Szívvel a falnak

Ezt a könyvet két okból vettem kézbe. Egyrészt, miután elolvastam a szerző másik könyvét (Kedves Aaron!), ajánlást kaptam erre a kötetre is egy kedves könyvmolytárstól Instragramon. Másrészt San Diego miatt kikupálódtam amerikai fociból. Szóval gondoltam, ha már ősz van, és minden második este meccset kell néznem, akkor választok egy kapcsolódó olvasmányt.

A borító mutatós, igazi sportkönyv hangulata van a rubin pöttyöt leszámítva, ami miatt aggódtam kicsit. 608 lapjával pedig kifejezetten terjedelmes kötet.

Fülszöveg:

"Vanessa Mazur pontosan tudja, hogy helyesen cselekszik. Nem is érzi rosszul magát azért, mert felmondott. Asszisztensi/házvezetőnői/tündérkeresztmamai állását a szövetség legjobb védőjátékosa mellett mindig is átmenetinek szánta. Nagy tervei vannak, melyek között nem szerepelt az extra méretű alsógatyák mosása, legalábbis nem élete végéig.
Így amikor Aiden Graves bekopog az ajtaján, és azt kéri tőle, hogy jöjjön vissza hozzá, teljesen ledöbben.
A „winnipegi nagy fal”-ként ismert pasas két évig a köszönését sem fogadta, a születésnapjáról is megfeledkezett. Most pedig? Valami egészen elképesztő dologra akarja rávenni.
Mit válaszolhat az ember lánya annak a férfinak, aki megszokta, hogy mindig megszerzi, amit akar?
Hol a határ az ellenszenv és a szerelem között?"

Mivel olvastam már Mariana Zapata tollából, tudtam mire számíthatok, sőt, meglepően pontosan hozta a formáját. Néhány dolog miatt mégis aggódtam kicsit. Egyrészt, hogy kénytelen leszek végig kötözködni a sporttal kapcsolataos információk minőségét illetően. Sajnos nem egy könyvben találtam már durva félrefordításokat ezzel kapcsolatban, ám ez itt szerencsére elmaradt. Neset Adrienn szépen megoldotta, piros pont neki. Másrészt a Könyvmolyképző Kiadó kínálatából a rubin pöttyös könyvek vonzanak a legkevésbé. Azonban szerencsére a szerző továbbra is romantikus regényt írt és nem pornót, így ez a félelmem is alaptalannak bizonyult.

A történet alapja nagyjából szokványos. Két nem különösebben jól kijövő ember lassan kibontakozó románcát követheti nyomon az olvasó. A hangsúly pedig azon van, hogy lassan, nagyon lassan. Többnyire nincs problémám a nem sietős cselekményvezetéssel, de ez a könyv cseppet túl van nyújtva, és nem feltételenül a két főhős egymásra találására értem. Tele van érdektelen kitérőkkel, ismétléssel (erre majd még visszatérek) és kihagyott lehetőségekkel. Mert a sok-sok kitérő, kiegészítő információ egy része csak volt, és nem kezdtek vele semmit, ez pedig nagyon nem tett jót az olvasás élményének.

Az elején kifejezetten jó élmény volt lapozni ezt a könyvet. Könnyed volt, kedves, kikapcsolt, és nem volt benne semmi nagy horderejű dolog, így könnyedén le tudtam tenni fél napra vagy többre, amikor épp nem volt időm olvasni. A romantika finom alakulásával is elégedett voltam olyan 4-500 oldalig, mert arra kicsit elfogyott a türelmem. A szereplők sem bosszantottak, legfeljebb untattak, mert Zapata mellékszereplői olyan egysíkúak, mint egy üres boríték.

Szóval többnyire tetszett, de vannak bőven hibái, amelyek mellett nem tudok szemet húnyni. Az egy dolog, hogy a sport háttérként van jelen (Nem zavart, ha focit akarok, csak le kell ülnöm San Diego mellé a kanapéra.), de hogy minden, de tényleg minden csak háttér legyen, az picit furcsa. Minden felmerülő konfliktushelyzet, probléma, csak díszlet volt, mert a szerző szépen kiszínezte, aztán hagyta a fenébe, és keresett egy másikat, hogy aztán azzal se kezdjen semmit. Ettől pedig rettentően súlytalannak éreztem a könyv, bár nem vártam sokat tőle, hiszen habkönnyű romantikus alkotásról van szó. Csakhogy, ha valaki a családon belüli erőszak, az adósságok, a karrier és az érdekházasság kérdésköreit feszegeti, akkor illik kezdeni is ezekkel valamit.

