Az elfek öröksége

Nem épp meglepő módon ez a könyv egy sorozat, pontosabban egy trilógia (Sárkányok gyermeke) első kötete. 

A borító tetszett meg és épp könnyed fantasy történetre vágytam. Ennyi motiváción volt kezdetben, ám a történet végére eléggé megcsappant.

368 oldal, így nem egy vaskos olvasmány és ha az ember bírja a monotonitást, gyorsan végig is lehet lapozni.

Fülszöveg:

"Felicity Morgan nem pontosan az, akit az elfek megjövendölt megmentőjeként elképzelünk. Még csak tizennyolc éves, fogszabályozót visel, a divatos ruhák nem az ő világa, és mindig úgy fest, mint aki nem aludt eleget. Fay mégis különleges sorsra rendeltetett. Egy nap új tanuló érkezik Felicity iskolájába, aki messze a leghelyesebb srác Londonban. Ő Leander FitzMor. Vonzó megjelenésével, kedvességével és megnyerő személyiségével mindenkit az ujja közé csavar. Felicity távol marad a fiút ostromló lányok csapatától, de Leandert mégsem tudja kizárni az életéből. Mert bár az iskola legnépszerűbb diákjai sorban állnak Lee barátságáért, a fiú mégis folyton Felicity társaságát keresi. Ahogy telik az idő, Fay egyre több furcsaságot tapasztal, és úgy tűnik, hogy Lee is titkol valamit."

Ez egy ifjúsági regény és a hangsúly a célközönség korosztályán van. Ráadásul tinikönyvnek kifejezetten tipikus. Megvan benne minden, mi zsánernek fő alkotó eleme: klikkesedés, szép fiúk, alacsony önbecsülésű főhősnő, anyagi klikkesedés, rossz családi háttér, meg persze a középiskola, mint helyszín. Nem épp eget rengető újdonságok, ám ez nem is lenne baj. A megszokott dolgokból is lehet kellemeset és szórakoztatót alkotni, ezért kár, hogy ez Sandra Regniernek nem sikerült.

A könyv nyitánya egy indokolatlan nézőpontváltás, ami hatásvadász, de passzolhatna, ha a románc lenne a kötet középpontjában. Elsőre úgy is tűnik, mintha így lenne, de közelebbről nézve a főhősnőn kívül nem látunk semmit. A történet rettentően főhős-központú és most nem a narrációra gondolok, hanem a tényre, hogy Felicity minden egyes mozdulata meg lett örökítve mondatokban még akkor is, ha az épp totálisan érdektelen. Ebből adódik a könyv legnagyobb hibája: rettentően lassú és meglehetősen unalmas olvasmány.

Annyira vontatott ez a könyv, hogy a fele után azon kezdtem gondolkodni, hogy nyomdai hiba miatt láttam-e rajta fantasy címkét... Cirka háromszáz oldalig nem történik semmi misztikus (Nem, a néhány villamásnyi látomást és furcsa álmot nem tartom misztikusnak, inkább parasztvakításnak.), sőt semmi izgalmas, (Nem, a középiskolai lúzerek kontra menő manók civakodás cseppet sem az.) de még romantikus sem. (Nem, attól, hogy egyre több gyönyörű hím csapja a szelet a főhősnek még nem lesz a történet romantikus.) Rettentően túl van nyújtva.

Sajnos a túlnyújtás oka nem a karakterek kibontakozása. Lee végig ugyanaz a mézes-mázos, habtestű Adonisz, akinek mindenki beállítja és azonkívül, hogy jól főz, nem tudunk meg róla semmit. Ami Fay-t illeti, itt már akadnak változások, de sajnos nem biztos, hogy a jó irányba.

A könyv elején ő a megtestesült szerencsétlenség, ám a végére kis hattyúvá cseperedik, legalábbis fizikai értelemben, mert mentálisan marad csődtömeg. Szegényke nem épp egy lángelme, mert amit az olvasó pikk-pakk összerak fejben két mondatból, az neki hosszú-hosszú fejezetekbe telik. Ráadásul előszeretettel játssza a mártírt és folyton ugyanazok a gondolatok keringenek a fejében, amitől ő is pont olyan unalmassá és egysíkúvá válik, mint maga a történet.

Mivel a cselekményt össze tudnám foglalni pár mondatban, az oldalak nagy része sallang. A főhős éli a maga megszokott (unalmas) életét, ugyanazokat a hisztiket nyomja fejben (persze önbecsülési mélységekben) és néha álmodozik románcról. Néhol meg valóra válik az álmodozása, mint valami tündérmesében és ez volt a könyv leginkább hiteltelen, vagy inkább "fantasztikus" pontja, mert ez csoda nélkül biztosan nem valósult volna meg, még egy tiniregényben sem..

