy francia uszodáról kapta a nevét. Az apjának állatkertje van Pondicherryben. Tizennégy évesen hűtlen lesz gyökereihez, hogy egyszerre próbáljon keresztény, mohamedán és hindu lenni. És 227 napot tölt egy mentőcsónakban a Csendes óceánon kettesben egy Richard Parker nevű bengáli tigrissel."
A nyomorultak
Egy igazi klasszikus modern musical köntösben.
Bevallom, nem igazán szeretem ezt a történetet, vagy csak még nem fedeztem fel benne az értéket a sok szenvedés és szomorúság alatt. Ám, amikor megtudtam, hogy Hugh Jackman és Ann Hathaway játszik benne, sőt mi több énekel is, eloszlott minden kétségem. Adok egy esélyt, hogy megszeressem.
December 27-től kell keresni a mozikban. Mindenképp megnézem, de csak januárban.
"A XIX. századi Franciaországban játszódó történet az összetört álmokról, a viszonzatlan szerelemről, a szenvedélyről, az áldozatról és a megváltásról szól - az emberi lélek túlélésének időtlen testamentuma. Jackman alakítja Jean Valjeant, az egykori elítéltet, akit évtizedeken át üldöz a könyörtelen Javert felügyelő (Crowe), miután megszegi a próbaidejét. Amikor Valjean vállalja, hogy gondoskodik Fantine, a munkásnő leányáról, Cosette-ről, az életük örökre megváltozik"
Ennyit az aktualitásokról, most jöjjön, mit várok 2013-ban:

Rubinvörös
Az egyik legjobban várt film. Mióta megláttam az első képkockákat tudom, hogy látnom kell. Szóval drukkolok, hogy a hazai mozik is játsszák (ha információim helyesek, akkor tavasszal), mert én széles vásznon akarom Gideont megcsodálni minden szögből. 
Amúgy könyvadaptáció, szóval már áradoztam róla bőven (Rubinvörös).  No, nem mintha elég lenne, úgyhogy íme Jannis Niewöhner, vagyis Gideon minden sűrű hajtincsével és német arroganciájával együtt: 

Csontváros
Egy másik nagyon várt könyvadaptáció. Erről még külön bejegyzést is írtam: Welcome to the City of Bones.
Hazai mozik természetesen játszani fogják, ám csak augusztusban debütál, vagyis még sokat kell rá várni.
Az azonban már most bizonyos, megyek a premierre, még ha végzet ereklyéi potyognak az égből, akkor is. Ebből a filmből sem elég sosem:

Warm Bodies
Ez a film, 2013 elején kerül majd a moziba, csak azért kapott helyet a "várom" kategóriámban, mert szavakat sem találtam rá, annyira viccesnek tűnik. Megláttam és masszív vihogásba kezdtem, majd kijelentettem, ezt látnom kell. 
Nos, még mindig tartom magam ehhez, szóval gyertek csak zombik, nem félek tőletek.

Jelenleg ennyi filmet szeretnék megnézni, akár moziban is. Időbeosztásom azonban nem épp kompatibilis a mozizással, no meg pénzem sincs túl sok, amit ilyesmire elkölthetnék. A könyvvásárlás valahogy mindig elsőbbséget élvez. Hiába, mániákus és reménytelen könyvmoly vagyok...

2012. november 25., vasárnap

Könyvmolyképző könyvbemutató

Szeretek könyvbemutatókra járni. Olyan jó látni a sok hasonszőrű könyvmániást és egy kicsit bepillantani a kötetek nem épp rövid előéletébe, míg elérnek az olvasókhoz. Éppen ezért mindig megragadom az ilyen események lehetőségét és ez nem volt másképp most sem.
Tegnap a Könyvmolyképző Kiadó már szinte hagyománnyá vált könyvbemutatójára látogattam el, hogy beszerezzem a frissen megjelent Benina kötetet.
Könyvbemutató jelentés következik:

Azért nevezhető már-már hagyománynak a Három muskétás néven futó bemutató, mert már a harmadik alkalom volt, hogy Benina, Spirit Bliss és Szurovecz Kitti együtt adták tovább legújabb munkáikat a lelkes olvasóknak. A tavalyira is volt szerencsém ellátogatni, így már tudtam, mire számíthatok, a helyszín is ismerős volt (A38 hajó, mert a Dunán ringatózni jó dolog) és azóta voltam még néhány hasonló eseményen.
Csupán egy dolog változott, ezúttal akadt kísérőm is Kristen személyében.
Pont időben érkeztünk, így nem maradtunk le semmiről (az ülőhelyet leszámítva) és nem is kellett sokat várnia a kezdésig.
A szervezők ezúttal jobban felkészültek a nagy létszámra, mivel a terem közepére néhány sornyi széket is betettek az asztalok közé, így kényelmesebben el lehetett férni az amúgy nem túl nagy, de tágas hajóban. 
Betámadtuk az egyetlen szabad asztalt a terem hátsó végében, majd beálltunk a vásárlók kígyózó sorába. Ezúttal is nagy tömeg várt a friss kötetekre, már szinte a bejáratnál állt a sor vége, mégis viszonylag gyorsan haladtunk. 
Még mindig csak Benina olvasója vagyok, mivel a másik két hölgyemény könyvei nem igazán keltették fel kíváncsiságomat. Oké, ha a könyvtárban szembe jönnének velem, lehet tennék egy próbát, mert mindig a saját orrom után megyek, de ebben ki is merült érdeklődésem. Tehát csak A Boszorka városát vettem meg (Bíborhajú trilógia befejező része, előző két kötetről írtam már korábban egy-egy bejegyzést) és zsákmányoltam két kupont, amit később egy szendvicsre és egy pohár frissítőre lehetett beváltani.
Miután letudtam a vásárlást (Már megint könyvet vettem. Menthetetlen vagyok...) visszatelepedtünk a hátsó asztal környékére, és hamarosan el is kezdődött a bemutató.
Ezúttal a kiadó egyik munkatársa vezényelte le a programot és tette fel a kérdéseket.
Bár, mint írtam, csupán Benina könyveit ismerem, mégis érdekesnek találtam a másik két szerző válaszait is. Igazán elgondolkodtató volt. Különösen a szerző és főszereplőjének viszonya ragadt meg az agyamban.
Ahogy azt Kristennek is kifejtettem a bemutató után, nem igazán értettem, miért mondta mindegyik írónő, hogy nem kedveli női főszereplőjét. Miért? Miért nem kedveli pont azt a fantáziájában megjelenő alakot, akire ez az egész épül? Persze megértem, hogy izgalmasabbnak találnak mondjuk egy negatívabb karaktert (ezt is mind hangoztatták), hiszen nagyobb a kihívás, mégsem tudom teljesen elfogadni. A főszereplőt nem szeretni (sőt szinte már utálni) olyan, mintha a vaníliapudingban nem szeretnénk a vaníliát. Akkor miért nem kértünk puncsosat vagy csokisat? (Oké, ez szörnyű hasonlat volt, de talán a lényeg így is érthető.)
Érdekes volt még az a kérdés is, miért pont három kötetet írtak/írnak, amit, bár mindegyikük kielégítő választ adott, szintén cseppet érthetetlennek találtam. Manapság túl sok a többkötetes alkotás, olyan ritkán bukkanok egyetlen könyv keretei közé szorított történetre, hogy besokalltam. Természetesen van olyan, hogy a cselekmény nem fér bele egy kötetbe, van hogy a szerkezeti felépítés kíván meg több részt, mégis akad mellettük nem elenyésző számban olyan is, ami a siker és a még több eladott példány reményében kezd el nyúlni, mint a rétestészta. Lehet, hogy én vagyok korlátolt, de azt sem értem, hogy valaki, ha nem valami alap koncepció miatt rúg több kötetre a dolog (mint a Harry Potter: 7 éves a boszisuli, 7 kötetes a történet), még be sem fejezte a történetet, máris tudja, hogy három vagy négy könyv lesz belőle. Honnan? Szerintem a jó történetek önmagukat írják és ott kell leállni, ahol ez az önálló lendület megszakad. Így ha mondjuk eltervezi az illető, hogy négy köteteset ír, de már a másodiknál elfogy a szufla, akkor mit tesz? Erőlteti, ami nem jó megoldás.
No, de kicsit elkalandoztam. Szóval az interjú része a bemutatónak igazán gondolatébresztő volt és sok új formációval gazdagodtam.
Aztán következett a felolvasás. Ezúttal nem volt külön személy rá, hanem mindenki a saját könyvéből olvasott egy részletet. Leszámítva Beninát, akit Szurovecz Kitti mentett meg a nyilvános, hosszabb monológtól. Nekem nagyon teszik, hogy még mindig megszeppent, elvarázsolt író, akin látszik a lámpaláz.   
Jók ezek a felolvasások, csak túlságosan betűmániás vagyok hozzájuk, így ha nincs előttem a szöveg, kifejezett koncentrációt igényel a figyelés és hajlamos vagyok gondolati síkon csapongani. Főleg ha a fent boncolgatott kérdések kattognak az agyamban. (Vagy csak szimplán az egyetemi lét hibája, hogy a felolvasásokkor egyszerűen kikapcsol a fülem.) Itt amúgy Spirit Bliss részlete tetszett a legjobban, mivel volt bátorsága egy olyan jelenetet választani, amiben szitkozódik az egyik szereplő. Ettől pedig egyből felélénkült az esetleg elkalandozó hallgatóság.
A könyvrészletek után következett a program fő attrakciója, vagyis a dedikálás. Itt már suhantam is előre, akár a rakéta, főleg miután előzetesen közölte a "műsorvezető" úr, hogy Benina 15 rajzzal is kedveskedik a szerencséseknek. Igazán tehetséges a művésznő, így meg szerettem volna ragadni ezt az egyedülálló alkalmat. Szóval gyorsan előresiettem és sikerült is a nagy manőver, mivel csak öten-hatan voltak előttem.
Dedikáltattam a frissen vásárolt könyvet, a prológust (ami a negyedik, kiegészítő kötet ízelítője), illetve a könyves fülbevalómat. Utóbbi kicsit vicces volt, meg is jegyezte az írónő, hogy ilyet még nem látott. Közben pedig levadásztam a kinézett rajzot. (Fenti képen mind megcsodálható.) Nagyon szép és ahogy láttam, ez volt az egyetlen, amire egy kis szín is került. Amúgy a két főszereplő Claire és Kellan portréja.
Mire végeztem, már besötétedett, így a hajó még hangulatosabb lett, ráadásul nyitottak végre ablakot is, mivel rettentő fülledt meleg volt a teremben. 
Beváltottuk a kuponokat szendvicsekre, nagy piros pont a szervezőknek, hogy idén sem feledkeztek meg a vegetáriánusokról és volt padlizsánkrémes harapnivaló is, illetve gyümölcslére. Míg majszoltunk és beszélgettünk, természetesen főleg könyvekről, a sor nem nagyon fogyatkozott az írók körül. Csak ekkor láttam, hogy tényleg nagyon sokan voltak.
A könyvbemutató tehát sikeresen zárult, jól éreztük magunkat és igazán boldog vagyok a szép zsákmányom miatt. Kristennel utána még beültünk egy teára további könyves és egyéb eszmecserére, így gyakorlatilag a fél városon át cipeltem magammal szerzeményeimet. Nem akartam, hogy meggyűrődjön a rajz táskámban, így inkább kézben vittem könyvestől, prológusostól. 
Összességében tehát gratulálok a szervezőknek és kívánom, hogy legyen még sok-sok ilyen alkalom. Ezúton is köszönöm Beninának a gyönyörű rajzot és természetes a könyvet. Krintennek pedig köszönöm, hogy elkísért. Bár szinte bárhová elmegyek egyedül is, a társaság csak emeli az esemény fényét és a jó hangulatot.
Már csupán azt kell kitalálnom, milyen méltó helyre kerüljön a rajz és mikor fogok időt szakítani a könyv elolvasására. Csak gyűjtöm és gyűjtöm a könyveket, időm meg nincs rájuk és ez így nem jó. No, de megoldom, hiszen kinek kell az alvás, ha ennyi szép kötet veszi körbe?

2012. november 23., péntek

Zafírkék

Ezúton is köszönöm Kristennek, hogy kölcsönadta ezt a remek könyvet! :)

Időtlen szerelem trilógia második kötete, így az első résszel (Rubinvörös) ajánlott kezdeni az olvasást.
A borító ismét csodálatosra sikerült. Ezúttal kék lett, újra megfelelve a címadó drágakőnek és a vízköpők sem maradtak le róla. Ráadásul a főszereplők ábrázolása is passzol az éppen aktuális viszonyukhoz.
Ennyi elég is lesz bevezetőnek, jöhet a lényeg.
Fülszöveg:
"Friss szerelmesként a múltba utazni – ez talán nem a legjobb ötlet.
A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja.
Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is.
Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni.
(Egyik sem igazán egyszerű!)
Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!"
A történet ott folytatódik, ahol az első rész végződött, vagyis egy gyóntatószékben...
Mivel a fülszöveg tökéletesen semmitmondó, ahogy azt kell, így én sem mennék bele a cselekménybe. Csak annyit mondhatok, hogy folytatódnak az időutazások, bonyolódnak a kapcsolatok és egyre több a titok.
Kerstin Gier stílusa még mindig könnyed, olvastatja magát és tele van jó időben elsütött poénokkal. Nagyon szerettem Gwen apró megjegyzéseit, amitől a hétköznapi dolgok is különlegessé váltak.
Az időutazás még mindig szépen van megoldva, következetes, többnyire világos is, ám egyre több a homályos folt. Itt már össze-vissza ugrándoznak az időben és akár saját magukkal is összefuthatnak, ha nem figyelnek. (Amúgy, ha megtörténne, sem lenne nagyobb gond, semmi ősrobbanás, atombomba vagy dögvész.) Szóval az olvasó jobban teszi, ha figyel és résen van, hogy össze tudja rakni az időugró banda történelmét. Ehhez szerencsére sok az utalás, ami segít, ha esetleg valaki leragadna a romantikus jeleneteknél.