Itt jön a képbe a másik probléma, a szerző stílusa. Mivel a másik könyv, amit olvastam a tollából, egy levélregény volt, itt kóstoltam bele először igazán, hogyan is ír Mariana Zapata. Nos, meg kell állapítanom, hogy nem túl jól. Nagyon szépen tud lényegtelen dolgokat ecsetelni például a reggelizőasztal és a futás előtti előkészületek, de nagyon kerüli a tényleges cselekményleírást. Minden fontosabb eseményt utólag meséli el, ahogy a szereplőnek épp eszébe jut néhány gondolatban. Ráadásul rettentően sokat ismétel többnyire feleslegesen. Oké, ez egy romantikus könyv, de kismilliószor volt leírva milyen kőkemény bicepsze, combizma, csuklyásizma stb. van a főhős úrnak. Ez a részletes anatómiai ismertető pedig elég unalmas 600 oldalon keresztül. Ugyanilyen unalmas a szereplők szóhasználálta is, a furcsa jelzőkről nem is beszélve. Bár lehet bennem van a hiba, hogy szofisztikáltabb szöveget vártam a nagyfiú, a busa fej, szakállas áll szentháromságán kívül. (Az anatómiai fejtegetéseket még valahol megértem, de miért kellene elalélnom egy busa fejtől? Folyamatosan bölények, skót marhák és kaukázusi farkasölő kutyák jutottak eszembe róla, amik cukik, de feltételezem, nem ez volt a szerző célja...)

Egyébként úgy tűnik, nem csak a szavakat szereti újra és újra felhasználni, hanem megvan a komfortos regényépítési technikája is. Vagyis mindig egy hosszan elnyújtott románcot ír két látszólag teljesen különböző, aztán mégiscsak hasonló karakterrel, amit aztán egy nagyon részletes ágyjelenettel és egy rövid epilógussal zár le. Nem mondom, hogy rossz séma, csak nagyon kiszámítható. Na, de nem kötözködöm tovább (bár az úriember indokolatlanul részletes altesti anatómiai ismertetésébe még bele lehetne kötni) inkább írok egy konklúziót.

Ez egy könnyed, romantikus történet kissé hosszúra nyújtva. A kivitelezés kedves, de vannak hibái. Aki romantikus olvasmányra vágyik, nem fog csalódni, bár készítsen némi türelmet hozzá. Lassan kibontakozó szerelmi történet rajongói előnyben, illetve minden hölgyolvasó, aki a kigyúrt, magas férfiakra bukik, mert a kötet nagy része férfi anatómia. Aki viszont akcióban gazdag cselekményt szeretne, keresse máshol. Illetve, ha valaki sportkönyvre vágyik, az is másfelé keresgéljen.

Kedves Aaron!

Nagyon szeretek levelet, képeslapot kapni és persze nagyon szeretem a könyveket, így a levélregény egy olyan műfaj, amelyet duplán tudok értékelni.

A borító hangulatos, a terjedelem pedig nem csekély 560 oldalával, ám mivel a könyv nagy része e-mailekből és chat beszélgetésekből áll, gyorsan lehet haladni vele.

Fülszöveg:

"Ruby Santos pontosan tudta, mire vállalkozik, mikor jelentkezett, hogy egy tengerentúlon állomásozó katonával levelezzen. Az utasítások egyszerűek: egy levél vagy e-mail hetente, ameddig a bevetése tart. Egyéb csomagok küldése nem szükséges.

Ruby már túl volt mindezen. Azt hitte, tudja, mire számíthat. Csak azzal nem számolt, hogy beleszeret a srácba."

Nem igazán néztem utána, miről szól ez a könyv, csak megláttam, hogy levélregény, és már csaptam is az elolvasandó könyvek listámra. Azzal persze még tisztában voltam, hogy a romantikus kategóriába tartozik, de nem voltak külösebb elvárásaim, és ez így volt jól.
Aki olvasott már levélregényt, az tudja, hogy egy egészen más történetvezetést jelent. Mivel én oda és vissza vagyok a papírért és a kézzel írt üzenetekért, egyáltalán nem zavart, hogy viszonylag lassan indult be a történet. Hogyan is lehetne gyors, mikor két idegen e-maileken történő ismerkedését olvashatjuk hosszú heteken és hónapokon keresztül. Ebben az ismerkedésben pedig nem igazán vannak nagy események, sőt úgy általánosságban nincs ilyesmi ebben a kötetben. A történet ugyanis meglehetősen kényelmes tempóban halad egy kifejezetten kellemesen otthonos közegben. 

A kötetnek egyértelműen Ruby a főhőse, vele indul a könyv, és a második felében az ő szemszögéből láthatunk mindent. Közvetlen és vidám karakter, így jó választás volt, mert Aaron néha kifejezetten hallgatagnak bizonyult, ami egy levélregénynél nem a legideálisabb.