Szóval nem tetszett. Nem volt szörnyű, nem húzott fel, nem mondanám károsnak, egyszerűen csak untam és untam és nem érdekelt. Kizárólag azoknak tudom ajánlani, akiknek sok a szabadidejük és nem sajnálják esetleg elpazarolni, illetve nem zavarja őket, ha semmitmondó cselekményt kapnak bőven több oldalon, mint az szükséges. Aki viszont kifejezetten fantasy könyvre vágyik, inkább kerülje, mert misztikum az nem sok van benne.

Kiegészítés:

A folytatás, vagyis a trilógia második része A sötét jóslat címen már elérhető magyarul. Én nem valószínű, hogy próbálkozom majd vele, mert nincs annyi elpazarolható szabadidőm.

Az áruló pengéje

Ez a könyv az Öregkabátosok sorozat első kötete. Mivel épp nincs olyan fantasy sorozat, amellyel félbe volnék, úgy gondoltam, jó ötlet belekezdeni egy újba. A cím is jól hangzott és a borító is mutatós. Ráadásul csupán 392 oldal, ami fantasztikus eposzoknál kifejezetten rövidkének számít.

Nem gondoltam én ezt át eléggé...

Fülszöveg:

"A ​király halott. A rendet feloszlatták. Az ország szétesőben. A munkaadónkat pedig megölték… De esküszöm, nem mi voltunk!
Tristia királya halott. Egykor az országot törvénytudó elit harcosok, az uralkodó Öregkabátosai járták, hogy fenntartsák a rendet, amíg szélnek nem eresztették őket. Falcio Val Mond és két vándorbíró társa, Kest és Brasti ezekben a zűrzavaros időkben testőrként biztosítanak kíséretet egy nemes úr számára, aki viszont nem hajlandó kifizetni őket. Már csak akkor lehetne rosszabb a helyzet, ha megbízójuk holtan feküdne a padlón, miközben a tettes a gyanút rájuk terelő bizonyítékokat helyezne el a gyilkosság helyszínén. De… várjunk csak! Hiszen pontosan ez is történik!
Eközben a világ legromlottabb városában összeesküvést szőnek a trón megszerzéséért. A gondosan megtervezett gyilkosságsorozatot egy árván maradt kislány halála zárná le, romba döntve mindent, amiért a három jóbarát korábban küzdött. Ám ahhoz, hogy betartsák Paelis királynak tett végső ígéretüket, és utolsó küldetésükként leleplezzék a cselszövést és megmentsék a lány életét, újra egyesíteniük kell az Öregkabátosokat. Ebben a harcban kizárólag legendás kabátjukra és kardjukra támaszkodhatnak: a nemesek zsarnokká, a lovagok haramiákká lettek, ők pedig egyedül az árulók pengéjében bízhatnak."

Előszeretettel szoktam a körülményekre fogni, ha egy könyv nem csúszik. Csakhogy ez puszta mellébeszélés. Nem azért érzek valamit nehézkesnek, nem azért nem köt le igazán, mert csupán a metrón van időm olvasni, hanem mert egyszerűen nem olyan jó. Sajnos ezzel a könyvvel is ez történt. Olvashattam volna a kényelmes fotelomban egy bögre forró csokit szürcsölve, akkor sem találtam volna izgalmasabbnak és letehetetlenebbnek, mint a reggeli tömegközlekedés csúcsidejében.