Apropó romantika. A Rubinvörösnél megjegyeztem, hogy tartottam a nyáltengertől, ami alaptalannak bizonyult és ezt a jó szokását kéken is megőrizte. 
A főszereplők románca igazán tetszetősen alakul. Sok veszekedéssel, félreértéssel, ugyanakkor egyre több csókkal és öleléssel. Már tényleg kezd kialakulni köztük egy kapcsolat, ami persze csak tovább bonyolítja az időutazó küldetést és a többi szereplőhöz fűződő kapcsolatukat. Gideon és Gwendolyn tehát továbbra is aranyos pár, akiknek lehet szurkolni, összeillenek. (Nekik szól a fenti dal, no meg Kanapé kuzinnak...)
Ha már szereplőkről van szó, meg kell említenem két új karaktert.
Xemerius egyszerűen zseniális. Eredeti figura a macskaszerű (gyíkfarkú és denevérszárnyú) kis vízköpő, aki imádja a kutyákat, macskákat és mindig tudja, mikor van szénakazal is a dologban. Minden megjegyzésén jót derültem, gyakran hangosan kuncogva. Kedvencem lett. 
Raphael azonban nem nyerte el a szimpátiámat, igaz nem is szerepelt sokat. Mikor képbe került, kicsit felesleges szépfiúnak éreztem, de aztán átgondoltam a dolgot és elhatároztam, nem leszek ennyire előítéletes már megint. Adok a fiúnak egy esélyt, hogy bebizonyítsa, tud ő többet is, ahogy a kötet utolsó lapjaira aktivizálta magát. Ráadásul reményeim szerint közelebb is visz majd Gideon életéhez.
A többi szereplő már ismerős volt, ám egy újabb jó pont a könyvnek, hogy ők is változtak. Mr. George egyre szimpatikusabb, no meg az inas is, a nagypapáról nem is beszélve. Ugyanakkor Charlotte mérlege a negatív irányba billent a gyerekes viselkedése miatt és a gróf is egyre bosszantóbban gonosz egy alak. Nagyon szeretném már leleplezni, milyen hálót szövöget a háttérben.
Leslie még mindig az egyik legkedvesebb a szívemnek, hiszen továbbra is kiáll Gwen mellett és igazán jó tanácsokat osztogat. A rejtvényfejtő tudása előtt pedig le a kalappal és a nyitottsága is megérdemel egy tapsot. Xemeriusszal tökéletes segítőcsapatot alkotnak.
Gwendolyn továbbra is igazi lány és igazi élő személyiség. Még mindig teljességgel kedvelem.
Gideon de Villiers
No és akkor beszéljünk kicsit Gideonról.
Szintén megőrizte az első kötetben elfoglalt szerepét, sőt talán még javított is rajta. Tetszett, hogy összetett személyisége egyre jobban kezd kibontakozni. Tetszett, hogy hibázik és tetszett, mikor összezavarodott, szóval ő is igazi, élő karakter és én az ilyen fiúkat szeretem. (No meg a cuki német színészt, aki visszaadja nekünk a stílusát széles vásznon is.) Kap egy piros pontot, amiért Linkin Parkot hallgat (muzsika a bejegyzés alján) és egy másikat, amiért kezdi kinyitni a szemét és talán önálló akcióba is kezd majd.
Ez a kötet is keretbe van foglalva a prológus és az epilógus által. Épp ezen részekből lehet a legtöbb hátsó információt leszűrni és tökéletesen össze is varrják az idősíkok miatt kissé szétcsúszó eseményeket.
A kötet végén pedig van egy számkód, amit megfejtve igazi nyomozónak érezheti magát az olvasó. Sajnos a kódot nem fordították le, vagyis a német szöveghez illeszkedik, ám aki kíváncsi és rákeres (Google a barátod), megtalálhatja a magyar megfelelőjét is. Illetve ha valaki nem tudná önerőből megfejteni, az eredmény is elérhető. (Bár könnyen kikövetkeztethető mindenféle spekuláció nélkül.)
Meg kell még jegyeznem, hogy ebben a részben is vannak rövid naplóbejegyzések, versek és jóslatok a fejezetek elején, amik szintén hasznosak is lehetnek, no meg szórakoztatóak is.
Összességében tehát tökéletes folytatása lett ennek a nagyszerű sorozatnak. Nehéz letenni és a vége kész kínzás. Ismét a legizgalmasabb résznél maradt abba...
Ajánlom mindenkinek, aki olvasta az első részt, aki pedig még nem tette, sürgősen pótolja.


Kiegészítés:
Ahogy a bejegyzés elején is írtam, trilógiáról van szó, tehát már csupán egyetlen kötet van hátra, a Smaragdzöld. Legutóbbi információim szerint december 10-re ígérte a Könyvmolyképző Kiadó. (Már tologatják a megjelenést egy ideje.) Mindenképp el fogom olvasni.
A film pedig (igen készül a film is, erről írtam már kicsit a Rubinvörösnél, illetve fogok majd még részletesen beszámolni róla egy külön mozifilmes bejegyzésben) 2013 elejére várható, ha jók az információim, március környékén. Azt azonban még mindig nem lehet tudni, adják-e majd a magyar mozikban is. Nagyon remélem, hogy igen, mert széles vásznon is meg akarom csodálni Gideont.

Ebben a részben a humoros megjegyzések szövegkörnyezetükben ütnek igazán, mégis találtam egyet, ami önmagában is megállja a helyét. 
Gideon és az ő "kicsi" egoja, mikor Gwendolyn a zongoratudását dicséri:
"Hihetetlenül jól csináltad! Van egyáltalán valami, amihez nem értesz? – Te jó ég, úgy beszéltem, mint egy rajongó. 
 – Nincs! Hidd csak nyugodtan, hogy félisten vagyok!"

2012. november 21., szerda

Démonnapló 1.