Tetszett, hogy a főhősök a húszas éveikben jártak, így olyan általános problémákat vitattak meg, amelyek hétköznapiak, ám van súlyuk. Ilyen volt például a főhősnő munkahelyi válsága, a korábbi pályaválasztási döntések megkérdőjelezése, illetve az ismerkedés problematikája. Nem hiszem, hogy nagy meglepetést okozom, ha megjegyzem, hogy a párkeresés egy központi kérdés ebben a könyvben.

Az is tetszett, hogy bár felnőtt szereplőkről van szó, a könyv nem félt bemutatni bizonytalanságukat és a kivülről érkező nyomások hatását. Ruby gyerekként volt kezelve a családja által, és ez megint egy olyan hétköznapi probléma, amellyel fiatal felnőttek tucatjai találkoznak.

Az írónő szerencsére nem akarta az elpécselt mozzanatokat kihasználni, legyenek bármennyire is kézenfekvőek. Például rengeteg lehetősége adódott rá, hogy az írásbeli ismerkedés félreértéseken alapuló buktatóit újra és újra feldobhassa, mégsem tette. Ettől pedig jóval szimpatikusabbá vált számomra a könyv, mert nem voltak benne felesleges időhúzások, kliséken alapuló "csavarok", és szerencsére a főhősök sem viselkedtek ostobán. A történet romantikus vonala így kellemes, könnyed és szerethető maradt.

A férfi főhős katona mivolta egyáltalán nem volt hangsúlyos. Helyenként felbukkant egy-egy gondolat erről, ám összességében gyorsan elsikkadtak, így az ő problémái nem épp a katonalét árnyoldalain alapultak, hanem a családi hátterén. Ebben a könyvben tehát nincs katonai tartalom, csupán az ürügyet adja egy leveleken keresztül történő megismerkedéshes. Ezzel pedig nincs baj, hiszen romantikus levélregényről van szó és nem haditudósításról.

Van még néhány mozzanata a könyvnek, amelyekről szólnom kell, ám ezek a kötet második felén helyezkednek el, és cselekményleírásnak minősülnek, így innentől Vigyázat Spoilerek!

A könyv elején reménykedtem, hogy levélregény marad a legvégéig, azonban, amikor átváltott hagyományos elbeszélői narrációra, mégsem voltam csalódott. A könyv legizgalmasabb pontja ugyanis a két szereplő találkozása, ami e-maileken át nem lett volna annyira érdekes. Szóval kicsit ugyan csalódtam, mikor megváltozott a narráció, ám összeségében pozitívnak értékeltem.

Ami még a megváltozott narrációt illeti, Ruby szimpatikus lány, a levelei alapján kedveltem, de a gondolatai néha rettentően unalmasnak, ismétlődőnek és idegesítőnek hatottak. Nekem egyszerűen túl sok volt.

A szerelmi szál alakulásával összeségében elégedett voltam. Tetszett a kellemes tempó, amiben haladtak, és tetszett a hétköznapiságuk. Illetve, ahogy már korábban írtam, rengeteg "fordulatot" lehetett volna még beleerőszakolni a történetbe, ám ez elmaradt, így élveztem a nyugodt, hétköznapi romantikát.

Azt viszont nem élveztem, hogy míg a leveleket olvastam, a két főhős egyenértékű hangsúlyt kapott, ám a narrációváltással ez az egyensúly kibillent a hölgy javára. Aaron problémái nem kerültek valódi kifejtésre, és ezt nagyon sajnáltam. Aaron barátai pedig olyan béna és unalmas statiszták voltak, hogy igaz rájuk a mondás, csupán gyertyatartóként funkcionáltak. 

Még egy dologgal nem voltam kibékülve, az elnyújtottsággal és a lezárással. A nagy beteljesülésnek számító ágyjelenet rettentően túl volt írva. Egyrészt nem éreztem szükségét ilyen mértékű részletességnek a korábbi inkább cukinak, mint szenvedélyesnek minősülő romantikázás után. Másrészt pedig amennyire az ágytorna el volt nyújtva, annyira le lett csapva a kötet vége. Az epilógusnak minősülő üzenetváltásokat (igen, az utolsó fejezetre visszatértünk a levélregényhez) rettentően kurtának és semmitmondónak éreztem. Nekem jobban tetszett volna, ha a soft pornó jelenet kimarad, és az így felszabadult oldalakat néhány e-mail tölti ki, hiszen ez mégis csak egy levélregény.

Spoilerek vége!

Összeségében ez egy kellemes, kedvesen romantikus levélregény. Nem hibátlan, ám a műfajban megállja helyét. Nekem tetszett, kellemesen kikapcsolt.

Azoknak ajánlom, akik kedvelik a levélregényeket, vagy most ismerkednének ezzel az elbeszélői stílussal. Romantikus történetek kedvelői előnyben. Ha viszont valaki egy nagy furdulatokkal teli románcra vágyik, esetleg az amerikai katonák életét szeretné behatóbban tanulmányozni, inkább keressen egy másik könyvet.