Ez a történet nagyon lassan indul és nagyon lassan halad. Több fejezetben van visszaemlékezés múltbéli eseményekre és ezek általában megtörik az olvasás ütemét, mégsem ebben keresendő a hiba. Egyrészt azért, mert ezek a visszautalások rövidek és csupán a karaktert kívánják árnyalni. Másrészt azért, mert Mark Lawrence könyvei után kifejezetten edzett vagyok idősíkok terén. Egyszerűen lassan haladnak a szereplők, lassan bontakozik ki a cselekmény és irdatlanul lassú a főhős felfogása (de erről majd később). Ezen a tempón pedig a minden sarkon felbukkanó kardos, csatabárdos, íjas vagy akármilyen alakok sem segítenek, akiket újra és újra le kell csapnia a főhősöknek.
A történet tehát nem igazán kötött le és sajnos a felépített világ sem. Ez egy tipikus középkori feudális berendezkedésű világ megfűszerezve egy picike mágiával. Nem is lett volna vele baj, ha az író színesíti kicsit. Csakhogy a színesítést nagyon hosszú, sokjelzős és nevetséges szentségelésben élte ki, ami számomra inkább bosszantó volt, mint különleges.
Szent Tollforgatóra, Aki Írógép Helyett Már Notebookon Firkálgat, ezt a narrációt meg mégis miért kellett? A történet a főhős szemszögéből íródott, aki elmeséli épp mi történik vele (általában küzd az életéért) és közben elmereng múltbéli eseményeken. Eddig rendben is van, de a cirádás szentezésén kívül időnként és indokolatlanul kiszól az olvasónak. Ezzel pedig úgy megtöri az amúgy is nehézkes olvasási tempót, hogy az ember hirtelen kihuppan a történetből.
Apropó főhős, ő is hagy maga után több kivetnivalót. Egyrészt van egy kis kisebbségi komplexusa, egy erőteljes hőstudata és mindehhez némi balszerencse és alacsony intelligenciaszint párosul. Igen, Falcio nem lett a szívem csücske. Értem én, hogy esendőnek és emberinek kívánta beállítani a szerző, hogy az olvasóhoz közelebb kerülhessen, de inkább az ellentétét érte el. Ha alkot neki egy laza harcművészzseni karaktert, még mindig elgáncsolhatja itt-ott, hogy emberinek tűnjön. Nem kell ezért szisztematikusan lejáratni. Főleg, mert az ostobasága pont elég. Ez a fickó ugyanis nem egy észlény és akkor még finoman fogalmaztam. Az egy dolog, hogy az olvasó fényévekkel korábban összerakja a sztorit, felfedi a titkokat és átlátja a szálakat, ám az, hogy minden egyes karakter legyen negatív vagy egy mezei mellékszereplő, jobban érti mi a fene is történik, mint a szellemi sötétséggel megáldott főhős, már cseppet kiábrándító. Épp ezért a mellékszereplők sokkal érdekesebbnek tűntek számomra, mint a főszereplő.
Még egy dolgot kell kiemelnem, a korhatáros részeket. Néhol úgy éreztem, az író kötelező jelleggel írt minél véresebb és erőszakosabb részeket, mert manapság "ez az elvárás". Na, meg az is, hogy legyen benne szex, még akkor is ha nehézkes beleszuszakolni az állandó párviadalok közé. A vetkőző bolond idős hölgyet meg inkább nem kommentálom...
Szóval nem igazán éreztem jónak ezt a könyvet. Nem kötött le igazán, nem adott maradandó élményt és kissé úgy éreztem, mintha a mostanában divatos elemekből építkezett volna, ám az egyediség bűbája nélkül.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik nagyon, de tényleg nagyon szeretik az utazós, epikus, kardozós történeteket. A mágia senkit se riasszon vissza, alig akad benne itt-ott pár csepp, ám ha valaki a csavaros és gondolkodásra késztető regényeket szereti, inkább válasszon másikat.

Kiegészítés:
Ahogy az elején említettem ez egy sorozat első része. A sorozat pedig eddig 4 kötetre rúg és még mindig nincs vége. A további magyar megjelenésekről nincsenek híreim, ám a Fumax Kiadó nem szokott sokat ülni a folytatásokon, így biztosra veszem, hogy hamarosan várhatók. Én viszont nem várom, mert nekem ennyi bőven elég volt ebből a középkori kabátrendből.

Mozgóképek LXXIII.

A moziban vége van az uborkaszezonnak, egyre több és egyre jobb filmek jönnek egymás után sorban. Ráadásul az őszi időjárás is kedvez a filmeknek, mert jó egy-egy szürke estét a kanapén egy puha plédbe burkolózva tölteni. Nem meglepő hát, hogy szeptemberben 8 filmet néztem meg. Felét ráadásul moziban.

Rosemary gyermeke

"Rosemary és Gus fiatal házasok, akik beköltöznek új New York-i otthonukba, egy kellemes, Central Park melletti társasházba. Szomszédaik - a középkorú Minnie és Roman Castevet - barátságosak, bár nagyon titokzatosak. Rosemary hamarosan megtudja, hogy gyermeket vár. Boldogsága nem ismer határokat, de az öröm nem tart sokáig. Egyre tisztábban rémlik fel előtte egy borzasztó álom emléke - mintha egy sátáni bestia erőszakolta volna meg. Hasán titokzatos karmolásnyomok jelennek meg és a szomszédból - ahová munkanélküli férje egyre gyakrabban jár át - különös hangok szűrődnek át."