Legutóbbi könyvtárlátogatásom alkalmával bespájzoltam képregényekből. Belekezdtem két új sorozatba, amik közül egyik a bejegyzés témáját képező Démonnapló, illetve kivettem még egy önálló, mondhatni manga-novelláskötetet.
Időhiányban szenvedő könyvmolyok utolsó mentsvárát képezik ezek, hiszen könnyen lehet velük haladni és bármikor előkaphatók a táskából.
Ezt a manhwát is két óra között olvastam ki az egyetemen. 
Technikai közlendővel kell kezdenem, mivel ennél a sorozatnál nem is olyan egyszerű a szerzőség. Két manhwaga (Kim Yun-Gyong és Jong Un-Suk) közös munkája , akik Kara néven publikálnak. Épp ezért nálam Kara néven fognak a későbbiekben is szerepelni.
A könyvecskét a Fumax Kiadónak köszönhetjük és bár ez az első rész különösen vékonyra sikerült, a folytatás már a hagyományos képregényvastagságot mutatja.
Fülszöveg:
"A démonok és az istenek soha véget nem érő harcot vívnak, melynek színtere a halandók világa. Ahogy az a hosszú háborúskodások eseté­ben lenni szokott, az ok már rég feledésbe merült, és mindent a gyűlölet irányít. De azt mondják, hogy majd eljön valaki, aki végre helyreállítja a békét az istenek és a démonok között. Raenef a démonkirály örököse, bár a legkevésbé sem alkalmas a feladatra, ezért a démonkirály a bölcs és nemes Eclipse-re bízza, hogy faragjon belőle igazi dé­mont. Raenef a démoni udvar fekete báránya, akinek fogalma sincs mágiáról vagy udvari etikettről. Kis idô elteltével azonban Raenefnek és Eclipse-nek rá kell ébrednie, hogy a barátsá­guk sokkal mélyebb, mint egy egyszerű tanító és tanítvány közti viszony."
El sem olvastam a leírást, mikor kihoztam a könyvtárból, egyszerűen megtetszett a címe és az aranyos bébisárkány a lila borítón. Épp ezért volt egy kis fennakadás, mikor belekezdtem.
A borítón Raenef démonnagyúr pesztrálja a kis szárnyas jószágot, akit én lazán nőneműnek hittem. Most komolyan, nem úgy néz ki, mint egy lány? Szóval mikor elkezdtem olvasni az első oldalakat, megdöbbentem, hogy jé, hiszen ez egy fiú. Aztán átfutottam a fülszöveget és még nagyobbra kerekedett a szemem a "barátságuk sokkal mélyebb" résznél. Kedvem lett volna asztalt fejelni, hogy képes voltam egy boys love vagy yaoi műfajba beleválasztani. (Nem a szívem csücskei, de erről majd a bejegyzés végén.)
Aztán túltettem magam a döbbeneten és a tényen, hogy Raenef nem csupán a borítón néz ki lánynak, sőt még úgy is viselkedik, és rendíthetetlenül olvasni kezdtem.
Ha eltekintünk a nemek megkülönböztethetetlenségétől (A kötet végén felbukkant lovag is se fiú, se lány kategóriába tartozik. Bár a végére a lány felé hajlottam.) szórakoztató történet.
Adva van egy lágyszívű, kétbalkezes ugyanakkor eszméletlen hatalommal megáldott ifjú démon, aki folyton bajba kerül saját naivsága miatt. Eclipse, az egyértelműen férfi szereplő, próbál némi sötétséget a fejébe verni kevés sikerrel. No, és ennyiben ki is merült az első rész.
Tényleg rövid, de minden oldalon jót mosolyogtam és itt-ott fel is kuncogtam. A helyzetkomikum és a szöveg nagyon el lett találva. Raenef botlásai üdítően szórakoztatóak, bár néha elég bugyuták, mintha csökkent értelmi képességű lenne, amúgy szerethető főszereplőnk. 
A kedvenc szövegem tőle, mikor Eclipse a gonoszság művésetét próbálja a fejébe verni és kikérdezi tőle a "házi feladatot": "Mit teszel, ha valaki meglát fürdőzés közben?" Mire a válasz:
"Egy magabiztos „hrmpf” után gyenge elhárító varázst kell mondani, majd az elkövetőt 99-szer ágyékon rúgni. Végül le kell mészárolni egy kenőkéssel."
Egyértelműen hasznos instrukció! 
Tehát valóban szórakoztató, bár ebben a részben még nem sok dolog történik, de majd talán a folytatásban felpörögnek az események. Ó, és a sárkány csak a borítón szerepel legnagyobb sajnálatomra.
Ami a rajzolást illeti, nem rossz, igényes, de nem ájultam el tőle. Nekem túl sok volt a chibi képkocka, így meg sem közelíti A vízisten menyasszonya gyönyörűen művészi színvonalát. 
A két főszereplő kapcsolata pedig egyelőre a barátság kezdeti fázisait mutatja és remélem, nem vesz majd meredek fordulatokat.
Azoknak ajánlom, akik szeretnének néhány humorral eltöltött percet a fárasztó és szürke hétköznapokban.

Kiegészítés:
Ha jól tudom, a sorozat 7 kötetre rúg, ennyit legalábbis megjelentetett a Fumax Kiadó és nem láttam, hogy további folytatás is várható lenne. 
A második rész itt csücsül a polcomon (egyből két kötetet hoztam ki), és ha jól láttam, a többi is elérhető a könyvtárban. Tervezem, hogy mindegyik részt elolvasom. 

Fiú-fiú felállás, avagy szuverén véleményem erről az egész őrületről
Előre szólok, nem szeretem a yaoit és a műfaj lelkes rajongói valószínűleg nem fogják értékelni a következő sorokat.
Kezdjük is ott, mit takarnak ezek a műfajok. 
Nos, kezdetben volt a boys love (vagy shonen-ai, kinek hogyan tetszik), ami két fiú szerelmi kapcsolatát mutatja be. Ebben elsődlegesen az érzelmeken van a hangsúly és nem a testiségen, bár az is akad benne. Ilyen például a Mirage of Blaze, vagy a Gravitation. Az előbbiben a fiú fiúnak látszik, a lány meg lánynak, ám utóbbiban nem ilyen egyszerű a megkülönböztetés. 
A Mirage of Blaze tetszett, misztikus, rejtélyes és izgalmas, no meg a grafikáját is szerettem, sőt még a szerelmi szál sem zavart, hiszen tényleg az érzelmek voltak a középpontban.
A Gravitaion már kevésbé, amúgy sem szeretem a zenekaros történeteket (csak a Nanát) és két részen át meg voltam győződve róla, hogy a rózsaszín hajú főszereplő nőnemű. Úgy értem, rózsaszín! a haja, csak lány lehet. De nem, ez egy lányos, nagyon-nagyon lányos, rinyálós fiú. Itt is érzelmekre akartak alapozni, de valahogy nekem nem jött át. (Oké, talán az első látásra beléd zúgok, mint vaksi paci a Grand Canyonba életérzés miatt.) 
Szóval ez a műfaj nálam még szóba jöhet, ha igényesen és szépen van megalkotva. (És meg lehet határozni a szereplők nemét, mert nem szeretem, ha félrevezetnek.)
Aztán befutott a yaoi őrület.
A yaoi, mondjanak bármit a rajongók, nem az érzelmeken alapul. Itt nagy hangsúly van a testiségen, bőven akad benne ágyjelenet. Példa van rá bőven, ám mivel sosem vonzott ez a műfaj, egyet sem láttam belőle. (Mielőtt megkapnám, hogy no itt a hiba, ki kell próbálni és megszeretem, emlékeztetőül megjegyzem, hogy a könnyedebb boys love sem a szívem csücske...)
Manapság nagyon divatos műfaj, mind animében, mind mangában, sőt még fantictionben is. Megkockáztatom, hogy az AFS-re feltöltött történetek 60-70%-a yaoi, vagy tartalmaz yaoi elemeket.
Hogy kik kattantak rá? A leginkább divat orientált korosztály, vagyis a tizenéves lányok. A hangsúly pedig a lányokon van.
Sokáig nem bírtam megérteni, mit esznek a többségben hetero beállítottságú kislányok azon, ha két szépen megrajzolt srác eljátszik egymással. Úgy értem, tényleg nagyon helyesre szokták megrajzolni őket, de akkor is, ott egy nő még elméleti síkon sem rúghat labdába, hiszen mindkét szépfiút hidegen hagyja. A történetek pedig akkor jók, ha a néző/olvasó bele tudja élni magát a cselekménybe.
Ez a kérdés sokáig meghaladta a felfogásomat, míg a pszichológiának hála, meg nem világosodtam.
Azért buknak a tizenéves hölgyemények két férfi szerelmére, mert nincs önbizalmuk. 
Szívesebben néznek hát egy olyan kapcsolatot, amiben nincsenek nők, , mert így nincs konkurencia (tekintve az animék világában felbukkanó nőies vonalakat már túlhangsúlyozó lányokat érthetően). Nincs olyan karakter, akivel összehasonlíthatják magukat, ellenben akad bőven olyan, akiben gyönyörködhetnek.
A magyarázat tehát adva van, mégsem taszít kevésbé ez a világ. Ez nem megoldás az önbizalomhiányra, ez csak menekülés, ami hosszú távon lehet hogy visszafelé sül el. Nem reális dolgokban gondolkodni egy idő után a való világban halmozottan problémás lesz. És itt most nem azt értem, hogy a yaoi rajongók langyos vizekre eveznek, hanem azt hogy elszoknak a hagyományos felállástól, amit ők a való életben szeretnének. A környezeti hatások sokkal jobban befolyásolnak minket, mint gondolnánk és ebbe az anime, manga, könyv, film is beletartozik.
A legjobb példa erre egy yaoi rajongó fejlődése. Először megtetszik beki a boys love, aztán átvált töményebb yaoira, majd olyan történetekre, amikben a való életben nem épp ilyen beállítottságú fiúk szerepelnek. Ezzel pedig egyre inkább eltávolodik a valóságtól. Félreértés ne essék, én is szeretek álmodozni, részben álomvilágban élek, de ezek az álmok segítenek a realitás földjén is. A fiú-fiú kapcsolatokon szocializálódott lány estében, aki megpróbálja felkelteni az iskola szépfiújának figyelmét, ez már kevésbé igaz...
Kicsit hosszúra nyúlt az eszmefuttatás, a lényeg hogy nem szeretem ezt a műfajt, így remélem, a Démonnaplóban is csak maximum egy csipetnyi lesz belőle.