Nel barátom ajánlotta ezt a filmet. Úgy hivatkozott rá, mint egyik nagy klasszikus kedvencére, ami - mivel tetszett a Mother - biztosan tetszeni fog. Halogattam a megnézését egy jó ideig, mert a régi filmektől tartok kicsit. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy jogosan.
Az a baj a régi filmekkel, hogy ha jók, az újabb alkotások merítenek belőlük. Ezért történhetett az, hogy nagyon kiszámíthatónak és eléggé gagyinak éreztem ezt a filmet. A maga korszakában, a '70-es években persze megállta a helyét, ám az ezredfordulón túl már inkább a nevetés csiklandozza tőle a nézőt és nem a libabőr. Ez valószínűleg azért van, mert sok olyan alkotást láttam már, ami ebből a filmből is merítkezett, így semmi újat nem kaptam. Leszámítva talán a főhős nyakláncát, amelyet manapság is árulnak terhes nőknek... Nem tudom, ki találta ki, de egyszerre zseniális és beteg ötlet, több száz nő pedig, akik nem látták a filmet, boldogan megveszik...
Összességében tehát nem tetszett, de nem vitatom a film helyét a filmtörténelemben. Csak azoknak tudom ajánlani, akik kifejezetten valami régire vágynak és nem zavarja őket, ha nem üt annyira, mint tette volna 30-40 éve.

Hold

"Sam Bell asztronauta (Sam Rockwell) egyedül dolgozik a Holdon, számítógépe, Gerty segítségével küldi az itt kitermelt erőforrást a Földre, ezáltal megmentve bolygónk összeomlott energiagazdálkodását. A Holdon eltöltött hároméves megbízásának végéhez közeledve saját magával kerül összeütközésbe."

Ezt a filmet nem csak Nel ajánlotta (meg is próbálta kölcsönadni, de véletlenül A belső embert juttatta el hozzám), hanem San Diego is. Ez pedig végre egy jó ajánlás volt.
Remek film, remek karakter és remek problémafelvetés. Ráadásul mindez kis költségvetéssel egy minimalista helyszínen. Nagyon szerettem a robotot, a zenét és a holdbéli látványvilágot. Bár rájöttem a csavarra, ez nem rontott semmit a film értékéből. Ha valaki egy jó és elgondolkodtató sci-fi alkotásra vágyik, mindenképpen nézze meg. Engem meggyőzött.

Az egészség ellenszere

"Lockhartot, a fiatal tőzsdeügynököt az alpesi gyógyfürdőbe küldi cége az eltűnt vezérigazgató után. Megpróbál utánajárni a dolgoknak. Miközben gyanítja, hogy a csodálatos kezelés nem az, aminek tűnik, rajta is betegséget diagnosztizálnak."

Ez a film csak negatív ajánlásokat kapott. Mikor megjelent moziban, jónak tűnt, aztán Nel megnézte és közölte, hogy felejtős, míg Queen B. barátom óva intett tőle, mint az év legrosszabb filmjétől.  Azért letöltöttük és megnéztük...
Hát, tényleg nem egy emlékezetes alkotás. Sőt, megkockáztatom, hogy egy harmadrangú tucat film, amelyen még a csodálatos svájci helyszín sem tudott sokat lendíteni. Nem horror, ettől senki se tartson. Legfeljebb gusztustalan, de cseppet sem félelmetes. A történet elég nevetséges és persze kiszámítható, épp ezért helyenként jókat kacagtunk a logikátlan jeleneteken. A színészek is ennek megfelelőek és szegény Dane Dehane úgy tűnik csak béna filmeket vállal el. (Lásd: Valerian és az ezer bolygó városa) Szóval tényleg nem egy jó film, nem is tetszett, de azért az év legrosszabb filmjének nem nevezném (Ezt a címet egy későbbi filmre tartogatom.), mert a maga Zs kategóriájában szódával és egy kis angolnával elmegy. Azért megtekintésre inkább nem ajánlanám, még receptre sem.

Pandák

"A pandákat a világ minden szegletében imádják és most megérkeztek óriás vászonra is, hogy még közelebb kerülhessenek mindenkihez. A Pandák c. IMAX 3D ismeretterjesztő film lélegzetállító kalandot és csodálatos élményt nyújt az egész család számára.A kínai Chengdu Panda bázis tudósai elkötelezték magukat a faj védelme iránt és felnőtt, kifejlett pandák tenyésztése mellett, hogy az így született panda kölyköket visszajuttathassák a vadonba. A film az egyik kutatót követi, akinek szenvedélye arra készteti őt, hogy a New Hampshire-i Fekete Medve program mintájára új módszert kezdeményezzen. A kultúrák közötti együttműködés kezdete életmódváltó utazássá válik egy amerikai biológusnak, aki egy óceánon átkel, hogy csatlakozzon egy Belső-Mongólia-i tudóshoz és egy nagyon kíváncsi, fogságban született kislány kölyök pandához, Qian Qian-hez.Az IMAX® kamerákkal forgatott izgalmas kaland követi Qian Qian-t a Sichuan-hegységben, miközben először lép ki a nagy vadonba, felfedezve igazi természetét, szembenézve az ismeretlen kihívásaival."

Először is meg kell jegyeznem, hogy nekem van a legaranyosabb pasim. Képes volt eljönni velem szombat délelőtt moziba csak azért, hogy 3D-ben pandákról szóló dokumentumfilmet nézhessek. Kedves hölgy olvasóim, joggal lehet rám irigykedni.
Igen, ez a film egy dokumentumfilm. Igen, csak pandákról szól. Igen, sajnos ennek megfelelően rövid, csupán 45 perces és kizárólag matiné időpontban játsszák. Na, de ha az ember lánya szereti a pandákat (Én nagyon szeretem!) és szeretne hozzájuk a legközelebb kerülni, akkor ez a film neki való. IMAX mozi széles vásznán olyan mintha a pandák felénk másznának, mintha tényleg ott lennének velünk. Na, és hogy milyenek? Hát rettentően cukik!
Ez a film egy puha cukisággombóc, tudom ajánlani minden budapesti pandarajongónak. (Sajnos kizárólag az Aréna moziban játsszák.) Cseppet sem bánom, hogy korán felkeltem miatta egy szombat reggelen.

Alfa

"Húszezer évvel ezelőtt az élet bizonytalan volt és átmeneti. Az ősember törzsekben élt, vadászott, tüzet rakott, és az égiekben bízott.
Keda fiatal még. Először indul a törzs férfijaival vadászatra, ám egy bölény fölökleli, és egy szakadékba taszítja: társai azt hiszik, meghalt, és magára hagyják.
De ő él és élni akar. Az ellenséges világban, a vadonon keresztül elindul hazafelé. Út közben társa is akad: egy sebesült farkas szegődik mellé. A két fáradt, beteg, kiszolgáltatott lény különös barátságot köt, és egyre jobban ragaszkodnak egymáshoz.
Ilyen nem történt még az emberiség történetében. De ettől kezdve nagyon sokszor előfordul majd. Az ember rátalált a legjobb barátjára..."

Nagyon érdekelt ez a film, mert reméltem, hogy kapok egy újabb aranyos filmet, ám ezúttal farkasokkal, ráadásul őskorban (Ez is egy számomra kedvelt téma, épp olvasok is egy könyvet, ami az őskorban játszódik.) és sikerült is rábeszélnem Nelt, hogy jöjjön el velem rá moziba.
Hatalmas csalódás volt és csak azért nem írom le még mindig, hogy az év legrosszabb filmje, mert ezt a citromdíjat továbbra is tartogatom. Ez a film katasztrofálisan rossz. Rossz a látvány, mert ilyen mű bölényt és ennyi egymásra halmozott felesleges SGI elemet egy rakáson még nem láttam. Rossz a történet. Tele van hiteltelen dolgokkal, logikátlan mozzanatokkal. Csak egy a sokból: Alap probléma, hogy jön a tél és a hó, minél előbb haza kell jutnia a főhősnek, mielőtt megfagyna. Erre mit tesz? Strandol egyet a folyóban... Egyenesen szörnyű az ember-állat kapcsolat ábrázolásra. Így nem lehet egy vadonélő farkassal bánni és egy vadon élő farkas nem így viselkedik. Baromság a köbön, ami itt van és nem egy hiteles történet arról, hogyan alakult ki a kutya. A filmnek egyetlen mozzanata sem tetszett, sőt, szabályosan utáltam minden jelenetét. Ostoba volt, hiteltelen, logikátlan és még csúnya is. Hatalmasat csalódtam és sokat bosszankodtam miatta. Senkinek sem ajánlom, de tényleg.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

"Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj. Muszáj szembenéznie tinédzser korosztályával, azok hiúságával és saját csapongó érzelmeivel. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) az első magyar tini thriller, egy online zaklatásba forduló szerelem, pattanásig feszült története."

Nel barátommal nagyon kíváncsiak voltunk a "cicis" filmre, mert lássuk be, a plakát elég figyelemfelkeltő. Egyik este el is mentünk rá a legközelebbi moziba.
Azt kell mondjam, ez a film remek. Remek hazai alap, remek kortárs alap, remek amatőr színészek és remek történetvezetés. A konfliktushelyzet és a karakterek pedig csillagos ötösre vizsgáztak. Ráadásul ezt a filmet rettentően alacsony költségvetésből kellett összehozniuk (Kedves magyar filmalap egy vasat sem adott nekik rá, inkább beletoltak még pár milliót a következő amcsi koppintásos vacakba...) mégsem érződik rajta. Tanterem, szoba, bkv ennyi helyszín van összesen, ami szűkösnek tűnik, de lássuk be, cseppet sem az, inkább hazai és otthonos. Egyszerűen remek volt és minden mozzanata a helyén.
Senkit se riasszon el a cici vagy a furcsán hosszú cím, mert ez egy szuper kamaszfilm. Sokkal jobban tetszett, mint mondjuk a Lady Bird, mert kedvesen hazai és rettentően aktuális. Bátran ajánlom.