2012. november 16., péntek

A völgy - A játék

Ezt a könyvet minden háttérismeret nélkül, hirtelen felindulásból vettem ki a könyvtárból. Megtetszett a borító és érdekesnek tűnt a fülszöveg alapján.
Öntörvényű típus vagyok, jobban szeretek a saját fejem, mint a tömeg akarata után menni, így gyakran kezdek bele olyan könyvekbe, amik nem túl ismertek, vagy épp megoszlanak róla a vélemények. Épp ezért nem bánom, hogy elolvastam, bár nem sok mindent nyújtott.
Két és félszáz oldalával nem túl vaskos darab én mégis elrágódtam rajta két okból, az első hogy nincs túl sok időm olvasni, a másik pedig hogy untam.
Mielőtt azonban belemegyek a részletekbe, jöjjön a fülszöveg:
"Sötétség uralja. A semmi közepén található. És szörnyű titkot rejt. Egy szuper üdvözlő buli a csónakházban: így ünneplik az új diákok megérkezésüket a Grace College-ba. De Julia és barátai hamar rájönnek, hogy a kanadai hegyekben található eldugott völgyben valami nincs rendjén. Miért ez a rengeteg tiltó tábla az iskola körül? És miért nincs rajta ez a hely a Google Earth-ön? A helyzet kiéleződik, amikor Julia öccse, Robert végignézi, ahogyan egy lány beugrik a tóba és egy örvény magával rántja a mélybe. De senki nem hisz neki – még Julia sem. A lány még nem sejti, hogy a múlt sötét árnyai, melyekről az hitte, örökre túllépett rajtuk, itt a völgyben újra felszínre kerülnek."
Nem is gazán tudom, mire számítottam. Talán sok misztikumra és kalandra, ami izgalomban tart és leköt kikapcsolódást nyújtva. Nem ezt kaptam.
A könyv besorolását tekintve ifjúsági thriller. No, igen, a thriller sem kimondottan az én műfajom, bár filmekben nagyon szeretem, ám ahogy a krimi sem köt le, ez sem mozgatja meg túlzottan a fantáziámat. 
A történet nagyon lassan alakul és tele van homályos részekkel. Egy ideig vártam, hogy valami  misztikus, természetfeletti is kibontakozzon belőlük, ám ez hiú ábránd volt csupán.
Engem zavartak Julia múltba révedő gondolati kicsapongásai. Ezektől kellett volna sejtelmesnek lennie, ám belőlem inkább csak homlokráncolást váltott ki. Néha kedvem lett volna ráordítani: "Vagy mondd el kerek perec, mi történt, vagy hallgass!". Nem a később összerakható morzsák voltak ezek, hanem a semmitmondó, érzelmesnek szánt, de felszínesre sikeredett gondolatfoszlányok.
Ezen kívül az állandó jelleggel feltűnő angol szavak és mondatok is idegesítettek. Tele van velük a könyv, ráadásul rögtön ott van mögöttük a fordítás pl: "Everybody's Darling mindneki kedvence". Vagy maradjon angol a kifejezés, ha már ezt szeretnék használni, vagy fordítsák le és kész. Még egy lábjegyzettel is kiegyeznék, de ez a mondunk valamit angolul, majd megismételjük magyarul dolog nekem nagyon nem tetszett. Megtörte az olvasási ritmust.
Ahogy már említettem, lassan halad a történet, ami nem is lenne baj, ha fokozatosan kibontakozna valami, miközben megismerjük a karaktereket. Itt azonban ők is homályba vesznek.
A legnagyobb problémám a szereplőkkel volt. Egyszerűen nem tudtam megkedvelni őket. Egyikkel sem szimpatizáltam, így pedig nem is lehet aggódni értük. 
A lányok idegesítettek, főleg Julia gondolkozása és olyan sokszor szerettem volna felpofozni Debbie-t, amiért egy pletykás, rosszindulatú, förtelem. Pedig pacifista alkat vagyok.
A fiúk vagy semlegesek voltak, vagy valami hiányzott belőlük. Robert állt a legközelebb ahhoz, hogy megkedveljem, ám őt sem tudtam igazán.
Túl sok a szereplő, így nem is tudnak igazán kibontakozni, ezt elismerem, mégis elvártam volna, hogy legalább egy kicsit megismerjük őket. Még Robert sem kapott elég teret, pedig neki még külön fejezetek is jutottak.
A rejtély is lassan alakult, ahogy gyakorlatilag minden ebben a könyvben. A végére pedig úgy besűrűsödtek az események, hogy a ködös semmitmondóból teljesen átment a minden mindennel összefügg és mindent megmagyaráz kategóriába. Csak kiderült, mi történt a múltban a testvérpárral, bár nem volt túlságosan meglepő és a halálesetre is fény derült egy csapnivaló akciójelenet kíséretében. (Nem tetszett a nézzük végig hogyan intézi el a rossz fiú az egyik "barátunkat", majd tűrjük nyugodtan, hogy minket is fojtogasson jelenet." Totálisan irreális.)
Szóval nem fogott meg a történet. A végére persze ott a következő rejtvény, ám valahogy ez sem hatott meg. Zavarosan semmitmondónak találtam, nem az én világom. 
Azoknak ajánlom, akik szeretik a krimi-thriller műfaját, nem zavarja őket a lassú cselekmény, no meg kedvük van belevágni egy hosszú sorozatba.

Mielőtt azonban úgy tűnne, semmi pozitívumot nem leltem a könyvben, meg kell említenem, hogy Julia egy dolgot tud, van zenei ízlése. Emilie Autumn dalait hallgatta, akinek aztán van stílusa és egyénisége. Egy nagy piros pont a könyvnek.
Tudom, tudom, rétegzene és kell bizonyos fokú elvontság az élvezetéhez, de azt mindenki elismerheti, hogy zene csupa nagy betűvel és nem az a tucat kacat vacak, ami mostanában mindenhonnan áramlik felénk.