Napszállta

"Az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmje. 1913 nyara, Budapest - a béke utolsó napjai. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból.
Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle - a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel."

Nel nyert két jegyet a premier előtti vetítésére és engem választott kísérőnek. A mozi kedvéért megrövidítettem a találkozómat F. barátommal és ezt azóta is bánom.
Senkit se tévesszen meg az ígéretes leírás és a szép kalapok, ez a film borzalmasan rossz. Ó, igen, most jön az a rész, hogy kimondom, ez az év legrosszabb filmje. A rendező ugyanis annyira el van szállva magától, annyira fennköltnek és nemesnek képzeli magát, hogy úgy gondolja, az egyszerű pórnép nem értheti az ő művészetét. Nos, közlöm kedves művészieskedő filmiparos, hogy a film a nézőnek szól. Ha pedig a rendező magasról tesz a nézőre, cseppet sem érdekli, hogy van, mit érzékel, mit érez a film közben, akkor ez nem filmművészet, hanem öncélú egoizmus. Ezzel persze meg lehet nyerni néhány hasonló cipőben járó öntelt és elvont alakot, de a nézőt, na azt nem.
Ennek filmnek hiába van elvileg története, nincs cselekménye. Hiába van szépen megkomponálva  a díszlet, a ruhák, a kalapok, semmit se látunk belőle. Hiába van egy bizonyára tehetséges színésznő a főszerepben, nem engedik kibontakozni, mert azt a feladatot kapta, hogy legyen balta arca végig és még csak ne is pislogjon közben. Két és fél órás a film, de nincs benne egyetlen párbeszéd sem. Félmondatok, elmotyogott szavak és néhány rövid ismétlődő kérdés (pl: Ki maga? Mit keres itt?), amelyre soha senki nem válaszol, ennyi a teljes dialógus. A szereplők motivációi homályosak, a cselekedeteik nagy része pedig irracionális. A film szerint minden osztrák perverz szadista és minden romlott ezért megérdemli a pusztulást. Ez a pusztulás akar lenni az első világháború, de úgy nem passzol a képbe, mint egy rózsaszín csillámpóni.
Konklúzió:  Ez a film borzalmas. Unalmas, nem szól semmiről és úgy vesz el két és fél órát az ember életéből, hogy közben indokolatlanul szenved ettől az önimádó művészieskedéstől. Ami működött a Saul fiánál, az itt nem működik. Tessék megtanulni, hogy nem minden poént lehet kétszer elsütni és főleg nem lehet ezt megtenni akármilyen kontextusban. Ami jól passzol egy népirtáshoz, az egyáltalán nem passzol egy monarchia virágkorához.
Senki se nézze meg! Nem vicc! Kerüld el!

A család kicsi kincse

"Olive (Abigail Breslin) felmenői bolondok és bogarasak. Számukra minden nap kaland, csak nagy ritkán ússzák meg katasztrófa nélkül. A kislány apja, Richard (Greg Kinnear) a világ legpechesebb karriertanácsadója, Frank nagybácsi (Steve Carrell) kisiklott irodalomtanár. Egyedül a nagypapa (Alan Arkin) vidám mindig, ehhez azonban némi illegális növénynek is köze van. A sors úgy hozza, hogy a sok fura figura kisbusszal indul a napfényes Kaliforniába, hogy Olive részt vegyen A család kicsi kincse című szépségversenyen."

Ezt a filmet is Nel ajánlotta. Azt mondta róla, hogy kedves családi film és valóban az is.
A történet nem bonyolult, de a karakterek sarkítva is színesek és pont annyira szórakoztatóak, hogy az egyébként rém egyszerű cselekmény élvezhetővé váljon. Ez egy fura utazás egy fura családdal egy fura cél miatt. Nem akar többnek látszani, mert nem is több, mint egy könnyed délutáni családi film.
Nem bántam meg, hogy megnéztem, így ha valaki kellemes kikapcsolódásra vágyik bármelyik korosztályból, nézze meg nyugodtan.

Értékelés:

 Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)     ->  10

Pandák                                                                ->  9

Hold                                                                    ->  8

A család kicsi kincse                                          ->  7

Az egészség ellenszere                                       ->  6

Rosemary gyermeke                                          ->  5

Alfa                                                                    ->  2

Napszállta                                                         ->   1

Csavargások XX.

Ősszel is nagyon szeretek csavarogni, ám ilyenkor inkább a beltéri helyszíneket és programokat részesítem előnyben, főleg ha jár melléjük egy-egy forró ital is.

Japán Est

az étterem külön terme

Szeretem a keleti dolgokat és különösen szeretem a Japán dolgokat. (Nem véletlenül olvashatók a blogon anime és manga ajánlók.) Egyszer nagyon szeretnék elmenni Japánba, de úgy néz ki, a közeljövőben "csak" a szomszédjáig, Kínáig fogfok jutni. Addig is van szerencsére több olyan program, ahol kicsit ki tudom elégíteni a keleti dolgok iránti kíváncsiságomat.

Erről az alkalomról a Japánspecialista oldalán értesültem és szerencsémre San Diego is vevő volt az ötletre. Korábban voltunk már együtt japán étteremben (Japanika) és mindkettőnk számára pozitív élmény volt, így elolvasva a felhívást és a részletes leírást, hamar eldöntöttük, hogy foglalunk asztalt a Japán Mitológiai Estre.

Felhívás:

"Tölts velünk egy könnyed vacsorát a Fuji Étteremben, és hallgass izgalmas történeteket prof. dr. Vihar Judit, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnökének előadásában."

Bár a japán konyha a többi ázsiai konyhához képest egy vegetáriánus szempontjából sokkal barátibb, nem voltam teljesen elragadtatva a menütől. Azonban az est másik része, a beszélgetés vonzott annyira, hogy felülkerekedjek a dolgon. Ráadásul megegyeztünk San Diegóval, hogy megeszi a hús és hal adagomat és cserébe ad nekem a zöldségeiből.

bento

Kíváncsian érkeztünk Budára a Fuji Étterembe és én rögtön lelkes kis rajongója lettem a helynek, amint megláttam a külön termet. Mélyített asztal, ülőpárnák, házi papucs, csodás dekoráció, egyszerűen remek hangulata volt. El is foglaltunk két szimpatikus párnát, rendeltünk limonádét és vártuk a kezdést. Aztán jött a következő kellemes meglepetés, San Diego ismerősbe botlott, így már nem is ketten voltunk, hanem négyen.

A beszélgetés kellemes tempóban zajlott meg-megszakítva egy-egy fogással. Mivel a tematika szerint ez egy mitológiai est volt, mindenféle mítoszokat hallgathattunk meg a világ teremtésétől a nyestkutyákig. Közben pedig megtömtük a hasunkat.

desszert

Az első fogás miso leves volt, ami kizárólag zöldségekből áll, így kényelmesen elszürcsöltem. Nem lett a kedvencem az ízvilága (nem igazán szeretem a tofut), de jólesett, mert forró volt.
A főfogás egy bento volt, amelyet gyönyörű fadobozban szolgáltak fel rizzsel és szójaszósszal. Itt volt egy kis logisztika, ahogy átcsoportosítottam a halat San Diego dobozába és ellopkodtam a fekete babjait (ez volt a legfinomabb a dobozban). Bár mennyiségre nem ettem sokat, a rizs és az ellopott babok miatt, elégnek bizonyult. Míg kísérőm dupla adagot volt kénytelen megenni, ám nem panaszkodott miatta.

A mesélés csupán a főétel elfogyasztása alatt szünetelt, utána a desszert (gyümölcs és valami könnyű túródesszert) alatt is folyt tovább.

Összességében igazán kellemes volt ez a cirka 3 óra. A menü finom volt, a helyszínválasztás remek és a  mítoszok is igazán szórakoztatóak voltak. Szívesen megyünk máskor is ilyenre és tudom ajánlani mindenkinek, aki érdeklődik a távol-keleti dolgok iránt.

Múmiák

Mire vágynak az átlagos lányok? Csillogó ékszerekre vagy szép cipőkre. Mire vágyom én? Múmiákra. Bizony, engem cseppet sem rettentenek el az aszott holttestek, sőt kifejezetten érdekelnek. Így esett meg, hogy San Diegótól azt kaptam születésnapomra, hogy elmentünk múmiákat nézegetni. Na, meg persze utána vacsizni is, hogy kicsit hasonlítsunk a normális párokra...

A helyszínt ugyanaz a kiállítótér biztosította a Király utcában, mint tavaly a Titanic kiállításét. Szintén audioguide mondja a látogatóknak az információkat, bár itt-ott a falakon akad némi kiegészítés.
Ha valaki mindent végignéz és végighallgat, legalább 2 órát eltölt a kiállításon, ha pedig még olvasgat is, lehet az akár 3 vagy 4 is. Már ha lehetséges, mert mi zárás előtt két órával érkeztünk és épphogy végig tudtunk érni rajta.

A tárlat felépítése nagyon tetszett a bevezetéssel és a világtájak és kultúrák szerinti beosztással. Főleg, hogy próbáltak időrendben is haladni. Volt néhány kifejezetten érdekes múmia, mint a kosármúmiák és a zsugorított fejek (végre megtudtam, hogyan készülnek) és feküdt mellettük több hazai is (Váci múmiák).