Kiegészítés:
Krystyna Kuhn német származású írónő meglehetősen hosszúra tervezte A völgy című sorozatát.
Először nem értettem, miért 1. évad szerepel a borítón, ám ahogy utánanéztem, megvilágosodtam. Egy évad egy tanévet jelent a Grace-College-ban. Ami minimum három évadot jelent. Egy évad azonban több, szám szerint 4 kötetet foglal magába. Gyors fejszámolás után minimum 12 kötetre hízott a történet. 
Na, ezt nevezem én már a túlnyújtott sorozatok csúcsának. Most komolyan, mi a francnak ennyire elhúzni valamit, még akkor is, ha hemzseg a megoldatlan szálaktól?
Egyetlen könyv alapján nem szeretek sorozatokat megítélni, de ha a többi rész is olyan, mint a fent tárgyalt első kötet, akkor dagályosnak és unalmasnak titulálható. De nem leszek előítéletes, legalábbis még nem.
Ami a magyar megjelenéseket illeti, az eddig piacra dobott két évadból az elsőt fordították le félig, vagyis A játék mellett elérhető a második rész, A katasztrófa címmel, amit az eMentor Media Hungary Kft.-nek köszönhetünk.
Ha megtalálom könyvtárban, adok még egy esélyt a második résznek, ám nem mostanában. Arra azonban valószínűleg nem fogok vállalkozni, hogy a teljes sorozatot elolvassam.

2012. november 15., csütörtök

Welcome to the City of Bones!

Fangirl üzemmód bekapcsolva...

Eddigi bejegyzéseimből gondolom egyértelműen látszik, hogy hatalmas The Mortal Instruments (Végzet Ereklyéi) rajongó vagyok. A könyveket bálványozó, rúnarajzoló, ruhán és bőrön reklámozó fajtából. Épp ezért követtem nyomon az első kötet (Csontváros) megfilmesítésének nagyobb mozzanatait. No, meg miattuk van a külön címke is, hogy könnyedén visszakereshetőek legyenek.
A forgatás pedig szépen haladt és meglehetősen gyorsan. Egyre több morzsa került napvilágra róla és én egyre izgatottabb és idegesebb lettem.
Izgatott, mert nagyon imádom az árnyvadászok világát, ami biztosan jól mutat majd széles vásznon. Idegesebb pedig, mert félek a csalódástól.
Tudom, a film és a könyv más műfaj, el kell vonatkoztatni és attól, hogy nem úgy képzeltem el a szereplőket, ahogy a színészek kinéznek, még lehet jó. Ha meg mégsem, akkor is ott vannak a saját karaktereim a fejemben. Épp ezért szeretem a betűk világát, ott az olvasó lehet a rendező, az agya a vászon és a képzelete a lehetőségek kifogyhatatlan tárháza.
Szóval rettentően vártam és rettentően féltem is az előzetestől.
A színészekkel folyamatosan barátkoztam. Volt akibe egyből beleszerettem (Jemima West, Kevin Zegers), volt akit minden filmben imádok (Lena Headey, Jonathan Rys Meyers), volt akit egyre jobban megszerettem (Robert Sheehan) és volt, akit nagyon akartam szeretni, de valami mindig visszatartott (Jamie Campbell Bower). 
Simon, Jace, Clary, Alec, Izzy
Először jöttek a ruhák, a csupa fekete és csupa bőr, aztán láttam a rúnákat rajtuk, amiknek hatalmas rajongója vagyok, majd egyre több apróság került a kíváncsi rajongók elé. Ilyenek voltak a díszletek, a CGI, a harcjelenetek edzéseiről szóló történetek, no meg a színészek mentalitása.
Olyan jó volt hallani és látni a forgatási helyszíneken tobzódó rajongók beszámolóit, akiket kedvesen és barátságosan fogadtak. Az összes orruk alá dugott könyvet aláírták, fényképezkedtek, ölelkeztek, beszélgettek és mosolyogtak, szóval hősiesen és büszkén viselték a hirtelen nyakukba szakadt imádatot.
Cassandra Clare írónő pedig minden forgatási mozzanatról részletesen beszámolt rajongóinak. Innen lehetett tudni a közös vacsorákról, amik kifejezetten jó, viccelődős hangulatban teltek, illetve a "kezes képek" alapján az éppen forgató személyek kilétéről. 
Szóval egyre nagyobb lett a kíváncsiság és az izgatottság, mikor megkaptuk az első néhány mozgóképet interjúkkal fűszerezve:


Nagyjából itt döntöttem el, hogy kukába minden előítélettel és óvatoskodással, ez a film biztosan ütős lesz.
A látvány önmagáért beszélt és már alig vártam, hogy még több jelenetbe nyeressek bepillantást.
Erre azonban egészen ma hajnalig várnom kellett.
Már a hétvégén be lett harangozva minden közösségi oldalon, hogy hamarosan teaser trailert, vagyis egy kis ízelítő képsort kaphatunk a már leforgatott filmből. (Amúgy jelenleg a háttérmunkák zajlanak, ami nem is olyan könnyű, mint első ránézésre gondolnánk.)
Bevallom, nem lettem túl izgatott tőle, mivel valami "éppen hogy csak egy csipetnyi jelenetecskére" számítottam. Valami olyanra, ami semmit sem mond el, csak tovább növeli a feszültséget.
E helyett azonban ma reggel (hajnali 7-kor), mikor félkómásan egy bögre teával leültem megnézni, hülyére vigyorogtam magam boldogságomban. Ha szobatársam nem aludt volna, biztosan sikítok egy nagyot és körbetáncolom a szobát.
Ez a trailer üt, de úgy rendesen gyomorszájba. Van benn minden, mi szemnek, szívnek, fülnek és rúnamániának ingere. Imádom és kész!
Ráadásul kukában landolt tőle minden Jamie előítéletem. Oké, még mindig nem egy félisten a srác, ahogy Jace-től elvárná az ember, de célnak megfelel. Az utolsó mondatával, no meg az asztalra ugrálós, illetve lerúgom a rendőrt autóstól jelenetével megvett kilóra. Ezt jelenti a színészet, add el magad olyannak, amilyennek első ránézésre nem is tűnsz. Jamie határozottan megérdemel egy hátba veregetést és ha harcjelenet nélkül is megállja a helyét, kap még egy kockacukrot is. Ügyes fiú, csak így tovább!
A többiek persze szintén hozzák az elvárt színvonalat és Jonathan egyszerűen elfolyok a székemben, annyira Valentine, fura haj ide vagy oda. (Bár nem értem, miért nem lehetett átfesteni neki és kicsit hátranyalni, úgy sokkal hűbb lett volna a könyvhöz....)
De már elég az áradozásból, nézze meg mindenki maga, mit érdemes várni, mint a Karácsonyt vagy a Messiást:


Két problémám van csupán ezzel az ízelítő videóval: 
1. Hiányolom Magnust.
2. Túl rövid!
Ide nekem a filmet, de sürgősen! Nem tudom, hogyan fogom kibírni augusztusig. Tuti elmegyek a premierre, tuti talpig rúnában leszek, tuti visongani fogok, mint egy hiperaktív kiskölyök öt liter kávé és két tábla csoki elfogyasztása után. Ó, és tuti, hogy repetázni fogok a moziban, mivel anyukám is meg akarja nézni, így a premiervetítés után vele is elzarándokolok majd a széles vászon elé.
Azért a film előtt újra elolvasom a könyvet, hogy kellően szemet szúrjanak a különbségek és hogy ismét átéljem az árnyvadászok világának beszippantó erejét.
Mondtam már, hogy imádom? ^^

Ráadásnak az előzetes zenéje, amit egész nap hallgatok:


2012. november 14., szerda

Vértestvérek

Ezt a könyvet egyetlen okból vettem ki a könyvtárból: vékony.
Mivel jelenleg szabadidőm a nulla és mínusz végtelen között ingadozik, nem nagyon merek hosszabb könyvekbe kezdeni, mivel ha jó, képtelen vagyok letenni. Ez pedig nem segíti a sürgető dolgaim megoldását, vagy a közérzetemet, mikor tananyag fölött görnyedve a regények felé kacsintgatok kínlódva.
Szóval rákaptam a vékonyka kötetekre, no meg a mangákra.
A borító nekem nagyon tetszik, a vörös és fekete mindig jó párosítás és az ujjlenyomat a szélén zseniális (folyton tapiztam, mivel kiemelkedik a borító síkjából). A cím találó, míg az oldalszám valóban megkapó, csupán 110. 
Könyvmolyképző Kiadó nyomta papírra és kapott vörös pöttyöt is. Besorolása szerint pedig krimi. Ezt én inkább krimiszerűre vagy krimicskére módosítanám.
Fülszöveg:
"A Lemeunier család békés vacsoráját az ajtócsengő éles berregése szakítja félbe. Ettől a pillanattól kezdve minden a feje tetejére áll: Brice-t, az idősebbik fiút a rendőrség öt gyilkosság vádjával letartóztatja. Az indítékok és bizonyítékok egyértelműen arra utalnak, hogy ő a bűnös. A szülők összeomlanak, már-már ők is elhiszik, hogy a fiuk követte el a szörnyűségeket. Egyedül Martin, Brice öccse hisz megingathatatlanul bátyja ártatlanságában, és elhatározza, hogy ezt be is bizonyítja. A fiú izgalmas nyomozásba kezd, melynek során sötét családi titkokra derül fény és a saját élete is veszélybe kerül. "
 Francia szerző munkája, vagyis francia nevek, illetve helyszínek vannak benne.
Kis kekeckedéssel kezdem. Csak nekem hangzik furcsán: "a rendőrség öt gyilkosság vádjával letartóztatja"? Ha már számszerűsítünk, tegyük hivatalos köntösben, ahogy a híradóban és a filmekben is szokták: "öt ember ellen elkövetett gyilkosság" vagy "ötrendbeli gyilkosság". Nekem az öt gyilkosság, olyan mintha azt mondanák: öt alma, öt csavarkulcs, öt ruhacsipesz....
A könyv szövege olvasmányos, gyorsan lehet vele haladni a rövid fejezetek és a totálisan egyértelmű cselekmény miatt. Valahol mégis fenntartja az ember figyelmét, főleg Martin magánakciójának köszönhetően.
A fülszöveg remekül összefoglalja a lényeget, nem is lehet róla többet mondani, mert azzal lelőném a végét. (No, nem mintha olyan meglepő volna...)
Azért mondanám csak krimicskének, mert ez egy mezei, könnyed nyomozós történet, ami távol áll a vérbeli krimitől. A krimi lényege, hogy homályos utalásokkal összezavarjon és elterelje a gyilkosság gyanúját a nagyira, fogorvosra, postásra, mikor jön a végén a nagy csattanó, hogy a sofőr a gyilkos. Itt pedig ez teljesen kimarad. Már a főszereplő nyomozásának beindulásakor ki lehet találni, ki áll a háttérben. Az ok pedig annyira egyszerű, hogy már unalmas.
Szóval nem nagy durranás, mégis ki lehetett volna hozni belőle sokkal többet, akkor is, ha a csavaroktól (vagy inkább azok hiányától) eltekintünk. Nagyon jó karakterdrámát lehetett volna kibontakoztatni. Iszonyúan érdekes, hogyan él meg egy család hasonló tragédiát. A szomszédok, ismerősök és persze a média szerepére nagyobb hangsúlyt lehetett volna helyezni. Ráadásul szinte csak Martint lehet kicsit megismerni a történet során, ami nekem édes kevés volt, bár ez a fiú igazán jól megalkotott szereplőnek bizonyult. 
Szerettem volna többet megtudni Brice-ról, apukáról, anyukáról, sőt a nagyiról is, aki eszméletlenül belevaló egy öreglány. 
A könyv vége megjósolható kártyák és teafüvek nélkül is és a pöttynek, no meg a korosztálynak megfelelően gyengére sikeredett. Itt tényleg hiányzott a dráma.
Összességében egy szórakoztató (két unalmas tanórát ütöttem el vele), de gyenge könyv. Nem bánom, hogy elolvastam, ám akkor sem vesztettem volna semmit, ha kihagyom. Krimikedvelőknek nem ajánlom, ahhoz gagyi, ám azoknak, akik épp ismerkednének a krimi műfajával, kóstolónak megfelel, hátha kedvet kapnak tőle valami "komolyabbra".

Olvasásjelentés:
Mint a bejegyzés elején említettem, elhavazódtam. Túl sok teendőm akad mostanában, így nincs időm olvasni, pedig van még két saját könyvem, könyvtárból kivett másik kettő, illetve két kölcsönkapott kötet is. No, meg az a kettő, amit épp olvasok (Tövisek hercege - otthon pihen a polcomon, A völgy - cipelem magammal, hátha beindul).
Ráadásnak hétvégén könyvtárba is megyek (vissza kell vinnem 4 könyvet) és úgysem tudok üres kézzel hazamenni, menthetetlen vagyok...
Ezekhez jön még a két új megjelenés, aminek visszaszámlálóját oldalt ki is tettem.  Egyiket beszerzem a jövőhéten, a másikat viszont még nem döntöttem el. Persze azt is meg akarom venni, csak most nincs igazán keret rá és nyakamon a Karácsony, ami ki tudja, milyen könyvakciókat jelent majd.

2012. november 11., vasárnap

Tegyünk rendet!

Ez most egy elmélkedős bejegyzés lesz bármiféle közhasznú tartalom nélkül. 
Néha rendet kell tenni...

Mostanában feltűnően sokat agyalok azon, merre tart az életem. Ez főleg a csúnya és ijesztő jövőkép miatt van, amire pedig elvből nem szeretek sok figyelmet fordítani. Túlságosan sok tervemet buktam már be ahhoz, hogy hosszabb távokban merjek gondolkodni, így mindig lépésről-lépésre haladok szépen lassan. A rusnya jövő azonban időről-időre felüti a fejét agyam egyik szegletében, ilyenkor pedig kénytelen vagyok foglalkozni vele. A jövőhöz azonban hozzátartozik a múlt is. Tudnom kell, honnan jöttem, hogy rájöjjek, merre is tartok.
Véletlenül találtam egy ilyen rendteremtő, elgondolkodtató kérdéssort, ami talán segít megoldani a rejtélyeket.
Hogy miért blogbejegyzés formájában teszem és nem mondjuk egy füzetlapra? 
A válasz egyszerű: a blog szerves része lett életemnek, mutatja már lassan három év útját, így ennek is itt a helye.

Mi az, amit ma meg tudsz tenni, de tavaly még nem voltál rá képes?
Talán jobban tudok figyelni a belső hangra, sikerült kicsit közelebbről is megismernem a szívemet és rájöttem, hogy sokkal okosabb az agyamnál. Talán képes vagyok hallgatni is rá, miközben mellőzöm mások véleményét.

Mi az, amire a legtöbbet gondolsz mostanában?
Ahogy a bejegyzés elején is említettem, a jövőre. Azon belül is a szakdoga gondolata foglalja el a legtöbb helyet.

Itt és most, ebben a pillanatban, mi az, amire a legeslegjobban vágysz?
Elég erőre és kitartásra, hogy a nehézségek közepette is képes legyek pozitívan gondolkodni és bízni önmagamban.

Hogyan állítanád fontossági sorrendbe a következő szavakat: boldogság, pénz, szerelem, egészség, hírnév?
boldogság, egészség, szerelem, pénz, hírnév

Ha egyetlen szóval kellene leírnod az elmúlt hónapodat, mi lenne az a szó?
eseménydús

Mi jelenti az első számú motivációt az életedben jelenleg?
Az önbecsülésem és a maximalizmusom. 

Egyetlen mondatban válaszolj: ki vagy te?
Egy különc idealista, aki két lábbal a földön is képes álmodozni. 

Miről szeretnél ismert lenni?
Nem vágyom nagy ismertségre, ha viszont mégis ismert lennék akkor az a személyiségem miatt legyen.

Ha otthonodtól 10 ezer kilométerre kellene költöznöd, mi lenne az az egy dolog, ami a legjobban hiányzik neked?
A szobám a puha ágyikómmal.

Mit gondolsz, egy év múlva miben fog különbözni az életed a mostani mindennapjaidtól?
Remélhetőleg az egyetem mellett egy munkahely rendszeres látogatója is leszek.

Ki az, aki mellett jobban érzed magad a bőrödben?
Természetesen a családom és a barátaim mellett jól érzem magam, ám olyannal még nem találkoztam, aki megfelelne a kérdésben elvártaknak. Amúgy jól érzem magam a bőrömben teljesen egyedül is.

Mi az a három tulajdonság, ami a legfontosabb számodra a barátságban?
őszinteség, megértés, bizalom

Mi az, amit nem tettél meg, mert féltél a következményektől?
Igyekszem nem esni ilyen hibákba, így talán egyetlen egy dolog van, amit nem tettem meg, mert féltem, csalódni fogok (biztos is voltam a negatív következményekben). Nem hallgattam a szívemre, mikor elkezdett húzni valaki felé. Csírájában elfojtottam a dolgot a biztosan gyászos következmények miatt, ám ezt cseppet sem bánom, mivel nem hiányzott volna akkor még egy pofon az élettől.

Mi az, amire már kisgyerekkorod óta vágysz?
Szeretném felhőtlenül boldognak látni az anyukámat.

Mi az, ami miatt még nem érted el azt, amire vágysz?
Még nem küzdöttem eleget érte. Csak kisebb csatákat vállaltam, háborúba viszont még nem bonyolódtam.

Mit teszel akkor, amikor semmi sincs, ami fel tudna vidítani?
Összegömbölyödöm a takaró alatt és sajnálom magamat, majd amikor emiatt mérges leszek magamra elmenekülök egy időre egy másik világba egy könyv vagy a gondolatait segítségével.

Mikor tűnt fel először, hogy az élet nagyon rövid?
Passz. Mindig is tudtam, hogy semmi sem tart örökké bármennyire is szeretnénk, így sosem ringattam magam ilyen illúziókba. 

Mi az, amire több időt szeretnél szánni?
A latin nyelv tanulására.

Mi az a dolog, amit mindenki csinál körülötted, és te mégsem szeretnéd megtenni?
Nem szeretnék egy másik embertől függeni, meg akarom őrizni a szabadságomat, amennyire csak lehet.

Mi az a probléma az életedben, amit újra és újra elnyomsz magadban?
Szembenézni a jövővel, annak gyászos kilátásaival és a ténnyel, hogy minél előbb teljesen a saját lábamra kell állnom, nem számíthatok örökké a családom segítségére.

Mit gondolnak rólad mások, ami egyáltalán nem igaz?
Mivel nem sokat tudok arról, hogy egyáltalán mit gondolnak rólam mások, így csak egy dolog jut az eszembe. Mindenki azt hiszi, sokat foglalkozom a körmeimmel, állandóan manikűrözöm, pedig ennek pontosan az ellenkezője igaz. 

Mi az, amit senki sem vehet el tőled?
A lelkemet.

Mi az, ami nélkül nem bírnál ki egy napot sem (legalábbis nehezen)!
Olvasás és zene.

Ha visszatekintesz a múltadra, mi az, ami a leginkább hiányzik?
A gyermekkor gondtalansága.

Gondolj a múlt évedre: mi az az élmény, ami a legtöbb örömmel tölt el vagy a legjobban megnevettet?
A tavaly őszi félév eredménye, akkor úgy éreztem, sínen vagyok.

Mi a legfontosabb dolog, amiben szeretnél változni/fejlődni az elkövetkezendő egy évben?
Le kell számolnom a lustaság minden apró morzsájával és növelnem kell a küzdőszellemet és elhatározást a céljaim felé.

Ha nem most, akkor mikor?
Amikor a szükség úgy hozza.

Mit tettél eddig, amire NAGYON büszke vagy?
Még nem tettem semmi igazán fontosat, ami megfelelne ennek a kérdésnek.

Mi az, amit nemrég tanultál önmagadról?
Tényleg szeretek egyedül lenni.

Mire szeretnél emlékezni egész életedben?
Legszívesebben mindenre, amit valaha tettem és éreztem, hogy tudjam milyen fent és lent és legyen mindig viszonyítási alapom, amire támaszkodhatok.

Mi az, aminek a modern társadalomnak nincs is szüksége?
Sajnos úgy tűnik, nincs szükség elvekre.

Mi az az egy dolog, amiben teljesen biztos vagy?
Semmi sem örök.

Ha lehetne egy üzeneted, amit az egész világ számára eljuttatsz, mi lenne az?
Még mindig csak egy bolygónk van, nem kellene a megölésén fáradoznunk, mert a végén még sikerül.

Mi az, amire azt mondtad, hogy SOHA, és a végén mégis megtetted?
Kijelentettem, hogy sosem fogok szoknyát hordani, most mégis részét képezi a ruhatáramnak.

Mi az, amiről egészen más véleményen voltál öt évvel ezelőtt?
Nagyon sok dologban változott a véleményem, de legdrasztikusabban az életem alakulása terén. Akkor egész más pályát szántam magamnak.

Mi az, ami nem tartott örökké, de mégis megérte?
Mivel igyekszem úgy élni, hogy semmit se bánjak meg, talán mondhatom, hogy minden megérte.

Ha visszamehetnél az időben, és elmondhatnál valamit az egykori önmagadnak, mi lenne az?
Válassz valami délutáni elfoglaltságot pl: karate edzés, valamilyen hangszeren tanulás, vagy vedd komolyan a rajzot!

Ha tudnád, hogy 60 másodperc múlva meghalsz, mik lennének az utolsó szavaid?
Ég veled, te keserédes világ!

Ha vége az életednek, vajon több dolog lesz, amit megtettél, vagy több, amit csak szerettél volna?
Remélhetőleg több lesz, amit megtettem, ám biztosra veszem, hogy akad majd bőven olyan is, amit csak szerettem volna.

Melyek azok a kérdések, amelyeket gyakran felteszel magadnak?
Miért lazsálsz? Miért vagy ilyen érzéketlen? Miért nem tudsz beilleszkedni? Mit fogsz kezdeni magaddal?