Mivel pár éve láttam a Természettudományi Múzeum múmia kiállítását, több ismerős elemmel találkoztam (mint az említett váciak) és mivel rengeteg dokumentumfilmet néztem a témában, több ismerős információt kaptam, mint ismeretlent. Szóval számomra nem volt olyan nagy újdonság, mégis tetszett. Jó volt egyben látni ennyiféle múmiát, ilyen sok kapcsolódási ponttal és kicsit bepillantani a kutatásukba is.

Nem olcsó program, de ha valakit érdekel, érdemes rászánni az időt. Elsősorban azoknak ajánlom, akik még nem jártak múmia kiállításon, nekik biztosan nagy élmény lesz.

The Nook

függő fotel

F. barátommal mindig keressük az új helyeket. Szeretjük felfedezni őket, főleg ha finom a kávé és van valami különleges a hely kialakításában. Így esett legutóbbi választásunk a The Nook kávézóra a Tűzoltó utcában.

A helynek két különlegessége van: a vegán a kínálat és a kényelmes függő fotelek a kirakatban. Sajnos, míg az előbbiből bőséges a választék, utóbbiból csak kettő van közvetlenül a bejáratnál. Hatalmas szerencsénk volt, hogy hétfőn mentünk, így kevés volt a vendég és épp felszabadultak ezek a hihetetlenül kényelmes fotelok. Meg is állapítottam: Nekem ilyen kell! Most mondjuk nem tudnám hová tenni, de egyszer, ha tágas nappalim lesz terasszal, szerzek egyet. Ideális olvasókuckó.

No, de hogy a kávékról is szót ejtsek, finomak. Mindketten lattét ittunk, én hagyományosat, míg F. barátom chai lattét. Megpróbált engem is rábeszélni, de sajnos nem hagytam magam. Azért engedte, hogy belekóstoljak a bögréjébe és érezzem, mit hagytam ki. Legközelebb tuti hallgatni fogok rá, mert szuperül harmonizált az intenzív ízvilága.

Megkóstoltunk még egy vegán sütit is, ami elvileg Snickers szelet volt, de meg sem közelítette a névadó csokoládét. Rossz nem volt, csak nagyon tömény. Irdatlan mogyoró és étcsoki bomba, épp csak a csücskét bírtam megenni.

A lényeg azonban az, hogy ismét találtunk egy remek kávézót. Tudom ajánlani, mert ezeket a függő fotelokat bizony ki kell próbálni.

latte, chai latte, vegán sütiszörny

Vintage Garden

Ha F. barátommal elmegyünk valahová, akkor általában sokáig távol leszünk otthonról, halmozzuk a finomságokat és több helyet is bejárunk. Most sem volt ez másképp. A kávé után megéheztünk és hirtelen felindulásból kikötöttünk a Vintage Gardenben.

mint egy mesebeli kertben

Ez a hely nagyon csajos, nagyon elegáns és nagyon cuki is egyszerre. Nem csoda, hogy főleg női vendégei vannak egy-egy szerelmét elkísérő hős lovagon kívül.

Többször jártam már itt, például babaváró bulin, de mivel mindig más a díszlet, egyáltalán nem lehet megunni. Ezúttal egy mágikus, tündéres kertet idézett egy klasszikus meséből. Ezt volt hivatott hirdetni minden a tányéralátéttől az asztaldíszeken át a plafon dekorációjáig. Tényleg olyan, mint egy igazi kert.

Szerencsére volt a belső helyiségben szabad asztal (elég népszerű, így érdemes itt asztalt foglalni), így a dekoráció közepén sikerült letelepednünk, ahogy a mellékelt kép is mutatja.
Rendeltünk egy-egy limonádét, majd elkezdtünk tanakodni, mit is együnk. Több vegetáriánus ételük volt, így nem volt egyszerű a döntés. Végül mindketten mártogatóst választottunk bagettel. Gondoltuk, ez könnyű vacsi lesz, de meglepően laktatónak bizonyult.
A látványvilágra a tálalásnál is figyeltek, ezért kerültek a zöldségek (uborka, sárgarépa, paprika és zeller) kis fémvödörbe, míg a padlizsánkrém, zöldborsókrém és sajtkrém egy-egy üvegcsébe. Mondanom sem kell, mind nagyon finom volt.
Habár nem olcsó étterem (a díszlet és a kiszolgálás is bele van építve az árba) jó betérni ide. Szigorúan női társasággal, mert férfiak számára egy ilyen kert túlságosan rózsaszín, vagy éppen giccses. Néha azonban pont ilyen giccsekre vágynak a hölgyek.

finomságok